Nobel-díjas tudósok Istenről (Millikan és Townes) 3.rész

A sorozatot két újabb Nobel-díjas fizikus – Robert Andrews Millikan és Charles Townes – idézeteivel folytatom. Millikan amerikai kísérleti fizikus 1923-ban kapott Nobel-díjat az elektron töltésének megméréséért és a fotoeffektussal kapcsolatos munkájáért. Később a kozmikus sugárzást tanulmányozta. Charles Townes 1964-ben kapott megosztott fizikai Nobel-díjat a kvantumelektronika területén tett felfedezéseiért (mézer), melyet számos más rangos elismerés követett. Mindketten nagy nyilvánosság előtt beszéltek Istenbe vetett hitükről és arról, hogy a tudomány és az istenhit kiegészítik és feltételezik egymást.

Ez természetesen nem bizonyítja Isten létét, csak azt, hogy megkérdőjelezhető a Dawkins és mások által propagált vélemény, mely szerint a tudomány lerombolta az Istenbe vetett hit alapjait. Ezek a Nobel-díjas tudósok ezt másképp gondolták.

Robert Andrews Millikan (fizikai Nobel-díj)

„A következőt biztosan merem állítani: nincs tudományos alapja a vallás tagadásának, és véleményem szerint annak sem, hogy konfliktust keressünk a tudomány és a vallás közt, hiszen teljesen más területtel foglalkoznak. Azok az emberek, akik nagyon keveset tudnak a tudományról, illetve azok, akik nagyon keveset tudnak a vallásról, valóban vitákat gerjesztenek, és a kívülállók azt a benyomást szerzik ezekből, hogy a tudomány és a vallás között van konfliktus, miközben a konfliktus csak két különböző fajta tudatlanság között jött létre. Az első ilyen jelentős vita akkor keletkezett, amikor Kopernikusz azt az elméletét népszerűsítette, hogy a föld nem hogy nem lapos és az univerzum középpontja, de valójában egyike csak a kisebb bolygóknak, naponta fordul meg a tengelye körül és évente kerül egyet a nap körül. Kopernikusz pap volt – egy katedrális kanonokja –, és elsősorban vallásos, nem tudományos ember. Tudta, hogy az igaz vallás alapjai máshol vannak lerakva, mint ahol tudományos felfedezések kikezdhetnék őket. Nem azért üldözték őt, mert a vallás tanításaival szembement, hanem azért, mert az elméletében az ember kikerült az univerzum középpontjából, és ez felettébb kellemetlen hír volt egy halom egoistának.” (Robert A. Millikan: “A Scientist’s God,” in The National Weekly, October 24. Collier’s Publishing Company, 1925)

Albert Einstein és Robert Andrews Millikan

„Számomra felfoghatatlan, hogy egy valódi ateista lehet tudós.” (Vernon C. Grounds: The Reason for Our Hope. Moody Press, 1945, 22)

„Évezredekkel ezelőtt Jób – meglátva annak hiábavalóságát, hogy a véges ember Istent definiálni próbálja – így kiáltott: ’Vajon kikutathatja az ember Istent?’ A természet csodálatos rendezettségére azóta is hasonlóképpen csodálkoztak rá bölcs emberek, felismerve saját tudatlanságukat és végességüket, megelégedve azzal, hogy csendben és tisztelettel álljanak a természetben jelenlévő Lény előtt, a zsoltáros szavait ismételve: ’Azt mondja a bolond a szívében: nincs Isten’.” (The Autobiography of Robert A. Millikan. Prentice-Hall, Inc., 1950, 287)

„Arra jutottam tehát, hogy a vallás és a tudomány az a két erő, mely az emberiséget húzta és ma is húzza előrefelé és felfelé.” (Millikan 1950, 286).

„Annak lehetetlensége, hogy a valódi vallás és a valódi tudomány valaha ütközzenek egymással, nyilvánvalóvá válik, ha megvizsgáljuk a tudomány célját és a vallás célját. A tudomány célja az, hogy fejlessze – mindenféle előítélet és prekoncepció nélkül – a tényekről és a természet törvényeiről és folyamatairól való tudást. A vallás ennél is fontosabb célja ugyanakkor az, hogy fejlessze az emberiség lelkiismeretét, eszményeit és törekvéseit.” (Millikan 1925)

„Hogy pontosan hogyan illeszkedünk a Nagy Építőmester terveibe, és mennyit bíz ezekből ránk, azt nem tudjuk. Hogy illeszkedünk ezekbe a terveibe, azt viszont biztosan tudjuk, különben nem volna felelősségérzetünk. Egy teljesen materialista filozófia számomra az ostobaság csúcsa.” (Millikan 1950, 277-278)

„Tudományos ismereteink jelentősek, ha összehasonlítjuk azzal, amit száz évvel ezelőtt tudtunk, de elenyésző, ha azzal hasonlítjuk össze, amit még nem tudunk. A föld térképén sok nagy üres felfedezetlennek jelölt folt volt. Ma már alig van ilyen. A tudomány térképe még mindig egy nagy üres lap, melyen csak itt-ott jelöli néhány pont a felfedezett területeket; és minél többet kutatunk, annál inkább azt látjuk, mennyire távol vagyunk attól, hogy valódi átfogó ismeretünk legyen róla, és egyre világosabb előttünk, hogy éppen tudatlanságunk és végességünk beismerése mutat rá annak a Valaminek, Erőnek, Lénynek a létezésére, akiben és aki miatt élünk, mozgunk és létezünk – a Teremtőre, akármilyen néven nevezzük is Őt.” (Millikan 1925)

Albert Einstein és Robert Millikan professzorok részt vesznek a hatalmas teleszkóp-távcső felszerelésében Lesterben, Pennsylvania-ban 1937. május 4.

„Számos nagy tudósunk mély vallásos meggyőződésű és életű ember volt: Sir Isaac Newton, Michael Faraday, James Clerk Maxwell, Louis Pasteur. Ők egytől-egyig nem csak vallásos emberek voltak, hanem gyülekezeteik hűséges tagjai is. A legfontosabb dolog a világon ugyanis az erkölcsi és lelki értékekben való hit – a hit, hogy van a létezésnek értelme és jelentősége – a hit, hogy tartunk valamerre! Ezek az emberek aligha válhattak volna ilyen nagyságokká, ha hiányzott volna belőlük ez a hit.” (Millikan 1925)

„Én valójában Isten ujjlenyomataira bukkantam az egekben. Egy folyamatosan munkában lévő Teremtőt találtam ott. Tanúskodom arról, hogy a tudomány tanításai lenyűgöző egyezést mutatnak Jézus prédikációjával: a természet alapjában véve jóságos és jó szándékú.” (Merlin L. Neff: The Glory of the Stars. Pacific Press Publishing Association, 1952, 20)

„A tudomány egy rendezett világegyetemet kezdett nekünk megmutatni, valamint a renddel együtt járó szépséget, egy világegyetemet, mely nem ismer szeszélyt, egy világegyetemet, mely megismerhető és kiszámítható módon viselkedik, egy világegyetemet, melyre támaszkodhatunk, egyszóval: egy Istent, aki törvények által cselekszik.” (Robert A. Millikan: Science and Religion. Yale University Press, 1930, 79)

„A vallás szelleme által uralt tudomány az emberiség fejlődésének és reménységének kulcsa.” (Robert H. Kargon: The Rise of Robert Millikan. Cornell University Press, 1982, 147)

Több fenti gondolattal nem teljesen értek egyet, de a lényeg szempontjából ez most mindegy. Azt szerettem volna megmutatni, hogy a Nobel-díjas fizikus nem az Istenbe vetett hitet, hanem az ateizmust tekintette a tudománnyal összeegyeztethetetlennek.

Charles Townes (fizikai Nobel-díj)

T. Dimitrov kérdésére, hogy „Mit gondol Isten létezéséről?”, Charles Townes 2002. május 24-i keltezésű válaszlevelében a következőt válaszolta: „Erősen hiszek Isten létezésében, és ezt intuícióra, megfigyelésekre, logikára és tudományos ismeretre alapozom.” (Dimitrov a levelet Townes engedélyével közölte.)

„A tudomány megfigyelések és logika útján igyekszik megérteni a világegyetem rendjét vagy struktúráját. A vallás teológiai inspiráció és reflexió által igyekszik megérteni a világegyetem célját vagy értelmét. Ezek szoros kapcsolatban állnak egymással. A cél feltételezi a struktúrát, a struktúrát pedig valahogyan a célnak megfelelően kell értelmeznünk. Legalábbis én így látom ezt. Fizikus vagyok. Kereszténynek is tartom magamat. Ahogy arra törekszem, hogy e két gondolkodásmód szerint megértsen a világegyetem természetét, sok hasonlóságot és kapcsolódást látok a tudomány és a vallás között. Logikusnak látszik, hogy a kettő hosszú távon konvergálni fog.” (Charles H. Townes: “Logic and Uncertainties in Science and Religion,” in Science and the Future of Mankind: Science for Man and Man for Science. The Pontifical Academy of Sciences, 2001, 296).

Önéletrajzában Charles Townes ezt írja: „Lehet, hogy most azt kérdezed: hol kapcsolódik Isten mindehhez? Talán van néhány válasz erre a beszámolómban, de számomra maga a kérdés is majdnem értelmetlen. Ha már hiszünk Istenben, nincs konkrét ’hol’, ő mindig ott van mindenhol. Mindezekben benne van. Istent személyesnek, de mindenütt jelenvalónak tartom. Hatalmas erőforrás ő, rengeteget jelent nekem.” (Charles Townes: Making Waves. American Institute of Physics Press, 1995, 16)

„Elképesztően nagy emocionális élmény van a tudományos felfedezésben, mely szerintem hasonló ahhoz, amit némelyek vallásos tapasztalatként kinyilatkoztatásnak szoktak nevezni. Valójában úgy tűnik nekem, hogy a kinyilatkoztatást lehet úgy is látni, mint amikor az ember hirtelen megérti az embert, vagy az embernek az univerzummal, Istennel, valamint más emberekkel való kapcsolatát.” (Charles H. Townes: Current Biography Vol. 24, H. W. Wilson Company, 1963, 37)

„Azt gondolom, hogy bizonyos értelemben minden tudomány az univerzum rendezettségébe vetett hitből származik. A tudományos hit része, hogy van rend, kiszámíthatóság, stb., és ez a zsidó-keresztény hagyomány része is, hogy egy Isten van.” (Townes, as cited in Palmer 1997, vol. 17).

Az élet eredetének problémájáról ezt írta: „Az élet lehet nagyon valószínűtlen, de létrejött, és a fizikai törvényekkel összhangban jött létre, mely fizikai törvények olyan törvények, melyeket Isten alkotott.” (Norris W. Palmer: “Should I Baptize My Robot? What Interviews with Some Prominent Scientists Reveal about the Spiritual Quest,” in The Center for Theology and the Natural Sciences Bulletin, Vol. 17, University of California at Berkeley)

„A tudományt és a vallást gyakran a hitünk és a megértés két egymástól elválasztható aspektusának látják. Azonban a vallás az világegyetemünk céljának megértésére való törekvés, a tudomány meg az univerzum természetének és tulajdonságainak megértésére való törekvés, tehát a kettő szükségszerűen kapcsolódik egymáshoz. Megpróbálom bemutatni a tudomány és a vallás közötti párhuzamosságot és erősödő interakciót, melyet magam előtt látok, és amely végül az univerzum céljának és természetének egységes megértésévé is egybeolvadhat.” (A mondatok 2002. április 19-én a ’The Convergence of Science and Religion’ c. előadásban hangzottak el a párizsi ’Science and the Spiritual Quest’ című konferencián.)

