2012. október 31., szerda

Szellemi törvények - Az ego avagy az Én illúziója



Mit gondolsz, ki vagy te? Kezdetben a lét egy darabkája voltál, s hogy megtapasztald, ki vagy, az egyetlen tudat individualizált részévé váltál. Önként vállaltad, hogy a születés kapuján keresztülhaladva, belépsz egy emberi létbe, és részt veszel az életjátékban. Választásod, hogy ember leszel, egyben azt is jelentette, hogy felveszed a tudatos emberi gondolkodást. Most azonban eljött az idő, hogy bevégezzük a dualitás kísérletet, amely itt a Földön zajlik. Ezt a dualitás játékot végtelen hosszú idővel ezelőtt kezdted el. Minden, e Földön eltöltött életet abban az illúzióban éltél le, hogy el vagy szakítva az Egésztől.


Magadat egóként tapasztaltad meg. Elfelejtetted, hogy az élet játék, melyet a te örömödre alkottak meg, és most azt hiszed, te magad vagy a tested. Test, értelem, érzület azonban csak eszköz a kezedben, amelyek hozzásegítenek az észleléshez, a cselekvéshez. Te vagy azonban az, aki ezeket az eszközöket használja és kézben tartja. Te az vagy, aki léte legmélyén mindent tud. Ez a részed a te Igaz Valód, sem testeddel, sem gondolataiddal, sem érzéseiddel s még csak az élettel sem azonos. Az életjáték értelme éppen az, hogy felfedezd ezt az Igaz Valót. Ez az egyetlen igazán fontos felfedezés, melyet ebben az életben megtehetsz. Ez ugyanis a kulcs ahhoz, hogy az emberi létezést értelemmel töltsük meg. Ha felismerted Igaz Valódat, akkor megismerted Istent, és keresésed végére értél, célba jutottál. Akkor már nincs szükséged a kis énre, az egóra, amely ahhoz kellett, hogy a testet, az életet és a gondolkodást egy individuális, a benne lakozó tudat hordozója köré koncentrálja. Ez a kis én ettől kezdve már csak akadályoz téged a további transzformációk útján.
Az ego időszaka lejár. Mostantól azzal a felismeréssel élsz, hogy valódi lényed nem más, mint az egyetlen, mindent átfogó tudat individualizált, ám többé már nem elszakított része. Igaz Valód szerint tehát halhatatlan vagy és tökéletes. Azért vagy itt, hogy a dualitás kísérlet végrehajtásában közreműködjél. Ám ezt csak akkor tudod megtenni, ha előbb átléped az ego határait. Ha felismered, hogy egy multidimenzionális tudat vagy, amely egyszerre több létszinten egzisztál, melynek tudatos gondolkodásod csak igen kis részét tudja felfogni. Valahányszor felfedezed Igaz Valód egy új aspektusát, egy lépéssel közelebb jutsz annak megértéséhez, ki is vagy valójában. Mindez addig tart, míg Igaz Valódat valamennyi szinten fel nem fedezed. Minthogy a te multidimenzionális léted gondolkodásod határain kívül egzisztál, korlátozott gondolkodásoddal képtelen vagy felfogni, csupán tudatoddal "észlelheted". Alapvető tévedésed abban a hiedelmedben rejlik, hogy te vagy te. Mindaddig, amíg ez a tévedés fennáll, tökéletességre törekszel, dolgoznod kell magadon. Mindaddig kívánságaid, vágyaid vannak, melyek elkerülhetetlenül szenvedéshez vezetnek. Vagy nem teljesülnek be vágyaid, és akkor azért szenvedsz, vagy, ami még rosszabb, vágyad valóra válik, s akkor fogsz csak igazán szenvedni, mert kívánságod teljesülése nem fogja csitítani vágyadat, amely valójában nem más, mint Igaz Valód utáni vágyakozásod.
Vajon mit keres a menedzser, miközben a ranglétrán előretör? Vajon mit keres a beteg a csodadoktornál? A szerelmes tinédzser társánál? Az útkereső a spirituális Mesterénél? Valamennyien ugyanazt keresik - önmagukat. Haza akarnak végre térni, be akarják fejezni a keresést. Ám csak akkor fogsz tudni felhagyni a kereséssel, ha önmagadat, Igaz Valódat megtaláltad. Ez pedig alapjában véve igen egyszerű. A levél ősszel önmagától hullik le a fáról. A hó apró pelyhekben esik, a tavasz beköszönt, a fű növekedésnek indul. Mindez könnyedén, félelem nélkül, kötöttségek és erőlködés nélkül. Nem szükséges hozzá terápia, nem kellenek traumák vagy reinkarnációs terápiák. A dráma csupán illúzió, az igazság egészen egyszerű. Sem nem jó, sem nem rossz, egyszerűen csak van! Minden úgy van, ahogy van, függetlenül attól, hogy kellemes-e számodra vagy sem, elfogadod-e vagy tiltakozol. Ha nem fogadod el, szenvedsz. Ám ha feltétel nélkül igent mondasz, felfedezed a boldogság titkát. Számtalan életen keresztül hajszoltad a sikert, pénzt és vagyont gyűjtöttél, megbecsülést és hatalmat szereztél, miközben egészséged tönkrement. Megpróbáltad hát egészséged visszanyerni, és valamikor elindultál a szellemi úton. Önismereti csoportokat kerestél fel, terápiákon vettél részt. Visszavezettetted magad az "őskiáltásig". Meghallottad a "kozmikus hangot", az Egyetlen Kéz hangtalan tapsát. Ám a beteljesülést csak nem találtad. És egyszer csak felteszed magadnak a kérdést:

