Ha végignézünk a világunkon, a legkevésbé sem gondolnánk azt, hogy létezne igazság. Látjuk, hogy mennyire eltérő módban élnek az emberek, hogy mekkora szakadék húzódik egyes társadalmi rétegek között. Látjuk, hogy egyesek alapvetően jóindulatúak, mindenben igyekeznek hasznossá lenni, s mégis oly sok balszerencse és bántás éri őket, míg mások kifejezetten gonoszak, mégis minden sikerül nekik.
Látjuk, hogy valakinek kifejezetten szerencsés és hosszú élet adatik meg, döntően boldogságban telve, míg mások iszonyú sorscsapások közepette kénytelenek leélni, sokszor rövidke életüket. Látjuk, hogy egyesek mindent megehetnek, mindent megtehetnek a fizikai egészségükkel, mégsem éri őket komolyabb baj, míg mások nagyon is odafigyelnek rá, mégis utoléri őket valamilyen betegség. S igen, mindezt figyelembe véve el nem hinnénk senkinek sem, hogy a világon létezhet olyan, hogy igazság. Azonban a fentiek közül bármelyiket is nézzük, szigorúan abból indulunk ki, amit a világból és saját magunkból jelenleg tapasztalunk. Szigorúan csak a látható világra szorítkozunk, s mindarra, ami a mostani testi születésünk és halálunk között történik. S voltaképpen ez lenne a legnagyobb probléma, hiszen jelenlegi életünk olyan apró láncszeme csupán a teljes létezésünknek, és a látható világunk olyan apró porszeme csupán a teljes világnak, ami szinte elveszik a mindenségben. Legalább olyan hibát vétünk így, mintha a mostani életünket teljes egészében, mondjuk egy óra történései alapján ítélnénk meg és abból vonnánk le végzetes következtetéseket. Ha azonban ezen a szűk látásmódon képesek vagyunk túllépni, akkor rögtön egy egészen más kép tárul elénk. Ahol már nincs helye többé a szerencsének, a balsorsnak vagy éppen a véletlennek, s ahol értelmet nyer mindaz, ami most semmiképpen sem akar összeállni előttünk, valamint megmutatkozik előttünk a legteljesebb és legtökéletesebb igazság, ami csak létezhet.
Ehhez csupán csak annyi kell, hogy lássunk túl jelen életünk és világunk határain. Hogy fogadjuk el, nem csak annyi a mindenség, s benne mi magunk, amennyit most tapasztalunk belőle. Hogy rádöbbenjünk, mennyire elenyésző mindaz, amit most érzékelünk a fizikai érzékszerveinkkel, a teljes mindenséghez és a létezésünkhöz képest. Hogy mindannyiunknak sok-sok előző élete volt már, melyben a mostani csupán egy a láncolatban, s még valószínűleg sok áll előttünk is. Hogy minden fizikai életünk, a következménye mindannak, amit korábban tettünk, cselekedtünk, hogy tanuljunk belőle, s hogy egyre jobban felismerjük, mit jó tenni másokkal (és magunkkal) és mit nem. Amíg ezt nem vagyunk képesek elfogadni, addig csupán "egyetlen óránkból ítéljük meg egész mostani életünket", s nagyon hibás következtetéseket fogunk levonni mindarról, ami körbe vesz bennünket és ami bennünk van.
Több cikkemben is írtam már arról, mi is a létezésünk, azon belül is a reinkarnációs időszakunk értelme és célja. Ezért itt most csak nagyon röviden: felismerni azt, hogy noha különálló lények vagyunk, de a Forrásban való összekötöttségünk révén mégis egyek, s így bármit teszünk másokkal, az olyan, mintha magunkkal tennénk. Felismerni azt, hogy mit jó tenni másokkal és mit nem, azáltal, hogy minden tettünk előbb-utóbb, de végül rajtunk csattan. Annyiban különbözünk csupán egymástól, hogy mindannyian e lélekfejlődési folyamat más-más fokán állunk, attól függően, hogy az előbbieket mennyire ismertük fel, s hogy mennyire éljük az életünket aszerint. Minél több fizikai életet éltünk már, minél többször éreztük (szabad akaratunkból elkövetett) tetteink visszahatását, annál jobban rögzül a lelkünk mélyén (még akkor is, ha testi életeinkben a felszínen nem emlékszünk előző életeinkre), hogy mit jó tenni másokkal és mit nem. Minél többet éltünk már s minél többet tapasztaltunk, annál kevésbé leszünk hajlamosak másoknak vagy magunknak rosszat tenni, rosszat kívánni - mert egyszerűen a lelkünk mélyén érezzük annak helytelenségét, s annál inkább át is érezzük a másik helyzetét. Testi életében tehát éppen arról ismerszik meg egy lélek, hogy a fejlődése melyik fokán áll, hogy természetéből adódóan mennyire kívánja a jót másoknak és magának, s hogy mit tesz meg mindezért. A másik ismérve pedig, hogy mennyire érdeklődik testi életében a spirituális igazságok iránt. Minél fejlettebb lélek ugyanis valaki, annál kevésbé süllyed az igazság tudása (legalábbis annak érzete), testi élete alatt a tudatalattijába, így az annál könnyebben felszínre képes kerülni.
