Az ihletről

A tudományos, matematikai és művészi ihlet forrása utáni kutatás a mai biológiai elmélet mechanikus felépítésén túlra mutat. 

 

 
Életünk során mindennapi cselekedeteink közepette gyakran szembe találjuk magunkat olyan kérdésekkel, olyan gondokkal, amelyeket nem tudunk egy mozdulattal megoldani; sem a racionális gondolkodás, sem mások jótanácsai nem segítenek. Bizonyára mindenki átélte azt az élményt, amikor elméjében villámcsapásként felvillan a megoldás, és kimozdítja a holtpontról. Kisebb jelentőségű problémáknál azt mondjuk, nagyszerű ötletünk támadt, most már tudjuk, milyen ajándékot készíthetünk valakinek, mi szerezne neki örömöt, tudjuk, mivel helyettesíthetnénk időlegesen egy autóalkatrészt, ha éppen elromlott útközben stb. Amikor viszont Newton felkiáltott, hogy az alma azért esik le a fáról, mert van gravitáció, vagy amikor Heisenberg papírra vetette a nevét viselő határozatlan relációt, akkor azt mondjuk, hogy ihletett állapotban rátaláltak egy igazságra. Az ihlet a megvilágosodás állapota, amikor nagy összefüggéseket értünk meg, amikor a művész mélyen átérez valamit, és azonnal tollat vagy ecsetet kell ragadnia, hogy azt kifejezze.

A világirodalmi lexikon az ihlet, inspiráció szavakkal kapcsolatban az alábbiakat írja: “A művészi alkotás folyamatának egészét vagy egyes szakaszait kísérő lelkiállapot, melynek fő jellemvonása az, hogy a megoldások nagyobb része intuitív úton (tehát mintegy »magától«, »sugallatként«) merül fel az alkotó tudatában, aki minden figyelmét az alkotásra összpontosítja (tehát mintegy »megszállottan« dolgozik), s a gyors és könnyű előrehaladás lelkesült, örömteli érzelmeket, felfokozott munkakedvet kelt benne. E sajátos lelkiállapot magyarázatát a régebbi gondolkodók abban keresték, hogy a művészt ilyenkor valami isteni, túlvilági hatalom szállja meg, s ez nyilatkozik általa: még Goethe is úgy nyilatkozott, hogy »semmiféle felsőbbrendű alkotás, jelentékeny aperçu, gondolat nem függ az embertől, hanem minden földi hatalom fölött áll a démonival rokon, mely szabadon rendelkezik vele, ahogyan neki teszik, miközben azt hisszük, hogy magunktól cselekszünk. Ilyenkor úgy kell tekintenünk az embert, mint egy felsőbb világhatalom eszközét, mint egy edényt, amely méltónak találtatott az isteni befogadásra«.”

Egy közismert irodalmi anekdota szerint Robert Browning arra a kérdésre, hogy egyik költeményét hogyan kell érteni, a kérdező nem kis meglepetésére így válaszolt: “Évekkel ezelőtt, mikor írtam, még ketten voltak, akik értették, Isten és Robert Browning. Most már csak egy van, Isten.” Számos művészt sorolhatnánk fel, akik művük létrejöttéről úgy nyilatkoznak, mint valami titokzatos, álomszerű folyamatról, amelyből magukhoz térve, nem is igen tudják, mi történt velük. Klasszikus példa Wagner beszámolója a Rajna kincse zenekari előjátékának félálomban végbemenő felvillanásáról.

Maga Platón is úgy nyilatkozik az Ion-ban, hogy “a költő nem tud addig alkotni, míg az isteni múzsa meg nem szállta, míg önkívületbe nem esett, és az ész el nem hagyta”. Ugyanezen hitnek emléke a klasszikus eposz invokációja is: “Musa mihi causas memora…”: ezek a hagyományos fordulatok tisztán mutatják egy felsőbb hatalom, az isteni működését a költészetben, amikor a költő “csak” az eszköz szerepét játsza. Az ihlet mindenféle alkotási folyamat nélkülözhetetlen része, amely nem kívánság szerint idézhető elő, hanem magától jelentkezik. Ilyenkor egy olyan megoldással találja szemben magát az ember, amiről biztosan érzi, hogy helyes és végleges, s egy pillanat alatt egészében felfogja azt. Utólag tudatosan is végiggondolva egyértelműnek bizonyul a megoldás, de a bizonyítás egy hosszadalmas folyamat. Az eredeti gondolkodási szinthez képest egy minőségi ugrást jelent; sokszor teljesen új irányba mutató információkat hoz, máskor pedig olyan összefüggéseket teremt már meglévő fogalmak között, amelyek forradalmasítják a kiindulási témakört. Általában egyedül tudatos törekvéssel csak rutinproblémákkal lehet sikeresen megbirkózni. A jelentős tudományos előrehaladásokat is csaknem mindig hirtelen sugallatok eredményezték, ahogy a nagy tudósok és művészek élete bőségesen igazolja ezt.

Egy tipikus példa erre a XIX. századi matematikus, Karl Gauss élménye. Több éven át sikertelenül próbálkozott, hogy bebizonyítson egy elméletet a számokról, amikor egyszer csak hirtelen tudatosult a megoldásról. Ezt az élményét a következőképp írja le: “Két napja végre sikerült… Mint egy váratlan villámlás, a rejtély megoldódott. Én magam meg nem tudom mondani, mi volt a vezérfonál, ami összekapcsolt a korábban megismertekkel, s ami lehetővé tette sikeremet.” Könnyen idézhetjük a hirtelen sugallat sok hasonló példáját. Egy másik, Henry Poincarè-val, az ismert XIX. századi francia matematikussal történt. Egy ideje már dolgozott egy bizonyos függvénytani problémán, amikor alkalma nyílt, hogy egy földtani túrán vegyen részt, és félretette matematikai munkáját. A túra közben jött egy váratlan sugallata, ihlete a kutatásait érintően, amit a következőképpen írt le: “Épp lépésre emeltem a lábamat, amikor minden bevezetés nélkül, mintha ki lenne kövezve az útja, az a gondolatom támadt, hogy az általam használt transzformációk azonosak a nem-euklideszi geometriáéval.” Később egy látszólag más irányú kérdésen való hasztalan munka után, “pontosan ugyanazokkal az ismertetőjegyekkel – tömörség, váratlanság és azonnali bizonyosság –” hirtelen rájött: ezt a munkáját össze lehetne kapcsolni az előző ihletével, hogy így jelentős előrelépéshez segítse függvénytani kutatásában. S aztán egy harmadik váratlan sugallat nyújtotta neki a végső, szükséges bizonyítékot, hogy befejezhesse munkáját. Habár a sugallatok általában egy hosszabb időszak után jelentkeznek, ami a probléma tudatos megoldására irányuló komoly, de sikertelen fáradozással telik el, ez nem mindig így történik. Íme egy másfajta törekvés példája: Wolfgang A. Mozart egyszer leírta, hogyan alkotta zeneműveit: “Amikor jól érzem magam, és jókedélyű vagyok, vagy egy kocsikázás, vagy séta közben… olyan könnyen özönlenek a gondolatok az elmémbe, ahogy csak kívánni lehet. Honnét, és hogyan jönnek? Nem tudom, és nincs is semmi közöm hozzá… Van egy témám, jön egy másik melódia, hozzákapcsolódik az előzőhöz, ahogy a kompozíció egésze kívánja… Égek az alkotás tűzében, hacsak valami el nem vonja a figyelmet. A mű növekszik, egyre jobban kiterjesztem, egyre világosabban megfogalmazva, ameddig csak az egész kompozíció el nem készül a fejemben, akármilyen hosszú is… A különböző részek nem egymás után jönnek, aprólékosan kidolgozva, ahogy később lesznek, de teljes egészként, hogy képzeletben hallhatom.”

Az utókor szerencséjére Mahler többször nyilatkozott művéről és annak keletkezéséről, így hiteles képet kaphatunk az alkotói folyamat néhány eleméről és a mű mahleri felfogásáról. A II. szimfónia zárótételével kapcsolatos élményéről így ír Arthur Seidlhez intézett levelében: “Mélyen jellemző a művészi teremtés lényegére az a mód, ahogyan sugallatot kaptam ehhez. A II. szimfóniám utolsó tételénél az történt, hogy a megváltást jelentő szó kedvéért a Bibliáig bezárólag valósággal átkutattam az egész világirodalmat … Ez idő tájt hunyt el Bülow, és én is részt vettem a gyászünnepségen. Hangulatom, ahogyan ott ültem, s a megboldogultra emlékeztem, rendkívül egyezett a bennem érlelődő mű szellemével. S ekkor az orgona mellől a kórus Klopstock korállját intonálta. »Auferstehen!« Mintha villámcsapás ért volna, lelkemben minden tisztán, világosan állt! Amit akkor átéltem, hangokba foglaltam. És mégis, ha nem hordoztam volna már magamban e művet, hogyan élhettem volna át mindezt? Ezzel mindig így vagyok; csak akkor komponálok, ha valamilyen élmény ér, és csak akkor ér élmény, ha komponálok valamit.”

Ezekből a példákból az ihlet jelenségének két jelentős sajátságát fedezzük fel: az egyik, hogy a forrásuk az átélők tudatos érzékelésén túli, belső forrásból származik, egy forrásból, amelyhez az embernek csak néha van érkezése; a második, hogy az átélőnek olyan információt nyújt, amely semmilyen tudatos próbálkozással nem elérhető.

Poincarè ezt a forrást a tudatküszöb alatti énből származtatja, amely azonos a pszichoanalitikusok tudatalatti énjével. Felkínál egy mechanikus magyarázatot, amelyet érdemes végigkövetnünk. Manapság különös jelentősége van e kérdésnek, mert a modern tudomány uralkodó materialista filozófiája még mindig azt tartja, hogy az elme nem több egy gépezetnél, és hogy minden szellemi jelenség – a tudatot is beleértve – mechanikai kölcsönhatások terméke. Az agy egy olyan gépezet, amelyet az idegsejtek és az azokat alkotó makromolekulák közötti kölcsönhatások működtetik. Az összes agyi tevékenység e részecskék fizikai törvények szerinti kölcsönhatásának következménye. Az ember ilyen megközelítése jellemző a mai viselkedés-lélektanra. A. M. Turning angol matematikus szerint mindent, amit csak egy emberi lény megtehet, egy számítógép is képes utánozni, így az ember mai világunkban nem több, mint egy gépezet.

Pillanatnyilag követni fogjuk ezt a viselkedés-lélektani megközelítést, és csupán átgondoljuk a kérdést, hogyan lenne képes az ihlet jelenségét egy gépezet reprodukálni. Poincarè feltételezése szerint a tudatküszöb alatti én bizonyára matematikai szimbólumok sok kombinációját kapcsolja véletlenszerűen össze, míg végül talál egy kombinációt, ami kielégíti a tudatos elmét egy bizonyos fajta matematikai eredménnyel. A tudatos elme nem szerez tudomást a sok haszontalan illogikus kombinációról, amelyek a tudatalattin átfutnak, de azonnal tudomást szerez a kielégítő kombinációról, amint az kialakult. Tehát a tudatalatti én bizonyára roppant nagy mennyiségű kombinációt képes rövid idő alatt létrehozni.

