Az ébrenlét az út a léthez

Az egyik legfontosabb dolog, amit az emberrel kapcsolatban meg kell értenünk, hogy a legtöbb ember alszik. Még ha azt is gondolják, hogy ébren vannak, tévednek. Az ébrenlétük nagyon törékeny, az ébrenlétük oly szikrányi, hogy igazán el is hanyagolható. Az emberek „ébrenléte” csak egy szép kifejezés, de nincs mögötte semmi. 

A legtöbben éjjel is alszanak, és nappal is alszanak. Születésüktől a halálukig csak az alvás-mintáikat váltogatják, de valójában sosem ébrednek fel. Becsapják önmagukat – csak azért, mert kinyitották a szemüket, még nincsenek az ébrenlét állapotában.

Ha a belső szem nem nyílik fel, ha bensőd nem telik meg fénnyel, ha nem látod önmagad, hogy ki vagy te, akkor ne hidd, hogy ébren vagy.

Ez az ember legnagyobb illúziója, az ember ebben az illúzióban él. És ha egyszer már elfogadtad azt az állítást, hogy te ébren vagy, akkor fel sem merül benned, hogy erőfeszítéseket kellene tenned a felébredésért. Az első dolog ahhoz, hogy mélyen beleláss saját szívedbe az, hogy tudd: te alszol – nagyon mélyen alszol. Álmodsz, akár éjjel van, akár nappal. Néha nyitott szemmel álmodsz, néha csukott szemmel, de mindig álmodsz, te vagy az álom. Te még nem vagy valóság.

És persze egy álomban bármit is csinálsz, annak semmi értelme. Bármit is gondolsz, annak semmi jelentősége. Bármit is vetítesz ki, az csak az álmod része lesz, és mindig eltakarja előled azt, ami van. Ezért hangoztatja annyiszor Buddha… és nem csak Gautama a Buddha, hanem minden felébredett mindig ugyanazt hangsúlyozza: ébredj fel! A mesterek minden tanítását évszázadok óta egyetlen szóban össze lehet foglalni: ébredj!

Különféle módszereket, stratégiákat találtak ki számodra, hogy felébresszenek. Olyan helyzeteket teremtettek, olyan tereket, ener­giamezőket hoztak létre számodra, melyek éberré sokkolhatnak téged. Igen, ha nem sokkolnak és ráznak meg téged alapjaidban, akkor sosem ébredsz fel. Már oly régóta alszol, hogy ez az állapot lényed legmé­lyéig hatolt; teljesen át vagy itatódva vele. Tested minden sejtje, agyad minden elemi részecskéje mély álomban van. Ez egy nagyon berögzült állapot. Ezért kell olyan nagy erőfeszítés az éberséghez, figyelemhez, ahhoz, hogy figyelj és szemtanú légy.

Ha van olyan dolog, amiben a világ összes felébredett mestere egyetért, akkor az ez: az ember jelenlegi állapota az, hogy alszik, és legfőbb ren­deltetése az, hogy fel kell ébrednie. Az ébrenlét a cél, és az ébrenlét a sava-borsa minden tanításuknak. Zarathusztra, Lao Cu, Jézus, Buddha, Bahauddin, Kabir, Nanak – az összes felébredett egyetlen dolgot tanított; különböző nyelveken, különböző metaforákon keresztül ugyan, de ugyanazt dalolták. Épp, ahogy a tenger íze mindig sós, bárhonnan is kóstolod – akár északon, akár keleten, akár nyugaton…a tenger íze mindig sós – a buddha-állapot íze is mindig ugyanaz: az ébrenlét.

Az ébrenlét az út a léthez

Csak annyira vagy életben, amennyire tudatos vagy. Az élet és a halál közötti különbség: a tudatosság. 

Azért, mert lélegzel, még nem vagy életben, csak azért, mert ver a szíved, még nem vagy életben. Fiziológiailag életben tarthatnak egy kórházban, mindenféle tudat nélkül is. A szíved akkor is ver, a légzésed tovább működik. Olyan gépeket kapcsolhatnak rád, melyekkel még évekig életben tarthatnak – életben, ami a légzésedet, a keringésedet, a szívverésedet és a légzésedet illeti. Ma már sok olyan ember van a fejlett országokban, akik csak kórházakban vegetálnak, mert a fejlett technológia lehetővé tette, hogy elhalasszuk a halál beálltát. Ha ez az élet, akkor életben tartható vagy. De ez egyáltalán nem élet. Ha csak vegetálsz, akkor nem élsz.

A felébredett emberek definíciója más. Az ő definíciójuk lényege a tudatosság. Ők nem azt mondják, hogy attól vagy életben, ha lélegzel. Ők nem azt mondják, hogy akkor vagy életben, mert kering benned a vér – ők azt mondják, hogy csak akkor vagy életben, ha ébren vagy. A felébredetteken kívül tehát senki sincs valójában életben.

Az ébrenlét az út a léthez

Ébredj fel, légy éber még inkább, és életben leszel még inkább. Az élet a cél, és a tudatosság a módszer az élet eléréséhez. 

(Osho – A Buddha útja)

forrás: Holics-Mester Marianna Sámán mester, Spirituális tanító

Egy elhunyt tibeti buddhista tudóst vizsgálnak, akinek a halála után a testében maradt a tudata

Geshe Jampa Gyatso tibeti buddhista tudós és volt politikai fogoly egy ritka spirituális meditációs állapotba, a thukdamba lépett be, miután július 14-én klinikailag halottnak nyilvánították a tajvani Tibeti Hivatal szerint. Geshe Gyatso volt a hivatal szellemi útmutatója Tajvanon.

A thukdam egy buddhista jelenség, amely során a megvalósult mester tudatossága a testben marad a fizikai halála ellenére. Bár klinikailag halottnak nyilvánítják, a testben nem mutathatók ki a bomlás jelei, és úgy vélik, hogy napokig vagy hetekig ebben az állapotban maradhat anélkül, hogy konzerválni kellene. Néhány évvel ezelőtt a dalai láma kezdeményezésére indult meg a jelenség tudományos kutatása.

Klinikai halála után, július 14-én, Geshe Gyatso testét visszavitték temetkezési otthonába. Közeli barátja, Geshe Norbu a Sera Jey kolostorból, aki az első és a második napon tartott imaszolgálatra érkezett, megfigyelte, hogy teste nem mutatja a halál jeleit, és úgy ítélte meg, hogy az elhunyt a thukdam állapotába lépett.

A harmadik napon Jigme Namgyal-t, a Nemzetközi Tibeti Buddhista Központ elnökét küldték megfigyelésre.

Abban az időben Tajvan a nyár közepén volt, ám a test megfigyelésekor semmit sem lehetett észlelni.

A tibeti hivatal munkatársai az 5. napon felülvizsgálták a testet, hogy meghatározzák a bomlás jeleit. Továbbá egészségügyi szakemberek is megvizsgálták, akik teljes meglepetésüket fejezték ki a jelenséggel kapcsolatban, és erről később beszámoltak a Dalai Láma Hivatalának is.

Tsegyam titkár, aki átadta ő szentségének az utasítását, azt javasolta, hogy egy orvos és egy tudós megfigyelései alapján készítsenek egy részletes jelentést kutatási célokra.

Július 24-én a tajvani Academia Sinica kutatóközpont fizikusa és asszisztensei megérkeztek, és elvégezték az első tudományos vizsgálatot a szerzetesen.

Ting-kuo Lee fizikus professzor korábban részt vett a dalai láma és a kínai tudósok közötti megbeszélésen, amelyet Dharamszalaban tartottak a kvantumfizika hatásairól 2018-ban. Lee professzor kifejezte zavarát, és rámutatott arra, hogy a jelenség hasonlít a beszélgetés során a láma által bemutatott leíráshoz.

A vizsgálataik során kiderült, hogy a test oxigénszintje 86, ami elég közel áll egy élő emberéhez. Ezen túlmenően alaposan megvizsgálták a bőr rugalmasságát, a belső szervek látszólag nem bomló állapotát, az arc ragyogását és melegségét.

Ezt kiegészítette az elhunyt agyán végzett idegi aktivitás vizsgálat július 28-án és augusztus 1-én, amelyet a Tajvani Egyetem pszichológia professzora és asszisztensei végeztek, akik jelentős aktivitást észleltek.
(forrás:ujvilagtudat.blogspot.com)

 Geshe Jampa Gyatso tibeti buddhista tudós - videó
https://videa.hu/videok/nagyvilag/tib01-l-xV2G.beNrG9tMUcXU?start=203.826916

Búcsú eltávozott szerettünktől

Sokan gondolják úgy, hogy egy eltávozott szerettüktől nem tudtak kellőképpen vagy illően elköszönni, elbúcsúzni. Vagy azért, mert egy nézeteltérés árnyékolta be a búcsú időszakát vagy mert bármi más okból nem volt rá lehetőségük. S egy ilyen helyzet - érthető módon - hosszú-hosszú időkig képes komoly fájdalmat okozni számukra. Akár egy életen át is emésztheti az adott embert a lelkiismeret furdalás és a meg nem bocsájtás érzete.

Nagyon fontos azonban tudni, hogy a lehető leghelytelenebbül járunk el akkor, ha így teszünk.
Eltávozott szeretteink minden feléjük küldött gondolatunkat és érzelmünket érzékelik, így bármikor és bárhol, akár szóban, akár gondolatban szólhatunk hozzájuk, ők azt "hallani" fogják.

Ha nézeteltérésünk volt az adott szerettünkkel, akkor meg kell tudni neki is bocsájtani és magunknak is, és biztosítani is kell a szerettünket minderről, az előbb leírt módon. Hogy ő is megnyugodhasson és ezzel se gátoljuk őt a szellemvilágba való visszatérésében. Ha pedig már megtette, ha már átkelt a fénybe, akkor nem is lesz kérdés számára az, hogy megbocsájtson-e, hisz odaát ő maga is visszanyeri a teljes tudatosságát. Ekkor már csak az lesz számára fontos, hogy mi is megbocsássunk magunknak is, neki is. De elsősorban magunknak.

