Az ókori egyiptomiak szerint ez a halhatatlanság kulcsa

A felemelkedés az egész emberi történelem során egy jelentős téma. Majdnem minden civilizáció rendelkezik feljegyzésekkel a felemelkedés jelenségéről, melynek során egy ember odáig fejlődik, hogy valamilyen formában egy felvilágosult, halhatatlan entitássá válik, aki felemelkedik a létezés ezen birodalmából.

Azonban egyik civilizáció sem írt róla oly hosszan és részletesen, mint az ókori egyiptomiak. Ők spirituálisan már egy olyan szintre fejlődtek, ahol képesek voltak olyan szellemi technológiákat kifejleszteni illetve használni, melyekkel a frekvenciát és a kozmikus energiákat is tudták manipulálni.

Egyes tudósok azt állítják, hogy a piramisok is egyfajta kozmikus csatornaként viselkednek, mint az antennák, amelyek elnyelik a kozmikus energiákat. Dr. Dee J. Nelson és felesége az alábbi Kirlian felvételt (egy technika, amellyel a tárgyak aurájának korona kisüléseit lehet fotografikusan rögzíteni) készítették, amely az energia egy DNS spirál alakú mozgását mutatja, ami egy piramis tetejéből áramlik ki.

A tudósok azt is felfedezték, hogy a növények háromszor gyorsabban fejlődnek a piramisok belsejében, mint azokon kívül. Van egy magas negatív ionszint, amely jó hatással van az egészségre, ami egy titokzatos gyógyító energia a piramisokon belül.

Egyesek úgy vélik, hogy a piramisok építésének fő oka az volt, hogy segítségükkel az ókori egyiptomiak nagyobb sebességre tudják növelni a tudat frekvenciáját annak érdekében, hogy felemelkedjenek.

Az ókori egyiptomiak szerint a felemelkedés kulcsa a 90 fokos fordulat.

Egy olyan kép élt bennük ezen átmenetről, hogy sétálnak egy vonal mentén, majd ez a vonal hirtelen véget ér, és egy 90 fokos fordulatot vesz felfelé, és az első irányra merőlegesen sétálnak tovább. Ez a 90 fok egy nagyon fontos része ennek a munkának. A 90 fokos fordulat elengedhetetlen annak megértéséhez, hogyan lehet valódi a feltámadás vagy a felemelkedés. A dimenzionális szinteket 90 fok választja el egymástól; a csakrák 90 fokban állnak egymáshoz képest – a 90 fok jön elő újra és újra. Lényegében, hogy beléphessünk a negyedik dimenzióba (vagy ami azt illeti bármely dimenzióba), meg kell tenni egy 90 fokos fordulatot.

Számos kép van, melyek a felemelkedést ábrázolják, ahogy 90 fokos szögben tolódik el. A kutatók hosszú ideig töprengtek ezeken a képeken, hogy vajon mi lehet a valódi jelentésük, amíg be nem illesztették a rezgési frekvenciát az egyenletbe.

Mindannyian tudjuk, hogy a frekvencia az az arány, melyen egy rezgés történik egy hullámot alkotva akár egy anyagban vagy egy elektromágneses mezőben, akárcsak a rádió- és fényhullámok esetében. Most gondoljunk a tudatra mint egy hullámformára, amely egy adott frekvencián rezeg az adott időben. Minél magasabb a frekvencia, annál többször történik meg rövidebb idő alatt, ami azt jelenti, hogy a hullámok közötti távolság is rövidebb.

Ahogy felemeljük a tudat frekvenciáját eljön egy pillanat, amikor a hullámok közötti távolság olyan kicsi, hogy kezdenek átfedésbe kerülni. Akkor úgy tűnik, mintha az idő megállt volna a hullámok számára. A valóságban azonban a hullámforma már egy 90 fokos fordulatot vett. A balról jobb helyett a hullámhossz felfelé lesz mérhető.

Most képzeljük el, hogy mit jelent ez a tudat számára. Ha működésének képessége egyenlő a frekvencia arányával, akkor a tudat elég erős az adott pillanatban, hogy 90 fokos fordulatot tegyen, amely magát az időt is felülmúlja.

Úgy hitték, hogy az átjáró a magasabb tudatosságba a harmadik szem. A tudósok felfedezték, hogy agyunk központjában rendelkezünk egy valódi harmadik szemmel, melyet ugyanúgy stimulál a fény, mint a két rendes szemünket. Ezt hívjuk tobozmirigynek, melynek fenyőtoboz alakja van, amely számos civilizációban a felemelkedés szimbóluma.

Az ókori egyiptomiak úgy hitték, ha a harmadik szem nyitott és stimulált a magas szintű kozmikus energiák által, akkor letölthető a tudatosság a világegyetemből.

Drunvalo Melchizedek : Az élet virágának ősi titka
https://issuu.com/webshare/docs/ev?e=6280691/38543080

Gondoljunk arra, hogy tudatunkat egész lényünk tartalmazza. Benne van a DNS-ünkben és az atomjainkban. Ennek tudatában, ha a tudat frekvenciája elég erős, hogy egy 90 fokos fordulatot tegyen, akkor nyugodtan feltételezhetjük, hogy a felemelkedésnek lesz néhány biológiai hatása. Lehet, hogy tényleg halhatatlan fénylénnyé válik valaki, aki nem kötődik sem térhez, sem időhöz.

Hogyan gondolták az ókori egyiptomiak, hogy ez elérhető? A kozmikus energiák elnyelésén keresztül!

Bármelyik pszichológus tudja, hogy az energia, amivel valaki rendelkezik egyenértékű a tudat mértékével, amihez hozzáfér és amelyet képes működtetni. Olyan kozmikus energia csatornákban élni és meditálni, mint amilyenek a piramisok, minden bizonnyal segítenek elérni ezen magasabb állapotokhoz szükséges energiát, hogy felemelkedhessen a tudat. Hogy mennyire képes valaki felemelni a tudatát, az csakis rajta múlik.

(forrás:http://ujvilagtudat.blogspot.hu)

Egyiptom piramisainak rejtett titkai - videó

Vizualizáció és egészség

A gyógyítók évezredek óta alkalmazzák a teremtő vizualizációt a gyógyítás segédeszközéül. Az emberek azt hitték, hogy gonosz szellemek szállták meg a testet, és okoztak betegséget, a vizualizációt pedig arra használták, hogy kiűzzék ezeket a negatív elemeket a beteg testéből.

Az ókori Egyiptomban Hermész isten követői vizualizálták, hogy fittek, egészségesek. Az egyiptomi varázslópapok imádságok és vizualizációk keverékéből szőtt varázsigéket használtak. A sámánok úgy gyógyítottak, hogy vizualizációjukban nagy utazást tettek, hogy megtalálják a beteg személy lelkét, és visszahozzák neki. A navaho indiánok még ma is csoportos vizualizációval segítik a betegeket, hogy újra egészségesnek lássák magukat.

Az 1920-as években Edmund Jacobson, amerikai kutató egyike volt azoknak, akik a test és lélek közötti kapcsolatot kutatták. Felfedezte, hogy amikor egy önkéntes képzeletben futott, lábizmai önkéntelenül is összehúzódtak.

Az orvosi szakma legalább ötven éve érdeklődik a vizualizáció lehetséges gyógyító ereje iránt. Az orvosi társadalom rájött, hogy a stressz egy sor egészségi problémát okoz, mint például magas vérnyomást, fekélyt és agyvérzést. Ha elménk betegséget válthat ki, akkor bizonyosan használhatjuk jó egészség kiváltására is. A vizualizáció erre tökéletesen alkalmas.

1965-től Dr. Carl és Stephanie Simonton számos rákbetegnek segített vizualizálni, hogy testük meggyógyul. Dr. Simonton megfigyelte, hogy azok a páciensek, akik életszemlélete pozitív volt, nagyobb valószínűséggel gyógyulnak meg, mint pesszimista társaik, vagy akik már feladták a reményt. Azt is megfigyelte, hogy számos végső stádiumban lévő rákbeteg megérte, hogy részt vegyen egy eseményen, vagy ünnepségen, amit örömmel vártak. Tudta, hogy az elme befolyásolni képes az emberek immunreakcióit, kísérleteket dolgozott ki, hogy segítsen betegeinek pozitív hozzáállást kialakítani az élethez és a gyógyulásukhoz.

Carl Simonton elkezdte tanítani betegeit, hogy relaxáljanak. Amint a betegek megfelelően ellazult állapotba kerültek, azt mondta nekik, hogy képzeljenek el egy nyugodt, békés jelenetet. Ezután vizualizálják a rákot, majd képzeljék el, amint immunrendszerük tökéletesen működik. Ezután a páciensek elképzelték, amint egy fehérvérsejt-hullám veszi körül a rosszindulatú daganatot, és magával viszi a rákos sejteket, amelyeket a sugárzás már megölt, vagy legyengített. A gyakorlat végén a betegek azt vizualizálták, hogy ismét jól vannak és egészségesek.

Simontonék hihetetlen sikereket értek el ezzel a módszerrel. Azok a betegek érték el a legjobb eredményeket, akik hittek a módszerben, vagy legalább félre akarták tenni fenntartásaikat. Hit nélkül a vizualizálás csupán fantáziálás marad, melynek csekély vagy semmi eredménye sem lesz.

A gyermekek hihetetlen fogékonynak bizonyultak a Simonton módszerre, valószínűleg azért, mert könnyebben tudják a fantáziájukat használni, mint a felnőttek. Következésképpen sok kórház interaktív videó játékokat ad a gyermekeknek, akik a játékban legyőzhetik a betegségüket.

Az Absztrakt Tudományok Intézete által szponzorált konferencián Dr. Karen Olness a clevelandi gyermekkórházból számos példát hozott arra, hogy a gyermekek használják a vizualizációt a gyógyulásra és a fájdalom csillapítására. Egy vérzékenységben szenvedő kis beteg valahányszor a vérzését kellett csillapítania, elképzelte, amint repülőgépen repül ereiben, és kiold egy rakomány Factor 8-at, a vérzékenységet megkötő faktort, amely az ő szervezetéből hiányzott.

Garrett Porter kilencéves volt, amikor operálhatatlan agytumort diagnosztizáltak nála. Elképzelt egy Csillagok háborúja jellegű csatát, amelyben ő vezette a tumor ellen háborút viselő űrzászlóaljat. A tumor öt hónapon belül eltűnt, és nem volt szükség több terápiára. Néhány évvel később ő és kezelőorvosa, Pat Norris, könyvet írt tapasztalatairól Miért én? Tanuljuk meg használni az emberi lélek gyógyító erejét címmel.

Azonban a betegség megölését célzó vizualizáció nem mindenki számára alkalmas megközelítés. Tehát nekik másfajta megközelítésre van szükségük, például azt vizualizálni, hogy a betegség elolvad, vagy feloldódik. Egy közismert vizualizálási módszer, amikor a betegséget egy barnacukor halomként képzeljük el, mely feloldódik, amint melegvizet öntünk rá. Egy másik lehetőség elképzelni, amint a betegséget beszippantja egy hatalmas porszívó. Természetesen a képeknek nem kell orvosi szempontból pontosnak lenniük, csak annyira, hogy a beteg világosan el tudja képzelni. Valójában van bizonyíték arra, hogy szimbólumok vizualizálása hatékonyabb, mintha megpróbálnánk elképzelni az egyes emberi szerveket. Egy pozitív képre összpontosítva a beteg felszólítja a test természetes védekező készségét, hogy küzdjön meg a betegséggel.

Fontos, hogy a betegséget gyengének és hatástalannak lássuk, a gyógymódot viszont erősnek és hatékonynak. Például képzelhetjük a betegséget kicsinek, szürkének és a félelemtől remegőnek. A gyengeséggel szembeni erő hangsúlyozására vannak, akik ilyen jeleneteket képzelnek el, mint harc zsaruk és betörők, vagy Szent György és a sárkány között. Egy beszélgetés során egy nőbeteg elmondta, hogy ő egy nagy kutyát képzelt el, amint egy kiskutyával harcol. A kiskutya hanyatt feküdt, és feladta. Betegsége szintén feladta, és eltűnt.

