Ahogy az
ember félrerakja
Viseltes
ruháit,
És újakat
vesz, mondván
’Ma
ezeket fogom viselni!’
Így veti
le a szellem könnyedén
Húsöltözékét,
És halad
tovább, hogy
Elfoglalja
új lakhelyét.
(Edvin
Arnold: A mennyei ének)
Egy vigasztaló igazság
Az ősi bölcsesség által
elénk tárt egyik legcsodálatosabb és legvigasztalóbb igazság az, hogy valójában
halál sehol a világmindenségben nem létezik. Soha semmi nem szűnik meg létezni,
csak állapotát változtatja. Longfellow, a költő szavaival kifejezve:
„Nincs halál, Ami annak
látszik, az átmenet”.
Minthogy az ember szíve
mélyén ezt az igazságot mindig is tudta, mélyen gyökerező meggyőződés él benne
arról, hogy nem lehet véglegesen elválasztani azoktól, akiket szeret, és hogy
még biztosan találkozni fognak. Ez helytálló érzés. Örökérvényű alapigazságként
állapíthatjuk meg, hogy akit az ember szeret, azt soha, soha nem veszítheti el.
’De – mondod te – akit
szerettem, kihűlt, és mozdulatlanul fekszik. Most ez a drága test oszlásnak
indul. Hol van ő? Hogyan lehetek biztos abban, hogy még látom őt?’
Talán az első dolog,
amit fel kell fogjunk, hogy ő nem ez a test. A test csak lelkének ruhája volt.
Azt születésekor öltötte fel azért, hogy kapcsolatba kerülhessen a csodálatos
tapasztalatok sorával, amelyet élet-nek nevezünk, habár a valóságban más tapasztalatok
sokkal teljesebb életet jelentenek, mint ez a mostani. Sok költő és tudós vélte
így. Platon mondja, hogy testek sírboltjaiba vagyunk ’temetve’ azért, hogy
előző életünk hibáit rendbe hozzuk. Walt Whitman írja: „Talán én, a halott
ember, én az álmodó”.
A body (test) szó az angolszász bodig
illetve abode szóból ered, amely
lakóhelyet jelent. Amint a keresztény Szentírásban áll: „Mivel itt nincs
állandó lakhelyünk, várjuk az eljövetelét”. Arnold Bennett a testet emberi gépezetnek
nevezi, mert élő dolog, de saját homályos, ösztönös élettel. Ennél jobb Szent
Ferenc ’szamár-testvér’ elnevezése. A Genezis bőrruhának hívja, megint más
meghatározás szerint iskolai egyenruha. Ebbe az életbe – látszólag nem saját
akaratunkból – azért érkezünk, hogy az anyagi világ tapasztalatain keresztül
jussunk lelki fejlődésünk táplálékához. Amikor ismét eltávozunk, a szellem
pihenő idejét töltjük el, és hosszú időre megszabadulunk a földi élet gondjaitól
és problémáitól.
A lélek
világa
Hová megyünk? Az égbolt
fölé? A szokásos elképzelés szerint a mennyország fent, a pokol pedig lent van.
Nem, a mennyország nem a csillagokon túl van, hanem itt és most, körülöttünk,
ahogy Krisztus Urunk tanította. Ő azt mondta, ’belül’ van. Ez belsőbb, finomabb
anyagú, egyáltalán nem fizikai, mégis színekkel és formákkal teli világ, ami
körülveszi és áthatja ezt az ismert világot.
Az okkultisták szerint
az anyag valamennyi formája sokféle sűrűségi fokozatban létezik. A víz
átalakítható jéggé, majd gőzzé. A tudomány egy protonokból és elektronokból
felépülő láthatatlan világot feltételez, hasonlóan ahhoz, ahogy Napunkat
körülveszik a bolygók. Az említett részecskék nem statikusak, hanem
hihetetlenül elevenek, és elképzelhetetlen gyorsasággal mozognak. Milyen térben
mozognak ezek? Sokkal finomabb anyagú térben, mint a mi világunké, amely
ritkább, ragyogóbb, élénkebb és olyan fénylő világ, hogy a középkori írók
’asztrálisnak’ vagy csillagosnak nevezték. Ez a fénylő világ hatja át és veszi
körül a mi fizikai világunkat.
Ez a lélek világa.
Legtöbben úgy hisszük, hogy van lelkünk, de nem tudjuk megmondani, hogy milyen,
vagy pontosan hol van. Ismét a szó eredete lehet segítségünkre. A görög psyche szóból származnak a ’pszichikai’
és ’pszichológia’ kifejezések. A pszichikai kutatás és a pszichológia Nyugaton
modern tudománynak számítanak, de Keleten nagyon régiek. Az egyik megkísérli
felfedezni a lélek világát az anyagból vagy a formából kiindulva – ahogy Oliver
Lodge megjósolta, ezt az eljövendő századok tudománya fogja megvizsgálni –,
hogy van-e színe és alakzata, hogy le tudják-e majd fényképezni, stb. A másik a
tudatosság, az érzés és a gondolat erőiből kiindulva tárja fel a lélek világát.
Ma már senki sem tagadja, hogy a gondolat hatalmas erő, egy igen finom
rádióadó, amely állandóan működik.
A lélek a gondolkodó,
érző én, aki halál után még elevenebben gondolkodik és érez, mint előtte.
Tudunk-e gondolkodni agy nélkül, és érezni idegek nélkül? Sokkal jobban. Agyunk
és idegsejtjeink csak olyanok, mint a zongora billentyűi a zenész számára. A
zene a lelkében van, de szüksége van a hangszerre ahhoz, hogy megmutasson valamit
abból, milyen is az a zene.
Szent Pál úgy határozta
meg az embert, mint hármasságot, akinek teste, lelke és szelleme van. Ez a két
utóbbi nem felcserélhető fogalom, mivel a görög eredetiben teljesen különböző
kifejezésekkel jelölték azokat. A szellem szó, a ’spirit’, a görög pneuma illetve a latin spiritus szó fordítása. Eredeti
jelentése ’az élet lehelete’. Misztikus, tiszta, isteni fogalom. Isten lehelte
a fizikai és a lelki emberbe az élet leheletét, aki ez által élő, halhatatlan
Énné vált, mindörökre osztozva a világmindenség örök életében. Minden ember a
Legfelső gyermeke és erről az örökségről sohasem mondhat le. Ezt a gondolatot
csak szimbólum és allegória segítségével lehet megközelíteni. Szent Péter ’a
szív rejtett emberének’ nevezi, ’amelyben nincs romlandó’. Szent Pál úgy hívja:
’a Krisztus bennünk, az üdvösség reménye’. A mi Urunk még kifejezőbben mondja:
„Talán nincs-e megírva törvényeitekben, hogy megmondtam, ti istenek vagytok?”
Dávid királyt idézte, aki így írt: „istenek vagytok, és valamennyiőtök a Legfelsőbb
gyermeke”. A halál után életünk tapasztalatainak java része lassan megtisztul
és beépül rejtett, isteni tudatosságunkba, ezzel elősegítve növekedését és
fejlődését. Így lehullatjuk testi ruhánkat, és először a lélek életét éljük,
végül a felszabadult szellem fenséges és üdvözült életét érjük el.
(Clara M. Codd - Nincs halál)