Arról is írtam már több helyütt, hogy minden körülmény, ami a jelenlegi életünket meghatározza, nem véletlen van jelen számunkra. Mindezekről tudomásunk volt, mielőtt leszülettünk volna, sőt, a szellemi segítőinkkel közösen megtervezett élettervünk része volt. Része volt az előző életünk következményeképpen megélni kénytelen vagy a lélekfejlődésünk érdekében kívánt történéseknek, melyet tehát magunk vállaltunk. Nagyon leegyszerűsítve ugyan lehet azt mondani, hogy mindig azt kapjuk vissza másoktól, amit korábban mi adtunk másoknak (s ez persze igaz is), azonban a valóság ennél lényegesen bonyolultabb, összetettebb. Sokszor nem is érthetjük meg jelen fizikai életünkben teljesen az okokat, az összefüggéseket, hiszen a testünk lényegesen leszűkíti a teljes tudatosságunkat, amellyel test nélküli állapotunkban, odaát rendelkezünk. A lényeg így nem is az kell legyen jelenleg, hogy mindent megértsünk teljesen, inkább csak annak elfogadása, hogy amin nem tudunk változtatni mások vagy magunk megsértése nélkül, azt el kell fogadjuk, s azt kell megéljük, abban kell a tőlünk telhető legjobbat nyújtanunk - természetesen (minimum) erős hittel felvértezve, hogy nem véletlenül van úgy az életünkben minden, ahogy. Ami minden esetben igaz, hogy ami lényegében történik az életünkben, az azt a célt szolgálja, hogy abban részt vegyünk, azt megéljük, mert vagy azáltal válhatunk olyanná, akivé válnunk kell, vagy azáltal kapunk meg olyat, amit meg kell kapjunk. Minden esetben a szabad akaratunkkal dönthetünk, hogy hogyan éljük mindezt meg. Amennyiben tudunk valamin jó irányba változtatni mások és magunk megsértése nélkül, akkor azzal az a dolgunk, ellenkező esetben annak elfogadása, megélése. S mindig dönthetünk, hogy változtatunk-e azon, amit megtehetnénk, s hogy hogyan éljük meg azt, amit meg kell élnünk. Ha elfogadással, megértéssel, mások és magunk felé pozitívan reagálva, akkor sikeresen vesszük az életfeladatunkat s letudhatjuk azt, ellenkező esetben azonban a későbbiekben (amíg meg nem értjük) újra és újra szembejön velünk hasonló szituáció.
A szabad akarat tehát nemcsak látszólagos, azzal minden pillanatban élhetünk. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy korábbi tetteink visszahatását nem törölhetjük csak úgy el, varázsütésre. Azt vagy a visszahatás megélésével és megértésével, vagy őszinte megbánással és hasonló erejű, de ellentétes (tehát jó) irányú cselekedetekkel érhetjük el. A szabad akarat tehát mindig a miénk, hiszen csak mi döntjük el, hogy az élet valamennyi pillanatában hogyan viseltetünk, hogyan reagálunk és viszonyulunk, ám amit már egyszer kiváltottunk, ha jót, ha rosszat, nyilvánvaló, hogy csak úgy, nem kerülhetjük el - így a létezésünk jelenlegi egyik fő mozgatórugója, a karma tanító rendszerének értelme veszne el.