ÉS MOST???


Még mindig a lét egyetlen eredeti állapota után kutakodsz, az igaz életet keresed. Az emberi szellem legtökéletesebb találmányai sem hoztak egyetlen lépéssel sem közelebb célodhoz. Ugyanakkor mélyen, a lelked mélyén tudod, hogy mindened megvan, amire ehhez az Igaz Valóélethez szükséged van. Tudod, hogy valamennyi probléma csak a te képzeletedben létezik. Tudod, hogy a felhők fölött süt a nap. Végre szeretnél már a fénybe érni. És egy reggelen felébredsz - a szappanbuborék szétpattan. Mindened megvan, ami után mindig is sóvárogtál - végre önmagad vagy. Ez az, amit mindig is kerestél, és ez a minden! Mindez azonban csak akkor történhet meg, ha nem engeded, hogy az ego az elkülönültség illúzióját továbbra is fenntartsa, ha a tudatod annyira kitágul, hogy befogja a teljes létet, melytől valójában soha nem is voltál elszakítva. Egód tette lehetővé számodra, hogy részt vehess a dualitás megélésében. Az egész életjáték nem más, mint a "van-állapot" korlátlan lehetőségeinek egyik kifejeződése. A dualitás személyes megélését transzcendálhatod, amely során felismered, hogy az elkülönültség csupán illúzió. S miközben tudatodat elfordítod az elkülönültség illúziójától, mások tudatát is megváltoztatod. Felemeled őket önmagadhoz. Az elkülönültség illúziója olyan érzéseket kelt életre, mint a birtoklás vágya vagy a lemondás. Ezek az érzések abból az illúzióból táplálkoznak, hogy az ember ebben a világban bármit is birtokolhat vagy elveszíthet. Semmit sem birtokolsz, hiszen minden te vagy. Minden, ami létezik, abból az egyetlen realitásból jött létre, amely te magad vagy, és ezáltal a te részed. Az emberek, akikkel találkozol, a tárgyak, amelyek "hozzád tartoznak" vagy amelyeket elveszítesz, mindez csupán ajándék, mellyel önmagad megleped, hogy léted újabb aspektusait megtapasztalhasd. A nyereség és a veszteség "mindegy", hiszen mindkettőt te ajándékoztad önmagadnak. A valóságban semmit sem lehet nyerni, sem pedig veszíteni, kivéve önmagad Igaz Valójának megtapasztalását. Ezt pedig mindenképpen elnyered, hiszen az életjátékban te csak nyerhetsz. Ez a játék ugyanis a te örömödre jött létre, örvendj hát léted csodálatos teljességének. Az elkülönültség illúziójának nem vethetsz véget azzal, hogy eggyé válsz egy másik emberrel. Bármennyire is egynek érzed magad egy másik emberrel, valójában csupán két ego kapcsolódik össze egy nagyobb egóvá. A pár eggyé válik ugyan, ám azon az áron, hogy elkülönül a világ többi részétől. Ennek ellenére az eggyé válás egy másik emberrel kezdete lehet az elkülönültség megszűnésének és a mindenekkel való eggyé válásnak. Ha így éljük meg, tehát nem az izolációnak egy újabb formáját hozzuk létre, akkor ajtót nyitunk, amely kivezet bennünket a kis énből, az egóból. Ha tehát a másik emberrel való eggyé válást úgy éljük meg, mint a mindenekkel való eggyé váláshoz vezető első lépést, akkor ez a kapcsolat kivirágzik, és bőséges termést hoz. Ellenkező esetben már önmagában hordja az elválás csíráját.
Ahhoz azonban, hogy felismerd: egy vagy mindennel, nincs szükséged kapcsolatra. A kapcsolat kezdet, de nem cél, és csak addig van értelme, ameddig mindkét felet Igaz Valójához vezeti. Bármennyire zavartalannak és felhőtlennek tűnik is a szerelem, egy szép napon beteljesül. Ha kapcsolataid erre az igazságra épülnek, örömöd fog telni bennük. Amint kapcsolatba lépsz Igaz Valóddal, és egyre inkább ebből az Igaz Valóból élsz, egód fenyegetve fogja érezni magát, mert szeretné az elkülönültség illúzióját fenntartani. Olyan érzéseket sugall neked, hogy a többieknél jobb vagy rosszabb vagy, és ezzel elkülönít téged tőlük. Mihelyt azonban átléped és legyőzöd ezt az elkülönültséget, jelentős változásokat fogsz megélni. Ám bölcsen kell cselekedned. Ne harcolj az ego ellen, hanem tedd barátoddá! Legjobb barátod lehet, hiszen alapjában véve kezdettől fogva az volt. Egód volt ugyanis az, aki jó tanárként újra meg újra megkísértett, hogy világos és határozott döntésekre sarkalljon. Ekképpen segített hozzá, hogy eljuss oda, ahol most vagy. Maradj továbbra is barátja, sőt mélyítsd el barátságotokat. Ekképpen ugyanis segítségedre lehet az utolsó lépés megtételében: hogy eltalálj önmagadhoz, és ezáltal mostantól kezdve Igaz Valódként élhess. Hívd meg egódat egy szellemi társalgásra, beszélgessetek el egymással, mint barát a baráttal. Mondd el neki, hogy az elkövetkezendő változások egyáltalán nem jelentik az ő végét. Segítsd hozzá, hogy felismerje igaz természetét, ami nem más, mint az egyetlen tudat individualizált része. Segíts neki felismerni, hogy ő is része Istennek, aki sokságként jelenítette meg magát, hogy az életjátékban részt vegyen, hogy önmagát a maga teljességében megélje. Mihelyt egód megszabadul félelmétől, és igaz isteni természetét felismeri, őszinte barátod lesz, aki örömmel segít, hogy az utolsó lépést megtehesd: hogy eljuthass önmagadhoz, a lét egységébe, hogy akként élhess, aki valójában vagy.

