Jókai Anna: Átvilágítás

Jókai Anna utolsó könyvét, az Átvilágítás című memoárt lehetetlen értelmezni az antropozófia ismerete nélkül.

Fájó és hiteles módon beszéli el a saját maga által elkövetett tévedéseket, bűnöket és hibákat is.

Jókai Anna (1932-2017)

Kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író- és költőnő

"Az antropozófia érintése szabadította fel bennem az írást. A fix pontot megtaláltam. Megtaláltam kételyeimre a választ, az igazi Krisztusra ráéreztem, értelmezhetővé vált a szenvedés, a halál, ok és cél született a káosz helyén, ujjongtam, igen, ez az Isten, ez a feladat, az ember szellemét felvezetni a világmindenség szelleméhez, erre való a tehetség, ezért és erről érdemes írni, és ez még csak a kezdet. Rudolf Steiner beavatottként közölte, amit ember az emberrel még közölhet, mindent meg fogok tőle ismerni."

- Jókai Anna -

- - - - - - 

Jókai Anna rejtett élete – Mátraházi Zsuzsa írása

Gyónás

„Édes Jézus, mutass utat, sajgó szívem téged kutat. Ha felnövök, maradj velem, el ne érjen veszedelem. Meg ne haljak, csak azt kérem, míg a célom el nem érem.”

A saját költésű gyermeki ima szerzője, a kis Jókai Anikó – későbbi írói nevén Jókai Anna – pedig vagy híres írónő, vagy színházi tragika akart lenni, amint az halálával nagyjából egy időben boltokba került önvallomásából, az Átvilágítás című kötetből kiderül.

Pünkösdvasárnap, 2015. május 24-én kezdte írni az emlékiratokat, amelyet korábbi említése szerint csak halála után engedett volna megjelentetni. Aztán meglepetésre elkezdték beharangozni az idei könyvhétre időzített Átvilágítást. Arról már csak a Jókai Anna 2017. június 5-én, pünkösdvasárnap bekövetkezett halálát követően értesülhetett a közönség, hogy az írónőt hosszan tartó súlyos betegség gyötörte. Négy nappal az Ünnepi Könyvhét megnyitása előtt hunyt el.

Egyféle prózai invokációval kezdődik a posztumusz könyv. A „nem reménytelen remény”-hez, például. Meg, ha nem is kimondva, a múzsához. És az ihlet sugallta opus megvalósítójához: önmagához. Gyenge óráiban szeretne „a gyónás alól kibújni, hallgatni szfinx-mosolygással. Nyugodt derűvel a sikeres életből kisétálni. De tilos.”

Vigyázni fog – ígéri –, hogy amit leír, abban ne legyen hazugság. De nem ír le mindent – jelzi előre. – És, amit átélt, az a saját átélése. A szubjektivitást lehetetlen teljesen kiiktatni a visszaemlékezésből. Akire vonatkoznak a szavai, annak szintén megvan az adott történettel kapcsolatos külön változata.

Pontosabban meg lehetett a saját változatuk, de magukkal vitték a sírba. A főbb szereplők már nem éltek, amikor Jókai Anna az emlékiratot fogalmazta. Első férjével, Bánky Róberttel, gyermekei apjával réges-rég megszakadt a kapcsolata. Második férje, Török Endre irodalomtörténész 2005-ben hunyt el, harmadik férje, a kenyérvágó és a kenőkést megkülönböztetni nem tudó feleségét maximálisan kiszolgáló dr. Kapocsi Sándor haláláról maga számol be emlékezésében. Régi szeretője, aki mint várandós asszonyba szeretett bele zöldfülűként, külföldre emigrált. Egykorvolt barátnője, a „konkurens” Szabó Magda, akiről nem túl hízelgő képet fest kötetében, 2015-ben távozott az élők sorából. Anikó-Anna leszármazottainak pedig nem újdonság e sorstörténet.

A józsefvárosi Nap utcában élte gyerekkorát, egy nála tizennyolc évvel idősebb – férjhez menni készülő – nővérrel, akit sosem érzett közel magához, éjjelente hazadülöngélő apával – akit anyai kérésre teljes természetességgel hívott Jókai úrnak, nem feledve az állandó jelzőt sem: tróger – és az anyjával, aki valószínűleg megkeseredett élete édesítőjének gondolta kisebbik lányát. Talán valami önvád is dolgozott az asszonyban, amiért vörös hajú csecsemőjét csak párnapos korában, a baba egy sóhajtása után sajnálta meg, fogadta el, de attól fogva csüggött rajta. Tornából felmenttette, tizennyolc éves koráig egy ágyban aludt vele, tányérján a húst is felvágta étkezés előtt.

Sulykolta: „Ne törődj másokkal, hol vannak azok hozzád képest?” Vagy: „A tanítónő pikkel rád, mert okosabb vagy, mint a többi.” Más alkalommal: „A lábad elé fognak borulni a férfiak, de te majd büszkén elutasítod őket.” A kislány pedig elhitte imádott anyja minden szavát. „Vízfejű Én-tudattá dagadt a helyes önbizalom, minden apróság, mint halálos sértés rögzült a lelki szerkezetemben” – állapítja meg.

Nem csak a külvilággal éreztette felsőbbrendűség-élményét. Kalapáccsal verte szét a karácsonyra kapott kis kaucsukbabát, mert nem a boltban kiszemelt fekete hajú, zöld szemű porcelánbaba várta a fa alatt. Kamaszkorában megromlott viszonya az anyjával. A sikertelen felvételiket követően így bánkódott: „Kerestem a közeget, ahol végre működhetek… Az emberek nem ismerték fel elhivatottságomat. Untam a fiúkkal a kisded játékokat, de nem volt erőm kiszállni. Lenéztem az otthoni környezetet. Én véletlenül pottyantam ide.”

Dolgozott könyvelőként – bár a matematika érettségi megoldásokat a tanár diktálta le neki –, férjhez ment ahhoz, akitől tiltották, az esküvőn senki sem volt jelen a családból. Népművelési előadónak nevezték ki a tanácsnál, mert felismerték, hogy érzéke van az agitációhoz. Aztán főkönyvelői állást kapott a XI. kerületi Szociális Foglalkoztatónál.

„Utáltam a rendszert, de érvényesülni akartam benne. Egyre erősebb meggyőződésemmé vált: »rendszerekkel« szemben a lázadás hiábavaló. Ügyeskedni, ravaszkodni kell, a tömegből kiemelkedni, a szabadságot megteremteni csak az egyéni lélekben lehet.”

Ne féljetek - Portréfilm Jókai Anna íróról - videó

forrás:Magyar Művészeti Akadémia MMA

Gyermeki elhivatottsága tárgyához, az íráshoz akkor tért vissza, miután munka mellett elvégezte az ELTE-n a magyar-történelem szakot, tanítani kezdett, és másodszor is férjhez ment. Harmincnégy éves volt, amikor Családi kör című első novellája megjelent a Kortársban, majd két évvel később a 4447 című első regénye. Ezt 1970-től szinte évente követte egy-egy újabb kötet.

Könyvei keletkezésével kevésbé foglalkozik visszaemlékezésében. Szívesebben koncentrál az eleinte realistának, naturalistának nyilvánított, majd saját meghatározása szerint a „spirituális realizmus” műfajába sorolt műveit éljenző, elutasító vagy betiltó fogadtatásra.

A rendszerváltást követő évek inkább napló- vagy feljegyzésszerűek, semmint élmény dúsak. Nem adatott meg a kellő távlat ahhoz, hogy a korábbi életszakaszokhoz hasonlóan kritikával szemlélje, a sértettséget épp csak érintve vallomásértékűen dolgozza fel írószövetségi szerepvállalását, a polgári körökben való részvételét, fellépését a 2006-os zavargások idején vagy magas állami kitüntetései vegyes fogadtatását.

Döbbenetes család- és fejlődésregény viszont a gyermekévekről és a magánéleti válságokról szóló rész, amelyből az is kiderül, honnan ered a népszerű írónő örök joviális mimikája. Második válása idején – ahogy vallja – „Archaikus mosolygás tapadt az arcomra, álarcként.” Olyan, amilyen „a derűs, angyali szőke, »mindenki Annuskája«” képzete.

- Mátraházi Zsuzsa -

forrás:konyv7.hu

- - - - - - 

Jókai Anna: Átvilágítás részletek - videó

forrás: Bánffy György Kulturál

előadja: Császár Angéla

Kőváry Anett: A Föld üzenete

Mit tettél, ember.

Az elég sem volt elég. Még több kellett, még nagyobb, még gyorsabb, még magasabb, még drágább, még szebb, még hamisabb, még több, még több, még több… 

A repülőid eltakarták az egemet, a hajóid eltakarták a tengeremet, vonataid a földemet, felhőkarcolóid a hegyeimet, felhalmozott árucikkeid a tükörképedet, fesztiváljaid zajától nem hallottad a madarakat, nem hallottál engem…nem hallottad magadat. 

Ember…mit tettél. 

Rohantál, hogy még több országot láss. Nem volt elég egy utazás, nem volt elég száz utazás, hajszoltad a menekülést, a helykeresést, és észre sem vetted az otthont…magadban. 

Nem volt jó az erkély, az udvar, az erdő, a közeli domb, nem érdekelt a patakpart a házad mellett, mentél, csak mentél, mert azt hitted, menned kellett. 

Ember…nem értetted. 

Nem értetted, hogy miért lángol a tüdőm, hogy miért olvad a jegem, hogy miért nyelnek el városokat a rengéseim. Nem értetted, miért torpansz meg miért, miért nem jön az újabb siker, miért egyre küzdelmesebb akár csak egy lépést is tenni meg. 

Nem értetted, mit jelent megállni, mit jelent hátrálni, mit jelent hálát adni. Nem értetted, hogy segítséget, hogy szünetet, hogy figyelmet kérek. Nem értetted, mit jelent rajtam élned. 

Ember…vedd észre! 

Vedd észre végre a lényeget! Állítsd le kicsit végre az életed! Hagyd az autót, a repülőt, hagyd a bulit, a melletted ülőt, vedd észre a hangodat, a fiadat, a lányodat, vedd észre a napsütést, a szelet, a friss levegőt, az erdőt, fejed fölött a tetőt, vedd észre, hogy jól is használhatod az erőd! 

Vedd észre a néptelen utcákat, az üres tereket, a máskor mindig oly zsúfolt épületeket. Lásd a világodat, amit építettél! A tiéd! Csak egy kicsit túlsiettél. 

Halld meg a tenger imáját, a madarak lármáját, a tapsot az erkélyen, az istent a szívedben. Lásd végre a nagyobb képet, vedd észre, hogy ahogy volt, …az nem élet. 

Vedd észre, hogy most a te tüdőd lángol, hogy most te vagy a jegesmedve mindentől távol, vedd észre, hogy te vagy most beteg, mert nekem gyógyulnom kell, hogy továbbvihesselek.

- Kőváry Anett: A Föld üzenete -

- - - - - - -

A Föld üzenete - videó

forrás, előadó: Kőváry Anett

https://www.youtube.com/watch?v=7ytpRrhkmAY

A csend megértése

“Mi, indiánok jól ismerjük a csendet. Nem félünk tőle. Igazából, a csend számunkra nagyobb erővel bír, mint a szavak. Időseinket a „csend megértésére” készítették fel, és ezt a tudást hagyták ránk. Figyelj, hallgasd és majd cselekedj, mondták nekünk: ez a mi életformánk.

Veled viszont, pont fordítva van. Beszélgetéssel tanulsz. A családi/baráti összejöveteleken mindenki egyszerre akar beszélni. Vagy vegyük például a munkahelyi megbeszéléseket, ahol mindenki mindenkit félbeszakít, és mindenki ötször, tízszer vagy százszor szól. Te pedig ezt hívod „problémamegoldásnak”. Amikor egy szobában vagy, és csend van, ideges leszel. Úgy tartod, hogy hangokkal kell kitölteni a teret. Tehát kötelezően beszélni kell, még mielőtt tudnád, mit fogsz mondani.

A fehér emberek szeretnek vitatkozni. Még egy mondatot sem hagynak a másiknak befejezni. Mindig közbeszólnak. Nekünk, indiánoknak ez rossz modornak, vagy butaságnak tűnik.

Ha elkezdesz beszélni hozzám, én biztos nem szakítalak félbe. Hallgatok. Talán abbahagyom a hallgatást, ha nem tetszik, amit mondasz, de nem szakítalak félbe.

