Az
angyali rendek
A művész különleges
társai már életében is, habár nem is tudott róla, a szépség természetes papjai,
az angyalok, vagy ahogy Keleten hívják őket, a dévák. A déva szó fénylőt jelent, ezt a nevet adta nekik John Bunyan is. Nem
emberi lények, és egy emberi lény sem válik angyallá. Mindegyikük a fejlődés
különböző vonalához tartozik.
A déva nem ismer
szomorúságot, bűnt vagy fájdalmat. Emiatt talán hosszabb utat jár be. Útja az
öröm és béke útja, jellemző hatása egyfajta öröm és emelkedettség. Az ember
istenemberré válik, tökéletesedett emberré, és ahogy Eliphas Lévi feltételezi
’az angyalok fölött áll, és azokat is irányítja’. Nem emlékeztet-e ez bennünket
a héber szövegre: „Az angyaloknál kicsit alacsonyabbra helyezed őt,
megkoronázod dicsőséggel és ékességgel.”
Az angyali seregek
láthatatlan jelenléte a szépség és öröm különleges légkörét hozza létre.
Például a zenére érzékenyek számára a templomi orgonamuzsika, vagy egy nagy
zenekar játéka vigasztalást, békét, felemelkedést hoz. A termet vagy templomot
láthatatlanul körülveszik az angyali seregek, akik a zenére válaszul
odasereglenek. Egy, a láthatatlan világot tanulmányozó rátalált a
mennyországban egy kisfiúra, aki földi életében kórustag volt az egyik nagy
angliai katedrálisban, és gyakran énekelt szólót. Ahol állt a kórusban, vele
szemben egy keskeny ablak látszott Szent Cecília, a zene védőszentjének
képével. Ahogy vasárnapról vasárnapra énekelt, a színes üvegű Szent Cecília
életre kelt, és a fiú képzelete számára valósággá vált, így neki énekelt.
Gondolata formát öltött, de a formát a zene nagy angyala lelkesítette, akit
Keleten Gandharva-nak, vagy Égi
Énekesnek neveznek. Amikor a fiú visszatér a Földre, zenei tehetsége sokkal
nagyobb lesz.
Növekedésünk
életről életre
Így fejlődünk életről
életre, közöttük élet utáni szakaszokkal, növekszünk képességben, a szeretet
erejében, szellemiségben. Az élet sohasem hiábavaló, bármilyen nehéz is. Nem
maradhatnánk ott örökre? Évszázadokon keresztül – ahogy mi ezen az oldalon
számláljuk az időt – megpihenünk abban a boldog állapotban, de azután az érző
lét iránti szomjúság ismét felébred bennünk és újra visszahoz a létezésnek ebbe
a földi rendjébe. Durva hasonlattal élve: az étel fizikai testünk növekedésének
eszköze. Nem tart hosszú ideig az étel elfogyasztása, de több órát vesz igénybe
megemésztése, és csak azután válik a fizikai ember részévé. Az
élettapasztalatok lelki növekedésünk táplálékai. Élhetünk akár hetven évet is,
de több száz évig tart, amíg tapasztalataink részünkké válnak, és mint lélek
növekszünk képességben és tudásban. Mielőtt visszatérünk a Földre, egy másik
látvány tárul elénk, nem azé az életé, amelyet elhagyunk, hanem amelyikbe
belépni készülünk. Ebbe leginkább szellemi érettséggel lehet bepillantani, és
lehozni valamit a veleszületett emlékezetből egy új agyba, amikor iszunk a
Lethe vizéből. Francis Bacon írta, hogy korai ifjúságától érezte, az emberiség
szolgálatára hivatott.
Örök
igazságok
A tehetség korán
megmutatkozik. A szellemi tehetség is. Mindegyikünk egy ifjú hős, szent vagy
bölcs, annak megfelelően, hogy alapvető gondolati, érzelmi vagy tevékenységi
súlypontjaink hol vannak. Sohasem jövünk egyedül vissza. Barátok, kedves
személyek jönnek velünk előző életeinkből. Újra és újra találkozunk velük, nem
mindig ugyanolyan megjelenésben, mivel a világ színpad, és élete során minden
egyes ember sok szerepet játszik. Megtaláljuk és minden alkalommal megtanuljuk
jobban szeretni őket. Talán nincs is más megtanulnivalónk az életben, csak az,
ahogy valóban szeretnünk kell. Két örök igazság van: bármire gondol az ember,
azzal azonnal kapcsolatba kerül, legyen az élő barát vagy úgynevezett halott,
vagy akár egy határtalan, rajta kívül álló eszme; és amit az ember szeret, azt
soha, soha nem veszítheti el, mert a szeretet örök, és nem lehet megtagadni.
