Száraz György - A tórusz titkai

Feltűnő, hogy az olyan híradások, amelyek a legújabb találmányokra, vagy a régi, de roppant hasznos szabadalmakra vonatkoznak, nem kapnak publicitást. Ilyen erős lenne a lobbi? Azoknak a magas beosztású tudósoknak és szakembereknek a véleményeiről is keveset hallani, akik tőlünk ezerszer mélyebbre látnak bele a kulisszatitkokba, pedig az ő állásfoglalásuk eléggé megalapozott. A tórusz titkainak megismerésén keresztül pillantsunk bele az összefüggések világába!

Talán a kedves Olvasó már nem fog meglepődni azon, hogy könnyedén fel tudnék sorakoztatni egy sor olyan tudóst és hivatalnokot, akik nyíltan felvállalták, hogy hisznek, avagy kifejezetten tudnak az értelmes idegen lények létezéséről, azok rendszeres látogatásáról és a Földön hagyott tudásáról. Nem kifejezetten spirituális beállítottságú emberekre gondolok, hanem olyanokra, mint Allen Dulles, egykori CIA igazgató, aki nem tagadta az idegenek létét, vagy többek között Dr Brian O’Leary NASA asztronautára.

Tegyünk egy röpke utazást a múltba, vissza a kezdetekhez. Vizsgáljuk meg azt a szimbólumot, amelyet Isten alapmintájának, a Teremtés mátrixának, az Élet forrásának, avagy az Élet Virágának, a Csend Szavának és a Fény Szavának is neveznek. Ez a minta nem más, mint a tórusz. Az egyetlen olyan forma, amely kifelé és befelé egyaránt képes önmagába fordulni.

Azért nevezik virágnak, mert vázszerkezete formailag hasonlít egy virágra. Minket azonban nem a szimpla hasonlatosság izgat, hanem az, hogy a kutatók vizsgálatai szerint minden élőlény ilyen mintázat alapján épül fel legbelül! Lássuk, hogyan keletkezett ez a forma.

Képzeljünk el gömböt a síkban. Ez egy kör lesz. Ennek a körnek a középpontjából húzzunk egy sugarat a körvonal tetszőleges pontjához. Ez legyen egy ugyanilyen sugarú kör középpontja. Rajzoljuk meg képzeletben ezt a második kört. Vegyük észre, hogy ugyanolyan alakja van a két kör egymásba fonódó részének, metszetének, mint az emberi szemnek vagy szájnak. Ami még érdekesebb, hogy elfér benne két egyenlő oldalú háromszög. E háromszögek egy téglalap belsejébe helyezve kiadják azt az isteni arányt, ami az aranymetszés kulcsa.

Most folytassuk a körök szaporítását oly módon, hogy a második körünk és az első metszéspontjaira mint középpontokra tekintve újabb, azonos sugarú köröket rajzolhatunk meg, és így tovább. Így voltaképpen az eredetivel együtt összesen hét kör kapunk. Egyet középen és hatot körülötte. Ezt a formát hívjuk az Élet Magjának vagy Csírájának.

Ha mindezt nem körökkel, hanem gömbökkel képzeljük el, akkor azt mondhatjuk, hogy egy pontból kiáradt valami, ami megszülte az első gömböt. Majd a középpontból a gömbfelszínre bocsátott sugarak érintési pontjai lettek az új gömbök középpontjai. Mindegyik megfeleltethető egy új dimenziónak. A hét gömb megfeleltethető a teremtés hét napjának, a hét zenei hangnak, a szivárvány hét színének, a hét belső elválasztású mirigynek, a hét fő csakrának, de az analógiák száma végtelen, minthogy ez a geometriai ábra vég nélkül ismétlődik. Ez az alapja mindennek, ami létezik. E mintázat szerint növeszti a természet a virágokat, ez alapján osztódnak a sejtek, így épül fel az emberi szervezet, ugyanakkor a makrokozmikus léptékekben mérve így jönnek létre a galaxisok is.

Ahogy az Élet Magja gyarapszik és kitágul, folyamatosan újabb gömböket hoz létre, amelyek spirálszerűen teremtődnek. Az Élet Magja körül az újabb körben tizenhárom, majd a harmadik körben tizenkilencedik gömb keletkezik, s vele együtt Élet Virága.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy e szentséges geometriai ábra vég nélkül ismétlődik: atomokban, sejtekben, milliárdnyi életformában, valamint bolygók és galaxisok formájában fellelhető az azonos geometriai minta.

Bár a részek mindig egyediek, mégis kapcsolatban állnak az egésszel. Itt érhető tetten a rész-egész egységelve. A természet formavilága változatos, de minden mögött ugyanaz az ősminta áll.

Ha elvonatkoztatunk a gömböktől és csak a gömbök erővonalait tartjuk meg, akkor újabb felismerésekre tehetünk szert. Rájöhetünk, hogy minden gömb magába foglalja az öt platóni testet. Platóni téridomoknak nevezzük az olyan poliédereket, amelyeknek egyenlő oldalaik és szögeik vannak. Voltaképpen arra jöttünk rá, hogy az Élet Virágában ilyen téridomok kötik össze a gömbök középpontjait. Így jelenik meg a tetraéder, a hexaéder (kocka), az oktaéder, a dodekaéder és az ikozaéder. Platón tiszteletére ezeket a testeket platóni testeknek nevezték el. Megjegyzem, Platón egyiptomi bölcsektől tanulta az Élet Virágának titkait. Ezekre úgy tekintünk, mint a világegyetem építőköveire.

A számok, a matematikai relációk egy része, a nyelvek, a betűk és ábécék, a DNS ábécéjének 64 kódja, az építészet számos megoldása, vagy éppen az emberi test arányossága levezethető az Élet Virágából. S akkor még nem beszéltünk a spirituális és teológiai vonatkozásokról, hiszen a két egymásba fonódó gömb az Isteni Logoszt szimbolizálja, amelynek teremtő mozdulatait, a növekedést, a kiáradást és a teremtést jelképezi az Élet Virága.

Erre éreztek rá azok a feltalálók, akik a semmiből energiát akartak kicsatolni, vagy akik megfigyelték, hogy a kvantumok a környezetükből épülnek fel. Ez a tórusz titka: felépülni, megnyilvánulni és megtöbbszörözni önmagunkat. Pontosabban fogalmazva, bármit is teremtünk, mi ugyanazt az Egyetemes Energiamezőt használjuk fel, ugyanabból merítünk és mivel mi is egy bizonyos ősi mintázatot követünk, fogalmazzunk úgy, hogy ugyanazt tudjuk csak továbbadni. Tehát jelenleg úgy tűnik, hogy nem az atomok a legparányibb részecskék a világegyetemben, de még csak nem is a kvantumok a legvégső valóság alkotóelemei. Most ott tartunk, hogy ha energiában gondolkodunk, akkor vannak olyan alapminták, amelyek megteremtik az Univerzum formavilágát az elképzelhetetlenül parányitól az elképesztő méretekig. De ezek is egy bizonyos információt kódolnak, amelyet egyelőre a tórusszal tudunk elménk számára a leginkább megfoghatóvá tenni.

(Száraz György - global-mystery.blogspot.hu - boldognapot.hu)

Humánökológiai tudatmódosítás a civilizációnkért

Graham Hancock vagyok, író. Az elmúlt húsz esztendőben történelmi rejtélyekről írtam könyveket, az utóbbi időben pedig az emberi tudat rejtélyeibe ástam be magam.

Graham Hancock

Jelen és Ősidők

Számomra úgy tűnik, ma a 21. századi nyugati iparosodott társadalmunkban, számos hatalmas hibát követünk el. Ezek között a legnagyobb az a feltevés, hogy mindent tudunk, hogy mi vagyunk a tetőpontja, a csúcsa az emberi teljesítőképességnek. Igaz, hogy rendkívüli eredményeket tudunk felmutatni az anyagi tudományokban. Azonban a spirituális világban nagyon picik vagyunk, törpék vagyunk az ősökhöz képest. Ha meg akarjuk tudni, hogyan építsünk egy ideális társadalmat, mely táplálja mindazt, ami minden emberben érték és erény, sokkal szélesebb körben kell vizsgálódnunk, mint jelenlegi beszűkült és korlátozott eredményeink. Vissza kell tekintenünk az ősökre. Az ősi Egyiptomot figyelembe véve, mikor a görög történész Hérodotosz meglátogatta, az ottani embereket a legboldogabbnak, legelégedettebbnek, legteljesebbnek találta, akikkel valaha találkozott. Boldogságuk titka a spirituális világgal való kapcsolatból eredt. Az ősi Egyiptom 3000 éven át szüntelenül fenntartotta ezt a kapcsolatot. 3000 évig a legjobb értelmüket bírták munkára, az élettel, a rejtéllyel kapcsolatban, hogy valójában mit jelent embernek lenni ezen bolygón, és a misztériumot, hogy mi történik velünk a halál után. Társadalmunk semmilyen erőfeszítést nem tesz az ilyen kérdések megválaszolására. Egyszerűen csak úgy próbál beállítani minket, mint anyagi lényeket, mint biológiai és kémiai balesetet, melyen túl semmi sincs. Nem csoda, hogy ilyen sötét időkbe léptünk, ahol elvágtuk magunkat a spirituális világtól és nem vagyunk hajlandóak tanulni a múltból.