Megvárom, amíg befejezed, s csak azután döntöm el, hogy hasznos-e, vagy sem. De biztos nem szakítalak félbe, hogy azt mondjam: nem értek egyet.

Az embereknek úgy kellene tekinteniük a szavakra, mint a magokra. El kell vetniük őket, majd csendben hagyni növekedni. Bölcs testvéreink pontosan ezt tanították nekünk: a föld mindig beszél hozzánk, de csendben kell maradnunk, hogy meghalljuk.

A miénken kívül sok hang szól még. Nagyon sok…”

-Ella Deloria-

- Magyarra átdolgozta: Pinto Renato -

- - - - - - - 

The Sound Of Silence by Wuauquikuna | Panflute Toyos - videó

forrás:Wuauquikuna Official

Ami a világot legbelül összetartja

AZ EMBER KEZDETTŐL FOGVA ARRA TÖREKSZIK, HOGY MEGISMERJE ÉS MEGÉRTSE A TERMÉSZET FOLYAMATAIT, AMELYEKBEN ÉL ÉS AMELYEKNEK ALÁ VAN VETVE. E TERMÉSZET RITMUSÁT ÉS TÖRVÉNYEIT NEM CSUPÁN AZÉRT TANULMÁNYOZZA, HOGY EZEKET SAJÁT HASZNÁRA FORDÍTSA, HANEM ELSŐSORBAN AZÉRT, HOGY KUTATÁS ÉS TAPASZTALAT ÚTJÁN ÁTTÖRJÖN A TÖKÉLETES ISMERETHEZ, „HOGY MEGPILLANTSA AZT, AMI A VILÁGOT LEGBELÜL ÖSSZETARTJA”
(J. W. VON GOETHE, 1749-1832)

A történelem folyamán e kutatások eredményeként számtalan csúcsot meghódítottak. A tudás java része azonban mindig elveszett, s a későbbi kultúr-időszakokban kellett – már amennyire ez még egyáltalán lehetséges volt – felújítani és nagy erőfeszítések árán mind újra megszerezni. A kereső ember arra törekedett, hogy nagyban és kicsiben is olvashassa a Liber Naturae-t, a természet nagykönyvét. E „könyv” többek között elektromágneses erőkben, fényben, hőben, hangban, összetartó-erőben, ritmusban, életben és mozgásban nyilatkozik meg. A régiek a csillagok teremtésének harmóniájáról beszéltek, amely a káoszból, vagyis a megnyilvánítatlanból lépett elő.

A NEM HALLHATÓ HANGOK ÉSZLELHETŐVÉ TÉTELE

 Johannes Kepler, aki 1571-ben Weil der Stadtban, a dél-németországi Calw közelében született, II. Rudolf császár prágai udvarában szolgált mint matematikus és csillagász. Tőle származik a napközéppontú világrendszer aprólékos leírása, amelyről az ókor óta elsőként Kopernikusz (1473 - 1543) beszélt. Könyvében, a Harmonice Mundiban, a „harmónia” fogalmát mint az égitestek rendezett összecsengését határozta meg. 

 Ismeretes, hogy Pythagoras a mozgó égitestek halandók számára nem hallható hangjait a „szférák zenéjének” nevezte. Bár ezen mozgásokat füllel nem lehet érzékelni, a frekvencia és oktáv fogalmával szemléletessé lehet tenni őket.
A frekvencia – magyarul rezgésszám – az a gyakoriság, amellyel egy szabályosan ismétlődő esemény egységnyi időn belül bekövetkezik. Mértékegysége a Hertz (Hz). Egy Hertz egy másodperc alatt egy rezgést jelent. 1939-ben a normál „A” hangot adó hangvilla frekvenciáját 440 Hz-ben állapították meg, ami tehát másodpercenként 440 rezgésnek felel meg.

Az oktáv a hangskálán a hét hang természetes sorrendjében a nyolcadik lépést jelenti (diatonikus hangskála). Az ógörög (phialoszi) zenetanításban ezt a rendszert „harmóniának” nevezték. Hegedűn vagy gitáron egy teljes húr rezgése által keltett tetszőleges alaphang oktávját – első természetes felhangját – úgy nyerhetjük, hogy a húrt a fele hosszánál lefogjuk. Ez azt is jelenti, hogy egy alaphang oktávjának rezgésszáma duplája az alaphangénak. Ha tehát egy rezgést „oktávolunk”, akkor arról van szó, hogy megduplázzuk a frekvenciáját.

A FÖLD FORGÁSI FREKVENCIÁJA

A Föld 24 óra alatt fordul meg a tengelye körül. Ez 24 x 60 x 60 = 86.400 másodperc. A Föld forgásának frekvenciája tehát 1/86.400 Hz. Ennek a frekvenciának a duplázgatásával az alaprezgés egyre magasabb oktávjait nyerjük. 24 duplázás, vagyis 24-szeres oktávolás után a 194,18 Hz-es frekvenciához jutunk. Ez egy hallható hang, amely csaknem pontosan egybeesik a zongora 193,77 Hz-es G hangjával. Ha a 24. oktávot még egyszer megduplázzuk (388,36 Hz), akkor a G’-t kapjuk, ami a violinkulcs (más néven G-kulcs) meghatározó hangmagassága. A Föld forgását tehát bizonyos tekintetben egy különösen mély G-nek foghatjuk fel.

A G hangot az új-latin nyelvekben sol-nak hívják. A latinban a sol a Napot jelenti, franciául pedig a talajt, amin állunk. A violinkulcsot clef de sol-nak nevezik.
Az olasz zenetanár, Guido von Arezzo (992-1050) az Ut geant laxis című himnusz ötödik sorának első szótagját választotta a hangskála ötödik hangjának megjelölésére (sol).

Johannes Kepler a Harmonice Mundi c. művében minden égitestnek egy rá jellemző saját hangot tulajdonított. A Földnek a G-t adta (a Föld neve görögül Gaia). Ezért talán nem véletlen, hogy a G-kulcs a földi nap csengésén és a földtengely forgásának hangján alapul.
Úgy tűnik, hogy a kozmikus hangzásokat és ritmusokat felhangjaik segítségével a halandó ember számára is hallhatóvá lehet tenni. Sőt, akár láthatóvá is.
Ha a földforgás hangját a 65. oktávra – jóval a hallható hangok tartománya fölé – emeljük, akkor feltűnik a szivárvány színképe a vörössel és az ibolyával (375 billió Hz illetve 750 billió Hz vagy 750 Terahertz). Ez a 800 nanométeres vörös és a 400 nanométeres ibolya közötti hullámhosszaknak felel meg. (Egy nanométer a milliméter egymilliomod része.) Egy földi nap 65. oktávja a 427 Thz-cel vagy 702 nanométerrel a narancsvörösnek felel meg. Kísérletek azt igazolták, hogy ez a szín az emberekre és más élőlényekre erős dinamizáló, élénkítő hatást fejt ki. Ez teljesen érthető, mióta ismeretes, hogy a DNS, a kromoszómák építőeleme, az örökletes információk hordozója egészen 351 nanométerig, egy földi nap 66. oktávjának rezgéséig képes együtt rezegni.

A Föld nem csak saját tengelye körül forog, hanem 365 nap és 6 óra alatt a Napot is körbejárja. Ez többek között azt is jelenti, hogy a tavasz kezdete összhangban van a kozmikus ritmussal, és mindig március 20-ra vagy 21-re esik, amikor a Nap átszeli az égi egyenlítőt. Húsvétot, a feltámadás ünnepét a korai kereszténység a tavasz kezdete utáni első telihold napján ünnepelte. Ugyanerre a napra esik a hinduk Holi-ünnepe és a zsidók Pászkája is. Ezen a napon kel fel az aranyvörös naplemente idején keleten az ezüst telihold. Ekkor a Föld pontosan a Nap és a Hold között helyezkedik el, fénytől körülövezvén.
A keresztény és a zsidó ünnepnap szétválasztása érdekében Krisztus után 325-ben a Niceai Zsinat úgy határozott, hogy onnantól a keresztényeknek a Húsvétot a március 21. utáni első teliholdat követő vasárnapon kell ünnepelniük. Ha március 20-án telihold lenne, akkor következésképpen a Húsvétot április végén ünneplik. Ezzel aztán elhagyják azt a különleges kozmikus együttállást, mellyel a feltámadás ünnepe kapcsolatban van.

A FÖLD NAP KÖRÜLI PÁLYÁJÁNAK SZÍNE ZÖLD

Két tavaszpont között egy tropikus év helyezkedik el (tropos = megfordulás), mely átlagosan 365,24 napból áll. Másodpercekre átszámolva (31.556.926) és egy hallható hangig oktávolva a Nap éves ritmusa a 32. oktávban 136,1 Hz-es Cisz és a 33. oktávban 272,2 Hz-es Cisz. Egyes hangszereknek, mint például a szitár és a dob, a Cisz az alaphangjuk. A hegedű üregrezonanciája is a Cisz-szel egyezik.
A tropikus év 74. oktávja a látható fény tartományába vezet bennünket, ugyanis 598,6 Thz-et ad. Az ehhez tartozó hullámhossz (501 nm) a zöld színt jellemzi. Ez a szín a színkép semleges részén helyezkedik el, a közömbös zónában, ahogyan Goethe mondja a színekről szóló tanításában. A zöld színre való utalást igen gyakran megtalálhatjuk a gnosztikus tanban. Krisztiánopolisz, a Nap városa – így Johann Valentin Andreae – Caphar Salama zöld szigetén található. Az Arany Rózsakereszt című könyv VI. fejezetében Catharose de Petri azt mondja: „A hét zöld szín a hit és a remény hatásaira vonatkozik”. Az eljövendő új ember c. könyvében Jan van Rijckenborgh „a remény zöld országáról” beszél, János Jelenéseiben pedig ezt olvashatjuk: „És szellemben elvitt egy nagy és magas hegyre, és ott megmutatta nekem a mennyből, Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet... Isten dicsőségét sugározta, fénye kristály volt, ... falai jáspisból voltak, a város pedig színaranyból, tiszta üveghez hasonló.” (Jelenések 21,10-11.18. Jáspis: oxidáció következtében bezöldült ásvány.)

A FÖLDTENGELY KÖRMOZGÁSA

A Földnek egy harmadik típusú mozgása a napéjegyenlőség pontjának visszafelé való elmozdulását eredményezi. Egy platóni év alatt (ami kb. 26.000 földi év) a földtengely teljes kört ír le. Ezért a tavaszpont 72 évenként kb. egy fokot tolódik el az állócsillagokhoz képest. Ahhoz a 30 fokhoz tehát, ami egy állatövi jegyet foglal magába, kb. 2160 év szükséges, a platóni év 1/12-ed része. Ha mármost egy platóni év frekvenciáját átültetjük a hallható hangtartományba, akkor a 48-adik oktávban az F hangot kapjuk, ami 344,12 Hz. Ez a hangjegy az ötvonalas kottarendszer basszuskulcsának alapja.
Feltehető a kérdés, hogy vajon mindezek a számítások hasznosíthatók-e valamilyen formában az igazságkeresők számára. Erre talán azt válaszolhatnánk, hogy a zenészek – lehet, hogy intuitív módon – azon fáradoznak, hogy a szférák kozmikus harmóniájára hangolódjanak.

AZ ÉLETTERÜLET HATÁRAI

Ha egy platóni év rezgését a 88. és 89. oktáv közötti tartományba emeljük, akkor elérjük a láthatóság határait. Az alsó határ a vörös (378 THz), a felső pedig az ibolya (756 THz). Így azt mondhatjuk, hogy egy platóni év egy földi fejlődési folyamat kezdetét és végét foglalja magában. A vörös a pozitív pólus erős hatékonyságát jeleníti meg, az ibolyakék pedig a negatív pólus erőteljes összetörő hatását. Tudományos tény, hogy a vörös fény serkenti az enzimek (a biológiai anyagcserét lehetővé tevő anyagok) aktivitását, az ibolyafény pedig csökkenti.