Az élet eredetének kérdéséről Townes ezt mondta: „Nézetem szerint az eredet kérdését egészen addig nem tudjuk megválaszolni, amíg kizárólag tudományos szemszögből vizsgáljuk azt. Ezért úgy hiszem, szükség van valamiféle vallásos vagy metafizikai magyarázatra is. Én hiszek Isten fogalmában és az ő létezésében.” (Townes, 1995)

A Newsweek 1998 július 27-i számában Sharon Begley idézte Townes szavait: „Vallásos emberként erősen érzem a jelenlétét és cselekedeteit egy teremtő Lénynek, aki messze rajtam túl van, mégis mindig személyesen és szorosan mellett áll.” Begley hozzáfűzte: „Townes szerint a kozmológia legfrissebb felfedezései olyan univerzumot tárnak elénk, mely ’illeszkedik a vallásos nézetekhez’ – különösen ahhoz, hogy ’valamiféle intelligenciának köze kell, hogy legyen az univerzum törvényeihez’.” (Begley: “Science finds God,” Newsweek, 27 July 1998, 47)

„A vallás – teológiai reflexióival – hitre épül. A tudomány is hitre épül. Hogyan? Ahhoz, hogy az a fajta tudomány, melyet ismerünk, sikeres legyen, hinnünk kell abban, hogy az univerzumot megbízható törvények irányítják, továbbá, hogy ezeket a törvényeket az emberi kutakodás felfedezheti. Az emberi kutatás logikája csak akkor megbízható, ha maga a természet is logikus. A tudomány azzal a hittel operál, hogy az emberi logika hosszú távon megértheti a természet törvényeit és hogy azok megbízhatóak. Ez az értelem hite. Mi, tudósok a természetben lévő értelem és az emberi elmében lévő értelem alapvető előfeltevésére támaszkodva dolgozunk, egy előfeltevésre, melyhez kardinális hitelvként ragaszkodunk. Ez a hit azonban annyira magától értetődően és általánosan elfogadott, hogy alig vesszük róla észre, hogy a tudomány egyik elengedhetetlen alapja.” (Townes 2001, 300).

„A tudomány az univerzum működését akarja tudni, a vallás az értelmét. A kettőt nem lehet szétválasztani.” (Gregg Easterbrook: “Science and God: A Warming Trend?” Science, Vol. 277:891. AAAS 1997)
(forrás: divinity.szabadosadam.hu)

Charles H. Townes Nobel-díj ünnepség Stockholmban 1964. - videó

forrás:nobelprize.org

Egy 8 éves kisfiú találkozása az angyalokkal

Dr. Raymond Moody elbeszélését közöljük.
Rutinvizsgálatot hajtottam végre egy kilencéves fiún, akit Samnek fogok hívni, s aki az előző évben majdnem meghalt, mivel a mellékvese megbetegedése következtében megállt a szíve. Éppen beszélgettem vele a betegségéről, amikor szégyenlősen így szólt: 

„Úgy egy évvel ezelőtt meghaltam.”

Erre igyekeztem rávenni, hogy beszéljen az élményről. Elmondta, hogy miután meghalt, a testén kívül lebegett és lenézett rá, amint a doktorok a mellkasát nyomkodták, hogy újraindítsák a szívét. Sam, megváltozott állapotában megpróbálta elérni, hogy hagyják abba, de nem törődtek vele. Ekkor azt tapasztalta, hogy nagyon gyorsan mozog felfelé és a föld eltűnik alóla. Azután egy sötét alagúton ment keresztül, melynek másik oldalán „angyalok” csoportjával
találkozott. 

Megkérdeztem, volt-e szárnya ezeknek az angyaloknak, mire azt felelte, hogy nem. „Ragyogtak és fényesek voltak” mondta, és úgy látszott, hogy mind nagyon szeretik őt. Itt mindent betöltött a fény, mesélte, de ezen át mégis csodaszép, idilli jeleneteket látott. Ezt a mennyei vidéket kerítés vette körül és az angyalok azt mondták neki, ha a kerítésen túlra megy, akkor már nem fog tudni visszatérni az életbe. Aztán a fénylény (Sam Istennek hívta) közölte vele, vissza kell mennie és vissza kell térnie a testébe. „Nem akartam visszamenni, de ő nem tágított”, mondta Sam.
(forrás:tulvilagrakeszulok.hu)

Kapcsolódó írás:
Micah Rubenstein interjúja dr. Raymond Moodyval:

https://dszilvia.blogspot.com/2014/09/micah-rubenstein-interjuja-dr-raymond.html 

Kapcsolódó írás:
Kepes András interjúja dr. Raymond Moodyval:

https://dszilvia.blogspot.com/2014/09/kepes-andras-interjuja-dr-raymond.html 

Szülők kiválasztása és az első időszak velük - videó
forrás:Gábor Raffai

A gyerekek és az általunk nem érzékelhető világ

A túlvilág és a földi léttel kapcsolatos kérdések egyik leglényegesebb része: látja-e a gyermek a túlvilág lakóit? Akik egy picit is behatóbban foglalkoztak a témával úgy gondolják, hogy szinte minden gyermek tiszta “antennaként” működik, hiszen bennük még nincsenek meg a szkepticizmus később kifejlődő csírái. Természetesen, a maguk valójában nyitottak mindenre, amit a világ bemutat nekik. Születés után a harmadik szem vagy a homlokcsakra (ahol egyesek szerint a lélek lakozik) nyitva van és csak később, a gyermek növekedése folyamán kezd bezáródni (így válnak átlagos gyerekekké).

Másoknál viszont ez a folyamat vagy nagyon lassan történik meg vagy pedig nem záródik le. Sokszor eltűnődnek a szülők azon, hogy miért néz a totyogós gyermekük az üres sarok felé, nevetgél és a kezét nyújtja ölelésre, vagy szeretné ha karba venné az a valaki akit éppen csak ő lát. De nézzük meg mit is látnak a gyermekek születésüktől kezdve.

Az 5-6 hónapos csecsemőnél: kialakul a szivárványhártya végleges színe. Közelebb tekintve szemei jól konvergálnak, távolabb nézve a tárgyakat fixálja.

A féléves gyermek: 2 méteres távolságra tisztán lát.

Az 1 éves korú gyermeknek: már kialakult a térlátása, érzékeli a távolságot, a kiemelkedő tárgyakat, mint a küszöb, a lépcső kezdete.

A 2 éves korú kisgyermek: látóélessége már a felnőttekével azonos. Két éves kor után is még igen nagy számban jelentkeznek a gyerekeknél a „képzeletbeli barátok”.

Ilyen szempontból tehát párhuzam vonható a kisgyerekek látomásai és a haldoklóék között. Gyakran megfigyelhető, hogy a haldoklók elkezdenek elhunyt hozzátartozóikról beszélni illetve érzékelik is őket. A hozzátartozók sem a gyermekek “ott egy néni/bácsi” kijelentését, sem a haldoklók észleléseit nem veszik komolyan. Néhány elmélet szerint a kisgyerekek nyitott harmadik szemmel (Tobozmirigy, egyes feltételezések szerint az emberi szervezetben előforduló Dimethyltryptamine molekulát „Lélekmolekulát” termeli, melyekből alvás közben termelődik egy minimálisabb mennyiség. Az orvosok erre a molekulára is szokták fogni a látomásokat és halál közeli élményeket, de még mindig nem magyarázza meg a kisgyerekek látomásait, akik haldoklás nélkül észlelnek különös látogatókat) ugyanis – ha hiszünk az újjászületésben – ezt az ajándékot a másik oldalról hozzák. Ez a szem általában 4-5-6 éves koruk környékén bezáródik, ugyanis környezetük olyannyira nem vesz tudomást az általuk érzékelt különös világról, hogy ők maguk is egyre kevesebbet figyelnek a „nem mindennapi látogatóikra”. Így ez a képesség az idő múlásával fokozatosan megszűnik, ahogy években távolodnak az (újjá)születésük napjától. Feltételezhetjük, hogy a haldoklók, ahogy napról napra közelednek útra kelésük időpontjához és a túlvilághoz szépen lassan – öntudatlanul – újra elkezdik használni gyermekkorukban lecsukódott harmadik szemüket.

Hajdú-Bihar megyéből mesélte egy idős néni, hogy az unokája milyen érdekes dolgokat mesélt időnként, egészen pici korától kezdve. Minden nyáron lejártak a Balatonhoz nyaralni és a hétvégi házuk mellett lakott a szomszédban egy idős néni és bácsi. A kisgyerek is ismerte őket és miután a házaspár meghalt még évekig odasétált az üressé vált szomszéd házhoz és “köszönt nekik”. A szülei nem foglalkoztak az egésszel és a gyermek nagymamája is csodálkozva figyelte az ilyen jellegű történéseket. Ha a nagymamájánál töltötte az időt néha rászólt a mamára, hogy “Vigyázz mama! Neki mész az ajtóban álló bácsinak.” Ahogy nőtt a gyermek a szeme úgy tűnt, hogy nem nagyon akar bezáródni, mert iskolás korában az osztálytársai kigúnyolták, ha arról beszélt mit lát és a szülei sem voltak nyitottak a témára. Egyedül a nagymamának beszélt ezután arról, hogy milyen érdekességeket lát.
A látógyerekek közöttünk élnek és akiknél nem záródik be a harmadik szem, azok válhatnak igazán tehetséges médiummá. Ehhez viszont arra van szükség, hogy a gyermek hozzátartozói felismerjék, hogy csemetéjük milyen adottságokkal rendelkezik. Sajnos nagyon sok szülő úgy reagál az egészre, hogy minden erővel elnyomja a gyermek ilyen irányú mondandóját, holott egy kis figyelem sokat lendíthetne a “probléma” kezelésében.
(forrás:tulvilagrakeszulok.hu)

Harmadik szem ébresztő - videó
forrás: Taos Winds Spirit Music 

Dr. Grünhut Adolf: A MI PROGRAMUNK - Égi Világosság

Csodával határos módon kezünkbe került a magyarországi szellemtani folyóirat, az Égi Világosság legelső száma. Az alábbiakban dr. Grünhut Adolfnak, a Szellemi Búvárok Pesti Egyesülete első elnökének bevezető cikkét közöljük.

Dr. Grünhut Adolf

I. Évfolyam. Mutatvány és I. szám. Budapest, 1898. december 21.

"És ezután lészen az, hogy kiöntöm az én Lelkemet minden emberre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; a ti véneitek álmokat látnak és a ti ifjaitok látásokat látnak.
Joel próféta II. rész 28. vers.

"Megtelének pedig mindnyájan Szent Lélekkel és kezdenek szólni más nyelveken, amint a Szent Lélek ád vala nékik szólniok.
Ap. Csel. II. rész 4. vers.

Azon spiritiszta mozgalmakat, melyek az újabb időkben társadalmunknak nemcsak intelligens, de alsóbb rétegeit is megragadták, figyelem nélkül mellőznünk, vagy éppen tagadnunk annyi volna, mint készakarva behunyni szemeinket ama struccpolitikát követve, hogy "amit nem látunk, az nem is létezik."

Ez a mi mélykedélyű és minden nemes iránt fogékony lelkületű népünk az utolsó három évtized alatt minden erejét arra fordította, hogy a kultúrában elmaradottságát, mely századok kényszerű mulasztásának a következménye volt, nagy erőfeszítéssel helyrehozza. A nyugati civilizált népeknek nemcsak sorába áll és velük a kultúra minden terén vetélkedik, hanem némelyekben még az elsőbbséget is vitássá tegye, mely Istennek legyen hála sikerült is; így nem csoda, ha a lelki életnek spiritiszta irányát egy időre félrevetette és mellőzte. Míg a kultúra egyéb mozzanataiban felküzdötte magát oda, ahol a nyugati civilizáció áll, addig a spiritiszta mozgalmakban a külföldtől nagyon elmaradt. Mert míg a nyugati népeknél - sőt még északot is fölemlíthetjük - a spiritizmus hatalmas irodalmat teremtett és tekintélyes időszaki sajtóra támaszkodik, most ezt a mulasztást is helyre akarván hozni, mohó vággyal ragadja meg a spiritizmust, és ennek tüneményeit nagy szorgalommal tanulmányozza, kutatja.

De meg kell jegyeznünk, hogy itt a mohó vágyból eredő sietség nem csekély veszedelemnek lehet szülő anyja. Ezen a téren a kutató búvárnak óvatosnak kell lennie, és lassan, megfontolva haladnia előre. Itt a hirtelen fellobbanó és hamar lohadó lelkesedés, a céltalanul ide-oda csapongó kapkodás csalódásokra vezet. Csak a komoly, nyugodt, józan megfontolás, különösen a céltudatos nyomról-nyomra haladás vezet azon ígéret földébe, mely igaz és tiszta ismerettel kecsegtet. "Hideg ész, meleg szív", ez legyen a hivatott szellembúvárnak a jelszava.