TE MAGAD!!!

Azért vagy itt, hogy Igaz Valódat kifejezésre juttasd, hogy felismerd magadban és mindenben Istent. Valahányszor kapcsolatba kerülsz valamely embertársaddal, alkalmad és lehetőséged van, hogy felismerd és szeresd benne önmagad. Mindenki, akivel életed során találkozol, Isten egyik aspektusa, és ekként neked is részed - te magad vagy. Valahányszor szeretsz, Istent szereted, a lét nagyszerűségét tiszteled minden létezőben. Életed örömteli lesz, mert az Igaz Valóságban fogsz élni. Hát nem nagyszerű dolog, hogy mostantól kezdve azzal a felismeréssel élhetsz, hogy

TE MAGAD VAGY???


(Kurt Tepperwein)



2012. október 30., kedd

Szellemi törvények - Mit jelent egy élet?



„Egy élet az általam lakott test fennmaradásának időtartama, az én öröklétem egy kis szakasza, egyetlen iskolai nap az élet iskolájában.
Egy ilyen élet végén kioldom magam - a tudatomat - ebből a testből, és hazatérek, hogy tapasztalataimat feldolgozzam, hogy a "házi feladatomat" elkészítsem, és felkészüljek újabb tapasztalatokra - egy "új" életre egy újabb testben...”
(Kurt Tepperwein)




Mi az élet értelme?