E modell értékeléséhez gondoljuk el, hogy száz éven keresztül a másodperc minden billiomod részében az agy minden köb-Angströmnyi egységében külön kombináció jön létre és értékelődik. Ez a becslés egy kissé túlértékeli az agy tényleges képességeit, a természeti törvények jelenlegi felfogása szerint, mégis ez a kombinációmennyiség elenyészően kicsi a szimbólumok lehetséges kombinációjához képest, amit elő kell állítani, hogy esélyünk legyen egy közepes nehézségű matematikai tételt bebizonyítani. Ha megpróbáljuk egy matematikai indoklás menetét leírni, minden lépésnél a szimbólumok sok lehetséges kombinációját találjuk. Ezek minden újabb lépésnél elágaznak, és elágazásonként exponenciálisan növekednek tovább. Nyilvánvaló, hogy minél hosszabb egy gondolatmenet, annál nagyobb az elágazások és a létrejövő kombinációk száma. Egy egyszerű gondolatmenetnél is ez a szám meghaladhatja a 10100 nagyságrendet. Így csupán rendkívül halvány esélye van annak, hogy egy helyénvaló érvelés véletlen kombinációként jelenne meg az ihlet folyamatának Poincarè-féle modelljében. Nyilvánvaló, hogy az ihlet jelensége egy olyan kiválasztási eljárást igényelne, amely képes lenne többé-kevésbé egyenesen a megoldáshoz jutni, tekintet nélkül az okoskodások lehetséges kombinációinak roppant nagy tömegére.

Néhány meglepő példa
A matematikai ihlet néhány további példája szembeszökően illusztrálja azokat a követelményeket, melyeknek e kiválasztási folyamatnak meg kell felelnie. Nagyon gyakori, hogy egy nehéz matematikai probléma megoldása az alapelvek és az alapjául szolgáló matematikai összefüggések rendszerének megtalálásától függ. Csak miután megértettük e törvényszerűségeket és rendszereket, ölt a probléma könnyen kezelhető formát. Nehéz problémák gyakran maradtak évekig megoldatlanul, amíg a matematikusok fokozatosan különféle mesterkélt bizonyítási fogalmakat és eljárásokat fejlesztettek ki, amelyek lehetővé tették a megoldásukat. Mindemellett érdemes megjegyezni, hogy néhány esetben a nem várt ihlet teljesen meghiúsította a fejtegetés e fokozatos eljárását. Több példa szolgál arra, hogy ismert matematikusok bizonyítás nélkül ismertettek olyan matematikai eredményeket, melyeket csak később, miután az alapjukul szolgáló összefüggések bonyolult rendszerét fokozatosan felismerték, bizonyítottak a kutatók. Íme két példa:

Az első Bernhard Riemann német matematikus által tanulmányozott zéta-függvénnyel kapcsolatos. Halála előtt Riemann a prímszámok elméletéhez tartozó függvény több sajátosságát hátrahagyta egy feljegyzésben. E sajátságok bizonyítását nem közölte, és sok évbe telt, mire más matematikusoknak sikerült egy híján mindet bebizonyítaniuk. A megmaradt kérdés még mindig megoldatlan, habár az utóbbi 75 év során rengeteg munkát áldoztak rá. A zéta-függvény már bizonyított sajátságairól Jacques Hadamard matematikus ezt mondta: “Riemann idejében ezek a kijelentések érthetetlenek voltak, nehezen képzelhető el, hogy az általa közölt tulajdonságok egyikéhez hogyan juthatott el az abban az időben még ismeretlen törvényszerűségek használata nélkül.”

A francia matematikus Evariste Galois munkája hasonló eset. Galois tanulmányáról ismert, amely teljesen forradalmasította az algebrát. Értekezéséről közvetlenül a halála előtt írt, de csak vázlatosan. Példánk mégis Galois egy bizonyítás nélküli elméleti tételéhez kapcsolódik, melyet egy barátjának írt levelében állított fel. Hadamard szerint ez a tétel az akkori matematikai ismeretek alapján érthetetlen volt; csak évekkel később, bizonyos alapvető törvényszerűségek felfedezése után vált érthetővé. Hadamard megjegyzi, hogy: 1) Galois-nak valamilyen módon már ismernie kellett e törvényszerűségeket, és 2) ezekről nem lehetett tudatos, hiszen nem hivatkozik rájuk, bár jelentős felfedezésnek számítanak.

Úgy tűnik, hogy a kiválasztási folyamat alapjául szolgáló matematikai sugallat hasznosíthat nagyon összetett és kifinomult alapvető törvényszerűségeket, s hogy ezeknek az illető személy egyáltalán nincs tudatában. Riemann némely tételének bizonyítása igencsak összetett, sok oldalnyi vagy akár egész kötetnyi matematikai magyarázatot igényel. Nehéz megérteni, hogyan tudna ilyen szabályszerűségeket felderíteni egy mechanikus, próbálgatásos eljárással, mint amilyet Poincarè írt le. Másrészt, ha léteznek más, egyszerűbb megoldások, amelyek nélkülözik az ilyen bonyolult levezetések használatát, azok mindmáig ismeretlenek maradtak, az e témáknak szentelt, átfogó kutatások ellenére is.

A matematikai ihleten alapuló kiválasztási eljárásnak bizonyos szelektálási kritériumokat is használnia kell, amelyek szerfelett finomak és nehezen meghatározhatóak. Egy nívós matematikai munka nem fejezhető ki csupán száraz logikai szabályokkal. Sőt, értékelése érzelmi fogékonyságot, a szépség és harmónia méltányolását és más kifinomult esztétikai tulajdonságokat foglal magába. Ezekről a kritériumokról mondta Poincarè: “Csaknem lehetetlen ezeket pontosan meghatározni, inkább megérzik, mint formálják őket.” Ez azokra a szempontokra is áll, amelyekkel művészi alkotásokat, mint például zenei kompozíciókat ítélünk meg. Ezek nagyon valós szempontok, de ugyanakkor igen nehéz őket pontosan meghatározni. Mégis nyilvánvalóan jelen voltak abban a misztikus folyamatban, amely Mozartnak mindenféle törekvés nélkül mesteri zenei kompozíciókkal szolgált, oly módon, hogy ő nem is tudta, hogyan történik mindez.

Ha az ihlet alapjául szolgáló folyamat nem terjedelmes próbálgatás, miként azt Poincere indítványozta, hanem nagyrészt közvetlen kiválasztáson alapul, csak akkor magyarázhatjuk meg a jelenlegi mechanikus fogalmakkal, ha feltételezzük egy az agy ideghálózatában felépülő nagyon hatékony algoritmus létezését. Mindemellett egyáltalán nem bizonyos, hogy egy ilyen algoritmusra való hivatkozással kielégítően meg tudnánk magyarázni az ihletet.

Az agy-algoritmus hipotézise a következő alapvető kérdéseket veti fel:
1) Honnan ered ez az algoritmus? Ha a matematikai, tudományos és művészi sugallatok egy idegi algoritmus munkájának eredményei, akkor hogyan keletkezik az algoritmust megtestesítő idegkapcsolatok mintája? Tudjuk, hogy ez az algoritmus nem lehet valami egyszerű, ha figyelembe vesszük a mesterséges intelligencia területén dolgozók által napjainkig létrehozott önműködő tétel-bizonyító algoritmusokat. Ezek az algoritmusok meg sem közelítik a fejlett emberi elme teljesítőképességét, és mégis rendkívül bonyolultak. De ha a mi feltételezett agy-algoritmusunk rendkívül összetett, hogyan jött létre? Nehezen lenne megmagyarázható véletlenszerű genetikai mutációkkal egy vagy több nemzedéken belül, mivel akkor ismét roppant nagy számú lehetséges kombináció közötti véletlen választás problémája lépne fel.

2) Ha az ihlet jelenségét egy idegi algoritmusműködés okozza, akkor miért hajlamos egy ihlet úgy megjelenni, mint egy teljes megoldás, anélkül, hogy az illető tudata tudomást szerezne a közbeeső lépésekről? Riemann és Galois példája mutatja, hogy néhányan látszólag közvetlen úton jutottak eredményhez, míg mások ezeket az eredményeket csak sok közbenső lépést magába foglaló, munkaigényes eljárással voltak képesek igazolni. Általában a viszonylag könnyű problémákat egy tudatos, lépésről-lépésre haladó módszerrel oldjuk meg. Akkor miért nem kell az ihletett tudósoknak, matematikusoknak és művészeknek tudomással lenni nehéz problémák megoldásának vagy komplikált művészi alkotások létrejöttének közbenső lépéseiről, hogy aztán a ráébredés egy rövid élményével tudatossá váljanak a végső megoldásról vagy alkotásról?

A továbbiakban egy másik modellt javasolunk: Meglehetősen mindennapossá vált a tudósoknak a modern fizika és az ősi keleti gondolkodás közötti hasonlóságot keresni, és a feltevésekhez érdekes bizonyítékokat találtak az Upanisadokban, a Bhagavad-gítában és más védikus írásokban. Főleg a Bhagavad-gítá adja az egyetemes valóság olyan leírását, amelyben az ihlet jelensége természetes módon helyet talál. A Bhagavad-gítában az egyetemes valóságról nyújtott kép két alapvető vonatkozásban tér el a mai népszerű tudományos felfogástól: 1) A tudat a lét alapvető sajátsága, nem pedig az anyagi elemek kombinációjának mellékterméke. 2) A létezés alapjául szolgáló abszolút ok egy egyetemes tudatos lény (Isten). Az anyagi energia megnyilvánulásai e lény tudatos akaratának a kifejezése. Az élőlények egyéni szubjektív éne parányi része az abszolút lénynek, aki ugyanezzel az ön-tudatos természettel rendelkezik. E parányi tudatos lények a tudaton keresztül közvetlen függőségben állnak az abszolút lénnyel és annak anyagi megnyilvánulásával.

Jelenlegi állapotunkban a tudatunk olyan, mint egy poros tükör, ezért nem tudja teljességében betölteni funkcióját. Tiszta állapotában élesen tudja tükrözni az Abszolút lényt és az anyagi megnyilvánulást is.

A Védák szerint az ihlet jelensége a mindent-átható Abszolút lény és a helyhez kötött tudatos én közötti kölcsönhatás eredménye. Mivel az Abszolút lény mindenható, a művészi vagy matematikai alkotás minden változata, vagy pedig a lelki inspiráció bármely személy elméjében közvetlenül megnyilvánulhat. Az alkotások és az inspirációk az Abszolút lény akaratából nyilvánulnak meg az ember vágya és bizonyos pszichológiai törvények alapján.