A TEREMTŐ ÉS A VILÁGEGYETEM NAGY SZIMFÓNIÁJA

A Rózsakereszt szerzetének hitvallása c. könyvében J. van Rijckenborgh ezt mondja: „Ha a primitív, olykor együgyűnek tűnő exoterikus nézetet figyelmen kívül hagyjuk, akkor megnyílik számunkra egyetemes, végtelen értelme, és látjuk, amint az igazság fényes útja szivárványként ível láthatártól láthatárig. Az ígéret e szivárványa az összes látható színt tükrözi, mely valójában a szférák harmóniájának csengését rejti magában, úgyhogy nem csupán színskáláról, hanem hangskáláról is beszélhetünk. Itt egy olyan törvényről van szó, melyet egy mágikus művész sohasem sért meg. Ha a kereső a helyes kulcsot használja ehhez a régi bölcsességhez, akkor a bölcsességnek egy olyan hatalmas, mindenen áthatoló áramát nyitja meg, hogy az teljesen eltölti őt.”
A külső törvények összefüggésével – legyen az a tízparancsolat vagy a világegyetem kozmikus harmóniája – az embert hívják el, hogy hatoljon át az élet ősforrásához. Krisztus ezt mondja: „Nem azért jöttem, hogy a törvényt eltöröljem, hanem hogy betöltsem.” A külső törvény – mint az isteni harmónia tükörképe – szimbólum lehet, útmutató a belső törvényhez.
„Minden alakzat, a számok minden kapcsolata, a harmonikus hangok minden összefűzése, a csillagok keringésében minden összhang, melyek mindegyike saját magából az összes többi mintájára nyilvánul meg, világos kell legyen annak számára, aki a helyes módon keres. Ám amiről beszélünk, akkor kerül napvilágra, ha valaki – szigorúan az Egyetlenre irányulva – azon fáradozik, hogy mindent felfogjon. Akkor ugyanis fény derül az összes megnevezett közötti összekötő kapocsra.” (Platón)

AZ ÖRÖK ÖSZTÖNZÉS AZ ÚJRAALKOTÁSRA

Mindezen dolgokból felismerhető a híd, mely összeköti a teremtést a menny és a Föld teremtőjével a hetedik kozmikus területen, a változékonyság területén is. Ez az a hely, ahol rend, káosz és harmónia találkozik, és az ember, aki ebben leledzik, megkaphatja Isten üzenetét, és eszerint élhet. A Teremtő ujjaival rajzolta a természet jeleit, és az embert saját bensője az erre való irányulásra sürgeti. Egyszer minden embernek közelednie kell a Naphoz, saját mikrokozmikus rendszerének középpontjához, és össze kell kapcsolódnia vele.

MINT FENT ÚGY LENT, AHOGY KÍVÜL, ÚGY BELÜL

Így válik az ember alkalmassá arra, hogy a kozmoszt hangnak tapasztalja a Teremtő és a világegyetem nagy szimfóniájában; ritmikusan lüktető életterületnek, ami az anyag, erő, lélek és szellem minden nézetét magában foglalja, és minden embert az újraalkotásra ösztönöz. A Confessio Fraternitatis magyarázatában ezt mondja J. van Rijckenborgh: „Mi, akikről az emberek rosszallóan azt mondják, hogy a hideg értelmet tartjuk a legtöbbre, azt tapasztaljuk, hogy tudásunk mély vallásos meggyőződésben hág a tetőfokára. Leborulunk Isten méltósága előtt, mert legmélyrehatóbb kutatásunkra az isteni fáradozás minden területen nyilvánvaló lesz, mivel tapasztaljuk az erőt, mely mindenek mögött áll. Azt a magasztos erőt, mely bolygónkat mozgatja az űrön át, és amely nem más, mint a Világ Világossága: Krisztus.”
Aki ezeket a szavakat a lélekben éli át, és a helyes módon reagál, az fényt, meleget és hangot tapasztal. „Ez az a három erő – mondja J. van Rijckenborgh –, mely a lelket az isteni Igével összhangban transzfigurálja. Ezt kohézió, élet és mozgás követi, egy új, megdicsőült test megnyilvánulása.”
Így együttmozgásunknak nem a külső természet, a külső törvény a célja – jóllehet nem tagadjuk ezt a törvényt. Együttmozgásunkat a szent Hétszellemnek szenteljük.

Hermész Triszmegisztosz 9. könyvéből

4.Mindenek előtt és mindenek fölött Isten áll, az Örök, a teremtetlen, mindennek a teremtője. A másodikat, a világot saját ábrázolására alkotta, tartja fenn, élteti, és halhatatlansággal ajándékozta meg, mivel a világ örök Atyából keletkezett, és mint halhatatlan lény, örök élettel rendelkezik.

6.Mindazon anyagból, amit erre rendelt, az Atya kialakította a világ testét: gömbalakkal látta el, meghatározta a tulajdonságokat, melyeknek díszíteniük kell, és – mivel az anyag isteni volt – örök anyagsággal ajándékozta meg.

7.Továbbá, miután az Atya a fajták tulajdonságait belesugározta a gömbbe, bezárta azt, mint valami barlangot, mivel alkotását minden tulajdonsággal akarta ékesíteni.

8.A világ egész testét körülvette halhatatlansággal, hogy az anyag – ha a test összetartó-erejétől meg akarna szabadulni – nehogy visszatérjen az ő sajátos káoszához.

9.Amikor ugyanis az anyag még nem lett testté összeállítva, rendezetlen volt. Valamelyest még most is erről tanúskodik fokozódó- és csökkenő-képességével, amelyet az emberek halálnak neveznek.

 10.Ez a rendezetlenség, ez a visszatérés a káoszhoz, csak földi teremtményeknél mutatkozik. A mennyei lények teste megtartja az egyetlen rendet, amellyel őket az Atya kezdetben megajándékozta, és ez a rend felbonthatatlanul megmarad mindegyikőjüknek a tökéletességhez való visszatérésével.

11.A földi testek visszatérése korábbi állapotukhoz az összetartó-erő megszüntetése által történik meg, mely aztán visszatér a felbontatlan, vagyis halhatatlan testekhez.

forrás:lectorium.hu

- - - - - - - - - 

A bolygók hangjai Kepler szerint, Harmonices Mundi alapján - videó

 forrás:Mzssiralop 

Rudolf Steiner: A húsvét ünnepe

Goethe különbözőképpen adott kifejezést annak az érzésnek, amely lelkét többször foglalkoztatta, s azt mondta: „Ha az emberi szenvedélyek, érzelmek és cselekedetek következetlenségét figyelem, akkor érzem igazán, hogy a mindenható természet felé kell fordulnom, hogy következetességén épüljek.” 

Az ünneprendezés módjának a legrégibb idők óta az a törekvés az alapja, hogy az ember a szenvedélyek, ösztönök és tettek kaotikus életéből feltekinthessen a természet konzekvens, átfogó tényeire. Az ünnepek a természet fontos jelenségeivel függenek öszsze. Egy ilyen, a természet jelenségeivel összefüggő ünnep a húsvét, amely a mai kereszténység számára a Megváltó feltámadásának ünnepe. 

A húsvéttal már ősidők óta annak a felébredését ünnepelték, aminek az ember számára különösen nagy jelentősége van. 

A régi Egyiptomban OsirisIsis-Horus a halhatatlan, örök természet szakadatlan megújhodását fejezi ki; Görögországban Dionysos isten tiszteletére tavaszi ünnepet rendeztek, s ezt bizonyos módon összefüggésbe hozták az ébredő, tavaszi természettel. 

Indiában ekkor van a Visnu-ünnep ideje. 

A brahmanizmusban az istenség három aspektusra oszlik: Brahma, Visnu és Siva. Brahmát joggal nevezik a világ nagy építőmesterének, ő az, aki a rendet és a harmóniát megteremti. Visnu a szabadító, a megváltó, aki az alvó, szunnyadó életet ébreszti fel, Siva pedig a Visnu által felébresztett, szunnyadó életet megáldja, és a lehető legnagyobb magasságokba emeli. Egy bizonyos ünnepi időt Visnunak szenteltek. Azt mondták, hogy a mi karácsonyunk idején Visnu elalszik és húsvétkor ébred fel. Akik magukat az ő szolgáinak nevezték, ezt az egész időt igen jelentőségteljes módon ünnepelték meg: lemondtak bizonyos ételek, italok és a hús élvezetéről, és így készítették magukat elő annak a megértésére, ami Visnu ünnepén történik, amikor a feltámadás, az egész nagy természet ébredését ünneplik. A karácsony is a természet fontos tényeihez kapcsolódik. Karácsony ünnepe mezsgyét alkot a napok rövidülése és hosszabbodása között. Karácsonyig a Nap ereje egyre gyöngül, és karácsonytól kezdve ismét egyre nagyobb meleget áraszt. Így a karácsony egyben az újjászületett Nap ünnepe is. Így fogja fel a kereszténység a téli Nap ünnepét.

Jézus Krisztus születésének napját akkor helyezték át a Nap magasabbra emelkedésének idejére, amikor a kereszténység a 6. és 7. században a régi, szent eseményekhez akart kapcsolódni. A Világmegváltó szellemi jelentőségét összefüggésbe hozták a fizikai Nappal, az ébredő és megújhodó élettel. 

Tavasszal a húsvét, egyébként pedig a többi hasonló ünnep is, összefügg a Nap életének egy bizonyos eseményével, s ez a külső szokásokban is kifejezésre jut. A kereszténység első századában a kereszténység szimbóluma: a kereszt, a kereszt lábánál álló báránnyal. A bárány és a kos ugyanazt jelenti. A Nap, amelynek útja az állatöv csillagképein keresztül vezet és évente mindig egy kevéssel előbbre halad, a kereszténység kialakulásának idejében, tavasszal a Kos vagy a Bárány csillagképében jelent meg. Kb. 600-700 évvel Krisztus előtt következik be, s a Nap 2500 évig ennek a csillagképnek a jegyében halad előre. Azelőtt a tavaszpont a Bika jelében volt. S abban az időben a különböző népek mindazt, ami az emberiség fejlődésében jelentőségteljes, a bikával ünnepelték, mert a Nap akkor a Bika jegyében állott. Amikor a Nap a Kos vagy a Bárány jegyébe lép, a népek mondáiban és mítoszaiban is jelentőségteljessé válik a kos. A kos gyapját hozza le Iason Kolchisból. Jézus Krisztus Isten bárányának nevezi magát, és az első keresztény időkben Krisztust jelképesen, mint a kereszt lábánál álló bárányt ábrázolják. Így összefüggésbe hozhatjuk a húsvétot a Kos vagy a Bárány csillagképével, és a Megváltó feltámadási ünnepének is tekinthetjük, mert a Megváltó mindent, ami a téli hónapok alatt elhalt, új életre hív. A természet új életre keltésének ténye még nem különbözteti meg a karácsonyt a húsvéttól, mert a napfény a maga feltámadásának ünnepétől, karácsonytól kezdve állandóan erősödik: a húsvét ünnepében még valami másnak is kifejeződésre kell jutnia. A húsvétot a maga mély jelentőségében mindig a legmagasztosabb emberi misztérium ünnepének érezték, s nem csak a Nappal kapcsolatos természeti ünnepnek tekintették, hanem lényegesen többnek: a húsvét keresztény értelemben a halál utáni feltámadás ünnepe. 

Visnu ébredése még erősebben utal a halál utáni feltámadásra. Visnu ébredése arra az időre esik, amikor a téli Nap pályáján ismét magasabbra emelkedik, a húsvét pedig a karácsony óta emelkedő Nap felfelé törekvésének a folytatását jelenti. Ha meg akarjuk érteni, hogy mit éreztek a beavatottak, amikor mindezt a húsvéti ünnepben akarták kifejezésre juttatni, az emberi természet titkainak mélyére kell hatolnunk. 

Az ember a Földön kettő lényként jelenik meg: lelki-szellemi lénye összekapcsolódik fizikai mivoltával. Fizikai mivolta viszont a környezetében lévő összes természeti jelenségből tevődik össze: az emberi test a természeti jelenségek kivonata, mert mind egyesülnek benne. 

Par a c e l s u s  erre vonatkozó mondása igen jelentőségteljes. 

Szerinte az emberi test együvéáramlása  mindannak, ami kívül a világban körülötte van. A természet jelenségei az egyes betűk, és az ember: a betűkből összeállított szó. 

Az emberi test felépítésében a legnagyobb bölcsesség nyilatkozik meg: fizikai temploma ez a léleknek. Mindazok a törvények, amelyek a holt kőben, az élő növényben, a fájdalom és öröm közepette élő állatban fellelhetők, összetevődnek, bölcsességgel teljesen egységbe olvadnak az emberben. 