Számos esetről tudunk, amikor a betegnek spontán vizualizációja volt, amely akár megmagyarázta a betegség kiváltó okát, akár gyógymódot javasolt. Jean Houston, elismert szerző huszonhárom éves korában tapasztalta meg ezt. Félrebeszélt az orvosa által influenzának mondott betegségtől. Több virágos kalapot viselő nő jelent meg a képzeletében, és azt mondták neki, kérje meg édesanyját, intézzen el számára egy olyan vérvizsgálatot, amit az alkoholistákon szoktak végezni. Édesanyja megtette, és kiderült, hogy Jean súlyos májgyulladásban szenvedett. Jean Houston önkéntelen vizualizációt tapasztalt meg. Ilyen vizualizációt akarattal is el lehet végezni, hogy felfedjük a betegség eredetét, és segítséget kérjünk a gyógyításra.

Ötéves korában Valere Althouse súlyos skarlátbetegségen esett át. Állandóan láza volt, és hullani kezdett a haja. Végül kómába esett, és kórházba került. Noha öntudatlan volt, tudta, hogy az orvos azt mondja szüleinek, hogy már nem semmit sem tudnak tenni. Valere soha nem hallott a vizualizációról, de elméjében azonnal képet alkotott arról, hogy ő ismét jól van, és egészséges. Vissza akarta kapni a haját is, de azt szerette volna, ha a haja inkább göndör volna, nem pedig egyenes, mint azelőtt. Az orvosok csodálkoztak, hogy túlélte, és még jobban meglepődtek, hogy a láz nem okozott agykárosodást. Haja újra kinőtt, de göndör lett, pont úgy, ahogyan elképzelte.

Vizualizációs technikákat bármilyen jellegű betegségre lehet használni, a torokfájástól az életveszélyes kórokig. A Miért nem gyógyulnak meg az emberek, és hogyan gyógyulhatnak meg? című könyvében a jól ismert holisztikus gyógyász, Caroline Myss azt javasolja, hogy a beteg képzelje magát egy kerékagynak, melybe sok küllő kapcsolódik. Minden küllőn egy gyógyulási lehetőség címkéje van, mint például „ima”, „szakorvos” vagy „akupunktúra”. A beteg elképzeli, amint a kerék lassan forog, és hagyja, hogy minden egyes gyógymódból erő és energia egyszerre áramoljon a testébe, teljes, összevont és teljes gyógymódot alkotván.

Az elme gyógyító ereje még egy negatív kísérletben is bebizonyosodott. Dr. Thomas Holmes a washingtoni egyetemről kísérletet végzett, amelyben önkénteseken szövettani vizsgálatot végeztek az előtt és az után, hogy bizonyos témakört megvitattak. A kísérlet sikerével kapcsolatban Dr. Holmes elmondta: „szövetkárosodást okoztunk, csupán azzal, hogy beszéltünk az anyós látogatásáról”.

Ez is igazolja az elme bámulatos hatalmát és hatását a testre. Egészen új perspektívába helyezi a mondást: „orvos, gyógyítsd magad”. Természetesen, ha beteg vagy, a lehető legjobb orvosi tanácsot kell megszerezned magadnak.

Azonban kreatív vizualizációt is kellene végezned olyan gyakran, amilyen gyakran csak tudsz, egészségesnek és teljesnek látván magadat.

(Richard Webster: Teljesítsd be vágyaidat! c. könyvéből forrás: edesviz.hu)

Az elme ereje - videó

Ez a bizonyíték arra, hogy a tudatunk az agyunkon kívül létezik?

Az emberi agy talán a legbonyolultabb létező gép, legalábbis a legösszetettebb abból a szempontból, ahogy egy gépre gondolunk. 

Ugyanakkor vitatott kérdés, hogy az emberi agy a tudat forrása, vagy inkább egy feldolgozó központ a tudat számára.

Az alábbi videó az emberi agyat mutatja be, illetve azt, hogy tulajdonképpen két aggyal rendelkezünk, melyek különálló funkciókat látnak el, és ha szét vannak választva, az mindenféle furcsa, kóros viselkedést okoz. 

Ha egy analógiával próbálnánk szemléltetni, akkor az agy olyan, mint egy számítógép, és a tudat az internet. A számítógépre azért van szükség, hogy hozzáférjünk a tudathoz, de a bonyolult és összetett hálózat, amely az internetet alkotja, az valójában a számítógépen kívül létezik, és a számítógép ebbe a hálózatba enged belépni. 

Ahogy a számítógép is túlmelegedhet vagy az alkatrészei elhasználódhatnak, az agyunk is szenvedhet kárt, amely befolyásolja, hogyan képes feldolgozni a tudatot.

(forrás: http://ujvilagtudat.blogspot.hu)

Ha jó ember vagy, eltipornak

Mindig a jók szívnak. Ezt mindenki tudja. Ezért olyan népszerűek a karmáról szóló idézetek és írások. Reményt adnak, és a sok szívás közben egy kis életerőt, egy kis vigaszt. Mert jó érzés abban hinni, hogy a sors a seggfejeknek majd visszacsap, ha már a jó ember tehetetlen.

De az a helyzet, hogy nem mindig csap vissza. És még ha vissza is csap egyeseknek, ettől a Te életed még picit sem lesz jobb vagy könnyebb. Ez csak egy gyenge önigazolás, hogy érdemes jó embernek lenned – még ha folyton szívsz is emiatt –, mert így talán elkerülöd a még nagyobb szívást. De valahol azért Te is érzed, hogy ez így nem túl csábító perspektíva: az élet szívás, de legalább más is szív, még nálad nagyobbat is. Ennél azért többről kéne, hogy szóljon a dolog, nem?

Persze a világ, és benne az emberiség is igen változatos képet mutat, ezért nemcsak ostoba, hanem arrogáns is lenne bárkitől az az állítás, hogy az ő értékrendje a helyes, az egyetlen igaz etalon, amely egyértelműen meghatározza a mintegy 7 és fél milliárd ember számára a jó és a rossz fogalmát. De azért mindannyiunknak van egy elképzelése arról, hogy mi számít jónak, és mi rossznak. És bár ez kultúránként erősen változhat, a mindennapi életünkben és a szűk környezetünkben van egy elfogadott norma, amihez a szocializálódott, társadalmi együttélésre alkalmas humanoid egyedek igyekeznek is tartani magukat.

Például másokkal kicseszni nem jó. Ölni, másokat ellehetetleníteni, rabolni nem jó (még akkor sem, ha államilag intézményesített keretek között zajlik ez). Ugyanakkor segíteni másoknak jó. Megóvni a környezetünket jó. Udvariasnak és figyelmesnek lenni jó. De ha jó vagy, akkor megszívod. Mert kihasználnak. Mert eltipornak azok, akik bármi áron törtetnek előre. Mert alkalmatlanná válsz az életre egy olyan világban, ahol az anyagi érdekek jelentik szinte minden döntés fő mozgatórugóját – legyen szó akár állami, akár vállalati, akár személyes kérdésekről. Ha jó vagy, áldozat leszel.

Megértem, hogy így érzed, de vajon tényleg így van ez? Vajon tényleg mások hibája, a világ kegyetlensége és az események szerencsétlen alakulása vezet oda, hogy lábtörlővé válsz mások számára? Vagy lehet, hogy jónak lenni nem is ennyire rossz, csak Te csinálsz valamit rosszul, de nagyon?

Így váltál áldozattá

Valójában egyetlen oka van annak, hogy veled törlik fel a padlót egyesek: az, hogy elfogadod ezt a szerepet. De nem intézzük el ezt egy „állj fel, ne hagyd magad, kemény vagy” dumával, mert ilyet úgyis hallasz máshonnan eleget. Nézzük meg inkább, hogy mi az összefüggés a jóság és az áldozat szerep között, és mit tehetsz azért, hogy az elsőt megőrizve megszabadulj a másodiktól.

Miért válnak tehát könnyen áldozattá a jó emberek? Több összetevője is van ennek, de talán a legfontosabb a magas érzelmi intelligencia. Az érzékeny, érző emberek igyekeznek jót tenni másokkal, kitárják feléjük a szívüket, és ezzel bizony komoly kockázatot is vállalnak. Aki ugyanis nyitott, az sebezhetővé válik. Aki nem zárja le erős falakkal az érzéseit, nem keríti körül határozottan a saját kis érdek-világát, ahhoz könnyű betörni. Könnyű őt kirabolni, mert nem védekezik.

De ez érthető. Ha védekezne, ha falakat húzna maga köré, akkor nem is tudna szeretni senkit sem igazán. Akkor nemcsak önmagát tagadná meg, hanem mérhetetlenül magányossá is válna, hiszen ő felszínes érdekkapcsolatokban nem tud létezni. Játszmákra képtelen. Vagy jó emberként viselkedik másokkal, vagy szarul érzi magát, amiért ez nem sikerült.

Ezek érzések, méghozzá nagyon erősek. Az érzelmi intelligencia szintje nagymértékben függ a gyerekkori családi környezet minőségétől – vagyis ha a szülő nem ad megfelelő mennyiségű és minőségű szeretetet a gyerekének, akkor a gyermek felnőve könnyen válik ártalmas seggfejjé. Árthat akár teljesen tudatosan, a saját frusztrációját a másokkal való kicseszéssel kompenzálva, de sok olyan ember is van, aki észre sem veszi, hogy amit ő jónak és természetesnek gondol, az mások számára méreg.

Aki azonban magas érzelmi intelligenciával rendelkezik, az hajlamos önmagát háttérbe szorítani azért, hogy embertársai boldogságát biztosítsa. Ha cserébe szeretet érkezik be szívének kitárt ajtaján, akkor úgy érzi, megérte. Azonban vannak, akik nem szeretetet adnak cserébe, és olyanok is, akik nem adnak semmit, csak viszik, amit tudnak.

Van az érzelmi intelligencia mellett egy másik tényező is, amely hozzájárul az áldozat szerep felvételéhez: az erkölcsi felelősség vállalása. Nevezhetjük lelkiismeretnek, vagy az emberi és társadalmi normák követésének is, de a lényeg, hogy egy tanult tulajdonságról van szó. Egy olyan tulajdonságról, amely a többi emberrel (és minden élőlénnyel) való együttélést megkönnyíti, azonban hasonló kockázattal jár, mint a magas érzelmi intelligencia.

Követheted ugyanis a játékszabályokat bármilyen precízen, ha olyan játszótársat kapsz az életben, aki szarik a szabályokra. Akinek nincs erkölcse, azt nem hatja meg, ha neked van. Annyiból még jobb is neki, hogy így könnyebben át tud rajtad gyalogolni. Míg Te megtanultad tiszteletben tartani az írott és íratlan szabályokat, addig vannak olyanok – nem is kevesen –, akik pont a hozzád hasonló embereken élősködve érnek el egyre komolyabb eredményeket.

Van ebből kiút? Válhatsz áldozatból az életed nyertesévé úgy, hogy közben jó ember maradsz?

Túlélni egy kegyetlen világban

Ha jószívű vagy, átvernek. Ha segítesz másoknak, azok csak szívják a véredet. Ha nőként háttérbe szorítod a saját igényeidet, könnyen ragadhatsz olyan kapcsolatban, ahol lelki vagy fizikai bántalmazás áldozata vagy. Ha férfiként nem vagy seggfej, akkor sokkal nehezebben ismerkedsz a nőkkel. Kegyetlen világ ez – legalábbis nagyon annak tűnik.