Ha az elme ismételten, behatóan fordul egy bizonyos tárgy felé, akkor az “egyhegyű” koncentráció állapotába jut, vagyis figyelme egyetlen dologra összpontosul. Ez esetleg egy szempillantás alatt is beállhat. Az ilyen összpontosítás következménye lehet a hirtelen megvilágosodás vagy ihlet, főleg, ha az Abszolútra irányul, vagy pedig lelkileg fejlett személy elméjében történik. Az ilyen összpontosítás a híd szerepét töltheti be az Abszolút és az egyéni lény között. Minél elmélyültebb és gyakoribb az összpontosítás, annál könnyebben átjárható ez a határterület. Ez a híd fordított irányban is felépül, amikor Isten szenteket, prófétákat, félisteneket vagy a lelki életben fejlett személyeket inspirál. Így keletkeztek a különféle vallások szentírásai is.

Befejezésül annyit, talán érdemes lenne elgondolkodnunk azon, hogy az életünk során felmerülő problémákat se mechanikus agyerőltetéssel, hanem inkább az Abszolút segítségével kellene megoldanunk, ami isteni ihlet, inspiráció formájában gazdagíthatja, nemesítheti létünket. Erre az isteni segítségre mindenki jogosult, bárki hozzájuthat. Mint a nap sugara, az Abszolút kegye is egyformán sugárzik mindenkire, de az egyén hozzáállásától függ, milyen mértékben részesül belőle. Természetesen nem mindegy, hogy mire törekszünk. A megvilágosodás (megértés) azon a területen fog jelentkezni, ami felé intenzíven fordul a figyelem. Egy biztos: az isteni ihlethez vezető út egyaránt járható úgy a keleti, mint a nyugati ember számára.

Idézett irodalom:

Halász László: Ihlet és tudatosság
(Kortárs 1965. aug.)
Mátrai László: Élmény és mű (Bp. 1940)
Richard Thompson: Inspiration (Back to Godhead magazine, 1978)
Dr. Magyari Károly

- forrás:kagylokurt.hu -

- - - - - - - 

Szabó Judit: Az örök fény országa

 

"Az örök fény országa" bepillantást enged a mennyek birodalmába. Abba a világba, amely az ember eredeti hazája, ahová szíve mélyén mindig visszavágyik, s amelynek elérését a szellemi hagyományok lehetővé teszik. Bár az idők folyamán sokan feljutottak ezekbe az égi világokba, mégis keveset tudunk arról, hogy milyen ott az élet.

 

 

Ez a könyv ezt a hiányt pótolja: szellemi tanítások és hiteles beszámolók alapján bemutatja a mennyei világokat, s azt, hogy hogyan élnek ott a megszabadult lelkek. Megtudhatjuk, ki várja a szellemi világba megérkezett lelket, miként fiatalodik meg, milyen otthona lesz, hogyan találkozhat égi és földi szeretteivel, milyen tevékenységeket folytathat új hazájában és hogyan látogathat el emelkedettebb világokba. A beszámolókból kibontakozik az égi világok valódi szépsége: részletesen leírják a különleges természetet és tájakat, a gondolati úton való közlekedés módját, a mennyei városok felépítését és életét, az égi tudományt és művészeteket, valamint a gyerekek külön szféráját.
A beszámolókat olvasva lélekben közelebb kerülhetünk ezekhez a világokhoz, amelyek erőt adnak ahhoz, hogy földi életünket értékesen élve mi is beléphessünk majd a mennyek birodalmába.

Részletek a könyvből: 

„ Egy kis gondolkodás után folytatta:
– A szellem emlékezete szinte kimeríthetetlen, felfogó képessége messze meghaladja a földi emberét. Majd ha elkezdesz itt tanulni valamit, meg fogod látni, hogy szellemként sokkal könnyebben és gyorsabban megy, mint emberként. Azt is észre fogod venni, hogy amit olvasol vagy tanulsz, azt tökéletesen megjegyzed, nem felejted el, mint a Földön. Az elmét itt nem gátolja már az anyag, így szabadon tud működni.
– Ezek szerint itt mindenki pillanatok alatt tanul meg mindent? – kérdeztem meglepetten.
– Nem egészen így van. A ’könnyebben és gyorsabban’ relatív kifejezés, ami azt jelenti, hogy földi képességeinkhez mérten. Viszont sem a Földön, sem itt nem vagyunk egyformák, s nem ugyanazzal a szellemi képességgel hagytuk el az ’árnyékvilágot’. Ahogy már mondtam, ebben a szférában még senki sem tökéletes.
Egy kicsit elmerengtem, majd így szóltam barátomhoz:
– Nekem úgy tűnik, hogy a szellemi test, amiben itt élünk, sokban különbözik a földitől. Mesélnél még róla?
Barátom bólogatott, majd egy kis gondolkodás után megszólalt:
– A szellemi testünk külsőleg nagyon hasonlít a földire, de nincsenek benne gyengeségek, hiányosságok. Minden testrészünket tökéletesen tudjuk mozgatni, nem fáj semmink, az érzékszerveink – a látásunk, hallásunk, szaglásunk – kiválóan működnek, sőt jobban, mint a Földön. Amikor megérkezünk ide, akkor optimális lesz a szellemi testünk, azaz itt senki sem kövér vagy sovány. Mondhatjuk úgy is, hogy az ideális formánkat nyerjük el, s azt az állapotot, amit a Földön életünk virágában éltünk meg. Aki idősen hal meg, az itt visszafiatalodik, amíg eléri az ő ideális formáját. Aki viszont fiatalon kerül ide, az elkezd fejlődni szintén addig az állapotig, ami az ő optimális formája. Mindez azonban úgy történik, hogy megtartjuk egyéni tulajdonságainkat, s a külső visszafiatalodás nem jelenti azt, hogy érettségben is visszalépünk.
Ezzel együtt eltűnnek mindazok az esetleges testi elváltozások, problémák is, amelyek a Földön valamilyen oknál fogva megterhelték az életünket. Tudod, vannak olyan lelkek, akik a Földön nem kellemes külsőben éltek, azaz a szellemük szép volt, de a testük kevésbé. Ide átkerülve eltűnik róluk minden rútság, és olyanná válnak, mint a szellemük: széppé. Ugyanakkor vannak olyan szellemek, akik a Földön igen tetszetős külsővel rendelkeznek, de a szellemi világba átlépve, eltűnik minden szépség róluk, s olyanná válnak, amilyen a szellemük: csúffá. A halál után az ember leteszi a földi ’maszkot’, és elnyeri az igazi külsejét, azt, ami megfelel a belső állapotának. A szellemi világ az igazság megjelenítője.”

"Előzetesen annyit kell tudnunk, hogy földi munkálkodása eredményeként a lélek általában egy házat kap, de ha nem (pl. túl fiatalon halt meg), akkor valaki befogadja a házába, s ő később gondoskodik magának lakhelyről.
– Megérkeztünk! Most már kinyithatod a szemedet! – mondta biztató hangon Tamás.
Csak pár perccel ezelőtt tudtam meg, hogy új otthonom lesz, s őszintén szólva el sem tudtam képzelni, hogy mi vár rám. De ahogy kinyitottam a szememet, elakadt a szavam a csodálkozástól. Gyönyörű táj terült el előttem, ahol messzire elláttam, s mindenütt csodálatos zöld mezők, fák, virágok, festői házak, kis patakok és erdők látszottak. Közvetlenül a szemem előtt pedig ott állt az új otthonom – ami tökéletes mása volt szeretett földi házamnak! Percekig ittam magamba a látványt, s nem szégyelltem, hogy kicsordultak a könnyeim. Mélyen meghatódva néztem továbbra is az előttem lévő csodát.
Tamás együttérzően hallgatott, csendesen mosolygott, majd lassan megszólalt:
– Meglepődtél, ugye?
– Nagyon, … nem is tudtam elképzelni, hogy mi vár rám, … de azt, hogy minden ilyen gyönyörű, .. azt végképp nem. … Tamás, … ugye most álmodom?
– Nem, barátom, nem, ez a valóság. Ami eddig volt, az volt az álom – válaszolta kedvesen.
– Tamás, hol vagyok? … Ez egy másik bolygó? … Tényleg nem álmodom? – törtek fel belőlem a kérdések.
– A Föld közelében vagy, a szellemi világban – mondta kurtán.
– De itt meseszerűen gyönyörű minden! … Olyan érzésem van, mintha egy gyerekmesébe csöppentem volna! Csípj meg, hogy érezzem, ébren vagyok!
– Nem kell, hogy megcsípjelek. Pár perc múlva érezni fogod az élet dús áradását mindenből, ami itt van, s tudni fogod, hogy ez a valóság. ….
– Még mindig azt hiszem, hogy álmodom, és egy mesében vagyok! – szóltam kissé hitetlenkedve.
– Pedig ez pontosan fordítva van: ez a valóság, és a földi élet volt az álom – magyarázta barátom. A mesék – amit a Földön senki sem tart valóságnak – innen, ebből a világból vették a „mintát”. Régen éltek olyan emberek, akiknek bepillantásuk volt ide, látták, milyen itt az élet, s ezt írták le – tanítási céllal – a mesékben. Majd ha egyszer el tudunk látogatni a felsőbb világokba, neked is világossá válik ez. …' "'

"Egy lélek így számol be Isten országának előcsarnokáról:
„Nem tudtam tekintetem elfordítani a boldogság és béke e színteréről, amely mélyen megérintette a szívemet. … Amikor már kezdtem betelni a látvánnyal, kísérőmhöz fordultam: ’Mi a neve ennek a helynek?’
’Isten hegye. Ez Isten országának még csak az előcsarnoka.’
’Ha ez csak az előcsarnoka, mekkora és milyen pompás lehet a belső temploma?’
’Nem tudom’, mondta csendes alázattal. Szavai azonban olyan vágyakozást keltettek bennem Isten országa iránt, amire még mai is vissza tudok emlékezni. … "'

„ – Az első, amit tudnod kell, hogy itt nincsen kötelező munka, mert e nélkül is biztosított a megélhetés. Így gyakorlatilag minden időnk szabadidő, amivel azt kezdünk, amit csak akarunk. Az unatkozást és a tétlenséget azonban itt senki sem ismeri. Mindenki keres magának egy hasznos tevékenységet, olyat, amivel másoknak használ. Sokan folytatják itt földi szakmájukat – ha lehet – ha nem, akkor szívesen tanulnak újat. Dolgozunk tehát, de örömmel, tiszta szívvel – és csak annyit, amennyiben nem merülünk ki. A testünk természetesen nem könnyen fárad el, de nem lehet egyfolytában, a végtelenségig ugyanazt csinálni.""

