2013. december 10., kedd

A megismerés és bölcsesség 7 lépcsőfoka




Ezek azoknak a síktörvényeknek a vetületei, melyeket oly könnyen hagyunk figyelmen kívül, s mint tudjuk a törvények nem ismerete, nem mentesít a törvények alól. Nagyon sokáig nem haladjuk meg a szavak felszíni értelmezését. S nem is tudjuk, hogy minden ott van karnyújtásnyira. És a titkos tanok, nem azért titkosak, mert titkolják őket, hanem az egyed rezgésszáma nem haladja meg azt a megértési küszöböt, ahol az információ valóban értelmezhetővé válik. Egyszerű kedves fáma, amikor az istennek javasolják, hogy bújjon el az emberek szívében, mert ott fogják a legkésőbb keresni. Azt tegyük hozzá, hogy a szív alatt, nem érzelmeket javallott gondolni, hanem azt a központot, amelyért oly sokan “meditálnak”… s melyért nagyon sokáig csak a sejhaját hajlandó használni az ember, hogy amikor belefárad az akaratosság hiábavalóságába, kialakuljon egy valóban belső látás. A következő sorok is ebben segítenek néhány embernek:






1. lépcső: Az emberi értelem gyermekkora. Kötöttségben, sötétségben tapogatózik az ismeretköre. Mindenben élvezi ugyan az Isten jótéteményeit, de úgy mint a gyermek, anélkül, hogy Isten kezét látná, amely nyújtja neki. Nem ismeri a lélek táplálékát, nincs metafizikai igénye… Ezen a lépcsőn sokáig vesztegel az értelem ifjúságkora.

2. lépcső: Tévedések, eltévelyedések, szenvedélyek, érzékiség tartja fogva szellemi érdeklődését, ennélfogva nem emelkedhetik, … legfeljebb homályos sejtésekig juthat. Ezért marad sokáig ezen a síkon.

3. lépcső: Az emberi értelem itt már feltételezi a legmagasabb lényt és valami összefüggést vél felfedezni közte és az Univerzum között. Megsejti a test és a lélek törvényeit. Ennek a sejtelemnek vallási etikai az alapja. De a sötétség felszívja ezeket a sejtéseket a szenvedélyek markánsabb hatásai által. Ezek a hatások tartják sokáig ezen a fokon.

4. lépcső: Itt az ember megismeri a Legmagasabb viszonylatát a világegyetemmel. Megismeri a vallás és a morál törvényeit, anélkül azonban, hogy a megismerést  gyakorolná. Itt igen hosszú ideig marad állva legtöbb emberi lélek.

5. lépcső: Ezen a fokon az ember már megismeri a kinyilatkoztatást. Hinni kezd, de hite összekeveredik nem helyes fogalmakkal. Itt megint sokan visszatérnek a sötétségbe, babonákon, fanatizmuson át vándorolva.

6. lépcső: Helyes fogalmak a kinyilatkoztatásról. Helyes hit, alázat, de még nem tudja összeegyeztetni a cselekvéseket és az eseményeket a hitével, ami szintén visszatartja egy ideig a lelket a teljes felemelkedéstől.

7. lépcső: Itt már valósággá válik a kinyilatkoztatás. Az ember összeegyezteti a láthatót, a megismert valóságot a hitével. Szívét átalakítja Isten templomává, részt vesz az általános harmóniában, az Isten egységben.
Persze nem minden ember jut el erre a fokra földi életében, csak az, aki az emberiség fejlesztése céljából erre törekszik. Mint legmagasabb emberi példakép, missziót vállal. 

Ahhoz, hogy ebből az anyagi szférából kikerüljön az ember, elég, ha életeken át kitartóan felfelé törekszik, mert akkor már nem épít magának vágy-várat, anyagi bázist a földön.
Ezt a beosztást a legnagyobb lélekismerő bölcsek kutatásaiból közöljük. Ebből is kiviláglik, milyen nehéz ettől a szférától megszabadulni. Figyelmébe ajánljuk azoknak, akik még nem tudják elfogadni a reinkarnációt, hogy gondolkozzanak ezen. Semmi baj, semmi hiba nincs azok körül, akik nem akarják, vagy – enyhébben szólva – nem tudják megközelíteni a végső igazságokat, éppen csak jó, ha fáradságot vesznek maguknak arra, hogy átvizsgáljanak egy ilyen skálát, hogy belőle megállapítsák, lelki fejlődésük mely fokán állnak. Ha egy kicsit kinyitjuk a szemünket, megláthatjuk már közvetlen környezetünkben az életfelfogás és vele a fokozat különbségeit. Lehet valaki társadalmi szempontból nagyszerű ember, rendes, kötelességtudó, tehetséges és mégis teljesen anyagias. Az ilyennek hiába vetnénk fel azt a szükségszerűséget, hogy az embernek ettől a szférától meg kell szabadulnia, ha boldog akar lenni, ő a boldogságot csak a földön, földi örömök között tudja elképzelni. Pedig milyen átmeneti minden földi öröm. Az ember szinte érzi, hogy szalad előle, ezért is szeretné megragadni, magához kötni. Ez az aggodalma tulajdonképpen el is rontja a már megszerzett örömét, mely így átmenetileg sem mondható zavartalannak. Persze, mert azt is csak fejlettebb fokozaton érheti meg, hogy a boldogság, az öröm, a béke utáni vágy nem más, mint honvágy… Az örök hazába, a szellemi élet boldogságába, örömébe, békéjébe való vágyakozás.

Erről eszünkbe juthat egy egyszerű példa. Ha a kisgyermek sír, mert fáj valamije, édesanyja igyekszik mindenfélével elvonni a figyelmét bajától. Énekel neki, hogy elaludjon, édességet ad a kezébe vagy játékot, hogy elcsitítsa. A gyermek meg kapkod minden után, mert azt hiszi: ez az, ami hiányzik neki, ami megnyugtatja. De csak egy pillanatig tart az ártatlan szuggesztió, mert a kívülről jött alkalmi örömökön keresztül megint csak átüt a fájdalom.
Ez az ember örökös elégedetlenségének helyzetképe. Bármit ér is el, bárhová helyezi a sorsa, az elégedetlenség mindenen keresztül felüti fejét és hajtja valamerre. Persze ő ennek helyi érdekű okát mindig meg tudja nevezni, de ez csak önámítás. Az igazság az, hogy a fejlődés törvényét születéskor magával hozza és ez a törvény sarkalja úgy, hogy saját akaratának adja kezébe az ostort, az hajszolja előre. Jó állapot az már, amikor a magasabb rendű értelem ül fel a bakra és átveszi az irányítást. Kevesebb fájdalommal jár azontúl az emberi élet, az igaz, hogy kevesebb anyagi igénnyel is, miután a szellem végre szóhoz jutott…
Ehhez az állapothoz azonban csak sorozatos életek tapasztalatain át ér el az ember. Ezért, ha az előbb említett anyagias ember-típus jól végzi a feladatát, csak a maga fokozatán végzi jól.

(Wictor Charon)


video