Valójában azonban nem a világ ilyen sötét, csak az a kép, amit a csalódásaid hatására megfestettél róla a fejedben. Rengeteg jó ember is van, és sokszor ezek az emberek tényleg képesek sikeressé válni – még sikeresebbé is, mint a másokon átgázoló seggfejek. Ám van egy jelenség, ami a pszichológiában negatív eltolódásként ismeretes, és az a lényege, hogy a rossz élmények mélyebb nyomot hagynak egy ember lelki világában, mint a jók. Így működik az agyunk. A kudarcokra jobban emlékszünk, mint a sikerekre. A szemétség nagyobb hangsúlyt kap, mint a jóság. Egy bizonyos szempontból még hasznos is ez, hiszen remek védelmi funkcióként szolgál a jövőbeni veszélyek elkerülése érdekében, azonban az áldozat szerepbe került embernek csak még egy lapát szart tesz a már amúgy is tele lévő talicskájára. Még sötétebb lesz az amúgy sem túl fényes világképe.

A világ tehát nem olyan fertő, mint amilyennek tűnik. Ez egy dolog. Nagyon fontos, hiszen mindennek a kiindulópontja a saját hozzáállásunk, de van itt még ezen kívül más is. Mert ha mélyebbre megyünk, akkor rájövünk, hogy jó oka van az áldozat szerep önkéntes felvételének. Az ugyanis természetes, hogy érzelmi és erkölcsi értékeink szerint élve a számunkra fontos emberekhez nagyon jók próbálunk lenni, de miért hoz valaki olyan irracionális döntést, hogy jó legyen mindenkihez?

Egyáltalán miből gondolja, hogy ez valaha is sikerül majd neki? Teréz anyát vajon mindenki szerette? Nem hiszem. Gandhi-t, a béke élő szimbólumát sem szeretetből lőtte le a merénylője. Bármennyire is próbálnál mindenki számára jó ember lenni, egész biztosan kudarcot fogsz vallani. Annak viszont, hogy megpróbálod, nem a jóságod az oka, hanem a félelmed. A megfelelési kényszer.

Tudom, hogy ez így kegyetlenül hangzik, de ha mindenkivel jó akarsz lenni, akkor nem szereted magad eléggé. Nem az önimádatra gondolok, mert az egészen más, hanem arra, hogy érdemesnek tartod önmagadat a boldog életre. Arra, hogy nem pusztítod magadat mások miatt, és nem engeded, hogy mások pusztítsanak. Arra, hogy nem félsz attól, hogy nem fogadnak el az emberek, hanem őszintén önmagadat adva kiállsz, és azt mondod: szeressetek, vagy menjetek. Arra, hogy nem temeted el magad mások miatt.

Mert hidd el, hogy aki őszintén szeret, az szeretni fog akkor is, ha nem vagy tökéletes. Vele lehetsz jó, mert nem haszonszerzés céljából van veled, hanem azért, mert szeret. Ő megérdemli a bizalmadat, mert nem él vissza vele. De ha mindenki számára olcsón adod a bizalmadat, akkor az olcsó emberek is megkaphatják azt – ez pedig tudod, hogy hová vezet.

A bizalom nem jár; azt ki kell érdemelni. Attól még nem leszel kicsivel sem rosszabb ember, ha nem szolgálod ki válogatás nélkül az összes embertársad igényeit. Nem leszel rosszabb, csak életképesebb. Mert vannak, akiket sem a jóságod, sem a szereteted, sem az erkölcsi értékeid nem érdekelnek, és ha nem áldozatként szeretnéd leélni az egész életedet, akkor falat kell építened az ilyen emberek ellen. Egy olyan falat, amelyen egy zárható ajtó is legyen. A legtöbben ugyanis itt rontják el: vagy körbefalazzák magukat, és senkit sem engednek be, vagy nem zárják az ajtajukat, ezért betörnek olyanok is, akik csak rabolni jöttek. Legyen ajtód, és legyen kulcsod. Ez a kulcs a bizalmad – csak azoknak add oda, akik megérdemlik azt.

Lehetsz jó ember anélkül, hogy eltipornának. Csak húzd meg a határokat, mert más nem fogja megtenni helyetted.

(Kocsis Gábor)

Veleméri fénytemplom

Magyarország sok szempontból legkülönlegesebb temploma a veleméri Szentháromság-templom, ami a mostani falu déli végében található Papréten emelkedik. Pap Gábor művészettörténész majdnem 30 éves kutatómunkája során azt kívánta feltárni, hogy a veleméri templom falképeinek elhelyezése - azok egyes csoportjai, vagy a templom képeinek egésze vonatkozásában - rejt-e magában előre meghatározott struktúrát. 

Kutatásában a templom tudós plébánosa, Kovács József megfigyelését is alapul vette,aki -többek között- azt tapasztalta hogy a téli napforduló hajnalán a szentély délkeleti kerek ablakán besütő napsugarak a Madonna ölében ülő gyermek Jézust világítják meg elsőként.

A téli napforduló a napisten feltámadásának pillanata, "Fény-Krisztus születése". A nemlét sötétjében a napkeltére várakozó templom méltó módon jelzi is ezt a korszakváltást: a kisded felragyogó arca mintegy életre kel a néhány perces sugárözönben. Sajnos e bámulatos fényjelenség manapság nem látható, mert a felkelő napot a közelmúltban telepített erdő fái eltakarják.

Velemér 10 falu központja volt az Árpád kor elején, ezért feltehető, hogy a templom vagy elődjének építését még Szent István rendelte el. Építésének pontos idejét nem ismerjük; először egy 1360-ban kelt oklevélben említik. Freskóit 1377–78-ban festette Aquila János, aki a szentély északi falán önarcképét és művésznevét is megörökítette.

A templom egyterű, téglalap alaprajzú hajójához alacsonyabb, boltozott szentély csatlakozik. A szentély tengelyét egy résablak, déli falát egy kerek ablak töri át. A hajót három résablak világítja meg. Ezeknek belül is van rézsűje – ami itt értelemszerűen nem a csapadék elvezetésére, hanem a fény terelésére szolgál. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a rézsű aszimmetrikus – miként maguk az ablakok is azok. Az aszimmetria célja a fény útjának szabályozása: mindent pontosan akkor világítson meg, amikor annak ideje van. A keskeny ablakok éles határú fényfoltokat bocsátanak az északi falra. Az ablakok rézsűit eredetileg valószínűleg fényvisszaverő anyaggal vonták be, és a fény terelésében lehetett szerepe a mostanitól különböző, eredeti padlózatnak is.

Pap Gábor és munkatársai 1976-os és 2005-ös vizsgálódásaik eredményeként fölfedezték, hogy az épület és a freskók elrendezésének sajátosságai miatt ezek a fényfoltok különféle jeles napokon az adott naphoz kötődő képekre vetül, emeli ki azokat. A nyári napforduló, azaz a fénybőség idején a szentély résablakán belépő első fénysugár a Madonna köpenye alatt menedéket kereső bűnösöket világítja meg – jelezve, hogy ekkor számukra is van kegyelem. Napéjegyenlőség idején a fényjárás több kép egyidejű megvilágításával értelmezi az északi fal jelenetsorát. A déli ablakokon beeső utolsó fények egyszerre világítják meg Szent Lászlót és a keresztre feszített Krisztust, jelezve, hogy a szent királyt a magyar hagyomány isten fiának tekinti. Azonban sokkal óvatosabban kell bánni azzal a közkeletű nézettel, hogy a Szentháromság vasárnapján kelő Nap első sugara minden évben, a szentély középső ablakán át, a diadalív szentélybeli oldalának közepén lévő Szentháromság-jelképre esik, ugyanis változó ünnepről van szó.

A kor embere számára elég volt az utalás a vallási alapfogalmakra, vagy a magyar mondavilág elemeire, valamint a csillagászat eszközkészletére, ez már felidézte az összképet. A csillagászati vonatkozás két részre bontható. Az egyik a mondakörök csillagképekben történő megjelenítése, a másik a Nap, a Hold és a bolygók útvonalának, így a zodiákus csillagképeinek megfigyelése. A falképsor egyes képei azonosíthatók a Tejút csillagképeinek meghatározható csoportjaival, másrészt az egymást követő képek a magyar történelem folyamatára, ennek folytonosságára is utalnak. Ez a két vonatkozás fűzi a részeket egésszé.

A veleméri templom festése időszakában a kor embere, a képek tervezője számára sok minden magától értetődőnek számíthatott - ide értve a képekben rejlő utalásokat is -, amelyek ma rejtélynek tűnnek. "A régiek hitték a teremtett világ misztikus egybetartozását, hitték annak hierarchikus rendszerét - az életet." (Molnár V. József: Kalendárium.) Ennek a gondolatnak jegyében áttekintve a templom képeinek összességét, érzékelhetően két csoport különböztethető meg. Az elsőt talán nevezhetnénk "égi" jellegűnek. A többi alul lévő kép a teremtett világ rendjét közvetíti. Ennek korabeli megjelenítése elsősorban a zodiákust (illetőleg az ebből képzett csillagjegyeket), valamint a négy elem rendszerét jelenti. Például az Ikrek a "csodaszarvas" jelenetben, a Bak azért, mert a Tejút hasadéka (Mária trónjának helye) ennek körcikkében van, a Nyilas Szent László alakjánál, a Skorpió pedig a Kálvária-ábrázolás esetében. A Szűz a "névtelen" női szentnél (ide tartozik az "Angyali üdvözlet" képe is), az Oroszlán pedig Márk evangélista szimbólumánál azonosítható. Ezek a mai kor emberének nehezen érthető szimbólumok, de ha ehhez a "rejtélyhez" közelebb szeretnénk kerülni, ajánlom Pap Gábor művészettörténész munkáját olvasásra, Velemér egy tér- idő gráf működési vázlata címmel, valamint Kevy Ferenc: Újabb gondolatok Velemér középkori templom falképeiről című cikkét.

(Kovács József, Pap Gábor írásai - forrás: szepo.com)

Fényima a veleméri templomban - videó

Vendégek a túlvilágról

A szellemidézésnek, asztaltáncoltatásnak a negyvenes években nagy divatja volt. Az arisztokrata családok házi médiumokat tartottak, és rendszeresen múlatták az időt az eltávozott családtagok faggatásával.

Sokan még ma is játszanak a túlvilág lényeivel, és bele sem gondolnak, hogy mekkora bajt okozhatnak ezzel.

Akinek volt már túlvilági élménye, az kétféleképpen áll a szellemekhez. Vagy megijed, és a témáról sem akar többé hallani, vagy rászokik, hogy mindenféle kérdésekkel zargassa a már eltávozott lelkeket. Nagyon kell vigyáznia annak, aki nem járatos a témában, mert sokszor visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat be egy kellemes szórakozásnak induló szellemidézés.

Jönnek maguktól is

Érzékeny embereknél előfordul, hogy hallanak, látnak valamit, amit nem tudnak megmagyarázni. Eltávozott hozzátartozókat vélnek látni, amint átsuhannak a lakáson, vagy arra ébrednek, hogy valaki figyeli őket. Visszatérő zajok, dobogások, kopogások, esetleg suttogások zavarhatják a nyugalmukat. Ezekre a jelekre érdemes odafigyelni, mert az energiájukat erősen megcsapolhatják. Fejfájás, rosszkedv kísérheti a szellemek jelenlétét.

Helyhez kötött szellemekről abban az esetben beszélünk, ha a lélek hirtelen szakad ki a testből, vagyis a halál váratlanul áll be, és ezek a szellemek sokszor azzal sincsenek tisztában, hogy már nem élnek. Ragaszkodnak a lakásukhoz, vagy ahhoz a helyhez, ahol meghaltak. Vannak emberekhez kötődő lelkek is, akik vagy nem tudtak elköszönni szeretteiktől, vagy valamit mindenáron a tudomásukra akarnak hozni, és kísérik őket hosszú időn át. Elfutni nem lehet előlük, de egy szakember percek alatt el tudja távolítani őket. Meg kell értetni velük, hogy már nem szabad itt lenniük, és hogy ártanak az élőknek. Egy gyakorlott spiritiszta tolmácsként tud működni, és átadhatja az információkat, amelyeket szeretnének megosztani az élő családtagokkal. Félni igazából nem kell tőlük, hiszen bántani nem szoktak. A filmekben látott rémisztő jeleneteket elfelejthetjük, hiszen nincs annyi energiájuk, hogy fizikai sérüléseket okozzanak nekünk, de az energiacsapolás is lehet ártalmas, főleg, ha régóta kísérnek már minket.