Igaz, hogy ezt jelenleg nehéz megérteni és elfogadni, hiszen legtöbbször és lényegében nem vagyunk képesek tisztán túllátni a mostani személyiségünkön. Ennek is meg van a maga oka, hiszen azon a szintű fizikai világon, mely jelenleg a Földön is van, még fontos, hogy kellően azonosuljunk a jelenlegi személyiségünkkel, megéléseinkkel, valamint a testünk sem bírna el nagyobb és erőteljesebb tudatosságot. Azonban minél jobban elmélyedünk a spirituális ismeretekben, annál több olyan bizonyítékot lelhetünk, melyek segíteni fognak a felismerő utunkon, ha hajlandóak vagyunk észre is venni és el is fogadni őket. S ha ezen túl vagyunk, már csak rajtunk múlik, hogy hogyan tekintünk aztán a világunkra, s benne saját magunkra. Csak úgy, mint eddig, vagy az új ismereteinket felhasználva.
Ha felismertük, hogy kik is vagyunk valójában, hogy honnan jöttünk, miért vagyunk itt és hová is tartunk, akkor rájövünk, hogy nem létezik a világon véletlen vagy éppen szerencse, s hogy a lehető legnagyobb igazságosság rejlik mindenben. Hogy amit most tapasztalunk, csupán illúzió vagy éppen múló állapot. Isten nem tesz különbséget egyik gyermeke között sem. Szabad akaratúnak és kissé "tudatlannak" teremtett meg bennünket, s szeretné, ha saját erőnkből fejlődnénk egyre jobban hozzá hasonlatossá. Ő nem büntet, s nem ajándékoz, nem ítélkezik, csupán a "teret" adja nekünk, ahol kibontakozhatunk és végig mehetünk az utunkon, melyen természetesen az ő törvényei irányítanak bennünket. Fontos tudnunk: ha jó ér bennünket, az is saját korábbi tetteink visszahatása, s ha rossz, az is. Szükséges, hogy megtanuljuk, mit jó tenni, és mit nem, s hogy ezáltal egyre jobban kívánjuk a jót. Hogy ezen az úton mennyi idő alatt jutunk végig, hogy mennyi kerülővel, buktatóval, az csak rajtunk múlik, s éppen ezért a bennünket ért esetleges sérelmekért, nem hibáztathatunk senkit, Istent sem, de más szellemi lényeket vagy éppen testben élő embereket sem.
A karma rendszere az, mely biztosítja minden lélek számára, hogy mindig olyat kapjon vissza, ami lényegében felismerésre készteti őt a korábbi hibái következményeként. Van úgy, hogy adott fizikai élet során hat vissza, de sokszor csupán a következő életek valamelyikében. Tulajdonképpen arról van szó, hogy mindenkinek akkor hat vissza, amikor az illető arra a legjobban fel van készülve. (Nem a mostani földi értelmével persze, hanem a lelke, a lélekfejlődése szempontjából.) Ez is a leszületés előtti terv része, valamint felsőbb szellemi erők döntése, akik lényegesen magasabb (lelki) perspektívából látják át a helyzetünket. Mivel egy fizikai élet a teljes létezésünket tekintve nagyon apró láncszem, ezért odaátról nézve egyáltalán nem meglepő vagy kirívó, s főleg nem igazságtalan, ha egy bizonyos tett visszahatása nem feltétlen akkor történik meg, hanem egy következő életben, ha arra egy felsőbb nézőpontból nézve úgy a kívánatosabb. Itt mérlegelendő az illető saját élete és életútja is, valamint mindazoké, akikkel lényegi kapcsolatban áll. A teljes megértéshez tehát már csak ezért sem kellene ragaszkodnunk. Abban az esetben hat vissza a karma már az adott fizikai élet során (vagy szinte azonnal), amikor fontos, hogy az adott lélek már abban az életében rádöbbenjen annak működésére. Ez főként az átlagosnál fejlettebb lelkek esetében fordul elő, akik többnyire maguk is kérik így. Ha tudják előre, hogy testi életükben lesznek annyira tudatosak, hogy fel fogják ismerni a karma működését, kérhetik az előbb leírtakat, a gyorsabb lélekfejlődésük érdekében, vagy éppen azért, hogy nehogy ne fejlődjenek annyit, amennyit feltétlen szeretnének. S akkor is nagyon hasznos az azonnali visszahatás, ha az adott lélek fizikai életében (egyebek között) dolga az, hogy felismerje a karma rendszerét, valamint erősen megbizonyosodva így róla, másoknak is átadhassa ezen ismereteit.
