Kértem Istent..

Kértem Istent, vegye el a gőgömet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta, nem az Ő dolga, hogy elvegye: az én dolgom, hogy feladjam.

Kértem Istent, tegye egészségessé béna gyermekemet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A lelke egészséges, a többi ideiglenes.

Kértem Istent, adjon nekem türelmet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A türelem a szenvedés mellékterméke: nem adható, csak kiérdemelhető.

Kértem Istent, adjon nekem boldogságot, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: Ő áldást adhat, a boldogság rajtam áll.

Kértem Istent, vegye el tőlem a fájdalmat, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A szenvedés eltávolít a földi dolgoktól, és közelebb hoz hozzám.

Kértem Istent, növelje nagyra lelkemet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: növekednem egyedül kell, ő majd megnyes néha, hogy gyümölcsözőbb legyek.

Kértem Istent, segítsen, hogy szeressem az embereket, ahogyan Ő szeret engem.
És Isten azt mondta: No végre egy jó gondolat.

(Szepes Mária)

Hermész Triszmegisztosz - A Lélek Okulására 5.

Az igazi, tevékeny intelligencia nem egyéb, mint alkotóképesség, mely dolgok és gondolatok képében jut kifejezésre. Amely lélek tartózkodik ettől, az elveszíti önmagát, és az életet is nélkülöznie kell. Elképzelések és nézetek kifejlesztése képezi az intelligencia tevékenységét és az örök élet törvényét. A világ élvezete pedig a halál.

Ami anyagból áll és amiben nem lakozik igazi gondolkodási képesség, az természete alapján a saját eredete irányában mozog. Csakis ott a helye, ott frissülhet fel és ott nyugodhat meg. Ami földből tevődik össze, mint például a kövek és hasonlók, az a földhöz, minden földi keletkezés gyökeréhez és eredetéhez tér vissza, ha nem éri ellenkező erő. Ha a föld rögét felemelik, majd eleresztik, akkor saját természetes mozgása révén gyorsan visszatér a földhöz, eredeti eleméhez.

Ha semmi sem tartja vissza, akkor sajátossága alapján a víz is visszatér saját elemének nagyobb mennyiségéhez. Ezért folyik minden forrás vize feltartóztathatatlanul a folyókba és a folyók szakadatlanul a tengerekbe. Abba olvadnak bele, mert ott található a legnagyobb mennyiségű víz. Így van ez a többi elemmel is. A tűz és a levegő felfelé száll, mert mindkettő visszatörekszik a saját eredetéhez.

Azt látod tehát, hogy ami nélkülözi a gondolkodási és megkülönböztetési képességet, azt egy vak indulat és a természetes kívánság mozgatja. És minden arra a helyre igyekszik, ahol gyarapodhat, élhet és erős lehet. A dolgokban belső ellenállás van az egyedüllét ellen, és nem kedvelik, hogy el legyenek választva hazájuktól és eredetüktől.

Akkor, ó lélek, noha fel vagy szerelve a gondolkodási képességgel és a megkülönböztetés tehetségével, miért nem vagy hajlandó visszatérni hazádba és saját elemedhez? Hiszen csakis ott van jó dolgod és ott élhetsz. Miért fordulsz el tőle, miért választod el magadat gyökeredtől és eredetedtől? Miért választod a külhont, miért maradsz idegenben, ahol szégyen ér és szidalmazás a sorsod? Mi hajt téged, mondd csak, ösztönös vágy vagy intelligens gondolat? Ha ösztönös vágy, akkor ez az anyagi elemek veled született viselkedése, melyek a saját elemeikhez törekszenek vissza.

Ha viszont az intelligens alkotóképesség mozgat és rendelkezel az ítélőképességgel, akkor miért hagyod magadat rávenni, hogy hazád helyett idegenbe menj, megaláztatásban részesülj, méltóságodat megtagadd, megszégyenülj és büntetést kapj az örök nyugalom, megtiszteltetés és hatalom helyett? Aki ilyen kétségben él, az sem nem ez, sem nem az, valójában semmi. Sem nem anyagi dolog, sem a működő intelligenciában részesülő lényekhez nem tartozik. Nincstelen és tétova lény tehát.

Miután mindent láttam, ó lélek, arra az eredményre jutottam, hogy három, mindent felülmúló tulajdonság létezik: először is belátás, másodszor elégedettség, harmadszor biztosnak, azaz aggodalomtól mentesnek lenni. A belátáshoz a lélek úgy jut hozzá, hogy visszatér eredetéhez, és csatlakozik az egységhez. Az elégedettség azzal érhető el, ha a kívánságot megszünteted, s ezáltal megkapod a szükségeset. A biztonság és aggálymentesség akkor keletkezik, ha legyőzöd a halálfélelmet önmagadban, és kezdesz elválni ettől a világtól.

Ameddig a kikelet, a virulás és a hanyatlás világában tartózkodsz, két dologtól őrizkedj, melyek a lélek számára halálosak. Fordulj el ezektől, mintha csak félnél tőlük. Ez a kettő: az asszonyok és a szeszesital. Aki asszonyok hálójába gabalyodik, az olyan, mint a madár egy oktalan gyerek kezében. A gyerek vidáman játszik vele, mialatt a madár halálfélelmet érez és a játékot kínzásnak veszi. Ugyancsak tartózkodj a részegségtől is, mert ez a lelket mintegy hajóvá teszi, mely kapitány és kormányos nélkül hányódik a tenger tajtékzó hullámain. Így téveszt irányt a szellemtől elválasztott lélek is; a természet erői elsodorják, és elpusztul.

Ha az egykor meglévő belátás elillan, akkor az anyagvilág, a test és képességei elkerülhetetlenül az ismeret forrása és teközéd furakodnak. Ha a feledésbe merülsz, akkor ezt a te összetett lényed okozta, mely sötét, meghasonlott, meg van terhelve és követelődző. Téged az ellentétek segítségével tart fogva. Ez okozza a feledést, melyben elveszíted korábbi ismereteidet.

A lélek egykori belátásait és ezeknek elveszítését a sötétséget és világosságot látó szemhez hasonlíthatjuk. Ha a szemet sötétség veszi körül, akkor semmit sem lát, még ha a dolgok ott fekszenek is előtte. Ha viszont fény esik rájuk, akkor a szem is megvilágosul, és megkülönbözteti a dolgokat, amiket azelőtt nem látott. A fény tehát a kapocs a dolgok és a szem között. A fény ajándéka a megkülönböztetési képesség, s ezzel válnak valóra a dolgok, melyek addig csak lehetőség képében voltak jelen. Ameddig a szem világossághoz jut, addig a dolgokat látja és megkülönbözteti. Ha azonban a szem világtalanná válik, azaz sötétség veszi körül, akkor azonnal elveszíti észlelőképességét és mindazt, amit emiatt képes volt felvenni. Hogy az észlelési képesség megmaradjon, ahhoz a fénynek mindig jelen kell lenni; ekkor a szem sötétségtől mentes.

Látod-e most már, ó lélek, hogy a világosság a szellemből, a sötétség pedig a testből ered? Ha ezt érted, akkor miért búsulsz, hogy a testet el kell hagynod? A legnagyobb fájdalmat a test miatt éled meg. Ez meggátol annak az észlelésében, amit mindenképpen tudnod kellene. Inkább azt kellene gyászolnod, hogy távol maradsz a szellem világától; mert e világ hatására részesülsz a legnagyobb kegyelemben, hogy elérheted a neked megfelelőt, amit keresned kell és meg kell ragadnod.

Fordulj el ettől a természettől, ó lélek, mondj le róla. Hagyd abba a szeretését, inkább félj tőle. Őrizkedj a szenvedéstől, amihez ez téged végső soron visz, és fordulj a te világodhoz, mely gyökered és ősalapod, egy olyan magas rangú és méltóságos lény helye, amilyen te vagy. Így jutsz hozzá az örök élethez és a teljes boldogsághoz.

Meddig folytatod szorgalmasan a bolyongást a kikelet, virulás és pusztulás világában? Meddig keresgéled a barátokat és társakat, itt az egyiket elárulva, ott egy másikkal megismerkedve? Akikkel barátságban egyesülsz, azok között egy sincs, akiben - mint emberben - ne lenne meg a másik oldal is, a hűtlenség és az árulás, legalábbis gondolatban, mialatt te hű maradsz őhozzá és segíteni akarsz neki. Mind képmutató, mialatt te őszintének tartod őket. Mind bepiszkít és meggyaláz, ha tisztának tartod is őket. És egyetlen egy sincsen, aki ne lenne egész lényével szüntelenül ellened, ahogyan te is őellene vagy mindenestől és mindenkor a természeted miatt. Végül pedig megszakítod az összeköttetést, mely fennállt közöttetek, holott teljesen indokolatlan és alaptalan volt.