Hogy mi ma kilépünk azon tartózkodó helyzetből, a melyre nagy részben magunk kárhoztattuk magunkat, s a nagyközönség elé állva kibontjuk zászlónkat, annak többféle oka van. Ha nem is hivatkozunk arra, hogy már emberi természetünkben megvan az a nemes ösztön, hogy a szellemi kincseinket, a nagy eredményeket magában rejtő igazságokat embertársainknak is hozzáférhetőkké tegyük, más hathatós okok is buzdítottak arra, hogy a nyilvánosság elé lépjünk. Jelesen az, hogy akik az igazságot, melyet a spiritizmus rejt magában, bár még nem fogták fel teljes mivoltában, de szívvel-lélekkel ragaszkodnak hozzá s megismerni óhajtják, azoknak vezetőik, tanácsadóik, mentoraik legyünk; mert itt könnyen csalódások, sőt veszedelem is érheti őket. Ennek a mustármagból nőtt gyenge növénynek ügyes kertész ápolására van szüksége, mert csak így remélhető, hogy egykor nemes gyümölcsöket terem, és erőteljes fává fejlődve dús lombozatú árnyéka alatt a fáradt vándornak üdülést, pihenést adhat. Addig ezt a gyenge növényt sokféle veszedelem fenyegeti: hol az időjárás viszontagságai, hol az élősdi növények és falánk rovarok támadják meg, különösen pedig könnyen vadhajtások burjánozhatnak tövéből, törzséből, és ha nincs gondos kertész, aki az idő viszontagságaitól óvja, az élősdiek és rovarok ellen védi, ha nincs kezében a metszőkés, hogy a vadhajtásokat könyörtelenül nyesegesse: magára hagyatva elcsenevészedik, elpusztul.

Ami azon veszedelmet illeti, mely a gyakorlati spiritizmussal foglalkozókat fenyegeti, arról lesz még alkalmunk bővebben is szólani, de nem mulaszthatjuk el már most fölemelni intő kezeinket és óvatosságra figyelmeztetni azokat, akik tájékozatlanul adják magukat a spiritiszta gyakorlatokra. Mert ha 99 esetben még nem is történt baj, a századik esetben előfordulhat, és azt az egyet nem enyhíti a 99-nek jó eredménye.

Csakis Isten különös kegyelmének köszönhető, hogy a teljesen tájékozatlan kísérletezőket eddig nem érte veszedelem. Hiszen a gyermekek is játszanak a tűzzel, vagy tudatlanok a robbanó szerekkel egy ideig, anélkül, hogy szerencsétlenség történne; de azért szabad-e ezt megengedni, vagy éppen jóváhagyni?

Hogy minden óvakodás nélkül fog a magyar közönség spiritiszta gyakorlatokhoz, annak oka nagy részben az, hogy nincs elég és könnyen hozzáférhető, megfelelő szakkönyv, melyből megtanulhatná: miért kell óvatosnak lennie, és miképpen kell eljárnia a gyakorlatban. (Azóta már több hasznos könyv került kiadásra, jegyzékük a Szellemtani Közlemények 2003. II. számában található - Szerk.) Ezekből a könyvekből meg lehet tanulni, mi módon kerülheti ki, vagy miképp hajózhatja körül azokat a sziklákat, melyekhez a minden kritikát mellőző meggondolatlan könnyen hívőség ragadhatja az embert, amelyeken már sok tanulatlan és vigyázatlan kísérletező hajótörést szenvedett, akik a szellemeknek minden nyilatkozatát készpénzül vették, mert attól féltek, hogy szentségtörést fognak elkövetni, ha a logika szigorú követelményeit minden tartózkodás nélkül alkalmazzák a szellemi nyilatkozatokra. Megtörtént már, hogy oly szellemeknek, kik földi hiúságukat, fontoskodásaikat ott is megtartották, nagy hangzású nevek alá bújva, egész köröket sikerült elbolondítani, - melyek anélkül, hogy a személyazonosságot, mely a múlt és jelen szellemi nívójának összemérésében áll, megállapították volna - lépre mentek, és az alantas szellem szavait kész orákulum gyanánt fogadták. Ezek feledik, hogy ama legszebb adománya a Teremtőnek: a józan ész nem azért adatott az embernek, hogy használatlanul hevertetve eltörpítse, hanem hogy azt mindenre és mindenkor nemcsak szabad, hanem kötelessége is alkalmaznia, hogy a folytonos használat által szakadatlanul fejlessze, élesítse.

Különösen nagy veszedelemnek vannak kitéve a spiritiszta körök akkor, ha a szellem nyilatkozatait a médium érzékenységére való tekintettel bírálni nem merik. Ez különösen akkor állhat be, amikor a médium azzal a szellemmel azonosítja magát, aki általa beszél, és a kimondott bírálatot úgy tekinti, mintha az az ő előadására vonatkoznék. Valamely színésznek tartja magát, kinek a dicséretek és tapsok a hiúságát legyezik, a megrovások pedig önérzetét sértik. Az ilyen médium nem fogja fel a maga hivatását helyesen, és már ennél fogva is megbízhatatlan. Nem elégszik meg Istennek azon kegyelmével, hogy a tudni vágyó emberiséghez őt választotta követül az üzenetének közvetítőjéül; az általa beszélő szellem érdeméből részt követel magának. Nem elégszik meg a maga hivatásával, s a választottak méltóságát igényli, holott tudnia kellene a Szentírásnak eme szavait: "Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak."

Lehető-e az, hogy valamely hangszer magának tulajdonítsa azt az érdemet, amelyet egy rajta játszó művész szerez. Így azt is magának kellene tulajdonítania, ha egy kontár oda tolakodik és rossz játékával füttyökre teszi magát méltóvá. Az a médium, aki nemes hivatásának magaslatára tud emelkedni, szerényen és úgy fogja fel a maga feladatát, hogy azt készséggel betölti ugyan, de érte semmi jutalmat nem vár. A legszebb, a legmagasztosabb nyilatkozatokért egyedül Istennek engedi a dicsőséget, Neki enged minden hálanyilatkozatot, anélkül, hogy azokból magának valamit kívánna. Viszont ha alantas szellemek akaratlanul használják eszközül, ezeknek nyilatkozataiért őt semmi felelősség nem terheli.

A spiritizmus természeti és intellektuális tényeken alapuló, tapasztalati tudománynak nevezhető. Ez alapon, több mint 30 évi tanulmányaira és tapasztalására hivatkozva, mely a spiritizmusnak minden oldalát felölelte, illetékeseknek tartjuk magunkat arra, hogy ehhez a dologhoz egy pár szót szóljunk. Azon indokok, melyek a Szellembúvárok Pesti Egyletét ezen lap kiadására indították és ennek jogosultságát igazolják, a következők:

1. Világosságot deríteni a spiritizmus lényegére, feladatára, céljára; továbbá a titokzatos fátyolt, amely a spiritizmust, somnambulizmust, clairvoyence-t, telepátiát borítja, föllebbenteni. A látszólag hétpecsétes titkot, a hatodik érzék - ti. a médiumitást, vagy közvetítést - nagyfontosságú következményekkel járó fölfedezését fel kell deríteni, valamint megbizonyítani azt is, hogy a mindenségben, Isten összes teremtett világában, természetfölöttinek helye nincs; hanem minden, ami van, örök és változhatatlan törvényekre van építve, melyeknek hódol minden, ami van.

2. Meg akarjuk világítani azt a sötét homályt, amely jelenleg a társadalom legszélesebb rétegeire kiterjed, amennyiben a vakvezető világtalanokra bízták magukat, akik nem rossz szándékból ugyan, de maguk is tájékozatlanok levén, tévútra vezették őket. És bár mi ismertük, tudtuk ezeket a tévedéseket, nem szólhattunk, mivel nekünk semmi orgánumunk nem volt, melyben ezeket helyreigazíthattuk volna. A napi sajtó nem volt hajlandó közölni cáfolatainkat; ez által előállott a harmadik indok a lap alapítására, hogy így fedezetünkről s a magunk védelméről gondoskodva legyen.

A spiritizmus hazánkban a követőivel együtt oltalom nélkül ki volt szolgáltatva minden célzatos ráfogásnak, a támadásokat kénytelen volt némán tűrni; mert szólni nem lehetett, nem volt hol. A nagyközönség ezt a mi kénytelen-kelletlen hallgatásunkat a sajtó támadásaival szemben úgy tekintette, mint a vádak alapos voltának elismerését. Így módjában volt akármelyik riporternek a spiritizmus kontójára olcsó dicsőséget szerezni magának, a rosszakarat pedig visszatorlás félelme nélkül beszennyezhette a folt nélküli jellemeket, még sírjaikban is!

Most már a mi szavunkat, a mi nyilatkozatainkat, az esetleg rosszakaratú költeményekre és ráfogásokra adandó cáfolatainkat is meg kell hallgatni. Tárgyilagos, elfogulatlan és tudományos természetű vitás kérdéseknek lapunkban készséggel helyet adunk, és szívesen összemérjük fegyvereinket, ha tudományos problémák megfejtéséről lesz szó. Mert az ellentétes eszméket csak úgy lehet tisztázni és megvilágítani, ha a szellem fegyverei csattognak és szikrákat szórnak.

Távol van tőlünk a gondolata is a vitakeresésnek, de ha kényszerítve leszünk a harcra, nem térünk ki előle, olyan fegyverekkel harcolunk, amilyet ellenfelünk használ ellenünk, de a cséplővel, hadarófával, vagy furkós bottal ellenünk intézett személyes támadást a művelt közönség elfogulatlan ítéletére bízzuk. A rossz ízlés ilynemű fegyvereinek forgatásában iskolázatlanok, tanulatlanok vagyunk, mi nyílt sisakkal fogunk harcolni. Szemtől-szembe fogunk állani elleneinkkel, és ha esetleg érveik erősebbek, nyomatékosabbak lesznek a mieinknél, egy pillanatig sem fogunk habozni ellenfeleink előtt lovagiasan lerakni fegyvereinket.

Azonban ellenfeleink két fajtáját már eleve elutasítjuk.

1. Azokkal a tudatlan naiv emberekkel, akik a modern spiritizmusban a középkori babonának atavisztikus vadhajtásait, vagy a legsötétebb középkor babonás bűvészetének maradványait vélik feltalálhatni, sárkányokkal, kígyókkal, varangyokkal, vigyorgó halálfejekkel, érthetetlen abrakadabra szólamokkal, homályos, borzongató világításban: szóba sem állunk.

2. Azokkal sem, akik a spiritizmus eddigi fejlődéséről semmi ismeretet nem szerezve, azt még mindig az asztaltáncoltatásban, kopogtatásban, pénzcsúsztatásban nyilatkozó bölcsőbeli gyermeknek tekintik, holott már erőteljes pirospozsgás ifjúvá növekedett. Ezek az emberek újabbkori Rip van Winkle kapitányok, kik azon időben, midőn a villamosság felfedeztetett, álomba merültek, és semmi tudomással sem bírnak azon mesébe illő óriási felfedezésekről, melyekkel azóta a tudósok a békacombok rángatózásának jelentéktelen tüneményéből kiindulva, a világot megajándékozták. Igaz, hogy a felfedezőt ellenséges szemekkel nézték, mind a "tudósok", mind az utcai suhancok "békatáncoltató" gúnynévvel illették, de a fölfedezés mégis mérhetetlen kincset rejtett magában. Az effajta ellenfélt előzetes tanulmányozásra utasítással rázzuk le nyakunkról.