Újra kiemelném és aláhúznám: részleteit tekintve túl bonyolult és összetett a sorsunk ahhoz, hogy teljesen megértsük most azt, tehát elsősorban ne erre törekedjünk. Bőven elég, ha általánosságban értjük és elfogadjuk, hogy nem azért ér bennünket jó dolog, mert véletlenül szerencsések voltunk, vagy történnek velünk rosszak, mert Isten büntetne bennünket. Bőven elég, ha elfogadjuk, hogy mindennek az életünkben oka és célja van, de sosem az, hogy bosszankodjunk, hogy siránkozzunk, s főleg nem az, hogy másokat támadjunk közben vagy általa. Hogy ne kívülre mutogassunk, ne másokban és másban lássuk az életünk eseményeinek valódi okát, s főleg ne kívülről várjuk a megoldást rájuk. Hogy elfogadjuk, hogy egyedül értünk történik minden, s csak azért, mert egyszer azt útjára indítottuk, s azért felelnünk kell. Minden más, ezt elősegítő körülmény, valamint múló látszat. Hogy kinek mit kellett erre az életre vállalnia, hogy kinek milyen helyzetben kell bizonyítania és helytállnia, hogy honnan kell indulnia és hova kell elérnie, s hogy jelen tetteinek a visszahatását most vagy majd egy következő életben kapja meg, már nincs jogunk szegényes földi tudatosságunkkal megítélni és elbírálni. Éppen ezért most ez a legkevésbé sem a dolgunk. Minden lélek a saját lelki előzményeinek "köszönheti" jelenlegi helyzetét, vagy annak, amit abból következően, saját megmérettetésére bevállalt. Ugyanakkor jelen döntéseinek is maga viseli a következményeit, annak minden részletével együtt. Igaz, hogy nem minden esetben az adott fizikai élete során, de mint már írtam, oly parányi részlete egy fizikai élet az életünknek, hogy odaát csak nevetni fogunk mostani, gyerekes felfogásunkon. Valaki könnyedén, valaki majd feszengve - attól függően, most mennyire hitte csak azt, ami most körbe veszi. Ráadásul most nem vagyunk abban a (tudati) helyzetben sem, hogy minden esetben teljesen átlássuk, mi miért történik, s hogy mi éppen mivel szolgálja a lelki érdekünket. A karma rendszere mindenkire éppúgy hat, mint most ránk a gravitáció. Isten törvénye ez, mellyel sietteti igyekszik bennünket annak felismerésére, hogy átlássuk a mások helyzetét , valamint a tetteinket, mások szemszögéből is - s hogy minél inkább a jót cselekedjük, s így minél inkább közeledhessünk feléje.
Minél fejlettebb egy lélek, annál magasabb szintre képes helyezkedni a szellemvilágban, így annál közelebb is kerül Istenhez, valamint a legmagasabb szellemi lényekhez, így annál nagyobb lelki boldogságban létezhet. Az, hogy milyen szintre képes kerülni, a lélek rezgésszáma határozza meg, melyet viszont a belőle kiáramló gondolatok és érzelmek előjelei határoznak meg.
A világmindenségben és a létezésben tehát a legtökéletesebb igazság uralkodik, amit viszont csak akkor vehetünk észre, amikor képesek vagyunk azon keretű gondolkodásmódunkon túllépni, ami csupán a jelenlegi testi születésünk és halálunk közé szorítkozik. Ameddig csak azt fogadjuk el, amit itt és most látunk, addig természetes, hogy egy csorbult és velejéig hibás világot tapasztalunk, hiszen csupán egy cseppnyi részletét nézzük. Ugyan, egy emberi sejtről készített felvételről lenne bárkinek fogalma az emberi testről? Amíg csak azt a képet ismeri, el tudná képzelni, hogy sok-sok ilyen sejt együttesen már járni, beszélni, enni, aludni, stb. is tudó szervezetet hoz létre és tart fenn? Főleg, ha éppen egy olyan sejtről készült felvételt ismer csak, ami éppen és átmenetileg beteg vagy bármi okból hibás?
Nem könnyű így tekinteni a világra, de feltétlenül szükséges ahhoz, hogy ne egy látszat valóságban éljünk, s ne egy olyan létezésben higgyünk, ami nem vezet előre. Istené nem ilyen. Tiszteljük meg Őt annyival, hogy igyekszünk felismerni a létezésünk valódi igazságait, annak ellenére is, hogy erre jelenleg kissé korlátozott lehetőségeink állnak csak a rendelkezésünkre.
- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -
