2013. december 17., kedd

Hermész Triszmegisztosz - A Lélek Okulására 5.




Az igazi, tevékeny intelligencia nem egyéb, mint alkotóképesség, mely dolgok és gondolatok képében jut kifejezésre. Amely lélek tartózkodik ettől, az elveszíti önmagát, és az életet is nélkülöznie kell. Elképzelések és nézetek kifejlesztése képezi az intelligencia tevékenységét és az örök élet törvényét. A világ élvezete pedig a halál.




Ami anyagból áll és amiben nem lakozik igazi gondolkodási képesség, az természete alapján a saját eredete irányában mozog. Csakis ott a helye, ott frissülhet fel és ott nyugodhat meg. Ami földből tevődik össze, mint például a kövek és hasonlók, az a földhöz, minden földi keletkezés gyökeréhez és eredetéhez tér vissza, ha nem éri ellenkező erő. Ha a föld rögét felemelik, majd eleresztik, akkor saját természetes mozgása révén gyorsan visszatér a földhöz, eredeti eleméhez.

Ha semmi sem tartja vissza, akkor sajátossága alapján a víz is visszatér saját elemének nagyobb mennyiségéhez. Ezért folyik minden forrás vize feltartóztathatatlanul a folyókba és a folyók szakadatlanul a tengerekbe. Abba olvadnak bele, mert ott található a legnagyobb mennyiségű víz. Így van ez a többi elemmel is. A tűz és a levegő felfelé száll, mert mindkettő visszatörekszik a saját eredetéhez.

Azt látod tehát, hogy ami nélkülözi a gondolkodási és megkülönböztetési képességet, azt egy vak indulat és a természetes kívánság mozgatja. És minden arra a helyre igyekszik, ahol gyarapodhat, élhet és erős lehet. A dolgokban belső ellenállás van az egyedüllét ellen, és nem kedvelik, hogy el legyenek választva hazájuktól és eredetüktől.

Akkor, ó lélek, noha fel vagy szerelve a gondolkodási képességgel és a megkülönböztetés tehetségével, miért nem vagy hajlandó visszatérni hazádba és saját elemedhez? Hiszen csakis ott van jó dolgod és ott élhetsz. Miért fordulsz el tőle, miért választod el magadat gyökeredtől és eredetedtől? Miért választod a külhont, miért maradsz idegenben, ahol szégyen ér és szidalmazás a sorsod? Mi hajt téged, mondd csak, ösztönös vágy vagy intelligens gondolat? Ha ösztönös vágy, akkor ez az anyagi elemek veled született viselkedése, melyek a saját elemeikhez törekszenek vissza.

Ha viszont az intelligens alkotóképesség mozgat és rendelkezel az ítélőképességgel, akkor miért hagyod magadat rávenni, hogy hazád helyett idegenbe menj, megaláztatásban részesülj, méltóságodat megtagadd, megszégyenülj és büntetést kapj az örök nyugalom, megtiszteltetés és hatalom helyett? Aki ilyen kétségben él, az sem nem ez, sem nem az, valójában semmi. Sem nem anyagi dolog, sem a működő intelligenciában részesülő lényekhez nem tartozik. Nincstelen és tétova lény tehát.

Miután mindent láttam, ó lélek, arra az eredményre jutottam, hogy három, mindent felülmúló tulajdonság létezik: először is belátás, másodszor elégedettség, harmadszor biztosnak, azaz aggodalomtól mentesnek lenni. A belátáshoz a lélek úgy jut hozzá, hogy visszatér eredetéhez, és csatlakozik az egységhez. Az elégedettség azzal érhető el, ha a kívánságot megszünteted, s ezáltal megkapod a szükségeset. A biztonság és aggálymentesség akkor keletkezik, ha legyőzöd a halálfélelmet önmagadban, és kezdesz elválni ettől a világtól.

Ameddig a kikelet, a virulás és a hanyatlás világában tartózkodsz, két dologtól őrizkedj, melyek a lélek számára halálosak. Fordulj el ezektől, mintha csak félnél tőlük. Ez a kettő: az asszonyok és a szeszesital. Aki asszonyok hálójába gabalyodik, az olyan, mint a madár egy oktalan gyerek kezében. A gyerek vidáman játszik vele, mialatt a madár halálfélelmet érez és a játékot kínzásnak veszi. Ugyancsak tartózkodj a részegségtől is, mert ez a lelket mintegy hajóvá teszi, mely kapitány és kormányos nélkül hányódik a tenger tajtékzó hullámain. Így téveszt irányt a szellemtől elválasztott lélek is; a természet erői elsodorják, és elpusztul.