Eme elválások miatt ismételten szenvedsz és bánkódsz. Igazi barátod és társad nincsen, mert akikről azt hiszed, hogy barátaid, azok elárulnak téged, mialatt te elfogulatlan vagy. Ellened cselekednek, mialatt te becsületesen és jól bánsz velük. Miért akarod ezt újra és újra átélni? Nem volt elég, amit már kezdetben megállapítottál? Miért akarod még egyszer kipróbálni? Miért nem fogadod meg a jó szót, mely hosszú tapasztalaton alapul? Miért nem vagy hajlandó a figyelmeztetést és tanácsot igaznak tartani? Meddig folytatod a rossz és hazug emberek, a csalók és árulók társaságának a keresését? Tényleg balga és vak vagy, vagy csak úgy teszel, mintha az lennél?

(Hermész Triszmegisztosz  - A Lélek Okulására)

Isten bennünk van

Munkám során sok olyan emberrel találkozom, akinek megvan mindene. Sikeres, gazdag, okos. Mégis valamiféle ürességet érez. Nem találja a helyét.

Mondhatnánk úgy is, hogy csak létezik a világban, de nem része annak. Bár magas, olykor kiemelkedően magas az IQ-ja, mégsem képes helyes döntéseket hozni, nem képes a boldogságra. Miért? Ahhoz, hogy az ember harmóniában élhessen, tudnia kell, hogy nem az üres térben lebeg. Nem tehet meg bármit. Léteznek olyan magasabb erkölcsi értékek, amelyek minden kultúrában és minden korban azonosak. Nem azért kell követni őket, mert a törvények, az igazságszolgáltatás, valamilyen külső tényező késztet erre, hanem mert nélkülük az ember önzővé lesz és elmagányosodik.

A magányosság szorongást szül, a szorongás aláássa a lélek nyugalmát, a háborgó lélek pedig megbetegíti és elpusztítja a testet. Sajnos manapság lehet úgy is élni, hogy ezekkel a gondolatokkal soha ne találkozzunk. Azonban bizonyos rituálék segítségével, például meditációval, vallásgyakorlással vagy másokért végzett munkával képessé tehetjük magunkat arra, hogy a belső hangot felerősítsük és meghalljuk. Vagyis, hogy fejlesszük a spirituális intelligenciánkat.

Kiderült ugyanis, hogy módosult tudatállapotokban, például meditáció közben az agy kiterjedt területein az idegsejt csoportok összehangolt aktivitása figyelhető meg. Ilyenkor az idegsejtek másodpercenként 40 hertz-en rezegnek, s ezzel hozzák létre azt az érzékleti és gondolati élményt, amikor a meditáló különleges, mély felismerésekre jut. Intelligenciánknak velünk született, belső adottsága a fantázia, a kreativitás, a tehetség, a spotaneitás.

(Orosz Katalin pszichológus)

Hermész Triszmegisztosz - A Lélek Okulására 4.

Az anyagvilág tiszta és tisztátalan dolgokból áll. Az embernek itt először a tisztátalant kell meginnia, azután a tisztát, ha boldogulni akar. Hidd el, jobb a tisztátalan után tisztát inni, mint tiszta után tisztátalant.

Rögeszme azt képzelni, hogy a durva anyag világában bárhol valami tisztát lehetne találni. Ha hiszik is a talált dologról, hogy tiszta, igazán tiszta nem lehet, mert ami nem örök, az tisztát nem tartalmazhat. Az anyagvilág minden tisztátalanság piszka, és mindenütt lármás. Gondold meg, hogy ezt jelképesen értem. Ha a teljesen tisztára, a keveredéstől mentes lélekre vágysz, akkor azt ne a jövés-menés világában keresd.

A semmivel sem kevert, a valóban tiszta, a lélek tisztasága a hozzá méltó és neki járó helyen található. Máshol hiába keresed. Ha pedig nem találod, amit keresel, nem éred el, amit hajszolsz, akkor a kielégítetlen vágy aggodalma és fájdalma kínoz, megbetegszel és meghalsz. Így az igazi gondolkodás örömét és az örök életet nem éled meg.

A jármű, melyben születtél ó lélek, s amelyet a földi élet tengerén hajtasz, vízből készült és megfagyott. A sorsod ide vetett téged. Hamarosan felkel a Nap, a jég megolvad és vízzé válik, te a vízen ülsz és otthagynak. Ezt nem bírod ki. Olyat keress tehát, ami elbír téged. Ez viszont a képesség a helyes irányban úszni, míg talajt nem érsz.

A tiszta és áttetsző vízben minden meglátszik. Az iszapos és hulladékkal vegyült víz nehezíti a meglátást, s a rejtettet nem észleled. Mint a Nap fénye is: amikor megvilágítja a dolgokat, akkor olyanoknak látjuk őket, amilyenek. Ha viszont a Napot füst, por vagy felhő fedi, akkor a szem nem veheti ki a dolgokat.

Így van ez akkor is, ha a szellem világos fényét durva, tömény és sötét dolgokkal vegyítik el. Az elhomályosulás miatt a lélek nem képes meglátni a szellemben meghatározott tiszta formákat és jelenségeket. A lelket ez megfosztja annak a lehetőségétől, hogy elképzelést alkosson magának a szellem világának valóságáról, és betekintést nyerjen a helyes irány kiválasztásához szükséges tényezőkbe, amelyek révén rátérhetne a boldoggá válás útjára.

Csupán azért, mert valaki nem rendezi be és nem lobogózza fel a házát, de minden ellenérzés nélkül továbbra is benne lakik, még nem mondhatjuk, hogy elhagyta otthonát. Az ellenérzés jeleit akkor kezdi mutatni, ha készül elköltözni.

Szintúgy, ó lélek, a világ anyagisága tekintetében az ember nem halt még el csupán azért, mert elutasítja a világgal járó örömöket és kívánságokat, de továbbra is a világon lakik.

Az igazi elhalást annak a heves vágya kíséri, hogy ki akar költözni az anyagszerűségből, meg akar szabadulni az ellenségességtől, a viszálytól, a széthúzástól és a sötétségtől. Ezért tehát, ó lélek, élj a halállal a szemed előtt, s a halál kilátása ne gyötörjön téged. Halálfélelemmel ugyanis megsemmisíted a lényedet. Ellenben ha a halált csak kapunak látod, akkor elnyered a boldogságot.

Hiszen tudod, ó lélek, hogy halálod révén másik élethez jutsz másik területen. Ott laksz majd nem szegénységben, hanem jólétben, nem szükségben, hanem elégedetten, nem rettegésben, hanem békességben, nem fáradalmakban, hanem nyugalomban. Nem fájdalmak görnyesztenek majd, hanem örömöd lesz; nem beteg leszel, hanem egészséges. Nem a sötétség, hanem a fény vesz körül.

Ne búsulj tehát, hogy gonosz ruháidat és csalóka jelenségedet le kell vetned, hogy sokkal jobb és örök ruhákhoz juss.

Ne búsulj, hogy belátásokat és tapasztalatokat gyűjtesz, majd a igazsággal egyszerűségben és egységben lépsz szembe, mert ezek lényed tulajdonságai.

Rokonérzelműeket keresel, ó lélek az alakulás és elalak­ta­la­nodás világában, holott tudnod kell, hogy olyanok itt nem találhatók. Amit keresel, az csakis a szellem világában létezik, mely természeténél fogva egyszerű, tiszta és romlatlan. Ha erre vágysz, akkor ehhez a birodalomhoz fordulj, hogy megkapjad, amire szükséged van, és ne az alakulás és elmúlás világában keresd, ami ott nem található. Ennek lakói foglyok és rabszolgák. Hogyan is várhatsz el barátságot egy fogolytól és hűséget a rabszolgától? Légy erről meggyőződve és eszerint élj.

Nehéz, ó lélek megválni a barátoktól, de kénytelen vagy, mert felette nehéz baráti kapcsolatot tartani olyannal, aki a barátját biztosan elhagyja.