Takarítsunk!

Érdemes bizonyos időközönként megtisztítani otthonunkat a kóbor lelkektől. Vannak helyek, ahol olyan erős az energiaáramlás, hogy valósággal vonzza az eltávozottakat.

Csináljunk kereszthuzatot a lakásban tíz percre, majd csukjunk be minden ajtót, ablakot, és gyújtsunk szantálfüstölőt. Három-három szál a lakás négy sarkában elegendő. A füstölők leégése után újra szellőztessünk ki alaposan. Ne őrizzük elhunyt rokonaink tárgyait, személyes leveleit, és ha lehet, akkor a fotóikat se a falon tartsuk, hanem egy dobozban, a szekrényben. Nem kellenek tárgyak ahhoz, hogy emlékezhessünk szeretteinkre! Nekünk, élőknek is tudomásul kell vennünk, hogy előre kell lépnünk, nem visszafelé. Muszáj elengednünk a halottainkat, hiszen nekik is azzal teszünk jót, ha továbbléphetnek és megnyugodhatnak.

Csak ha muszáj!

Előfordulhat, hogy hozzátartozónk hirtelen távozik, és titkokat visz magával, vagy valamit feltétlenül meg kellett volna kérdeznünk még tőle. Kizárólag indokolt esetben keressünk fel médiumot, spiritisztát vagy léleklátót! Győződjünk meg arról, hogy valóban felkészültünk-e arra lelkileg, hogy találkozzunk halottainkkal, vagy legalábbis információt kapjunk tőlük. Fontos, hogy frissen eltávozott lelket nem szabad zargatni. Hozzáértők szerint a halál után negyvenkilenc napig tilos bolygatni őket. Ez az átmeneti idő, amely a rendelkezésükre áll, hogy megtalálják az utat a túlvilágra. A szellemidézőnek pontosan kell tudnia, hogy kit hív meg a szeánszra, és az is nagyon fontos, hogy utána tudnia kell visszaküldeni is a lelket. Sokszor nemcsak az élőket zaklatja fel egy találkozás, hanem a szellemeket is, és lehet, hogy nem tudnak elszakadni. Ilyenkor egy speciális technikával küldik, vezetik őket a fénybe, a nyugalomba.

A jelek

Lehet, hogy nem vagyunk érzékenyek a jelekre, és nem vesszük észre, hogy valami fontosra akarják felhívni a figyelmünket.

Mikor érdemes szakembert keresni? Ha folyamatosan egy bizonyos halottunk jár az eszünkben, vagy furcsa dolgok történnek velünk. Ha az elektromos készülékek egyszerre romlanak el, az is lehet árulkodó jel, vagy ha a szokásaink megváltoznak. Hirtelen azt vesszük észre, hogy meghalt ismerősünk tulajdonságait vesszük fel. Az ő szavait, gesztusait használjuk vagy az ő kedvenc ételét kívánjuk, esetleg az ő egykori szeretteivel akarunk kapcsolatba lépni, pedig különösebb dolgunk nem lenne velük.

A filmekben látott jelenségeket ne várjuk. Nem fogunk vérző testeket látni, akik felénk közelednek, és egyéb horrorisztikus eseménytől sem kell félnünk.

A filmtörténelem talán két legismertebb szellemekkel foglalkozó alkotása a Ghost és a Hatodik érzék. Igazából mindkét film a fantáziadús forgatókönyvíróknak köszönhető, de azért vannak bennük igaz dolgok is. Emlékezetes jelenet a Ghostban, mikor a médium rájön, hogy valóban képes kommunikálni a szellemekkel, és hirtelen valóságos átjáróházzá válik a lakása. Valóban, ha egyszer megnyitunk egy kaput, és kommunikálni kezdünk velük, ne csodálkozzunk, ha akkor is jönnek, ha nem szeretnénk. A Hatodik érzék is erős túlzásoktól hemzseg, talán csak az valós, hogy a szellemek jelenlétét tényleg sokszor kíséri olyan érzet, mintha hirtelen lehűlne a környezetünk. A gyerekek valóban fogékonyabbak ezekre a dolgokra, ne hagyjuk figyelmen kívül, ha gyermekünk olyan emberekről beszél, akiket mi nem látunk! Ha bármi megmagyarázhatatlan jelenség tűnik fel az otthonunkban, a félelem helyett inkább azonnal keressünk egy szakembert, aki megszabadít minket a nemkívánatos vendégünktől!
(forrás: nlcafe.hu)

Szellemképek - videó

Fényösvény

Régi kedves barátomtól kaptam:

Szilvinek, szeretettel 

Éppen midőn harminc múltam, fényösvényre léptem én: 

Elindultam felkutatni létezésem értelmét – 

A megannyi könyvbe írt szó, s szellem-súgta bölcselem 

Fellebbenti-e a fátylat, mely titkon rejti életem?

Nemsoká a széles ösvény több keskenyre ágazott – 

Körülnéztem: Merre tovább? Útmutatást hol kapok? 

Tanácstalan álltam ottan, s szemléltem a sok utat, 

S egyszeriben felderengett mind mellett egy árny-alak:

Az Első - magas, íbisz-arcú -, a Háromszor Szent égi lény 

Kezében a Hórusz-kulccsal smaragdtáblát tárt elém – 

Hangja csengő ércként harsant, s visszhangot vert szívemen: 

„Miképpen itt fenn az égben, éppen úgy van odalenn.”

Alázattal meghajoltam, s már útjára is léptem én, 

De megszólalt a Második, ki ott ült lótusz-mezején 

Arcán mind-tudó mosollyal, forgatván Tan-kereket: 

„Vesd le önzésed ruháját, az örök fényt csak így leled!”

Megtorpantam megbénultan, felfogván a bölcs szavat, 

Hogy öntelt szívvel végig járnom élet-utam nem szabad. 

Levetettem hát magamról énem makacs köpenyét 

S úgy járultam szűz lélekkel orcája színe elé.

A Harmadik, a Fehér Galamb, ki csendben jár a fák hegyén, 

(Összes bűnöm ott vöröslött szeggel átvert tenyerén) 

Csendesen csak ennyit mondott, s nem is szólott egyebet: 

„A legfőbb törvény mindközül csak egyetlen szó: Szeretet!”

És előlépett mind a többi, útját őrző bölcs alak: 

Ajkaikról drágagyöngyként hullottak a szent szavak. 

S én súlyuk alatt térdre rogyva, sírni kezdtem hirtelen: 

Ennyi út közt hogy válasszak? Az igazságot hol lelem?

Ekkor vakító fényesség gyúlt, túl mindenség-tereken, 

Eggyé olvasztva ott mindent: utat, őket, életem. 

Magasba emelvén lelkem, hol születnek a csillagok, 

S megszólalt egy hang szívemben: „Nem kell válassz: MIND vagyok!”

(Podrohovszky Miklós Székesfehérvár, 2016)

Köszönet Ati Répának - videó

Egy NASA-mérnök Ezékiel űrhajójáról

J. F. Blumrich, a NASA egyik főmérnöke fiával beszélt telefonon, és a fiú nagyon dicsérte Däniken egyik könyvét, Az Istenek szekereit. Blumrich kölcsönkérte a könyvet, hogy jót nevessen rajta, de ahogy kézbe vette Dänikent és a Bibliát, ajkára fagyott a mosoly. Nem sikerült a német szerzőt megcáfolnia. Erről szól Josef Blumrich könyve.

Blumrich számításokkal igazolja annak az "űrhajónak" a technikai helyességét és valódiságát, amelyet Ezékiel próféta ír le saját korának szókincsével és eszközeivel. Ezékiel több mint húsz éven át "találkozott űrhajókkal", így abban a szerencsés helyzetben volt, hogy ismételten észlelhette és leírhatta ezeket az UFO-kat. Ezékiel könyvét egy űrhajó leszállása utolsó fázisának leírásával kezdi, miután Föld körüli pályára tért. Ezután leírja az űrhajó főbb részeit, beszél az űrhajó parancsnokairól, hallja beszédüket, leírja mozgásukat, sőt két repülésben is részt vesz.

"Ezékiel jelentése világos megértésének kulcsa abban a nagyon gondos elemzésben rejlik, amellyel leírásának megfelelően tanulmányozzuk az űrhajó alkatrészeit és működését, mégpedig az űrhajózás mai ismerete és a rakétatechnika fényében."

"A nyert eredmények egy olyan űrhajót mutatnak nekünk, amely kétségkívül nemcsak hogy technikailag kivitelezhető, hanem ténylegesen nagyon jól meg van tervezve arra, hogy megfelelőképpen működjék. Meglepődve fedezünk fel egy olyan technológiát, amely semmiképpen sem fantasztikus, hanem még legszélsőségesebb megjelenésében is majdnem mai lehetőségeinkhez áll közel, és amely ezért csak kismértékben haladja túl technikánk jelenlegi állapotát. Mi több, az elemzés eredményei olyan űrhajóra mutatnak, amely egy Föld körül keringő anyaűrhajóval együttműködve repült. Ami mindebből fantasztikus marad, az az, hogy egy ilyen űrhajó kézzelfogható valóság volt több mint 2500 évvel ezelőtt!"

Blumrich hangsúlyozza, hogy Ezékiel írásának technikai értelmezése csak 1964 decembere óta vált lehetségessé, ekkor jelent meg ugyanis Roger A. Andersonnak, a NASA egyik kutatóközpontja főmérnökének cikke a szerkezeti technológiáról, amelyben leírta annak az űrhajónak a formáját, amelynek modelljét úgy fejlesztette ki, hogy alkalmassá vált a bolygók légkörébe való belépésre.

Blumrich könyvének 2. fejezete felteszi a kérdést: Ki volt Ezékiel? Mivel ez a kérdés lényeges további mondandója megértése szempontjából, idézzük e rövid fejezetet.

"Mivel Ezékiel állításait fogjuk elemezni és értelmezni, saját személye is messze kiható következtetések forrása lesz. Kívánatos, hogy minél többet megtudjunk annak a személyiségnek a jellegéről, lényegéről és műveltségi szintjéről, aki ezek mögött a jelentések mögött áll.

Saját szövegéből egyenes tájékoztatást lehet kapni: a könyv az i. e. 593. vagy 592. évben kezdődik. Kb. öt évvel korábban, 597-ben Ezékielt Babilonba deportálták több zsidóval együtt Nabukodonozor király parancsára. Tel-Abib közösségében élt Chaldeában, a Chebar folyó partján (amely voltaképp csatorna volt csak). Ezékiel pap volt. Hogy nős ember volt, onnan tudjuk, hogy felesége halálát említi, négy és fél évvel jövendöléseinek elkezdése után. Apja neve Búzi volt.
További következtetéseket - célkitűzésünk szempontjából még lényegesebbeket is - lehet levonni közvetett módon korának általános politikai helyzetéből és írásainak bizonyos passzusaiból. Az a tény például, hogy Ezékiel a deportáltak között volt, arra utal, hogy családja rendelkezett bizonyos társadalmi súllyal, mert az 597. év deportálásai a népesség legbefolyásosabb rétegét érintették.

Továbbá Tel-Abib közel volt Babilonhoz, attól délre. Igazolható tehát a feltételezés, hogy Ezékiel látta a nagy tornyot, vagy legalábbis hallott pontos leírásokat erről az építményről. Az is nagyon valószínű, hogy legalábbis hallott leírásokat a város híres óriási kapujáról, valamint a hozzá vezető széles triumfus-útról is. Ezékiel ismerte az ország népét, és kétségkívül látott elég páncélba öltözött katonát és lóvontatta harciszekeret.