Talán az elvesztés vagy elidegenedés látszata tanít meg bennünket arra, hogyan
szeressünk még önzetlenebbül. Dr. Annie Besant mondta egyszer: „Ha ugyanolyan
boldog tudsz lenni, amikor az általad legjobban szeretett lény nincs a
közeledben, akkor megtanultad, hogyan kell szeretni.”
Ne beszéljünk azokról a
szeretteinkről, akik a sírban vannak. Nincs
ott semmi, csak az ember viseltes ruházata. Gondosan őrizhetjük, ahogy az
anya őrzi a kicsiny cipőt, amelyet gyermeke viselt egykor, de amelynek többé
már nincs köze hozzá. Boldogabb, teljesebb életet él már, megszabadulva minden
betegségtől és a test alkalmatlanságától. Visszahívnánk őt a szenvedő, beteg
testbe, vagy az élet megpróbáltatásai és szorongásai közé? Sohase féljünk a
haláltól! Ahogy a latinok mondták, a halál az élet kapuja. Mindannyiunknak meg
kell halnunk, mert ez a Teremtő szerető akarata, aki enyhülést ad fájdalmunkra
és pihenést élményeink feldolgozásához.
Az öröm
és a vigasztalás gondolatai
Bármennyire is érezzük
a kedves elvesztését, ne engedjük, hogy a fájdalom túlzottan lesújtson, mivel a
bánattal teli gondolatok elérhetik őt, és fájdalmat okozhatnak neki. Ne
kívánjuk hevesen vissza! Bár tudnánk, mennyivel boldogabb világ lakója most!
Nincs tőlünk távol. Nemcsak érzékeli szerető gondolatainkat és imáinkat, hanem
egy időre, amikor mi alváskor átmenetileg elhagyjuk testünket, hozzá hasonló
helyzetben vagyunk. Engedjük őt békében és boldogságban pihenni térni!
Rövidesen követjük, és az elsők között lesz, aki üdvözöl bennünket, ha ránk
kerül a sor, és elhagyjuk a földi életet. Próbáljunk meg arra emlékezni, hogy
mennyivel jobb neki, és küldjük neki szeretetünket és imáinkat. Ez további
vigaszt és örömet nyújt számára.
A
láthatatlan világok
Összefoglalásul talán
mondhatná valaki: ’Milyen igaz és vigasztaló ez! De tudja ezt valójában bárki
is?’ Egy ilyen rövid írásban ezt teljességében nem lehet megválaszolni. Azonban
azt lehet mondani, hogy a bennünket körülvevő láthatatlan világokat lehet látni
és hallani a szokásos érzékeink kiterjesztésével, ez a képesség rejtetten
mindannyiunkban megvan. Mindazok, amikre érzékeink válaszolnak, az anyagban
levő ritmikus hullámzásként írhatók le. A hang hullámokat kelt a levegőben,
fülünk felfogja ezeket. A hasonló, még gyorsabb és finomabb hullámokat, amelyek
az éterben, és nem a levegőben rezegnek, szemünk fogja fel, és mi látjuk. A
röntgen-sugarak az emberi látás határán túl vannak, de az érzékeny
fényképlemezen felfoghatók. Néhányan elmúlt életek tapasztalatai vagy öröklött
adottság folytán szokatlan érzékenységgel születtek, és képesek a természet finomabb
rezgéseire reagálni. Tisztánlátóknak vagy tisztánhallóknak nevezzük őket. Ha
ezeket az adottságokat, amelyek rejtetten mindannyiunkban megvannak, teljesen
kifejlesztjük, és használni kezdjük, ahogyan a teljesen fejlett jógik és
okkultisták teszik, az egész finomabb és sugárzóbb világ, amely áthatja és
körülveszi ezt a fizikai világot, feltárul a tisztánlátó megvilágosodott
tekintete előtt. A fenti igazságok feltárása ilyen kiművelt tisztánlátás eredménye,
de nem tévesztendő össze a kevésbé fejlett emberfajok szórványos tisztánlátásával.
Ritka és nehezen elérhető állapot. Azonban végül mindenki birtokába kerül, és
ha az a nap elérkezik, az ember többé már nemcsak reménykedik, hogy lelke van,
és él a halál után is, hanem tudni fogja, hogy így van, barátai pedig mindig
vele lesznek, akár élők, akár holtak. Ezt olvassuk a Korinthus-beliekhez írt
levélben: „Az utolsó ellenség, amelyet el kell pusztítani, a halál.” Amit a
látó tud, azt a szerető ember szíve intuíció révén mindig is tudta.
A kínaiak a halott
embert a ’mennyek vendégének’ nevezik. Milyen boldog vendég is ő!
Emlékezzünk Shelley
halhatatlan versének soraira, amelyet legjobb barátja eltávozásakor írt:
„Béke! Béke! Nem halott
ő, és nem alszik.
Felébredt az élet álmából.”
(Clara M. Codd - Nincs halál)