E világ lakóit jogtalanság éri, s ugyanígy járnak el ők is másokkal. Rossz útra küldik őket, s ők is tévútra terelnek másokat. Ha például egy lélek belép az aggodalomnak és bánatnak erre a területére, akkor barátság és örömrivalgás fogadja; amikor elmegy, jajveszékelés és kiabálás kíséri. Ebből is kiderül, milyen oktalanok, s az igazsággal és jogossággal mennyire ellentétesek az emberek.

Tudd meg, hogy a lélek számára négy halálos dolog létezik, ami a veszedelemre viszi: az első a tudatlanság, második az aggodalom, harmadik az elégedetlenség, negyedik a félelem. Igen szerencsétlen az a lélek, akit ez a négy állapot gyötör. Ha viszont a halál keserűségét közömbösen és állhatatosan el tudod viselni, akkor mentessé válsz nemcsak a félelemtől, hanem az elégedetlenségtől is. Maradj tehát szenvtelen, hogy tévelygésed idejére az elégedetlenség és a félelem idegen földjén nehogy az aggodalom is utolérjen. Megrendíthetetlenül meghalni nagyszerű. Megszégyenítő a halált legyőzöttként, leverten és bátorságot vesztve megélni. A meghalás rövid ideig tart és hamar elmúlik, fogságban elpusztulni viszont maradandó szégyen és megalázó. Ne kelletlenül halj meg tehát, ne húzódozz a búcsútól az anyagvilágban. De őrizkedj a fogságtól, mert a meghalás életet, a fogság halált jelent a lélek számára.

Az emberek három fokon tartózkodnak. A legalsón az ember tud ugyan, de nem cselekszik aszerint. Mint a bátor de védtelen férfi. Fegyverzet hiányában hogyan is szállhatna szembe az ellenséggel? A második fokon az ember tudás hiányában cselekszik. Mivel a bátor könnyebben jut fegyverhez, mint a gyáva bátorsághoz, az ismeretek hiányában cselekvő jobb a tudónál, aki nem cselekszik. A harmadik fokon az ember tájékozott és cselekszik is. Ilyen a bátor harcos, aki fel van fegyverkezve.

A Hold addig süt, amíg a Nap megvilágítja. Ha a Föld közéjük áll és árnyékát a Holdra veti, akkor a Hold nem ragyoghat többé, hanem elsötétül. A lélek is addig fénylik, amíg a szellem megvilágosítja. Ha azonban a létrejövés és elmúlás a lélek és a szellem közé tolakodik, akkor a lélek fényét veszti és elsötétül. Ahogyan a Hold nem kerülhet ki a sötétből, ameddig a Föld az űrben a helyén marad, úgy a lélek sem kerülheti el a sötétséget és a károsulást, ameddig természetünk anyagához ragaszkodik. Ebből az derül ki, hogy a lélek csak akkor nyugodhat meg, ha a lehető leghamarabb megválik ettől a világtól.

(Hermész Triszmegisztosz  - A Lélek Okulására)

Hermész Triszmegisztosz - A Lélek Okulására 9.

Ha rendelkezel igazi ismeretekkel, ó lélek, akkor megérted, hogy az Alkotóval rokonságban állsz. Ennek tudata igazán boldoggá tesz téged. Igaz ismeretek hiányában viszont azt hiszed, hogy az értéktelen dolgokhoz tartozol, és azokhoz igazodsz. Ennek következtében a legkülönfélébb szenvedésekben és kínokban részesülsz.

Teljes erődből az igaz ismeret elnyerésére törekedj tehát, szüntelenül azon gondolkodj, hogy megismerd az igazságot, és ez vezessen minden cselekedetedben. Szabadulj meg a tudatlanságtól, az elvakultságtól és a bűnélettől, mely az igaz ismeret hiányából ered.

A fájdalmat az okozza, hogy a lélek változó és egymással hadilábon álló dolgokat lát és vonz magához. A lélek akkor boldog, ha összhangban lévő és örök dolgokat lát és vonz. Ha tehát a fájdalomtól meg akarsz szabadulni ó lélek, akkor az ellentétek és kölcsönös ellenségeskedések világát el kell hagynod, és be kell vonulnod az örökkévalóság és állandóság világába.

Áruját a kereskedő nem vak, hanem látó embereknek mutogatja. A kereszteződéseken a szónokok és regösök azért beszélnek, hogy hallják őket. Nem süketeknek szónokolnak és mesélnek. Így a bölcsek sem a halál útján járó lelkekhez fordulnak, hogy azokat avassák be, hanem az élet útján menő lelkekhez folyamodnak, hogy azokat tegyék bölcsességgel teljessé. Mert ezek a lelkek jönnek hozzájuk oktatást kérve. Viszont a halál útján járó lelkek nem kívánnak oktatást, elfordulnak, és minden tant megvetnek.

Ha el akarod kerülni a büntetést, ó lélek, akkor óvakodj hibák elkövetésétől és kerüld a rossz tulajdonságokat. Ha jutalomra vágysz, akkor vezettesd magadat a helyes útra, mert a rossz tulajdonságok büntetéssel járnak és börtönbe juttatnak. A helyes élet jutalommal és nyereséggel jár.

Ha a lelkülettel (a szellemlélekkel) lépsz összeköttetésbe, ó lélek, akkor világosságod fokozódik, és szellemi szemeiddel felismered a helyes cselekvés módját. Ha viszont a lelkülettől elfordulsz és az érzékekhez kötöd magad, akkor elveszíted az intelligencia világosságát, sötétség vesz körül, és gyengíted belső látásodat. Vakságod és a sötétség következtében aztán az érzékek prédájává válsz.

Az orvos eltanácsolja a beteget a számára káros eledeltől. Ha e tanácsot a beteg megfogadja, akkor helyesen cselekszik, és visszanyeri egészségét. Ha viszont nem fogad szót, akkor helytelenül cselekszik, mert minden baja és kínja megmarad.

Ha tudni akarod, milyen állapotban lesz a lélek a test elhagyása után, akkor figyeld meg testi életfeltételeit. Ha állhatatosan a helyes cselekvés útján jár, akkor a jó tulajdonság és a helyes cselekvés szokása miatt jutalmát nyeri, és a boldogság céljához vezéreltetik. Ám ha a testben a rossz tulajdonságoknak engedte át magát, akkor ez a szokás természetesen a boldogtalansághoz viszi. Ennek gyümölcseként a következő életben büntetés éri, szerencsétlen körülményekkel és vaksággal veretik.

(Hermész Triszmegisztosz  - A Lélek Okulására)

Hermész Triszmegisztosz - A Lélek Okulására 3.

Az anyagvilág tulajdonságai egy pillanatra sem állandók. Szün­telenül viszályban állnak egymással és összeegyeztethetetlenek. Légy óvatos tehát ó lélek, állj el ezektől a látszatoktól, melyekkel nem szabad kapcsolatban maradnod.

Te, lélek, egyszerű vagy - azok sokfélék. Te nem csalsz - azok csalnak. Te igazán élsz - azok nem rendelkeznek valódi élettel. Te olyan vagy, mint önmagad - azok begubóznak és be­öltözködnek, káprázatok, állhatatlanok, mulandók.

Légy figyelmes, vigyázz magadra, nehogy a rabszolgájukká tegyenek és eltereljenek a célodtól. El ne hanyagold, ó lélek, igaz mivoltodat, mely egyszerűség, igazság és nagy méltóság. Ne bízz az anyag-dolgokban, melyek többszörösek, csalókák, hűtlenek és elutasítják egymást - különben eltévedsz és elpusztulsz.

Meddig hagyod, hogy az érzéki világ csillapítatlan vágyai befolyásoljanak, melyek egyik észlelettől a másikhoz menekülnek, a forrótól a hideghez, majd a hidegtől vissza a meleghez, az éhségtől a jóllakottsághoz, s a teltségtől az éhséghez?

Ameddig az anyagtól függsz, addig a kielégítetlen vágy a sorsod. Mihelyt birtokolsz, azonnal az elveszítés lehetőségének a kínja gyötör. Ha pedig elveszik tőled, akkor a kínt az aggodalom váltja fel, és a veszteség sajnálata.

Told félre tehát, ó lélek, ami ezt a kínt és aggodalmat okozza. Ne sajnáld ilyenmód elhagyni az aggályt, a gondot, a félelmet és a fájdalmat, ami a kielégítetlen vágyak következménye, s többé ne bosszankodj, hogy megbékélhess, hogy félelemtől mentessé és vidámmá válj.