Az élet értelme abban rejlik, hogy Igaz Valóm tökéletességét egyre tökéletesebben fejezzem ki, hogy mindig öntudatosan éljek, az élet teljességét engedjem önmagamon keresztül áramolni, és eképpen valóban beteljesítsem a pillanatot.
Az élet értelme az evolúció, azaz a kibontakozás, amely a beteljesüléshez vezet.
Az élet egyetlen értelme a tapasztalatszerzés, amelyből felismerések születnek - ez az egyetlen, amit az életemből magammal vihetek, mivel mezítelenül jöttem, és mezítelenül is fogok távozni.
Mindaz, amivel itt rendelkezem, azt kölcsönkapom az élettől, melyet előbb vagy utóbb, de legkésőbb ezen életem végén vissza kell adnom.
Élni tehát annyit jelent: tanulni.
Egyikünk sem "lóghat" az "élet iskolájából".
A feladatom azonban nemcsak a tanulás, hanem az is, hogy amit megtanultam, azt éljem is.
Nem holt tudást kell gyűjtögetni, hanem a tudatomat kell kitágítani - s ezzel együtt önmagamat - egészen addig, míg ismét mindent átfogóvá válok.
Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha a tanultakat harmóniába hozom az élettel.
Amennyiben kudarcot vallok, szembe találom magam a sorssal.
Létmegbízásunk így hangzik: "Legyetek tökéletesek, miképpen tökéletes a ti Atyátok az égben!"
Mihelyt keresni kezdek, az Úton vagyok.
"Keressetek és találtok!"

Az élet individuális értelme az, hogy felismerjem és beteljesítsem életem feladatát.
Fel kell ismernem, hogy én magam vagyok a legfőbb feladat.
A prenatális fázisban még egyszer átélem az egész addigi testi fejlődéstörténetet.
Születésem után még egyszer átélem egész fejlődésemet.
Születésem valójában csak ekkor zárul le, és válik lehetővé a továbblépés.
A legtöbb ember azonban úgy hal meg, hogy egészen még meg sem született: szellemi megszületésük előtt távoznak.
Az élet individuális értelméhez az is hozzátartozik, hogy azért tanulunk, hogy taníthassunk.
A halandók tanulnak a fölöttük állóktól, és egyidejűleg segítenek kevéssé éber állapotban lévő testvéreiknek.
Eképpen mindenki egyidejűleg diák és tanár is.
Létfeladatunkhoz tartozik, hogy a hozzánk közel állóknak lehetőségként szolgáljunk.
A hosszú életnek azért van jelentősége, mert eképpen a voltaképpeni előrehaladás időszaka hosszú.
Nem árt azonban ügyelni arra, hogy ezt az időszakot a lehető legoptimálisabban használjuk ki.
Az a feladatunk, hogy a birtoklástól a létezésen át a teremtő akaratig jussunk, az ösztöntől az egón át Igaz Valónkig és ezáltal Istenhez.
Ha azonban nem dolgozunk önmagunkon, akkor rajtunk fognak dolgozni, és ha rendszeresen nem halljuk meg, amit meg kellene hallanunk, és nem látjuk meg, amit meg kellene látnunk, akkor ne csodálkozzunk azon, ha egy napon elveszítjük hallásunkat és látásunkat.
Így jutunk el lassan, fokozatosan az "egymással szemben"-től az "egymás mellett"-en keresztül az "egymással"-ig.
Eközben nemcsak azt tanuljuk meg, miként cselekedjünk a megfelelő módon, hanem azt is, hogy tegyük is meg, ami szükséges, viszont ne engedjük megtörténni, ami nem helyes.
Azt is felismerjük, hogy az élet értelme nem az, hogy mostani énünket, egónkat boldoggá tegyük, hanem Igaz Valónk tökéletességét kell egyre tökéletesebben kifejezésre juttatni, s eképpen harmóniában lenni a Teremtéssel.
Semmi nem teszi boldoggá az embert, amit birtokolhat.
Épp elegen vannak a Földön, akiknek mindenük megvan, és mégsem boldogok.
Boldog csak akkor lehetek, ha feltétel nélkül igent mondok az életre.