Ha bármely más okból nem tudtunk elköszönni úgy, ahogy szerettük volna, akkor is tudnunk kell, hogy nem véletlenül alakultak úgy a dolgok, tehát valamiért úgy kellett történnie, viszont bárhol, bármikor megtehetjük a méltó elköszönést - akár szóban, akár gondolatban. Egyszerűen csak meg kell szólítsuk a szerettünket (legjobb egy csendes, nyugodt alkalommal) és elmondani neki, amit szeretnénk. Noha a legtöbb esetben az ő esetleges válaszát mi már nem érzékeljük - hiszen jelenleg a testünk érzékszerveivel felfogott észlelésünk dominál, ami elnyomja a lelki érzékelésünket -, de abban biztosak lehetünk, hogy a mi mondandónkat viszont meghallja, akinek szántuk. (Természetesen az előbbitől függetlenül, azért sok esetben érzékelhetjük mi is, amit az eltávozott szerettünk válaszol, üzen vagy jelez.)

Nagyon fontos tehát, hogy ha emészt bennünket, hogy nem tudtunk méltóképpen elbúcsúzni egy eltávozott szerettünktől, vagy úgy érezzük, bármi rendezetlen ügyünk maradt volna még vele, mindenképpen igyekezzünk ezt letennünk. Egyrészt, mert a búcsúnk minden esetben csak átmeneti, hisz ha nekünk is eljön majd az időnk, akkor újra találkozunk vele, másrészt bármikor szólhatunk hozzá, bármikor pótolhatjuk azt, ami elmaradt, harmadrészt pedig senki sem szeretné jobban, hogy elengedjük e fájdalmunkat, mint az eltávozott szerettünk. Aki már tudja azt, amit mi még csak igyekszünk megtudni - hogy sokkal több a világ és mi magunk annál, amennyit most látunk belőle, hogy az elválásunk csupán átmeneti, sőt gondolatban még átmeneti sem, és hogy ők nem haragszanak ránk, sőt, ezt és a megbocsájtást várják részünkről is, elsősorban magunk felé.

Írta: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu

Müller Péter "Minden emberi lélek halhatatlan" - videó

https://videa.hu/videok/emberek-vlogok/minden-emberi-lelek-halhatatlan-yxvdLsN5bomYzjxf 

 

Kapcsolódó írás:
Elisabeth Kübler-Ross: Hogy többé ne féljünk a haláltól! 

https://dszilvia.blogspot.com/2014/08/elisabeth-kubler-ross-hogy-tobbe-ne.html 

Minden kapcsolatunk egy tanítás

Emberi kapcsolatainknál nincs jobb lehetőségünk a tanulásra, a fejlődésre. Ha mélyen a lelkedbe nézel, látni fogod, hogy pont azok az emberek vittek előrébb, akik megbántottak, megaláztak, beléd rúgtak. 

Nehéz helyzetek után mindig meghoztál olyan döntéseket, amiket már régen kellett volna. Tőlük lettél erősebb, céltudatosabb, s talán jobban értékelted a jót. Ők voltak azok, akik lelked sötétebbik oldalát tükörként tartották eléd, hogy észrevedd, mi az, ami még mindig ki tud billenteni egyensúlyodból, amit még gyógyítani kell magadban.

Utólag mondj köszönetet minden embernek, aki eddig az életed része volt. Légy hálás mindazért a tanításért, amit tőlük kaptál, mert általuk lehetsz az az ember, aki ma vagy. És fogadjuk el, hogy talán ezeket az embereket mi is tanulásra késztettük.

Amint leveti az ember a páncélját, lerakja a félelmeit, megerősödik, és semmilyen emberi viselkedés nem hozza ki a sodrából, észreveszi majd, hogy olyan emberekkel hozza össze a sors, akik már a tiszta szereteten keresztül tanítják őt. De míg tele vagyunk haraggal, félelemmel és önbüntetéssel, esély sincs rá, hogy befogadjuk és érezzük ezt a szeretetet.

Forrás: Guzsik-Mohácsi Viktória (https://elozoeletek.blogspot.hu) 

AMIKOR A LÉLEK VÁLTOZÁSRA HÍV - Változás és elengedés programozása - videó

forrás:  Lélek Láng

Lélekvándorlás a magyar irodalomban

“Az ember nem test, hanem lélek: a test csak ruha;
ha elszakad, újat osztanak a világ-magazinból.”
Gárdonyi Géza

“Magyarország a hősök nemzete. Németország az erényt, Franciaország a szabadságot, Olaszország a dicsőséget képviseli a nemzetek sorában. Magyarország a hősiesség megtestesülése” – így jellemezte Victor Hugo az egyes nemzeteket. Keletről nem írt. Ha folytatnánk a sort, Indiát, Kínát a filozófus jelzővel illethetnénk. Hol is születhetett meg ilyen vagy ehhez hasonló sor: Megrészegedtem – nem a dicsőségtől, hanem egy holdsugártól…

Már Kőrösi Csoma Sándor is figyelmeztetett arra, hogy minden nép, de különösen a magyar sokat kaphat Kelet kultúrájától. “Keressetek kutassatok, mert az egész világ egyetlen nemzete sem talál annyi kincset kultúrájának gyarapítására, mint a magyar társadalom az ősi indiai kultúra tárházában.”

Manapság egyre inkább kelet felé fordul a tekintet, hiszen a nyugati civilizáció – úgy tűnik – több helyen is zsákutcába futott, vagy legalábbis komoly gondokkal küzd. Próbáljunk hát egy kicsit kilépni a fogyasztói társadalom személytelen világából, s – ha csak röviden is – vizsgáljuk meg ezt az elvontnak tűnő filozófiai fogalmat, a lélekvándorlás tanát.

Az idealista világnézet alapja a lélek örök volta, abban viszont már megoszlanak az egyes vallások, hogy mit értenek a születés és halál alatt. A zsidó Kabala vagy a Biblia is beszél a lélekvándorlásról, bár a mindennapi vallási gyakorlatban ez már nem lelhető fel.

Kelet bölcsei úgy tartják, az élet egy nagy színház, ahol mindenki különféle szerepeket játszik, egy nagy iskola, ahol csak akkor léphet tovább az ember, ha már sikeresen letette vizsgáit. Csakis tisztán hagyhatja el az anyagi világot. Tehát a lélek különféle testeket kénytelen felvenni, különféle szerepeket eljátszani, néha koldus, máskor király, férfi vagy nő, magyar vagy eszkimó – ez mind mind csak anyagi megjelölés, mely csak erre a testre igaz. Az örök lelket azonban semmilyen földrajzi, társadalmi, gazdasági megjelöléssel nem lehet beskatulyázni, transzcendens síkon ezek a jelzők érvénytelenek. Mindaddig amíg az ember vissza nem nyeri eredeti tiszta lelki tudatát, addig az anyag fogságában marad, születésről születésre vándorol, gyűjti a tapasztalatokat, melyeket jó esetben haszonnal kamatoztat. Dióhéjban ennyit a lélekvándorlás filozófiai fogalmáról.

Némely ember nem tud eléggé nyitott lenni az újonnan hallottakra, elutasítja mindezt, mondván: maradjon meg a keleti embernek, nekem nincs szükségem rá. De a homo universale, az univerzális ember képes befogadni, nála nyitott fülre, nyitott szívre talál minden olyan tanítás, mely az életet jobbá tudja tenni.

Felmerül a kérdés: vajon tényleg csak Kelet kultúrájára jellemző, vagy megtalálható másutt is a reinkarnáció tana? Természetesen ez utóbbi az igaz. Platón, Plotinosz, Balzac, Goethe, Tolsztoj, Schopenhauer vagy az amerikai transzcendentalisták, Thoreau, Emerson műveiben – és még sorolhatnánk a neveket.

No, és a magyarok?

Hát Magyarország valóban inkább a hősök, mint a filozófusok nemzete. De ha jól megvizsgáljuk egy-egy nagy írónk, költőnk életművét, ugyancsak meglepődve tapasztaljuk, hogy mennyi, a lét alapkérdéseit boncolgató miért-be botlunk. Sajnos, a hivatalos irodalompolitika 40 éven keresztül igencsak cenzúrázva adta közre még a magyar klasszikusokat is, az iskolában csakis olyan művekről tanultunk, melyek vagy nem veszélyeztették a materialista világnézetet, vagy ha idealista alapeszméjű volt, nem győzték belénk súlykolni, hogy ez csak a régi korok emberére jellemző, a modern, felvilágosult állampolgár már tudományos nézeteket vall, vagyis az anyagon kívül nem hisz semmiben.

Mit tudunk például Gárdonyi Gézáról? Gyermekíróként emlegették, és az Egri csillagok c. regényét tanították fő műveként. Ennek indoklásaként idézzünk egy 1963-ban kiadott Gárdonyi-kötet utószavából: “Olvasóinkra ma már egyre erőteljesebben hatnak a tudomány megállapításai, s nyomukban szertefoszlik az Egri csillagok írója köré font misztikum köde…”

Pedig Gárdonyi – mondhatnánk azt is – a magyar irodalom Tolsztoja, aki nemcsak a magyar próza egyik legnagyszerűbb alakja, hanem egyszersmind komoly lelki ember, aki műveiben újra és újra felteszi a kérdést: miért is élek, mi az élet értelme? Gárdonyira majd még visszatérünk, hiszen az ő műveiben bukkan fel leggyakrabban és teljesen tudatosan a reinkarnáció tana.

A magyar irodalomtörténetet, s az egyes alkotásokat lapozgatva szembetűnik, hogy jobbára a hazafias és szerelmi líra és epika alkotásait találjuk. Elvont, filozófikus műveket kevésbé. Ez talán a magyar társadalmi helyzetből is következett, a Kárpát-medencében a szabadság és a társadalmi haladás mindig is létfontosságú kérdés volt. Ugyanakkor a költészet sem tudja kikerülni a lélek eredendő kérdését, melyet Babits oly gyönyörűen fogalmazott meg: Minek nő a fű, hogyha leszárad, S minek szárad el, hogyha újra nő?

Mindjárt a kezdetekben fellelhetjük a lélekvándorlás tanát is. A legnagyobb magyarországi latin költő, Csezmicei János, költői nevén Janus Pannonius, a tudós humanista gyönyörű elégiában ekként szól Saját lelkéhez című költeményében:

Mert ádáz feledés a korábbi gondba meríthet
És leköt, mit levevél, újra a régi bilincs.
Hogyha pedig zord végzet akarja, hogy újra szülessél,
Légy te egyéb, de ne légy ember e földi tekén,
Vagy mint méh száldoss a virágon, szedve a mézet,
Vagy mint hattyu dalolj, ringva a folyam ölén.
Bújj el berkek ölén, rejtőzz el a tengerek árján:
Tudva: mi sziklakemény földön az emberi lét.