„– Mondd, mi történik azokkal a gyerekekkel, akik a Földön meghalnak? Olyanok is vannak, akik halva születnek, vagy a születés után rövid idővel meghalnak. Ők hová kerülnek?
– Az isteni gondviselés kezeibe – felelte barátom derűsen. Mivel ők még nem is éltek igazán a Földön, ezért tetteik alapján nem kerülhetnének semelyik szférába sem, legfeljebb abba, ahonnan jöttek. Minden lélek, aki gyerekkorában hal meg, egy nagyon szép helyre kerül a fényes világok egyikébe. Ott olyan gondoskodásban és oktatásban van részük, amit a Földön biztosan nem kaptak volna meg. Itt növekednek addig, amíg elérik a felnőtt korukat, s aztán mennek tovább. Úgy nevezik ezt a helyet, hogy ’Mennyei óvoda’ ". 

 

Szabó Judit spirituális író és médium

- forrás:spiritualis-tanitasok.hu -

 

- - - - - 

 

 Paulinyi Tamás, Szabó Judit: Üzenetek az égi világokból? - videó

 https://www.youtube.com/watch?v=nrLOavwu_Z8

 

Az angyalok halálágyi látomásai - Angyalokról énekelt a haldokló betegnek az ápolónő

Világszerte sokan mondták röviddel haláluk előtt, hogy víziókat tapasztaltak (angyalok) s úgy tűnik, hogy segít nekik átjutni a mennybe. Az orvosok, ápolónők és szeretteik arról számoltak be, hogy a halotti ágyban való látomások jelei, tanúi vannak, például haldokló embereket látva, beszélgetni a levegőben lévő láthatatlan jelenlétekkel, és kapcsolatba lépni velük.

 

Míg egyesek az angyal-halálágy jelenséget a gyógyszerek okozta hallucinációkkal magyarázzák, a látomások akkor is előfordulnak, amikor a betegek nem kapnak gyógyszert – és amikor a haldoklók az angyalokkal való találkozásról beszélnek, teljesen tudatuknál vannak. Tehát a hívők azt mondják, hogy az ilyen találkozók csodálatos bizonyítékai annak, hogy Isten igenis küld angyali követeket a haldokló emberek lelkéért.

Gyakori előfordulás

Gyakori, hogy az angyalok meglátogatják azokat az embereket, akik halálra készülnek. Míg az angyalok segíthetnek és segítenek is az embereknek, amikor hirtelen meghalnak (például autóbalesetben vagy szívrohamban), több idejük van arra, hogy megvigasztalják és bátorítsák azokat az embereket, akiknek a haldoklási folyamata elhúzódóbb, például a halálos betegeket. Az angyalok jönnek, hogy segítsenek mindenkinek, aki haldoklik – férfiaknak, nőknek és gyermekeknek egyformán – hogy enyhítsék a halálfélelmet, és segítsenek nekik a problémákon a békére találásért.

„A halálos víziókat az ókor óta rögzítik, és közös jellemzőik vannak, függetlenül a faji, kulturális, vallási, oktatási, életkori és társadalmi-gazdasági tényezőktől” – írja Rosemary Ellen Guiley könyvében, az Az angyalok enciklopédiájában.

Ezeknek a jelenéseknek az elsődleges célja, hogy hívják a haldoklót, hogy jöjjenek velük… A haldokló általában boldog és hajlandó menni, különösen, ha az egyén hisz a túlvilágban. … Ha az illetőnek nagy fájdalmai vagy depressziója volt, teljes hangulati fordulat figyelhető meg, és a fájdalom megszűnik. Úgy tűnik, a haldokló szó szerint „ragyogva ragyog.”

Trudy Harris nyugalmazott hospice nővér írja könyvében Pillanatok a mennyből: igaz történetek a reményről és a békéről az életút végén hogy az angyali látomások „gyakori élmények a haldoklók számára”.

A neves keresztény vezető, Billy Graham Angyalok könyvében írja: Csengő bizonyosság, hogy nem vagyunk egyedül, hogy Isten mindig küld angyalokat, hogy üdvözöljék a Jézus Krisztussal kapcsolatban álló embereket a mennybe, amikor meghalnak. „A Biblia garantálja minden hívőnek, hogy a szent angyalok kíséretében eljusson Krisztus jelenlétébe. Az Úr angyali követeit gyakran nemcsak azért küldik, hogy segítsék az Úr megváltottait a halálkor, hanem azért is, hogy reményt és örömet adjanak a megmaradtaknak, és támogassák őket veszteségükben.”

Gyönyörű látomások

A haldokló emberek által leírt angyali látomások hihetetlenül gyönyörűek. Néha egyszerűen angyalokat látnak az ember környezetében (például egy kórházban vagy otthoni hálószobában). Máskor magába a mennyországba pillantanak bele, angyalok és más mennyei lelkek (például az ember már elhunyt szeretteinek lelkei) a mennyei dimenziókból a földi dimenziók felé nyúlnak. Valahányszor angyalok jelennek meg mennyei dicsőségükben, mint fénylények , sugárzóan szépek. A mennyországi látomások ezt a szépséget fokozzák, és csodálatos helyeket írnak le a csodálatos angyalok mellett.

„A halotti ágyon megjelenő látomások körülbelül egyharmada teljes látomást foglal magában, amelyben a beteg egy másik világot lát – a mennyet vagy a mennyei helyet” – írja Guiley:Angyalok enciklopédiája. „…Néha ezek a helyek tele vannak angyalokkal vagy halottak lelkeivel. Az ilyen látomások tündökölnek, intenzív és élénk színek vannak és erős fény. Vagy megjelennek a beteg előtt, vagy a beteg úgy érzi, hogy a testéből kikerült hozzájuk.

Harris: Mennyország pillantásai...emlékszik vissza, hogy sok egykori páciense „mesélt nekem arról, hogy angyalokat láttak a szobájukban, meglátogatták őket szeretteik, akik előttük haltak meg, vagy gyönyörű kórusokat hallani vagy virágok illatát érezni amikor senki sem volt a közelben…” 

Hozzáteszi: „Amikor angyalokról beszéltek, amit sokan meg is tettek, az angyalokat mindig szebbnek írták le, mint azt valaha is képzelték, nyolc láb magasak, férfiak és nők, fehéret viselnek, amire nincs szó. „Lumineszcens” az, amit mindenki mondott, semmihez sem hasonlítható. A zene, amelyről beszéltek, sokkal kifinomultabb volt, mint bármelyik szimfónia, amelyet valaha is hallottak, és újra és újra olyan színeket emlegettek, amelyekről azt mondták, hogy túl szépek ahhoz, hogy leírják.”

James R. Lewis és Evelyn Dorothy Oliver az angyalokról és a mennyországról szóló halálos látomásokat jellemző „nagy szépségű jelenetek” a vigasz és béke érzését is keltik a haldokló emberekben.Angyalok A-tól Z-ig. 

„Amint a halotti látás felgyorsul, sokan megosztották azzal, hogy a fény, amellyel találkoznak, melegséget vagy biztonságot sugároz, ami egyre közelebb hozza őket az eredeti forráshoz. A fénnyel teli gyönyörű kertek vagy nyílt mezők látványa is megjelenik, ami növeli a béke és a biztonság érzését.” 

Graham Angyalok: „Hiszem, hogy a halál szép lehet. … Sok olyan ember mellé álltam, akik diadalittas arckifejezéssel haltak meg. Nem csoda, hogy a Biblia azt mondja: „Drága az Úr szemében az ő szentjeinek halála” (Zsoltárok 116:15)

Őrangyalok és más angyalok

Legtöbbször az angyalok, akiket a haldokló emberek felismernek, amikor meglátogatják, a hozzájuk legközelebb álló őrangyalok akiket Isten megbízott, hogy gondoskodjanak róluk egész földi életükben. Az őrangyalok születésüktől halálukig folyamatosan jelen vannak az emberekkel, és az emberek imával vagy meditációval kommunikálhatnak velük, vagy találkozhatnak velük, ha veszélybe kerül az életük. De sokan valójában csak akkor vesznek tudomást az angyalokról, amíg nem találkoznak velük a haldoklási folyamat során.

Más angyalokat – különösen a halál angyalát – gyakran a halotti látomásokban is felismerik. Lewis és Oliver idézi Leonard Day angyalkutató eredményeit: Angyalok A-tól Z-ig, azt írja, hogy egy őrangyal „általában a [haldokló] közelében van, és megnyugtató vigasztaló szavakat mond”, míg a halál angyala „általában távol marad, a sarokban vagy az első angyal mögött állva”. Hozzáteszik, hogy „…Azok, akiknek volt találkozásuk ezzel az angyallal, sötétnek, nagyon csendesnek és egyáltalán nem fenyegetőnek írják le. Day szerint a halál angyalának a felelőssége, hogy az eltávozott lélek az őrangyal segítségével elkezdhesse az utazást a „túloldalra”.

Magabiztosság a halál előtt

Amikor az angyalokról készült halotti látomások teljessé válnak, a haldokló emberek, akik látják őket, bizalommal halhatnak meg, miután békét kötöttek Istennel és rájöttek, hogy családjukkal és a barátaikkal, akiket hátrahagynak, minden rendben lesz velük nélkülük.

A betegek gyakran meghalnak nem sokkal azután, hogy angyalokat látnak a halálos ágyukon – írja Guiley:Angyalok enciklopédiájában, amely összefoglalja az ilyen látomásokkal kapcsolatos nagy kutatások eredményeit: „A látomások általában néhány perccel a halál előtt jelennek meg: A vizsgált betegek körülbelül 76 százaléka a látásuk után 10 percen belül meghalt, a többiek majdnem mindegyike egy vagy több órán belül meghalt. .”

Harris azt írja, hogy sok beteg magabiztossá vált, miután angyalokat látott a halálos ágyon: „...teljesen félelem nélkül és békében teszik meg azt az utolsó lépést az örökkévalóságba, amelyet Isten az idők kezdete óta ígért nekik.”

forrás:hu.ndu.ac

- - - - - - 

 Angyalokról énekelt a haldokló betegnek az ápolónő

A Nashville-i kórházban fekvő Margaret Smith egy éve küzdött a májrákkal, operációra nem volt lehetőség. A felvételen egy Olivia Neufelder nevű ápolónő ül a 63 éves beteg mellett, és Margaret egyik kedvenc dalát énekli, hogy a fájdalomcsillapítók hatásának enyhülése után is elviselje a fájdalmakat. Dancing in the Sky című száma azért is különleges, mert arról szól, hogy a nemrég elhunyt hozzátartozó / barát mennyire hiányzik, de biztos, hogy jól érzi magát, és az angyalokkal énekel a Mennyországban.

"Nem írható le szavakkal az a szeretet és nagyrabecsülés, amit Olivia nővér iránt érzünk, akit anyu az angyalának hívott.” - írta a videóhoz a haldokló asszony lánya. Margaret Smith végül két nappal ezelőtt hunyt el.

forrás:24.hu -1010 Wins

 Olivia és Margaret -videó

 

 

 

 Dancing in the Sky - Táncolni az égben

 

Mondd el, hogy néz ki a Mennyország?