Valahányszor szenvedek, ilyenkor mindig nemet mondok, vagy azt, hogy: "igen, de..."! Életem értelmét azonban csak akkor tudom beteljesíteni, ha felismerem, hogy mi az.
Az életjátékot is adott szabályok szerint játsszuk.
Valami olyasmi ez, mint a közlekedés.
Ha jogosítvány nélkül vezetem az autóm, előbb vagy utóbb kellemetlenségem származik belőle.
Megsértem a szabályokat, és ezért felelősségre vonnak.
Ráadásul balesetet is okozhatok, azaz diszharmóniát az életben.
Azért fontos elvégezni az autósiskolát, hogy megtanuljuk, hogyan tudunk valóban úrrá lenni az autónkon (azaz önmagunkon).
Az autósiskolában kezdetben elméletet tanulok - a közlekedési szabályokat.
Hasonlóképpen meg kellene tanulnunk a szellemi törvényeket, mielőtt birtokba vennénk önmagunkat, és akcióba lépnénk.
Ezután kerül sor a gyakorlati oktatásra, az autóvezetési órákra.
Itt megtanulom, hogyan kell ráhangolódnom a szellemi törvényekre, hogyan kell a felismeréseket a gyakorlati életben megvalósítani, és hogyan kell mások jogait figyelembe venni.
Kezdetben minden meglehetősen bonyolultnak tűnik, ám hamarosan rutinná válik.
Amikor aztán már VALÓBAN TUDOK AUTÓT VEZETNI, azaz tisztába jöttem önvalómmal, az élet már valóban játék.
Egyre ritkábban lesznek balesetek - összeütközések és diszharmónia - , míg végül tökéletesen balesetmentesen fogok tudni vezetni, és az élet csupa játék lesz, az autóvezetés igazi élvezet.
Autót azonban csak akkor tudok vezetni, ha már beszálltam, ha elindultam a befelé vezető úton, ha eggyé váltam az önvalómmal.
Akkor kezdődik csak az igazi élet, az élet mint játék, a lét könnyedsége.
Az életjátékot szigorú szabályok szerint játsszák, mely szabályokat SZELLEMI TÖRVÉNYEKNEK nevezünk.
Ez egy olyan játék, melynek szabályait csak játék közben ismerhetjük meg.
Az élet minden játékszere és minden lépése lehetőséget nyújt arra, hogy egy újabb szabályt megtapasztaljak, ám csak akkor, ha betartom a már megismert szabályokat.
Ameddig élek, KÉNYTELEN VAGYOK együtt játszani, ám én döntöm el, hogy játékos avagy báb akarok-e lenni.