Ki gondolná például, hogy Csokonai, hosszú filozófiai költeményben foglalkozott a reinkarnáció kérdésével? Szegény félnemes kispolgár létére korának legműveltebb embere volt, magyar Rousseaunak is nevezték kortársai, találóan, hiszen ő is “ember és polgár” akart lenni.

A lélek halhatatlansága c. filozófiai költeményének kiindulópontja, hogy valójában nem test, hanem lélek az igazi önmagunk, méghozzá elpusztíthatatlan és örök lélek. Részlet e terjedelmes műből:

…csupán e testé a halál,
A lélek megmarad, csakhogy más testbe száll…
Bizonyos számok van, mondják a lelkeknek,
S egy kies planéta lakások ezeknek,
S ha e boldogságban vétkezni találnak,
Számkivetés gyanánt e földre leszállnak.
Itt a durva testet magukra öltözvén,
Egy állatból másba sokáig költözvén,
Végigtapasztalják e bú-baj világát,
S elfelejtik első létek méltóságát.
… ha a kiszabott büntetést kiállják,
Az istenek másik állatban próbálják,
Most egy jó ifjúban, majd egy szép leányban,
kígyóban, kutyában, féregben, fácánban. –
Közben megtörténik, hogy büntetésében
Árnyék-módra bolyong az ég üregében;
…
Ezer esztendőkig tart így e vándorlás,
Míg a sok kín, próba, bánat és gyakorlás
A mennyből szállt lelket úgy ki nem tisztítja,
Hogy virtusát semmi már nem mocskosítja:
Ekkor a Teremtő magához felvészi,
S önnön istensége részesévé teszi.

És most ugorjunk a korban egy nagyot, a következő állomás Jókai Mór, a magyar irodalom tudós írója. Műveiben a tudomány minden ága képviselve van, latin kifejezésekkel tarkított leírásait ma már átugorja az átlagolvasó, és csak a gyermeki ártatlanságú cselekményt falja, a jó és rossz örök küzdelmét. Végtelennek tűnő fantáziával az emberi lélek mélységeit próbálta bejárni – inkább szövevényes meseszövése révén, mintsem elmélyült magyarázattal. A nagy mesemondó, Jókai egyik novellájából idézünk most.

Az egyiptuszi rózsa

Mily örökszép költészet él e hit eszméjében: lélekköltözés! Ezredekre nyúló öntudatos élet jutalma vagy büntetése az emberalak érdeme s vétkeinek. Mily magasztos eszme: kinek emberalakjában a lélek meg nem fért, ki nyomva, rabbá teremtve volt, mint ember: holta után az mint oroszlán fog élni, haragja ordításával ijesztendi a gyáva tömeget, s mennyire hangja elhat királyának fogja ismerni a sivatag! Mily vigasztaló hit a börtön rabjának, hogyha a testet lerázza magáról, fehér hattyúvá lesz, röpülni fog bércek és tengerek felett, országról országra szabad szárnyaival, s úszni a víz tükrén délcegen, szabadon!

Mily édelgő ábránd: ki most hévvel szeret, hévvel és kínosan, holta után arany méhe lesz, virágról virágra szálló, mézelő szelíd méh, s esténként azon virág kelyhében fog aludni, melybe szeretőjének lelke költözött. S mily bosszúólló igaz nagy gondolat, hogy a zsarnok, ki most népeket tapod le, s gyönyörködve nézi a más siralmait, s örül az átoknak, mit a fejére szórnak, ha e szívtelen lény lelke egy pondróba fog átköltözni, vagy egy futó nyúlba, vagy egy néma féregbe, melyet felrúgnak, üldöznek, melyre rátapodnak, s melynek hangja sincsen megtorolni az emberadta kínt, s ha e féreg, melytől undorodva fordul el az emberarc, mely a porba építi házát, a porból keresi silány táplálékát – ha e tiport féreg emlékezhetik arra, hogy ő egykor népeknek parancsolt, bíborban, aranyban járt, s milliók végfalatját nyelte el egy lakomán; lehet-e ez emlékezetnél, ez öntudatnál iszonyúbb megtorlás magas vétkeiért?

Ha lehet ellentétes karaktert keresni a szelíd, álmodozó Jókai mellé, akkor az bizonyára Petőfi lenne, az üstökös, aki ragyogva tűnt fel, s egy hősi rohanás után gyorsan távozott. Rövid az élet, rövid az életmű. Fiatal volt, szerelmes és szabadságra éhes, talán ha a sors hosszabb életet ad neki, még az elmélkedésig is eljuthatott volna. Így csak gyönyörű tájlírája, szerelmes versei és lángoló hazafias költeményei maradhattak ránk. Ha filozófiát keresünk nála, legfeljebb a büszke költő egy szemvillanásában lelhetjük fel. Bizonyára sokan ismerik Halhatlan a lélek című versének híres sorait:

Halhatlan a lélek
A földön él és vándorol.
Többek közt én, emékezem,
Rómában Cassius valék,
Helvéciában Tell Vilmos,
Párizsban Desmoulius Kamill,
Itt is leszek tán valami.

S most egy pillanatra álljunk meg, mielőtt a másik költői nagyság, a jóbarát, Arany János líráját idéznénk. Miért is fontos kérdés a lélekvándorlás? Sokan talán úgy gondolják, hogy ez is csupán egy a filozófiai axiómák közül. Pedig nem elvont dolog, s a nyugati ember számára sem idegen. A klasszikus civilizációkban (Kina, India, Egyiptom, az ókori Görögország, az inka, maja, azték kultúra stb.) elfogadott tény volt. E néhány szemelvénynek is éppen az a célja, hogy bemutassa: a magyar irodalomban is lépten-nyomon találkozunk azzal a gondolattal, hogy igazi valónk tulajdonképpen lélek, amely örök, halhatatlan, testi világunk pedig csupán állomás vagy állomások sorozata, mígnem elérünk egy eszményi, tiszta állapotot. A lélekvándorlást az ókori keresztények is teljesen természetesnek tartották, találunk bibliai példákat is, csupán a későbbi egyházpolitika iktatta ki (a Kagylókürt 10. és 20. számában olvashatunk erről bővebben). Természetesen ha egy ember elérkezett arra a pontra, hogy képes legyen elfogadni valamit, akkor az úgyis megtörténik, hiszen a lelki evolúció során már sokmindent átélt, tapasztalt s főleg megvalósított, így képes lesz befogadni az új fogalmakat.
De térjünk vissza Arany Jánoshoz. Ő is európai kultúrájú ember és egyben a magyar nyelv egyik legcsodálatosabb varázslója volt. Melankólikus lélek, mint minden befelé forduló, önmagával is viaskodó ember, de öregkori rezignációja mégsem fáradt beletörődéssé, hanem szelíd bölcsességgé alakult. Honnan és hová című versének egy részlete:

S honnan jössz te, lélek…
Mely csak e föld gőz-körében
Vetve lángot, addig fénylel
Amig éppen áthaladsz:
Bölcsőd és sírod homály.
Akkor lobbannál-e föl csak
Az állatban, s véle múlsz el?…
Vagy jövél a végtelenből
Ismeretlen hosszú pályán,
S visszatérsz azon megint?…
Oh, ha nem volt és ha nincs
E parányi csillogáson
Innen és túl folytatás:
Mily rövid az élet!
…
Ami annyi szívbe oltva
Élt világ kezdete olta;
Mit remélt a hindu, párz;
Amért lángolt annyi oltár,
Zengett Szíonon a zsoltár:
Hogy nem addig tart az élet
Míg alant a testbe’ jársz;
Hanem egykor újraéled,
S költözzék bár fűbe, fába
Vagy keresztül állaton:
Lesz idő, hogy visszatérhet
Régi nemes alakjába,
Megtisztúlva, szabadon:
Vagy a “boldogok szigetjén”,
Mint hívé a boldog hellén,
Vagy az üdvezűltek helyén,
Mint reméli a keresztyén,
Lesz dicsőebb folytatása:
Én ezt meg nem tagadom. –
Mit hisz a tudós? ő lássa.

Következő állomásunk Madách Imre. Nem kell sok magyarázat: Az ember tragédiája a magyar irodalom legcsodálatosabb alkotásai közé tartozik. A legköltőibb tanmesének is felfoghatjuk, melyben végigkövethetjük különféle korokban az egyre új és új szerepeket vállaló egyént, a lélek vándorútját születésről születésre.

És elérkeztünk a századvéghez és a századfordulóhoz. Két nevet kell említenünk: Vajda Jánost és Mikszáthot. Vajda, a “Montblanc ember”, a magányosság tipikus megtestesítője. A XX. századi egocentrizmus, mely később a nyugat nemzedékeinél és Adynál oly jellemző lesz, nála kezdődik. Vörösmarty óta senki sem foglalkozott a metafizikával annyit, mint éppen ő. Több versét is idézhetnénk, következzen hát egy részlet a Végtelenség című verséből:

És csak egy
Az, ami bizonyos, kétségtelen,
S hajh! ép ez egy, ami kétségbeejt.
Az, hogy vagyok, leszek. Nem létezővé
Immár nem válhatok többé soha.
Történhetik velem, amit agyvelőm
Gondolni képtelen; lehet belőlem
Örök zsidó, Prometheüsz, pokol
Tüzére, miljom esztendőkön át
Halálkínokra ítélt szenvedő.
Csak egy dolog, ami bizonyos itt:
Hogy többé meg nem semmisülhetek.
Örök, végtelen e habarcs világ.
Nem veszhet el belőle semmi sem.
Minden, ami megvan: megvolt és marad.
Eltávozunk, forgunk, keveredünk
E nagy kazánban, sülve főve, majd
Láthatatlan légparányokká oszolva;
Rohanva a szelekkel, megpihenve,
Suttogva búsan földieknek
Megfejthetetlen túlvilági nyelven
Zokogva rablétünk panaszait,
Hogy lenni, lenni kell szünetlen…

Mikszáthot idézzük most, aki jól példázza, hogy a felszíni derű, az anekdotizálás milyen jól elfedi a kiábrándultságot, sőt a fel-feltörő cinizmust is. Humora utánozhatatlan, írásai könnyed hangvételűnek tűnnek, mintha éppen most beszélné el élőszóval a történetet, de ha nagyon a sorok közé nézünk, észreveszünk a csevegés mögött mást is. Egy szép részlet A Szelistyei asszonyok című írásából:

Ma már nem is igen tudják, mi volt az orton. Azok a szép asszonyok, akik abban kényeskedtek, páváskodtak valaha, ma már csak növény alakjában élnek. De mit beszélek én, hogy “csak”, mikor azt is mondhatnám: “megint”. Megint élnek növény alakjában, s megint ad a természet tetejökbe rózsát, virágpártát vagy valami színes csecsebecsét a zöld egyéniségük fölékesítésére.