Aki a nyugalom helyett a csillapíthatatlan vágyakat választja, bolond az. A bolond tévutakon bolyong és a vesztébe rohan.

Lent az anyagvilág, ó lélek: a csillapítatlan vágy, a szorongás, a megszégyenülés és az elszomorodás helye. Fent a szellem és a nyugalom világa, melyhez félelem nem férhet hozzá.

Ott nagy a méltóság és az öröm. Mindkét világot láttad, mindkettőben éltél. Döntsél a tapasztalatod alapján. Bármelyik világon lakhatsz. Egyik sem utasít el, sem nem fog elhanyagolni téged. Az ember számára azonban lehetetlen egyidőben a csillapítatlan vágyak kínját és a nyugalmat is élvezni, fennköltnek, ugyanakkor korcsnak lenni, egyszerre örülni meg bosszankodni is. Mindkét világ szeretetét ugyanaz az ember nem egyesítheti magában. Ez lehetetlen.

Te, ó lélek, bizonyos törzsből születtél, ennek az ága vagy. Bármilyen messze is lenne az ág a törzstől, a magegyezés és a kapcsolat megmarad. Táplálékodat a törzsedtől kapod. Ha valami a törzs és az ág közé kerül, akkor a kapcsolat és a táplálkozás megszakad, s az ág elhervad.

Gondold meg, ó lélek, és rögzítsd a lényedben: rendeltetésed az alkotódhoz való visszatérés, mivelhogy ő a te törzsed, őbelőle növekedtél. Vesd le tehát az anyagvilág minden piszkát és terhét, szüntess meg mindent, ami akadályozza, hogy visszatérj saját belső, magasságos világodhoz, törzsedhez és eredetedhez.

A háborúban a legyőzött katona, aki fegyverét leteszi és az ellenségnek megadja magát, fogságba esik. Amelyik tovább harcol, védekezik és nem adja meg magát, az elesik. Az anyagba merülő lélek tehát vagy fogságba kerül vagy elpusztul. Aki a fogságot választja, arra hosszadalmas kínlódás és rabszolgaság vár. Aki a halált választja, az meghal, hogy élhessen. Halálában visszanyeri az igaz életet, s elkerüli a fogságot, a megalázást és méltósága elveszítését.

Ha az aljas és méltatlan tetteket el akarod kerülni, akkor vizsgáld meg mely forrásból erednek, s távolodj el attól. Ez a forrás ennek a világnak a kedvelése.

Ha viszont nemes és isteni cselekedeteket tervezel, akkor gondolataidat ezeknek a gyökerére irányítsd, ültesd el önmagadban ezt a gyökeret, és ápold. Ez a gyökér az evilág dolgaitól való elfordulás. Mindeközben gondosan kerüld a látszatot, nehogy a túlzott óvatosság gyávává tegyen, s ezzel elveszítsd a bátorságod és a tisztességed, mert így kigúnyolod és megalázod önmagadat.

Ami nem anyagból készül, az mind valóság. Ez az igazi valóság pedig anyagtalan. Ha az igazi valóság összeáll az anyaggal, akkor a szándékának megfelelő alakot ölt.

Messzire kerüld el a szétforgácsolódást, ó lélek. Ha maga az élet az egységhez és az egyetemességhez visz téged, akkor éld meg ezt szabadon és alázattal. Akkor a kínok, a fáradalmak és a nehézségek leperegnek rólad. Mint aki fáradságosan megszerzett egy lámpást, hogy lásson az éjszakában, melyet most a kelő nap sugarai láttán félretesz.

Óvakodj mindentől, ami alantas és méltatlan, ilyet ne végy fel lényedbe, nehogy a jelleged elcsúfuljon és fajtád számára taszítóvá válj, mert így önmagadat akadályozod igazi hazádba visszavivő ösvényeden.

Tudd meg, hogy a világmindenség magasságos Alkotója mindennél nemesebb. Ezzel a Nemessel lépj összeköttetésbe. Ha egyesülsz lényedben lévő belső forrásoddal, akkor közeledsz ahhoz, aki téged is alkotott. Meg lehetsz győződve róla, hogy a nemes a nemessel társul, s a nemtelen a nemtelenhez fordul.

Az alakuló dolgok világában tartózkodsz, mégis a nyugalmat keresed. Egy alakuló világban hogyan is létezhetne nyugalom? A vizeken a csónak hánykódik, s ha egy pillanatra nyugton maradna, az véletlen lenne csupán. A víz hamarosan újra mozgatni kezdi a színén lévőket. A csónak csak akkor nyugszik meg, ha partra vonják. Mert a csónak a szárazról származik, az felel meg az ő töménységének és súlyának. A csónak csakis akkor nyugszik meg.

A lélek sem csendesedhet el az anyagvilág hullámverésében; még csak szünetet sem tarthat. Ha viszont visszatér forrásához és gyökeréhez, akkor elcsendesül és megnyugszik. Mentesül az nyomorúságtól, megalázottságtól és tévedéstől, amelyben az idegen földön részesült.

(Hermész Triszmegisztosz  - A Lélek Okulására)

A szférák zenéje és az ember

Állandó zajban élünk: különböző magasságú és erősségű hangok vesznek körül minket. Legtöbbjüket annyira megszoktuk, hogy szinte már észre sem vesszük őket. Mint például a víz csobogását, a madárdalt, a léptek zaját, a pohár csengését, a zsanérok nyikorgását, a motorzúgást, vagy az emberi hangot. E zajok alkotják mindennapi életünk hátterét. Azonban a csendet is éppúgy hangnak tekinthetjük, még ha teljesen más is a rezgése. A kozmosznak szintén megvan a saját hangja, melyet az egész világegyetem zeng, csak hallásunk nem képes felfogni ezt az örömkórust.

A kozmoszban a harmónia törvénye uralkodik. Minden teremtmény tapasztalja – tudatosan vagy öntudatlanul –, hogy élete kapcsolatban áll az istenek életével. A távoli múltban az ember azt hitte, hogy e harmonikus kölcsönhatás megtörése kárt okoz a mennyei világban, és haragra gerjeszti az isteneket. Ezért a teremtmény rezgésének hasonlítania kell az egész teremtés rezgéséhez.

A hangok, mint erők, kapcsolatban állnak egymással.

Püthagorász számára a zene különböző magasságú és távolságú, megszakított és folyamatos hangok mozgása. A hangközök, a távolságok szerinte szorosan összefüggenek a kozmosz harmóniájával és az emberiség szellemi fejlődésével. Püthagorász szerint például a Hold a Földtől egy egész hangnyi (nagy szekund) távolságra van. A Hold és a Merkúr, valamint a Merkúr és a Vénusz között félhangnyi (kis szekund), míg a Vénusz és a Nap között másfél hangnyi a távolság. A Nap és a Mars között egy hang, míg a Mars és Jupiter, illetve a Jupiter és a Szaturnusz között egy-egy félhang van. A Szaturnusz és az Állatöv között is másfél hangnyi a távolság. E hangok összesen egy oktávot tesznek ki, amely a világegyetem harmóniájának az alapja.

Porphürosz, Püthagorász életrajzírója beszámol arról, hogy óráit Püthagorász lantjátékkal és régi dalok éneklésével kezdte. Egyrészt azért, hogy tanítványaival elfeledtesse gondjaikat, megnyugtassa kedélyüket és elcsitítsa szenvedélyeiket, másrészt pedig, hogy az isteneket zenével dicsőítse. A harmonikus hangok közvetlenül és pozitívan hatnak az éterekre, és segítenek saját rendszerünk hét húrját helyesen felhangolni és odavonzani a hozzájuk tartozó hangokat. E hatás halvány tükröződését láthatjuk minden kor és nép vallásos szertartásaiban is.

Mivel minden fajnak sajátos éteri tulajdonságai vannak, a különböző népek hangszerei és hangsorai is különböznek. Egyes országokban a ritmikus hangszerek uralkodnak, más területeken főleg a dallamra helyezik a hangsúlyt. Minden népnek megvan a saját zenéje. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy az adott zene együtt rezeg az isteni harmóniával és pozitív hatást fejt ki.

(Forrás:lectorium.hu)

Hermész Triszmegisztosz - A Lélek Okulására 2.