Marad még nekünk ezeken kívül is elég ellenfelünk, akiket komolyan veszünk, akikkel szemben helyt is fogunk állani. Nem fogjuk absztrakt formulákból állítani össze érveinket, sem pedig megsárgult pergamenekből és porral fedett fóliánsokból szedegetni bizonylatainkat; hanem merítjük a mi gazdag tapasztalásunk kincstárából, és szedjük az életnek arany almát termő fáiról. Azzal a teljes erővel fogunk fellépni, melyet az igazság felőli meggyőződésnek az a bizonyosság ad nekünk, hogy a spiritizmus föllépése, mely csodával határos gyorsasággal terjed az egész föld kerekségén, Isten akaratának a kifolyása. Erős hitünk, hogy ennek megjelenése éppen most időszerű, midőn a materializmus méregfája mindenfelé szórja vészthozó magvait, melyek mindenütt kezdenek gyökeret verni, romlással, pusztulással fenyegetve a közerkölcsöket. Gondviselésszerű misszió, s éppen ezért lángoló lelkesedésre gyújt az a remény, hogy ama magasztos tanok, amelyek a magas szellemek által kijelentett oktató erkölcsi szabályokban rejlenek, tiszta, boldogító, vigasztaló, egykor az egész emberiséget ujjá szülő erkölcstanná fognak képződni. Igen, regenerátora lesz az emberiségnek a modern spiritizmus etikája. Ez a tulajdonképpeni sarkpontja a spiritizmusnak. Azok a tünemények, melyek a szellemvilág létezését bizonyítják, megbecsülhetetlen értékkel bírnak. A keményfejűeket logikai következtetésekkel meggyőzni nem lehet, és akiknek csak a látható és kézzelfogható bizonyítékoknak van értéke és a szellemit tagadják, azoknak ezek a természeti tünemények tagadhatatlan bizonyítékok lesznek. De ámbár ezek a tapasztalati tünemények csalhatatlan és kifogásolhatatlan bizonyítékok ugyan, mégis csak eszközök, csak iskolául szolgálnak a spiritizmus voltaképpeni magvához, az erkölcstanhoz eljuthatni. Ez a morál a koronája a spiritizmusnak. Ehhez az erkölcstanhoz alkatelemeket, anyagot szolgáltatnak a szellemeknek a különböző médiumok által közölt tanításai, nyilatkozatai írásokban és beszédekben, melyek egymással összhangzásban lévén, a következő alaptantételekké tömörülnek:

1. hogy van egy végetlen Ős-szellem, Aki még az előrehaladott szellemeknek is kinyomozhatatlan. Ő az alkotója a világegyetem minden részének, és minden ezekben levő lényeknek, Őbelőle állott elő minden, Ő kormányoz, Ő tart fenn mindeneket a változhatatlan törvényeivel;

2. hogy az Ő általa és Őbelőle teremtett lelkek nem mulandók; halhatatlanok, akik e földi burok levetése után a mindenség különböző szféráiban a velük egyenlő szellemcsoportok tagjaivá lesznek, fejlettségük és előrehaladottságuk foka szerint éppen úgy, mint ahogy előbb tagjai voltak a földi lakók csoportjainak;

3. hogy a lelkek tökéletesedhetnek, nem úgy értve, hogy erre nézve meg van az eshetőség, hanem mint amit Isten törvénye kíván minden világoktól és minden lénytől. Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes. (Máté 5,48.)

Valóban lélekemelő, vigasztaló kilátások ezek! Ehhez a három alaptételhez jönnek még a szellemeknek a különböző médiumi közvetítései a földteke különböző részein, de egymással csodálatosan összhangzó nyilatkozatai azon szférákról, melyekben a különböző fokra fejlődött szellemeknek ottani életét és munkáját tárják fel előttünk. Azon szellemek sorsát, megpróbáltatását, vezeklő szenvedéseit, akik földi feladatukat nem helyesen fogták fel, és fogyatékosan, vagy sehogy sem töltötték be. Másfelől viszont ismertetik azon szellemek boldogságát, akik törekedtek azon erkölcsöket, fejlesztő törvényeket - melyek minden szellemet egyetemlegesen köteleznek - betölteni.

Lapunk további folyamán közölni fogunk olyan kijelentéseket, amelyeknek hatásától senki nemcsak hogy elzárkózni nem képes, hanem azok az embert megragadják és föltétlenül hatalmukba kerítik. Miképp tudna valaki hidegen hallgatni egy mély drámai jelentőségű nyilatkozatot? Nincs ember, aki képes volna magát egy reális szellemnyilatkozat hatása alól kivonni, melyet egy alig felcseperedett gyerkőc, vagy műveletlen, olykor analfabéta, az ABC-t sem ismerő médium által adnak a szellemek, és amiről a médium a transzból felébredve mit sem tud.

Vagy ki volna képes oly szellemnyilatkozatok hatásától elzárkózni, melyek az ember szemei előtt a természet titkait nyitják fel, és betekintést engednek a szellemvilág mesés nagyszerű rendjébe, amivel az emberi lélek látkörét soha nem remélt magasságokra és mélységekre terjesztik ki.

Mindezek egy oly morál alapvető tényezőivé lesznek, amelynél magasabbat, tisztábbat, nemesebbet, eszményibbet képzelni sem lehet. Mert a spiritizmus nem úgy tünteti fel Istent, mint önkényű uralkodóját, zsarnok parancsnokát a világnak, hanem mint Atyját, mint irgalmas, a bűnösnek megbocsátani kész, szerető Édesatyát, Aki ezt a gyarlóságokkal teljes, eltévelyedett, de bűnbánattal hozzátérő emberi lelket kegyelemmel, sőt atyai szeretettel fogadja, és azt kívánja, hogy úgy ismerjük, segítsük, támogassuk, úgy szeressük egymást, mint testvérek. A szellemtan erkölcstana egy tételben, mint gyújtópontban tömörül össze: Szeretet nélkül nincs üdvösség!

Ezt a rövid jelszót letörülhetetlen betűkkel írta a spiritizmus a maga eszméinek legmagasabb csúcspontjára, lobogó zászlajára, ahonnan ez mennyei származásának dicső sugaraitól övezve messze vidékre elragyog; jelezve, hogy ez az a végcél, amelynek elérésére a spiritizmus a legtisztább, a legszentebb buzgósággal törekszik.

De nemcsak az érzelemnek és kedélynek hoz becses ajándékot, hanem a lélek tudásvágyának is, amidőn a természeti erők oly törvényeiről és titkairól lebbenti fel a fátyolt, amelyeknek ismeretére vágyott ugyan az ember, sok kutató ész erejét, életét ebben emésztette föl eredmény nélkül. és hogy azokat valaha megismerhessük azt remélni sem mertük. Lehet, hogy a tudósok a tudásuk önhitt fensőbbségének érzetében kicsinylő megvetéssel, minden komoly vizsgálat és figyelem nélkül utasítják el ez ismeretek bizonylatait. De el fog jönni az idő, amikorra kétségbevonhatatlan tények előtt kénytelenek lesznek meghódolni. Lesz alkalmuk pirulni amiatt, hogy elfelejtették, hogy a valódi tudós mindig szerény, és sohasem veti meg, nem ítéli el még a lehetetlenséggel határos állításokat és problémákat sem, komoly és lelkiismeretes vizsgálat nélkül, tudván, hogy ha tud is valamit, véghetetlen sok az, amit nem tud. Meg fognak győződni arról, hogy a spiritizmus fejlesztése, tanulmányozása nagy eredményekre vezet, és az emberiséget megbecsülhetetlen kincsekkel fogja megajándékozni.

Most pedig útra bocsátunk téged: Világosság! Kicsiny mustármag, menj a nagyvilágba szerteágazó utakon, nagy világosságot jelző szerény sugár! Menj, mint a gazdag kincsekkel rakott hajó, mely áldást, jólétet, boldogságot rejt kebelében milliók számára. Menj azzal az erővel, melyet buzgó könyörgéseink hoznak reád Attól, Aki az első világosságot hozta le a mennyből az emberiség számára.

Isten nevében, Isten oltalmát, Isten áldását kérve bocsátunk testvéreink közé. Gyújts világosságot, ahol még sötét éj honol. Te légy az ébresztő kakas-szó, mely a hasadó hajnalt hirdeti ezreknek, a lelkek világában egyengesd az utat a Világosság számára. Ébreszd fel az alvókat, akik a tudomány hamis bölcsődalával ringatják magukat kábulatba.

Térj be a szívekhez, amelyeket a jövő élet felőli bizonytalanság aggaszt, tán kétségbe ejt. Nyisd meg előttük a túlvilág kapuit, s töltsd be őket megnyugtató, boldogító reménnyel. Férkőzz oda azokhoz a lelkekhez, akiket a fagyos közöny jégkérge borít, vezesd le reájuk a határtalan isteni szeretet olvasztó melegét, hogy bizalmat nyerjenek és megerősödjenek hitükben.

Azokat pedig, kiknek szíveik sziklakemények, kik minden hitet a gúny szavaival ostoroznak, fájdalommal bár, de hagyd ezeket a változhatatlan isteni törvényeknek összemorzsoló erejére. Majd megtöri őket a sorsnak vaskeze, mígnem megnyílik minden szív, és örömmel üdvözli a világosságot, melyet az Úrnak végetlen kegyelme küld alá az emberiség számára.

Isten legyen velünk!
___

Dr. Grünhut Adolf, a Szellemi Búvárok Pesti Egyletének elnöke, később "Doktor bácsi"-ja, ezzel a program-nyilatkozattal indította útjára az Égi Világosság című spiritiszta folyóiratot. Harminc éven át szerzett tapasztalatai alapján egyebek mellett már ekkor is óva intette a spiritisztákat a túllelkesedéstől, alázatra és megfontoltságra figyelmeztetve a médiumokat és a körök tagjait. Tette ezt még halála után is, amikor az Egylet médiuma útján több mint három éven át folytatta visszaemlékezéseit és tanításait. Innen az idézet:

"Sokszor mosolyogtam már egyik másik kezdő spiritiszta testvéremen, hogy minő komoly képpel és szent meggyőződéssel hozta hozzám médiumi írásait, amelyekben a szentek, sőt maga az Úr Jézus Krisztus szólott volna hozzájuk."

(forrás: spiritualitas.hu)

Dr. Grünhut Adolf:
TANULMÁNYOK A SPIRITIZMUS KÖRÉBŐL:

http://tianasz.uw.hu/konyv/33_Grunhunt_Adolf-Tanulmanyok_a_spiritizmus_korebol_I.pdf 

A Grünhut család  palota jellegű, U alakban épült, háromemeletes, téglaburkolatú, historizáló lakóház 1894-ben épült

 Grünhut Adolf, orvos és spiritiszta született Budapesten (1826 -1906) 

Bár diplomás orvos volt, a szabadságharcban katonaorvosi minőségben delejességgel gyógykezelt. Később a hasonszervi gyógykezelés híve, majd spiritiszta lett. Ő alapította a Budapesti Szellem-búvárok Egyletét a hetvenes években és szerkesztette ennek Reflexionen über die Geisterwelt és Reformierende Blátter c. folyóiratát, majd 1899. az első magyar nyelvű spiritiszta szakközlönyt, az Égi világosságot, mely bizonyos népszerűségre tett szert, miután G. a tárgykörét könnyed és élvezhető formában tudta közölni. 

_______

Dr. Pataky Árpád spirituális író, mediális csoport vezető, spirituális munkás - videó
2006 májusi előadásának részlete a Spirituális Baráti Körben. Árpi bácsi dolgozta fel az Égi Világosság folyóiratot, kidolgozta Evangéliumok szellemi magyarázatát, és még sok szellemtani munka fűződik a nevéhez.
Feldolgozta: Karsay István

Dr Pataky Árpád 1. rész - videó
 forrás:Karsay István

Dr Pataky Árpád 2. rész - videó
forrás:Karsay István

A pszichokinézis mesterei – Már Marco Polo is beszámolt a különös jelenségről

A klasszikus pszichokinézis esetében, pontosan behatárolható, hogy ki az, aki a mozgatást végzi, és nem egy bonyolult, nagy tárgyat kell mozgatni, így számos érdekes információt nyerhetünk.

Számos történeti feljegyzés és nagyon sok néprajzkutató is leírja, ahogy a pszichokinézis, ez a furcsa paranormál jelenség elterjedt a világon, de ismét csak természeti népek körében, nem a technikailag civilizált országokban.

Európában talán az első leírás erről a jelenségről Marco Polótól származik, aki említi, hogy a Nagy Kán udvarában a Kán varázslói úgy tették az itallal telt serleget uralkodójuk elé, hogy egy ujjal sem értek hozzá — több méteres távolságon át az „akaraterejükkel” tolták a Nagy Kán elé a serleget.