A Tudat Változása

Változásra van szükségünk. Sürgősen változnunk kell! Úgy tekintünk magunkra, mint gyorsan mozgó, rohamosan változó társadalomra. De ha az apró részleteket vizsgálod, észreveheted, hogy nem sok változás történik. Eszembe jut az emberi história egy korábbi fejezete. Ha visszamész hat millió évet az utolsó, csimpánzzal közös ősünkhöz, majd követed előre az egész evolúciót, láthatod a milló, millió és millió évnyi totális eseménytelenséget. Ahol őseink teljesen leragadtak a megszokott kerékvágásban. Nem változtak semmit, csak a már jól megszokott rendszerre támaszkodtak, nem gondolkodtak laterálisan és kreatívan. Aztán negyven vagy ötvenezer évvel ezelőtt, az egész világon, mintha felkapcsoltak volna egy lámpát az emberi agyban. Észrevehetjük a mindenütt kirobbanó rendkívüli kreativitást. Konkrétan a történelem előtti lenyűgöző barlang-művészetre és sziklafestményekre gondolok. Tanulmányoztam némileg ezt a témát, dolgoztam ezen terület vezető szakembereivel, és már tisztán láthatjuk, hogy ez a múltbéli réges régen bekövetkezett radikális változás, - mely kiemelte őseinket abból a korlátolt viselkedésből, és egy tágabb gondolkodásmódú keretbe helyezte - azért történt, mert - talán puszta véletlenségből - őseink elkezdték felfedezni a módosult tudatállapotokat. Nekem az a véleményem, hogy ha a szükséges változást el akarjuk érni, ha ki akarjuk rázni társadalmunkat a berögződött rutinból, a technológiai megrögzöttségből, a pénz, a véget nem érő termelés és fogyasztás nyomvonalából, - egy olyan körforgásban vagyunk, ahol vagy termelők, vagy fogyasztók vagyunk, avagy mindkettő, és ez minden, amire hivatottak vagyunk - ha újra ki akarunk törni ebből a beidegződésből, meg kell változtatnuk a tudatunkat olyan radikálisan, ahogy őseink is tették negyven vagy ötvenezer évvel ezelőtt. Újra kapcsolatba kell kerülnünk a spirituális világgal, meg kell értenünk, hogy nem kizárólag egyszerű anyagi lények vagyunk. Igen anyagi lények is vagyunk, igen vannak materiális szükségleteink, de az emberi lény belső ragyogása a szellem.

A lélek

Mai társadalmunkban a lélek nem kap figyelmet, eltekintve a nagyon szigorú és beszűkült ortodox maistream vallásoktól. Radikális előrelépésre van szükségünk. Én azt mondanám, hogy a válaszok a problémákra, melyekkel szembesülünk, részben a letűnt fenséges civilizációk tanulmányozásában rejlik, ám az is nagyon fontos, hogy figyelembe vegyük a sámánokat és a sámánizmust, a még fennmaradó törzsi és vadászó-gyűjtögető közösségeket az egész világon. Az elmúlt öt vagy hat évben részem volt abban a megtiszteltetésben, hogy sok sok alkalommal ihattam az amazóniai látnoki főzetből. Az Ayahuascából. Szemtanúja voltam, ahogy az Ayahuasca előtűnik az amazóniai dzsugelből, kiterjeszti karjait az egész világon és minden egyes emberi lény, akit megérint, megváltozik és átalakul ettől a kapcsolattól. 

Én odáig is elmennék, hogy ha tényleg változást akarunk a jövőben, abszolút kötelező munkafeltételnek kell lennie, hogy bármely nemzet vezetőjének tíz alkalmas Ayahuasca programban kell részt vennie, mielőtt hivatalba léphet. Úgy gondolom ez esetben politikusaink kevésbé kapzsik, kevésbé ego-fűtöttek, kevésbé manipulatívak, kevésbé szabályozóak, sokkal nyitottabbak és sokkal hajlandóbbak lennének, hogy egy jobb világot teremtsenek. Mindezt szívből, s nem csak szavakkal tennék.

Módosult Tudatállapotok

Úgy gondolom a sok hatalmas hiba közül, melyeket társadalmunk elkövet, az egyik legnagyobb, hogy csak egyetlen tudatállapoti szintet ismer el. Ez az éber, problémamegoldó tudatállapot, melytől hatékony termelők és fogyasztók leszünk, ettől leszünk részei a gazdasági gépezetnek a nyugati ipari társadalomban. Nem ismeri fel, hogy annyi más tudatállapot is van, melyekre az emberi lény képes. Ennek jele, hogy ma társadalmunk még azt sem engedi meg, hogy felnőttként szuverén elmével rendelkezzünk. A pszichedelikus növények üldözöttségére gondolok, melyek felszabadították őseinket a millió éves sztázisból. A modern civilizációban, még ezen növények fogyasztása is bűncselekménynek számít. Sok évre börtönbe kerülhetsz emiatt, és úgy tűnik senki sem veszi fontolóra, hogy ez mit is jelent. Ez azt jelenti, hogy egy olyan társadalmat kreáltunk, mely felügyelete alá vonta személyünk legintimebb, legdrágább részét, a saját tudatunkat.

Ha elmém nem szuverén, akkor semmi felett sem rendelkezem. Nem is beszélhetek szabadságról vagy demokráciáról, vagy bármilyen hasonló magasröptű eszméről, amíg ez a probléma nem oldódik meg. A tudat kérdése, jogaink, az elménk feletti szuverenitás jövőnk alapja. Nem tudjuk társadalmunkat megváltoztatni, ha előbb nem változtatjuk meg tudatunkat.

Meg kell értenünk, hogy mi vagyunk saját történetünk írói. Senki sem írja meg helyettünk. Mi magunk vagyunk az írók. Hatalmas, határtalan lehetőség rejlik bennünk, mely jelenleg le van szűkülve, mert nem mi irányítjuk a sztorinkat. Másoknak adjuk ezt a felelősséget, akik lehet, hogy rosszindulatúak, kegyetlenek vagy szűklátókörűek. Vissza kell szereznünk a történetünk feletti irányítást. Mi írjuk majd jövőnket.

Világunk lehet fényes vagy sötét. Rajtunk múlik. A választás a miénk. A felelősség a miénk.

Választanunk kell és vállalnunk kell ezt a felelősséget.

(forrás: http://greenr.blog.hu)

Graham Hancock - Helyszínen; Mexikó 2010

Hogyan vonzzuk be életünkbe, amit szeretnénk?

Ha elég figyelmesek vagyunk, és nem merülünk teljesen el a hétköznapi önsajnálatba, munkába és pénzkeresésbe, észrevehetjük, hogy szinte minden nap történik velünk valami „véletlen”. Illetve véletlennek hitt dolog, mert tudjuk, hogy véletlenek nincsenek, hanem mindennek jól meghatározott helye, ideje és feladata van az életünkben.

A vonzás törvénye szerint, bármit – legyen az, akár jó, akár rossz – be tudunk vonzani az életünkbe. Ezért nem mindegy, hogy milyen gondolataink vannak. Minden gondolatnak érzelmi töltete, rezgése van, mely által bevonzzuk a dolgokat. Mit tegyünk, hogy jó, számunkra szükséges dolgokat vonzzunk be?

Kérjünk

Vegyünk egy papírlapot osszuk két részre: az egyik felére írjuk rá, hogy mit nem szeretnénk, a másik oszlopba pedig ennek pont az ellenkezőjét, vagyis azt, amit szeretnénk.

Képzeljük el, amit szeretnénk

Bármi, amit szeretnénk, képzeljük el. Ha például egy autóra vágyunk, lássunk az szemünk előtt, hogy az már a miénk. Vagy képzeljük magunkat egy új munkahelyre. A belső látásunk, elképzelésünk csodálatos teremtő erővel bír.

Higgyünk

Bízzunk benne, hogy amit szeretnénk, azt meg is fogjuk kapni. És közben ne legyenek olyan korlátozó, akadályozó gondolataink, hogy „erre én úgysem vagyok képes”.

Tegyünk érte

Végezzük a hétköznapi feladatainkat, de közben vegyük észre azokat a dolgokat, melyek hozzásegítenek az új életünk megvalósításához.

Fogadjuk el

Ha megkaptuk, fogadjuk el, és örüljünk neki, mert megérdemeltük.

Adjunk hálát

Minden nap legyünk hálásak, hogy egészségesek vagyunk, szeretetben élünk, van fedél a fejünk fölött..stb. Azért legyünk hálásak, amink van.

