2014. január 28., kedd

Szellemi valóság 5.



Élet az élet után?

Erre a földi síkra a kozmikus tudatosság szikrájaként érkezünk. A forrásból való kiáradás során, mintegy létünk alapszerkezeteként éteri testet öltünk. Erre a földi síkra egyedüli tapasztalatokért érkezünk, tapasztalatunk megszerzéséért kiválasztjuk hazánkat, kiválasztjuk szüleinket, környezetünket és élethelyzeteinket. Az önvaló előtt az egész életterv ismeretes. Az anya kiválasztása után a tudatosság szikrája belép az anyaméhbe. Miután a tudatosság belépett az anyaméhbe a magzat élővé válik. Az anyagi test a kozmikus energiának megfelelően nyer alakot az étertesten és a magzaton belül. A tudatosság gyakran fog visszatérni a forráshoz míg az első lélegzetvétellel el nem szakad attól. Az anyaméh elhagyása után meg kell tennie első külsődleges lélegzetvételét. Ezt ismerjük úgy mint: születés. Születésünk napjától hétéves korunkig birtokoljuk a forrástól származó jóllétet. A hetedik életévtől az elme elkezdi felvenni az alakját. Ennek teljes kialakulása a tizennegyedik életévre történik meg. Az intellektus aktivitásának kezdete a tizenegyedik életévre tehető és annak teljes kifejlődése a huszonegyedik életévig tart. A huszonegyedik életévtől a huszonnyolcadik életévig az egyénben kialakult testének, elméjének és intellektusának együttese. A huszonnyolcadik életévtől az élet az önismerettől függ. Ha az egyén nem érez jóllétet, a tudat, a test, és az elme helyezkedik el. Ennek következtében elkezdődnek a szenvedések. Nem képes megérteni az élethelyzeteket. Az akadályok egyre kritikusabbá válnak számára, értéktelennek ítéli önmagát, és merevvé válik. A merevség elzárja a kozmikus energia áramlását. Átadja magát a szenvedéseinek, fizikai betegségeknek, stessznek és megpróbáltatásoknak teszi ki magát. Napjait a jólét érzése nélkül éli. Képtelen megérteni saját életének valódi célját. Leéli az életét gyermekkorától ifjúkoráig, majd egészen öreg koráig és végül elhagyja ezt a földi síkot, annak a célnak a beteljesítése nélkül, amiért a földi síkra érkezett. Ez az, amit úgy hívunk, hogy halál. A halál után a merev elme hazugságai rossz megértéssel társulva nem engedik, hogy a tudat elérje a forrást. Helytelen megértésének következményeként létrehozza saját poklát és mennyországát. Tudattalanul az asztrális síkon reked. Ha az egyén életét önvalója tudatában kezdi élni, mindig, minden adódó élethelyzetben áldásban részesül. Még halála után sem marad az alacsonyabb frekvenciákon, hanem visszatér a forráshoz.





A magasabb tudás által, amit a harmadik szemen keresztül az asztrális utazáson és a születés és a halál megértésén keresztül szerzett, az egyén a tökéletes megértés birtokába jut a testére, az elméjére, az intellektusára, önmagára és életerejére vonatkozóan. Megérti, hogy ez a tudatosság az energiának és a tudásnak az egyesülése. A tudatosság azért érkezik erre a síkra, hogy még több energiát és tudást szerezzen valamint, hogy teremtsen. Minden idejét ebben a tudatban töltve az egyén hozzájut az egész teremtés lényegének megértéséhez. Ezzel a megértéssel az egyén átalakul csodálatos teremtővé. Ekkor, amit az egyén kimond az megnyilvánul. Bármit gondol az manifesztálódik. Bármit tesz, az teremtéssé válik. Ez a megvilágosodás.
(forrás:holisztikusgyogyitás)