2016. január 16., szombat

A tudományon, a valláson és a csodákon túl


Minden olyan gyorsan történt. 
Néha egy esemény hosszabbnak
tűnik, mint amilyen a valóságban, így történt
ebben az esetben is. Újra és újra lejátszottam agyamban a jelenetet.
Mintha lassított felvétel lett volna, minden egyes
kockáját kimerevítettem. 


 Gregg Braden


A megfigyelő biztos távolából tanulmányoztam
a részleteket, és válasz után kutattam az általam
ismert világban, válasz után, amelynek révén értelmet
nyer mindaz, aminek az imént voltam szemtanúja.

Alig néhány másodperccel korábban vettem észre az idősebb
urat, miközben keresztülballagtam a parkolón a tengerparti
étterem felé. Láttam tehát őt és egy asszonyt, akiről
azt feltételeztem, hogy a felesége, amint utat törnek egy kisebb
embercsoporton keresztül a bejárat előtti járdához.

Épp az imént léptek ki a lengőajtón a nyári éjszaka forró,
nehéz levegőjébe Georgia állam tengerpartján. A férfi minden
lépésnél maga elé tette rozsdamentes acél járókeretét,
hogy szilárd támaszték segítségével tehesse meg a következő
csosszanó lépést.

A ritmus ekkor hirtelen megváltozott. Váratlanul járdaszegélyhez
ért, amely alatt nagyjából tizenöt centire folytatódott
az úttest. Mintha lassított felvételen láttam volna,
amint járókerete bizonytalanul megbillen, felborul, és az
aszfaltra zuhan, amely még mindig ontotta magából a könyörtelen
nyári nap hevét.

A férfi, továbbra is elszántan
markolva kerete fogóját, egyenesen rázuhant a szerkezetre.
Én dermedten álltam az utcán, mint valami szürrealista
kukkoló. Némán bámultam.
A szél a fülemmel incselkedve el-elsodorta felesége rémült
kiáltásainak foszlányait.
- Segítség! Kérem, segítsen rajtunk valaki! - Az asszony
hangjának erőssége még így is meghazudtolta a vékony, törékeny
testet, melyből származott.

Másodpercek alatt mellettük termettem, ám bármennyire
rohantam is, mégsem én értem oda elsőnek. Míg az imént
némán szemléltem az eseményeket, senkit nem vettem észre
a közelben, és azt sem láttam, hogy valaki arrafelé tartott
volna.

Egy nő azonban már a földön fekvő férfi mellett térdelt,
fejét az ölében tartotta. A férfi fejének alsó részén, a fülétől
kicsivel lejjebb girbegurba vörös vonal kígyózott.
A nő gyengéden elfordította a férfi testét, hogy a felülről érkező
fény a vérzés forrására essen. Az étterem előcsarnokából kiszűrődő
halvány derengésben jól kivehettem bőrének megannyi
ráncát, melyek elfedték a sebet, a vérzés forrását.

A nő gondosan elsimította a ráncokat, míg végül megtalálta
a sérülést. A vér színe furcsának tűnt a felülről rávetülő
higanygőzlámpák fényében. Először olyan volt, mintha csak
a bőr egy újabb rétege volna. Majd amikor a nő kisimította
a bőrt, megpillantottam egy mélyebb árnyalatban csillogó,
sötétebb foltot. Anélkül, hogy egyetlen szót szólt volna, a
nő megérintette a sérült arcát, majd lágyan simogatni kezd-
te a sebet, mintha csak a házi kedvencét cirógatná.

Az arcára pillantottam. Szeme le volt hunyva, fejét az ég felé fordította.
Mivel az étteremből többen is látták a balesetet, időközben
egész kis csoport gyűlt körénk. Halk suttogás hagyta el
egy újonnan érkezett ajkát, máskülönben egyetlen szó sem
esett.

Az egész csoport mozdulatlanul és csendben állt,
mintha egy némaságra intő végszó hangzott volna el. Aznap
este a későbbiek folyamán a nézők közül néhányan úgy nyilatkoztak,
hogy valamiféle áhítatot éreztek abban a pillanatban.
Mások kertelés nélkül kijelentették, hogy szerintük
egyenesen szent cselekedet játszódott le előttünk.

Mindannyiunkat megigézett a látvány. Először nem is
akartunk hinni a szemünknek. Az érzékeink sugalltak valamit,
a logikánk azonban mást diktált. Ott, annak a kis étteremnek
a gyéren megvilágított parkolójában olyasminek
voltam a tanúja, amit a modern tudomány egyszerűen csodának
tekintene.

Körülbelül tizenkét ember szeme láttára,
miközben a nő gyengéden simogatta a férfi húsában nyílott
sebet, az lassanként eltűnt. Pár másodperc múltán a seb begyógyult,
és semmi nyoma nem maradt a nem sokkal korábban
lejátszódott esésből származó sérülésnek.

Valaki az étteremből hívta a 911-et, és a mentők nemsokára
a helyszínen voltak. Amint fényszóróik jelezték érkezésüket,
a tömeg szétnyílt, utat engedve a mentősöknek a kis
körbe, ahol a férfi még mindig az asszony ölében feküdt. Az
asszony helyet csinált az elsősegélynyújtó orvosnak, miközben
továbbra is tartotta a férfi fejét és vállát.

Végignéztük, amint az orvos megvizsgálta a vérfoltokat a férfi ingén.
Szakértő szemmel követte nyomukat a férfi fejének hátsó részéig,
egészen a füle alatti pontig. Ahogyan a nő tette pár perccel
korábban, most az orvos is széthúzta a ráncokat, melyek közt
meggyűlt a vér. Ő maga elképedve, a nézők pedig megilletődve
konstatálták, hogy nincs ott semmiféle seb.

Úgy tűnt, mintha a vér egy ponton csak úgy megjelent volna az idős férfi
testén, hogy bőrén végigfutva, ráfolyjon ingének gallérjára.
Nyoma sem volt sebnek, vágásnak vagy karcolásnak. Minden
jel arra mutatott, hogy egyáltalán nincs is forrása a vérnek,
amely még meg sem alvadt a férfi ingén!

Míg ezt figyeltem, kérdések villantak az agyamba: hogyan történhetett
meg mindez? Ha a tudomány már olyannyira fejlett, hogy
képes betekinteni az atomok világába, és olyan gépeket építeni,
melyek Galaxisunk pereméig is eljuthatnak, akkor ugyanez
a tudomány vajon miért tekinti azt a gyógyítást, melynek
az imént tanúja voltam, egyszerűen csodának?
(Részlet Gregg Braden - Tudatos teremtés című könyvéből)


Gregg Braden Isteni Matrix (részletek)