Amint kinyitottam a játékban egy ajtót, azaz egy problémát, tehát egy életfeladatot megoldottam, eljutok a következő ponthoz, ahol ismét léphetek egyet.
Az élet gyakran játszik "Ki nevet a végén?j" játékot.
Például: nem találom az autó- vagy a lakáskulcsomat, és állok a zuhogó esőben.
Vagy kimegyek a repülőtérre, de otthon felejtettem a repülőjegyemet vagy az útlevelemet.
Minden esetben az élet próbára teszi önmagát bennem, hogy igazán tudatos vagyok-e.
Megpróbáltatások elé állít, hogy még tudatosabban éljek.
Mindegy, hogy a helyzet számomra kellemes vagy kellemetlen, mindig helyénvaló és mindig fontos, mert hozzásegít ahhoz, hogy egy lépéssel közelebb kerüljek önmagamhoz.
Ilyen helyzetekben mindaddig bosszankodni fogok, amíg fel nem ismerem, hogy a bosszúság nem segít abban, hogy a feladatot megoldjam, sőt egyenesen értelmetlen, zavarja az Énemet.
A bosszankodó HOMO SAPIENS már önmagában véve is ellentmondás.
Én pedig felismerem: senki és semmi nem bosszanthat engem, ezt kizárólag én tehetem, eképpen csakis én tudok megszabadulni tőle.
Az élet gyakran játszik "karrier"-játékot is.
Megpályázok egy jobb állást, alaposan felkészülök rá, és megkapom a kívánt helyet.
Továbbképzem magam esti tanfolyamokon, szakember leszek, teamvezető, majd végül igazgató, minden, mert "valaki akarok lenni".
Egyszer aztán rádöbbenek, hogy ez a karrier sehová nem vezet - nem értem célba, csak valaminek a végére jutottam, és felismerem: amit valóban kerestem, az nem más, mint az önértékelés és az öntudat.
Az élet gyakori játéka a "monopoly".
Agyondolgozom magam, életem első felében feláldozom az egészségem, csak hogy minél több pénzt keressek.
Öröklakást szerzek, saját házat, saját céget, részvényeket, stb. és életem második felében mindezt a pénzt ismét kiadom csak azért, hogy egészségem visszanyerjem - többnyire hiába.
Ráadásul rá kell jönnöm, hogy én szolgálom a vagyont, nem pedig az engem, és felismerem: mindazt, amit birtokolok, csupán kölcsönkaptam az élettől, semmit nem tudok magammal vinni.
Mert mindazt, ami létezik, csupán a játék tartozéka, amely lehetővé teszi, hogy az életjátékot el tudjuk játszani: pénz, vagyon, hatalom, elismerés, siker, de a képességeim is, a tehetségem, a szerencsém, a partnerem, a családom,m a gyerekek, sőt a testem is.
Mindezeket itt fogom hagyni, hogy a többi játékos játszhasson vele.
Mindez a játék tartozéka, amely hozzásegít ahhoz, hogy felismerjem önmagam.
Mindaddig, amíg részt veszek az életjátékban, tehát én magam is lépek, ha rám kerül a sor, az élet is megteszi a maga következő lépését.
Ám ha én nem lépek többet, akkor az élet sem lép, és a folyam megáll.
Mihelyt leragadok valami, egy ember vagy egy helyzet mellett, zökken a játék.
Ekkor szükségessé válik egy életlecke, én megkapom az élettől a "korrepetálást".
Ha egy vesztes játszmát tovább játszom, mert az számomra kényelmesebb, vagy legalábbis úgy tűnik, ugyancsak elveszítem önmagam, hiszen valójában azért játszom, hogy bölcsebbé váljak, és a szeretet terén pluszpontokat gyűjtsek.
E játék kulcsa ugyanis a szeretet, és a bölcsesség segítségével ismerem fel, hogyan kell ezt a kulcsot értelmesen használni.
A szeretet és a bölcsesség minden ajtót megnyit nekem ebben az életjátékban.
Mihelyt felismeri az ember, hogy az élet játék, nem panaszkodhat többé nehézségekre, gondokra, bajokra, hiszen éppen ez a játék értelme.
Ha a partnerem egy sakkjátszmában vagy egy teniszmérkőzésen jót lép, illetve jót üt, nem panaszkodom, hiszen éppen ez motivál engem abban, hogy a játék során a legtöbbet hozzam ki önmagamból.
Ha nincs jó partnerem, a játék hamarosan unalmassá válik.
Ha mindig csak nyernénk, és soha senki nem követelne tőlünk semmit, képességeink hamarosan megkopnának, és végül csődöt mondanánk.
Éppen az késztet engem  nagyobb teljesítményre, amikor partnerem keményen megüti a labdát, vagy meglepő lépéssel áll elő. Az életben a "probléma" ugyanezt a célt szolgálja.
Minden megoldott probléma újabb felismeréshez segít hozzá, melynek segítségével eggyel továbbléphetek a játékban.
Igazi önismeret csak áldozatok árán lehetséges: mindazt feláldozom, ami nem tartozik Igaz Valómhoz, önvalómhoz, s végül így leszek végre önmagam.
Csak midőn a mag lemond arról, aminek lennie kell: egy növény.
Csak a mikor a báb elhal, születik meg a pillangó.
Az életjáték állandó transzformáción alapul, amely csak elengedéssel és odaadással lehetséges.
Ameddig játszom, hajt a vágy.
Keresésben vagyok - keresem önmagam.
Az életjátéknak ugyanis egyetlen értelme van: hogy hozzásegítsen valós létem titkának felfedéséhez.




Elég, ha benső vágyamra hagyatkozom, s az elvezeti a lelkemet saját tökéletességem tudatához, vissza az örök egységbe.
Végtelen sok út vezet el ehhez az egységhez.
Hiszen végső soron minden út ide vezet, akár egyenesen, akár kerülővel.
Ám én határozom meg, hogy mely úton haladok a leggyorsabban, legbiztosabban, vagy legkényelmesebben.
Miként én határozom meg azt is, mikor indulok el rajta, és milyen léptekkel haladok végig rajta.
Eképpen teremtem meg saját magam számára egyedi és egyszeri sorsomat, azt az "egyenruhát", amelyet én magam teremtettem meg saját magam számára.
Én csináltam, nekem is kell viselnem, és csak én tudok rajta változtatni, ezt azonban életem bármely pillanatában megtehetem.
Én vagyok a teremtő.
Mindannyian részei vagyunk a Teremtésnek mint teremtők, közreműködünk az élet, a sors és a Teremtés alakításában.
A halál is csupán átmenet a játék egy másik szintjére.
Egy kört lejátszottam, kiértékeltem a megszerzett tapasztalatokat, és felkészülök a következő körre.
Így a halálban az élet megkoronázását ismerem fel, és könnyedén elviselem mindazt, ami ennél jelentéktelenebb.
Felismerem, hogy a nyereség vagy a veszteség "mindegy", és feltétel nélkül igent mondok az életre.
Felismerem azokat a lépéseket, amelyek az életjátékban mindig azonosak:
- életfeladatom felismerése
- a pillanat beteljesítése
- felismerések, azaz igaz kincsek gyűjtése
- önmegvalósítás
- embertársaim és a Teremtés segítője lenni
- felismerni, hogy a halál az élet megkoronázása
Így leszek egyre jobb játékos ebben az életjátékban, és egyre többet és többet fogok tudni segíteni másoknak, hogy hamarabb célba érjenek.
A játék ugyanis csak akkor ér véget, amikor valamennyi játékos célba ér.
Ám teljesen mindegy, mely játékot játssza éppen az élet, számomra mindig ajándék lesz, felismeréshez juttat, s ez az egyetlen, amit valóban magammal vihetek.
A legszebb felismerés pedig: "az életjátékban tanulhatok, és teljessé válhatok".
Lehetne egy egészen másféle Teremtés is, egy olyan Teremtés, amelyben már minden tökéletes.