Békés, szabad ahogy mondják?

A nap örökké süt?

A félelmeid és a fájdalmad megszűnt?

Itt a Földön minden, a jó hiányzik, amióta elmentél,

És itt a Földön minden más, itt üresség van.

Oh, oh remélem hogy táncolsz az égben,

És remélem, hogy énekelsz az angyalok kórusában.

Remélem az angyalok tudják, mink van,

Fogadok, olyan szép amióta a mennyországba érkeztél.

Most, meséld el mit csinálsz ott fent a Mennyben?

Tele vannak a napok szerelemmel és fénnyel?

Van ott zene? Van ott művészet és találmány?

Mondd el boldog vagy?

Jobban élsz?

Mert itt a Földön minden, a jó hiányzik, amióta elmentél,

És itt a Földön minden más, itt üresség van.

Oh, oh remélem hogy táncolsz az égben,

És remélem, hogy énekelsz az angyalok kórusában.

Remélem az angyalok tudják, mink van,

Fogadok, olyan szép amióta a mennyországba érkeztél.

https://lyricstranslate.com

 Dancing in the Sky - Táncolni az égben - videó

forrás:Carsonicools

Mondd el, hogy néz ki a Mennyország?

Békés, szabad ahogy mondják?

A nap örökké süt?

A félelmeid és a fájdalmad megszűnt?

 

Itt a Földön minden, a jó hiányzik, amióta elmentél,

És itt a Földön minden más, itt üresség van.

 

Oh, oh remélem hogy táncolsz az égben,

És remélem, hogy énekelsz az angyalok kórusában.

Remélem az angyalok tudják, mink van,

Fogadok, olyan szép amióta a mennyországba érkeztél.

 

Most, meséld el mit csinálsz ott fent a Mennyben?

Tele vannak a napok szerelemmel és fénnyel?

Van ott zene? Van ott művészet és találmány?

Mondd el boldog vagy?

Jobban élsz?

Mert itt a Földön minden, a jó hiányzik, amióta elmentél,

És itt a Földön minden más, itt üresség van.

 

Oh, oh remélem hogy táncolsz az égben,

És remélem, hogy énekelsz az angyalok kórusában.

Remélem az angyalok tudják, mink van,

Fogadok, olyan szép amióta a mennyországba érkeztél.

https://lyricstranslate.com

Teremtés

 

Mi a baj az alulról felfelé történő építkezéssel? 

 

 
Az evolúciós gondolat lényege: az egyszerűbb bonyolultabbá válik, ez a gondolat számos problémát vet fel:
1. Az evolúciónak nem célja egy későbbiekben működő, önmagában viszont működésképtelen alrendszer, szerv létrehozása.

2. Az ilyen alrendszer evolúciósan fölösleges, helyfoglaló, az életben maradást hátrányosan befolyásoló és energia lekötő alrendszer evolúciós hátrány. Az evolúciós gondolat az állandó fejlődés, nem pedig az önmagában használhatatlan alrendszerek kifejlesztése. Ez az evolúció egyik önellentmondása: az önmagában fölösleges, nem működő alrendszerek sorozat gyártása.

3. A tapasztalat ellentmond ennek a gondolatnak, mert ha ilyen barkácsolós, kísérletezős lenne a természet, nem lennének természettörvények.

4. Nincs, olyan mechanizmus, ami legyőzné a termodinamika második főtételét.

5. A következő ellentmondásra G. Osche, evolúcióbiológus hívja fel a figyelmet:

„Az élőlények bizonyos evolúciós fázisokban nem zárhatják be az üzemet, mint egy vállalkozó az üzem átépítése miatt.” Werner Gitt: Amit Darwin még nem tudhatott. Evangéliumi Kiadó

6. A következő ellentmondásra Szathmáry Eörs biológus mutat rá:

„Az alapproblémát az jelenti, hogy az első evolúciós egységek nem keletkezhettek evolúciós módon, hiszen azoknak akkor még nem voltak meg az ahhoz szükséges tulajdonságaik.” http://www.c3.hu/~tillmann/konyvek/ezredvegi/szathmary.html (Utolsó előtti kérdés.) 2014.11.06-i állapot

7. Rendszer-elméletileg minél összetettebb, komplexebb egy rendszer és minél bonyolultabb működésének a fenntartása, annál inkább meg kell azt tervezni.

8. A természetmásolás Biomimetika (bios = élet, mimézis = utánzás)

A természetben már meglévő szerkezetek lemásolására törekvő tudományág.

A növény- és állatvilágban kimutatható szuper-intelligens megoldások tömkelege a mérnököket arra ösztönzi, hogy az élővilágban már meglévő technikai megoldásokat az emberi életben is alkalmazzák, ezért egyszerűen lemásolják azokat. Mára ez a megismerési – lemásolási, megismétlési tevékenység külön tudományággá fejlődött.

Már egyetlen bonyolult tervezési mechanizmus alapján, arra a következtetésre jutunk, hogy ez egymáshoz szorosan kapcsolódó rendszerek és alrendszerek rendkívül bonyolult halmaza, értelmes tervezés és alkotás eredménye.

A természettörvények alapján tudjuk, hogy vannak lehetséges és lehetetlen folyamatok.

Az élővilág minőségi és mennyiségi bonyolultsága céltalan véletlenek sorozataként matematika, rendszerelmélet, illetve rendszertechnika törvényei szerint nem jönnek létre. Az egyetlen lehetséges magyarázat a teremtés.

- forrás:teremtestudomany.hu -

 . . . . . . . . 

Kapcsolódó írás

 Matematikailag bizonyítható, hogy létezik Isten: 

https://dszilvia.blogspot.com/2017/01/matematikailag-bizonyithato-hogy.html 

- - - - - - -

 Evolúció vagy Teremtés I-II. rész - videó

https://www.youtube.com/watch?v=dH25GbUNORM 

 Mindannyiunk számára égető kérdés, honnan jöttünk és hova megyünk! Van-e értelme egyáltalán az életünknek? Tanár, fizikus, pszichológus és lelkipásztor segít eligazodni az elméletek és tények mindenkit érintő kavalkádjában.

forrás: Gábor Cserna

- - -  - - - 

 Evolúció helyett Teremtés - videó

forrás:értékes videók 

 

A gyászoló anya azt állítja, hogy a néhai fia meglátogatta őt, s amikor megmutatta a biztonsági kamera felvételeit, szinte mindenki szótlanul maradt

Három évvel ezelőtt egy nő, aki 2016-ban fiatalon elvesztette fiát, azt állította, hogy látta fia szellemét, miután egy átlátszó alakot észlelt a biztonsági kamerája. Mi történt ezután? 

 

 
Sokak szerint a szellemek és más természetfeletti lények nem léteznek, úgy gondolják, hogy ezek csak az emberek képzeletének szüleményei és a gyász feldolgozásának módja. Jennifer Hodge azonban másképp gondolja.

Az amerikai nő 2019 januárjában került a címlapokra, miután meglepő állítást tett. Hodge elmondta, hogy otthoni biztonsági kamerája egy átlátszónak tűnő alak képét rögzítette a konyhájában.

Még megdöbbentőbb volt, mikor kijelentette, hogy hisz abban, hogy az alak néhai fia, Robbie szelleme. A történet felrobbantotta az internetet, és rengeteg reakciót váltott ki.

 

 
HOGYAN HALT MEG ROBBIE?

Robbie mindössze 23 éves volt, mikor elhunyt. Halálának oka a pánikbetegségek és szorongás kezelésére használt hamis Xanax véletlen túladagolása. De édesanyja szerint fia gondoskodó ember volt.

Robbie halála előtt Hodge és fia jótékonysági szervezetet alapítottak, hogy segítsenek a függőséggel küzdő embereknek. Így amikor a 23 éves fiú meghalt, nagyon keserű volt lenyelni a pirulát. Hodge azonban mindig a szívében őrzi fia emlékét, és hisz abban, hogy a mennyben van.

 

 
ROBBIE SZELLEME

A ’19-es eset nem csak megdöbbentette, de biztosítékot is adott neki arról, hogy fia egy boldog helyen van. Hodge elárulta, hogy mikor a hátborzongató pillanat bekövetkezett, épp tévét nézett 21 éves lányával, Laurennel.

Az anyuka elmondta, hogy a telefonja 23:51-kor riasztotta, hogy valami nincs rendben az otthonában. A biztonsági rendszerük szerint egy betolakodó bejutott a konyhába, és bekapcsolta a kamerát.

Az anya és lánya kezdeti aggodalma gyorsan döbbenetté változott, mikor a telefonra pillantva észrevették, hogy az alak pontosan úgy néz ki, mint Robbie.
Megfeledkezve az óvatosságról a duó a konyhába rohant.

 

 
AZ ESETTEL KAPCSOLATOS GONDOLATAI

Azonban senkit sem találtak a konyhában, és a betörésnek sem volt nyoma. Hodge a Facebook-oldalán osztotta meg a történetet, az átlátszó, embernek látszó alakról készült tiszta képpel.

A gyászoló édesanya kifejtette, hogy még mindig fél attól, amit látott. Azonban úgy érezte, mintha Robbie azt mondta volna neki, hogy boldog a mennyországban. Hodge elmondta, hogy az élmény furcsa, de megnyugvást hozott neki.

A nő erősen hitt Istenben, és csak annyit tudott mondani a helyzetre, hogy “Isteni”. Ennek eredményeképpen voltak, akik elhitték Hodge és Lauren történetét; míg mások szerint az egész csak a képzeletük szüleménye.

forrás:vilagkepekben.com

- - - - - -

 

Az anya szerint a biztonsági kamera a fia szellemét mutatja -videó

forrás:Atlanta News First

Etka Anyó: Gondolatok az örök életről

Mint a láthatatlan öröklét kicsi része - két ember együttműködése közben - észrevétlenül
helyet foglaltunk az anyaméhben. Később jeleztük, hogy megjöttünk. Édesanyánk
segítségével emberi formát öltöttünk. 

Megszülettünk, felépítettünk magunknak egy testet. Mivel a látható anyag felett hatalmat
kaptunk, a testünk mutatja be, hogy mennyire értjük, hogy az élet mi magunk vagyunk. 

A testünk az a látható anyag, amelyet mi mozgatunk. Tudjuk azt is, hogy a testünket, amíg
benne vagyunk, tisztelni és szeretni kell. Olyan sokszor mondom, de nem lehet elégszer, hogy
a testünk minden pici atomja az örök élet hordozója. Megsemmisülés nem létezik. Az élet
megszüntethetetlen. A testünk addig mozdul, míg benne vagyunk. Tehát a láthatatlan,
megsemmisíthetetlen örök élet mi magunk vagyunk. 