(forrás: http://twice.hu)

Millió éves civilizációk

Egyre biztosabb jelek utalnak arra, hogy sok millió év alatt, több fejlett civilizáció követte egymást a Földön.

Mindig a kőkorszak szintjén kezdődött, majd fejlődés után, valahol magasra ért. Azonban mindig vége lett. Úgy tűnik volt, mikor maga pusztulását okozta, illetve volt, amikor természeti erők vetettek véget.

A fejlett társadalmak, mindig emberszerű gondolkodással rendelkeztek.
Sikerült már azonosítani legalább 3 vízözönt, de elképzelhető, hogy ezek száma 11 volt.

Az egyik legszemléletesebb példa a Titicaca tó, ahol komoly, kőbe vésett dokkok vannak. Úgy tűnik, a kőzetek életkora alapján, hogy több millió évről van szó, és valamikor ez a tó, a tenger része volt, aztán kiemelkedett a hegység, és így lett háromezer méter magasan egy tó, komoly dokkrendszerrel.

A sumer istenek csak felfedezték és használták ezt a helyet, de nem ők készítették, csak alakítottak rajta.

Mai civilizációnk alapja a sumer társadalom, azonban kik voltak előttük?
Mennyire vagyunk a több millió éves ősök utódai?

Akarjuk-e tudni?

Alapvető kérdés, hogy tényleg akarjuk-e ismerni a múltat?
Ha találunk bizonyítékokat, akkor változtatunk-e véleményünkön?
Itt van példának a milliónyi sumer lelet, a leírt történelem, és mi ahelyett, hogy egyáltalán elgondolkodnánk rajta, állítjuk, hogy ez mitológia. Mintha gyerekmeséről lenne szó.

Persze nem is csoda mindez, hiszen kinek érdeke, hogy kiderüljön a múlt, kinek érdeke, hogy változzon a jelenlegi rend? A jelenlegi vezetőknek természetesen nem.

Példa erre a vallás, mely napjainkban is nyájnak tekinti az embert és úgy is kezeli. Szó sincs egyenjogúságról, párbeszédről, bárminek a megkérdőjelezéséről, újragondolásáról.

Szintén nyájnak tekinti az embert a jelenlegi társadalom minden vezetője.
Azonban a világ kitárult, egyre többen szeretnék tudni kik vagyunk, miért vagyunk, mi a létezésünk célja. Lassan elérjük a kritikus tömeget, mely elsöpri a tudatlanságot, a szándékos vakságot. Az emberek kinyitják a szemüket.

Csakrarendszer

Az ősi kultúrák (sumer, Indus-völgyi, stb.) az ember életét korszakokra bontották, minden korszaknak meg voltak és vannak a saját jellemzőik. Ezek az időszakok átszámolhatók a mai kor éveibe is.

Születés után, az első csakra, az első hét (1x7) év célja, a komfort érzet kielégítése, ahogy a kisgyerek végzi. Szereti, ha mindene megvan, ha környezete biztonságos. A gyereket az érdekli, hogy akikkel egy családban él, azok biztosítsák számára a komfortot. Ha éhes, szeret enni, ha fáradt, szeret aludni, szereti tudni, hogy odafigyelnek rá. Fontos, hogy csak egy dologra koncentrál mindig, azaz ha játszik, a világ megszűnik leni körülötte és csak a játékra összpontosít. Ha viszont éhes lesz, akkor kiesik a játék a kezéből, és enni akar, akkor semmi más nem érdekli.

A gyerek fantáziája nagyon nagy, ezért el tud játszani egy darab fával, vagy kővel és saját vizualizálása révén ez a fa vagy kő mindig más és más játékot testesít meg. Látható, hogy a legrosszabb, ha a gyerek nem egyszerű "játékkal" játszik, felhasználva a saját fantáziáját, hanem egyre bonyolultabb és díszesebb, önjáró, villogó, sípoló játékokat kap, mert így nem alakul ki saját szabad fantáziája, vizualizációs képessége.

A korszak fontossága abban rejlik, hogy a gyerek meg kell érezze ezeket az érzelmeket, illetve meg kell tanulja kielégíteni saját igényeit, azaz, hogy szolgálja ki saját magát. Minden normális társadalomban 4 éves kortól a gyerek már aktívan részt vesz a saját igényeinek kielégítésében, illetve aktívan részt vesz a környező világ felfedezésében.

A második csakra a szociális integráció időszaka. Időtartama 2x7 év, ez az illető személy 7-21 éves kora közötti időszak.

A szociális integráció jelenti a csoportot, illetve a hagyományokat, ezek megtapasztalását és tisztelését.

Ilyenkor a fiatal feladja saját igényinek egy részét, csak azért, hogy a csoport tagja lehessen. Nem baj, ha éhes, elmegy kerékpározni anélkül, hogy enne, mert kinn várják a fiuk. Ilyenkor megtanulja saját érdekei felé helyezni a csoport érdekét.

A második csakra nagy tanulsága, meg kell tanulni a hagyományokat, a nemzeti identitást, meg kell tanulni kapcsolódni a tágabb közösséghez, a nemzethez, melynek anyanyelvét tanulta meg. Megtanulja, hogy milyen integráció létezik szűkebb és tágabb csoportokon belül, illetve csoportok között.
Amíg az első csakra idején megtanulja, hogy igényeit fizikai, materiális szinten hogyan tudja kielégíteni, addig a második csakrában meg kell tanulja, igényeit tudati szinten kielégíteni, azaz meg kell élje és tapasztalja, hogy tudati szinten mi élteti.

A harmadik csakra, 3x7 év, az ember 21-42 éves kora közötti időszak, ez a karrier időszak. Az első két csakra idején megtapasztalt és megtanult ismereteket most hasznosítja. Most dolgozik azért, hogy legyen hol laknia, legyen családja, hogy elismerjék azért, amit tett, hogy felnézzenek rá, hogy el tudjon tartani másokat saját munkája árán. Most kell ő maga is szembesüljön azzal, hogy értékes embere környezetének, illetve többet tud elérni, megszerezni, mint amennyire szüksége van.

Az ember 42 éves kora körül, a háromdimenziós világ sikereit megélve, rájön annak ürességére, hiányérzete kezd lenni. Már megvannak a földi javak, sok minden, ami a szomszédnak is, de valami mégis hiányzik, mintha üres lenne az élet.

A negyedik csakra a bölcsesség, a lelki egyensúly időszaka, mely 4x7 évet jelent, az ember 42 éves korától 70-ig bezárólag. Ekkor más értékek kerülnek előtérbe, inkább a spirituálisak. A 3D értékek már nem olyan fontosak.

Az ötödik csakra, az már egy kozmikus kapcsolódás, a tényleges kreativitás időszaka. Kreativitás nem jelent mást, mint kozmikus minták 3D alkalmazása. A nagy felfedezők mind, egytől egyig ide tartoznak.

A hatodik csakra, a kozmikus kapcsolatot jelenti, mikor már nem csak leveszi valaki a kozmikus mintákat, hanem saját "antennáival" teljes mértékű oda-vissza kommunikációt tud megvalósítani. Példa erre az Afrikában élő dogon törzs csillagászati tudása, ők tudják, hogy a Sirius rendszer ikercsillag, sőt tudnak egy harmadik csillagról is a rendszerben. A mai tudomány nemrég fedezte csak fel az ikercsillagot, míg a másik kettő mozgásának szabálytalanságából feltételezi, hogy három csillag a rendszer központja. A kőkor szintjén élő bennszülöttek ezt két francia tudósnak mesélték el. Ők állítják a kozmikus integráció és "távközlés" révén jutottak az információk birtokába.

Ehhez teljesen hasonló a Fülöp szigeteken élő csodagyógyítók esete is, akik bármilyen betegséget néhány másodperc alatt meggyógyítanak. Ők délutánonként összegyűlnek, és egy-két órán keresztül együtt énekelnek, dalolnak, amolyan népdalszerű dalokat. E rituális összejöveteleken képesek erőt meríteni, hogy akár egymást, akár idegeneket meggyógyítsanak. Mindez előtt értetlenül áll a materialista szemléletű modern világ, pedig ez csak egy ősi tudás, melyet szándékosan kiöltünk, illetve olyan érzékszervek alkalmazása, melyeket szándékosan kikapcsoltunk, és emiatt már elfelejtettünk.

A hetedik csakra már maga a kozmosz, távol a földi materiális valóságtól.

A csakrarendszer működése példával ilusztrálva olyan, mintha egy kilátótoronyba mennénk, felfele haladva, minden szinten egy-egy ablakból kinéznénk ugyanarra a tájra.

Mielőtt belépnénk a toronyba, akkor látjuk a szokott tájat, a zöld pázsitot, a bokrokat. Az első emeleti ablakból kinézve már látjuk egy-egy fa koronáját, szemmagasságban. A második emelti ablakból már túllátunk a fák felett és feltűnnek az eddig nem látott távoli dombok. A harmadik emeleti ablakból már inkább a távlat érvényesül. A negyedik emeleti ablakból kinézve a közvetlen környezet nem látszik, a fák kicsi pontok, viszont jól látszik a messzi hegy, mely már innen nincs is olyan messze. Ez így tovább, a hetedik emeleten, a kilátón, már csak a távlat érvényesül. Semmit sem látunk a közvetelen környezetből, csak a felhőket, a távoli hegyeket. Innen este kéznyújtásnyira érezzük a csillagokat.