Egy ilyen világban nem történhetnének már változások, mert a rend tökéletes.
Statikus világ volna ez, minden mozgás és élet nélkül, egy világ, amelyben az életjárékot már nem lehetne játszani.
S amint ezt tudatosítottam magamban, már a tökéletlenségben is felismertem a tökéletességet.
Ám az életjátékban is elérjük egyszer a tökéletességet, legalábbis az egyén szintjén.
Ebben az esetben szükségessé válik a tudat kvantumugrása, amellyel a létezés egy új dimenziója nyílik meg, a tulajdonképpeni valóság, amelyben felismerem, hogy mindaz, ami a tökéletességhez vezetett, csupán előkészítette az igazi Teremtésjátékot.
Mostantól kezdve nemcsak a saját sorsomat határozom meg, hanem az univerzum egyre nagyobb részének sorsát, egészen addig míg fel nem ismerem magam mint egészet, mint Istent, és tudatosan én határozom meg ezt az egészet.
Mihelyt utolsó részem is célba ért, a játék befejeződik, és egy új játék kezdődik.
Eközben azt is felismerem, hogy a valóságban egyáltalán nincs cél.
A látható cél csupán orientációs pont a horizonton, amely irányt szab az utamnak.
A valóságban maga az út a cél, a látható cél pedig csak az út vége, amely egyidejűleg az új út kezdete.
Ha felismerem tehát, hogy fölösleges végigloholni az úton, és azt kívánni, hogy minél előbb célba érjek, akkor ettől kezdve élvezem az utat."
(Kurt Tepperwein)




2012. október 29., hétfő

Szellemi törvények - Mi az élet?



Az élet a mindent átfogó Tudat, amely minden létezőt átjár és eltölt, ezáltal él minden létező, és mindennek tudata van. Az élet annak az erőnek a hatása, melyet Istennek hívunk.
Az élet áradó, hatékony energia.


Ha ennek az energiának valamely aspektusát nem engedjük érvényesülni, akadály jön létre, melynek egyik oldalán túlnyomás jelentkezik, a másik oldalán hiány.

Ha például az "akaratérvényesítés képességének" aspektusát nem engedem érvényesülni, a hiány úgy jelentkezhet, hogy munkahelyemen nem léptetnek elő, lemaradok egy álláslehetőségről, vagy valamely életcélomat nem érem el.

Testi szinten ez a hiány izomgyengeség, fogínysorvadás vagy akár hajhullás formájában léphet fel.

A másik oldalon a többlet akár életkörülményeim "szükségszerűségeként" jelentkezhet: kellemetlen vitába keveredhetek valakivel, bírósági eljárás indulhat ellenem, vagy valami ehhez hasonló dolog történik, ami egyidejűleg lehetőséget kínál arra, hogy az "akaratérvényesítés képességének" aspektusát fejlesszem, a feladatot megoldjam, és ismét szabaddá váljak.

Amennyiben ez nem történik meg, a körforgás ismét elölről kezdődik, amely során a barátságtalan vita elkerülésekor hátrányos helyzetbe kerülök, vagy elvesztem a pert, mert nem voltam képes keresztülvinni az akaratomat.

Ezáltal egyrészt még erőteljesebben élem át a hiányt, másrészt pedig egyre nagyobb nyomás alatt vagyok, mígnem mind a nyomás, mind a hiány elviselhetetlenné válik, s én végül cselekedni fogok.

A Teremtés ezen nem "bosszantani" akar engem, hanem fájdalmasan továbblépésre, fejlődésre nógat, ha valahol blokkolom magam.