Ezt nagyon sokszor megtették, és furcsa módon a Kán ragaszkodott ahhoz, hogy több ezer ember legyen mindig szemtanúja ennek a jelenségnek.

Marco Polo — bár nem örült ennek a jelenségnek, és a Kán varázslóit gonosz embereknek tartotta — pontosan lejegyezte útleírásában ezt a jelenséget, hiszen nagyon sokszor, sok ember szeme láttára megismétlődött: Marco Polo és társai próbálták a Kánt rábeszélni a keresztség felvételére, ő azonban pontosan ezekre a jelenségekre hivatkozva hárította el ezt magától, mondván, hogy „a ti papjaitok ezt nem tudják megcsinálni”.

Lehet, ha a kereszténység toleránsabb lett volna ezekkel a jelenségekkel szemben, akkor a Nagy Kán birodalma is áttér, s valószínűleg másként alakul a világ sorsa. Ma a néprajzosok gyakran megemlítik, hogy néhány vallási szertartáson, beavatási szertartáson a törzs vagy csoport varázslóembere gyakran bemutatja a pszichokinézis jelenségét, méghozzá úgy, hogy valamilyen rituális eszközt mozgat anélkül, hogy hozzá érne.

Persze ehhez is az szükséges, hogy különleges tudatállapotban legyen, amit általában zenével vagy füstöléssel, esetleg különböző gyökerek fogyasztásával érnek el.

Érdekes, hogy a varázslók minden esetben úgy nyilatkoznak: nem ők mozgatják ezeket a tárgyakat, hanem a helyi istenség így bizonyítja be jelenlétét. Ebből is látható, mennyivel egyszerűbb elhinni az embereknek azt, hogy valami természetfeletti jelenség van a dolog mögött, mint megvizsgálni és ellenőrzött körülmények között előállítani a jelenséget.

A pszichokinézist először a múlt század vége felé kezdték vizsgálni Angliában, mely akkor a világ tudományának az élvonalába tartozott, és rendkívül liberális volt. Gazdasági fellendülés jellemezte az országot, és egy stabilnak látszó nagy birodalom jó gazdasági hátteret teremtett a tudomány fejlődése számára.

W. Crookes, aki számos felfedezést tett már előtte, és később az Angol Tudományos Akadémia elnöke lett, jó kísérletező és pontos megfigyelő volt. Az hajtotta, vitte e furcsa terület felé, hogy a sok-sok szélsőséges állítás igazságtartalmáról meggyőződjék, és megpróbáljon rendet teremteni a kusza információk között.

D. D. Home és a pszichokinézis

Ebben az segítette, hogy abban az időben éppen Angliában tartózkodott Daniel Douglas Home a kor egyik leghíresebb fizikai „médiuma”, akinek képességeit több száz írásos megfigyelés alapján ma is rendkívülinek nevezhetjük.

Home számára nem volt szükség besötétített szobára ahhoz, hogy a jelenségek elinduljanak. Bárki megnézhette, meggyőződhetett képességeiről, előtte meg lehetett motozni, a kísérletek helyszínét bárki saját tetszése szerint választhatta meg, és meg lehetett kérni, hogy ezt vagy azt a jelenséget próbálja meg előidézni.

Crookes az egyik kísérleténél egy új tangóharmonikát vásárolt (ez mindössze néhány kilogramm tömegű volt), és azt kérte D. D. Home-tól, hogy ezt mozgassa meg. Crookes és a többi szemtanú meglepetésére Home úgy mozgatta meg a harmonikát, hogy az minden képzeletet felülmúlt: a szoba sarkában álló hangszert jó megvilágítási körülmények között több méter távolságról megemelte, az elkezdett lebegni körülbelül egy-másfél méter magasságban, végiglebegett a szobában, és közben dallamokat adott ki magából, méghozzá fölismerhető dallamot.

Miközben tehát lebegett a harmonika, és mozgott a szoba egyik sarkából a másikba, még bizonyos mozgásra is képes volt, tehát nemcsak az egész zeneszerszám súlyerejét volt képes legyőzni Home, hanem arra is, hogy ezt a mechanikai erőt finoman manipulálja: a billentyűket is le tudta nyomni, és a harmonikába is képes volt levegőt pumpálni.

Persze ez a kísérlet nem mindig sikerült Home-nak, csak akkor vállalkozott erre, amikor a lehető legjobb formában érezte magát. Hétköznapi esetben erejéből, energiájából csak „annyira futotta”, hogy megfogta a hangszer egyik végét (amin nem voltak billentyűk), a harmonika ilyenkor is le-föl mozgott és hangokat adott ki magából.
(forrás:rejtelyekszigete.com - Felhaszmált irodalom: Egely György:Parajelenségek)

Kapcsolódó írás:
Médiumok – A szellemvilág üzeneteinek közvetítői:

 https://dszilvia.blogspot.com/2017/02/mediumok-szellemvilag-uzeneteinek.html

 

forrás: markbigmac11 - videó

Aranyosi Ervin: Üres kézzel jövünk – megyünk!

Mikor a Földre érkezünk,
nagyon üres mindkét kezünk,
s mikor a Földről távozunk,
csak annyink lesz, amit hozunk.

Ezért ne is gyűjts kincseket,
a kincs, s vagyon mind itt reked!
Csak lelked lehet gazdagabb,
ha jól érezted itt magad.

Mi a tiéd e létben itt?
Ha vannak szép emlékeid!
Azt nem veheti senki el,
s viszed, ha egyszer menni kell!

Élményeid a kincs csupán,
időd ne vesztegesd bután,
élvezz ki órát, perceket,
örömmel töltsd fel lelkedet!

Szerezz örömet másnak is!
A jó érzés a drága kincs!
Ezt szórd a szélbe szerteszét,
s ez nem afféle szentbeszéd!

Szeress, örülj, legyél vidám!
Ne sajnálj eztán semmit ám!
Tedd teljessé az életed,
a szép vezesse léptedet!

A szép, a jó, s a szeretet,
s ne játssz másoknak szerepet!
Hisz angyal vagy, ha felfogod,
a boldogsághoz van jogod!

Amit adsz, vissza azt kapod,
tedd tartalmassá a napod!
Légy hálás persze mindenért,
ami öröm e szinten ért!

Ha egyszer eljön majd a nap,
mikor a menny visszafogad,
s Atyádhoz végre visszatérsz,
lelked mutatja mennyit érsz!

- Aranyosi Ervin © 2015-10-29. -

 

- - - - -

videó forrás:MrPhilanti

Medek Tamás: Mitől függ, hogy mi történik velünk az életünkben?

A hagyományos felfogás szerint nem vagyunk ráhatással az életünk drámaian kimagasló pillanataira. Azokra, melyek döntően meghatározzák az életünket. Akár egy hatalmas szerencsére, akár egy borzasztó sorcsapásra. Éppen ezért nagyon sok ember nem érti, hogy ami történik vele az életében, az miért éppen vele történik. Ugyan mivel szolgált rá erre vagy éppen arra?

Aki egy picit félreteszi a hagyományos felfogást, és megérti, hogy az egész életét a születése előtt ő maga "rakta össze", akkor (ha nincs megelégedve az életével) a következő fogalmazódik meg benne szükségszerűen: nem hiszi el, hogy ekkora balfék volt, és kizárt dolognak tartja, hogy egy ilyen életet tervezett volna meg magának. Jelen írásomban azt próbálom meg körvonalazni, hogy hogyan is fordul elő mégis mindez. Miért is rakunk magunknak össze olyan életet, amilyent élünk?

Szóval létezik, hogy akár egy szerencsétlenségekkel teli, nyomorúságos életet is mi magunk raknánk össze magunknak, méghozzá a saját fejlődésünk érdekében? Igen, ez úgy tűnik, pontosan így van.

Az életünk minden egyes pillanatában a tudatunk rögzíti minden egyes gondolatunkat, cselekedetünket, egyszóval mindent, ami történik velünk és körülöttünk. Ez a napló a tudatunk olyan részére kerül, melyet éber tudatállapotunkban nem vagyunk képesek egészében érzékelni. Hipnózisban például azért képes a hipnotizált alany az élete bármely pillanatára meglepő pontossággal emlékezni, mert akkor egy úgynevezett megváltozott tudatállapotban van, s ilyenkor "belelát" e naplóba. A halál közeli élményben megjelenő életfilm lepergése sem más, mint ennek az információtömegnek a felelevenítése. Meglepő módon nem csak azt tartalmazza, amit mi éreztünk, gondoltunk, tettünk az életünk folyamán, hanem azt is, amit szavainkkal, tetteinkkel másoknak okoztunk. Mivel mindannyiunk tudata ugyanannak a forrásnak a kivetülése, s mindannyiunk tudata összekapcsolódik a közös tudatmezőben, ezért ilyen értelemben a kapcsolódási pontok mindkét tudatban változásokat hoznak. Magyarul ha valakit megbántunk, vagy ha valakinek örömet szerzünk, az ő érzése bennünk is megjelenik, noha ennek általában nem vagyunk tudatában. Például nem csak egy másnak adott pofon adásának érzését rögzítjük magunkban, hanem ugyanúgy rögzül az az érzés is, amit ezzel a másiknak okoztunk általa.

Amikor bekövetkezik a fizikai test halála, a szellemtestünkkel elhagyjuk azt, hogy törvényszerű keretek között visszatérhessünk a szellemvilágba. Semmi mást nem viszünk magunkkal, csak az élményeket, a megtapasztalásokat, melyeket az éppen elmúlt életünkben szereztünk. Csak azt a naplót visszük magunkkal, melyet életünkben a tudatunk írt. Ezek az információk energiahullámok formájában tárolódnak, s a fizikai test halálakor "áttöltődnek" a szellemtestünkbe, hogy magunkkal vihessük azt. Ekkor érezzük úgy, hogy lepereg előttünk életünk filmje. (Ekkor valójában nem életfilm lepergésről, hanem panorámatudatról beszélhetünk, melyben nem kronológiai sorrendben, hanem egyszerre tapasztalunk meg minden pillanatot, de jelen bejegyzésemben erre most külön térek ki.) Sok halál közeli élményt átélő, vagy éppen az életek közé vivő hipnózison átesett személy számol be arról, hogy először látták az életüket lezajlani úgy, ahogy az történt, majd pedig úgy, ahogy lehetett volna, hogy történjék. Ha a mindenkor jelen levő szabad akaratukkal a jót cselekedték volna. Ilyenkor szembesültek azzal is, hogy amit még a születésük előtt előre elterveztek maguknak, hogyan sikerült megélniük. Hogy mennyire teljesítették azt, amiért annak idején a leszületésüket vállalták. Annál a résznél, ahol a másoknak okozott érzéseket élik át, leírhatatlan élményben van részük, hiszen egyrészt igazán megtudják, mit is okoztak másokban, másrészt egy tanító jellegű lelkiismeret furdalás veszi kezdetét, mely a jövőben ezek mellőzésére sarkall. 

Amikor itt hagyjuk a földi világot, csupán ezt az életnaplót visszük magunkkal. És tulajdonképpen másra nem is lesz szükségünk a következőkben.

A szellemvilág nem egy meghatározott hely, inkább egy tudatállapot. Egy más frekvencián rezgő valóság, melyet a jelen tudatállapotunkban normális esetben nem érzékelünk. (A születés és a halál éppen ezért nem más, mint a tudatunk frekvencia váltása.) A túlvilágnak vagy szellemvilágnak ennek megfelelően nagyon sok szintje létezik, s a mindenkori tudatállapotunk dönti el, hogy melyik szint "lakói" lehetünk. Nyilvánvalóan olyan szinteken létezhetünk, mely a saját rezgéseinkkel azonos. A tudatállapotunk rezgésszintjét pedig alapvetően a magunkkal hozott élmények határozzák meg. Minden élmény végső soron egy gondolat, egy bizonyos frekvencián rezgő energiahullám. A pozitívak magasabban, a negatívak alacsonyabban rezgő hullámok. Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy szellemlényünk alapvetően milyen rezgéssel bír, hogy milyen szintre tudunk vele helyezkedni. S minél magasabb rezgésszintű világban találjuk magunkat, annál boldogabb, annál szeretettelibb, kellemes világot érzékelhetünk, így könnyen érthető, hogy mindannyiunk ösztönös érdeke az, hogy a saját rezgésszámát emelje. Emelni viszont csak úgy tudjuk, ha a meglévő alacsony rezgésszámú energiákat, a negatív gondolati hullámokat átalakítjuk pozitívvá. Erre azonban csak a fizikai testben való létezésünk folyamán van lehetőségünk. Ez adja az ösztönös igényét annak, hogy bizonyos idő elteltével újra leszülessünk. Azt is mondhatnák, hogy a földi életünk az eszköz arra, hogy az igazi otthonuknak tekinthető szellemvilágban egyre magasabb szintet érjünk el.