Hazugság, ó lélek, hogy a világ megcsalja az embert, s hogy tele van káprázattal és látszattal. Ezt csak az mondja, aki nem tett szert belátásra. Jó lenne, ha az ember, első lépésétől az utolsóig szüntelenül jólétben és boldogságban élhetne. De nem ez a helyzet. Ismételten boldog, majd boldogtalan, jólétben, majd nyomorúságban él. Nem a világ csapja be az embert, hanem az ember önmagát. Így rontja el a létét.

Az ember azt hiszi, boldogságát ennek a világnak az adományai biztosítják, s ezek örökre maradandók. Aztán belepusztul a jó és a rossz váltakozásába.

Bár ez a világ egymással hadakozó ellentétekből áll, a jó és a rossz szüntelen ütközetéből, megvannak benne a magasabb és valóságos dolgok példázatai és tükröződései is. Emiatt a lelket itt fel lehet kelteni, és arra lehet késztetni, hogy figyelmét önmagára irányítsa, s ezzel belátáshoz jutva megtudja az igazságot.

A lélek azért jön erre a világra, hogy megkülönböztetési képességre és belátásra tegyen szert. Itt viszont elhanyagolja a megbízatását, elfelejti lényegét, mire ennek a világnak a javai felszippantják, s földi léte célját így szem elől téveszti. Érzékszerveit az ember helytelenül használja. Így nem nyer betekintést, holott ez a világ olyan hely, ahol meg lehet ismerkedni az igazsággal. Az érzékszervekkel észlelhető formák elmúlnak ugyan, mégis egy igazán örök élet árnyképei és példázatai.

Az őstípusok világában nincs semmi olyasmi sem, ami ezen a világon és a dolgokkal történő folyamatokban meg ne lenne vetület formájában. Másrészt nincsen ezen a világon semmi sem, ami nem az őstípusok világának a példázata lenne. Az érzékvilág csalókasága és folyékonysága az embert arra készteti, hogy forduljon el tőle, és igazodjon kizárólag az őstípusok tisztaságához. E világ gyenge, változandó és mulandó formái az őstípusok tartós hatására utalnak. Az érzékvilág dolgainak kölcsönös ellentmondása és tarthatatlansága az embert arra kényszeríti, hogy az őstípusok világában, a tiszta gondolatok birodalmában fennálló egyetértésre nézzen.

Anyagvilági tartózkodásod idején, ó lélek, ne fűződj az érzékek működéséhez, mert megakadályozzák a belátás megszerzését; célod és megbízásod ugyanis tenmagadban él. Így leszel képes minden tehetségedet az egyetlen célnak szentelni: belátáshoz jutni, s ezáltal az eredetben lenni. Ha az egyetlen életre vágysz, akkor le kell vetned tisztátalan ruhádat, el kell távolítanod testedről a piszkot, meg kell semmisítened, ami igazi fajtádnak ellentmond.

Ha ezt megtetted, akkor fordulj az igaz élethez, és tapasztald meg örömeit. Öltsd fel azt a ruhádat, mely összhangban van belső lényeddel. Vedd körül magadat a belőle eredő formákkal, melyek örökké valók és megváltoztathatatlanok, amelyeknek a kikelet, virulás és pusztulás világában való tartózkodásod alatt csupán vetületeit és példáit láttad.

Gondolkozz el mindenen, amit magyaráztam neked. Hagyd, hogy áthasson ez az igazság, és próbáld megérteni. Azt is tudnod kell: három dolog különböző változatai romlasztóak: a sokistenűség, az igazságtalanság és az érzéki élvezetre vágyás. Egyetlen gyökerük van: ennek a világnak a kedvelése. Kerüld tehát ezeket, és menekülj előlük, mint a madár a madarász hálójától. A sokistenűséget elkerülheted, ha az egység vezérelhet. Az igazságtalanságtól megóvod magadat, ha belátás, tisztaság és megbízhatóság vezet. Ha nem reagálsz érzéki élvezetre, akkor mentes leszel a keserűségtől, rettegéstől, félelemtől, aggodalomtól, tudatlanságtól és birtokvágytól.

Győződj meg róla, ó lélek: ezek a viselkedési szabályok helyesek, s így részesülsz a boldogságban a megsemmisülés helyett.

Isten az embert a mindent átható, teljes betekintés elnyerésére teremtetett, s hogy eszerint éljen. Az ember azonban erre folyamatszerűen érik meg, mint a szőlő vagy más gyümölcs.

Az embert az érzékszervileg észlelhető dolgokból álló lénynek is láthatjuk, de láthatjuk a szellemből származónak is, mely érzékszervileg észlelhető dolgokkal van felruházva.

Érzékszervi szempontból a világra érkező ember a lényével kapcsolatos működéseket kezdetben nem képes alkalmazni. Táplálék felvételével azonban okulásra alkalmas állapothoz fejlődhet fel. Akkor még nem képes gondolatokat kelteni. Ha belátásra vágyik, akkor a legmagasságosabb javakkal táplálják, a tökéletessel, ami a teljesüléshez vezet. Így nyeri el az önálló alkotás lehetőségét, hogy a helyes gondolatok kialakítása révén szabaddá váljon. Ettől a pillanattól kezdve mondható felnőttnek.

Érzékszervileg nem észlelhető szempontból az ember kezdetben az alkotó szervvel kapcsolatos eleven erő, amelyet a maggal visznek be az anyaméhbe. Akkor az égitestek közvetítésével a magzat kialakul, és elkezdődik egy élőlény gyarapodása. Ennek a lénynek meglesz a lehetősége a választásra és az elkerülésre. Ez az élőlény akkor válik emberré, ha belemegy egy tökéletes erő, mely őt is tökéletessé teszi. Ez az erő az igazi gondolkodási képesség. Ekkor lett ellátva az ember mindennel. Ekkor tökéletes, és ebből a tökéletességből kell élnie.

Ember kezdetben nem volt sem lehetőség, sem eredmény formájában. Később lehetőségként, most meg mint valóság van jelen; most tökéletes. Tehát szabad akaratából cselekedhet. A gondolkodás tehetségével önmaga és mások számára is teremtőként működhet.

A mindenség Alkotója, dicsértessék a neve, az igaz gondolkodási képességgel rendelkezők füle számára szüntelenül mondja gondolatait. De nem mind, aki hallja, érti is a beszélőnek a szándékát. Egyes lényeknek tolmács kell, magyarázó, közvetítő, mert a beszélőt nem képesek közvetlenül megérteni. Mintha idegen nyelvet hallana, a tolmács fordításától függ.

Neked azonban nem kell olyannak lenned, mint akiknek tolmácsra van szükségük. A fordítók gyakran megbízhatatlanok, megváltoztatják a szavak értelmét és elferdítik jelentőségét. Arra kérlek tehát, emelkedj felül az Isten beszédét nem értőkön, és azokkal lépj kapcsolatba, akik megértik.

Próbáld, ó lélek, a következményeket felismerni, mielőtt cselekszel; tudjad, mely gyümölcse lesz a fának, mielőtt elülteted. Ha igyekszel belátásra szert tenni, mielőtt cselekszel, megtiszteltetés lesz a részed, könnyű lesz a dolgod, és jó termést aratsz.

(Hermész Triszmegisztosz  - A Lélek Okulására)

Hermész Triszmegisztosz - A Lélek Okulására 1.

Isten nevében, a mindenség oltalmazója nevében kezdem feljegyezni a nagyra becsült filozófus, Hermész Triszmegisztosz egyik tanulmányát, amelyben a lelket felszólítja, forduljon el az alant lévő dolgoktól, és igyekezzen felfelé irányulni a saját világára. Ezzel a lelket meg akarja óvni a további lesüllyedéstől az ellentétek világában, mely a lélek számára idegen, mert a lélek nem onnan származik. Ezeken a dolgokon szükségképpen el kell gondolkodni, hogy az ember közeledhessen az eredethez, és beleolvadhasson az Alkotóba.

(Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája)

Örök elveket fogok megmutatni neked, ó lélek. Illeszd be őket a lényedbe, váljanak a tulajdonoddá, és hasson át az igazság, ahogyan meg vagy róla győződve, hogy a tűz forró és száraz, a víz meg szomjat olt, és természeténél fogva hideg és nedves.

Ha némely dolgok homályosnak tűnnek számodra, akkor térj be a lelkiismeretedhez, hogy tehetséged ellentétektől és zavaroktól mentes maradjon. Akkor a külső dolgok a belső látáshoz vezérelnek. Ahogyan egy festmény láttán a festő létezésére következtethetünk, az ecsetvonásokban és a stílusban a festő keze munkáját ismervén fel, melyet a készítő lelkesedése mozgat, úgy részesülünk az alkotó ötletében.