Néhány észrevétel a csakra rendszerrel kapcsolatban.

A megjelölt időintervallumok, évek az ideális esetet jelentik, míg a haladási sorrend az elsőtől felfele tart. Minden időszak olyan, mint egy-egy osztály, el kell végezni, ahhoz, hogy magasabb szintre juthasson az ember. Viszont aki nem végzi el az egyiket, az nem léphet tovább.

Példa erre, hogy a "civilizált, modern" nyugati emberek 90%-a még az első csakrát sem tudja elhagyni élete végéig. Ennek következménye a mai, rossz alapokon nyugvó értékrend, a birtoklási vágy és kényszer. Aki nem tanulta meg az első csakra tanításait, az nem tud egy dologra koncentrálni, az lót-fut kapkod, de nem old meg semmit. Milyen ismerős jellemzője ez mai világunknak.

A második csakra hiánya azt jelenti, hogy nincs nemzeti identitás, nem ismerjük és nem tisztlejük őseinket, itt nem a szülőkről van szó, hanem több ezer éves őseinkről. A történelem ismeretének hiánya generálja a hontalanság érzését, illetve a céltalan jövőképet.

A második csakra hiánya jelenti azt, hogy az emberek nem tudják saját céljaik felé helyezni a közösségit. Nem véletlen, hogy két magyar három véleményt képvisel. Nem véletlen, hogy egymást bántalmazzák, ha kell fizikailag is, mert más a véleménye. Nem véletlen, hogy nem hajlandók egymással megegyezni.

A harmadik csakra hiánya már-már világjárvány a fejlett országokban, ide csak nagyon kevesen jutnak el. Sokan, akik nem tudnak mit kezdeni vagyonukkal, összetévesztik a sikert az elsőcsakrás birtoklással, birtoklási kényszerrel.

A negyedik csakrát igen kevesen élik meg, már csak azért is, mert fizikailag annyira lebetegítik magukat, hogy 40 éves korukra betegebbek, mint 100 évesen várható lenne.

Vannak viszont olyanok, akik hamar túllépnek a megjelölt időszakokon, és hamar megvalósítják a kozmikus integrációt. Ilyen sok ősközösségi törzs, egészen addig, míg fel nem fedezik őket, mert akkor náluk is beindul a "fejlődés", és odavész tudományuk. Nem véletlen, hogy a legnagyobb génkutatók, bioinformatikai szakemberek, fizikusok, el szoktak menni ilyen alig ismert törzsekhez és megtanulják tőlük a kozmikus integrációt. A modern "mindentudó" ember elmegy az ősközösségi szinten élő törzshöz tanulni. És ezek a "primitív" emberek örömmel mesélnek, tanítanak a kozmikus integrációról.

A Fülöp szigeteken a "csoda" gyógyítók is akkor kerültek bajba, mikor felütötte fejét a versengés, a birtoklás. Ekkor csak azért, hogy ki tud több embert meggyógyítani, illetve kinek lesz nagyobb szállodája, saját egészségüket teszik tönkre, sőt bele is halnak a versengésbe.

Talán nem véletlen, hogy a legnagyobb szoftvercég megalkotója és tulajdonosa is ilyen kozmikus integrációval rendelkezett már fiatal korától. Gyakorlatilag a kozmikus mintákat ültette át mai 3D világunkba. Nélküle a számítástechnika még nem itt lenne. Talán nem véletlen, hogy egy szabadkőműves páholy vezetője. Az sem lehet véletlen, hogy szabadkőműves társai szintén markáns emberek, akik nem pénzük miatt kerültek be a zárt közösségbe. A szabadköművesség alappillére, hogy hisznek Istenben, de ez az isten, nem a jó öreg szakállas bácsi a szentképekről, hanem a Teremtő erő, maga a kozmosz, egy ős energia és információ, mely egyik formából át tud alakulni a másikba. Ők tudják, hogy a gondolat teremt, azaz az anyag nem más, mint a gondolat manifesztációja.

Honnan tudunk a millió éves civilizációkról?

A legtöbbet az ősi, primitív népektől, akik kozmikus integrációjuk révén, még időutazásra is képesek. Itt nem fizikai időutazásról van szó, hanem arról, hogy rituálisnak nevezett szertartásaikon visszamennek időben, látják és átélik a régi eseményeket. Ez történik a velük tartó tudósokkal, kutatókkal. Döbbenetes élményekről számolnak be.

További információ van az éterben is, ezen az alapon működnek a családterápiás módszerek, mikor többgenerációs problémákat lehet kiegyenlíteni így utólag. Magyarországon is többen praktizálnak.

Baalbek volt az első űrrepülőtér, megtekinthetők gigantikus méretű kőtömbjei, melyeket ma sem vagyunk képesek megemelni. Itt állandóan tartanak "történelmi tábort", ahol 100-150 ember próbál elmerülni a múlt rejtélyében. Ők képesek látni, újra átélni a múltat, ahogy Nostradamus is a jövőt. Ilyenkor megszűnik a tér-idő kötöttség. Ez előny is meg hátrány is. Előny, hogy bármit képesek látni, átélni. Hátrány, hogy nem tudják mikor történt, illetve az események sorrendjét nehéz felállítani.

Általában elmondható, hogy tudásunk legnagyobb korlátja a magunk építette fal, melyen nem tudunk és akarunk átlátni.

(Forrás: integrativmedicina.hu)

Az agy csupán egy "leolvasó" lenne?

Hogy tud létrehozni az anyag egy olyan konzisztenciát önmagából, amiben megjelenik a lélek és az az Isteni tudat, amikor felfogjuk a teremtést?

Az anyag önmagából képtelen erre. Aki nem képes ezt felfogni, azt hívjuk materialistának. Aki pedig képes felfogni, hogy a transzcendentális lét egy magasabb szintről tükröződik le és minden, amit felfogunk, képesek vagyunk kimondani, az már ennek a tükörnek a reflexiója. Hogy milyen ez a tükör, ezen kell egy életen át dolgozni. Az, hogy agyatlan agyasok vagyunk, abban egy komoly élet munkája fekszik, de higgyétek el, hogy az intuitív tudás nem több mint az, hogy egyre jobban tisztítjuk a tükör foltjait.

Talán még sohasem tudtunk ilyen mélyen lehatolni a nyúl üregébe, vagy ennyire önfeledten elfeledkezni a háromdimenziós létezésünkről. Talán soha nem tudunk ennyire megfeledkezni a térről és időről. Amikor ezt a két apróságot kikapcsoljuk az életünkből, abban a pillanatban megértjük a tér-idő kaput, az időutazást, az „itt és most”, a múlt és a jelen egyidejű létezését.

 Jakab István és Dienes István

Mi az agy?

A legújabb kutatások fényében, az agy tulajdonképpen egy leolvasófej. Egy összetett információ-felfogó és feldolgozó rendszer, amely a végtelen információs Mező mintázatait leolvassa és dekódolja. Ebből hozza létre a "valóságot". Az agyunk segítségével az az energiamintázat, amely megfeleltethető a mi téridőnknek, anyagi struktúrának látszik.

Ezek szerint, másféle aggyal másféle valóságot foghatnánk fel?

Igen. Ebből az információs mezőből többféle valóság hozható létre, de a mi agyunk struktúrája ezt a valóságot (a téridőnek ezt a formáját) teszi lehetővé. Ez igazából befogadó képesség kérdése. Ahogy mondani szokás: "A hiba az ön készülékében van!" De a lehetőség is! :)

Hányféle valóság lehet?

A világegyetem egy hihetelenül misztikus hely! Rengeteg naprendszer van, amelyek galaxisokat alkotnak. A mi galaxis rendszerünkön belül van 10 000 galaxis! És a látható univerzumon belül több milliárd galaxis van! Valóságterek vannak, tapasztalati minőségek, tudati fokozatok. Valószínűleg végtelen számú valóság van.

Hogyan érzékeljük pont ezt a valóságot?

Úgy, hogy az agyunk erre alkalmas. A mi valóságunk csak egy sáv, olyan, mint egy rádiósáv. Az emberi agy pedig egy leolvasófej, ami arra való, hogy "tologatva" az információs mintákon dekódolja azokat, és a rajta futó elme-alkalmazás segítségével összeállítsa azt a programot, amit emberi programnak hívunk.

Akkor ahhoz, hogy szélesebb sávon érzékeljük a valóságot az kell, hogy fejlesszük az agyunkat?

Az agy evolúciója már így is megfigyelhető. A középkorhoz képest összehasonlíthatatlanul részletgazdagabban érzékeljük a világot. Egyre több dolgot fogunk fel, és itt a felfogás szón van a lényeg. A Valóság mindig is a teljes komplexitásában létezik.