A fizikai életünk után az időnk nagy részét (magasabb rendű segítőink közreműködésével) e napló tanulmányozására fordítjuk. Kielemezzük, hogy hogyan éltünk, hogy hogyan élhettünk volna, s megértjük azt, hogy milyen életet kell a következő inkarnációban élnünk ahhoz, hogy a hibáinkat kijavítsuk, hogy milyen életet kell választanunk ahhoz, hogy az a saját fejlődésünket a legoptimálisabban szolgálja. A múlt hibáit, tehát például a másoknak okozott rosszat úgy korrigálhatjuk, ha ezúttal mi magunk élünk meg hasonlót, s alázattal elfogadjuk azt. Ebben a tudatállapotban nem úgy gondolkodunk, mint a földi eszünkkel, tehát majdnem hogy bármit "bevállalunk", hiszen a fejlődésünk, a feljebb világokba való jutásunk a célunk, s tudjuk, ezt csak az említett módon érhetjük el. Ennek fényében már megérthetjük azt, hogy miért is választottunk magunknak olyan életet, amilyent élünk - bármilyen is legyen az. Tehát mindannyiunk élete csupán egy lecke, melyet az elmúlt életünk folyományaként vállaltunk, a saját fejlődésünk érdekében.

Miután megterveztük, hogy milyen életet is szeretnénk élni (azaz kell éljünk), s kiválasztottuk azt a testet és családi körülményeket, melyek ezt legoptimálisabban biztosítják, megtörténik a leszületés. (Nagyon egyszerűen megfogalmazva a mindenkori energiamintákból abban a tudatállapotban előre láthatóak a lehetséges jövőképek, ez szolgál alapjául a végleges döntésünknek.) A születésünk és a halálunk időpontját, valamint az életünk meghatározó pontjait előre eltervezzük, az szükségszerűen be is következik, előre kitérni nincs módunk. Kizárólag abban van döntésünk (és ez éppen elég), hogy aminek meg kellett történnie, azt hogyan éljük meg. Ellenállással, gyűlölettel, mások felé irányuló erőszakos megnyilvánulásokkal, vagy alázattal, elfogadással, megértéssel. Előbbivel újra negatív karmát teremtünk magunknak, utóbbival előbbre jutunk. A döntés csak rajtunk múlik - s a szabad akarat mindig ott van velünk, hogy használjuk! (A jövő bármilyen módon történő előre látása, érzése, megálmodása is azért történhet meg, mert bizonyos okokból képesek voltunk rövid ideig egy olyan tudatállapotba kerülni, melyben rálátásunk volt a már létező jövő vonalának egyes részleteire. Ennek mikéntjére azonban most bővebben nem térek ki.)

Általános dolgokat nehéz említeni, mert mindannyiunk élete más és más - egyedi. Mindannyiunk élete eltérő okokból olyan, amilyen. Más és más miatt döntöttünk ilyen vagy olyan élet megélése mellett. Egy azonban közös, hogy mind a testet, amelyben élünk, mind a szüleinket, a családunkat, melyben felnövünk, s mind a körülményeket, a barátokat, a házastársunkat, mind az életünkben velünk történő jót és rosszat nem véletlenül kapjuk, hanem a saját tanulásunk, fejlődésünk, okulásunk érdekében tervezzük be saját magunknak. S mindannyiunk egy céllal jön le újra és újra: kipróbálni magát az adott helyzetben, az adott körülmények között, hogy hogyan képes benne boldogulni. Hogy hogyan képes boldog lenni úgy, hogy közben másokat is boldoggá tesz. Hiszen tisztában van vele, ha újra hazatér a szellemvilágba, semmi sem fog számítani a földön értékesnek tartott dolgok közül,

 csak a naplója tartalma, amit majd a hazatérésekor magával visz.

 (forrás: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu)

Gunagriha: Képesek-e csodákra a Spirituális Mesterek?

Az előadás első felében Gunagriha rendkívül érdekes és mulatságos történeteket mesél nagy indiai spirituális Mesterekről és Jógikról, akik elérték az Isten megvalósítást. S mivel elérték a megvilágosodást, emberfeletti, Isteni képességeket is birtokoltak. 

Amikor ilyen magas megvalósítást elért Jógik és Mesterek használják Isteni képességeiket itt a fizikai síkon, ezt szokták a hétköznapi emberek Csodának nevezni.

Természetesen a valódi kérdés, hogy mi magunk képesek vagyunk-e csodákra? Márpedig az valóban egy nagy csoda ha őszintén boldogan tudunk élni!

Gunagriha saját életén – a belső erő keresésén - keresztül mutatja be a spirituális út keresést, a lelki élet megvalósítását. Arról beszél, hogy mire tanít a spiritualitás. A spiritualitás a lélek megközelítése.

Az élet legfontosabb kérdése: Hogyan legyünk őszintén boldogok? Azért jöttünk a földre, hogy boldogok legyünk. Ennek megvalósításához rendelkezünk minden eszközzel. Meg kell változnunk, önmagunkat kell legyőznünk. Sohasem késő elkezdeni. 

Az ember csak akkor lehet boldog, ha túlszárnyalta önmagát. Ha mindig azt tesszük, amit szoktunk, akkor mindig azok maradunk, akik voltunk.

Képesek-e csodákra a Spirituális Mesterek? - Gunagriha előadása - videó
forrás:Gunagriha előadásai

Levél magamhoz, hogy emlékezzek

Drága Én!

Ahhoz, hogy minden számodra jó legyen, még sokat kell tanulnod. Ezért most leírom Neked, mikre figyelj az utad során!

Legfőként arra kérlek, fogadd el önmagad olyannak, amilyen most vagy. Ne félj ezt megtenni, nincs mit veszítened, hiszen, amikor csak kedved tartja, mindig lehetőséged van változtatni magadon. Addig meg az a legjobb, ha önmagad így szereted. Szeresd önmagad, úgy, ahogy vagy!

Lásd magad valóban! Légy magad számára gyönyörű (kívül, belül) úgy, ahogy vagy. Ne másokhoz mérj, ne versenyezz! Csak lásd magad tisztán! Ne legyen lelkiismeret furdalásod emiatt! Hiszen nem vagy ezzel egyedül. Az egyetlen, ami miatt másokat ez zavarhat az, hogy ők nem képesek így látni magukat. Ez viszont nem a te problémád.

Tudj elkülönülni! Igaz, hogy egy egység része vagy, de mégis egy parányi elkülönülés. A te fájdalmad, a te problémád, te félelmed, csak a tiéd. Tedd le másokét! Az egyetlen, amit másokért tehetsz az, hogy figyelsz rájuk. Mielőtt bármit teszel, gondolj bele cselekedeteid következményeibe! Ne gázolj át másokon a saját érdekeid érvényesítése érdekében! Törekedj arra, hogy mindig úgy tégy, rajtad kívül is mindenkinek jó legyen!

Légy merészebb! Ne félj ennyit! Nincs miért félned. Oldd fel a félelmeidet! A félelmek gátakat képeznek benned és ezáltal az életedben. Ne hagyd, hogy korlátozza bármi is az életed! Ha van hited, igazi baj nem érhet.

Ne félj bízni se! Bízz másokban, másokon keresztül bízz magadban és bízz Istenben! Abból indulj ki, hogy senki sem akar rosszat Neked, mindenki a javadat akarja, ha Te is azt akarod magadnak.

Ne félj belenézni a tükörbe! Se akkor, ha csak önmagad tükrébe nézel, se akkor, ha a mások által eléd tartott tükörben szemléled önmagad! Élj úgy, hogy minden tükörbe nézve boldoggá tegyen a látvány!

Ne keresd a hibát! Hibát, aki keres, az talál. De a hiba lehet ugyanúgy szerethető és számodra tökéletes is. Taníthat, fejleszthet téged. Csak az a kérdés, te miként állsz hozzá.

Tudd azt is ehhez kapcsolódóan, hogy tökéletes általános értelemben amúgy sem létezik. Csakis a Te viszonylatodban. Azt nézd neked mi a tökéletes és zárj ki ebből is másokat! Mondjanak bármit, ők úgyis csak a saját értelmükről beszélhetnek.

Ha szükséged van rá, tudj segítséget kérni és tudd elfogadni. Tudd magad elfogadni akkor is, ha néha Neked segítség kell. Nincs ebben semmi sem. Nem kell mindig erősnek lenned, ettől nem tűnsz kevesebbnek, magad előtt sem.

Az adok- kapok egyedül arról szól, hogy képes vagy-e mindkettőre maradéktalanul. Bármit megkaphatsz, ha mered akarni és kapni. Ha bízol abban, hogy megkapod. Adni pedig amúgy is örömet okoz. Ezen az alapon pedig csak egy szabály él. Hogy mindent megérdemelsz, akár te adod, akár te kapod.

Ne bánj meg semmit, amit megtettél! Felesleges. Jól jött, amit tettél, tanultál belőle, általa fejlődtél, közelebb kerültél vágyaidhoz egy lépéssel, ráadásul másokat is tanítottál közben és tapasztaláshoz segítettél.

Soha nincs késő visszakozni sem. Semmi sem végleges, vagy megváltoztathatatlan.
Ne keress folyton okokat! Ne akard megoldani a problémákat! Ne tervezz, szervezz, igyál előre a medve bőrére! Annyiféle út van, annyiféle úton járhatsz. Semmi sem végleges, semmi sem megváltoztathatatlan. Ha hited van és meg is tartod minden körülmények között, már minden most a tiéd.

Maradj hű minden körülmény között önmagadhoz!

Végül pedig legfőképpen, mindig emlékezz arra, hogy a szeretetnek ezer arca van. A szeretet elfogad. A szeretet megbocsát. Ha igazi szeretet. Mert az igazi szeretetnek nincs érdeke vagy észoka. Az igazi szeretet csak kitörölhetetlenül van. Él és ég benned. Iránta, irántam és mindenki iránt. Ha csak ezt az egyet megtanulod, máris gyógyítod a világodat.

Szeretettel,
Én

(forrás: thesecret.hu)

A szívsebész elárulja: az örök lélek nem mese. Rengeteg betege számolt be róla, amíg halott volt mi történt vele

Dr. Papp Lajos a lélek erejéről és mivoltáról beszél.

Arról, hogy hogyan függ össze a lélek állapota az egészségi állapotunkkal és magával az életünkkel!

Tanulságos és nagyon elgondolkodtató!

Beszélgetés Papp Lajos szívsebésszel 

A halálközeli élmények arról tájékoztatnak bennünket, hogy valóban van odaát valami, és hogy a lélek számár a test csak egy burok.

Azonban ezt a burkot egy emberi életen át gondoznunk kell, vigyáznunk rá.

A lélek harmóniában kell hogy legyen a testtel. Ha a lélek ereje gyönge, akkor a test is szép lassan “elsorvad”.

Ha a lélek erős, úgy a testbe visszaköltözik az EGÉSZ-ség!

Az EGÉSZ-séges ember kifejezés találó, mert az ilyen emberekben a test és a lélek harmóniája, teljes, EGÉSZ!

Dr. Papp Lajos bölcs szavai után az ember mindig tanul valami újat. Mindenki EGÉSZebb lesz, és egyben EGÉSZségesebb!

Nagyon fontos ugyanis, hogy az elme pallérozása mellett a lélekkel való kapcsolatunkat is fejlesszük.