Bizonyára senki sem lepődik meg, ha Adyval kapcsolatban felmerül a lélekvándorlás kérdése. Illik is zaklatott személyiségéhez, életéhez ez a kép. Sok mindent lehetne mondani rá, s eléggé végletes tulajdonságokkal jellemezhetjük őt. Most elégedjünk meg csak annyival: a XX. sz. szenvedő embere, aki érzi, hogy küldetése van, de igazán nem tudja azt betölteni, mert a lelki embert mindig keresztezi a bohém, s többnyire ez utóbbi kerekedik felül, hogy majd kicsit kijózanodva sirassa azt a másikat. Ha fejem lehajtom című verse:

Asszony ölébe ha lehajtom
Nagy szomorú szatír-fejem:
Emlékezem.
Egykor asszonyként bolyongtam
Forró és buja tájakon
Álmatagon.

Messze és mélyen az Időben
Én asszony voltam: termetes,
Szerelmetes.

Jöttek utánam vézna ifjak
Simán, vágyóan, betegen:
Emlékezem.

Mielőtt rátérnénk arra az íróra, aki nemcsak írt a lélekvándorlásról, de hitt is benne, még néhány nevet fel kell sorolnunk. Móra Ferencét, József Attiláét, Áprily Lajosét, Füst Milánét.
Részlet a Georgikonból, Móra így ír a fák jelleméről:

Mikor más nem látja, ma is a szerető puha kezével simogatom meg a jegenyefa bőrét, ézem a jellemét a méltóságos, fekete derekú tölgynek, amely még a makkot is oly halkan potyogtatja, mint a született főrend a szót. Nekem kedélyes öreg kanonokok a fűzek, széllelbélelt bohémek a juharok; pusztuló vén betyárok a forradásos testű, bozontos fejű feketenyárfák, esküvőre készülő mennyasszonyok a virágzó galagonyák, háziállatok a tanya eperfái és várjobbágyok a gyümölcsfák… Igen, én gyermekkoromtól tudom, hogy a fáknak és virágoknak, az eleven nádaknak és a halott nádtetőkön élő kisliba-szín moháknak van lelkük.

Mindenki ismeri József Attila A Dunánál című csodálatos versét. Észrevettük-e már, milyen gyönyörűen szövi bele a reinkarnációt?

Én úgy vagyok, hogy már százezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat és kész az idő egésze,
mit százezer ős szemlélget velem.
A világ vagyok – minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.

Áprily Lajos, mint oly sokan előtte a magányosság költője volt. Szoros kapcsolatot érzett a természettel, ezért volt képes arra is, hogy letegye a vadászfegyvert, amikor egy általa meglőtt haldokló őz szemébe nézett. Élőlénytársában felfedezte a lelket, ilyen ihletésű e vers is:

Valamikor vadlúd voltam,
vadlúdakkal vándoroltam.

Nagy tavakért lelkesültem,
tengeren is átrepültem.

Őszi fényben és homályban
fel-felbukkan régi vágyam:

társaimmal útrakelni,
fényt és felhőt úszva szelni.

Majd ha végem itt elérem,
vadlúd-formám visszakérem.

Jóbarátok, ismerősök,
hogyha jönnek bíbor őszök,

nézzetek fel majd az égre,
égen úszó vadlúd-ékre,

s ezt mondjátok eltűnődve:
újra vadlúd lett belőle,

s most ott száll a V-seregben,
hangja szól a fellegekben.

Füst Milán az Abszolútat kereste, belső sugallatok, misztikus látomások hajtották. Végrendelet feleségemnek című versében így ír:

Mert pásztor voltam én is hajdanán,
Már nem emlékszem hol, sok gyermeké,
S az én számból is kihull majd pipám…
Rég elszéledt a nyáj. S hogy halnak, élnek-é?

Ki tudja? Nem tudom. Én már csak arra vágyom,
Hogy minden évszázadban felvessem fejem
És megkérdezzelek: oh, édes, mondd az álom
Vajh’ jól esik-e itt, e bús helyen?

Végigszaladtunk az irodalomtörténet lapjain, és most lépjünk vissza Gárdonyi Gézához. E téma kapcsán róla többet kell beszélnünk, illetve több művéből is idézhetünk. Ő valóban láthatatlan ember mindaddig, amíg valaki bele nem merül gyönyörű magyarsággal írt műveibe. Akkor feltárulkozik az arc mögötti igazi ember is.

Ismerte és tanulmányozta a Védánta filozófiát, mely nagy hatással, ahogy ő mondta, “forradalmian” hatott rá. Több művében is szinte szó szerint idézi a védikus filozófiát, a reinkarnációt például így határozza meg: “Az ember nem test, hanem lélek: a test csak ruha; ha elszakad, újat osztanak a világ-magazinból.” A láthatatlan ember című regényben Bial táltos így beszél Zétához:

— Nem vagyunk állatok. Hm. De hátha az állatok is emberek?
— Emberek?
— Emberek, más-más testi formákban élő emberek.
— Nem értem, uram, bocsáss meg.
— Mielőtt ember voltál, voltál fű, voltál virág, voltál fa, voltál légy, voltál cserebogár, farkas, ló, oroszlán, minden-minden. Bizonyos-e, hogy mindennek van előzménye?

— Az bizonyos.
— És az előzménynek is előzménye?
— Az is bizonyos.
— Nem is lehet másképpen. Nem érzed-e magadban hol az egyik állatot, hol a másikat?
— Nem én, uram.
— Nem ismersz-e embereket, akik prédalesők, hálófonók, mint a pók?
— Ismerek.
— Nem ismersz-e olyanokat, akik gyűjtenek, mint a hörcsög, akik vérengzők, mint az oroszlán, vagy gyávák, mint a nyúl, vagy szolgálatra valók, mint a ló, vagy alattomosak, mint a kígyó? Mi egyéb ez, ha nem maradvány az előbbi életnek a természetéből?

— De mire volna ez jó, uram, a léleknek ez a minden testen való átutazása?
— Mire jó? Tudja az, aki elindított. Én csak azt gondolom, hogy erőérzésre jó. Az értelmünk erősödik, mint a növekvő csillag fénye. Minden halál vedlés. Vedlés után megújult testben, megújult erőkben élünk a következő vedlésig. Aztán megint egy fokkal előbbre.

— És aztán, ha emberek is voltunk?
— Megint egy fokkal feljebb: még tökéletesebb testformába jutunk. (…) csakhogy más-más helyen, más-más ütközők között. De egyre világosabb az értelmünk, jobb a szívünk, nemesebb a kezünk.

— De én nem emlékszem arra, hogy mi voltam, micsoda tapasztalatokat gyűjtöttem előző életeimben.
— Hát minek is emlékeznél? Érdekel téged, hogy kétéves korodban mért sírtál, mért nevettél, mivel játszottál, hogy gondolkodtál? Egy minutumra, ha érdekel.

Az Isten rabjai című művéből idézzük Jancsi és Rudolf fráter beszélgetését:

Jancsi elámult: — Vajon te is hiszed a reinkarnációt?
— Miért ne hinném? – felelte az orvos. – A hitünk nem mond ellene. A vallásunk meg nem tiltja, hogy ne higgyük. Miért szenvedne itt annyit az ember, ha nem követett volna el egy előbbi életében bűnöket? Bűn előtt volna a büntetés? A kis ártatlan gyermek a fogzásban, torokgyíkban… Az ember munkájában is van logika. Isten munkáiban ne volna!

— Tehát te azt hiszed Rudolf fráter…
— Azt, fráterkám. Más kulcsa nincs az emberi életnek. A paradicsomi legenda sokat beszél. Vétkeztünk, kikergettek bennünket a Mennyországból. Mikor volt az? A réges-rég múlt messze óidőkben. Azóta élünk és élünk testről-testre. Minden test egy grádics visszafelé.

Gárdonyi hitvallása, szívbéli meggyőződése: a lélek csak megtisztult állapotban képes visszatérni eredeti hazájába: “Azt gondolom, hogy addig élünk itt ezen a földön, amíg tisztára nem érezzük, hogy mikor azt mondom: én, az nem a test.”
Az igazi művészet filozófia is. Ma, amikor oly sekélyes az irodalmi kultúra, amikor ponyvaregények ezrei látnak napvilágot, s amikor a legtrágárabb kifejezéseket is elviseli a nyomdafesték, jó, ha az ember megtalálja még a harmóniát a régi könyvek lapjain, és jó, ha elgondolkodik azokon a válaszokon, melyeket a miért kérdésekre adtak nemzetünk nagy alakjai. Ehhez kívánunk mindenkinek elég fogékonyságot és kutatókedvet.

(forrás: Kellár Márta)

Gárdonyi Géza: Ha meghalok - videó

forrás, előadó: Répa Ati

Verseny az élet?

Az életünk számos területén megfigyelhetjük a versenyszellemet. Iskolában, a sportéletben, a gazdaságban és az élet megannyi más területén is. Folyton versenyzünk egymással, hogy győztest hirdessünk. Ez sokszor nagyon megterhelő, lelkileg és fizikailag is - pláne ha illegális szerekkel vagy eszközökkel is próbálkozunk... és bár a nyerés nagyon jó érzés, ám hamar új megmérettetésre sarkall, de a vesztés még megterhelőbb lehet. Az egymással való versenyzés típusai közül a gazdaságban folytatott verseny eredményezi a legtöbb kárt, hisz ahhoz, hogy minél több profitot termeljen egy cég, megelőzve mindenki mást... törvényszerűen és komoly mértékben át kell gázolni másokon és a természeten is.