Ugyanakkor az emberi elme nagyon el van szennyeződve. Nagy a zaj, nem hallani az "adást". Sok téves program, sok félelem nehezíti a felfogásunkat. Egy alapos takarítás sokat segít. (Sok természetjárás, meditáció, a tévé mellőzése!)

Aztán gondolkodni kell, használni az értelmi képességeinket, mert ez a szűrő. Minden működés közben ismerszik meg, nincs ez másképp a tudattal, és anyagi működtetőjével, az aggyal sem.

Mit tehetünk magunkért? Mi a kulcs a helyzethez?

Ha használjuk az értelmi képességeinket, akkor az agy, és a rajta keresztül megnyilvánuló tudat, saját működésének lehetőségeit egyre jobban kibontja. 

A "leolvasó berendezés" átmegy azon az alkímián, hogy azt a részeltgazdagságú működést tudja szolgálni, amire végül is készült.

Ha az agyunknak nem csak 10 százalékát fogjuk használni, úgy sejtem, hogy nem ezen a sávszélességen fogjuk érzékelni a valóságot!

(forrás: vntv.hu - lelekcafe.hu)

Jakab István és Dienes István beszélgetése az agyról – videó

A szellemi fejlődés csakis a saját tapasztalatainkon keresztül érhető el

Szeretnék pár gondolatot leírni, mit is kell a spirituális fejlődésünkön érteni és mi az az út, amit egy szellemi fejlődés alkalmával bejárunk. Először is röviden tisztáznunk kell mit értünk szellemi fejlődés alatt és mi az emberi életünk célja?

A szellemi fejlődést röviden úgy tudnánk összefoglalni, hogy az Egységhez, az Egységbe való törekvés, visszatérés oda, ahonnan elindultunk. Ez a hétköznapi nyelven a Teremtő elfogadását jelenti, az Ő benne való hitet és bizalmat a szereteten keresztül. A szellemi fejlődés csakis a felismerés által következhet be, mégpedig a személyes tapasztalatok alapján. A szellemi fejlődést nem lehet könyvekből vagy tanfolyamokon megtanulni, azt meg kell élnünk, azt meg kell tapasztalnunk. Mi mindig szellemi fejlődésen megyünk keresztül, akár akarjuk, akár nem. Sőt még akkor is, ha nem is tudunk róla. Ennek az üteme lehet lassú (nem tudatos fejlődés), de lehet gyors ütemű is (egy tudatos fejlődés, előrehaladás). De ezt a tudatos fejlődést már a tudatszintünk függvényében fogjuk megtenni.

Vizsgáljuk meg röviden egy mondatban, mi az emberi élet célja. (sokan nem is tudják és sokan nem is próbálják ezt így elfogadni, mégis ez megváltoztathatatlan). Az emberi élet, a lét célja az anyagtól való elrugaszkodás és a szellemi úton való fejlődés, az Isteni Törvények felismerése és elfogadása. Hogy ez milyen ütemben történik (és ez előbb vagy utóbb megtörténik), annak a tudati szintünk a meghatározója. Aki még csak alacsony tudati szinten van a szellemi evolúció fokán, az nem vagy csak nehezen fogja ezt felismerni.

Nos akkor térjünk vissza az alaptémánkhoz, a spirituális fejlődéshez. A spirituális fejlődésünknek több szakasza ismeretes. Az első szakasz a kereséssel kezdődik, majd a második szakaszban megtörténik a felismerés (ha egyáltalán) és végül pedig egy beavatáson megyünk keresztül. Természetesen ez a beavatás a saját belsőnkben fog végbemenni, aminek a hatására egy teljesen más életszemlélettel és spirituális gondolkodással fogunk rendelkezni. A dualitás (anyag) világából az Egység felismeréséig fogunk eljutni, ahol már más értékek fogják az életünket meghatározni, mint azelőtt. A szellemi fejlődést egy, a kiinduló pontjából visszatérő görbének foghatjuk fel. Egy pontból indul el és ugyanebben a pontba tér is vissza, egy hosszú utat megjárva.

Kezdjük talán a születéssel. Amikor a gyermek megszületik még egységben van a spirituális Léttel, az Egységgel (Istennel).Fejlődése, növekedése során azután elszakad ettől az Egységtől és egyre jobban az anyag törvényei lesznek azok, amik meghatározzák az életét és átveszik az uralmat felette. A társadalmi elvárások, a pénz, a karrier, a mindennapi problémák, a szexualitásra helyezett központosítás, mind azok a jelenségek, amik a dualitás és az ego törvényei szerint elfelejtetik az emberrel az Egységből való származását. Minél jobban az anyag lesz az, ami meg fogja az életét határozni. A dualitás feszültséget és problémákat fog okozni az életében, amik azután kudarcokhoz, félelmekhez, csalódásokhoz és a betegségekhez fognak vezetni. A tudat teljes mértékben beszűkül a fizikai világra és ezen értékeire irányítja a figyelmet. A fizikai test és a fizikai lét kerül a középpontba. A problémák megoldását a fizikai síkban keresi és meg van győződve, hogy ott meg is fogja találni. Eltávolodik attól a ponttól, ahonnan kiindult, tehát eltávolodik az Egységtől. Egy válság lesz az életére a jellemző, ami viszont megint magával hozza a szenvedéseket és a félelmeket, válságokat. Sokszor meg van róla győződve, hogy az élet célja csak a szenvedés és a biztonság elvesztése. A problémák fogják végigkísérni az útját. Betegségek és kudarcok veszik át a szerepet az életében. Egy válságos időszakba kerül, ahonnan keresi a kiutat. Ha minden jól megy ezek a szenvedések és problémák el fogják indítani a gondolkodás útján. Mi a szenvedésének az oka? Hol kell a problémák megoldását keresni? Miért van szenvedés egyáltalán a földön és miért éppen ő vele történnek azok a dolgok, amik megtörténnek vele? Ezer kérdés halmozódik fel benne, amire keresi a választ. Talán rájön arra, hogy életét rajta kívül álló erők irányítják és nem az anyagi formák. Felteszi magában a kérdést, hogy ki a hibás az élete alakulásáért?

Nos itt vizsgáljuk meg röviden mi a szenvedésnek a jelentősége és miért van szükségünk a szenvedésre? Elsősorban a szenvedés lehetőséget ad az elgondolkodásra. Megnyitja a szellemi tudatot és felismeréseknek ad utat. Ezek a felismerések azután elvezetik őt a szellemi fejlődés útjának a megtalálásához. Ha viszont nem történik meg a felismerés, akkor a világot és Istent teszi felelősé a szenvedéséért. A világ rossz, önző és kegyetlen és ez arra sarkalja őt, hogy ő is rossz és kegyetlenné váljék (szemet szemért, fogat fogért) A dualitás áldozatává válik, még mélyebbre fog süllyedni az anyagban és még több szenvedés és kudarc lesz a része.

Aki eljut a felismerésig, az rá fog lépni a szellemi fejlődés útjára és megint a kiinduló pont felé fog haladni. Úgy hogy a fejlődése végén megint oda jut vissza, ahonnan mint gyermek elindult. Mégpedig visszatér az Egységhez. A kör be fog zárulni. Az energiák már nem a földi síkon fognak rá hatással lenni, hanem a szellemi síkokon. Fontossá válik számára a szellemi gondolkodás, a belső munkálkodás és a szellemi világgal való kapcsolat keresése.

Napjainkban a szellemi, spirituális fejlődés nem egy egyszerű feladat. Olyan korban élünk ahol az emberi tudat nagyon alacsony fokon áll, ahol nincsenek szellemi normák csak káosz. Nincsenek útmutatók és jelzőtáblák. A kereső nehéz helyzetben van és sokszor nem is tudja, melyik irányba induljon el. Az alacsony emberi értékek azok, amik meghatározzák a fizikai és a szellemi normákat. A butítás a média részéről, az önzés, a kapzsiság, a butaság, a szex, a pénz, a természet rongálása, a háborúk, a félelmek azok, amik hatással vannak a hétköznapjainkra és gondolkodásunkra. Az igénytelenség, az emberi és a szellemi értékek elutasítása a jellemző a mai korra. A dohányzás, az alkohol fogyasztás, a kábítószerek, az egészségtelen táplálkozás, a pénzhajszolás, a szexuális csapongás, a szeretetnélküliség, az önzés, az egoizmus, a hitetlenség ezek azok, amik fontosak az emberek nagy többségnek a számára. Társadalmunkban a szeretet szó egy ismeretlen fogalom, sőt sokan még össze is tévesztik a szexualitással. Félelmeink a betegségek ellen megnövekedtek, de nem vesszük észre, hogy ezeket a betegségek mi okozzuk saját magunknak, az életformánkkal és a gondolkodásunkkal. A mindennapos párkapcsolati problémák, a stressz, az önismeret hiánya és az elfordulás a szellemi világtól az, ami kialakítja a konfliktusokat bennünk és a környezetünkbe, társadalmunkba.