Ha az egykor meglévő belátás elillan, akkor az anyagvilág, a test és képességei elkerülhetetlenül az ismeret forrása és teközéd furakodnak. Ha a feledésbe merülsz, akkor ezt a te összetett lényed okozta, mely sötét, meghasonlott, meg van terhelve és követelődző. Téged az ellentétek segítségével tart fogva. Ez okozza a feledést, melyben elveszíted korábbi ismereteidet.

A lélek egykori belátásait és ezeknek elveszítését a sötétséget és világosságot látó szemhez hasonlíthatjuk. Ha a szemet sötétség veszi körül, akkor semmit sem lát, még ha a dolgok ott fekszenek is előtte. Ha viszont fény esik rájuk, akkor a szem is megvilágosul, és megkülönbözteti a dolgokat, amiket azelőtt nem látott. A fény tehát a kapocs a dolgok és a szem között. A fény ajándéka a megkülönböztetési képesség, s ezzel válnak valóra a dolgok, melyek addig csak lehetőség képében voltak jelen. Ameddig a szem világossághoz jut, addig a dolgokat látja és megkülönbözteti. Ha azonban a szem világtalanná válik, azaz sötétség veszi körül, akkor azonnal elveszíti észlelőképességét és mindazt, amit emiatt képes volt felvenni. Hogy az észlelési képesség megmaradjon, ahhoz a fénynek mindig jelen kell lenni; ekkor a szem sötétségtől mentes.

Látod-e most már, ó lélek, hogy a világosság a szellemből, a sötétség pedig a testből ered? Ha ezt érted, akkor miért búsulsz, hogy a testet el kell hagynod? A legnagyobb fájdalmat a test miatt éled meg. Ez meggátol annak az észlelésében, amit mindenképpen tudnod kellene. Inkább azt kellene gyászolnod, hogy távol maradsz a szellem világától; mert e világ hatására részesülsz a legnagyobb kegyelemben, hogy elérheted a neked megfelelőt, amit keresned kell és meg kell ragadnod.

Fordulj el ettől a természettől, ó lélek, mondj le róla. Hagyd abba a szeretését, inkább félj tőle. Őrizkedj a szenvedéstől, amihez ez téged végső soron visz, és fordulj a te világodhoz, mely gyökered és ősalapod, egy olyan magas rangú és méltóságos lény helye, amilyen te vagy. Így jutsz hozzá az örök élethez és a teljes boldogsághoz.

Meddig folytatod szorgalmasan a bolyongást a kikelet, virulás és pusztulás világában? Meddig keresgéled a barátokat és társakat, itt az egyiket elárulva, ott egy másikkal megismerkedve? Akikkel barátságban egyesülsz, azok között egy sincs, akiben - mint emberben - ne lenne meg a másik oldal is, a hűtlenség és az árulás, legalábbis gondolatban, mialatt te hű maradsz őhozzá és segíteni akarsz neki. Mind képmutató, mialatt te őszintének tartod őket. Mind bepiszkít és meggyaláz, ha tisztának tartod is őket. És egyetlen egy sincsen, aki ne lenne egész lényével szüntelenül ellened, ahogyan te is őellene vagy mindenestől és mindenkor a természeted miatt. Végül pedig megszakítod az összeköttetést, mely fennállt közöttetek, holott teljesen indokolatlan és alaptalan volt.

Eme elválások miatt ismételten szenvedsz és bánkódsz. Igazi barátod és társad nincsen, mert akikről azt hiszed, hogy barátaid, azok elárulnak téged, mialatt te elfogulatlan vagy. Ellened cselekednek, mialatt te becsületesen és jól bánsz velük. Miért akarod ezt újra és újra átélni? Nem volt elég, amit már kezdetben megállapítottál? Miért akarod még egyszer kipróbálni? Miért nem fogadod meg a jó szót, mely hosszú tapasztalaton alapul? Miért nem vagy hajlandó a figyelmeztetést és tanácsot igaznak tartani? Meddig folytatod a rossz és hazug emberek, a csalók és árulók társaságának a keresését? Tényleg balga és vak vagy, vagy csak úgy teszel, mintha az lennél?

(Hermész Triszmegisztosz  - A Lélek Okulására)


video