Valószínűleg körülbelül harmincéves volt. Éppen ezért elérhette kb. az ötvenedik életévét arra az időre, amikor utolsó proféciáját feljegyezte könyvében. Jeruzsálemben nevelkedett, és száműzetésének eredményeként két nagyon is jelentős kultúrával ismerkedett meg. Mi több, az írások kimutatják, hogy nagyon ismerte a Közel-Kelet egészének kulturális és kereskedelmi viszonyait, beleértve Egyiptomot is. Jelentéseiben semmi primitív vagy szimplifikáló jellegű vonás nincsen.

Ennek a tájékoztatásnak végeredményeként egy meglehetős tapasztalattal rendelkező embert ismerünk meg, aki mint egy felsőbb osztályba tartozó zsidó család tagja, a jó neveltetés előnyeit élvezhette.

Nem ismeretes, mikor és hol halt meg Ezékiel, azt sem tudjuk, hol temették el. Feltételezett, de nem bizonyított sírhelye Al-Kifl mellett van, ez a helység alig huszonöt mérföldre délre van Babilontól ..."

Idézzük fel Ezékiel próféta első könyvét a Bibliából, Károli Gáspár fordítása alapján:

1. És lőn a harmincadik esztendőben, a negyedik hónapban, a hónap ötödikén, mikor én a foglyok közt a Kébár folyó mellett voltam: megnyilatkozának az egek, és láték isteni látásokat.

2. A hónap ötödikén (ez az ötödik esztendeje Jojákin király fogságba vitelének).

3. Valójában lőn az Úrnak beszéde Ezékiel paphoz, a Búzi fiához a káldeusok földén, a Kébár folyó mellett, és lőn ott rajta az Úrnak keze.

4. És látám, és ímé forgószél jött északról, nagy felhő egymást érő villámlással, amely körül fényesség vala, közepéből pedig mintha izzó érc látszott volna ki, tudniillik a villámlás közepéből.

5. És belőle négy lelkes állat formája tetszék ki, és ez vala ábrázatjok: emberi formájok vala.

6. És mindeniknek négy orcája vala, és négy szárnya mindenikőjüknek.

7. És lábaik egyenes lábak, és lábaik talpa mint a borjú lábának talpa, és szikráznak vala, mint a simított érc színe.

8. Továbbá emberi kezek valónak szárnyaik alatt négy oldalukon. Mind a négyőjöknek orcái és szárnyai.

9. Szárnyaik egymás mellé lévén szerkesztve, nem fordultak meg jártukban, mindenik az ő orcája irányában megy vala.

10. És orcájok formája vala emberi orca, továbbá oroszlánorca mind a négynek jobb felől, és bikaorca mind a négynek bal felől, és sasorca mind a négynek hátul.

11. És ezek az ő orcáik. És szárnyaik felül kiterjesztve valának, mindeniknél két szárny összeér vala, kettő pedig fedezé testöket.

12. És mindenik az ő orcája irányában megy vala, ahová a lélek vala menendő, oda mennek vala, meg nem fordulván jártukban.

13. És a lelkes állatok közt látszék, mint egy égő üszög, amely lángolt, mint a fáklyák, ide s tova futkározva a lelkes állatok közt; és a tűznek fényessége vala, és a tűzből villámlás jöve ki.

14. És a lelkes állatok ide s tova mozognak vala, mint a villámlás cikázása.

15. És mikor ránéztem a lelkes állatokra, ímé egy kerék vala a földön az állatok mellett mind az ő négy orcájok felől.

16. A kerekek mintha tarsiskőből készültek volna, és mind a négyüknek ugyanazon egy formája vala, és úgy látszának egybeszerkesztve, mintha egyik kerék a másik kerék közepében volna.

17. Jártukban négy oldaluk felé mentek vala; meg nem fordulnak vala jártukban.

18. És talpaik magasak valának és félelmesek, és e talpak rakva valának szemekkel körös-körül mind a négynél.

19. És mikor járnak vala a lelkes állatok, járnak vala a kerekek is mellettök, és mikor fölemelkednek vala az állatok a földről, fölemelkednek vala a kerekek is.

20. Ahová a lélek vala menendő, mennek vala, ahová tudniillik a lélek vala menendő, és a kerekek fölemelkednek vala mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben.

21. Ha azok mentek, ezek is mennek vala, és ha azok álltak, ezek is állnak vala, és ha fölemelkedtek a földről, fölemelkednek vala a kerekek is mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben.

22. És vala mintegy mennyezet az állatok feje fölött, olyan, mint a csodálatos kristály, kiterjesztve felül fejök felett.

23. És a mennyezet alatt szárnyaik egyenesek valának, egyik a másikkal összeérvén; mindegyiknek kettő vala, amelyek befedik vala innen, és mindegyiknek kettő vala, amelyek befedik vala amonnan az ő testöket.

24. És hallám szárnyaik zúgását, mint sok vizeknek zúgását, úgy mint a Mindenhatónak hangját, mikor járnak vala, zúgás hangját, mint valami tábornak zúgását; mikor állának, leeresztik vala szárnyaikat.

25. És lőn kiáltás a mennyezeten felül, amely vala fejök felett, és ők megállván leeresztik vala szárnyaikat.

26. És a mennyezeten felül, amely fejők felett vala, látszék mint valami zafírkő, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül.

27. És látám izzó ércként ragyogni, amelyet mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség vala körülötte.

28. Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség körös-körül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája, és látám, és orcámra esém, és hallám egy szólónak szavát.

 

 

 Mit is beszél el Ezékiel Blumrich szerint?

Az első találkozást ugyanolyan erővel beszéli el az olvasó számára, ahogyan saját magára hatott az esemény. A rakétamotor dübörgése, amelyet akkor kapcsolhattak be, szétrobbantja a csendet, Ezékiel felnéz. A motor lángjai egy fehér felhő közepéből csapnak ki. Vakító fény és hatalmas robaj jön felé. Úgy látszik, meghasad az ég. A felhőn át négy hosszúkás tárgyat lát, amelyek fölött valami bizonytalan alakú dolog mozog. Alul Ezékiel egyenes lábakat és kerek talpakat észlel. Egy pillanatig Ezékiel úgy látja, emberek ezek az alakok. De aztán a felhők szétoszlanak, a rakéta süvöltő lángja eltűnik - azoknak az alakoknak pedig mozgó szárnyaik vannak. A szárnyak mellett karok függenek a test mellett, fölöttük Ezékiel arcokra emlékeztető alakokat és árnyakat különböztet meg.

Az emberi formákkal való azonosság nem teljes, de igen közeli, és bármit lát is Ezékiel, ezek élőlények, amelyek már egészen közel hozzá, a föld felé közelednek.

"Sosem szabad elfelejtenünk, hogy Ezékiel nem értelmezi azt, amit lát, mert nem tudja értelmezni. Amit legjobb tudása szerint valóban leír, az az optikai és akusztikai benyomás, és miközben ezt teszi, olyan eszközöket használ, amelyek e jelenség leírásakor hozzáférhetők számára."

Blumrich megpróbálja rajzokban és számításokban rekonstruálni, milyen űrhajót is látott Ezékiel.

Az űrhajó Föld felé vezető útját az anyahajótól való elszakadással kezdhette meg, valószínűleg kb. 220 tengeri mérföld magasságban. A repülés során az atmoszférán át a levegőellenállás addig csökkentette az űrhajó sebességét, míg alacsony magasságban a rakétamotor rövid begyújtása annyira lecsökkentette az űrhajó sebességét, hogy helikoptereit használhatta a leszállás hátralevő részének végrehajtására. A repülésnek - Blumrich szerint - ezt az utolsó fázisát, a rakéta rövid begyújtásával együtt, látta és írta le Ezékiel próféta. Később azt látja, hogy az űrhajó néhány lábnyira a föld felett lebeg, és megfelelő leszállási körzetet keres. Az irányítórakéták rövid fellobbanásai sorozatban történnek rneg, ezeket Ezékiel szabálytalannak látja, számára úgy tűnnek, mint az űrben csapkodó villámok az élőlények között. Ez a lenyűgöző külsejű lényektől figyelmét a köztük levő térre vonja, s most meglátja a reaktor hűtőterét, amely vörösen parázslik.

Az űrhajó leszállt.

Előbukkantak a kerekek, amelyek repülés közben a helikopteregységek alsó részében helyezkedtek el. A kerek talpú, egyenes lábak már nem érintik a talajt.

A világos zöldeskék kerekek mozgása megzavarja Ezékielt. Ezékiel csak olyan járműveket ismer, amelyeket húznak vagy vonnak - mit sem tudhat kerékmeghajtásról. Olyan kerekeket sem ismer, amelyeknek peremét - a "szemeket" - úgy tervezik, hogy nagyobb tapadást biztosítson. Csak most, hogy a gép megáll, veti fel Ezékiel a szemét, s meglátja az élőlények szárnyai felett a hatalmas kupolát. A szárnyak most megállnak, és a zúgás is elcsendesedik. A fény és színek kavargásában középen megpillant egy trónuson ülő embert. Blumrich szerint itt az átlátszó parancsnoki fülkét látja Ezékiel. Ekkor hallja meg a parancsnok hangját ...

Ezékiel könyvének még milyen részleteire alapozza Blumrich fantáziagazdag eszmefuttatását?

2.9. És látám, és ímé egy kéz nyúlt felém, és ímé benne egy könyv türete (tekercse) vala.

2.10. És kiterjeszté azt előttem ...

3.12. És fölemele engem a lélek, és hallék mögöttem nagy dörgés szavát: ...

3.13. És amaz állatok szárnyainak zúgását, amelyek egymást érik vala, és mellettök a kerekek csikorgását és nagy dörgés szavát.

3.14. És a lélek fölemele és elragada engem, és elmenék, elkeseredvén haragjában az én lelkem, az Úrnak keze rajtam pedig erős vala.

3.15. És eljuték Tél-Ábibba a foglyokhoz, akik lakoznak vala a Kébár folyó mellett, és leülék, ők is ott ülvén; és ott ülék hét nap némán ő közöttök.

3.22. És lőn az Úrnak keze ott rajtam, és monda nékem: Kelj fel, menj ki a völgybe, és ott szólok veled.

3.23. Fölkelék azért és kimenék a völgybe, és ímé ott áll vala az Úrnak dicsősége, hasonlatos ahhoz a dicsőséghez, amelyet a Kébár folyó mellett láttam, és orcámra esém.

3.24. És jöve belém a lélek, és állata engem lábaimra, és szóla hozzám és monda nékem: Menj be és zárd be magadat a te házadban.

8.1. És lőn a hatodik esztendőben, a hatodik hónapban, a hónap ötödik napján: én ülök vala házamban, és Júda vénei ülnek vala előttem, és esék reám ott az Úr Istennek keze.

8.2. És látám, és ímé vala mintegy tűznek formája, derekának alakjától fogva lefelé tűz vala, és derekától fogva fölfelé vala mint a fényesség, mint az izzó érc.

8.3. És kinyújta egy kézformát, és megragada engem fejem üstökénél fogva, és fölemelve vitt engem a lélek a föld és az ég között, és bevive engem Jeruzsálembe isteni látásokban a belső kapu bejáratához, amely északra néz, ahol vala helye a bosszúság bálványának, amely bosszúságra ingerel vala.

8.4. És ímé ott vala Izráel Istenének dicsősége, a látás szerint, amelyet láttam a völgyben.

Blumrich szerint, bár Ezékiel érthetően izgatott volt az első találkozás alkalmával, mégis objektív módon meg tudta figyelni az eseményeket. Most azonban a sokk erőt vesz rajta, nem emlékszik a repülésre, amely csak rövid ideig tart, s amely az első találkozást lezárja. Visszatér közösségéhez, s egy teljes hétbe telik, míg magához tér.