(Kurt Tepperwein)




2012. október 28., vasárnap

Szellemi törvények - Az életjáték



"A legtöbb ember harcnak fogja fel az életet, holott játékról van szó, ám egy olyan játékról, amelyet a szellemi törvények ismerete nélkül nem lehet eredményesen játszani."
(Kurt Tepperwein)




Az élet egy játék, melyet egy mindent átfogó Tudat talált ki, és játszik el az én örömömre.

Az idők kezdete óta létezem.

Az élet örök játékában születésem csupán egy új szakasz kezdetét jelenti.

Az élet arra szólít fel, hogy az egész Teremtéssel játsszam, a Teremtéssel, amelyben élek, amely meghatároz engem, s melyet én is meghatározok.

Ebben a játékban az Egész elszakíthatatlan részeként ismerhetem fel magam, ugyanakkor arra is lehetőségem van, hogy önmagamat mint "Én"-t ismerjem meg, amely az Egésztől elszakítva létezik.

Ez esetben mint "ego" élem meg magam, megláthatom tükörképem az Egészben, felfedezhetem Igaz Valómat mint az Egész részét.

Amint visszatükrözök, amit kibontok és újra felfedezek, az az én tudatom, az én Igaz Valóm, melyet bármely tetszőleges pontra koncentrálhatok, de ki is tágíthatom, mindent átfoghatok vele, engedhetem, hogy mélyre süllyedjen vagy a legnagyobb magasságokba emelkedjen: én vagyok a teremtő.

Minden létező, az egész teremtett világ az Egy megnyilvánulása, amely az "életjátékhoz" anyaggá sűrűsödött.

Az evolúció nem más, mint az egység újra felismerése a sokaságban.

Az életjáték azt jelenti, hogy a létezés minden pillanatában megélem a keletkezést.

Lelkem legmélyén tudom, hogy én vagyok az Egy, az Egész, amely mindent magában foglal, amelyből minden származik, és amelybe az idők végezetével minden visszatér.

Én vagyok a kezdet és a cél, és azért játszom ezt a játékot, hogy megéljem az élet kalandját.

Minden élet az Egy játéka önmagával.

Önként léptem át a "születés kapuját", és léptem be ebbe a világba, hogy részt vegyek az életjátékban.
Ez a játék az én örömömet szolgálja, lehetőséget nyújt ahhoz, hogy Igaz Valóm tökéletességét megéljem, hogy azzá legyek, aki vagyok, és mindig is voltam.

Ez a játék alkalmat kínál arra, hogy emlékezzem.

Nincs olyan erő ezen a világon, amelyet tudatomba tudnék fogadni anélkül, hogy egyidejűleg tudatomat ki ne terjeszteném ezen erő befogadására, ekképpen egyre tökéletesebbé ne válnék, míg végül ismét egészen önmagam leszek.

A játék kezdetén egóként élem meg magam, amely mindennel szemben áll, ami nem az "Én".

Ez az ego önálló forma, önálló akarat és önálló szükséglet alakjában nyilvánul meg.

Mihelyt felszámolom látszólagos elszakadásomat az Egésztől, ismét Igaz Valóm tudatára ébredek
.
(Kurt Tepperwein)



2012. október 27., szombat

Ki vagyok én?


„Egy testet látsz, az én testemet. Úgy beszélek róla, mintha azt mondanám: ez az én tévém, az én autóm, az én golyóstollam. Jelen esetben: az én testem... De ha azt mondom, hogy ez a test az enyém, akkor az azt jelenti, hogy én nem a testem vagyok. A testem az enyém, nem én vagyok az. De akkor ki vagyok én?... Én a gondolataim vagyok, a tapasztalataim, az érzéseim. Ez vagyok én. Én egy tudat vagyok.”
(José Rodrigues Dos Santos)



Szerintetek melyik a legfontosabb vallási kérdés? - kérdezte egy nap a Mester. Sok feleletet kapott:
- Van-e Isten?
- Ki az Isten?
- Hogyan juthatunk el Istenhez?
- Van-e élet a halál után?
- Nem - mondta a Mester -, a legfontosabb kérdés a következő: ki vagyok én?
A tanítványok jobban megértették hogy mire utalt, amikor fültanúi voltak a Mester és egy prédikátor beszélgetésének.
- Szerinted, ha meghalsz, akkor a lelked a mennybe megy?
- Igen - válaszolt a prédikátor.
- És a tested a sírba kerül?
- Igen.
- És, ha szabad kérdeznem, te hol leszel?
(Anthony de Mello)