Honnan van bennünk e versenyszellem? Ugye a lelkünk isteni minőségű és a szellemvilágból származik, ám a testünk a fizikai világ része és az állatvilágból való. A földi élet (egyik) célja pedig éppen az, hogy a lélek uralni tudja a test érzéseit, hogy hatalmat tudjon gyakorolni felette. Az állatvilágban egyértelműen versenyzés folyik, hisz az erősebb él túl, a gyenge elhullik. Aki az első, az erősebb, az élhet a legnagyobb eséllyel tovább. Ám attól még, hogy a testünk az állatvilág része, abból származik, a lelkünknek már semmi köze ahhoz, sőt, ahogy az előbb írtam, egyik feladatunk éppen az, hogy a lelkünkkel irányítás alatt tartsuk a testünk vágyait, érzéseit.

A szellemvilágban nincs versenyzés. Mindenki a maga tempójában halad a lélekfejlődése folyamatában... s bár minden lélek saját érdeke, hogy mielőbb fejlődjön, de mégis, ki előbb, ki utóbb halad az isteni cél felé. Senki sem sietett senkit sem, és különböző időpontokat vagy időre elérni kívánt célt sem tűznek ki senki számára sem. Előbb-utóbb minden lélek eléri a fejlődése teljét... ám ezt nem siettetve és nem mással versengve teszi, hanem úgy, ahogy számára megfelelő, s amilyen mértékben ő maga tanulni, fejlődni képes.

Itt, a fizikai világban van idő, mérjük is azt, s azt hisszük, az véges, valamint azt is hisszük, hogy attól jobbak leszünk bárkinél is, ha valamely versenyben győzünk. Pedig valójában attól leszünk csak jobbak bárki másnál, ha jobb emberré válunk... Ehhez azonban nincs szükség versenyre, s ez időhöz sincs kötve.

Azon lelkek, akik a testi életükben nem tudnak azonosulni az itt tapasztalható versenyszellemmel, azért nem tudnak, mert kellő fejlettségük révén érzik azt az odaátról hozott tudásukat, miszerint verseny, mint olyan nem létezik és értelmetlen. S tudják, hogy nem attól lesznek jobbak tehát, ha bármilyen e világban rendezett versenyt megnyernek, hanem attól, ha ők maguk válnak minél jobb emberré.

Írta: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu

A materializmus két dogmája – Beszélgetés Dr. David Scharf professzorral – 2. rész

Honnét jönnek a gondolataink? Valóban csak agyunk kémiai és elektromos aktivitása termeli őket? Ha pedig mégis van lelkünk, hogyan képes kapcsolatba lépni a testünkkel? Dr. David Scharf tudományfilozófussal folyatjuk korábbi beszélgetésünket, amelyben az agyműködés korlátozódása és a tudat megváltozása közötti összefüggéseket, valamint az ún. átjátszó-modellt tárgyaltuk.

A második dogma

A materialista felfogás másik, gyakran hangoztatott „dogmája”, hogy ha az elme anyagtalan volna, akkor nem tudna hatást gyakorolni az idegrendszer anyagi folyamataira, mert ezzel sértené az energiamegmaradás törvényét. Mert miféle részecske vagy erő lépne ki a lélekből, amely nem rendelkezik tömeggel, töltéssel vagy energiával, mégis hatást gyakorol a neuronok működésére? Az elme tehát nem más, jelentik ki az anyagelvű gondolkodók, mint maga az agy vagy annak valamiféle működése. Az agy pedig okságilag zárt rendszer, mely önmagában elégséges a tudat megteremtéséhez.

Ezek a nézetek azonban több szempontból is kritikával illethetők, hangozatja Scharf professzor. Bár az idegélettan részletesen feltérképezte az agyat és működését, továbbra sem adott számot arról, hogy miként jönnek létre szubjektív élményeink. Emellett, ha minden gondolatunk mechanisztikusan meghatározott folyamatok terméke, akkor hogyan mondhatjuk azt, hogy bármi valós ismeretünk lenne a világról? Kettő meg kettő nem azért lesz négy, mert meglátjuk a valóság természetét, hanem mert idegsejtjeink így tüzelnek. A materializmus következetlen! Azt mondja, hogy a valóságot írja le, de közben tagadja, hogy azzal bármiféle kapcsolatba léphetnénk. A modern fizika viszont kétségtelenül bizonyította, hogy a vizsgáló tudat hatalmas szerepet kap a valóság formálásában. Nem csupán a keleti gondolkodók, de a nyugati filozófia olyan nagyjai, mint Kant és Hegel is arra jutottak, hogy saját tudati képességeink hozzájárulnak mind a valóságról való ismereteinkhez, mind pedig magához a valósághoz.

A tudat és a kvantum-mező

Az elmúlt évtizedekben számos neves tudós próbálta a valóságnak az elektrokémiai folyamatoknál finomabb tartományait is bevonni a test és a tudat viszonyának magyarázatába. Közülük sokan, mint Henry Stapp vagy a Nobel-díjas Sir John Eccles, a kvantumjelenségeket hívták segítségül. Dr. Scharf a fekete lyukak sugárzását hozza fel példának arra, hogy léteznek folyamatok, amelyek a csak a klasszikus fizika szemszögéből nézve sértik az energiamegmaradás elvét, a természet működésének egy mélyebb szintjéről viszont magyarázatot adhatnak arra, hogy a nem-lokalizált (az agyon kívüli) kvantumfolyamatok miként lehetnek a már jól feltérképezett idegélettani működés mélyebb okai.

A kvantummező elméletből tudjuk, hogy a vákuum állandóan fluktuáI. Részecske-antirészecske párok emelkednek ki belőle, melyek azonnal megsemmisítik egymást. Ha azonban e jelenség egy fekete lyukhoz közel történik, amelynek gravitációs tere beszippantja a pár egyik tagját, de a másik még képes megszökni, akkor kívülről nézve úgy tűnik, hogy energia keletkezik, mely mintegy a fekete lyukból sugárzódik ki. A neuronok tüzelése hasonlít a sorba rakott dominók eldőléséhez. Amikor az elsőt „meglökik”, akkor az egész sorozat neuron elkezd tüzelni, és ez létrehozza a beszédet, a testi mozgást és más hasonló dolgokat. De könnyen lehet, hogy az első kis lökés a neuronok tüzelésének akciós potenciálját alkotó elektrokémiai folyamatok hálózatán kívülről származik. Tehát ahogyan energia léphet ki a fluktuáló vákuumból, mint a fekete lyukak sugárzása esetén, ugyanúgy létezhet egy kvantummechanikai folyamat, amely mélyebb szinten, a tudat-mező szintjén stimulál kulcsfontosságú neuronokat az emberi agyban.

A beszélgetésünk korábbi részében tárgyalt átjátszó-modell fényében azt mondhatjuk, hogy a tudat egy mező, és a fizika legmélyebb, a kvantummechanikainál is alapvetőbb szintjeivel áll kapcsolatban. Az anyagi idegrendszer átjátszó tevékenysége magyarázhatja, hogy a tudatos elme miként lép be az anyag területére. Tudjuk, hogy az élettelen testek kölcsönhatásaiban az entrópia elkerülhetetlenül növekszik. Ahol viszont élet és értelem van, ott az intelligencia az entrópia csökkenését okozza az élő szervezet tartományán belül, és pontosan ez a csökkenő entrópia lehet a kézjegye az anyagi agy nem anyagi működésének. (Ha az entrópia csökken, akkor a rendezettség nő, így az élő szervezet intelligenciájának köszönhetően tovább él, míg egy magára hagyott autó megrozsdásodik és széthull.)

Magasabb tudatállapotok és halál közeli élmények

A magasabb tudatállapotok kutatása közben is fedeztek fel olyan érdekes jelenségeket, amelyek a tudat nem lokalizált forrására utalnak. Dr. Keith Wallace mutatta ki az 1970-es évek elején, hogy a Transzcendentális Meditáció gyakorlása során a test anyagcseréje lecsökken, az idegrendszer nyugodtabb működést vesz fel, a különböző agyterületek között pedig koherencia (összehangoltság) jelenik meg. Agyunk nem csak pihen, hanem nagyon rendezett módon nyugszik el. Olyan, mint egy csodálatos kristály, amely gyönyörű módon veri vissza a fényt, és annak teljes spektrumát visszaadja. Az átjátszó-modell fényében ezt megint csak úgy értelmezhetjük, hogy az agy korlátozó hatásának csökkenésével a tudat teljessége mind jobban képes megnyilvánulni.

További fiziológiai kutatások arra utalnak, hogy a Wallace által feltárt agyhullám-koherencia hátterében is az anyagi idegrendszertől független tényezők állnak. Russell Hebert a Maharishi Egyetem doktoranduszaként vizsgálta a Transzcendentális Meditáció gyakorlóit, és különös jelenségre figyelt fel. A transzcendentális tudat tapasztalása során nem csupán az agyhullámok koherenciáját, hanem az agyhullámok teljes időbeli szinkronját figyelte meg. Más szavakkal, az agyban minden területen teljesen ugyanabban az időben tüzeltek a neuronok, az összes hullámhegy és völgy tökéletes szinkronban volt. Egy lehetséges magyarázat szerint a thalamusz küldi szét a jelet az agyban, hogy „mindenki ugyanazt tegye”. Azt várnánk, hogy mivel a thalamusz más-más távolságra van az agy különböző régióitól, ez a jel a néhány töredékmásodperc csúszással éri el a különböző agyterületeket. De ilyen nem volt megfigyelhető. Ez az eredmény azt valószínűsíti, hogy nem lokalizált kvantumfolyamatok állnak a jelenség hátterében.

A több évtizede vizsgált halál közeli élmények szintén a tudat nem-lokalizált forrását látszanak alátámasztani. A közelmúlt egyik nagy figyelmet kapott, és különösen jól dokumentált esete Dr. Eben Alexanderé, aki 2008 novemberében egy héten át feküdt kómában, és az orvosai már lemondtak róla. Agykérge egyáltalán nem úgy működött, ahogyan az a neurológia felfogása szerint a tudatos működést fenntartaná, ám kómája közben gazdag és nagymértékben kiteljesedett belső életet tapasztalt, amelynek jelentős részére vissza tudott emlékezni. Ennek nyomán jutott arra a következtetésre a korábban magát materialistának valló idegsebész, hogy tudatunk agyunktól függetlenül is képes működni.

– Miért van szükségünk agyra, ha a tudat test nélkül is képes megélni? – teszem fel beszélgetésünk végén a messze vezető kérdést.