Ha eljutunk oda, hogy úgy érezzük, hogy e testben nincs már több feladatunk, köszönettel
hagyjuk el, hogy eddig hordozott. Ha bárki a hozzátartozóink közül, akit nagyon szeretünk,
eljut oda, hogy a feladatát a jelenlegi testi formájában elvégezte, de mi szeretnénk még
magunk mellett tartani, úgy gondoljuk, hogy fájdalmunkban őt sajnáljuk. De ha megértettük,
hogy az élet örök, és csak az állandóan változásban lévő testét hagyta el, akkor észrevesszük,
hogy saját magunkat sajnáljuk, hogy milyen jó volt, amikor még volt nekünk. 

A test elhagyásával minden gondunk megszűnik. Nagyon érdekes élmény most számomra,
hogy amikor mondom valakinek, akinek az édesapja hagyta el a testét, hogy most csak
visszament az örök hazába, oda, ahonnan jött, az örök otthonba, akkor meglepődve mondta
nekem: 

Nahát, apukám az utolsó perceiben folyton azt hajtogatta, hogy hazamegy, haza akar
menni. Mi azt hittük, hogy nincs magánál, hiszen itthon van. 

De milyen csodálatos, úgy látszik, az ember a végső perceiben megérzi, hogy most megy
haza, vissza ahonnan jött, a láthatatlanba, ahonnan időközönként kiruccanunk. Újra
megjelenünk valamilyen látható formában, de hogy mik voltunk, vagy mik leszünk a
következőben, ezeket jobb, ha nem akarjuk megmagyarázni. Így sohasem tévedünk. A lényeg
az, ahol most a jelenben vagyunk. Tudjunk úgy élni, hogy hozzuk ki magunkból mindazokat a
képességeket, amelyekkel születtünk, saját magunk és környezetünk örömére. 

A jelent próbáljuk mindig széppé, hasznossá, tartalmassá tenni úgy, hogy jól érezzük
magunkat a saját egyszemélyes lakhelyünkben, testünkben és azok is, akik velünk vannak. 

A múltat nem élhetjük, az elmúlt. A jövő meg még nincs. A jelen soha nem hagy el minket. Ha a
jelenben mindig tudjuk úgy irányítani minden gondolatunkat, minden tevékenységünket, hogy
képesek legyünk magunknak úgy örömet szerezni, hogy az másoknak is örömére, hasznára
váljon, akkor a világ legboldogabb, és legszerencsésebb emberei közé helyezhetjük magunkat. 

 Elmondhatjuk magunkról:

A boldogság magam vagyok,
agyvérszegény sosem vagyok.
Mellkasomat domborítom,
fejemet a helyén hordom.
Gondolatom irányítom,
frissen tartom véráramom.
Rossz szokásaim elhagyom,
tartósítom boldogságom.
Mert ki megérti, hogy mit tehet,
az mind a boldogság lehet.
Érezzük, hogy élünk itt a légben,
lebegünk a fénylő nap tükrében.
Életerő átölel visz magával
kedvesen, szerelmesen. 

Ha nem akarjuk megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, megváltoztatni a
megváltoztathatatlant, és nem ruházunk fel senkit olyan képességekkel, amellyel az nem
rendelkezik, és magunktól sem várunk soha többet, mint amire az adott pillanatban képesek
vagyunk, akkor soha nem érezzük magunkat csalódottnak.
Tudjuk magunkról azt, hogy az emberi tudat az emberi elme fejlődése beláthatatlan, mert
amíg ép aggyal, tudattal rendelkezünk, addig mindig fejlődőképesek vagyunk. 

Gondoljunk mindig arra: 

 Reggel, ha kinyitom szemem,
Érzem fény árad belőlem,
Tudok szeretetet adni,
Így jó „Boldogságnak” lenni !
Te is, ha kinyitod szemed,
Érzed fény árad belőled,
Tudjál szeretetet adni,
Oly jó ,,Boldogságnak” lenni!
Ha elhagyjuk a testünket,
Tovább élünk, mint ,,Szeretet”
Azokban, akik szeretnek,
Ők is ,,Boldogság” lehetnek!

Végtelen szeretet örömélményével:
Etka Anyó

- forrás: hahota.lapunk.hu -

 Etka Jóga - videó

 

Ki az az Etka?

Kártyikné Benke Etka (1920-2013) szív-és gerincbetegséggel született, kiskorától kezdve el volt tiltva a mozgástól. 55 éves koráig élt betegségtudatban. Azután megismerkedett a Szegeden élő Dr. Kenyeres Károllyal, aki a hatha-jógát ajánlotta a fájdalmai, betegségei megszüntetésére. Etka számtalan keleti és nyugati mozgáskultúrát kipróbálva, a hagyományos tanítások gyakorlásával is remek eredményeket ért el. Néhány év múlva tanítani kezdett. A foglalkozásokon résztvevők azonban arra döbbentették rá, hogy nem lehet elvonulni a családtól vagy a mindennapi élettől, hogy a jógát, meditációt, gyakorolják. Akkor kezdett Etka azon gondolkodni, hogy miképp lehet a testet frissen tartani, az egészséget megőrizni vagy visszaszerezni mindennapi tevékenységeink közben is.
Felismerte, hogy az ember éppúgy jött a világra, mint minden más gerinces élőlény: azzal a képességgel, hogy tudtunk levegőt cserélni, természetesen táplálkozni, frissen, fáradhatatlanul mozdulni.

Mi a módszer lényege?

Etka Anyó módszerének lényege, hogy felismerjük: a természetes légzés, testtartás és mozgás mindenki számára elérhető, kortól, nemtől, világnézettől, egészségi állapottól függetlenül. Az újratanulás begyakorlásával tapasztaljuk, hogy bármely fizikai vagy szellemi tevékenységünket könnyedséggel végezzük.

Ki végezheti az Etka-Jóga Erőgyűjtő Módszert?

Mindenki! Aki már - vagy még - fel tudja fogni, hogy mit tehet önmagáért!
Amikor a nap 24 órájában tudjuk az egész testünkben az ősi légcserét és a véráramunkat frissen tartani, akkor szabadon átjárja minden testrészünket a kozmikus energia, mely maga az élet. Felismerjük, hogy testünk láthatatlan irányítója mi magunk vagyunk, testünk az a látható anyag, melyet mi mozgatunk.

Etka anyó - a pozitív gondolat erejéről - videó

forrás: Máté Kozák

Gyerekek mesélnek előző életeikről

 

A reinkarnáció, vagyis a lélek újjászületése rejtélyes jelenség, mely eddig kevés kivételtől eltekintve kívül maradt a módszeres vizsgálódás körén. 2008-ban azonban a Virginiai Egyetem pszichiátere, Jim Tucker kezébe vette a témát.

Jim Tacker olyan gyerekek történeteit írta le, akik előző életeikről számoltak be. A kutató megfigyelte, hogy ezeknek az eseteknek számos közös vonásuk van. A gyerekek átlagosan hároméves koruk körül kezdik feleleveníteni előző életbeli emlékeiket, és az elmúlt események leírásai terjedelmesek, részletesek, a gyerekeket érzelmileg mélyen érintik ezek a leírások. Ezekből a történetekből gyűjtöttünk néhány példát. 

Ryan, aki musicalszínész volt

Ryan talán Tacker leghíresebb esete. A kisfiút 4 évesen kezdték rendszeres rémálmok kísérteni, ötévesen pedig egy nap azzal állt az anyja elé, hogy ő régen valaki más volt. Gyakran beszélt arról, hogy „hazatér” Hollywoodba, és magával viszi az édesanyját is. Részletesen mesélt olyan sztárokkal való találkozásairól, mint Rita Hayworth, arról, hogy Broadway-produkciókban táncolt és egy olyan ügynökségnél dolgozott, ahol az emberek gyakran változtatták a nevüket. Arra is emlékezett, hogy valamilyen „rock” nevű utcában lakott. Édesanyja nyomozni kezdett, ki lehet az az ember, akiről Ryan ilyen részletesen mesél, így talált rá Marty Martyn színészre, aki valóban fellépett a Broadwayn, egy ügynökségnél dolgozott, ahol az új színészek mindig új művésznevet kaptak, és egy Roxbury nevű utcában lakott.

Chanai Choomalaiwong

A thaiföldi fiú háromévesen azt állította, hogy tanár volt, Bua Kainak hívták és lelőtték, amikor biciklijén épp az iskolába tartott. Megkérte a szüleit, hogy kísérjék el Bua Kai szüleihez, akikről azt is tudta, hogy melyik faluban laknak. A nagymamája végül elvitte a faluba, ahonnan Chanai elvezette Bua Kai szüleinek házához. Mint kiderült, tényleg létezett egy Bua Kai nevű tanár, akit öt évvel Chanai születése előtt lőttek le, amikor egyik nap az iskolába tartott. A történet még egy érdekességet tartogat, Chanai ugyanis két anyajeggyel született, amelyek közül az egyik a tarkóján, a másik a homlokán helyezkedik el – pont azokon a helyeken, ahol Kait a találat érte. 

James, a második világháborús pilóta

James négyéves volt, amikor rémálmai támadtak, és éjszakánként olyasmiket kiabált, minthogy „repülőbaleset”, „tűz, tűz!”. Később arról számolt be, hogy második világháborús pilóta volt, akit Ivo Dzsima fölött lőttek le, és részletes ismeretei voltak a második világháborús harci repülőkről. James azt állította, hogy előző életében is ez volt a keresztneve, és valóban találtak egy James Huston nevű pilótát, akik a Csendes-óceán fölött lőttek le egy akcióban. Mindez csak néhány, kiragadott példa Jim Tacker számtalan, ehhez hasonló esetéből. Nem tudjuk, hogyan lehetségesek ezek a jelenségek, sőt tulajdonképpen abban sem lehetünk biztosak, mi zajlik itt pontosan. Mindenesetre ezek a történetek nagyon elgondolkodtatók.

forrás:ridikul.hu

- - - - - - 

Kapcsolódó írás

Megdöbbentő emlékeket idézett fel a kisfiú - Bizonyíték a reinkarnációra:

https://dszilvia.blogspot.com/2015/03/megdobbento-emlekeket-idezett-fel.html 

 - - - - - - -

Jim Tacker  Egy Reinkarnáció Emlékei részlet - videó

Medek Tamás spirituális író válaszol 45.

 

Szeretnéd tudni, mit üzennek számodra az Égiek?

Oly sokan feltesszük az életünk során a kérdést, hogy vajon merre haladjunk tovább, vajon jó úton járunk-e? S noha a megélni szükséges sorsutunk terve és a mostani leszületésünk előtti emlékeink döntően rejtve vannak előttünk, mégis talán nem is gondolnánk, hogy az Égiek mennyire egyértelmű válaszokkal látnak el bennünket e kérdésekre vonatkozóan! 