Mert az ÉP testben ÉP lélek kifejezés az egyik legigazabb, amit az egykori régi emberek mondtak…

 (forrás:vilagfigyelo.com)

Beszélgetés Papp Lajos szívsebésszel - "A lélek ereje"
forrás:-Sopronmédia - videó:

https://videa.hu/videok/emberek-vlogok/a-lelek-ereje-emberek-vlogok-CAOlM4RdDOpjojPB

Einstein meggyőződéssel hitt a telepátiában és furcsa találkozója volt Wolf Messing parafenoménnel

Albert Einstein (1879-1955) elméleti fizikus kiemelkedő tudós volt, akit a speciális és általános relativitáselmélethez kötünk. Mindenki ismeri Einstein tudományhoz való hozzájárulását, valamint a tudomány filozófiára gyakorolt hatását, de ez a nagyszerű zseni más, nem szokványos tudományos témák iránt is érdeklődött, mint amilyen például a telepátia.

forrás:express.co.uk

Vajon mennyire volt nyitott ezekre az elképzelésekre Einstein valójában? Úgy tűnik, hogy Einstein hitt a telepatikus képességekben, de vajon tudta-e, hogy a kvantummechanika magyarázatot adhat a telepátiára?

A modern tudósok többsége elutasítja a telepatikus képességeket, de vannak olyanok is, akik azt sugallják, hogy nem vizsgáltuk még meg a jelenséget elég jól, ezért létezhetnek valódi telepaták.

Albert Einstein egyáltalán nem olyan tudós volt, aki ösztönözte volna az állítólagos pszichés erők tanulmányozását. Einstein józan ember volt, aki képes volt értékelni a világ és az univerzum titkait.

Ahogy Einstein egyszer mondta:
"A legszebb dolog, amit megtapasztalhatunk, a titokzatosság. Ez az igazi művészet és a tudomány forrása. Annak, akinek ez az érzés idegen, aki már nem tud megállni és rácsodálkozni és áhítattal körülnézni, az annyira jó, mint egy halott; a szemei zárva vannak."

Einstein találkozója Wolf Messinggel és a telepatikus kísérlet

A lengyel nemzetiségű Wolf Messing (1899 - 1974) híres pszichikus és telepata volt, akinek képességét még Sztálin is komolyan vette.

Messing képes volt megtalálni az elrejtett tárgyakat, olvasni az emberek elméjében, megjósolni a jövőt, és kihasználni a szuggesztió erejét. Az 1920-as és 1930-as években a leghíresebb európai pszichikus lett.

"A KGB titkos paranormális aktái" című műsorban Roger Moore házigazda rámutatott arra, hogy a KGB dokumentumok között megtalálható azon információ, hogy Messing találkozott Sigmund Freuddal és Albert Einsteinnel is.

Albert Eisntein, Wolf Messing és Sigmund Freud 

Ezen a találkozón, amely Einstein lakásában történt, Messing megmutatta telepatikus képességeit.

Messing állítólag azt mondta Freudnak, hogy
"Kívánjon valamit, és a kívánsága utasítás lesz számomra."
Aztán odament Einsteinhez, és három szőrszálat kitépett a bajuszából. "Ezt kívánta?" - kérdezte Freud felé fordulva. "Igen," - felelte Freud.

Einstein egészen biztosan komolyan vette a telepátiát, különben nem írta volna meg az 1930-ban megjelent Upton Sinclair által írt "Mental Radio" című könyv előszavát, amelyben a szerző a pszicikus erőket vitatta meg.

Einstein azzal, hogy megírta a telepátiáról szóló könyv előszavát, komoly és logikus tudósként a hírnevét kockáztatta.

"Nagy érdeklődéssel olvastam el Upton Sinclair könyvét, és meg vagyok győződve arról, hogy ugyanúgy megérdemli a legkomolyabb megfontolást, nem csak a laikusokét, hanem a szakemberekét és a pszichológusokét is," - írta Einstein.

"A telepatikus kísérletek eredményei, amelyek ebben a könyvben gondosan és világosan meg lettek fogalmazva, messze túlmutatnak azon, amit egy természetet vizsgáló ember gondolhat. Másrészről, nem kérdés, hogy egy ilyen lelkiismeretes megfigyelő és író, mint Upton Sinclair jóhiszeműségéhez és megbízhatóságához nem férhet kétség.

Tehát, ha valahogy az itt felsorolt tények nem a telepátián nyugszanak, hanem az egyik személy másikra gyakorolt hipnotikus hatásán, ez szintén nagy pszichológiai érdeklődésre tarthat számot. A pszichológiai szempontból érdeklődő körök semmiképpen sem hagyhatják ki ezt a könyvet," - írta Einstein 1930. május 23-án írt az előszóban.

Tehát nyugodtan kijelenthető, hogy Einstein támogatta a telepátia valóságos lehetőségét, és igen, mindenre nyitott tudós volt.

(forrás: ujvilagtudat.blogspot.com)

Albert Eisntein, Wolf Messing és Sigmund Freud telepátia - videó

forrás: ParanormalTV

Medek Tamás: Ki is irányítja az életünket - valójában?

 Ha valami nagy szerencse ér bennünket, elgondolkozunk azon, hogy miért pont velünk történt meg? Ha a sorstól egy nagy megrázkódtatást, egy hatalmas pofont kapunk, megfordul a fejünkben, hogy miért éppen mi, hogy miért éppen nekünk kell elviselni e szörnyű kínt? Rágódunk utána azon, hogy jaj, csak másképpen csináltunk volna ezt vagy azt, s akkor minden másképp alakult volna? Nyilván legtöbbünk igennel felelne e kérdésekre. Én most, ebben a bejegyzésemben, a miértekre próbálom megmutatni a választ - a jelenleg elérhető valamennyi tudományos ismeretet felhasználva. Tehát, hogy miért történik velünk az, ami történik...

Mi abban a tudatban nevelkedtünk fel, hogy a születésünk előtt és a halálunk után nincs semmi. Minden, amit magunknak gondolunk, csupán e kettő között létezik, s azt az agyunk, biokémiai folyamatok során hozza létre és tartja fent. Hogy az élet értelme pusztán annyi lenne, hogy egyikünk néhány, a másikunk jó pár évtizedet eltöltsön itt. Hogy ezt a röpke időt minél jobban élvezze ki, gondoskodjon a fajfenntartásról, érjen el mindent, amit csak lehet. Minél többet "harácsoljon" össze magának, hiszen csak egyszer élünk, így nem számít, milyen módon viszi mindezt végbe. Hogy nyugodtan gázoljon mindenen és mindenkin keresztül, hiszen kizárólag az anyagi javakban mérhető majd a saját értéke. Így tényleg nem sok minden számít, hiszen ha előbb-utóbb úgyis az enyészeté leszünk, akkor végül mindegy is, hogy mit értünk el, hogy mit birtokoltunk az adott életünk folyamán, de még az is, hogy hogyan bántunk a környezetünkben élőkkel. Sajnálatos, hogy ilyen eszmerendszerben nevelkedtünk fel, ugyanis nem elég, hogy roppant káros az egyénre, de még csak nem is igaz. A rendelkezésekre álló ismereteket figyelembe véve; tehát összevetve a régi korok tudását a modern, ezirányú tudomány igazolásaival, egyértelműen belátható, hogy az igazság nem az, amit eddig hittünk. S az életben való igazi boldoguláshoz elengedhetetlen e tényleges igazság ismerete. Nem csupán testi evolúció létezik, hanem létezik a lélek (vagy szellem) evolúciója is, mely azonban messze túlnyúlik az előbbin. Sok-sok földi életet felölel, s hasonló a célja, mint itt a testnek, egyre csak fejlődni, egyre tökéletesebbé válni. A lélek csak a fizikai testhez kötve tudja a fejlődéséhez szükséges tapasztalásokat megélni. Szellemtestben csak a pozitív tulajdonságai vannak jelen, tudatossága teljes. A fizikai világban már megjelennek e tulajdonságoknak az ellenpólusai is, s a szabad akarat által, e kettő közötti döntések sokaságán keresztül vagyunk képesek mindannyian fejlődni. Valamennyien ugyanonnan indultunk, s ösztönösen ugyanoda tartunk, de ennek a rendkívül hosszú utazásnak mindannyian más és más szakaszán járunk- ezért vagyunk annyira, végletekig különbözőek, ugyanakkor mégis teljesen egyek.

A fizikai élet értelme tehát egyértelmű - a biológiai életformák folyamatos fejlődése. De, amint már legutóbb azt tisztáztuk, a tudatunk teljesen független a fizikai testünktől, így annak létezésének értelmét más megvilágításban kell keressük. Az önvalónk létének értelme szintén a fejlődés, "csak" annyi különbséggel, hogy míg a testünk halandó, addig a tudatunk halhatatlan. A lelkünk sok-sok fizikai élet alatt ugyanaz marad, csupán valamennyi alkalommal új személyiséget vesz fel - attól függően, hogy az aktuális megtanulandó lecke éppen mit kíván meg. Az egész létezés szimbolikusan fogalmazva egy iskolához hasonlítható - ez a lélek iskolája. Mindent meg kell tanulnunk és tapasztalnunk, mindent meg kell értenünk és mindent meg kell tanulni elfogadnunk, amit csak a fizikai világban lehetséges. Az egyes osztályokból csak akkor léphetünk tovább, ha az adott szint összes tantárgyából sikeresen vizsgáztunk. A végén, valamennyi osztály elvégzése után, befejezve tanulmányainkat, kikerülünk a reinkarnáció állandó körforgásából, s eggyel magasabb szintre lépünk. Itt már hatalmas tudással és tapasztalattal a birtokunkban, olyan lelkek segítését, vezetését vállaljuk el, akik még leszületnek. Tehát bölcsességünkkel segítjük a nálunk fiatalabbakat. Fontos megjegyezni, hogy következésképp nekünk is, mindannyiunknak van egy vezetője a szellemvilágban, melyről később még említést teszek. (A vezetői szint után, még később újabb szintet érünk el, de erre most itt nem térek ki.)

Amikor az életeink között, szellemlényként a túlvilágon létezünk, ugyan jobban tudatunknál vagyunk, mint itt valaha, de az a tudatunk mégis más. Egész pontosan teljesebb. Földi ésszel nehezen felfogható az, ami odaát van, s amilyenek odaát vagyunk, de azért a témában való elmerülés után hozzávetőleges képet kaphatunk róla. Ezért is, akik ilyen-olyan módszerrel betekintést nyerhetnek szellemvilági létezésükbe, utána nehezen találják annak leírásához a szavakat.

Fontos leszögezni: az élet, ahogy mi ismerjük, képletesen szólva nem több egy színdarabnál, melyet magunk rendeztünk meg, előzőleg egyeztetve a többi főszereplővel. Amit eljátszunk, a forgatókönyv szerint előre elrendelt, változtatni annyiban áll módunkban, hogy hogyan játsszuk el az adott szerepet. Milyen hanglejtésben, ha úgy tetszik, milyen színészi megoldásokkal. Bárhogy is viselkedjünk a színpadon, az a függöny legördülte után a színésztársainkkal való teljesen harmonikus viszonyra nincs hatással ugyan, de a rendező addig nem enged nekünk mást játszani, amíg az adott darabot tökéletesen elő nem adjuk. Hogy ez hányadszorra sikerül, a rendezőt a legkevésbé sem érdekli, végtelen szeretettel és türelemmel annyiszor biztosít újabb és újabb lehetőséget számodra, ahányszor csak kell.