– Az agy olyan, mint egy szűrő – mondja David Scharf. Nagyon sokat kiszűr tudatunk valódi teljességéből, és csak azt engedi át, ami az organizmus túléléséhez szükséges. A magasabb tudatosság a legtöbbünknek még túl sok. Teljesen elsöpörne minket az élmény, és nem tudnánk a gyakorlati világban megélni. Ezt láthatjuk például a pszichedelikus szerekkel kísérletezőknél. Scharf doktor Maharishi Mahesh Yogira hivatkozik, aki tanításaiban sokszor kiemeli, hogy az emberi idegrendszer hatalmas segítség a transzcendencia megtapasztalásához. Még az angyalok és égi lények is irigyek ránk ezért. Lehet, hogy számos magasabb képességhez könnyebben hozzáférnek, ám a transzcendencia közvetlen tapasztalata az ember számára a legkönnyebb. A rendszeres meditáció abban segít, hogy fokozatosan kiműveljük az idegrendszert, és ez idővel képes lesz a magasabb a tudatosságot a hétköznapi életben is fenntartani. Ez a beteljesedett létállapot az, amit keleten megvilágosodásnak neveznek. Ehhez pedig itt e földi létben szükségünk van a fizikai agyra is.

(A cikk nyomtatott formában az Elixír magazinban látott napvilágot.)

Szerző: Dr. Pál Dániel

Kapcsolódó írás
Túlélte az agyhalált, találkozott Istennel (dr. Eben Alexander):

 https://dszilvia.blogspot.com/2014/10/tulelte-az-agyhalalt-talalkozott.html

Test és tudat kapcsolatáról és a szellemi úton játszott szerepükről további érdekességeket hallhatunk az alábbi videóban:

Pál Tamás és Dr. Pál Dániel - Megvilágosodás, test és lélek útja

 https://www.youtube.com/watch?v=BlFw2rZgSik&feature=emb_logo

A materializmus két dogmája – Beszélgetés Dr. David Scharf professzorral – 1. rész

Anyagi testünket kétségtelen bizonyossággal tapasztaljuk. Lelkünk azonban megfoghatatlan. Mi a test és a lélek viszonya? Melyikük az elsődleges, és honnan fakad a tudatosság? Ezekről a kérdésekről Dr. David Scharffal, a Maharishi Menedzsment Egyetem nyugalmazott professzorával beszélgettem, aki Amerika több egyetemén tanított fizikát, matematikát és tudományfilozófiát, jelenleg az elme kvantummező-elméletét kutatja. 

Mint elmondja, manapság egyre több tudós fordul nem materialista valóságmodellek felé, hogy jobban megértse a világot, ám még mindig erősen él a tudományban a módszertani materializmus. Az anyagelvű gondolkodás két megdönthetetlennek tűnő bizonyítékkal igyekszik alátámasztani, hogy a tudat megértéséhez elég az agyat és annak elektromos-kémiai folyamatait vizsgálni. Tudjuk, hogy bizonyos értelmi funkciók egy-egy agyterülettel állnak kapcsolatban, és azt tapasztaljuk, ha ezek sérüléseket szenvednek, akkor a tudat is sérül. Ebből a materialisták arra következtetnek, hogy a tudat kizárólag az agy terméke. Továbbá, hangoztatják, azért sem lehetséges nem materiális tudati elv feltételezése, mert egy anyagtalan lélek kölcsönhatása az anyagi idegrendszerrel sértené az energiamegmaradás elvét.

Az átjátszó-modell

Scharf professzor egy régi-új elméletre hívja fel figyelmünket, amely a tudományfilozófiában már több mint száz éve ismert, és amely a materialista megközelítésnél sikeresebben magyarázza a test-elme kapcsolat több, problémás kérdését, köztük olyanokat is – mint a misztikus vagy transz élmények, illetve a parapszichológiai jelenségek – amelyeket az akadémikus tudomány csak alig vagy egyáltalán nem vizsgál. Ez az átjátszó-modell, melynek egyik megfogalmazója a híres pszichológus és filozófus William James. Eszerint az idegrendszer nem a tudatosság és az elme létrehozója, hanem egy találkozási felület (interfész), amely az egyén szükségletei szerint megszűri, átalakítja és továbbítja a testtől független tudat jeleit. Olyan, mint egy rádióvevő, amely kiszűri a háttérzajt és a zörejeket, és csak egy szűk hullámhossz tartományt vesz és erősít fel. 

Az első dogma: az agy sérülései a tudatosság csökkenéséhez vezetnek 

A materialista felfogás szerint a tudat anyagi eszközökkel kontrollálható. A műtéti altatás, az alkohol- vagy drogfogyasztás, de még egy jó erős csapás a kobakunkra is azt bizonyítja, hogy tudatunk nem független az anyagtól. Egyes agyterületek sérülése pedig sokszor a velük kapcsolatban levő megismerési funkciók gyengüléséhez vezet. Ennek példait látjuk laboratóriumi állatkísérletekben, illetve balesetet szenvedett személyeknél, akik elveszítették emlékezetüket vagy beszédképességüket. Ám bizonyos esetekben az adott területek működésének csökkenése nem gátolja a tudati funkciót, olykor pedig kitágult vagy megváltozott tudati működéshez vezet. Ez a dogma egyáltalán nem annyira megalapozott, mint azt képviselői szeretnék elhitetni.

Lássunk néhány példát! A közelmúltban jelent meg egy érdekes tanulmány. Majmok hippocampusán, a memóriáért felelős, tengeri csikó alakú agyterületen okoztak sérüléseket, és azt találták, hogy ez a memória zavaraihoz vezetett. Ám a kutatók arra is felfigyeltek, hogy ha az említett területet szinte teljesen szétroncsolták vagy eltávolították, a majmok emlékezete kevésbé károsodott, mint a kisebb sérülések esetén. Ez pedig az átjátszó-elméletet látszik alátámasztani, jelenti ki Scharf professzor, hiszen azt vártuk volna, hogy még komolyabb memória-problémák jelennek meg, ám a tudat láthatólag új utakat talált ahhoz, hogy kifejezze magát, és más agyterületek vették át a hippocampus szerepét.

Olyan személyekben, akiknek műtétileg elválasztották a két agyféltekéjét, ezek egymástól függetlenül működnek, mely szokatlan tapasztalási jelenségekhez vezethet. Egy kísérletben ilyen alanyokat vizsgáltak, s egy ellenző segítségével elkülönítették két szemük látó tartományát. Tudjuk, hogy amit a bal szem lát, azt a jobb félteke irányítja, amit pedig a jobb szem észlel, azt a bal félteke. Előbbinek nincs hozzáférése a beszédközponthoz, utóbbinak viszont van. A kutatók azt találták, hogy ha az alanyok jobb szeme elé raktak valamit, akkor képes volt közölni, hogy mi az, ha viszont a bal szeme elé helyeztek egy tárgyat, akkor nem tudta megmondani, hogy lát-e valamit. Ám ha megkérték, hogy írja le jobb kezével a választ, akkor azt helyesen tette! A többszörös, illetve disszociált személyiségzavarban szenvedők körében is megfigyelhető, hogy tudatosságuk, illetve értelmi működésük elválik a szóbeli kifejezést irányító domináns személyiségtől, sőt annak számára ismeretlen marad.

Létezik tehát egy intelligencia forrás, amely leválik a bal félteke által támogatott hétköznapi-ébrenléti-verbális önmagunkról, és amelyhez ez a normálisnak mondott állapot nem fér hozzá, mégis valós és aktív marad. De vegyünk egy még egyszerűbb példát, az alvást! Amikor elalszunk, elveszítjük a tudatosságunkat. Ám ez csupán az ébrenléti személyiségünk számára tudatvesztés, hiszen alvás közben álmodunk, és erre vissza tudunk emlékezni. Van tehát személyiségünknek egy tudatalatti része, amely bár ébrenléti személyiségünknek nincs tudatában, önmagáról tudatos. Ha ezt kiterjesztjük a tudat egészére, akkor azt mondhatjuk, hogy az egyes agyterületek sérülése nem a nekik megfelelő értelmi működés megszűnését jelenti, hanem azt, hogy az adott értelmi funkció már nem áll olyan készségesen az ébrenléti tudatosság rendelkezésére, mint korábban. Az agysérülések csupán ezt bizonyítják, nem pedig a tudat egészének sérülését. 

Dr. David Scharf

Transzélmények, parajelenségek és az átjátszó-modell

Az átjátszó-modell szerint a tudat nem az agy működésének terméke, hanem az agy használója. Az agy több szempontból korlátozza és leszűkíti a tudat egészét. Amikor e gátló hatást csökkentjük, hozzáférhetővé válnak a tudat szélesebb, magasabb tartományai. William James is vallotta, hogy létezik egy transzperszonális vagy személyiség feletti tudat, egy kozmikus tudat-óceán, melynek az egyéni tudatosság csupán megjelenési módja. Az egyénben egy pszicho-fiziológiai küszöb szab határt a tudatosság számára, és elzárja annak teljességét. Ezt többféle módon is átléphetjük, ilyenek a meditatív tapasztalások vagy a transzélmények. Ezek során sajátos élettani jelenségek figyelhetők meg, melyek legkönnyebben az átjátszó-elmélettel magyarázhatók.

Egy Nagy-Britanniában végzett kísérletben pszilocibint adtak kísérleti alanyoknak. Ezt a pszichedelikus drogot különféle gombákból nyerik, amelyeket dél-amerikai sámánok használnak extatikus „utazásaikhoz”, és néha pszichés megbetegedések kezelésére használják. A kutatók mágneses rezonancia vizsgálatokkal azt keresték, hogy a szer bevétele után az agykéreg mely részein fokozódik a véráramlás. Meglepetésükre azt találták, hogy a különböző tudati élmények során csupán a vérellátás csökkenése volt megfigyelhető, főként az agy olyan gócpontjain, mint a thalamusz. A kísérleti eredmények arra utalnak, hogy a pszichedelikus drogok használata után az agy gócpontjai csökkenő aktivitást mutatnak, és kisebb mértékben kapcsolódnak más agyterületekhez. Minél jobban csökkent az aktivitás, annál erősebb volt a szubjektív élmény.