Az Égiek mindig a 'lehetőségek' útján válaszolnak nekünk. Bármikor, bármit is éljél meg, bármilyen élethelyzetben is legyél, mindössze 3 lehetséges helyzet állhat fenn, s ha megállapítod, hogy éppen melyik igaz az esetedre, akkor már tudni is fogod az Égiek válaszát. A megállapítás pedig nagyon egyszerű.
 
Ugye azt tudjuk, hogy bármi is legyen most a vágyunk, az elképzelésünk, az élet sokszor felülírja azt, tehát általánosságban elmondható, hogy mindig azt kell éljük, amit a sorsunk felkínál számunkra. Amit egyszerűen élnünk kell - az a sorsunk. Az Égiek nagyon komoly ráhatással vannak az életünkre, bármit képesek alakítani benne, de ezen ráhatásokat szigorúan az érintett lelkek megélni szükséges sorsútja szerint teszik! Tudjuk, hogy jelenleg nem vagyunk tudatában a sorsutunknak, amiért leszülettünk, ezért fontos, hogy az Égiek segítsenek nekünk azon maradni, különben hiábavaló lenne maga a leszületés. Ha nem segítenének bennünket ily módon, akkor a földi eszünkkel szinte mindent felülírnánk és elég nagy káoszt okoznánk vele, ráadásul a szellemvilágba való visszatérésünk után nagyon csalódottak lennénk, hogy hiábavaló volt a leszületésünk, mert nem azt éltük meg, amit meg kellett volna.
 
Nézzük is a három lehetséges helyzetet, melyet fentebb említettem!

Bármilyen élethelyzetben is légy, mindig figyeld meg, hogy milyen vágy, milyen elérendő cél fogalmazódik meg benned. Ilyet mindig találsz, hiszen egyikőnk sem tesz semmit sem vágy vagy cél nélkül. (Kivéve azt, amit az előbb említettem, amikor az élet eléd kínál valamit és azt muszáj élned.) Tehát mindig van benned egy cél, ami motivál, mindig van benned egy vágy, amit annyira szeretnél, hogy (meg)történjen. Ha ezt felismerted magadban (ugye ez sem nehéz), akkor azért meg kell tegyél mindent, ami tőled telik. S már csak azt kell megfigyeld, hogy a fentebb említett három helyzet közül melyik áll fenn, s azonnal megtudod, hogy az Égiek mit szólnak hozzá!

Az első lehetséges helyzet

 
A célod elérésére a sorsod nem nyújt lehetőséget. Egyszerűen bármit is próbálsz megtenni, mindig akadályokba ütközöl, s minden erőfeszítésed ellenére is képtelen vagy elérni a vágyott célt vagy megélést. Ilyenkor az Égiek egyértelmű üzenete az, hogy jelenleg nem ez az utad, bármennyire is vágynál most rá.
Ennek az első lehetséges helyzetnek van még egy olyanféle típusa, amikor ugyan látszólag nem tudod elérni a célod, de a feladat mégis az, hogy küzdj érte. Ezt onnan tudod megkülönböztetni az előzőtől, hogy amikor megteszel minden tőled telhetőt, a sorsod azért, ha egy picit is, de támogat benne. Tehát nem adja könnyen, de láthatod, hogy finoman mégis segít benne. Fontos ismérve még ennek a típusú helyzetnek, hogy a vágyad elérésével nem ártasz (komoly mértékben) másoknak és magadnak.

A második lehetséges helyzet

 
Amikor a célod elérésére ad a sorsod lehetőséget ugyan, melyet ki is használhatsz (több-kevesebb nehézséggel), ám azzal ártanál (komolyabb mértékben) másoknak vagy magadnak. Ilyen esetben mindig próbatétel elé állítanak az Égiek, hogy képes vagy-e ellenállni a földi vágyaidnak, ha tudod, hogy azzal másoknak ártanál. S persze a helyes út, s egyben az Égiek üzenete is számodra, hogy ellenállj neki.

A harmadik lehetséges helyzet

 
Amikor ad a sorsod lehetőséget arra, hogy elérd azt, amit szeretnél, s nem is ártasz vele különösképpen, sőt még segítesz is másoknak vagy magadnak. Ez esetben az Égiek egyértelmű üzenete az, hogy élj a lehetőséggel, mások és magad örömére is.
 
Nagyon egyszerű tehát az Égiek, számunkra szóló üzenetének felismerése, mely bármelyikőnk, bármely élethelyzetére alkalmazható. A legtöbben úgy gondolnánk, hogy oly nehéz lehet sokszor megérteni, mit üzennek nekünk odaátról, de ezek kifejezetten egyértelmű és konkrét, könnyen értelmezhető üzenetek Tőlük - számunkra. Ha felismerjük az üzenetüket minden pillanatunkban, és meg is szívleljük azokat, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a legjobb úton járunk. Azon, melyen a lelkünknek most járnia kell.

Kétségtelen, hogy a három lehetséges helyzet közül a harmadik a legcsodálatosabb, s egyben legegyszerűbb is. Az első (kivéve az altípusát, amit ott említettem) már nagyon nehéz, hiszen el kell tudni fogadni, hogy bármennyire is vágyunk valamire, azt most nem érhetjük el. Kínzó e felismerés, de ha megértjük az okát, akkor nagy segítség lehet a (lehetetlen) elfogadásában.
Ám a legnehezebb és egyben legnagyobb próbatétele a léleknek, amit csak a testi világban megélhet, az a második lehetséges helyzet. Amikor látjuk, hogy megtehetnénk valamit, amire vágyunk, látjuk, hogy könnyebben-nehezebben, de elérhetnénk azt, ha akarnánk, de közben tudjuk, hogy nem tehetjük meg, hiszen felismerjük, hogy azzal komolyabban ártanánk valakinek. Tehát megtehetnénk, amire oly nagyon vágyunk, de mégis meg kell álljuk, hogy nem tesszük meg, mégis le kell róla mondjunk, másokra való tekintettel. E döntés meghozatala a legnehezebb, s egyben a legkeményebb próbatétele a léleknek, melyben a legsúlyosabb és legfontosabb letenni való teher meg vagy nem létéről tesz tanúbizonyságot, ezt pedig úgy hívják, hogy: önzés.
 
Aki e második lehetséges helyzetben képes helyesen dönteni, s teszi ezt úgy, hogy nem bánkódik miatta, hiszen tudja, hogy miért ez a helyes, akkor az elérte azt a fokú lelki fejlettséget, amit a fizikai világban elérni szükséges.

S végül az olyan helyzetekről tennék még egy rövid említést, amikor kétféle döntési lehetőséged van (tehát mindenképpen döntened kell egyik vagy másik közül), de mindegyikkel ártanál másoknak vagy magadnak. Ilyenkor mindig mérlegelned kell, hogy melyik döntésed okozza a kevesebb fájdalmat, s azt kell válaszd. Persze sokszor nehéz megbecsülnöd ezt előre, de mégis bízz a meglátásodban, hiszen ha jó szándékkal és a tőled telhető kellő megfontoltsággal ítéled meg, akkor jó döntést fogsz tudni hozni.

Megfogadni az Égiek ezen üzeneteit, bizony nehéz feladat olykor, sőt, sokszor nagyon-nagyon nehéz. De ne feledjük, ha olyan könnyű lenne, már nem is kellene itt legyünk. Amiért még itt vagyunk, az éppen az, hogy ezt gyakoroljuk, ezt tanuljuk. S bár azon kell legyünk, hogy ez minél tökéletesebben menjen, ne ostorozzuk magunkat akkor, ha ez (még) mégsem sikerülne maradéktalanul.

 - Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -

Müller Péter: Anyám titkos könyve

Két évvel ezelőtt kinyitottunk a padláson egy vén koffert, és találtunk benne egy csomó magnószalagot. Kiderült, hogy anyám magnóra mondta élete rejtett titkait.

 

Hónapokig ült a félhomályos szobájában, és mesélte a csodákat. Hogyan volt kislányként vadul szerelmes egy családos főpincérbe, hogyan szeretett bele az apámba, milyen keserves nászéjszakájuk volt egy jéghideg vonatban, elmesélte, hogyan vesztette el a szüzességét és esett velem teherbe; mit érzett, amikor én a méhében voltam, és belülről adtam neki életjeleket.

Kincset találtunk a kofferben.
Gyerekeim a kazettákat legépeltették, és elolvastam a kéziratot.
Sírógörcsöt kaptam.
Soha így nem sírtam még. Üvöltöttem.
Ha meghallotta a túlvilágon, bizonyára ő is megrendült.
Nem nekem mesélte az emlékeit. Saját magának. Nem is remélte, hogy én ezt a csodálatos monológját valaha megtalálom. "Saját színházamban nemcsak életem főszerepét játszom - de a mesém hallgatója is én magam vagyok."

Én már öregen, neves íróként bukkantam erre a kincsre.
Úgy is hív néha: "Az én író fiam".
Dolgozni kezdtem rajta, hogy a hangja könyvvé váljon.
Nagy mesélő volt. Könyve teli van humorral, derűvel, kacagással - és tragédiával.
Életem legszebb művének - művünknek - tartom ezt a könyvet.

NEM HITTEM VOLNA, HOGY VALAHA TÁRSSZERZŐJE LESZEK HOLT ÉDESANYÁMNAK.

Azt hiszem, példátlan, hogy egy író az anyja szemével látja meg önmagát.
Az a szem, amivel ő látott, egy bölcs asszony tekintete volt.
Nagy tanítás rejlik minden meséjében.
Az ő titkos könyve tanít meg, hogyan kell a pokolban is vidáman élni.

Müller Péter és édesanyja

Részlet a könyvből

Babus 

Itt kell kezdenem, a gyökérnél. Nagymamám régen meghalt, mégis elevenen emlékszem rá. Talán azért, mert éppen olyan volt, mint az anyám. Kövérkés, középtermetű. 

Őszes haját egy vastag, hosszú copfból font koszorúban hordta a feje búbján, ami nagy méltóságot kölcsönzött neki. Mint egy királynői korona, olyan volt. 

Persze két nagyanyám volt. A másik az apukámnak az anyja (ott a nagypapa is élt), de ők lélekben valahogy távolabb voltak tőlünk. 

A mi nagymamánk a Babus volt! 

Úgy is hívtuk. A babus szó a babuskából van, ami tótul nagymamát jelent. Babus erélyes volt, szigorú, és rendkívül okos. Furfangos felvidéki esze volt és nagyszerű humora. 

Ő volt a család feje. Tanácsokat kértek tőle. Olyan volt ő ebben a népes családban, mint egy jó hajóskapitány: ismerte a tengert. Bölcsességre és erőre szüksége is volt, mert korán maradt özvegy – négy gyerekkel. Három lánnyal és egy fiúval. Anyám volt a legkisebbik, akkor még karon ülő. 

A Vásártér sarkán egy nagy, sárga, egyemeletes házban volt a kocsmájuk. Waldman Lajos volt a férje, de így, hogy Waldmanné, soha senki nem nevezte. A városban csak úgy hívták: a Lajoskáné. Vagy nagyobb tisztelettel: Tannye Lajoska. 

