A SPIRITUÁLIS ÉBREDÉS ELSŐ JELEI

A spirituális felébredés azt jelenti, hogy figyelmesek, éberek, teljesen tudatosak vagyunk a jelen pillanatban. Bármit teszünk is, azt teljes tudatossággal tesszük, minden figyelmünkkel az éppen végzett tevékenységünkre összpontosítunk.

Vajon elmondhatjuk-e magunkról azt, hogy ebben az értelemben jelen vagyunk életünk minden pillanatában?

A helyzet az, hogy általában a fentiek értelmében nem vagyunk éberek. Általában figyelmetlenek vagyunk, ami azt jelenti, hogy figyelmünk nagy részét leköti a gondolatainkkal, a múlt eseményeivel vagy a jövő terveivel, vagy saját személyünkkel való állandó foglalkozás.

Így a pszichológiai idő kiszorítja életünkből a jelen pillanatot, vagy alárendeli azt a múltnak vagy a jövőnek. Ezért a mindennapi tevékenységünk túlnyomó részét szinte gépiesen végezzük el.

Figyelmünk csak akkor élénkül meg, amikor olyan dologgal foglalkozunk, vagy olyan személlyel találkozunk, amit vagy akit érdekesnek találunk, vagy valamilyen módon hasznunkra lehet, vagy ellenkezőleg, valamilyen kárt okozhat nekünk.

Az illuzórikus én képzete

Jelenlegi elkülönült tudatállapotunkban az elmében megjelenő gondolatokkal, érzésekkel és érzetekkel azonosulunk, így egy elkülönült, illuzórikus énnek, egy egónak hisszük magunkat.

Egóként élve ebben a világban megpróbáljuk stabilizálni, állandóvá tenni ezt az illuzórikus én-érzetet. Úgy gondoljuk, hogy minél több dolgot (tudást, anyagi dolgokat) adunk hozzá az egóhoz, az annál erősebb és állandóbb lesz.

Az idő múlása azonban nagyon hamar bebizonyítja azt, hogy tévedünk, mert az illuzórikus én is csak egy forma, így formaként alá van vetve a formavilág örök törvényének.

Ez a törvény pedig a változás törvénye, amely arra mutat rá, hogy ebben a világban, tehát a formák világában egyetlen formát sem lehet stabilizálni, mert mindegyik állandóan változik. Változnak a gondolataink, az érzéseink és így az ego is állandó változásnak van kitéve.

A szenvedéseinket is ez okozza, hogy egy olyan dolgot akarunk stabillá, állandóvá tenni, amit természeténél fogva lehetetlen stabilizálni. Ezt azonban nem vesszük észre, mivel az egóval azonosulva teljesen elfelejtkeztünk arról, hogy mi valójában a tiszta, tehát azonosulásoktól mentes Tudat vagyunk.

Egy változatlan tényező

Van azonban egyetlen tényező az életünkben, ami változatlan, ami az évek múlásával is ugyanaz marad, ez pedig annak az érzete, hogy „Vagyok”.

Az elmével és annak a működésével való azonosulásunk miatt azonban életünkben a hangsúly a „Vagyok”-ról az „Én ez és ez vagyok”-ra helyeződött át (férfi vagyok, magyar vagyok, orvos vagyok, apa vagyok stb.).

Az „Én ez és ez vagyok” azonban természeténél fogva állandó változásban van, mivel mind a formavilág dolgaihoz kötődik. Az egyetlen változatlan a „Vagyok” azonban túl van a formákon, ő a formamentes Tudat.

Az azonosulás mély bódulatából fel kell tehát ébrednünk, teljesen Éberré kell válnunk, mert csakis ekkor tűnik el az elmével, a gondolatokkal való azonosulásunk és ezzel együtt az illuzórikus én is.

Ha Éberek vagyunk, akkor csakis a jelen, az itt és most létezik számunkra, és így felfedezzük az illuzórikus, állandóan változó kis én mögötti csendes Jelenlétet, a „Vagyok”-ot, amelyet a változatlan valódi Énedként ismerünk fel.

Ezt a tudatállapotot csend és mély nyugalom jellemzi. Ebbe a csendbe merülve megszűnik a dualitás köztünk és a világ között, így ebben a mély Jelenlétben eggyé válunk a világgal.

Így tevődik át a hangsúly az „Én ez és ez vagyok”-ról, tehát a formákról a „Vagyok”-ra, tehát a formamentesre és így válik az Éberség létállapottá számunkra.

Az Éberség dimenziói

Az Éberség legkülső dimenzióját, tehát a felszínét a figyelem fókuszának a jelen pillanatban történő legtágabbra való kinyitása alkotja.