A philadelphiai Thomas Jefferson Egyetem kutatói transzban lévő brazil médiumokat figyeltek meg automatikus írás közben, miközben az agy írásért, koncentrációért és nyelvi feldolgozásért felelős területeit követték nyomon. A vizsgálati alanyokat két csoportra osztották. Az elsőben tapasztalt médiumok voltak, akik átlagosan 37 éve gyakorolták a médiumi írást. Az ő írásaikat „komplexebbnek és érdekesebbnek” minősítették, mint a médiumi közvetítéssel éppen csak kísérletezni kezdő kontrollcsoport tagjaiét. A kutatók azt találták, hogy a transzállapotba könnyen lépő tapasztalt médiumok agytevékenysége csökkent a vizsgált területeken. A „kezdőkben”, akik nehezebben teremtettek megváltozott tudatállapotokat, viszont nőtt az adott agyterületek aktivitása. Hasonló eredményekre jutottak a brnoi CEITEC és a Masaryk Egyetem kutatói a déja vu élmény kutatásakor: azok agyában, akik gyakrabban élnek át ilyeneket, bizonyos területek szignifikánsan kisebbnek bizonyultak.

Az átjátszó-elmélet fényében ezek az eredmények arra utalnak, hogy amikor az agy szűrő és korlátozó tevékenysége csökken, a tudat teljessége nagyobb mértékben tud megnyilvánulni. Olyan tartalmak áramlanak át ilyenkor tudatosságunkon, amelyek nem részei megszokott tapasztalásunknak.

(A cikk nyomtatott formában az Elixír magazinban látott napvilágot. Folytatása következik.)

Szerző: Dr. Pál Dániel

Kapcsolódó írás:
Képek a túlvilágról - Régen élt művészek nyilvánulnak meg e két médiumon keresztül:

https://dszilvia.blogspot.com/2017/10/kepek-tulvilagrol-regen-elt-muveszek.html 

 
Luiz Antonio Gasparetto (Brazíliából) - festő médium - videó
 https://www.youtube.com/watch?time_continue=7&v=whkKPJjL5bs&feature=emb_logo

Miért vannak a rossz tulajdonságaink és mi a dolgunk velük?

Gyakorlatilag nincs is olyan ember a Földön, akinek ne lennének rossz tulajdonságai, olyan személyiségjegyei, melyek negatív hatásúak. Vannak, akiknél túlnyomórészt ilyet tapasztalhatunk, míg másoknál kevésbé, vagy csak nyomokban, de valamilyen mértékben tehát mindenkiben jelen vannak. Persze a rossz, az általában véve mindig relatív fogalom, hiszen nem mindegy, hogy kinek a szemszögéből, kinek a világnézetéből nézzük azt, s igaz ez a tulajdonságainkra is.

De hogy mégis meghatározzuk, mi számít jó vagy rossz tulajdonságnak, a már sokat emlegetett szellemi alapigazsághoz kell ismét fordulnunk. Miszerint csak azt tedd mással, amit szeretnéd, ha mások tennének veled. Tehát bármilyen tulajdonság vagy személyiségjegy, amely ezt eredményezi, az jónak nevezhető, illetve bármi, ami ezzel ellentétes, az rossznak. Bármilyen vonás, ami csak a saját érdeket nézi, s bárkit (akár magát, akár másokat) megkülönböztet bárkitől vagy bárkit kiemel mások közül, az rossznak mondható, s jónak pedig, ami megkülönböztetés nélkül egységesen kezel mindenkit. Ami elismeri, hogy noha különálló lények vagyunk, de a Forrásban való összekötöttségünk által mégis egyek, s bármit teszünk másokkal, az olyan, mintha magunkkal, sőt, mintha Istennel tennénk.

A lélek ezen alapigazságot tanulja testi életei során, ahol tanítómestere a karma rendszere. Ebből következően minél idősebb egy lélek, annál inkább elfogadja és alkalmazza ezen törvényt, tehát testi életei során annál kevésbé van jelen benne bármilyen rossznak nevezhető tulajdonság. Más szóval annál kevésbé önző vagy éppen gonosz. Minden lélek olyan szintű fizikai világba születik le a reinkarnációs időszaka folyamán, ami a lelki fejlettségének megfelelő és/vagy amelyben annak megfelelően a leginkább tud tanulni és fejlődni. A Földön jelenleg élő emberiség által képviselt világ, körülbelül némileg a közepes alatti szintet képviseli, a lelkek döntő többsége ugyanis ennek megfelelő fejlettségű. Ebből következik, hogy ha valóban nem lennének már rossz tulajdonságaink, akkor már nem is lennénk itt, hiszen nem ide kellene leszületnünk. (Természetesen ez alól kivételt képeznek azon lelkek, akiknek már nem ide kellene leszületniük vagy akár már nem is kellene fizikai világokban élniük, de egy magasztosabb cél érdekében mégis, önként vállalják az ittlétet - ők azonban a teljes itteni lélekszámhoz képest rettentő elenyésző számban vannak jelen, így a jelen írásom témájához szervesen nem tartoznak.)

Mindannyian vagyunk tehát egy bizonyos fokán a lélekfejlődésnek. Mértéke abban nyilvánul meg, hogy mennyire motiválnak bennünket az önző érdekek, mennyire teszünk különbséget mások és magunk között - legyen szó az életünk bármilyen nagy vagy bármilyen kicsi tettéről, mozzanatáról. Hogy vannak rossz tulajdonságaink, egyáltalán nem kell, hogy lelkiismeretfurdalást okozzon, hiszen ahogy írtam az imént, ha nem lennének, nem is lennénk itt. Azért vagyunk itt, mert még vannak rossz tulajdonságaink. S azért vagyunk itt, hogy ezeket felismerjük és idővel letegyük őket. Ám a folyamat nagyon hosszú, több száz fizikai életet is felölel. A cél semmiképpen sem az még nekünk, hogy teljesen tökéletesek legyünk, hanem az afelé való törekvés, mindig a jelenleg rendelkezésre álló körülmények és lehetőségek függvényében.

Alapvetően három csoportra vagyunk oszthatók ilyen szempontból. Az alsóba tartoznak azok, akik a rossz tulajdonságaikat nem képesek vagy nem akarják felismerni, sőt, azokat kifejezetten elfogadottnak tekintik, s előszeretettel élnek is vele. A középsőbe, akik már felismerték, s tudatában vannak azzal, hogy e tulajdonságaikkal ártanak másoknak (és hosszabb távon maguknak is), ám arra még nem állnak készen, hogy meg is próbálják, letenni őket. Míg a harmadik csoportba azok tartoznak, akik fel is ismerték, és igyekeznek is minden tőlük telhetőt megtenni azért, hogy azokat minél inkább levetkőzzék.

Mindannyiunknak vannak tehát olyan tulajdonságai, melyeket le kell(ene) vetkőzni. S hogy melyek ezek? Azt gondolom, ha igazán nyitottak vagyunk, könnyen felismerhetjük őket. A legjobb módja viszont, ha minden tettünk, megnyilvánulásunk után (de legkésőbb minden este, lefekvés után, elalvás előtt) végig gondoljuk azt, hogy azzal mit okozhattunk a másiknak. Próbáljuk átérezni a helyzetét, s próbáljuk beleképzelni magunkat azok helyébe, akikkel kapcsolatban cselekedtünk, szóltunk, gondoltunk. S próbáljuk megérteni, mit érezhetett általa. Hogy mi mit éreztünk volna a helyében. Ha kényelmetlenül érezzük magunkat, akkor az rossz cselekedetünk volt, azt egy rossz tulajdonságunk váltotta ki. Ha kényelmesen, akkor nyilván nincs vele teendőnk. Tehát az ilyen számvetéseink alkalmával sorban kirajzolódik előttünk az, hogy melyek azon személyiségjegyeink, vonásaink, megnyilvánulásaink, melyeken változtatnunk kell.

A lélek a leszületés előtt tisztában van a leendő fizikai élete főbb körülményeivel, szereplőivel, életeseményeivel, így a vállalt személyisége rossz tulajdonságaival is. S mint minden mást, azokat is okkal vállalja - általában azért, mert ilyen irányban szeretne dolgozni magán, szeretné, ha ezen jellemvonásain tudna finomítani, s minél jobban letéve őket, fejlődni. A rossz tulajdonságok egy része természetesen genetikai (s főként nevelési) eredetű, de a döntő többségét mégis a lélek maga hozza magával. Ettől függetlenül, bármilyen forrású is legyen az a tulajdonság, mindre igaz, hogy a lélek tisztában van vele a leszületése előtt, hogy okkal vállalja azt, s tehát azért, hogy megpróbálja letenni őket.

A rossz tulajdonságaink - jelen fizikai életünkben - tehát minden esetben azért vannak bennünk jelen, mert a lelkünkben még ott lakozik a csírája, s mivel előbb-utóbb le kell győznünk azokat, a lelkünk most vállalta be őket. (Természetesen annál több rossz tulajdonságunk is lehet, mint amennyit most magunkkal hoztunk, de a lelkünk erre az életre ezeket vállalta be.) Mivel itt élünk, e földi világban, nem meglepő, ha vannak negatív jellemvonásaink, ne ijedjünk meg tőlük, ne értékeljük magunkat kevésbé miattuk. Azonban nagyon fontos, hogy igyekezzünk felismerni őket, s minden tőlünk telhető módon dolgozzunk azon, hogy le is vetkőzzük azokat, amilyen mértékben képesek vagyunk rá. Próbáljuk tisztelettel megérteni és elfogadni azon embertársainkat is, akik lelkileg még a fentebb említett három csoport közül az elsőben vannak, akik még a felismerésig sem jutottak el. Hosszú folyamat ez, mely számtalan fizikai életen át ível, s valaha mi is voltunk ezen a szinten, ugyanakkor valamikor ők is lesznek majd a mi mostani szintünkön. Hasonlóképpen kell megértést tanúsítanunk, mint ahogy egy felnőtt teszi egy gyermek esetében, aki még nem képes olyan tettek végrehajtására, mint amilyenre már ő, felnőttként.

Ne ellenségként tekintsünk tehát a felismert (és a fel nem ismert) negatív jellemvonásainkra. A lelkünk kénytelen volt vállalni azokat és magával hozni (hiszen még benne vannak), de azért, hogy felismerjük és próbáljuk ledolgozni őket. S nagyon fontos, hogy sose a másét vegyük észre, hanem kizárólag a magunkét. Amikor a testi életünk ideje lejár és visszatérünk a szellemvilágba, kizárólag a magunk tetteiért és - lelki szempontból - elért eredményeiért fogunk felelni (első sorban saját magunk irányába), sohasem mások dolgaiért. Mindenki csak a sajátjáért felelős - s ezért (meg azért, mert nem ismerjük senki lelki előzményeit) nem szabad másokat megítélni, hanem azok jellemvonásait elfogadva vagy elengedve magunk mellett, kell élnünk az életünket, s dolgoznunk azon a negatívumokon, amit magunkban találunk.