Mikor néhány évvel ezelőtt a szülővárosomban, Eperjesen jártam, kerestem az emlékeinket. Elmentem a Vásártérre. A régi nagy, sárga ház ott állt még sértetlenül. Kocsma volt most is ott, úgy hívták, hogy „vendéglátóipari egység”, de a falon a cégtábla fölött, még most is tisztán lehetett látni, nagy, fekete betűkkel kiírva: 

LAJOSKA 

Bementem a boltíves kapun. Nagy udvar volt, szekerek is beállhattak ide azelőtt. Benéztem a konyhaablakon: igen, ott állt még az óriási sparhelt. Babus kora reggel háromkor felkelt, és az öreg Zsuzskával, aki pesztonka kora óta élt nála, főzték rajta a nagy lábas gulyást és kocsenyicát. 

Pincérnőt is tartott a kocsmában. Később megértettem, miért pincérnő. Azért, mert amikor a lányai már nagyok voltak és segítettek – ha sok dolog volt, vitték a krigli söröket –, azt akarta, hogy a vendégek ne az ő lányainak a fenekét simogassák. Erre volt ott a formás pincérnő. 

Babus hitelt is adott az ismerős vendégeknek. Óriási adminisztrációja volt. A kocsma mellett volt egy kis benyíló, ott állt egy barna szekrény, a sifon, annak a belső ajtajára írta fel krétával, ki mit fogyasztott, mennyivel tartozik. Szombaton fizettek a kőművesek és a napszámosok, hétfőn reggel a cigányzenészek. Ott számolták össze a pénzüket, amit szombat és vasárnap kerestek. Nála csakis halkan muzsikálhattak, nem tűrte a duhajkodást. Ott számoltak el és osztották el a pénzt a cigányok, de nekik is volt hitelük. A jobb emberek, főleg az urak és tisztviselők a különszobában söröztek és kártyázgattak. Azoknak is volt hitelük, de elég nehezen fizettek. 

Délután, mikor már nem volt forgalom a kocsmában, Babus bement a kocsma melletti benyílóba. Volt ott egy kemény fapad, kopott kis bársonypárnával. 

Lehúzta papucskáját bütykös lábáról, és mozgatta a pucér lábujjait. Szeretett mezítláb járni. Nyáron az udvaron, télen meg bent, a meleg kövön. 

(Ezt egyébként én örököltem tőle, a bütyköt is, meg a mezítláb járást is.) 

Odahúzott magához, s azt kérdezte: – Jó voltál? Szót fogadtál anyukádnak? 

Na gyere, kapsz tőlem valamit, mert tudod, Lilecskó, hogy te vagy nekem a legkedvesebb unokám! Kinyitotta a sifont és hátulról, valahonnan a dunyhahuzatok mögül egy dobozból kivett két ánizsszagú csokoládés puszedlit, és odaadta nekem. – Itt van neked! De ne mondd meg senkinek! 

Belátom, ez nem valami jó nevelési módszer. Mert bizonyára minden unokájával – egy jó csomó volt – ugyanezt tette. De hát mit tehettünk? Így szerettük őt. 

A zenét is imádta Babus. Ha csend volt, és nem volt rumli, mindig dúdolva dolgozott. 

Délután pedig lefeküdt a fapadra pihenni, amit úgy hívott, hogy lavecska. Nem is értem, hogyan tudott azon a kemény deresen feküdni – de ő olyan jókat szundított rajta, mint egy gondtalan mackó, aki téli álomba merült. Mielőtt elszundított, ott ültem mellette egy sámlin, hogy jól kilássak a kocsmaajtóra, hátha bejön valaki. 

Mindig énekelt nekem. Régi tót és német nótákat, amit még most sem felejtettem el, pedig már 

nagyon-nagyon régen volt. 

Simaiho ovce, 

Maju zlatie zvonce, 

Styieborne závarke, 

Mosazovie prácke. 

Tőle hallottam először. Babus magyar volt, de egy szót sem tudott magyarul. Értette a nyelvet, de nem tudta beszélni. A zene szeretetét egyébként a fia örökölte, aki öt hangszeren tanult meg játszani, és hamarosan kivándorolt Amerikába, a családjával együtt. 

Így hát Babus itt maradt a három lányával. Kettőt hamarosan férjhez adott, és az én anyám, a Minka, akkor már félig-meddig jegyben járt apámmal. 

És ekkor lépett be Babus életébe az Amerikai. Az „amerikai” nem volt igazi amerikai, hanem egy kivándorolt magyar, aki néha hazajött látogatóba, az óhazába. 

– Szép ember! Fess ember! – mondta róla Babus. 

A szép ember bejárt a kocsmába egyszer, kétszer, tízszer, hússzor. Elüldögélt ott… még a fapadon is, pedig ott a Babus helye volt. Még mi sem ülhettünk oda. Borozott, whiskyt ivott a szép ember… nem is keveset… És beleszeretett a Babusba. De halálosan. Úgy látszik, Babus is beleszeretett, sőt, belezúgott, mint egy éjjeli lepke a csillárba, és az Amerikai elvette őt feleségül. 

Az én nagyanyám volt, semmi kétség! Magamra ismerek. Ez volt Babus második házassága. A férfi imádta. Elhalmozta ékszerrel, selymekkel, selyemkendővel, amit a Babus sosem viselt, mert nem szerette a selyemruhát. Ő csakis a mosóruhákat szerette, a szép, keményített kis mosóruhákat, pikért, kartont, perkált, ilyesmit. De nem hordott soha-soha sötét ruhát. Soha! Egész életemben nem láttam őt fekete ruhában. Halványlilát szeretett és kéket, ami jól állt az őszes hajához és a szép, búzavirágkék szeméhez, de ezek alatt a mosóruhák alatt is tetőtől talpig mindig szoros fűzőben volt. Mezítláb járt, de a fűző mindig rajta volt. Szóval gyönyörű szép, legendás házasság lett, nagy szerelemmel. Sistergett körülöttük a levegő… 

Nem sokáig tartott, mert egyszer csak kiderült, hogy az amerikainak sajnos felesége van, Chicagóban. És három gyereke. A magyar hatóságok nem csináltak nagy ügyet belőle, egyszerűen semmisnek nyilvánították a házasságot, és az „amerikait” szépen hazaküldték Amerikába. 

Babus bánatos maradt. Egy ideig. Szép volt, csodálatos álom – elszállt. – Mégis… milyen jó, hogy volt! Milyen jó! – mondta nekünk, gyerekeknek. – Hogy ez a csoda megtörtént velem! Látjátok, milyen jó az Isten! Így gondolkozott. Ezt is örököltem tőle. 

Soha semmiféle ékszert nem hordott. Ha kapott, mindig eltette. Nem szerette az ékszert, nem illett a kocsmába. De egy hatalmas, szépen csiszolt, fehér gyémántköves briliánsgyűrűt, amit az amerikai, amikor eljegyezte, felhúzott az ujjára, soha míg élt, le nem vette a kezéről. Soha. 

Telt-múlt az idő, és Babusból lassanként tényleg Babuska lett. A nagy hajkoronája elfonnyadt, csak egy picike gombóc, egy szánalmas kis kontyocska maradt meg belőle. 

Öreg lett, beteg. Akkor már a legidősebb lánya vezette a kocsmát, ő fent feküdt a hálószobában. Úgy osztottuk be, hogy a sok unoka közül mindig valaki inspekciós volt nála, kétóránként váltottuk egymást, hogy ne maradjon egyedül. Baj nem volt vele. Nem kellett semmit sem tenni, csak éppen ott voltunk mellette, meséltünk és felolvastunk neki. 

Én mindig valami képes német folyóiratból olvastam, egy folytatásos regényt, Die arme kleine Annie – amin nagyon-nagyon elandalodott. Érzelmes, szentimentális regény volt. 

Aztán egyszer, röviddel a halála előtt történt, hogy odahívott magához, és azt mondta, suttogva: 

– Van nálad zsebkendő? 

– Van. 

– Tiszta? 

– Tiszta. 

– Add ide! 

Odaadtam neki. Ő meg lehúzta ujjáról a legendás, amerikai briliánsgyűrűt, izzó szerelmének emlékét, saját kezűleg bekötötte a zsebkendőmbe, és azt mondta: 

– Ott a nachtkasztlin van egy ziherejsztű. Idetűzöd a kötényedre, és elrejted a zsebedbe!… Aztán egyenesen hazamész, és mikor senki nem látja, egyik nővérkéd se, odaadod anyukádnak, az én legkedvesebb lányomnak, a Minkának, és megmondod, hogy én küldtem neki az amerikai gyűrűt, mert neki hagyom örökségül. 

Bámultam. 

Túl nagy ügybe avatott be. A kincs, a választottság… A csúcsszeretet hatalmas ereje… 

– Na, menjél szépen haza, szervusz! 

Megsimogatta a hajamat, és soha többet nem is láttam, mert röviddel azután meghalt. 

Két hét múlva történt, hogy az egyik unokanővérem, az Ida, odahívott a fatartó mellé – a sufninál szoktuk megbeszélni a titkainkat –, és azt mondta nekem: 

– Mondok valamit, de ne mondd meg senkinek! Tudod, hogy Babus az én anyámra hagyta az amerikai briliánsgyűrűt?!… Megígértem, hogy nem szólok senkinek, de most nem már nem bírtam ki, elmondtam neked… 

Hogy van ez? 

Jöttek a nagy ünnepek és Babus három lánya, Ida néni, Hermi néni és az én anyám, a Minka egy padban ültek a templomban. Amikor a 145. zsoltár ahhoz a ponthoz emelkedett, ahol Dávid, a szerelem királya az isteni ígéretről, az eljövendő világ boldogságáról dalol, és azt énekli: Kinyitod a Te kezedet, és min- den élőt betöltesz javaiddal! – a lányok lehúzták a kesztyűiket, hogy kinyissák az imakönyvüket… 

És mind a három lánynak egyforma briliánsgyűrű csillogott az ujján! 

Meredten bámultak egymásra. Egyik sem szólt semmit. 

Mind a három gyűrű hajszálra egyforma volt. 

Gyönyörűen metszett, nagy, fehér briliáns. 

Hát ez meg hogy lehetséges? 

Később megfejtettük a dolgot, mert tudtuk, hogy Babus jóban volt az öreg Frankl Géza bácsival, a kitűnő aranyművessel. Nyilván nyugodtan akart pihenni, ha meghal, ne vitatkozzanak lányai a gyűrűn. Meg hát… a szeretet, ugye. 

Igen. 

Ilyen bölcsen is lehet szeretni… 

Hogy melyik volt az eredeti amerikai gyűrű, sohasem derült ki. 

Nem is kutatta senki.

- - - - - -

 Élete legszebb könyvét írta meg Müller Péter - videó

forrás: HÍR TV