Az életünk tehát minden egyes momentuma általunk előre megtervezett. Mivel odaátról egyben látjuk az egész létezésünket, a vezetőnkkel folytatott egyeztetések után tökéletesen meg tudjuk választani azt a leendő életutat, mely az adott fejlődési szakaszunkban a legmegfelelőbb lesz számunkra. Tudjuk: mivel minden energia, s mivel egyedül a tudat energiája képes hatni minden másra, ezért egy leendő életben bármi összerakható, megteremthető. Amikor a tervvel elkészültünk, összeraktuk azt és egyeztettünk is az életünk fontosabb szereplőivel, valamint az erre az életútra legalkalmasabbnak ítélt testet kiválasztottuk, leszületünk. (Már a magzati korban előre látható az adott test főbb életútja, az anya és apa által "beletöltött" tudati információk alapján.) A halálunkig, éber állapotban kizárólag az új személyiségünkkel vagyunk képesek azonosulni. A többi ideiglenesen homályba vész, a tudatalattiba süllyed. Ennek okai a követezők: ne zavarjon meg bennünket az elrendelt terv kivitelezésében, továbbá ne nehezítsék életünket a korábbi események, traumák éles emlékezete. Ne feledjük, fizikai testünkbe zárva a tudatunknak csupán kis hányadát használjuk, ezért túl is terhelnénk a teljes tudással. Szóval egyáltalán nem véletlen ezen időleges amnézia. Ez az oka annak, hogy a szakemberek az ilyen korábbi életekből, vagy a szellemvilágbeli létezésből származó emlékek előhívásakor miért olyan óvatosan járnak el. Nem mindegy ugyanis, hogy az alany az eljárást követően milyen korábbi emlékek birtokában lesz, azokat milyen mértékben lesz képes feldolgozni. (Egyébként az olyan emlékeket, melyeknek ismerete hátráltatná az egyént az adott élete feladatának végzésében, a vezetők egyszerűen "letiltják", tehát nem engedik azt a szakembereknek sem felszínre hozni.)

Kiválasztjuk a leendő szüleinket, és a leendő életünk főbb szereplőivel is egyeztetünk. A szülők kiválasztása rendkívül fontos, hiszen ők járulnak hozzá legnagyobb mértékben ahhoz, hogy felnőttként milyen emberré is válunk majd. Ha szüleinkre bármiért is neheztelnénk - ne tegyük! Ők csak arra az emberre nevelnek bennünket, akivé mi magunk szerettünk volna válni! Egyáltalán nem minden esetben, de többnyire azonos lelkekkel tervezzük az adott életünket. A szereposztás azonban merőben eltérő lehet. Első hallásra hihetetlennek tűnhet, de aki egyszer a lányunk volt, máskor a férjünk lehet, aki egyszer a legjobb barátunk volt, az később az anyukánk lehet, aki egyszer legádázabb ellenségünk volt, most a házastársunk szerepében van jelen, és így tovább. Fontos megérteni, hogy a léleknek nincs neme. A nemiség jellemzőit, magát a nemi vágyat is csak azért érezzük, mert testben vagyunk. Ezeket csak a test érzi, mi csak azért érezzük, mert ahhoz vagyunk hozzákötve. Így vagyunk az éhséggel, a szomjúsággal, a fáradtsággal, valamint az állatias (általában negatív) érzelmeinkkel is. Ezek szellemtestben való létezésünkkor nincsenek jelen.

Tehát elkezdjük élni az életünket. Bármi is történjék velünk, azt mind magunk akartuk így, a saját magunk érdekében. Más szóval minden értünk, a lelki fejlődésünk érdekében történik, még ha azt abban a pillanatban nem is hinnénk el. Nincs szerencse, balszerencse és nincs véletlen! Életünk történései egytől egyig vizsgatételek, s csak rajtunk múlik, hogy helyesen válaszolunk-e rájuk vagy sem. Ha helytelenül, újra s újra vizsgáznunk kell belőle. A helyes válasz minden esetben és minden körülménytől függetlenül az elfogadás és/vagy a szeretettel, megértéssel való hozzáállás. Ha például bárki csúnyán viselkedik velünk, arra mi magunk kértük, a születésünk előtt, mert ezt az érzést meg kellett tapasztalnunk. Ha harcolunk ellene, újra és újra szembetaláljuk magunkat ezzel a leckével, az életeink során. Ha megértettük, elfogadtuk, megbocsájtottunk, akkor ez a szituáció többet nem jelentkezik. Alapvető törvény, hogy mindig, amit jelen életünkben okozunk másnak (amit mások tapasztalnak meg érzésekként általunk), következő életünkben azt kapjuk mi magunk. Ez alól kitérni senkinek sem lehetséges. Mivel adott életünk már eleve elrendezett az előző életünk okozataként, ezért a jelenben kizárólag annyi a teendőnk, hogy sikeresen vegyük ezen leckéket. Tehát bármit is hozzon az élet, azt alázattal fogadjuk el, és úgy viszonyuljunk a környezetünkben élőkhöz, ahogy mi szeretnénk, hogy viszonyuljanak hozzánk. (Az alázat sosem megaláztatottságot jelent!) Ennek a véghezviteléhez feltétlenül szükséges annak az ismeretanyagnak, tudásnak a birtoklása és megértése, amelyet bejegyzéseimben taglalok. Ennek megértését és a megértés igényét, senki nem teremtheti meg helyettünk, erre kizárólag magunknak kell készen állni.

Minden és minden típusú életünk minden egyes pillanatában a tudatunk naplót készít. Minden egyes másodpercet rögzít, s azt tárolja. Többek között ez szolgáltatja az alapját a halálunkkor megjelenő életfilmünknek is, továbbá ez szükséges a szellemvilágban, az elmúlt élet értékeléséhez, és a következő élet megtervezéséhez.

Minden egyes pillanatban egy energiaszállal kötődünk a szellemvilághoz, tehát azt teljesen soha nem hagyjuk el. Mint legutóbb írtam, leszületésünkkor, egész lényünknek kb. háromnegyedét hozzuk le, negyedét mindig odaát hagyjuk. Egyrészt nem is tudnánk teljesen elszakadni onnan, másrészt időközben is vannak kötelezettségeink és feladataink, melyeket el kell lássunk. Gondoljunk csak a következőre például: ha meghalunk, és jönnek elénk köszönteni a már meghalt szeretteink. Ha igényeljük, ők akkor is jönni fognak, ha esetleg időközben már újra leszülettek. Látható, szellemlényünk ily módon megosztható. Tehát életünk minden pillanatában a felsőbb énünk, és a vezetőnk is felügyeli azt, hogy minden a tervnek megfelelően történjen. Ezért a szerencse és a véletlen tehát csak illúzió! Újabb tudományos kísérletek sokasága bizonyítja, hogy az a pillanat, amikor a gondolatunk utasítja az agyunkat az adott folyamat tényleges lebonyolítására, megelőzi azt a pillanatot, amikor a gondolatunk megjelenik az éber tudatunkban. Magyarul amikor azt hisszük, hogy kigondoltunk valamit, az már valójában pillanatokkal azelőtt létezett! Tudományos bizonyíték ez arra, amit több ezer éve is tudott az emberiség, miszerint életünket egy felsőbb erő irányítja - ám ez a felsőbb erő a saját felsőbb énünk, és a saját érdekünkben teszi ezt! A sajátunknak vélt gondolat érzése is pusztán illúzió az éber tudatunk szemszögéből. S mivel ez mindannyiunknál így zajlik, ennek ismeretében már könnyebben megérthető, hogy miért is történik velünk az, ami. Újra hangsúlyoznám, csak abban van tényleges döntésünk a fizikai életünk során, hogy az adott szituációt hogyan éljük meg, hogyan viszonyulunk hozzá. A szabad akaratunk, képletesen a jó és a rossz út közötti választáshoz elegendő.

Ez előbbire csak egy klasszikus példa a rengeteg közül: ha valaki megálmodik előre egy konkrét szituációt, s az pont úgy meg is történik. Olyan esetet nézünk természetesen, ahol egy véletlennek tűnő eseményről van szó, melynek megtörténtét egyébként normális úton nem tudtunk volna kikövetkeztetni. Például megálmodjuk az éjjel, hogy találkozunk egy 20-30 éve nem látott régi ismerősünkkel. S másnap tényleg találkozunk, ennyi idő elteltével. (Ugye abban még a szkeptikusok is egyetértenek, hogy ez azért véletlennek is erős lenne.) Szóval azt már a legutóbb is írtam, hogy azért álmodható meg egy jövőbeli esemény, mert az már létezik. Most annyival egészíteném ki, hogy képzeljük el, milyen tervezésnek kell végbemennie ahhoz, hogy jelen esetünkben a megálmodott találkozó tényleg meg is valósuljon! Az adott napon mennyi apró lépést úgy és akkor kell megtennünk nekünk is és annak is, akivel találkozunk, hogy az álomban megpillantott jövő ezen eseménye valósággá váljon! Nem beszélve a kettőnktől független számtalan befolyásoló tényezőkről. Ennél a példánál is gyönyörűen látszik a felsőbb erő vezetése.

Nehéz elhinni, de a halálunk ideje is tervezett. Ha nem jött még el ez a pillanat, még a legreménytelenebbnek tűnő helyzeteket is túléljük vagy megússzuk. A sokszor csodával határos történetek, ilyen értelmezésben véve már nem is tűnnek annyira csodának. Ellenkező esetben azonban nincs mit tenni. Ha a tőlünk telhető megtétele ellenére is eljött a vég pillanata, el kell tudni fogadni. A haláltól nem kell félni. Valamennyi, halált megjárt személy, azt a hazatérésének, az élete legcsodálatosabb pillanatának írja le. Az itt maradt szeretteinknek ez persze sovány vigasz lehet. Ám a gyászt is nagyban segítheti ezen ismertek birtoklása. A tudás, hogy egyikőnk sem hal meg, csupán átmenetileg hazatér.

Nem szabad azonban a halát siettetni. Sem az öngyilkosság, sem az önpusztító életmód, a testünk szándékos tönkretétele nem vezet megoldáshoz. Az életünket ajándékba kapjuk, kizárólag a megtanulandó lecke végrehajtásához. Ha ezt bármilyen módon gátoljuk, a lecke újra ismétlődni fog, ráadásul ezzel, utólag feleslegessé is tettük az adott életünk megtervezését, s magát a leszületést is. A felsőbb énünk döntötte el a születésünk és a halálunk időpontját is, szigorúan a saját érdekünkben, így e kettő időpont közül egyiket sincs jogunk ilyen módon felülbírálni. Többek között egyébként itt is megmutatkozik egy nyilvánvaló különbség a vallások tanításai és a nyilvánvaló igazság között. Egyrészt, hogy Isten nem valami tőlünk független "személy", akitől félni kellene. (Tényét lásd a hívő szó szinonímájaként használt 'istenfélő' elnevezésben is.) Másrészt fentebb látható, hogy a felsőbb erő, mely közvetlenül felelős értünk és vezet bennünket - mi magunk vagyunk. Mi mindannyian az isteni egységből szakadtunk ki, s hosszú utunk során, ösztönösen, hozzá egyre hasonlatosabbá kívánunk válni. Ez hajtja valamennyiünket a lélek evolúciója során. Amint ez teljesen bekövetkezik, újra eggyé válunk a forrással. Istennel. Itt senkinek sem szeretném a hitbéli meggyőződését megsérteni, csupán arra hívnám fel a figyelmet, hogy nem elég hinni - tudni is kell. A hit, bár szép és hasznos dolog, önmagában arra való, hogy általa félelemben tarthatóvá és irányíthatóvá váljanak emberek. És lássuk be, számtalan vallás - a politikai erőkhöz hasonlatosan - erre épül. A biztos tudás azonban biztonságot és önállóságot ad.

Mindezek figyelembevétele, elfogadása, s legfőképpen biztos tudása nagyon megkönnyíti az életünket. Egyre kevésbé leszünk hajlamosak aggódni, idegesedni, félni a haláltól, félni a sorscsapásoktól. Egyre jobban megértjük azokat, akik csak bántanak bennünket. Egyre jobban el tudjuk fogadni a másikat olyannak, amilyen. Egyre jobban megértjük, hogy elsősorban nem az a miénk, amit pénzért megvehetünk, hanem, amit élményként megtapasztalhatunk. Egyre közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy megbocsájtsunk szüleinknek, családtagjainknak, az esetlegesen bennünket ért sérelmeinkért. Egyre jobban megértjük, mi miért történik az életünkben, s valószínűleg egyre jobban észrevesszük azt is, hogy nekünk mit kell tennünk. Hogy mi is volt az a sorsfeladat, hogy mi is volt az az életcél, amiért annak idején úgy döntöttünk: leszületünk.

Az ezirányú tudás elmélyítésén keresztül kívánok ehhez sok sikert Mindenkinek!

(forrás: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu)

Yakuro - Voices of Infinity - videó
forrás:O2 record label