Írta: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu

Mike Oldfield - Ascension - videó

Rejtélyes árnylényt rögzített egy hotel biztonsági kamerája

Ha feltételezzük, hogy a párhuzamos világegyetem elmélete érvényes, akkor számos láthatatlan világ létezik a saját valóságunk körül.

Ha ez igaz, akkor előfordulhat, hogy időnként rövid pillanatokig olyan ismeretlen lényeket vagy helyeket láthatunk, amelyek a valóságunk mellett léteznek.

A közelmúltban egy furcsa eseményt rögzített egy kamera az Eagle's Nest szállodában, az Illinois állambeli Quincy-ben. Talán egy interdimenzionális lény, egy szellem látható a felvételen, vagy esetleg a kamera hibája?

Mindenesetre nem úgy néz ki, mintha a jelenés a kamera hibás működésének eredménye lett volna.

Az Eagle's Nest alkalmazottja, Jennifer Majors tette közzé a videót a Facebookon, melyet a hotel kamerája rögzített, és valami egészen szokatlan dolgot mutat a szállodában.

Hozzá kell tenni, hogy az alkalmazottak már régóta úgy vélik, hogy kísérteties jelenségek zajlanak a szállodában és környékén.

A kamera a lift ajtaját mutatja, ahol egy lámpa kigyullad, ha nyitva van, vagyis látható, hogy nem világít. Vagyis az ajtó be van zárva, így ez az árnyékfigura a semmiből tűnt fel.

Az is kiderült, hogy az ismeretlen alak észlelése véletlenül pont akkor történt meg, amikor néhány dolog eltűnt az alkalmazott takarító kocsijából, ezért visszanézte a felvételt.

Az alkalmazottak állítólag egy kis árnyékot láttak a szemük sarkából, és kuncogást hallottak, ezután döntöttek úgy, hogy leellenőrzik a biztonsági felvételt.

(forrás: ujvilagtudat.blogspot.com)

videó forrás:
https://www.youtube.com/watch?v=61BePlm-R44&feature=emb_logo

Müller Péter Kígyó ​és kereszt

A lélek halhatatlan.
Ebben én nem hiszek, de tudom, mert megtapasztaltam.
Meghaltam már.
Voltam „odaát” - de visszatértem.
Hogyan történt, mit éltem át, majd később elmesélem.
A lényeg az, hogy ez az élmény megváltoztatott. Más ember lettem, és a világ is valahogy átlátszóbb lett azóta, olyannyira, hogy számomra már nincs ideát meg odaát - kapcsolatban maradtam azzal a bizonyos „túlvilággal”, melynek létéről valaha csak könyvekben olvastam.
Ma már azt is tudom, hogy ezek közül a könyvek közül melyiknek az írója eresztette szabadon a fantáziáját, s melyiknek voltak hiteles élményei.
Shakespeare-nek például bizonyosan voltak médiumi tapasztalatai. A Hamlet szellemjeleneteiben számos olyan apró és rejtett utalás van, amelyekből világosan kitűnik, hogy a nagy költő pontosan ismerte a szellemvilággal való kapcsolat törvényszerűségeit
(részlet: Müller Péter Kígyó ​és kereszt)

A ​Kígyó és kereszt a spirituális irodalom alapműve. 

Müller Péter 1956-ban átesett egy halálélményen, s megtapasztalta a „túlvilág” valóságát, amellyel azóta is szüntelen kapcsolatban maradt.

Könyve a Lélek világáról szól. Istenről, sorsról, a tudattalanról, a szellemvilágról és arról a csodálatos – ma már több mint negyed évszázados – kapcsolatról, amely a szerző és szellemi Mestere között létrejött. Személyes vallomás s egyben a mesteri tanítások foglalata ez a mű, amely bemutatja a reinkarnáció működésének természetrajzát, feltárva két felejthetetlen színészkollégájának, Domján Editnek és Latinovits Zoltánnak a történetét.

Nem csupán személyes emlékeit, hanem „szellemi beszélgetéseiket” is leírja, melyeket e nagy művészekkel folytatott haláluk után. Ezekből a sorstörténetekből kiderül, hogy lelki problémáink gyökereit hiába keressük jelen életünkben, az okok legtöbbször visszanyúlnak előző életeinkbe. Lelkünk nemcsak végtelenül gazdag, de mély is, mint az óceán. Megismerni a reinkarnáció nélkül éppúgy nem lehet, mint ahogy testünk valóságát sem ismerhetjük meg a genetika nélkül. A több évszázadra visszanyúló emlékek teljesen új és érthető megvilágításba helyezik e két művész tragikus sorsát.

 Részlet a könyvből:

https://docplayer.hu/412631-Muller-peter-kigyo-es-kereszt.html?fbclid=IwAR1Legud7zMJbXZrGIOY0WMGHtwKrsNeyYfzSYupgF0rOiJS3QK0oHq1eyA#show_full_text

Kapcsolódó írás
INTERJÚ – Halálközeli élménye volt a híres írónak:

https://dszilvia.blogspot.com/2016/10/interju-halalkozeli-elmenye-volt-hires.html 

 
Müller Péter  "Minden emberi lélek halhatatlan" - videó

https://videa.hu/videok/emberek-vlogok/minden-emberi-lelek-halhatatlan-yxvdLsN5bomYzjxf

Meditáció és az agyhullámok gyakorisága

Irányítsd meditációval az agyhullámokat, és ellenőrizd a lelkiállapotodat.

Az agyhullámok lelassításával egyensúlyba hozhatjuk a gondolkodásunkat, érzelmeinket és viselkedésünket. 

A meditáció a béta-hullámok lelassulása az alfa és a theta lassabb állapotaira.

 Ha megtanuljuk ellenőrizni ezeket az állapotokat, javíthatjuk egészségünket és jólétünket.

Az agyhullámok az agy elektromos mozgásai. Ezen agyhullámok gyakorisága elektroenkefalográf (EEG) segítségével mérhető. A fejbőrön elhelyezett elektródák megmérik az agyhullámok frekvenciáját.  

A legmagasabbtól a legalacsonyabb frekvenciáig ezeket az agyhullámokat béta, alfa, theta és delta állapotnak hívják. 

A béta az ébrenléti, gondolkodó állapot. 

A béta során az agyhullámok másodpercenként 14 és 40 ciklus között mozognak. A bétaverzióban az egyén gondolkodik és hallgat, meg tudja oldani az analitikai problémákat, döntéseket hozhat, begyűjtheti és feldolgozza az információkat. Ez a normál lelkiállapotunk, amikor dolgozunk, iskolába járunk és vásárolunk. A béta során az elménk a legfigyelmesebb.

Az alfa egy lassabb állapot, amely inkább a pihenésre és a reflexióra utal. 

Az alfa alatt az agyhullámok másodpercenként 9 és 14 ciklus között mozognak. Alfa-állapotban az egyén teljes mértékben tisztában van a környezetével, de sokkal nyugodtabb lelkiállapotban van, mint a béta-állapotban. A meditációt gyakran az alfa-állapotban gyakorolják.

A theta még lassabb állapot, amely tökéletes az álmodozáshoz és az intuitív gondolkodáshoz. 

A tehta során az agyhullámok másodpercenként 5-8 ciklust tartalmaznak. Ez az állapot az ébrenlét és az alvás között. Gyakran ebben az állapotban kapunk választ a problémáinkra. A mély meditációt (befelé figyelés) és imát a tehta állapotában gyakorolják. A theta a belső csend állapota.

A theta a legmélyebb tudatosság szintje. 

Egy olyan szint, ahol közvetlenül tudunk kapcsolódni a felettes Énnel a kollektív tudattal, a teremtő Énnel. Ebben a tudatállapotban a test képes a gyógyulásra, a lélekben, az elmében a blokkok oldódni tudnak. EZ egy olyan tudatállapot, amely önmagában a fizikai, a lelki és a mentális síkon is változást, harmóniát, előrelépést és békességet hoz az ember életébe.

A delta a négy közül a leglassabb, ahol alszik. 

A delta során az agyhullámok másodpercenként 1,5–4 ciklust tartalmaznak. A leglassabb delta szinten az alvás mély és álmatlan.

Az ébrenlét és alvás időszakaiban az agy ezen a négy szakaszon mozog. 

Az agyhullámok bármely szintjén léteznek olyan tartományok, amelyek befolyásolják, mennyire mélyen lépünk be ebbe az állapotba. Annak megismerésével, hogy ezek az állapotok hogyan működnek, tudatosan beléphetünk egy adott állapotba és irányítani tudjuk gondolataink feldolgozását.

Jose Silva „The Silva Mind Control Method” című könyvében írta: „Amikor teljesen éber vagy, csinálod a dolgodat és eléred a hétköznapi világot, akkor béta állapotban vagy„ egy külső tudatosságban”. Ha álmodozol, vagy alváshoz készülsz, de bizonyos szinten még éber vagy, akkor Alfában vagy. Alvás közben Alfában, Theta-ban vagy Deltában vagy, nemcsak Delta állapotban, ahogy sokan hiszik.  

A Mind Control képzéssel bármikor beléphetsz az alfa szintre, és továbbra is teljes éber lehetsz.

A meditáció lehetővé teszi, hogy elménk végigmenjen ezeken a tudatállapotokon. 

Ez a folyamat a testi, lelki és mentális egészséghez vezet. Amikor irányítjuk az agyhullámainkat, akkor ellenőrizzük, hogyan gondolkodunk, érzünk, érvelünk és reagálunk. A pihenés, a kreativitás és az önismeret természetesen zajlik. A fizikai egészségünk javul, amikor közelebb kerülünk a tudatos életmódhoz.

Az agyhullámok tudatos irányítása egy lépés az egészséges életmód felé.

forrás: Holics-Mester Marianna Sámán mester, Spirituális tanító

 Agykontroll technika a meditációk világában - Dr. Domján László, Jakab István - videó
https://www.youtube.com/watch?v=_EDQ0LIhNHs
forrás:VNTV - VIVA NATURA TELEVÍZIÓ