Ébernek lenni ekkor azt jelenti, hogy most, ebben a pillanatban lecsukott szemmel (vagy anélkül) egyszerre figyelünk a belső világunk történéseire (testi érzéseinkre, gondolataink áramlása. érzelmeink csapongása) és a külső, körülöttünk lévő világra (a közvetlen környezetből származó hangok, illatok stb.). Ekkor csak a jelen pillanat történéseire irányul a figyelmünk.

Az Éberség másik, mélyebb dimenziójának a szemszögéből az Éberség egy olyan tudatminőségként értelmezhető, amikor nem értékeljük, nem minősítjük, nem ellenőrizzük a jelen pillanatban bennünket ért tapasztalatokat (figyelmen kívül hagyjuk az elme elemző és kategorizáló működését) és ezzel egy időben feladjuk az események irányítására való törekvésünket is. Nincsenek elvárásaink az adott pillanat tapasztalataival szemben, elfogadjuk azt, ami történik, és nem próbáljuk meg eldönteni, hogy az jót vagy rosszat jelent számunkra.

A legmélyebb dimenziója az Éberségnek a tudatnak egy olyan állapotát jelenti, aminek a legfőbb jellemzője a megfigyelő tudatosság jelenléte. Ebben a tudatállapotban mintegy külső tanúként megfigyeljük a bennünk és körülöttünk történteket és nem engedjük, hogy azok magukkal sodorjanak, vagy mélyebben megérintsenek bennünket.

Mintegy tér keletkezik köztünk, mint megfigyelő tudatosság és a bennünket ért tapasztalatok között. Ez a tér teszi lehetővé azt, hogy ne azonosuljunk teljes mértékben a tapasztalatainkkal, hanem külső tanúként tudjuk megfigyelni azokat.

Az Éberség így egyben Jelenlét is, ami azt jelenti, hogy nemcsak a jelenleg folyó cselekedeteinknek, hanem önmagunknak, mint a cselekedeteink megtapasztalójának is a tudatában vagyunk.

A spirituális ébredés jelei

Napjainkban egyre több embernél figyelhető meg az, hogy a formákkal való azonosulása felszínesebbé válik. Ezekben az emberekben kezd valami megjelenni az Éberség mélyebb dimenzióiból. Az Éberség mélyebb dimenzióinak a megjelenésével pedig tér keletkezik bennünk a forma és a formamentes, tehát az”Ez és ez vagyok” és a „Vagyok” között.

Életünkben az Éberség mélyebb dimenzióinak a megjelenését, a spirituális ébredezést több jel is mutathatja.

Az ébredésünk egyik első jele az lehet, amikor azt kezdjük el érezni, hogy ezzel az elkülönült kicsi énnel, az egóval azonosult állapotunk nagyon silány, szegényes és úgy sejtjük, hogy az életünk mögött mélyebb misztériumok húzódhatnak meg.

Egy másik jele az ébredésnek a bennünk lévő állandó nyugtalanság, ami egy tudattalan vágyakozásban gyökerezik. Ez a vágyakozás egy belső, rég elfelejtett központodból, az Éberség mélyebb dimenzióiból származik. Ennek a tudattalan vágynak ad formát az ego azzal, hogy egy külső, tehát egy formavilágbeli célra irányítja.

Ez cél pedig általában az lesz, hogy a külső körülményeink által biztosított lehetőségeken belül a lehető legtökéletesebbé akarunk válni úgy, hogy ez a tökéletesség a stabilizált, tehát állandósított én-érzetet, az egót is magába foglalja. Ezt az állapotot természetesen a jövőben akarjuk elérni.

Az elme, amellyel jelenleg azonosulunk, állandó áramlásban van, gondolatok és érzések jönnek és mennek benne. Ez a jelenlegi létállapotunk. Az ébredés, az Éberség mélyebb dimenzióinak a megtapasztalása azonban már fellazították bennünk az elmével történő azonosulás ragacsát és mi így egyre több tapasztalatot szerezhetünk a Tudat szabad teréről és egyre inkább érezzük azt, hogy mi nem az elkülönült kis én, hanem maga a Tudat vagyunk.

Magunkat Tudatként felismerni független az elme mindenféle tevékenységétől. Ez a felismerés azonban csakis akkor következhet be, ha már van tapasztalatunk az Éberség mélyebb dimenzióiról is. 

(Részlet Frank M. Wanderer: Csendes forradalom. A Tudat evolúciója című könyvéből -forrás:csendesforradalom.wordpress.com)

Tudatos éberség hét titka - videó
forrás:Frank M. Wanderer PhD