Az a nagy figyelem, amelyet Ezékiel az űrhajó külsejének szentelt az első találkozás alatt, most már nem ismétlődik meg. A harmadik találkozás után csak a kerekekkel foglalkozik újra részletesebben. De minden alkalommal elismétli: az újonnan megpillantott űrhajó azonos volt a korábbi találkozásokéval.

A harmadik találkozás alkalmával a parancsnok Ezékielt felveszi gépére, és leszáll vele a templom belső udvarában. A leszállás után összehívja a legénységet. Hét ember jön ki egy kapun, és felsorakoznak a parancsnok előtt. Megkapják a parancsot, és távoznak. A parancsnok most Ezékiellel együtt a templom udvarán áll, az egyik ember visszatér, és katona módjára jelentést tesz: "Megtettem, amint parancsoltad." Ez az ember különbözik a többitől, mert ruhája mintha vászonból volna, de hamarosan kiderül, hogy védőöltözetről van szó. Valamennyien olyan felszerelést hordanak, amely ismeretlen Ezékiel számára. De egyikük sem különbözik lényegesen testalkatában vagy mozdulataiban azoktól az emberektől, akiket Ezékiel ismert.

A cselekmény most az űrhajó körül játszódik, amelyen valamilyen munkálatokat végeznek - talán ezért is kellett leszállania a hajónak. A parancsnok, aki a templomépület bejáratánál áll, megparancsolja az egyik embernek, menjen az űrhajóhoz, és foglaljon el állást az egyik helikopteregység mellett. Az űrhajó izzó hűtőberendezése igen közel van, ezért szükséges a védőruha.

Blumrich a fentiekhez hasonló módszerrel igyekszik Ezékiel jövendöléseiből kihámozni a tényszerű technikai információt, s nem is kísérli meg, hogy a vallásos mondanivaló vagy a profetikus üzenet szempontjából közelítse meg a kérdést.

Blumrich igyekszik rekonstruálni az "idegenek" által használt űrhajót: megrajzolja a főtestet, a testet fenntartó négy helikoptert és a legénység számára tervezett fülkét, amely a főtest felső részén helyezkedik el.

Blumrich ezt az űrhajótestet nemcsak elképzelhetőnek, hanem aerodinamikai szempontból igen ötletesnek is találja, amely fel- és leszálláskor egyaránt tevékenyen közrejátszik a jó navigálhatóságban.

A négy helikopter egymástól maximális távolságban helyezkedhet el, a propellereket a főtestbe lehet zárni, amely a helikopterek között van. Ez a megoldás csökkenti a hajó teljes magasságát, a teljes súlypont a lehető legalacsonyabban helyezkedik el, amely kitűnő repülési stabilitást és leszállási tulajdonságokat biztosít.

Az atomreaktor a hajó legalján helyezkedik el - mivel a jelenlegi földi technika még nem volt képes atommeghajtású űrhajó építésére, ezért nem tudták az optimális tulajdonságokkal rendelkező formát sem kialakítani. A hajó legnagyobb részét a hajtóanyag tartálya foglalja el. Ugyancsak a főtestben foglal helyet a központi erőmű, amely valószínűleg a reaktor termikus energiáját alakítja át elektromos, illetve mechanikus energiává. Blumrich leírja az elképzelt helikopteregységek működését, az irányítórakétákat, a kettő vagy négy mechanikus kart, amelybe esetleg televíziós kamerákat is beépítettek. Leírja a teleszkópszerű leszállólábakat és a minden irányba szabadon gördülő kerekeket, amelyek tervezésében Blumrich is részt vett.

A henger alakú parancsnoki fülke lekapcsolható az űrhajóról, és önálló navigációra is képes, tehát ugyanoda visszatérhet, közvetlen és távirányítással egyaránt. Az ilyen repülésekre az energiát hideggáz-rakéták szolgáltatják. A parancsnok maga is elhagyhatja az irányítófülkét, és közvetlen repülésre is képes, valószínűleg kis tolóerővel működő rakéta segítségével. (Ez már ma is lehetséges.)

A továbbiakban Blumrich vázolja ennek az űrhajónak valószínű Föld körüli pályáját, leszállási manővereit és a földi helyváltoztatás helikopteres végrehajtását. Könyvének gerincét a bibliai szöveg és az űrtechnika összehasonlítása adja, s itt a Biblia szövegkritikai elemzésébe is bocsátkozik a szerző. E kommentárok felhasználására - mint írja - elsősorban azért van szükség, mert Ezékiel amúgy is sokszor homályos kifejezéseit a Biblia fordítói különböző nyelveken rnás-más módon adják vissza. Blumrich kimentő módszerének bemutatására elégedjünk meg egy részlet felidézésével. (Ezékiel 9. könyv, 1., 2.)

"És kiálts füleimbe nagy felszóval, mondván: Hozzátok el a városra a meglátogatásokat, kinek-kinek a kezében legyen vesztő eszköze. És ímé hat férfi jő vala a felső kapu útjáról, amely északra néz vala, mindeniknek kezében zúzó eszköze ..."

Elgondolkodtató különbségek ezek kétségtelenül, hiszen Ezékiel vagy az általános "fegyver" szót használhatta volna, vagy hagyományos fegyver esetében megelégedhetett volna valamilyen ismert szúró- vagy vágószerszám megjelölésével. A különböző nyelvek fordításaiban is "gyilkos fegyver", "ártó fegyver", "mészárló fegyver", "megsemmisítő fegyver", "romboló szerszám" és "romboló fegyver" értelmű kifejezésekkel találkozunk.

Megjegyzendő még, hogy Blumrich szerint a hat férfi kíséretében lévő, fehér ruhás férfi, akinek derekán Ezékiel íróeszközt látott, voltaképp ehelyett valamilyen kommunikációs eszközt, rádiót vagy talán radarkészüléket viselt.

Ha az elfogulatlan olvasó elolvassa Ezékiel bibliai könyveit, s megpróbál elvonatkoztatni Blumrichhoz hasonlóan a bibliai-mózesi utalásoktól, valóban feltűnők lehetnek Ezékiel egyes technikai jellegű utalásainak makacs visszatérései és meglepő értelmezési lehetőségei is. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el azt a gyanúnkat, hogy - tekintettel a Biblia képes beszédének jellegzetességeire - hasonló okfejtéssel alkalmasint János jelenéseit is lehetne fantasztikus tényszerűséggel magyarázni, esetleg feltételezve, hogy Földön kívüli hatalmasságok Jánost "időutazásra" ragadták el. De mindezt már a túlfűtött fantázia feltételezéseinek területére kell utalnunk.

J. F. Blumrich: A küldetés

(J. F. Blumrich: The Spaceships of Ezekiel c. könyvéből, Corgi Books, London, 1974. Ch. 8.)

Az a kérdés, hogy e látogatásoknak mi lehetett a céljuk, milyen feladatot teljesítettek, természetes és törvényszerű. Ahhoz, hogy megkíséreljünk választ adni, felhasználunk minden eddig összegyűlt információt, minden olyan jelzést, amely segítségünkre lehet némi fényt deríteni e találkozások hátterére. E találkozásokat itt a "küldetés" általános megjelölésével illetjük.

A dolgok természetével jár, hogy miközben így teszünk, elhagyjuk a bizonyítékok birodalmát. Fel akarunk villantani néhányat azok közül a lehetőségek közül, amelyekre eddigi tudásunk elvezetett, s ugyanakkor vázlatosan körvonalazzuk, hol szükséges helyesbítés, tagadás vagy megerősítés.

Mivel mi - értjük ezen az emberiséget - ma viszonylag közel állunk hasonló helyzethez, egyfelől fennáll annak a veszélye, hogy saját nézeteink befolyásolnak bennünket, másrészt azonban haladásunk a lényeges problémák megismerésében nagyobb megértést tesz lehetővé. Amennyire lehetséges, kiküszöbölnénk a szubjektív hatásokat, először tehát meghatározzuk azokat az utalási pontokat, amelyekkel kapcsolatban és amelyekre támaszkodva az eddigi kutatásokat elvégeztük. Ezt követőleg olyan kérdéseket fogunk megvitatni, amelyeket vagy az eddigiekből, vagy jelenlegi tudásunkból vezetünk le. E két utóbbi pontot mint közvetett utalási pontot írhatjuk le. Ezeknek a jelzéseknek együttes szemlélete arra képesít majd bennünket, hogy bizonyos következtetéseket levonjunk.

A négy közvetlen pont közül a legszembetűnőbb az a világosan békés módszer, amellyel a látogatók érintkezésbe léptek az emberekkel. Sehol sem vehető észre velük kapcsolatban az ellenségesség vagy felelőtlen magatartás legkisebb jele sem. Ellenkezőleg, az első két találkozás elején - vagyis a legelső érintkezéskor - látjuk, a parancsnok milyen gondosságot tanúsít Ezékiellel kapcsolatban. A negyedik találkozás alkalmával a békés szándékot világosan hangsúlyozza az a tény, hogy a kirándulás célja tájékoztató és ismeretterjesztő. Ezt ezen a kiránduláson éppen Ezékiel útitársának szavaiból tudjuk meg:

"40 : 4. És szóla nékem az a férfiú: Embernek fia ! Láss szemeiddel és füleiddel hallj, és figyelmetes légy mindarra, amit mutatok néked; mert hogy ezeket megmutassam néked, azért hozattál ide: hirdesd mindazokat, amiket látsz, Izráel házának.".

Sem kényszerítés, sem erőszak nem érződik ebből a beszédből, csak sürgős figyelmeztetés és egy feladat körvonalazása.

A következő utalási pontot legjobban az "elővigyázatosság" szó használatával lehet kifelezni. Ezt az elővigyázatosságot tükrözi többszörösen az űrhajó alapvető felépítése. Látjuk ezt például a helikopterek alkalmazásában és elrendezésében is. Ezek nemcsak korlátlan földi repülést tesznek lehetővé, hanem a körpályáról való letérés után, leszálláskor is használhatók. Ez a parancsnok számára azt is lehetővé teszi, hogy tetszés szerinti leszállóhelyet válasszon ki, olyan helyeket is beleértve, amelyek távol esnek attól a ponttól, amelytől az anyahajóról a Föld felé igyekezett.

Továbbá a tűzveszélyt, ami rakétával való leszálláskor fenyegethet füves vagy bokros talajon, itt teljesen kiküszöbölték a helikopterek alkalmazásával. Itt ismét a már tárgyalt békés szándékok témájához érkezünk. A rakétamotorral történő leszállás - amely persze lehetséges volt - kárt okozhatott volna növényekben, állatokban, sőt embereket is megsebesíthetett vagy megölhetett volna. Egy olyan űrhajót, amely éppen felszállásra készül a Földről, hogy körpályára térjen, valószínűleg nézők vesznek körül, akik komolyan megsérülhetnének, ha rakétamotorokat használnának. Csupán néhány ilyen incidens elég lenne ahhoz, hogy az emberek kezdeti bámulatát ellenségességre változtassa. Egy ilyenfajta reakció nagyon nemkívánatos olyan program békés végrehajtása esetén, amellyel együtt jár az emberekkel való kapcsolatfelvétel, s ezért minden ilyesmit el kell kerülni. Helikopterek használata kitűnő megoldást jelent erre a problémára.

Két másik technikai megoldás is támogatja ezt az óvatossági szempontot. Az egyik ilyen megoldás a kerekeké, amelyeknek egyik előnye az volt, hogy az űrhajót pontosan be tudják állítani távközlési célzattal. Másrészt ez az elrendezés lehetővé tette, hogy a helikoptereket katapultálják. Az ilyen módon radikálisan csökkentett űrhajósúly meghatározó tényező lehetett szükséghelyzetben.

További közvetlen viszonyítási pontot ad az a tény, hogy a harmadik találkozás során földi legénység is jelen volt. Ez olyan akcióra enged következtetni, amely túlmutat az Ezékiellel való egyszerű találkozásokon. Ezékiel ennek következtében elveszíti központi helyzetét a küldetésben (anélkül hogy számunkra elveszítené), s olyan benyomásunk támad, hogy egy nagyobb szabású vállalkozásról volt szó.