Sokan a szellemi fejlődésük útján azt gondolják, hogy majd a mesterek lesznek azok, akik megmutatják a helyes utat. Vagy majd a könyvekből meg fogják tanulni a szellemi fejlődés módját. Ma már minden második ember az ezotériával foglakozik vagy közvetlenül vagy közvetve. A tanfolyamok és a szemináriumok száma már végtelen és szegény kereső azt sem tudja, hogy melyik tanfolyamot végezze el kínjában. A spirituális könyvek száma is úgy elszaporodott, mint a sündisznó a kukoricásban. Egyik könyv helytelenebb információkat és tanításokat tartalmaz, mint a másik. Mindegyik tanfolyam vagy tanító egymással vetélkedve megpróbálja bebizonyítani, hogy csak az az út járható, amit ő felajánl. Ma már jó pénzekért lehet gyógyítást, spirituális képességeket, jövőbelátást, médiumi hozzáértést és minden mást megvásárolni, ami a spiritualitáshoz szükséges vagy valami jó ezoterikus pénzszerzési lehetőségeket biztosít. Pár tíz ezer forintért vehetünk megvilágosodást, spirituális tudást és még a jobb helyeket is lefoglalhatjuk a halálunk után a mennyországban. Ennyi guru, tanító, messiás, médium, jós, látó nem volt még ezalatt a 2 ezer év alatt összesen, mint manapság. Sőt ma már nap mint nap találkozhatunk Jézus vagy az apostolok inkarnációival. az újságosnál, a közértben vagy a spirituális előadásokon. A tv csak úgy ontja a távgyógyítókat, jövendőmondókat, horoszkópkészítőket, sámánokat, táltosokat és egyéb négylábúakat. Csodálom, hogy még vannak egyáltalán betegségek vagy betegek. Ma már mindenkinek probléma nélkül kellene élnie, nem szabadna párkapcsolati vagy egzisztenciális (anyagi) problémáknak lenniük, mert mindenre találhatunk ma már minden utcasarkon szellemi gyógyítót vagy spirituális gyógyírt. Milyen jó nekünk!

A szellemi fejlődésünkben nagyon nagy szerepe van a hitnek. Most nem akarok a hit formájáról beszélni, mert mindenki azt a hitrendszert válassza, ami a legmegfelelőbb a számára. A hit lényege egy befelé fordulás, saját szellemi értékeink felismerése. Ilyenkor egy tudatos összeköttetésbe kerülünk az Isteni Énünkkel, ami segítséget nyújt a tudati rezgésszintünk megemeléséhez. A hit által még nagyon sok szükséges információt megkapunk, ami azután a szellemi fejlődésünk útján segíteni fog minket.

Szóval minden szónak a hallgatás a vége, a szellemi fejlődésünket nem bízhatjuk senkire, önmagunkban kell megtennünk. Abban nekünk senki nem adhat útmutatást esetleg csak jó tanácsokat. A szellemi fejlődés csakis a saját tapasztalatainkon keresztül érhető el. A beavatásunk is magunk által fog megtörténni, senki nem tudja azt nekünk megadni. Egy belső átalakuláson kell végigmennünk, ami sajnos egy nagyon nehéz és hosszú folyamat. A szellemi fejlődés célja visszatérni a Teremtőhöz és megint egyesülni Vele, eggyé válni a Spirituális Léttel.

(forrás: http://szellemilet.hu)

Shirley MacLaine - Camino

Shirley MacLaine csaknem négy évtizede kezdett merész vállalkozásába, hogy megossza olvasóival a világ spirituális értelmezése terén szerzett tapasztalatait.

Az utazás két névtelen, kézírásos levéllel kezdődött, melyek arra ösztönözték Shirley-t, hogy járja végig a Santiago de Compostela-i zarándokutat. Ez egy ősi – és a hagyomány szerint varázslatos – zarándokút. Assisi Szent Ferenctől és Nagy Károlytól kezdve Ferdinánd királyon és Izabella királynőn át Dantéig és Chaucer-ig.

Shirley MacLaine írása valóságos kincs, az elme és a szív páratlan képességét tükrözi. A Camino  titokzatos energiája révén megmutatkozó felismerések mérlegelése és boncolgatása közepette végigjárja a Compostelába vezető kimerítő utat, mely fokozatosan egyetemes úttá, a lélek utazásává alakul. Lélegzetelállító látomások és felismerések segítségével Shirley megérti a világegyetem jelentését, bepillantást nyer az emberi genezisbe, a nemi különbségek és a szexualitás lényegébe, meglátja a magasabb szintű szeretet ösvényét.

Shirley MacLaine

A Camino-ról:

Santiago de Compostela Camino egy 800 kilométer hosszú zarándokút, amely Spanyolország északi részén, pontosan a Tejút alatt húzódik, és amelyet hívők és hitetlenek ezrei járnak végig évről évre. Azt mondják, az út alatt megszámlálhatatlan ősi Föld-energiavonal húzódik, s a belőle áradó prána áthatja a zarándokok életét.

Az évszázadok óta misztikusnak tulajdonított út Franciaországban kezdődik, és a Pireneusokat átszelve Spanyolország nyugati széléig, az "ismert világ végéig", az Atlanti-óceán partján található Finisterréig tart. Nagy Károly, Dante, Assisi Szent Ferenc, Izabella királynő, és számtalan nagyúr, hadvezér, tudós és szegény ember koptatta a végtelenbe kanyargó utat - Isten dícséretét, szeretetét, vezeklést és megbocsátást keresve. A Szent Jakab útjának tulajdonított, kagylókkal szimbolizált zarándokút "hivatalos" vége a Compostelai katedrális. Itt nyugszik Jakab apostol, Spanyolország hivatalos védőszentje.

Lemondás

A helyiek szerint az út maga a cél. Más ember lesz, aki végigjárja. Megtanul lemondani a kényelemről, a görcsösen hajszolt anyagi biztonságról, megtanul nemet mondani a félelemre, a fájdalomra és az egyedüllétre.
Az út során ugyanis magára marad.

Napi 25, 30, sőt olykor 45 kilométert kell megtennie, hogy mire leszáll az est, eljusson a következő állomásra, a zarándokok számára fenntartott szerény szállásra. Ellenkező esetben a szabadban kell éjszakáznia, esőben, hidegben, szélben.
Ne gondoljunk azonban semmi luxusra! A zarándok-szállások többsége kenyeret és leveseket kínál, amelyet ízlelés nélkül öntenek magukba a fáradt utazók, hogy utána koszosan, sarasan, halálos fáradtsággal rogyjanak le a kopott priccsekre. Az első napokban megdöbbentő, elkeserítő és félelmetes lehet a modern világhoz szokott embernek ilyen körülmények között létezni, de a szellemi fejlődés lemondással jár. Bármelyik zarándok betérhetne a kisvárosokban található éttermekbe és szállodákba, de akkor elveszne a lényeg. Figyelmét elvonnák a külsőségek: az ínycsiklandó vacsora, a szépen csempézett fürdőszoba és a frissen vetett ágy illata. Oda lenne az áhított megtisztulás, és az Isten dicsőségére tett zarándoklat.

Fájdalom

Ki egyedül, ki másodmagával indul el. Hol egyszerre, hol külön mennek, hiszen mindenkinek más a ritmusa. Házaspárok, barátok, magányos vándorok, betegek és öregek vágnak neki az útnak. Néha találkoznak, beszélnek, majd továbbállnak, és csak esténként, a szálláshelyeken látják újra egymást. Máskor némán bandukolnak hosszú kilométereken át. Együtt mennek, de a lelkük más utat jár be. A pecsétek - az utat igazoló kis füzetecskében - pedig egyre szaporodnak. Ezen az úton nem számít, hogy ki honnan jött, milyen nyelvet beszél, milyen a vallása vagy a bőrszíne. Mindannyian ugyanazért jönnek, bár sokan maguk sem tudják, mit akarnak.
Az első napok a legnehezebbek. Vízhólyagok, húzódások, ficamok és görcsök tizedelik meg az útnak indulókat. A döntés adott: buszra szállni, pihenni és várni, vagy hazamenni. A legtöbben azonban maradnak. Összeszorított foggal továbbmennek, tűrnek és küzdenek.

Félelem

Sárga nyilak és kagylók jelzik az irányt, mégis sokan eltévednek. Egy viccből elfordított tábla, egy dühösen csaholó kóbor kutya vagy egy meredeknek tűnő szikla könnyen eltéríti az embert. És nincs taxi, mobiltelefon vagy kórház, ahol segítséget kérhet a vándor. Magára marad. Önnön lidérceivel vagy megküzd, vagy meghal. Aki vállalja az utat, vállalja a halált is. Nem fél tőle, nem kapaszkodik az életébe. Új fejezetet, új életet remél, amelyhez a halál is hozzátartozik, akár így, akár úgy jön el. A zarándokok napról napra haladnak az úton, miközben észrevétlenül megváltozik az életük. A dolgok új értelmet nyernek. Mit sem ér a márkás ruha, ha nehéz. Az út mentén cipők, zoknik, könyvek, kismagnók, élelmiszerek hevernek... felesleges holmik, amelyek tán nem is olyan rég még az áhított biztonságot jelentették. Már nem szégyen botra támaszkodni, sem izzadt, saras ruhában gyalogolni. Más a fontos.

Látomások

A víziók senkit nem kerülnek el. (Talán csak a nagy csapatban utazókat, akiknek ily módon nem nyílik alkalmuk az elmélyülésre.) Az egyedüllét és a fáradtság teszi - gondolják eleinte. Aztán rájönnek, hogy bár reggeltől estig maguk vannak, van, aki vigyáz rájuk. Őrangyal, felettes én, szellemi vezető vagy Isten? Sokan azt gondolják, hogy a többhetes menetelés, éhezés és kínlódás teszi. Megzavarodtak? Nem, ez sokkal több annál. Ébren is álmodnak. Letűnt korokban járnak és különös történeteket ismernek meg. A főszereplőben magukra ismernek, majd lassacskán azonosítják a mellékszereplőket is... az élet körforgása utat tör magának, és a korábban vak szemek előtt fénycsóva jelenik meg. Üzenetek, álmok, megérzések váltják egymást, és a menetelők már észre sem veszik, hány nap és éjszaka váltotta egymást, hány kilométert tettek meg, és mióta nem ettek. Egyre többet bírnak, ahogy szellemük szabadabbá válik. Régmúlt emlékképek, családi események villannak fel a szemük előtt, és a válaszok lassacskán megérkeznek.

Ultreya!

Azaz: bátran, csak tovább! Így biztatják a helybéliek az elcsigázott zarándokokat, akik vasakarattal küzdik végig magukat az embert próbáló spirituális próbatételeken.

Mindenki másért indul el: kalandvágyból, kíváncsiságból, van, aki a gyógyulásért, mások vezeklésből, és még többen az áhított lelki megtisztulás végett. Egyben azonban mindannyian egyetértenek: Camino felejthetetlen élményben részesíti a kitartó zarándokokat, és megváltoztatja az életüket.

(Shirley MacLaine – forrás:tudatossag.com)

Camino photo - videó

A kvantumfizika alátámaszthatja a parajelenségeket?

A parajelenségek tanulmányozása sokáig az áltudományok közé tartozott. Az utóbbi években azonban több nemzetközi hírű fizikus is foglalkozik ilyen kérdésekkel. Példaként említhetjük az 1973. évi fizikai Nobel-díjas Brian D. Josephson professzort, aki szerint a biológiai rendszerek működése hatékonyabb elvekre épül, mint amelyeket a tudományos eljárásokban figyelembe szokás venni, és valószínűnek látszik, hogy az élő szervezetek képesek lehetnek hasznosítani a telepátia és pszichokinézis képességeit is, mivel ezek a képességek nem ellenkeznek a kvantumfizika lehetőségeivel.

A kvantumfizikai jelenségek és az emberi tudat közötti kölcsönhatás lehetősége már az 1930-as években felmerült, amit mutat Carl Gustav Jung és Wolfgang Pauli ezzel kapcsolatos egykori levelezése és a közösen publikált könyvük, amelyben a Jung féle szinkronicitás elmélet és a kvantumelmélet közötti kapcsolatot elemzik.

Tudat és anyag közötti lehetséges kölcsönhatás szempontjából a kvantumfizika két legfontosabb jelensége az EPR paradoxon, valamint a hullámfüggvény összeomlása. Az EPR megjelölés Einstein, Podolsky és Rosen neveinek kezdőbetűiből áll. Az ezzel kapcsolatos cikket 1935-ben publikálta a három tudós annak illusztrálására, hogy a kvantumelmélet mennyire tökéletlen, hiszen az a józan ésszel ellentétes következtetésekhez vezet. Az EPR jelenségben ugyanis egy kvantum objektum részekre szakad, azután a részek műszeres méréssel külön-külön megfigyelhetők, és azt találjuk, hogy a viselkedésük összehangolt, bár közöttük nem létezik olyan fizikai kapcsolat, amely alkalmas információk átvitelére.

Einstein ezzel a példával akart rámutatni a kvantumfizika tökéletlenségére, hiszen ez a jelenség ellenkezik a relativitáselmélettel, amely szerint fénysebességnél gyorsabb hatás nem létezhet. Márpedig az EPR rendszer részei közötti azonnali kölcsönhatás nem tartja tiszteletben a fénysebességet mint határsebességet.

Kérdés, hogy ha az EPR jelenség valóban létezik, akkor miért nem tapasztaljuk lépten-nyomon a mindennapi életünkben is. A lehetséges válasz az, hogy ezek a jelenségek a statisztikai átlagképződés miatt makrofizikai szinten – vagyis a humán léptékű világban – általában kiegyenlítődnek. Ennek ellenére, David Bohm szerint, felléphetnek nem lokális kapcsolatok makro méretű objektumok között is. Az ilyen effektusok fokozottan érzékenyek külső zavarokra, és csak speciális körülmények esetén, pl. nagyon alacsony hőmérsékleteken tapasztalhatók. Josephson szerint azonban az élő szervezet is extrém környezet, amely képes lehet a nem lokális hatásokat felerősíteni.

Hogy az EPR jelenség a humán léptékű világban létezhet-e, vagy pedig – mint Einstein gondolta –lehetetlen, csak kísérleti úton dönthető el. Az EPR jelenség ellenőrzésére alkalmas kísérlet elméleti lehetőségét John Bell, a Genfi CERN laboratórium munkatársa publikálta 1964-ben, a technikai nehézségek miatt azonban ilyen kísérletekre csak az utóbbi években került sor. A kísérleteket az Innsbrucki Műszaki Egyetemen elektronokkal, a Genfi Egyetemen fotonokkal végezték. Az utóbbi kísérleteknél a Genfi tó alatt húzódó fénykábeleken 20–25 km távolságra küldtek el egymástól foton párokat, és azt tapasztalták, hogy ha az egyik foton polarizációs állapotát befolyásolják, hasonló változás a másik fotonnál is fellép. A mérések alapján az látszott beigazolódni, hogy a kölcsönhatás sebessége legalább a fénysebesség 10 millió-szorosa!

Felvethető, hogy ha felléphet „nem lokális kapcsolat” makroméretű tárgyak között, akkor esetleg létezhet kölcsönhatási hálózat az univerzum összes objektuma között, beleértve az emberi tudatot is, amely ugyancsak része az univerzumnak. Ezzel kapcsolatban érdekes kísérletsorozatot publikáltak Grinberg-Zylberbaum és szerzőtársai. Ennek során egy kísérleti személy EEG jelében külső fényingerrel kiváltott jelösszetevőket idéztek elő, és ugyanez a jelösszetevő egyidejűleg megjelent egy másik személy EEG jelében is, amikor a két személy meditációban kölcsönösen egymásra koncentrált.

Az emberi tudat és az anyag közötti kölcsönhatás másik megközelítése az anyagot alkotó részecskék kettős természetével kapcsolatos. Az atomok egyik építőeleme, az atommag körül keringő elektron pl. az atommag vonzásából kiszakadva pontszerű részecskeként jelenik meg, amikor a repülési pályájának végén valahová becsapódik, „utazás” közben azonban hullámként viselkedik. Emiatt a pontszerű elektronok képesek interferencia jelenségeket létrehozni.

Az interferencia jelenségre jó példa a vízhullámok viselkedése. Ha két vízhullám találkozik, a találkozás eredménye attól függ, hogy a két hullám fázishelyzete milyen viszonyban áll egymással. Ha hullámhegy hullámheggyel találkozik, az eredmény még nagyobb hullám lesz. Ha pedig hullámhegy hullámvölggyel találkozik, a hullámok kioltják egymást. Hasonló jelenség fény esetén is megfigyelhető. Fénysugarak interferenciája esetén a felfogó ernyőn interferencia-csíkokat tapasztalhatunk, mivel a fénysugarak helyenként kioltják egymást, s ezáltal a fény plusz fény egyenlő sötétség jelenség lép fel. Ez a jelenség már két évszázada ismert, meglepetést okozott azonban, hogy hasonló jelenség részecskékből álló sugárzásoknál is felléphet.

Részecskék interferenciája értelmezhető úgy is, hogy amíg a becsapódás, vagyis a részecske „észlelése” meg nem történik, addig a részecske helyett csupán egy „nem materializálódott” hullám, ún. anyaghullám vagy valószínűségi hullám létezik. A becsapódáskor viszont ez a hullám eltűnik, és helyette megjelenik egy valóságos részecske. Ezt az eseményt szokták a „hullámfüggvény összeomlásának” nevezni. Az interferencia jelenség oka pedig az, hogy sok részecskéből álló nyaláb esetén a részecskék becsapódásának statisztikai eloszlása követi a hullámfüggvény által előírt szabályszerűséget. A kvantumfizika Niels Bohr és Werner Heisenberg által kidolgozott koppenhágai értelmezése ezen túlmenően azt feltételezi, hogy a hullámfüggvény összeomlása a tudatos megfigyelés hatására következik be. Niels Bohr szerint ezért nem is lehetünk képesek a kvantumelméletet teljesen megérteni, ha nem vesszük figyelembe az emberi tudat működését.

A koppenhágai interpretációval kapcsolatos elméletek választ kívánnak adni az emberi intuíció és kreativitás értelmezéséhez is. Ez ugyanis a látványosnak tűnő „mesterséges intelligencia” kutatásainak során is mindeddig feltörhetetlen diónak bizonyult. A korábbi ismereteken túlmutató forradalmian új felismerések, intuitív, kreatív ötletek ugyanis kívül esnek a számítógép lehetőségein. A biológia, a pszichológia és a szoftvertechnológia sem tudott megnyugtató válaszokat adni az emberi kreativitással kapcsolatos kérdésekre. Úgy tűnik, most talán a kvantumfizikusokon a sor.

A részecskéhez tartozó hullám egyenletét 1925-ben írta fel Erwin Schrödinger (aki ezért később Nobel-díjat kapott), de azután az egyenlet értelmezéséről évtizedeken keresztül vitatkoztak élvonalbeli fizikusok. Schrödinger egyenletében szerepel a részecske (eredetileg elektron) energiája is. Ezt az egyenletet azonban csak akkor lehet megoldani, ha ez az energia meghatározott diszkrét értékekkel azonos, egyébként az egyenletnek nem létezik megoldása. Az egyenletből levonható egyik következtetés az volt, hogy az elektron csak olyan energia szinteken létezhet, amelyek esetén az egyenlet megoldható, s mivel a közbenső energia értékek tiltottak, egy elektron csak úgy képes az energiaszintjét megváltoztatni, ha átugrik egy másik megengedett energiaszintre és a két energiaszint közötti energiát egy fényrészecske (foton) kibocsátásával vagy elnyelésével leadja vagy felveszi.

Ez a megoldás megmagyarázta a hidrogén atommag körül keringő elektron viselkedését és ezzel a hidrogén emissziós és abszorpciós spektrumának finomszerkezetét, amelyre korábban nem találtak észszerű magyarázatot. A megengedett energia szintek kiszámítása során kiadódott az illető energiaszinthez tartozó hullámfüggvény is, és ez minden esetben komplex függvény, amely valós és képzetes összetevőkből áll. Lehet ugyanakkor képezni ebből egy valós hullámfüggvényt is. Minden komplex hullámfüggvényhez tartozik ugyanis egy „konjugált” függvény, és ha a hullámfüggvényt a konjugáltjával összeszorozzuk, kapunk egy pozitív valós függvényt. Mivel azonban sem ez, sem az eredeti a hullámfüggvény nem fejez ki semmiféle műszeresen mérhető fizikai mennyiséget, felmerül a kérdés, hogy mit jelent az így képezhető valós matematikai függvény.

Albert Einstein, Max Planck, Erwin Schrödinger, Louis de Broglie és több más Nobel díjas fizikus úgy vélte, hogy az így kapott függvény az elektron tömegének térbeli eloszlását fejezi ki. A fizikai Nobel-díjasok másik csoportja azonban, többek között Max Born, Niels Bohr és Werner Heisenberg azt állította, hogy egy pontszerű részecskének nem lehet térbeli eloszlása, és az így kapott függvény azt fejezi ki, hogy a tér adott helyén az elektron mekkora valószínűséggel hajlamos kölcsönhatásba lépni.

A „hullámfüggvény” egyéb különös tulajdonságai is számos vitára adtak lehetőséget. Az is furcsa volt, ahogyan a hullámegyenletből a komplex konjugált függvényt ki lehetett számítani. Ehhez ugyanis a hullámegyenletben az idő előjelét meg kellett fordítani. Más szóval: az eredeti hullámegyenletben az idő szabályos irányban, a múltból a jövő felé folyik, a konjugált megoldást szolgáltató egyenletben viszont az idő haladási iránya ezzel ellentétes, vagyis visszafelé, a jövőből a múlt felé mutat.

Mint említettük, a sokak által vitatott koppenhágai modell szerint egy részecske, amíg nem kerül kapcsolatba egy megfigyelővel, ún. szuperponált állapotban van, ami azt jelenti, hogy az állapotát a komplex hullámfüggvény, más szóval állapotfüggvény jellemzi, és ez utóbbi a részecske megnyilvánulási lehetőségeinek választékát fejezi ki. Amikor pedig a részecske megfigyelése megtörténik, a hullámfüggvény összeomlik, és helyette megjelenik egy reálisan tapasztalható részecske.

Roger Penrose a hullámfüggvény összeomlásával hozza kapcsolatba az emberi kreativitást is. Szerinte az emberi agysejtek kapcsolódási pontjai abba a mikrofizikai mérettartományba esnek, ahol a hullámfüggvény létrejöhet, így előfordulhat, hogy az agysejtek hullámfüggvényei szinkronozódnak, és a hullámfüggvények kollektív összeomlásakor kreatív ötletek merülhetnek fel a tudatban. Amit Goswami szerint nemcsak az agyban jöhet létre koherens szuperponált állapot, hanem bárhol és bármikor, és ez az állapot mindig valamilyen tudatos megfigyelés hatására omlik össze és ily módon hozza létre a tapasztalható valóságot.

Fred Alan Wolf amerikai fizikus szerint viszont a hullámfüggvény, és ezzel a koherens szuperponált állapot soha nem omlik össze, hanem valamennyi állapot párhuzamosan létezik, és mi a legvalószínűbb állapotok szuperpozícióját (összegeződését) tapasztaljuk valóságként. Wolf lehetségesnek tartja, hogy különösen érzékeny személyek a kevésbé valószínű állapotokat is képesek észlelni. Ilyen tapasztalás lehet pl. az auralátás. Wolf elmélete azt is jelenti, hogy végtelen sok párhuzamos valóság létezik egyszerre, és a tudatunk választja ki ezekből a számunkra legvalószínűbb lehetőségek szuperpozícióját, azt, amelyet valóságként elfogadunk. Ez lehet az oka annak is, hogy ugyanazt a szituációt az egyik ember boldogságnak, míg egy másik szenvedésnek érzi.

Fred Alan Wolf amerikai fizikus

Wolf szerint a világban mindig jelen van minden tapasztalható jelenséghez tartozó hullámfüggvény és ezek konjugáltja, és a megfigyelés során a megfigyelő tudata végzi el – általában öntudatlanul – ezek összeszorzását. Ha pedig a tudat (vagy a tudattalan) képes a hullámfüggvényeket és konjugáltjait összeszorozni, akkor képes lehet arra is, hogy a szorzatokat komplex tényezőkre szétbontsa, ezzel új hullámfüggvényeket képezzen, és ily módon beleavatkozzon a fizikai valóságba.

Wolf azt is felveti, hogy a konjugált eredményt szolgáltató hullámegyenletben az idő irányának megfordulása azt jelentheti, hogy mikrofizikai szinten – rendkívül rövid időtartományokon belül – állandó kommunikáció zajlik múlt és jövő között. Ezt alátámasztja, hogy a Heisenberg-féle „határozatlansági reláció” szerint az alacsony energiaszintű, igen gyors részecske-kölcsönhatásokban az időbizonytalanság olyan mértékű lehet, hogy az „előbb” és a „később” fogalmakat sem lehet egyértelműen megkülönböztetni. Ezért a részecskefizikai kísérletekben az is előfordul, hogy bizonyos többlépéses kölcsönhatási sorozatok eredménye csak úgy magyarázható, ha feltesszük, hogy egyes részecskék korábban léptek kölcsönhatásba, mint amikor keletkeztek. Ha ez lehetséges, az sem zárható ki, hogy az időbeli kommunikáció makrofizikai szinten is működhet, és emiatt tudattalan szinten üzeneteket kaphatunk a múltból és a jövőből, és mi is küldünk ezek felé öntudatlan üzeneteket.

További lehetőséget vet fel Robert Anton Wilson, aki szerint a mikrofizikai szinten kialakuló kvantumkáosz nem lokális kapcsolatba kerülhet az emberi tudattal vagy tudattalannal, és e kvantumkáoszból minden egyes másodpercben sok millió „pillangó effektus”, vagyis önmagát rohamosan felerősítő folyamat indul el és gyűrűzik felfelé a makrovilág felé. Bár ezek hatása általában statisztikusan kiegyenlítődik, azonban – olykor éppen a tudattal való kölcsönhatásnak köszönhetően – az egyensúly felborulhat, és a humán léptékű világban váratlan eseményeket idézhet elő.

(Héjjas István)

Kassai Csilla riportja Kovács Erzsébet atomfizikussal - videó