Ha megfigyeljük az agyvelő csodálatos felépítését s látjuk, hogy számtalan sejt együttműködése szükséges ahhoz, hogy kifejezésre jusson mindaz, ami mint gondolat vagy érzés az ember lelkén átvonul, akkor felismerjük a fizikai test konstrukciójában működő bölcsességet. Egész környezetünkben ez a kikristályosodott bölcsesség nyilatkozik meg. Ha pedig a körülöttünk lévő világ minden törvényét megismertük már és azután figyelmünket ismét az ember felé fordítjuk, akkor látjuk, hogy benne összpontosul az egész természet. Ő a mikrokozmosz a makrokozmoszban. 

Ilyen értelemben mondta Schiller Goethének: 

„Ön megfigyeli az egész természetet, hogy fényt derítsen az egyes jelenségekre: az egyén megmagyarázásának az alapját a megjelenési módok összességében keresi. Az egyszerű szervezettől lépésrőllépésre halad a fejlettebbek felé, hogy végül a legbonyolultabb szervezetet, az embert genetikusan a természet egész épületének az anyagaiból építhesse fel.” 

Az emberi test csodálatos felépítése teszi lehetővé, hogy a lélek kitekintsen környezetére. A lélekember érzékszerveivel észleli a világot és ennek eredményeképpen arra törekszik, hogy a világot felépítő bölcsességet fokozatosan megismerhesse. 

Figyeljük meg ebből a szemszögből a még fejletlen embert: teste az elképzelhető legbölcsebb valami, az isteni értelem áramlott bele ebbe a testbe, amelyben azonban gyermeki lélek lakozik, és ez a gyermeki lélek aligha tud olyan gondolatokat kifejleszteni, amelyekkel a szívben, agyban, vérben működő titokzatos erőket megértheti. Egészen lassan jut csak el a fejlődésben arra a fokra, hogy a testében munkálkodó erőket megérthesse. Az emberi test magán hordja a hosszú ideig tartó, múlt idők bélyegét; ő a teremtés koronája, eonoknak kellett elmúlniuk, hogy a kozmikus bölcsesség az emberi testbe összpontosulhasson. 

A kozmikus bölcsesség mégis a maga tulajdonképpeni gyarapodását a még fejletlen ember lelkében kezdi meg. Ez a bölcsesség azonban a fejletlen emberben még alszik, s csak álmodni tud, álmodik az embert felépítő, mindenható szellem nagy gondolatáról. Ami azonban most még álmodik az emberben, a lelkiség s a szellemiség, azt a jövőben az ember meg tudja majd érteni. A kozmikus gondolat megszámlálhatatlanul sok éven keresztül hatott és működött, teremtően tevékenykedett a természetben, hogy végül teremtő tevékenységére feltehesse a koronát, megalkothassa az emberi testet. A világbölcsesség benne szunnyad most már az emberi testben, hogy azután az emberi lélekben ráismerjen önmagára s mintegy kifejlessze az emberben az önmaga megértéséhez szükséges látószervet. A kozmikus bölcsesség – belül az emberben és kívül a világban – teremtően tevékenykedik a jelenben, a múltban és az előre megsejthető, magasztos jövő érdekében. Ha a múltat és a jövőt ilyen nézőpontból vizsgáljuk, a legmélyebb emberi érzéseket keltjük lelkünkben életre. 

Ha lelkünk kezdi megérteni azokat a csodálatos jelenségeket, amiket a világbölcsesség épített fel, ha higgadt, világos gondolkodással s fényteljes szívbéli tudással eljut e csodák megértéséhez, akkor a Napot a legragyogóbb szimbólumnak látja, és ez a szimbólum azt a belső ébredést fejezi ki, amely a lélek számára az érzékszervek kapujának a kitárásával megnyitja a külvilághoz vezető utat. A fényt felfogjuk, mert a Nap megvilágítja a körülöttünk lévő dolgokat. Amit a külvilágban látunk, az a visszatükröződő napfény. A Nap kelti fel a lélekben azt az erőt, amellyel a lélek a külvilágot láthatja. Az emberben felébredő naplélek kezdi megismerni az évszakokban a kozmikus gondolatot, s a felkelő Napot a maga szabadítójának látja. 

Amikor a Nap ismét emelkedni kezd az égbolton, s a nappalok ismét hosszabbodnak, a lélek a Nap felé fordul s így szól: neked köszönhetem annak a lehetőségét, hogy a körülöttem lévő világban meglássam a benne lévő, önmagamban és minden más lényben benne szunnyadó világgondolatot. A lélek azután visszatekint előbbi létére, arra az időre, amely megelőzte a kozmikus gondolat tapogatózó megérzésének a korát. 

Az ember sokkal öregebb, mint érzékszervei. Szellemi kutatással visszanézhetünk arra az időpontra, amikor az érzékszervek még nem voltak a lélek kapui, amelyeken keresztül az emberi lélek környezetét észlelhette. Schopenhauer ezt átérezte és leírta azt a fordulópontot, amikor az ember a világot fizikailag érzékelni kezdi: „A látható világ csak akkor jön létre, amikor már megvan az emberi szem, hogy ezt a világot láthassa.” – A Nap alkotta a szemet, a fény a fényt. Azelőtt, amikor az ember még kifelé nem láthatott, belső észlelőképessége volt. 

A fejlődés ősrégi korszakában a külső tárgy nem hívott létre testi észlelést az emberben, de belsőleg képek merültek fel benne: a régi látás asztrális fényben való látás volt. Az embernek abban az időben tompa szellemi látása volt. 

A germán ember isteneinek világát is ilyen tompán derengő asztrális látással észlelte, és istenképét is ebből a látásból merítette. Ez a tompa szellemi látás elhomályosult és lassanként egészen megszűnt, kioltotta az égbolton megjelenő fizikai Nap erős fénye, amely a fizikai világot az érzékszervek számára láthatóvá tette. Így szűnt meg az ember asztrális látása. Ha a jövőbe nézünk, világossá válik előttünk, hogy ennek az asztrális látásnak egy magasabb fokon vissza kell térnie. Felébred majd az, ami a fizikai látás kialakulásának következményeképpen kialudt, hogy a teljes és éber szellemi látás kifejlődhessék. Az embernek akkor nappali látással körülhatárolt életén kívül még egy élete lesz, a jövő fényében átéli majd ezt a nappali életénél világosabb, világítóbb életét is. A fizikai látás mellett még asztrális látása is lesz. 

Az emberiség vezető szellemei teljes földi életük eredményeképpen már haláluk előtt is átélhetik a halál küszöbén való átlépés állapotát. Ez az állapot magában foglalja azokat a tapasztalatokat, amiket az egész emberiség később – ha már a lelkiség és szellemiség észleléséhez szükséges asztrális látást megszerezte magának -, átélhet.

A szellemiség és lelkiség észlelhetővé tételét nevezték mindig a beavatottak ébredésnek, feltámadásnak, szellemi újraszületésnek, s ezzel az ember a fizikai érzékszervek adottsága mellé megkapta a szellemi érzékszerveket is. Aki érzi, hogy új asztrális látása életre ébredt, az belső világában húsvétot ünnepel.

 Így érthető, hogy a tavasz ünnepe mindig halálra és feltámadásra emlékeztető szimbólumokat hoz magával. Halott az emberben az asztrális fény, alszik, de fel fog támadni benne. Az, az ünnep, amely az asztrális fény majdani felébredésére mutat: a húsvét. Visnu alvási időszaka karácsonykor kezdődött, amikor az azstrális fény elszunnyadt és a fizikai fény felébredt. Ha elérjük majd a fejlődésnek azt a fokát, amelyen le tudunk mondani személyiségünkről, akkor ismét felébred bennünk az asztrális fény, akkor húsvétot ünnepelhetünk, és Visnu ismét felébredhet lelkünkben. 

A szellemmel teljes kozmikus megismerés a húsvétot nemcsak a Nap, hanem a növényvilág tavaszi felébredésével is kapcsolatba hozza. Mint ahogyan a magnak a földbe kell kerülnie és ott el is kell rohadnia, hogy új életre kelhessen, úgy kell az asztrális fénynek is szunnyadnia az emberi testben, hogy újra felébredhessen. A húsvét szimbóluma a mag, amely feláldozza magát, hogy új növénynek adjon életet. A természet egyik fázisa áldozatot hoz, hogy új fázis jöhessen létre. Áldozat és létesülés: ez tömörül össze a húsvét ünnepében. Richard Wagner átélte ennek a gondolatnak a nagyságát és szépségét. 1887-ben, a Zürichi -tó mellett a Wesendonk villában lakott s figyelte az ébredező természetet. A természetre gondolva egy másik gondolat kelt életre lelkében: a holt és újraébredő Világmegváltóra, Jézus Krisztusra és Parsifalra gondolt, aki lelkében a legszentebbet kereste. 

Az emberiség vezetői mindig tudták, hogy az ember magasabb szellemi élete alsóbbrendű természetéből sarjad ki s megértették a húsvéti gondolatot is. A „Divina Commedia” kezdetéből mindjárt kitűnik, hogy Dante is ezért helyezi felébredésének kezdeti időpontját nagypéntekre. 35 éves korában éli át a nagy látomást, amelyet leír. Az ember élettartama normálisan 70 év: a 35. év ennek éppen a közepe. Dante szerint 35 év kell a fizikai tapasztalatok megszerzésére, ezalatt az ember mindig új és új tapasztalatokat gyűjt. Azután éretté válik arra, hogy a fizikai tapasztalatok mellé szellemieket is gyűjtsön magának és a szellemi világot észlelhesse. Amikor a fizikai növekedés és létesülés összes erői már egyesültek benne, akkor kezdi a szellemiséget életre kelteni magában. Ezért helyezi Dante látomásának idejét húsvét ünnepére. 

A Nap erejének tulajdonképpeni növekedését karácsonykor ünneplik, a húsvét ünnepe a naperő növekedésének a tetőfokához, középpontjához kapcsolódik.

Amikor ezt a tavaszi, húsvéti középpontot elérjük, akkor azon a ponton állunk, ahol Dante állt, amikor élete közepén úgy érezte, hogy szellemi életre ébred. Jogosan helyezték a húsvéti ünnepet a Nap emelkedési időszakának a közepére, annak az időpontnak megfelelően, amikor az ember életre kelti magában a szunnyadó asztrális fényt. A Nap ereje felébreszti a szunnyadó, földben nyugvó magot. A mag annak a folyamatnak a szimbóluma, amely az emberben végbemegy, amikor felébred benne az asztrális világosság. Az asztrális fény az ember belső világában születik meg. A húsvét az ember belső feltámadásának ünnepe. A krisztusi megváltás gondolatát összefüggésbe hozták a kozmikus gondolattal.

 Sokan úgy érzik, hogy ellentét van a keresztények húsvétja és a szellemtudomány karma-eszméje között. Úgy látszik, mintha ellentét lenne a karma és az Emberfia megváltásának az eszméje között. Akik nem ismerik eléggé a szellemtudomány alapgondolatait, azok vélnek ilyen ellentmondást felfedezni a krisztusi megváltás és a karma eszméje között, s azt mondják, hogy az isteni megváltás gondolata ellentmond a karma kiegyenlítésével elért önmegváltás eszméjének. Azért látnak ellentétet a kettő között, mert nem értelmezik helyesen sem a megváltás húsvéti gondolatát, sem pedig a karma igazságos voltának a gondolatát. Helytelen, ha szenvedést látva azt mondjuk: „Te magad vagy az oka szenvedéseidnek.” és megtagadjuk a segítséget csak azért, hogy a szenvedő „a maga karmáját kiélhesse”. Ez félreértése a karmának. A karma ezzel ellentétben éppen azt mondja, hogy: segíts a szenvedőnek, mert hiszen ezért vagy itt, hogy segítséget nyújthass. Ha segítesz embertársadon, javítod szükségszerű karmáját is, mert megadod neki a lehetőséget ahhoz, hogy karmáját elviselhesse, és te megváltod őt szenvedéseitől. Így nem csak az egyes emberen, hanem egy egész embercsoporton is segítünk: a nyújtott segítséggel részt veszünk karmájukban. Ha az olyan hatalmas individualitás, mint Jézus Krisztus segítséget hoz az egész emberiségnek, akkor áldozatos halála hatással van az egész emberiség karmájára. Az egész emberiségnek tud segíteni abban, hogy az, karmáját elviselhesse, és bizonyosak lehetünk afelől, hogy a krisztusi megváltás felvétetik az emberiség karmájába. 