Végül az emberek, kapcsolatuk a parancsnokkal és egy vezető jelenléte a negyedik találkozás során világos jelzést adnak arra nézve, hogy szervezettel állunk szemben. Ilyen következtetésre már abból a - most megalapozott - feltevésből is eljuthattunk, hogy nagyobb szabású tervről volt szó. De mindehhez hozzávehetjük a határozott alárendeltségi viszonyt a földi legénység és a parancsnok között s a rangkülönbséget a parancsnok és az idegenvezető között. Így tehát rangkülönbségeket vehetünk észre, és az ilyen különbségek minden szervezetre jellemzőek.

Valamennyi közvetlen jelzés a már röviden érintett gazdaságossági szempontra épül. Űrutazási tapasztalataink csecsemőkorából tudjuk, hogy nagyon nagy anyagi erőforrásokra van szükség még akkor is, ha a nagyhatalmak részt vesznek ebben a tevékenységben. Ha el akarjuk kerülni a kitérőt a science-fiction területére, azt is fel kell tételeznünk, hogy még a legfejlettebb civilizációknak is gondoskodniuk kell konstrukcióik és terveik anyagi megalapozásáról. Az összköltség kísértete ott lebeg a vállalkozások mögött, amelyeket vissza lehet vezetni az egyszerű kérdésre: "Miért akarunk odamenni, és mit akarunk csinálni ott?" Még egy olyan társadalomban is, ahol az ilyen teljesítmények esetében az alapvető kötelezettség magától értetődik, ezt a kérdést fel kell tenni és meg kell válaszolni. Ezt nem politikai, hanem technikai és gazdasági értelemben értem, mert a felelet határozza meg a feladatokat, a terveket és a pénzügyi elképzeléseket.

Mielőtt ezekről az általános meggondolásokról áttérnénk fő témánkra, fel kell hívnunk a figyelmet egy olyan vonásra, amely minden utazásban közös, akár hétvégi kirándulás, akár űrutazás legyen az: az utazás és létfenntartás egy adott költségszintjén az utazás költségei az út végpontján kevés kihatással vannak a teljes elköltött összegre. Például egy űrhajós akár öt, akár ötven mérföldet tesz meg a Holdon, ez elhanyagolható különbséget jelent a Föld-Hold-Föld körutazás teljes költségéhez képest. A tudás figyelemre méltó tágulása és elmélyülése aránytalan az igen kis mértékben megnövekedett költségekhez képest. Itt hangsúlyozzuk a "tudás" szót, mert hogy ennél a példánál maradjunk, abszurditás lenne kiszámítanunk a költséget az összegyűjtött kőzet kilóira átszámolva. Ezeknek a holdbeli kőzeteknek csak abból a szempontból van jelentőségük, hogy milyen tudást és információt közvetítenek felénk. És a tudás az, ami számít, nem a kőzetek mennyisége. Amennyiben egyáltalán lehetséges a tevékenység kiterjesztése az utazás végpontján, elért eredményei - amelyek hozzájárulnak a fennálló intellektuális és eszmei kötelezettségekhez - parancsolóakká válnak még gazdasági szempontból is.

Ha most ezeket a meggondolásokat Ezékiel találkozásaira alkalmazzuk, elsősorban arra a kikerülhetetlen következtetésre jutunk, hogy semmi esetre sem lehetett ez a látogatóknak az egyedüli célpontja. Később kifejtendő okok miatt valószínű, hogy nem is a legfontosabb célpontjuk volt. Ezékiel maga is nagyon kifejezetten támogatja ezt a szempontot a harmadik találkozás végén azzal, hogy leírja ugyanannak az űrhajónak a távozását, amelyen érkezett. Ez nélküle távozik, és nyilvánvaló, hogy más feladatokat kell végrehajtania. Ezékielt egy másik űrhajó viszi haza, amelyet csak azért hívtak, mert az elsőn kritikus műveleteket hajtottak végre. Annak a második űrhajának a parancsnoka tehát másutt volt elfoglalva, és feladatai így alapvetően függetlenek voltak Ezékieltől.

E különféle jelzésektől és utalásoktól eltekintve azt olvassuk, hogy a parancsnok beszél Ezékielhez, repülésre viszi magával, épületeket mutat neki. Hogyan köthetjük össze mindezeket az egyedi megfigyeléseket, és végeredményként milyen képet kaphatunk?

A látogatók bizonyított békés szándékával kezdjük, és ezt a tényt azzal a jól megalapozott feltevéssel kapcsoljuk össze, hogy ennek a vállalkozásnak a célja túlmegy az Ezékiellel történt rövid kapcsolatok létesítésén, tehát nem kizárólag vele függ össze. Más szóval egy békés tervet látunk, amely egy geográfiai értelemben egyelőre körülhatárolatlan területre és bizonytalan időre szól. Mivel nem tudunk arról, ilyen vállalkozás gyakorolt-e valamilyen hatást az emberiség történelmére - ez olyan téma, amelyre még visszatérünk -, arra a természetes következtetésre jutunk, hogy felderítő vállalkozással állunk szemben. Minden tájékoztatás, amelyet Ezékiel jelentéséből kapunk, bizonyosan arra a tényre utal, hogy ezek a látogatók már egészen jól ismerték a Földet és annak lakóit. Fölösleges erőfeszítés lenne, ha megpróbálnánk kikövetkeztetni Ezékiel tájékoztatásából, mennyi ideje lehettek már itt azelőtt. Mindössze a valószínűség kínálja azt a feltételezést, hogy a találkozások sem a küldetés elején, sem a végén nem játszódtak le, hanem "valamikor" a terv folyamán.

Ha kiküszöböljük azt a lehetőséget, hogy a látogatások térben és időben korlátozottak voltak, fel kell tételeznünk egy nagyobb programot, amely valószínűleg több látogatásból állt, amelyeket a Földre tettek. Azok az események tehát, amelyeket Ezékiel leír, csupán epizódok. Lehetetlen persze az itteni anyagból arra következtetnünk, mi lehetett a program feladata és célja. De e tekintetben lehet némi elképzelésünk saját helyzetünk és tudásunk alapján. Például kezdeti ösztönzésként feltételezhetjük, hogy általános formában érdeklődnek a Föld mint bolygó iránt, s ezen túl mint egy olyan bolygó iránt, amely esetleg lakható. Ilyen esetben a földrajzi és létformák utáni kutatásoknak elsőbbségük lenne.

Mivel azonban az első látogatás már bebizonyíthatta, hogy a Föld lakott bolygó, valószínűleg kiterjesztették a kutatásokat, beleértve az emberi lények tanulmányozását. Hogy e kezdeti lépés után az itt tárgyalt találkozásokig néhány év vagy sok ezer év telt-e el, arra nézve nem tudunk semmit sem mondani.

Mindezen kutatások tekintetében annak a vidéknek a földrajzi elhelyezkedése, ahol Ezékiel élt, rendkívül jelentős. Ez a hely az a viszonylag keskeny földszoros, amely Eurázsia és Afrika két hatalmas földrészét köti össze. Ez a hely, melyet világosan körülhatárol a Földközi-tenger, a Vörös-tenger és a Perzsa-öböl, rendkívül szembeötlő, ezért könnyű megtalálni és leírni. Így ez ideális az űrből való érkezésre és a Föld felkutatásának kiindulópontjaként. Végül rendelkezik még egy sajátossággal, ami ugyan nem lehet döntő tényező műveleti bázisként való kiválasztásában, de mégis kedvező, mert itt közelebbről lehet tanulmányozni a Földet és lakóit: Európát, Ázsiát és Afrikát könnyen el lehet érni légi úton erről a pontról anélkül, hogy nagy víztömegek fölött kellene átrepülni. Kína partvonaláig a repülés távolsága körülbelül akkora, mint Dél-Afrika csücskéig. Ez a terület tehát majdnem pontosan a közepén van annak a területnek legtávolabbi pontjai között, amelyet fel akartak kutatni. Európa legtávolabbi pontjaiig ez a távolság rövidebb. Ezért sok érv szól amellett a földdarab mellett, amely a Földközi-tenger és a Perzsa-öböl között helyezkedik el. Bolygónk egészét tekintve csupán még egy terület rendelkezik hasonlóan kiemelkedő előnyökkel: a közép-amerikai földnyelv Észak- és Dél-Amerika között.

Földünk általános felkutatása és feltérképezése azonban semmilyen jelentőséggel nem bír azokkal a kérdésekkel összefüggésben, amelyeket most tanulmányozunk. De hogy rámutassunk, ezek összeférnek a küldetés más céljaival, a számba jöhető repülések technikai szempontjainak rövid tárgyalása helyénvaló lehet. A globális megfigyelésre a legegyszerűbb módszer a poláris körpálya, vagyis körpálya az Északi- és a Déli sark fölött. Képzeljük el ezt a körpályát, mint egy olyan kört, amely keresztezi vagy csaknem keresztezi a Föld képzeletbeli tengelyét a két sark fölött, bizonyos távolságra a Föld felszínétől. Mivel a Föld elfordul e körpálya alatt, az űrhajó utasai a Föld valamennyi tájékát megfigyelhetik, felmérhetik és dokumentálhatják a rendelkezésükre álló eszközökkel. Hozzá még ez azt is jelenti, hogy a földgolyó bármely pontján le lehet szállni, függetlenül földrajzi hosszúságától és szélességétől. Amint követi sarki orbitális pályáját, az űrhajó délről északra halad a Föld egyik oldalán, és miközben folytatja körözését, északról délre száll a másik oldalon. Az anyahajóról a Földre szálló űrhajó pályája ugyanezt az irányt követi, és ezzel kapcsolatban felidézzük Ezékiel megállapítását az első találkozás elejéről:

"1 : 4. És látám, és ímé forgószél jött északról, nagy felhő egymást érő villámlással, amely körül fényesség vala, közepéből pedig mintha izzó érc látszott volna ki ..."

A poláris orbitális pálya különösen kedvező a Föld megfigyelésére és feltérképezésére, és lehetővé teszi a leszállást is a Föld bármely pontján. De megvan a hátránya a Földről az anyahajóra való visszatérés szempontjából. Ezt a hátrányt legjobban úgy szemléltethetjük, ha példának egy egyenlítői vagy az egyenlítőhöz közeli felszállást veszünk. Egy, az egyenlítőn elhelyezkedő pont körülbelül 1040 mérföld óránkénti sebességgel halad a Föld tengelye körül. Ez a sebesség először fokozatosan, majd a szélességi fokok növekedésével gyorsabban csökken, mégis jelentős részét képezi annak a sebességnek, amelyre az űrhajónak szüksége van, hogy körpályára álljon. Mármost ha a körpálya a sarkok fölött vezet el, ez a kezdősebesség természetesen nem hat, ezt a motor hosszabb begyújtásával kell ellensúlyozni, ami nagyobb hajtóanyag-fogyasztást jelent.

Nem áll módunkban felbecsülni sem annak a műveletnek a teljes kiterjedését, amely az Ezékiellel való találkozásokhoz vezetett. De van információnk legalsó határairól, vagyis a számunkra ismeretes minimális erőfeszítésről. A közben eltelt időből tudjuk, hogy húsz év telt el Ezékiel első és utolsó találkozása között.

A művelet rendelkezésére állott legalább két űrhajó, ha feltételezzük, hogy Ezékiel mind a négy találkozása során ugyanazt az űrhaját látta, és csak egy további jármű volt jelen a harmadik találkozáskor. Ha ez a feltételezés téves lenne, akkor összesen öt űrhajót látott. Mindenesetre valamennyi űrhajó ugyanolyan típusú volt. A felszerelést illetően négy különböző típust említ Ezékiel: a hat férfié és az "írószerszám" a harmadik találkozáskor, a hosszú mérőpálca és a kenderkötél, amit a negyedik találkozáskor kezelt egy férfi. Az öltözetet illetően Ezékiel megemlíti a fényes fémruhát, amit a parancsnok és a vezető viselt (negyedik találkozás), valamint az egyik ember védőruháját a harmadik találkozás során.

Végül a személyzet eloszlása: az űrhajó parancsnoka - és nem tudjuk, valójában ugyanaz az ember volt-e a parancsnok minden alkalommal -, a hat főből álló földi legénység és a védőruhás ember; az ismeretlen, aki Ezékielt ahhoz az űrhajóhoz vitte, amely a keleti kapuhoz repült a harmadik találkozás végén (valószínűleg a másik űrhajó parancsnoka), és végül a vezető, aki a templom-komplexusban kalauzolta a negyedik találkozás során. Ha feltesszük, hogy a parancsnok mind a négy találkozáskor ugyanaz a személy volt, akkor összesen tíz különböző "emberrel" van dolgunk.

Ezeket a rendelkezésre álló erőforrásokat a találkozások jól magyarázzák és igazolják. Megfelel a feladatnak, és semmiképpen sem aránytalan velük. Ennek a listának a legszembetűnőbb eleme az, hogy különböző "emberek" jelennek meg, mint amilyenek a földi legénység és a parancsnok. Most ezeket vizsgáljuk meg részletesebben.

A földi legénység hét tagja - leírásuknak megfelelően - helyi feladat elvégzésére volt hivatott, s ezért helyben állomásozott. Egy ilyen feladat természete világosabbá válik, ha ezeket az embereket úgy tekintjük, mint egy általánosabb szervezet részeit. Mivel feltételezzük, hogy ezt a szervezetet kutatási feladatok ellátására hozták létre, ez a helyi csoport a megfigyelőállomás feladatát látja el, azzal a céllal, hogy információkat gyűjtsön össze, és továbbítsa azokat. A befutó információk az időjárástól a vallásig váltakozhatnak, de hasztalan lenne találgatnunk, mi után kutattak valójában.

Ilyen megfigyelők csoportjai valószínűleg különböző fontos helyeken állomásoznak, hacsak el nem fogadjuk azt a ritka véletlenszerűséget, hogy Ezékielnek sikerült éppen az egyetlen ilyen megfigyelőállomásba botlania.

A parancsnok feladata lényegesen különbözik a földi legénységétől. Ezt a legénységet egy bizonyos helyen állomásoztatják, hogy egy olyan feladatot hajtsanak végre, amelyet úgy jelöltünk meg, mint a kutatás és az adatgyűjtés feladatát. A parancsnok azonban nem volt helyhez kötve. Amint ezt a harmadik találkozásból tudjuk, magasabb rangú volt, mint a földi legénység. Ezékiellel való érintkezése során sohasem ő az, aki tájékoztatást akar kapni, hanem olyasvalaki, akinek valami közlendője van. Ez utóbbi pont lényegesen megkülönbözteti őt a földi legénységtől.

A felszerelés különbsége talán ezt az alapvető feladatbeli különbséget fejezi ki. Amint láttuk, a parancsnok olyan öltözéket viselt, amely megvédte a szélsőséges melegtől, a földi legénység viszont a kor emberének megfelelő módon volt öltözve. Így tehát annak a vidéknek az éghajlata túl forró volt a parancsnok számára, míg a hét ember számára elviselhető volt. Mivel feltételezzük, hogy a parancsnok és a legénység egyaránt azonos éghajlatról érkezett, a fenti megállapítás, úgy látszik, ellentmondást tartalmaz.

Ennek az ellentmondásnak a kiküszöbölését a parancsnokkal kezdjük. A hőség ellen védőruhát visel, s ezért nyilvánvalóan olyan éghajlatról érkezik, ahol a hőmérséklet jóval alacsonyabb, mint a tárgyalt területé. A legénység, mint megállapítottuk, ugyanarról a helyről származott. Tételezzük fel tehát példa gyanánt, hogy mind olyan éghajlat alól jöttek, amely hasonló Észak-Skandinávia, Alaszka vagy Szibéria éghajlatához, s alkalmazzuk a példát a mi fizikai viszonyainkra. Ha valaki ilyen helyről érkezik a sivatagba, alkalmazkodni tud a környezethez, ha elég sokáig marad. Teste alkalmazkodni fog az étel, az életmód, s ha szükséges, gyógyszerek útján. De egy rövid tartózkodás nem ad ilyen lehetőséget a testnek, s nehéz terhet jelent, különösen, ha nagyobb erőfeszítést igénylő tevékenységet kell végeznie. Egy könnyű és kényelmes öltözék, amely a test környezetét ellenőrzi, nagy segítséget és megkönnyebbülést jelent ilyen esetben.

Ennek megfelelően, a legénységgel ellentétben, a parancsnok csak rövid ideig marad a Földön, és ebből következtethetünk a szervezeti felépítésre is: legénységet állomásoztatnak különböző helyszíneken, feladatuk az, hogy adatokat gyűjtsenek és közvetítsenek az anyahajóra. Erről a hajóról, amely fent marad, magas rangú küldöttek (akiket mi parancsnokoknak neveztünk az űrhajókkal való kapcsolatuk miatt) lejönnek, hogy rövid időtartamú különleges megbízásokat teljesítsenek.

Amint Ezékiel élményei mutatják, az egyik ilyen megbízás az volt, hogy létesítsenek kapcsolatot az emberekkel. Ilyen esetekben - legalábbis annak alapján, amit eddig meg tudtunk - az ember nem információforrásként, hanem informálandó egyénként szerepelt. Ezt a tényt minden lehetséges kételyen túlmenően dokumentálja a negyedik találkozás kezdete, amely a figyelemre ösztönző felszólításban tükröződik. Egyedül ez a részlet igazolná azt a következtetést, hogy Ezékiel többet tudott meg, mint először gondoltuk volna. Könyvünkben korábban már tárgyaltuk azt a lehetőséget, hogy Ezékiel könyvének nem technikai részeit úgy lehetne tekinteni, mint a parancsnoktól származó üzeneteket. Ha ez igaz lenne, bőséges anyaggal rendelkeznénk abból az információból, amelyet Ezékiel kapott. De még enélkül is elég jel mutat arra, hogy mindez megtörténhetett.

Összefoglalva tehát a következő három pontban állapíthatjuk meg a program célkitűzését: a bolygó felkutatása, az ember megfigyelése és tanulmányozása és az emberiség intellektuális befolyásolása.

Hogy ezt a gondolatmenetet kövessük, még egy területet találunk, ahová a földi legénység feladatait kiterjeszthették, és ezt kérdés formájában tesszük fel: vajon nem vehettek-e részt - mivel jelentős pontokon állomásoztak - a tanítás és befolyásolás munkájában is? Kétségkívül megfelelő alkalmuk nyílt erre is.

Ez idáig, amennyire tehetséges volt, felkutattuk a terv célkitűzéseit és szervezetét. Megmarad a kérdés: miért éppen Ezékiellel létesítettek ismételten kapcsolatot?

A lehetséges válasz két nyilvánvaló változata: tervszerűség és véletlenszerűség. A tervszerű kapcsolatfelvétel valószínűvé válik, ha emlékezetünkbe idézzük a földi legénység létezését. A zsidó száműzöttek közössége Tel-Abibban sokféle okból is érdekes lehetett a megfigyelők számára. Ezen a közösségen belül Ezékiel már mint pap is különösen jelentős lehetett számukra. Magasabb rendű intelligenciája bizonyára figyelmet keltett, és tovább növelte jelentőségét. Nem csoda, hogy őt javasolták feljebbvalóiknak különleges feladat végrehajtására.

Másrészt, amennyiben véletlenszerű találkozásról beszélünk, bizonyosan nem a parancsnok egyszeri leszállására gondolunk, amely puszta véletlen folytán, összehozta őt Ezékiellel. Valószínűleg sok ilyen leszállás ment végbe. Úgy látszik azonban, hogy az űrutasok problémája az volt, hogy a "normális" emberi lények, akikkel érintkezésbe léptek, többnyire el szoktak menekülni. Az egyik ilyen leszállás alkalmával azonban a parancsnok ritka kivétellel találkozott: Egy "emberfia" nem futott el! A földre vetette magát a megadás jeleként, és szemmel láthatólag felindult volt - de maradt! Értelmesnek látszott, megfelelő válaszokat adott, és a parancsnok hamar felismerte ennek a találkozásnak a jelentőségét.

Így hát mindkét válasz, a tervezés és a véletlen is egyaránt ugyanoda mutat: a parancsnok Ezékielben olyan emberfiát talált, akit nagyon jól fel lehet használni. Tudja, hogy később magával kell vinnie repülésekre, de azt is tudja - akár mélységes megértéssel, együttérzéssel, akár korábbi tapasztalatok és beszámolók alapján -, hogy ezeknek az embereknek erős ellenszenvük van a repüléssel szemben, amely idegen számukra. Ezért legjobbnak az látszik, ha az emberfiát rögtön ki is próbálják, azzal, hogy rövid repülőútra viszik.

A fenti kérdést: miért éppen Ezékielt, az embert? - úgy is fel lehetne tenni: miért Ezékielt, a zsidót? A választ a két elsőnek említett célkitűzésből nyerhetjük. Arra következtettünk, hogy ezek a látogatók ismerték a Föld nagy részének kultúráit és vallásait. Ezért bizonyára felismerték a zsidó vallás nagy potenciális erejét, felsőbbrendűségét más, korabeli vallásokhoz viszonyítva, ugyanígy ismerték a zsidók politikai és vallási problémáit abban az időben. Ezért elképzelhető, hogy vigaszt és bizonyosságot akartak adni a zsidóknak, és persze különösen a száműzetésben élőknek. Ezen a ponton egyébként az itt adott értelmezés megegyezik a hagyományos változattal. Egy nagyon előrehaladott civilizáció szempontjából az a kívánság, hogy ellensúlyozzanak egy olyan súlyos fenyegetést, amelyben a zsidók akkor éltek, egészen érthetőnek látszhatnék.

Hogy ezeknek a látogatóknak a viselkedését megfelelő fényben láthassuk, emlékeznünk kell arra, hogy küldetésük békés természetű volt, csak kutatási jellegű és határozottan nem inváziót előkészítő. Az emberiség története időközben ezt meggyőzőleg bizonyította. Ezért ezek a látogatók tudták, hogy földi tartózkodásuk időben korlátozott. Ez a körülmény megmutatja, mennyire különbözött erkölcsi és politikai színvonaluk a mi mai színvonalunktól. Hogy ezt világosabbá tegyük, cseréljük fel a szerepeket, és saját gondolkodásmódunkat, huszadik századi elveinket tulajdonítsuk a parancsnokénak és a földi legénységnek. Vajon mi képesek lennénk arra, hogy ennyire bízzunk mások értelmi képességeiben, és ennyire higgyünk az eszmék termékenyítő hatásában, hogy megpróbáljuk megerősíteni ezeknek a lényeknek csak a hitét népükben és vallásukban? Vajon valóban előnyben részesítenénk a természetes fejlődést a felsőbbrendű anyagi segítséggel szemben, amely viszont csak rövid ideig lehet hatásos? Ebben a tekintetben messzebb vagyunk tőlük, mint az a néhány évtized, amely úgy látszik, hogy elválaszt bennünket a technikai és tudományos eredmények szempontjából.

Sok kérdés megválaszolatlan marad. Képesek leszünk-e valaha is arra, hogy megállapítsuk, mikor kezdődtek a földi látogatások? Vagy legalább be tudjuk-e végleg bizonyítani, hogy voltak ilyen korábbi és későbbi látogatások?
Mikor fejeződtek be? És befejeződtek-e egyáltalán?

(Szentmihályi Szabó Péter fordítása)

- - - - - - 

Ezékiel űrhajója – Földönkívüliek a Bibliában? - videó

forrás:Száraz György

Erich Von Daniken - Az istenek űrhajói- videó