Mindennel így van ez, ó lélek. Ha az alkotója nem látható, akkor művein keresztül közelíthetjük meg. Ugyan­így fontolgathatjuk a mindenség Alkotóját és a sors műveit is, vagyis teremtéseik révén.

Kérlek, ó lélek, gondolkodj el mindenen, legyen az akár a gondolkodással, akár az érzéssel észlelhető. És tudd meg: az igazán Létező, az első Ok, a teljes Világosság megajándékoz a dolgok belső lényegének és finom különbségeinek, tehát a Gnózis felismerésének a lehetőségével.

Őhozzá képest minden dolog elkülönült, de egyik sem része őneki. Ő az általános, de nem mindennek az összege. Gondolkozz el ezen, ó lélek, és szabadulj meg a természet tisztátalanságától. Légy alázatos, és vágyakozz a jó forrására és Atyjára, a gondolkodási képesség gyökerére és alkotójára, az élet és a bölcsesség ajándékozójára. Ő az egyedül jó és a kegyelem, hogy részesülj az életben, és megtapasztald a szerencsét és a boldogságot.

A világegyetem okozója, alkotója és megalapítója - legyenek áldottak és szenteltessenek meg az ő nevei mindenek fölött - hozott létre téged a semmiből, ó lélek, és ajándékozott meg a gondolkodás alkotóképességével. E képesség révén tudod látni a dolgokat igazán úgy, ahogyan ő teremtette. Alakot azonban te adsz nekik, holott az eszme, amelyen alapulnak, rejtve van előtted. Te alakítod őket a világból, amelyet látsz, formából formát készítvén.

Pecsétet vés az Alkotó, s pecsétjének lenyomatából, a képből szerzed ismereteidet. Így adatik meg néked, hogy ráismerj az igazi formára, ahogyan azt a pecsét készítőjének lelket adó munkája keletkeztette. Szóval a víz mozgását a fövenyen és a homokban hagyott nyomaiból ismered meg. Hidd el, igaz amit mondok, és tudd meg, hogy a formák és képek, melyeket a jövő-menő dolgok világában testi szemeiddel látsz, csak példázatok, az igazán változatlan és romolhatatlan élet ötletének csupán lenyomatai.

A szellemben lévőt kizárólag szellemi szem pillanthatja meg. Aki a szellemben, az igaz életben van, és testtel rendelkezik, annak tisztában kell lennie vele, hogy ez az élet folytonos valóság.

Az ember az anyagban képet alkot önmagáról. Önmagát látja saját ötleteiben és lenyomataiban. Ennek örül, ez tetszik neki. Önmagában látja a szeretetet; az öröm és tetszés megvan őbenne. Ez egy igazi, romolhatatlan és örökké tartó boldogság.

Törekedj, ó lélek, bepillantáshoz jutni megnyilvánulás révén, ismerd meg a dolgok lényegét, de ne ügyelj mennyiségükre és minőségükre. A dolgok lényege és jelensége egyszerű, és a lélek azonnal és közvetítő nélkül megértheti őket. A mennyiség és a minőség viszont sokféle, és tér és idő korlátozza.

Meg kell tudnod, ó lélek, hogy a sokféleség világába lehetetlen bepillantást nyerni. Ezen a világon nem maradhatsz, ebből semmit sem vihetsz magaddal.

A bepillantás elnyerése a lélek tulajdonsága. A belátás különbözik a külső dolgoktól. Ragadd meg tehát az egyszerűség ismeretét, és a sokrétűséget hagyd el.

A kozmikus elemek közül, ó lélek, a föld a legnehezebb. Ez ülepedett a legmélyebbre. Nagyon besűrűsödött. Durva, tömény, nehéz és merev. Ki van zárva a világosságból és az életből, tehát az önálló működésből.

Ezután a víz eleme következik. Ez a földnél finomabb, tisztább és magasabb rangú. Több életlehetőséggel rendelkezik.

Majd a levegő eleme következik. Ez a víznél is finomabb, és még több fény és élet van benne.

Ezt aztán a tűz eleme követi, amely a legnagyobb életlehetőségekkel bír.

A tűz után az égitest eleme jön, mely a négy alantas elem legtisztábbját tartalmazza. Különös és egyszeri, először is mert nagyon finom az anyaga, szinte túlcsordul az életlehetőségektől, szépen és fokozatokban van elrendezve, és nagyon közel áll a szellemben részesülő élethez és a tökéleteshez. Másodszor: mert a legszebb, tökéletes és szimmetrikus égitest-for­má­ja van, azaz gömb. Harmadszor: mert amit körülzár, az mind azonos formájú, gömb alakú; gömb a gömbben, sorban egyik a másikban lefelé, egészen a földgömbig.

Az égitest eleme után, mely a legmagasabb, felfelé a lélek anyaga következik. A lélek tiszta, világosan ragyog, és az égitesteket harmonikusan mozgatja. A lélek minden elemnél és testnél finomabb, amit körülfog. A lélek testetlen. Ami a lélek alatt áll, az nem részesülhet az életben, csak a lélek által. A lélek rendelkezik a gondolkodás, az akarás és a megítélés képességével. Tehetségét mindenre kiterjeszti, ami összeköttetésbe kerül vele, ha az képes megvalósítani ezeket a lehetőségeket. Így hoz életet.

Ami a lélekkel nincsen kapcsolatban, az nélkülözi a gondolkodást, az akarást, mozgás és a megítélés lehetőségét. E tulajdonságok nélkül viszont nincsen élet.

A szellem a lélek fölött áll, és magába zárja a lelket. Ez minden észlelhetőség legfinomabbja, és mindeneknél magasztosabb. A szellem Istentől kap világosságot, életet és szépséget, és közvetítő nélkül hinti ezt mindenre, ami őbelőle él. A szellem a legmagasságosabb közvetítő. A legközelebb áll Istenhez, mint a kamarás a királyhoz.

Gondolkozz el ezen az összetételen, ó lélek, hasd át magadat ennek az igazságával, és légy ebben teljesen biztos. A dolgok így vannak összerakva, elrendezve és fokokra osztva.

(Hermész Triszmegisztosz  - A Lélek Okulására)

A gondolat teremtő ereje

Volt egyszer

 egy fiatal íjász, aki több íjász

versenyt is
megnyert Egy alkalommal hírét vette, hogy létezik egy öreg Zen
mester, aki nagyon ügyesen kezeli az íjat Bízva saját tudásában
és bizonyos felsőbbrendűségi érzéssel versenyre hívta hát az
öreg mestert A fiatal íjász valóban ügyes volt Első nyilát
hajszálpontosan a céltábla közepébe lőtte, második nyilával
pedig sikerült az elsőt kettéhasítania.

 

 

 

- Szeretném látni hogy képes vagy-e hasonló teljesítményre?
- mondta az öregnek

A mester nem vette elő az íját Arra kérte a fiatalembert,
kövesse őt a hegyekbe. Kíváncsi lévén, követte hát a mestert
amíg egy mély szakadékhoz értek A szakadék fölötti, egyetlen
híd egy kidöntött fatörzs volt A mester fellépett a bizonytalanul
ingó, csúszós fatörzsre, és nyugodtan kisétált a mélység fölé.
Kiválasztott egy távoli fát és nagy biztonsággal küldte célba a
nyílvesszőt
- Most te következel - mondta, és könnyedén lelépett a
fatörzsről.
A fiatalember rémülten bámult a szakadékba Nem tudta
rászánni magát, hogy a mélység fölé lépjen. A mester azt
mondta:
- Jól uralod az íjat de nem tudsz uralkodni a gondolaton, ami
a nyílvesszőt kirepíti.

(Zen-történet)

A megismerés és bölcsesség 7 lépcsőfoka

Ezek azoknak a síktörvényeknek a vetületei, melyeket oly könnyen hagyunk figyelmen kívül, s mint tudjuk a törvények nem ismerete, nem mentesít a törvények alól. Nagyon sokáig nem haladjuk meg a szavak felszíni értelmezését. S nem is tudjuk, hogy minden ott van karnyújtásnyira. És a titkos tanok, nem azért titkosak, mert titkolják őket, hanem az egyed rezgésszáma nem haladja meg azt a megértési küszöböt, ahol az információ valóban értelmezhetővé válik. Egyszerű kedves fáma, amikor az istennek javasolják, hogy bújjon el az emberek szívében, mert ott fogják a legkésőbb keresni. Azt tegyük hozzá, hogy a szív alatt, nem érzelmeket javallott gondolni, hanem azt a központot, amelyért oly sokan “meditálnak”… s melyért nagyon sokáig csak a sejhaját hajlandó használni az ember, hogy amikor belefárad az akaratosság hiábavalóságába, kialakuljon egy valóban belső látás. A következő sorok is ebben segítenek néhány embernek:

1. lépcső: Az emberi értelem gyermekkora. Kötöttségben, sötétségben tapogatózik az ismeretköre. Mindenben élvezi ugyan az Isten jótéteményeit, de úgy mint a gyermek, anélkül, hogy Isten kezét látná, amely nyújtja neki. Nem ismeri a lélek táplálékát, nincs metafizikai igénye… Ezen a lépcsőn sokáig vesztegel az értelem ifjúságkora.

2. lépcső: Tévedések, eltévelyedések, szenvedélyek, érzékiség tartja fogva szellemi érdeklődését, ennélfogva nem emelkedhetik, … legfeljebb homályos sejtésekig juthat. Ezért marad sokáig ezen a síkon.

3. lépcső: Az emberi értelem itt már feltételezi a legmagasabb lényt és valami összefüggést vél felfedezni közte és az Univerzum között. Megsejti a test és a lélek törvényeit. Ennek a sejtelemnek vallási etikai az alapja. De a sötétség felszívja ezeket a sejtéseket a szenvedélyek markánsabb hatásai által. Ezek a hatások tartják sokáig ezen a fokon.

4. lépcső: Itt az ember megismeri a Legmagasabb viszonylatát a világegyetemmel. Megismeri a vallás és a morál törvényeit, anélkül azonban, hogy a megismerést  gyakorolná. Itt igen hosszú ideig marad állva legtöbb emberi lélek.

5. lépcső: Ezen a fokon az ember már megismeri a kinyilatkoztatást. Hinni kezd, de hite összekeveredik nem helyes fogalmakkal. Itt megint sokan visszatérnek a sötétségbe, babonákon, fanatizmuson át vándorolva.

6. lépcső: Helyes fogalmak a kinyilatkoztatásról. Helyes hit, alázat, de még nem tudja összeegyeztetni a cselekvéseket és az eseményeket a hitével, ami szintén visszatartja egy ideig a lelket a teljes felemelkedéstől.

7. lépcső: Itt már valósággá válik a kinyilatkoztatás. Az ember összeegyezteti a láthatót, a megismert valóságot a hitével. Szívét átalakítja Isten templomává, részt vesz az általános harmóniában, az Isten egységben.
Persze nem minden ember jut el erre a fokra földi életében, csak az, aki az emberiség fejlesztése céljából erre törekszik. Mint legmagasabb emberi példakép, missziót vállal. 

Ahhoz, hogy ebből az anyagi szférából kikerüljön az ember, elég, ha életeken át kitartóan felfelé törekszik, mert akkor már nem épít magának vágy-várat, anyagi bázist a földön.
Ezt a beosztást a legnagyobb lélekismerő bölcsek kutatásaiból közöljük. Ebből is kiviláglik, milyen nehéz ettől a szférától megszabadulni. Figyelmébe ajánljuk azoknak, akik még nem tudják elfogadni a reinkarnációt, hogy gondolkozzanak ezen. Semmi baj, semmi hiba nincs azok körül, akik nem akarják, vagy – enyhébben szólva – nem tudják megközelíteni a végső igazságokat, éppen csak jó, ha fáradságot vesznek maguknak arra, hogy átvizsgáljanak egy ilyen skálát, hogy belőle megállapítsák, lelki fejlődésük mely fokán állnak. Ha egy kicsit kinyitjuk a szemünket, megláthatjuk már közvetlen környezetünkben az életfelfogás és vele a fokozat különbségeit. Lehet valaki társadalmi szempontból nagyszerű ember, rendes, kötelességtudó, tehetséges és mégis teljesen anyagias. Az ilyennek hiába vetnénk fel azt a szükségszerűséget, hogy az embernek ettől a szférától meg kell szabadulnia, ha boldog akar lenni, ő a boldogságot csak a földön, földi örömök között tudja elképzelni. Pedig milyen átmeneti minden földi öröm. Az ember szinte érzi, hogy szalad előle, ezért is szeretné megragadni, magához kötni. Ez az aggodalma tulajdonképpen el is rontja a már megszerzett örömét, mely így átmenetileg sem mondható zavartalannak. Persze, mert azt is csak fejlettebb fokozaton érheti meg, hogy a boldogság, az öröm, a béke utáni vágy nem más, mint honvágy… Az örök hazába, a szellemi élet boldogságába, örömébe, békéjébe való vágyakozás.

Erről eszünkbe juthat egy egyszerű példa. Ha a kisgyermek sír, mert fáj valamije, édesanyja igyekszik mindenfélével elvonni a figyelmét bajától. Énekel neki, hogy elaludjon, édességet ad a kezébe vagy játékot, hogy elcsitítsa. A gyermek meg kapkod minden után, mert azt hiszi: ez az, ami hiányzik neki, ami megnyugtatja. De csak egy pillanatig tart az ártatlan szuggesztió, mert a kívülről jött alkalmi örömökön keresztül megint csak átüt a fájdalom.
Ez az ember örökös elégedetlenségének helyzetképe. Bármit ér is el, bárhová helyezi a sorsa, az elégedetlenség mindenen keresztül felüti fejét és hajtja valamerre. Persze ő ennek helyi érdekű okát mindig meg tudja nevezni, de ez csak önámítás. Az igazság az, hogy a fejlődés törvényét születéskor magával hozza és ez a törvény sarkalja úgy, hogy saját akaratának adja kezébe az ostort, az hajszolja előre. Jó állapot az már, amikor a magasabb rendű értelem ül fel a bakra és átveszi az irányítást. Kevesebb fájdalommal jár azontúl az emberi élet, az igaz, hogy kevesebb anyagi igénnyel is, miután a szellem végre szóhoz jutott…
Ehhez az állapothoz azonban csak sorozatos életek tapasztalatain át ér el az ember. Ezért, ha az előbb említett anyagias ember-típus jól végzi a feladatát, csak a maga fokozatán végzi jól.

(Wictor Charon)

Dr. Grandpierre Attila - A lélek halhatatlansága 3.

A fogantatás titkai

Amikor a hímivarsejt megtalálja a jóval nagyobb petesejtet és beléhatol, akkor a citocentrum a két sejtmag közé helyezkedik, mindjobban sugározni kezd és a két sejtmagot egymás felé vonja. A két mag egyesülésével a megtermékenyülés megtörtént és a sugárzás megszűnik.

Néhány perc múlva a sejtmagtól jobbra és balra egy-egy citocentrum helyezkedik el, sugározni kezd és megindítja a sejtosztódás bonyolult folyamatát. A citocentrumokból mozgató és rendező sugarak indulnak minden kromoszóma egy megszabott pontjához. A kromoszómák eredetileg különböző térsíkokban össze-vissza helyezkednek el a magban, úgy, hogy az ekkor keresztülmetszett mag szemcsés szerkezetűnek látszik. A sejtosztódás felé való első lépés a kromoszómáknak olyan elrendezése, hogy hossztengelyükkel valamennyien a két citocentrum síkjába kerüljenek. Közben a magburkolat megnyílik és fokozatosan feloszlik. A második lépés úgy az apai, mint az anyai eredetű kromoszómák fele-felerészét egyaránt az egyik citocentrum felé rendezi, a fennmaradó felerészt a másik felé, mégpedig a két citocentrum térfelét elválasztó középvonal körül. A harmadik lépésben a két citocentrum sugaraival a kromoszómákat hossztengelyük mentén kettészakítja, illetve a génfüzéreket egymástól elválasztja. E műveletnél arra kell ügyelni, hogy a páronkint egyforma kromoszómák és génfüzérek tagjai különböző citocentrum csoportjába kerüljenek. Csak így biztosítható, hogy a szervezet minden sejtjében egyforma géncsoport legyen. A negyedik mozzanat, amely az előzővel valószínűleg együtt folyik le, a kereszteződés. Ugyanis két-két egymás mellé párosított kromoszóma, illetve génfüzér egyformán két vagy több darabra szakad és a darabok kicserélődve újból összetapadnak. Kettőnek leszakad pl. egyharmad része, másik kétharmad részhez vándorol és vele összetapad. Ilyenformán a gének elrendezésének új kombinációját kapjuk. Miután ez a szervezet kialakulását befolyásolja (ezért is történik) a szervezet végállapota pedig determinált, azért a kereszteződésnek is ehhez szabott terv szerint kell történnie. A tényezőnek, amely az osztódást intézi, ezt tehát ismernie kell. Az ötödik lépésben a két citocentrum a hozzátartozó kromoszómákat a középvonalról sugaraival maga felé vonja, ott gomolyagba tömöríti, mely köré újból magburkolat képződik. Ezután a citocentrumok a sejt többi anyagát, a citoplazmát szakítják szét és csoportosítják új magok körül. Vele a sejtosztódás végetért és a citocentrumok sugárzása is megszűnik. Előfordul, hogy egyszerre három-négy sugárzó citocentrum kezd működni, ebben az esetben a sejt is három-négy felé osztódik, ami az osztódási folyamatot még sokkal bonyolultabbá teszi.

A citocentrumok sugárzása nem hipotézis, hanem látható tény. Ugyanis a sugárzás hatására a kocsonyás sejtanyag sugárszerűen rendeződik el éppúgy, mint ahogyan a vasreszelék mágneses erővonalak mentén, úgyhogy azok vonulása látható. Egyesek azzal a feltevéssel kísérleteztek, hogy nem sugarakkal, hanem húzó rostokkal van dolgunk. Ennek azonban ellentmond már az is, hogy a sejtek lehűtésekor (a sejtplazma megmerevedésekor) a sugárszerű elrendezés eltűnik, holott rostok ezáltal csak szilárdabbá válnának. Gurwitsch, Stempel, Gábor és Reiter műszerekkel is megállapították, hogy a szervezet fejlődése, a sejtek osztódása oly sugárzással jár, melynek megmérték erősségét, valamint a rezgésszámát. Úgy találták, hogy ibolyántúli sugarakról van szó, hogy a sejtosztódás folyamata e sugaraktól függ, velük együtt növekedik és csökken" -írja le a sejtosztódás folyamatát Albert S. Bernát.

Popp és munkatársai kimutatták, hogy a sejtosztódás alakzatai az elektromágneses tér mintázatát követik. Hogyan lehetséges ez? Lehetséges, hogy a kromoszómák a megfelelő alkalommal olyan erős elektromágneses teret fejlesztenek ki magukból, amelyek segítségével mozgásukat vezérelni tudják? Fentebb már láttuk, hogy az elektromágneses tér rendkívül hatékony, parányi töltéskülönbségek is óriási erőket tudnak kifejteni. Mikhailov és Ness pedig nemrég azt is megmutatták, hogy a sejtek belső tájoló rendszerét a mozgás irányának érzékeléséhez, a cél felé irányításhoz a sejt belsejében folyamatosan termelődő elektromos terek adhatják".

Személyiségünket a Természet modellszámítások alapján alkotja meg

Kromoszómáink, génkészletünk személyiségünk végső anyagi alapjának tekinthetők. De mi irányítja génkészletünk kiválasztásának és kialakításának folyamatát? Hoimar von Ditfurth ,,A Világegyetem gyermekei" című könyvében írja, hogy kromoszómák összepárosítását azok a regulátor-gének (szabályozó-gének) irányítják, amelyek génállományunk 95%-át alkotják! Minden kettős kromoszóma-készlettel rendelkező élőlény sejtmagjában megtalálható ,,a külső világ belső modellje", amelyben a szülői gének összeválogatásának egy része mintegy előre, láthatatlanul lejátszódik. Ezen szabályozó gének segítségével dönti el a Természet, milyen legyen személyiségünk. Életünk egészét mintegy előre lejátssza a képződő sejtmag, és az így alkotott kép alapján dönt a Természet, hogy a sok lejátszott életút-lehetőségből melyiket válassza, milyen génkészlettel, tulajdonságokkal, hajlamokkal, szellemi irányultsággal szülessünk meg. Így tehát személyiségünk végső alapja és tevékeny alakítója, irányítója maga a Természet. De hol található ez a Természet? A csillagvilágban, és a Világegyetemet irányító természeti törvényekben, amelyekhez a fizikai törvények mellett hozzátartoznak az élet törvényei, és az értelem logikai törvényei egyaránt, mert ez a Világegyetem - élő! Úgy is mondhatjuk, hogy a csillagvilágból jöttünk ide a Földre. De ha magára a testetlen szervező-központra gondolunk, úgy is mondhatjuk, hogy a csillagvilág lélek-központjából, a természetes érzések-gondolatok földjéről jöttünk! Ha meggondoljuk, hogy ezek a természetes érzések-gondolatok valóságosan létezők, beláthatjuk, hogy amikor földi életünkben újra találkozunk velük, nemcsakhogy ,,már láttam!" (deja vu) élményünk támadhat, de azt is átélhetjük ezek felfedezésekor, hogy az igazságra bukkantunk, arra az igazságra, ami a Nagykönyv-ben meg van írva. Ez a Nagykönyv a Természet Nagykönyve. De talán nemcsak Nagykönyv, hanem Nagyszív is, hiszen nemcsak gondolatok, hanem elsősorban érzések alkotják. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy az igazi zene képes bennünket visszaröpíteni létünk legősibb állapotaiba, sorsunk legteljesebb kiteljesedésébe, abba a világba, amelynek a belénk írt törvények szerint el kell jönnie, akkor azt is felismerhetjük: mindannyian a zenéből jöttünk, és ez a zene, a Természet zenéje tudja, mi a Világegyetem célja, rendeltetése.

A Természet: földi életünk segítőtársa

Gondolatmenetünk, szellemi utazásunk során bepillantást nyertünk abba a világba, ahonnan jöttünk, és abba a világba, ahová megyünk. Észrevehetjük, hogy eredményünk szerint ugyanoda megyünk, ahonnan jöttünk: a mennyekből, a csillagvilág lélek-központjából. Nem is lehet ez másként: a halál nem más, mint átváltozás, visszatérés eredeti honunkba, a csillagok közé. Mi marad fönn személyiségünkből halálunk után? Elsősorban igazi lényegünk, az az érzésvilág, az az eszmeiség, aminek érvényre juttatásáért a Földre születtünk. Ha ráébredünk erre a természetes, velünk született érzésvilágra és eszmeiségre, és arra, hogy ez adja legmélyebb, legemberibb lényegünket, rájövünk, kik is vagyunk tulajdonképpen, és mi a dolgunk itt a Földön. Kiteljesedik, óriási jelentés-többletre tesz szert önazonosságunk, mert ettől kiterjed a Természet egészére. És ha önazonosságunk kiterjed a Világegyetemre és teremtő erőire, mellénk áll az Élő Világegyetem minden alkotóereje, és életünk megtelik otthonossággal, emberi, természetes fénnyel. Nemcsak a bőrünkben, és lakásunkban, de a világban is otthon érezhetjük már magunkat. És ez olyan tartást és erőt ad életünknek, amire földi életünkben nagyon is szükségünk van.

Lelki folytonosságunk kikerülhetetlenné teszi, hogy átérezzük önazonosságunk kozmikus oldalát. A szó legmélyebb értelmében azonosak vagyunk az Élő Világegyetemmel! Önazonosságunknak a Világegyetem élete az alapja, e nélkül olyanok vagyunk, mint egy jöttment, tudatlan idegen a Földön. Emberi méltóságunknak, igazságérzetünknek kapcsolatunk a nagy Egésszel ad igazi tartalmat. Érzelmi és értelmi belátó képességünk a Világegyetem életéből fakad, és ezért mindent átérezhetünk, mindent megérthetünk, bensőséges otthonosságban. Ha tartani akarjuk magunkat önmagunkhoz, ha meg akarunk felelni önmagunknak, ha élni akarunk legmélyebb, legvalóságosabb képességeinkkel, akkor élnünk kell lelkünkkel, lelkünk Kozmoszból eredő és Kozmoszba visszatérő égi folyamával. Ez adhat életünknek kozmikus mélységű tartást, igazi távlatot, irányt, célt és értelmet.

(Dr. Grandpierre Attila zenész, énekes, csillagász, a természettudomány doktora, a fizikai tudományok (csillagászat) kandidátusa, író, költő)