A feltámadás és a megváltás gondolatának helyes megértését éppen a szellemtudomány révén érhetjük el. A jövő kereszténysége egyesíti majd a karmát és a megváltást. Ok és okozat a szellemi életben összefüggenek egymással, tehát a krisztusi nagy áldozatnak is meg kell hogy legyen a hatása az emberek életében. A szellemtudomány elmélyíti az ünnepi gondolatokat: a húsvéti gondolatot, amelyet a csillagvilágból vélünk leolvasni. A húsvéti gondolat mélysége azonban megjelenik majd a jövőben is, a szellem felébredésének a korszakában, amikor a szellemiség az ember lényében kel életre. A mai ember életútjának felén diszharmonikus, zavaros állapotok közepette él, de tudja: ahogy a világ a káoszból keletkezett, úgy jön létre egyelőre még kaotikus belső világából is a harmónia. Mint a bolygók rendszeres Nap körüli útja, úgy születik meg az ember belső világának üdvözítője is, aki minden diszharmóniával szemben az egységet, a harmóniát jelenti. A húsvét ünnepe emlékeztessen mindenkit arra, hogy a szellem az ember mai elsötétült, benső világából támadt fel.

- Rudolf Steiner -

forrás:waldorf-godollo.hu

- - - - - - - 

Jeruzsálem. A szent sír templom - videó

forrás:Virtuális JERUZSÁLEM

Golgotai Misztérium

Amikor az év nagy ünnepnapjai közelednek lelkünkhöz, helyes, ha az ünnepek értelmét mindig újra a szellemi kozmikus összefüggések ismeretéből idézzük fel.

A húsvét misztériuma a Golgota titka révén jelent meg teljes nagyságában az emberiség fejlődésében. Mint már mondtam, abban a korban értették meg, amikor megvoltak még a régi szellemi látás maradványai. Az emberek ekkor még fel tudtak emelkedni érzületükkel a feltámadott Krisztushoz. Ezért vonták be a húsvét misztériumát abba a kultuszba, amely nem volt beavatási kultusz, hanem az emberiség általános kultusza lett: a mise kultuszába, a mise cselekményének kultuszába. A régi primitív szellemi látás visszahúzódásával azonban a húsvéti misztérium megértése is odaveszett. Hiszen akkor kezdenek csak valamiről vitatkozni, amikor már nem értik. Az első keresztény századokban kezdődött el a húsvéti misztérium felfogásának megvitatása, és ez már abból eredt, hogy nem tudták közvetlen elementáris megértésükbe befogadni.

Az antropozófus szellemtudomány eredményeit sokszor alkalmaztuk már a húsvéti gondolatra is. A lényeges az, hogy az antropozófus szellemtudomány olyan életformákra utal, amelyek nem merülnek ki az érzéki világban létrejövő születés és halál között, és az érzékek által kutatható jelenségekkel is szembeállítja a szellemi módon kutathatókat. Érthetővé teszi, hogy Krisztus, fizikai testének elporladása után is érintkezhetett a tanítványaival. A szellemi kutatás fényében a feltámadás gondolata is újra elevenné válik. A feltámadás gondolata csak akkor válik azonban teljesen érthetővé, ha összekapcsoljuk az ellentétes pólussal.

Mit jelent hát valójában a feltámadás gondolata? A Krisztus-lény szellemi magasságokból szállt le a Földre, belehúzódott Jézus testébe, és benne élt. Így, mintegy Földöntúli erőket hozott a Földszférába. Ezáltal ezek a földöntúli erők ettől az időponttól, a Golgotai Misztérium időpontjától fogva, összekapcsolódtak az emberiség fejlődésének erőivel. Azóta élhetjük át a földi emberiség fejlődésében azt, amit a régi korban az emberek csak odakint a kozmikus messzeségekben láthattak. Krisztus a feltámadás után összekapcsolódott az emberiséggel, és attól kezdve nemcsak a földöntúli magasságokban él, hanem a földi életben, az emberiség fejlődésének áramlatában is.

Ezt a történést mindenekelőtt nemcsak földi szempontból kell szemlélnünk, hanem földön kívüli szempontból is. Azt mondhatjuk, hogy ne csak úgy tekintsünk Krisztusra, ahogyan égi messzeségekből a Földre érkezik és emberré válik, vagyis az embereké lesz, hanem úgy is, ahogyan a szellemi világból a Földre távozik. – Az emberek, mintegy saját területükön látták Krisztus érkezését. Az istenek pedig azt látták, hogy Krisztus elhagyja az égi világot, és elmerül az emberiségben. Az embereknek megjelent, de bizonyos szellemi körökből eltűnt. Ahogy áthaladt a feltámadáson, bizonyos Földön kívül élő szellemi lényeknek a Földről kiragyogó csillagnak tűnt, amely most a Földről sugárzik a szellemi világba. A szellemi lények úgy jellemzik a Golgotai Misztériumot, hogy egy csillag kezdett a Földről a szellemi birodalomba beragyogni. Rendkívül lényegesnek érezték a szellemi világ számára, hogy Krisztus emberi testbe merült, és emberi testben élte át a halált. Mivel ugyanis emberi testben élte át a halált, így közvetlenül halála után olyasmit vihetett véghez, amelyre régebbi isteni társai nem vállalkozhattak.

- Rudolf Steiner -

(Forrás: antropozofia.hu - Dornach, Húsvét vasárnap, 1923. április 1.)

- - - - - - 

Jeruzsálem, Jézus sírja éjjel. Szent Sír templom - videó

forrás:Virtuális JERUZSÁLEM

René Descartes: Gondolkodom, tehát vagyok!

 

René Descartes a XVII. század egyik legjelentősebb tudósa volt. Elsősorban filozófiai gondolataival vált híressé, de maradandót alkotott a matematika és a fizika területén is.

Frans Hals – René Descartes portréja

"Akkoriban csak az igazság kutatásának akartam élni, úgy gondoltam, mint feltétlen hamisat mindazt el kell vetnem, amiben csak a legkisebb mértékben is kételkedhetem... Így, mivel érzékeink némelykor megcsalnak bennünket, fel akartam tenni, hogy semmi sem olyan, amilyennek érzékeink mutatják. S mivel vannak emberek, akik még a geometria legegyszerűbb tárgyara vonatkozóan is tévednek okoskodásaikban és hamis következtetéseket vonnak le, ezért – magamról is úgy ítélve, hogy éppúgy tévedhetek, mint bárki más – elvetettem mint hamisakat mindazokat az érveléseket, amelyeket azelőtt bizonyításoknak vettek. Végül pedig azt gondoltam, hogy ugyanazok a gondolatok, amelyeket ébrenlétünkben gondolunk, álmunkban is jelentkezhetnek, anélkül hogy ebben az esetben csak egy is közülük igaz volna. Ezért elhatároztam, hogy mindazok a dolgok, amelyek valaha is bejutottak elmémbe, nem igazabbak, mint álmaim csaló képei. De csakhamar láttam, hogy mialatt így mindent hamisnak akartam felfogni, szükségképpen kell, hogy én, aki ezt gondoltam, legyek valami. S mivel észrevettem, ez az igazság: GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYOK, olyan szilárd és olyan biztos, hogy a szkeptikusok legtúlzóbb feltételezései sem képesek megingatni, azért úgy gondoltam, hogy aggály nélkül elfogadhatom a filozófia amaz első elvének, amelyet kerestem.

Azután figyelmesen megvizsgáltam, mi vagyok én. Láttam, hogy el tudom képzelni, nincsen testem, nincs világ és nincsen tér, amelyben vagyok. De azért azt nem tudom elképzelni, hogy magam nem vagyok; ellenkezőleg, éppen abból, hogy ezt gondolom, hogy más dolgok igazságában kételkedem, egészen világosan és bizonyosan az következik, hogy vagyok. Ellenben mihelyt csak megszűntem volna gondolkodni, nem volna semmi alapom azt hinni, hogy vagyok, még ha igaz volna is minden egyéb, amit valaha gondoltam. Ebből felismertem, hogy olyan szubsztancia vagyok, amelynek egész lényege vagy természete abban van, hogy gondolkodik, s amelynek léte nem függ sem valamely helytől, sem valamilyen anyagi dologtól. Úgyhogy ez az én, azaz a lélek, amely által az vagyok, ami vagyok, teljességgel különbözik a testtől, sőt, hogy könnyebben is lehet megismerni, mint a testet, s még akkor is egészen az volna, ami, ha a test nem léteznék.

Ezután arról elmélkedtem, hogy kételkedem, tehát hogy lényem nem egészen tökéletes – mert azt világosan láttam, hogy a megismerés nagyobb tökéletesség, mint a kételkedés –, azt kérdeztem magamtól, hogyan jutottam egy nálam tökéletesebb dolog gondolatára, s evidens módon felismertem, hogy az csak olyan természetű dologtól származhat, amely valóban tökéletesebb nálam... A semmitől nem kaphattam ezt a képzetet, ez nyilvánvaló volt; mivel pedig az, hogy a tökéletesebb a kevésbé tökéletesből következzék és tőle függjön, nem kisebb ellentmondás, mint az, hogy valami a semmiből származik, ennélfogva magamtól sem kaphattam ama képzetet. Így tehát csak az marad hátra, hogy olyan természetű dolog helyezte belém, amely valóban tökéletesebb nálam, sőt amelyben megvan mindaz a tökéletesség, amelyről valami képzetem lehet, azazhogy egyszóval kimondjam, amely Isten...

Szükségképpen léteznie kell valamely más, tökéletesebb lénynek is, amelytől függök, s amelytől kaptam mindent, amim van. Mert ha egyedül és minden mástól független lettem volna, úgyhogy azt a kevés tökéletességet, amellyel a tökéletes lényben részesedtem, önmagamtól kaptam volna, akkor ugyanezen az alapon önmagamtól kaphattam volna a többit is, amiről tudom, hogy nincs meg bennem, s így magam is végtelen, örökkévaló, változatlan, mindentudó, mindenható volnék, és meg volna bennem minden tökéletesség, amelyet Istenben gondolhatok... Biztos voltam abban, hogy ama dolgok közül, amelyek tökéletlenségre vallanak, egy sincs meg Istenben, de a többi mind megvan benne. Úgy láttam, hogy kételkedés, állhatatlanság, szomorúság és hasonlók nem lehetnek meg benne, hiszen magam is örültem volna, ha mentes lehettem volna tőlük. Ezenkívül képzetem volt mindenféle érzékelhető és testi dologról; mert feltettem ugyan, hogy álmodom, és hogy mindaz, amit látok vagy képzelek, hamis; de azt mégsem tudhattam, hogy képzeteik valóban megvannak gondolkodásomban. Minthogy azonban már felismertem, hogy a gondolkodó természet különbözik a testitől, s tekintve, hogy minden összetétel függésre mutat, a függés pedig nyilvánvalóan hiány, ebből azt következtettem, hogy az nem lenne tökéletesség Istenben, ha e két természetből volna összetéve, hanem ha vannak a világon testek vagy lelkek, vagy más természetű lények, amelyek nem egészen tökéletesek, ezeknek a léte szükségképpen az ő hatalmától függ, olyannyira, hogy nélküle egy pillanatig sem állhatnának fenn."

- René Descartes -

- - - - - - -

Dr. Torma Anita: Descartes álmai - videó

forrás: Líceum TV

Falusi Mariann betekintett előző életeibe

Az énekesnőt izgalmas kalandra hívtuk: lenne-e kedve hipnózissal visszautazni a saját múltjába. Lelkesen mondott igent, kíváncsi volt, ki lehetett korábban, hogy élt – és van-e mindennek hatása a jelenére. Így hát elvittük egy szakemberhez, Kövesi Péterhez, aki legalább ezer embernek segített eddig felidézni, átélni a korábbi életeit.

fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu

Annak ellenére, hogy Falusi Mariann izgatottan helyezkedett el a fotelben, mégis nagyon gyorsan transzállapotba került. Kövesi Péter NLP-terapeuta (az NLP módszer lényege a negatív tapasztalataink átkeretezése, melynek hatására fejlődik a kreativitás, a problémamegoldás, az önismeret – a szerk.) utasításokat mondott neki. Így Mariann először a szobán kívül látta magát, majd később az égboltról figyelte a pesti utcákat, végül korábbi életbe sikerült eljutnia.

Első élet: jégbarlangban élő, vadászó eszkimó nő

„Nő vagyok, sötétszürke, állatszőrből készült csizmát, szőrös mellényt és sapkát, valamint bőrnadrágot viselek – sorolja Mariann a képeket, jeleneteket, amiket lát a hipnózis során. – 36 év körüli eszkimó vagyok, Maoi a nevem. A testalkatom inkább vékonynak mondható, a kezemben íj van, amivel vadászok. Hófödte jégkunyhó az otthonom, olyan, mint egy jégbarlang. Körben fenyőfák vannak, amelyek ágai roskadoznak a hótól. Nagyon hideg van, kristálytiszta a levegő, csend és nyugalom honol, ami jó érzéssel tölt el.”

Kövesi Péter arra kéri a csukott szemű énekesnőt, hogy menjen előre az időben, és nézze meg, változtak-e a körülmények? „Idős, cserzett bőrű eszkimó asszony van velem, akihez semmiféle érzelem nem köt. Az a dolga, hogy főzzön rám. Most éppen pörköltszerű étellel vár, aminek fantasztikus illata van, nagyon finom. Szeretem ezt az életet, amiben végtelenül szabad vagyok, azt teszem, amit akarok, és nem kell alkalmazkodnom senkihez.”

Második élet: büszke andalúz cigányasszony

„Andalúziában élek, a közép­korban, amikor a mórok uralkodnak – meséli az újabb inkarnációról Mariann. – Eszmeraldának hívnak, csodaszép, vékony derekú cigánylány vagyok. Óriási, feketés, sötétbarnás színű a hajzuhatagom, fülemben nagy aranykarikák vannak, az öltözékem dúsan hímzett, színes ruha. Harmincas éveim elején járok, gazdag vagyok, élvezem az életet, úgy érzem, enyém az egész világ. Egy nagy, nyüzsgő piacon táncolok, a szoknyám pörög, mindenki nekem tapsol. Van egy mór férjem, aki intelligens, okos, határozott, abszolút férfi, aki nagyon szeret engem, és én is imádom őt.”

A terapeuta arra kéri Mariannt,­ menjen előre az időben, és mondja el, mit lát. „Születik egy fiam és egy lányom. Annak ellenére, hogy van személyzetem, mégis én főzök, mert imádom elkészíteni az ételt. A férjem előbb távozik az élők sorából. Én egészséges vagyok, és 80 éves, amikor végleg lehunyom a szemem.”

fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu

Harmadik élet: ókori egyiptomi katona

A következő inkarnáció így jelenik meg a szeme előtt: „Az ókori Egyiptomban látom magam, 28 év körüli férfiként. A piramisok már állnak. Csodaszép házban élek, amelyhez dúsan zöldellő kert és egy kis patak tartozik. Az anyám révén vagyok gazdag, aki már nem él. Az apám egyedül tengeti a napjait a tengerparton, egy szirti házban. Nincs háború, nem harcolok. Inkább kiképeznek a harcra, és a barátaimmal, a katonatársaimmal virtuskodunk, mulatozunk, jókat eszünk és iszunk, remek a hangulat.”

Negyedik élet: mongol lótenyésztő családanya

„Idős nő vagyok, Mongóliában élek, négy fiam van, akik felnőttek. A férjem már nem él. Kint állok a sztyeppén, ami szürkés-sárgás színű. Lovakat tenyésztünk, akik kint vannak a szabadban. Nagyon szeretem ezt az életet, mert a magam ura vagyok, azt teszem, amit akarok, ami jólesik. Nem tartozom senkinek elszámolással. Nem történik velem semmi, csak élvezem a végtelen nyugalmat, és ennek köszönhetően, aki hozzám fordul, annak erősíteni tudom a biztonságérzetét.”

Milyen lenyomatokat hordoz a múlt?

Kövesi Péter a hipnózis befejeztével összegzi Mariann-nak és nekünk a hallottakat, és levonja a tanulságokat, kihatásokat az énekesnő jelenlegi életével kapcsolatban.

AZ EVÉSRŐL: „Ugyan őt nem foglalkoztatta, hogy miért eszik sokat a jelen életben, de a gyökereit felfedezhette a korábbiakban. Az első, a második és a harmadik életben is említést tett arról, hogy szereti a finom ételeket, amelyeknek napjainkban sem tud ellenállni.”

AZ ÉLETSZERETETRŐL: Kövesi Péter arra is rávilágít, hogy érdekes módon Mariann korábbi életei nem a cselekedetekről, történésekről szóltak, hanem inkább az életérzésről. „Mindegyik létben jól érezte magát, és ez a jelenlegire is éppúgy vonatkozik. Mindezt a horoszkópja is jelzi, mert amikor megszületett, király trigon konstelláció jött létre az égbolton, amely nemcsak szerencsét, hanem isteni védelmet is jelent.”

A NÉPSZERŰSÉGRŐL: Az is érdekes a szakember szerint, hogy az énekesnő a második életben élvezte a figyelmet, a népszerűséget, amit a jelenben is megél a színpadon. Ahogy az andalú­ziai piactéren táncolt, ugyanazt az ovációt hallotta, mint amit most, a fellépések során.

AZ EGYEDÜLLÉTRŐL: Napjainkban Mariann a csendes szemlélődők táborához tartozik. „Ennek a gyökerei a múltba nyúlnak – állítja Péter. – Az első és a negyedik életre, amikor élvezte az egyedüllétet, azt, hogy nem kell alkalmazkodnia senkihez, és csak csendesen figyelte a világot, a környezetét.”

A KETTŐSSÉGRŐL: Mariann életére a kettősség is jellemző. A színpadon óriási energiákat mozgat meg, míg civilben inkább visszavonult. Ez is a négy korábbi inkarnációjának a lenyomata. Az elsőből és a negyedikből hozza a visszavonultságot, a szemlélődést, az elcsendesülést, amikor jól érzi magát egyedül is. A másodikból és a harmadikból pedig a pörgés-forgást, amellyel mindent belead a koncerteken vagy a színházban.

MARIANN VÉLEMÉNYE

Az énekesnő azért is örült nagyon Kövesi Péter visszavezetésének – még napokig a hatása alatt volt –, mert olyan pozitív élmények érték a hipnózis során, olyan energiákkal telítődött lelkileg, szellemileg, melyeket a későbbiekben biztosan fel tud majd használni az életében.

- forrás:story.hu -

- - - - - - - 

Kapcsolódó írás

dr. Michael Newton: Lelkünk útja I-IV. - 7000 lélek emlékszik az életek közti "életére" hipnózis alatt, és a hasonlóságok elképesztőek

https://szilvitudat.blog.hu/2023/04/13/dr_michael_newton_lelkunk_utja_i-iv

Dr. Michael Newton - Lelkünk útja I. - Bevezetés

forrás:Strayer

Esther és Jerry Hicks - A Vonzás Törvénye

Esther és Jerry Hicks a spirituális irodalom egyik egyedi alakjai. Közösen 9 könyvet írtak, amiben egy Abrahám nevű szellemlény által megosztott tanításokat adtak közre.

Az egész történet úgy kezdődött, hogy Esther megakarta tudni ki a szellemi vezetője és ezért mindennap meditált a férjével. Aztán 9 hónap után választ is kapott rá. 1985-ben, hálaadás környékén már egyre intenzívebbek voltak a meditációi, érzelmileg gazdagok és sokszor olyan volt, mintha szárnyalna..

Egy nap az tűnt fel neki, hogy a feje nem pusztán össze-vissza mozog, hanem az orra betűket ír a levegőbe. Érezte, hogy egy nem fizikai erő hullámzik át a testén. Jelezte Jerry-nek a történést, aki mindjárt jegyzetfüzetért sietett és a következőt írta le: A nevem Abraham, én vagyok a szellemi vezetőd…

Abrabam: Nos, határozd meg mi a halál?

Vendég: A tudatunk elvesztése.

Abraham: Nem. A halál a teljes Tudatosság elnyerése. 

Nem csoda, hogy félsz tőle, hiszen nem tudod, mit jelent. Nem veszíted el az összpontosítás képességét, hanem visszanyered mérhetetlenűl átfogó összpontosításodat. Visszatérsz teljesebb, tágabb,ragyogóbb, magabiztosabb, boldogabb önmagadhoz!

Vendég: Hogyan bizonyosodhatnék meg erről magam is?

Abraham: Halj meg. Vagy kérdezz meg valakit, aki meghalt. Mi halottak vagyunk, értelmesek, ragyogóak, kapcsolatban állunk a Végtelen Értelemmel, és boldogok, elégedettek vagyunk, teremtünk - és olyan halottak vagyunk, amilyenek csak lehetünk.

Vendég: Volna rá mód, hogy feljebb jussak a Rezgések Skáláján?

Abraham: Halj meg, és megtudod. Hallanod kellene a harsogó nevetést, különösen akkor, amikor többen halnak meg egyszerre. Általában ilyeneket mondanak: Hát mégis én gondoltam rosszul?" Hát ezért aggódtam annyit? Az élet mennyi öröméről maradtam le, amíg a nem létező halál miatt aggódtam."

Amikor már nem erre a testre összpontosítasz, magad mögött hagysz minden bizonytalanságot és félelmet. Képzelj el egy kvantum ugrást! Képzeld el, hogy bárhol is vagy, egyenesen a Tíszta,Pozitív Energiába térsz meg. Képzeld el, hogy magad mögött hagysz minden ellenállást, és megjelenik benned a világosság, ami akkor ragyog fel, ha így teszel. Micsoda suhanás is ez!

És az olyanok, mint Esther, halálotok tapasztalatát magától értetődően tekintitek majd a következő lépésnek. Esther aki, oly sok napon és éven áthagyta, hogy a Forrásenergia keresztüláramoljon rajta, hozzászokott a rezgéséhez, így halálának tapasztalatát teljesen természeteslépésnek fogja érezni. Nem érez leírhatatlan megkönnyebbülést mint az, akinek a rezgése folyamatosan a félelem, kétségbeesés vagy akár kielégületlenség szintjén volt.

De nem számít, hogy az érzelmi skála mely fokán álltál. Amikor visszavonod összpontosításodat, visszatérsz az Energiához,aki valójában vagy. Egy pillanatra sem veszíted el annak tudatát hogy ki vagy. Nem olvadsz bele valamiféle homályos ködbe, nem veszíted el önazonosság-tudatodat, nem fogsz azon tűnődni, hogy vajon hol lehetsz, nem fuldokolsz a levegőhiány miatt. Nem hiányzik majd a tested. Ezzel szemben érezni fogod mindazt, ami valaha voltál. Bárhova eljuthatsz, ahová csak akarsz. Megnézheted a temetésedet is, ha úgy kívánod. Újra működésbe hozhatod Lénységed rezgését.

Szóval a Nem Fizikai nézőpontodból (amit halottnak nevezel, újra működésbe hozhatod korábbi éned rezgését, és úgy érezheted, mintha még mindig a fizikai testedben volnál. De tudod, miként szokott lenni? Ezt senki sem akarja, mert a tágabb nézőpont oly mámorító.

Majd hozzászoksz a helyzethez, és újra emlékszel rá, hogy ki is vagy, és találkozol azokkal, akiken tűnődtél, miközben visszatérsz az egyre nagyobb és nagyobb rálátást biztosító nézőponthoz. És van valami, ami miatt egy kissé bizalmatlan leszel fizikai alakod iránt, méghozzá az, hogy emberi személyiséged nagy része kedvezőtlen beállítottságú, és azokat a részeit magad mögött hagyod. Tehát csak a legjobbat őrzöd meg magadból, és a többí nem hiányzik.

Az ilyen beszélgetések alkalmával gyakran emlékeztetnűnk kell rá titeket, hogy nagyon szerettetek volna ebben a testben lenni! Tudjuk, hogy meg fogjátok tapasztalni mindezt, amikor visszatértek a Nem Fizikaiba, de ez az ajtó mindkét oldalról nyílik. Azt szeretnénk, ha feljutnátok az érzelmi skálán, és mindez itt és most belétek ivódna. Ugyanis ezért vagytok itt. Azért érkeztetek ide, hogy itt és most éljetek.

Nem azért vagytok itt, hogy fokról fokra feljebb jussatok egy létrán, vagy jó pontokat szerezzetek, és nem is azért, hogy eljussatok valamilyen megértéshez vagy tökéletességhez, és a jól végzett munka tudatával térjetek vissza. A gondolat Előőrsében vagytok! A Forrásenergia vagytok, idekint a 3D Előőrsben. És minden, amit tesztek, amit tapasztaltok, hozzájárul nemcsak a tér-idő valóság, hanem Minden Létező tágulásához is. Ennek az Előőrsnek nagy a hatása. Tehát nem azt akarjuk, hogy vesd magad a halálba - azt azonban szeretnénk, ha többé nem félnél tőle. Mi pedig még nem ismertünk senkit, aki igazán tudott volna élni fizikai életében, amíg nem szabadult meg a halálfélelemtől.

- forrás:János Csernák -

Esther és Jerry Hicks

Az Univerzum három legfontosabb törvénye 

Az első Törvény, a Vonzás Törvénye azt mondja ki: Hasonló a hasonlót vonzza. Habár ez csupán egy egyszerű megállapításnak tűnhet, valójában ez az Univerzum leghatalmasabb Törvényének meghatározása – egy olyan Törvényé, mely minden időben minden dologra hatással van. Semmi sem létezik, amire ne vonatkozna ez a hatalmas Törvény. 

A második Törvény, a Tudatos Teremtés Tudománya kimondja: Aminek gondolatot szentelek, és amiben hiszek, vagy amit elvárok – az létezik. Röviden, azt kapjátok, amire gondoltok, akár akarjátok, akár nem. A gondolat tudatos alkalmazása az, amiről a Tudatos Teremtés Tudománya igazán szól, hiszen ha nem értitek meg ezeket a Törvényeket, és nem alkalmazzátok őket tudatosan vagy szándékosan, akkor nagyon jól fogtok teremteni – csak éppen véletlenszerűen. 

A harmadik Törvény, az Elfogadás Művészete kimondja: Vagyok, aki vagyok, és kész vagyok megengedni és elfogadni, hogy mások is azok lehessenek, akik. Amikor készek vagytok engedni másokat, hogy azok legyenek, akik, még ha ők nem is engedik meg ugyanezt nektek, akkor Elfogadókká váltok, az azonban nem valószínű, hogy eljuttok erre a pontra addig, amíg meg nem értitek, hogy mi módon kapjátok azt, amit kaptok.

- - - - - -

A vonzás törvénye - Esther és Jerry Hicks - videó

forrás:Édesvíz Kiadó

Remete Farkas László: Különös találkozások

Nem ritka hogy olyan jelenségekkel is találkozunk az életünk során, amelyek ellentmondanak

a közhiedelemnek vagy a hivatalos tudományos álláspontoknak. Ebben a fejezetben éppen

ilyen személyes találkozásokat kívánok bemutatni, ezzel is bizonyítva, hogy érdeklődésre

okot adó kaland kísérheti életünket.

Részlet a könyvből:

Meglepő megnyilvánulások

Bizonyára sokan tapasztaltak már olyan megnyilvánulásokat, amelyek olyasfajta érzéseket

keltettek, mintha időnként nem evilági lények is tevékenykednének körülöttünk. Olyan érzé-

sekre gondolok, mint láthatatlan-ismeretlen lény jelenléte vagy beavatkozása az életünkbe,

esetleg titokzatos vagy természetfölötti erők okozta hatások. Ezek az érzések – a hivatalos

tudományos álláspontok szerint – a normálistól eltérő pszichikai tevékenységek eredménye-

ként jöhetnek létre. Lehet, de inkább bemutatnám néhány különös élményemet.

 Hangok a sötétben

Hasonló élmény bizonyára sokak számára ismerősnek tűnhet. Lényegében arról van szó, hogy

bizonyos szituációkban – amelyeket előre szinte lehetetlen meghatározni – hangokat hallunk.

Ezek a hangok különfélék lehetnek, az egyszerű zajtól az érthető megszólalásig. Időtartamuk

a pillanatnyi megnyilvánulástól a hosszabb beszélgetésig terjedhet attól függően, hogy kinél

miképp jelentkezik ez az élmény. Az ilyen hangokat hallók rendszerint azt is elmondják, hogy

az ilyen „másvilági” hangot többnyire csak az hallja meg, akihez a hang szól.

Általános iskolás lehettem, amikor először hallottam azonosítatlan és hozzám szóló hangokat.

Nem gyakran, talán évente legfeljebb néhány alkalommal. Kezdetben a hang inkább sóhaj-

tásnak tűnt, később egyre inkább hasonlított az egy-két szavas válaszokra vagy utasításokra.

Ezek a megnyilvánulások általában akkor következtek be, amikor valamilyen nagy horderejű

érzelmi problémát vagy szellemi feladatot kellett megoldanom. Nagyritkán elalvás előtt is

hallottam hangokat, főleg, ha erős fáradtság vagy kimerültség gyötört.

Néhány esetben akaratlagosan is sikerült kiváltanom a hangok megszólalását. De ez csak

akkor, ha valamilyen nagy fontosságú kérdésre kerestem a választ. A eredményességéhez az

is hozzátartozott, hogy közben a sötétben relaxálás módszerét alkalmaztam. Tapasztalataim

szerint az ilyesfajta hangok meghallására a napnyugtától napfelkeltéig tartó időszak a leg-

alkalmasabb. Érdekességként megjegyzem, hogy számomra a holdtölte környéki időszak a

legkedvezőbb a hangok hallásához. Néhány esetben nappal is hallottam hangot, de annak

érthetősége és értelmezése gyakran gondot okozott.

Láthatatlan társbérlő

1987. óta lakunk Káposztásmegyeren, egy akkor épült tízemeletes ház legfelső szintjén. Már

néhány nappal az odaköltözésünk után olyan érzésem volt, hogy mintha valaki még lakna a

lakásunkban rajunk kívül. Hogy miként néz ki a „társbérlőnk”, azt akkor nem sikerült ki-

derítenem, mivel általában csak a jelenlétét érzem, nagyritkán jelennek meg pára-ködszerű

jelenségként. Jelenlétét csendes lépései, halk kopogásai és esetenként suttogásai árulják el.

Kezdetben idegesített a jelenléte, de később megszoktam, sőt az utóbbi időben gyakran már

figyelmet sem fordítok reá, illetve reájuk, mert valószínűbb, hogy ketten vannak. Nemrég

megtudtam, hogy feleségemnek is feltűnt a jelenlétük, de mivel ő általában nem hisz az

ilyenekben, nem szólt, mert kényelmetlen volt számára erről beszélni. Mindenesetre a két

macskám valamit tudhat róluk, mert időnként megállva és a puszta falra vagy a szoba

valamely sarkára meredve, néha hívogatóan nyávognak.

Ismeretlen vendég

Az elménket, gondolatainkat meglátogató ismeretlen „vendégek” igen különbözők lehetnek.

Látogatásuk leggyakrabban az akaratunktól függetlenül történik, de megfelelő adottságokkal

vagy kellő gyakorlattal a saját akaratunkból is meghívhatjuk az ilyen „vendégeket”. A

„vendégek” megnyilvánulása igen különböző lehet. A megfoghatatlan jelenlét érzete, a

ködfátyol- vagy füstszerű megjelenés, részben áttetsző testforma, stb. a leggyakoribb. Formai

megnyilvánulás is különböző lehet, például: gondolati megjelenés, esetleg valamilyen

hatáskénti jelenlét, de nem ritka a valamilyen testformában való megjelenés sem.

A „vendégek” lehetnek ismeretlenek és ismerősök. Ismeretlenek többnyire kiszámíthatatlanok

és esetenként zavarokat okozhatnak. Ismerősök megbízhatóbbak (már amelyikek), általában

ugyanabban a formában jelennek meg (bár kinézetük és öltözékük változhat), ugyanakkor ez

nem jelenti azt, hogy egyetértenek vagy rokonszenveznek velünk.

Hosszadalmas magyarázat helyett egyszerűbb példát bemutatni. Egyik érdekes esetem 1992-

ben történt, a szabadszállási parasztházunk verandáján. Egy nyári nap délelőttjén... a konyhá-

ból kiléptem a ház verandájára. Hirtelen észrevettem, hogy egy régies, fekete ruhát viselő,

alacsony és idős ember áll a verandán és az utca irányába néz. Teste áttetsző volt. Nagy,

kackiás fekete bajuszt viselt, lábán fekete csizma. Felém fordult, majd a teste egyre világo-

sabbá és áttetszőbbé vált, majd mintha gyenge füst lenne, szétoszlott a levegőben.

Nem véletlenül hoztam ezt a példát, ugyanis ezzel a „vendéggel” még találkozni fogunk e

könyv keretében. A példa azért is érdekes, mert előző nap a feleségem szintén látta a vendé-

günket, csak nem a verandán, hanem a konyhában. Pedig ő aztán nem hisz sem a szellemek-

ben, sem a másvilági lényekben. Megjegyzem, éppen ezért volt számomra fontos ez a talál-

kozás. Ugyanis, ha a feleségem az én távollétemben – és az én élményem tudta nélkül – látta a

„vendéget”, akkor az nem lehet pusztán csak az én képzelgésem szüleménye.

Barátságos szellemek

A „vendégek” egyik fajtáját népszerűbben szellemeknek nevezik. A szellemekről szóló iroda-

lom igen széleskörű, nem szólva a hagyományokban fellelhető gazdag és sokoldalú utalá-

sokról. A közfelfogás szerint a szellemek általában nem zargatják az embereket, ritkábban

lehetnek akár segítőkészek is, bár inkább a kellemetlenkedésüket szokták kiemelni. Én eddig

szerencsés voltam, mert idáig csak közömbös vagy segítőkész szellemekkel találkoztam,

nekem eddig zavart vagy kényelmetlenséget nem okoztak.

Egy öreg házaspár

Az előzőekben említett ismeretlen „vendéggel” alkalmam volt még találkozni, igaz más

módon, de sokkal érdekesebb körülmények között. 1994-ben a nyári szabadságomat a szabad-

szállási parasztházunkban töltöttem. Szeptember utolsó hetében – kedd vagy szerda délelőtt-

jén – a fészerben rendezgettem a téli tüzelőt. Szenet lapátoltam, kukoricacsutkát gyűjtöttem

zsákokba, áthelyeztem a farönköket és közben fát vágtam, amikor… a fészer előtt ismét meg-

pillantottam a már említett bajuszos öregembert egy alacsony, fejkendős öreg nénivel. Mintha

férj és feleség lettek volna. Csendesen álldogáltak, engem néztek, miközben halkan beszél-

gettek, de nem értettem, hogy mit. Annyira valóságosnak tűntek, hogy rájuk köszöntem és

megkérdeztem tőlük: kit keresnek, miben segíthetnék nekik? Nem válaszoltak, hanem lassan

elindultak a kertkapu felé. Közben fokozatosan áttetszővé váltak, majd alig látható füstként

szétoszlottak.

Az esetet követően diszkréten érdeklődtem az idősebb szomszédoknál, természetesen nem

említve, hogy milyen körülmények között találkoztam az öreg házaspárral. Állítólag, az

előttem megjelent házaspár nagyon hasonlított a parasztházunk régi tulajdonosaihoz, akik az

1940-es évekig ott éltek, és azóta már régen elhaláloztak.

Feketeruhás asszony

Az előbb már említett alacsony, fejkendős öreg nénikével legutóbb 1999-ben találkoztam.

Ekkor már eladtuk a szabadszállási parasztházunkat. Egy őszi éjszaka megjelent előttem a

káposztásmegyeri lakásunkban, úgy éjjel háromnegyed egy körül. A szoba félhomályban volt,

mivel csak egy gyertya pislákolt hangulatvilágításként. Már az ágyban voltam, éppen a

másnapi feladataimról gondolkodtam, amikor… megláttam az öreg nénike elmosódott alakját

a fotelban. Annyira élethűnek látszott, hogy reflexszerűen köszöntem neki, és megkérdeztem:

hogy tetszik lenni? Úgy tűnt, hogy neheztel rám. Halkan csak annyit mondott: kár volt a házat

eladni, mert az új lakók nem becsülik. Azt is mondta, hogy meg fog halni a féllábú szomszé-

dunk. Ezután ültében lassan elhalványodott, enyhe füstként felszívódott. Azóta nem jelent

meg. Később megtudtam, hogy szomszédunk meghalt, felesége pedig elköltözött.

Tündéri tanácsok?

2002-ben, a tavaszi napéj-egyenlőség idején, egy megidéző szeánsszal próbálkoztam. A

teljesen sikertelen kísérletet követően nyugovóra tértem. Úgy hajnal három körül felébredtem.

Valahogy képtelen voltam elaludni. Csak forgolódtam az ágyamban, a tévécsatornákat

váltogattam. Talán negyed öt körül kezdtem érezni, hogy most már elég fáradt vagyok ahhoz,

hogy aludni is tudjak. Eloltottam a villanyt. Csak kevés fény szűrődött be az ablakon. Ahogy

nézelődtem a szobában,… egyszer csak az erkélyajtó környékén mintha egyre világosodott

volna, majd fokozatosan kibontakozott egy középkorúnak látszó, arányos alkatú, alig észre-

vehetően molett, de meglepően fehér hajú hölgy alakja. Bár nem tudtam pontosan kivenni az

arcát, de úgy tűnt, minta látnám, és kissé még ismerősnek is tűnt. A szépnek is mondható

hölgy világos-szürkés színű, testformát kiemelő, enyhén áttetsző öltözetet viselt. A ruháját

vékony sárgás-aranyszerű sáv szegélyezte. Egy ugyanilyen színű vastag zsinórszerű, bal oldalt

megkötött öv fogta össze öltözetét deréktájon. Karjai szabadon voltak, mindkét csuklóján

egyforma rajzos bőrkarkötőt viselt. A nyakrésznél keskeny, de mély kivágás, amely szabadon

láttatta hematitból készült furcsa nyakékét. Valamit tartott a kezében, de nem tudtam kivenni,

hogy mit (talán egy kisebb botfélét?). Amikor a hölgy rám tekintett, úgy éreztem, hogy csont-

jaimig lát, és teljesen kiszolgáltatottnak éreztem magam. Csak annyit mondott halkan: azzal

foglalkozzak, amihez értek. Amit viszont már tudok, azt adjam át másoknak. És ne ártsak

senkinek. Hozzátette: ne higgyem el, ha rosszat mondanak róla. Ezt követően, fokozatosan

távolodott és halványodott, majd eltűnt... és a szoba ismét sötét lett.

Ez a találkozás nagy fontossággal bírt az életemben, különösen azért, mert a hölggyel ezután

még többször is találkoztam. Az a hölgy később megjelent az álmomban is. Ezt, az Álom és

valóság című kötetben már megírtam, de az érthetőség kedvéért célszerű itt is feleleveníteni.

Életem talán eddigi legmeghatározóbb álmát, pontosabban álomszilánkjait – lábtörésemnek

köszönhetem. Az eset banális. Sziget fesztivál nyitóreggelén, 2003. július 30-án, az előző

éjszakai hideg esőzésből visszamaradt sárban elcsúszva, sikerült a jobb bokámat több darabra

törni. Gyors mentővel kórházba, a kórházi felvételi futószalagján egyenesen a kórterembe, a

másnapi reggeli műtétre előkészítve. Többszöri bealvás, álom és ébredés, éjfél utánig, majd

bejött a nővér és kérdezi, hogy vagyok. Semmi gond, de mégis nyugtatni próbál, hogy nem

kell félni a műtéttől. Furcsa. Ha nem szól, eszembe se jutott volna. Hát igen, a kedveskedés

néha többet árt, mint a közömbösség. Fény lekapcs’ és újra sötétség, lazulás… és valahol

megyek egy szűk utcán. Kétoldalt ismeretlen 2-3 emeletes házak. Sehol egy kereszteződés, az

út egy irányba vezet, majd hirtelen… szemben egy alacsony épület. Elzárja az utat, zsákutca.

Körbenézek, nem látok kijáratot. Sötétedik. Az alacsony épületen csak egy ajtó, felette egy

gyenge izzó. Az ajtó felé megyek, amely félig nyitva. Belépek. Olyan, mintegy folyosószerű,

hosszú orvosi várószoba. Falnál ismeretlen emberek üldögélnek, némán, rám sem néznek.

Oldalt recepcióféle, fehér köpenyes alacsony vékony nő. Kérdem, hol a másik kijárat, ami az

utcára vezet. Mosolyog, nem szól, csak jobbra mutat. Elindulok, kilépek a kijárat feliratú

ajtón… és egy tágas, díszes dolgozószobában találom magam. Bizonyára rossz ajtón léptem be,

megfordulok, hogy visszamenjek a folyosóra… de az ajtó eltűnt. Körbenézek, de sehol sem

látok ajtót. A szoba végében álló íróasztalnál megpillantok egy középkorúnak látszó, arányos

alkatú, meglepően fehér hajú hölgyet, fekete-zárt ruhában. Az arca ismerős, mintha már

találkoztunk volna valamikor. Furcsán, megszégyenülten érzem magam. Magamra nézek, hát

nincs rajtam ruha. Ekkor a hölgy rám tekintett, és úgy éreztem, hogy a csontjaimig lát. Úgy

érzem, teljesen védtelen és kiszolgáltatott vagyok. Szúrós szemmel rám nézett és azt mondta:

„Miért nem hallgattál rám?” Ekkor ismertem fel. Ő az a fehér ruhás hölgy, aki egyszer,

valamikor már megjelent előttem. Így folytatta: „Tanulj, taníts, de ne árts!” Majd fokoza-

tosan halványodott, majd eltűnt. Körbe néztem és megláttam egy ajtót. Kiléptem rajta, és kint

voltam a napfényes utcán… ekkor hirtelen felébredtem. 3:32. Már árnyalatnyit pirkad.

Beszélgetés halottakkal

A legfelkavaróbb élmény talán az, ha halott látogat meg „vendégként”. Talán azért, mert ez

nem illeszkedik a halálról kialakított közfelfogáshoz, illetve sok esetben kellemetlen lehet

feszegetni a már lezártnak hitt dolgokat. Az viszont tény, hogy az ilyen vendégjárás segíthet

minket ahhoz, hogy a halálesetet feldolgozzuk, illetve bizonyos dolgokat magunkban is

tisztázzunk, helyrerakjunk.

Találkozás apósommal

Apósom halálát követően, úgy fél év múlva, különös találkozásban volt részem. Az 1992-es

nyarat éppen abban a szabadszállási parasztházban töltöttünk, amelyet a télen meghalt

apósomtól örököltünk. Éppen a kisszoba feljavításával (vakolás, festés, kályhajavítás)

foglalkoztam. Elfogyott a mész, ezért elindultam a kamrába, hogy a vakolatot kikeverhessem.

Ahogy a kisszobából átléptem a konyhába, hirtelen megláttam az apósomat, aki a sparhelt

melletti padon üldögélt. Ahogy életében is szokott. Annyira élethűnek tűnt, hogy eszembe sem

jutott, hogy már meghalt. Odaköszöntem neki: Szia! Hogy vagy? Hát te mit csinálsz itt?.. és

hitelen eszembe villant, hogy ez lehetetlen, nem lehet itt, hiszem már rég meghalt. Ahogy erre

gondoltam, az apósom alakja egyre inkább halványodni kezdett, majd füstszerűen szétoszlott.

Számomra az volt megdöbbentő, hogy nem döbbentem meg. Szinte természetesnek vettem

apósom halála utáni megjelenését és eltűnését. Semmilyen félelmet vagy zavartságot nem

éreztem. Talán még megkönnyebbülést is éreztem, hogy nem vesztettem el őt véglegesen.

Másnap a találkozásomat elmondtam a feleségemnek. Nagy megdöbbenésemre nem lepődött

meg. Bevallotta, hogy néhány nappal előbb már találkozott az apósommal a tornácon, aki

halvány és áttetsző füstszerű alakban jelent meg előtte néhány pillanatra. Feleségemet viszont

nagyon megviselte ez az élmény, ezért nem mert nekem szólni.

Halott költözése

Az előbbi esetet követően – néhány hónap elteltével – apósom újra jelentkezett. Ekkor a

káposztásmegyeri lakásunkon „keresett” meg. Már nem emlékszem pontosan, hogy melyik

este jelent meg, de megjelenése egyszerű módon történt. Már majdnem éjfél lehetett, a

családom már aludt, amikor a fürdőszobából a szobámba indultam. Ahogy a szobába léptem...

megpillantottam Apósom halvány sziluettjét a fotelban. Néhány szóval elmondta, hogy fel-

költözik hozzánk, de nem fog minket zavarni. Én érzékeltettem vele, hogy ez nem lenne

szerencsés, mert a családomnak ez kényelmetlenséget okozhat. Úgy láttam, megneheztelt.

Lassan eltűnt, mintha ott sem lett volna. Azóta nem jelentkezett.

Felkavaró rokonlátogatás

Az Elmulasztott segítség címszó alatt közölt álmomban (az 1. könyvben) már bemutatott

öngyilkos férfirokonunk szintén megjelent előttem. Ez a megjelenés lehetett véletlenszerű, bár

tudatosan próbáltam megjeleníteni, a hozzáértők számára ismert módon.

Az idézés nagyon nehezen ment, több mint fél órát kellett koncentrálni, .... mire megjelent az

előre kijelölt helyen. Sötétkék nadrágot viselt, kitaposott fekete cipővel és világoskékes inggel.

Kérdésemre röviden elmondta, hogy miért akasztotta fel magát. Úgy érezte, hogy élete javít-

hatatlanul tönkrement. Napszámos munkahelyét elvesztette, feleségével a kapcsolata egyre

inkább megromlott, lánya elhanyagolja, veje utálja, unokájával csak keveset lehet, anyósának

gondozását is az ő nyakába varrták. Csak addig van rá szükség, ameddig pénzt tud adni, vagy

ha szükség van a munkájára. Elsősorban magát hibáztatja. Gyávának tartotta magát, mert

nem mert fellépni felesége basáskodása és lustasága ellen. Megalázónak tartotta, ahogy

elvesztette munkahelyét. Nem tudta megbocsátani magának azt, hogy nem mert kiállni

önmagáért és, hogy elviselte a megaláztatásokat. Megelégelte, hogy csak kihasználják, meg-

alázzák és kinevessék a háta mögött. Magát hibáztatta azért is, hogy elnézte felesége

munkaundorát és úrhatnámságát. Zavarták a feleségéről suttogott pletykák is. Megdöbbe-

nésemre elmondta, hogy ha akarták, megmenthették volna. Pont azelőtt akasztotta fel magát,

amikor a felesége hazatért. Ha gyorsan levágják és segítenek, akkor még élne. De nem bánja,

hogy elment. Úgysem változott volna semmi. Így végre nyugta lesz. Talán csak a lánya és

unokája hiányzik néha, mások nem érdeklik. Nem felejti el, amit felesége vele tett, és erre őt

még többször emlékeztetni fogja. Engem megkér, hogy többet ne hívjam. Rosszul esett neki,

hogy a baj előtt nem látogattam meg. Bár az utóbbi időben már velem sem tudott felszaba-

dultan beszélgetni, mert zavarta a családjaink között egyre erősödő különbség. Talán egyszer

még találkozunk, majd jelentkezik... majd hirtelen eltűnt, a kapcsolat befejeződött.

Azóta nem jelentkezett, de az események azt mutatják, megkezdte ígéretének beváltását. De

egyébként is, mióta nyugdíjas vagyok, az ilyesfajta élményeket egyre ritkábban élek át. Talán

azért, mert sokkal ritkábbak az életemet alapvetően befolyásoló konfliktusok, kevesebbet kell

idegeskedem, nem feszítenek lelkiismereti és egzisztenciális problémák.

Meggyőződésem, hogy eseményszilánkjaimat olvasva néhányan ráéreznek, hogy ők is átéltek

hasonló élményeket. Legfeljebb, eddig ennek nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget.

(Remete Farkas László: Élmény és valóság REJTÉLYES ÉLMÉNYEK

avagy Barangolás az élet ismeretlen ösvényein)

Farkas László, írói nevén Remete Farkas László (Budapest, 1954. január 12.–) volt hivatásos katona, mérnök-tanár, fejlesztő és munkabiztonsági mérnők, szaktanácsos. 2000 után, nyugdíjba vonulását követően közösség-szervező, magyarságkutató, néprajzgyűjtő, hagyományőrző, író, költő.

- - - - - 

Szellemjárás az újpesti lakótelepen? - videó

forrás:MindigZsolti

A Pozsonyi utcai lakótelep, másnéven újpesti lakótelep helyén korábban nem csak házak, de egy temető is állt. A megbolygatott sírok miatt észlelnek az ott lakók egy sor különös paranormális dolgot, valamint szellemjárást?

Kapcsolódó írás:

Szellemjárás Újpesten

https://ujpestmedia.hu/szellemjaras-ujpesten/