Nagy és pompás az emberi szellem, nem hagy maga elé
semmiféle határt állítani, csakis olyat, ami vele és az Istennel közös. Az õ
hazája az tér, amely a legmagasabbat és a mindenséget a saját kerületébe
foglalja be, ez az egész boltozat, melyen belül terülnek el a tengerek, a
szárazföld, amelyen belül a levegõ, míg egyfelõl az istenit az emberitõl
elválasztja, másfelõl össze is köti.
Azután nem engedi, hogy szûkre korlátozott életkort adjanak neki: "Minden elõttem lefolyt év az enyém" - mondja. Egyetlen évszázad sincs a nagy szellemek elõl elzárva, nincs oly idõ, amin a gondolat át ne hatolhatna. Ha eljön az a nap, amelyen az emberi és isteni dolog e vegyülékét különválasztja, a testet itt fogom hagyni, ahol találtam, magamat pedig az isteneknek fogom visszaadni. Most sem vagyok nélkülük, de fogva vagyok súlyos földi börtönben. Ez a halandó életben való elidõzés elõjátéka annak a jobb és hosszabb életnek. Miként anyánk méha tíz hónapig zár bennünket magába s nem a maga, hanem azon tér számára készít elõ bennünket, amelybe mintegy elbocsáttatunk, mihelyt lélegzeni és szabadban megélni képesek vagyunk - így élünk meg egy második születésre azon idõ idõ alatt, amely a gyermekkortól az aggkorig terjed.
Az eget még nem tudjuk másként elviselni, csak távolról. Azért is remegés nélkül tekints ama döntõ óra elébe: nem a léleknek, hanem a testnek utolsó az. Mindazt, ami körülvesz, úgy tekintsd, mint valamely vendéglõben heverõ utipoggyászt: el kell mellette haladnod. A természet megvizsgálja mind a belépõ, mind a távozó utast. Nem szabad többet kivinned, mint amennyit behoztál, sõt abból, amit a földi életre magaddal hoztál, egy nagy részt le kell tenned. Ezt a testedet fedõ bõrt, utolsó takaródat le fogják húzni rólad. Az a nap, amelytõl mint utolsótól remegsz, az örökkévalóság születésnapja.
Azután nem engedi, hogy szûkre korlátozott életkort adjanak neki: "Minden elõttem lefolyt év az enyém" - mondja. Egyetlen évszázad sincs a nagy szellemek elõl elzárva, nincs oly idõ, amin a gondolat át ne hatolhatna. Ha eljön az a nap, amelyen az emberi és isteni dolog e vegyülékét különválasztja, a testet itt fogom hagyni, ahol találtam, magamat pedig az isteneknek fogom visszaadni. Most sem vagyok nélkülük, de fogva vagyok súlyos földi börtönben. Ez a halandó életben való elidõzés elõjátéka annak a jobb és hosszabb életnek. Miként anyánk méha tíz hónapig zár bennünket magába s nem a maga, hanem azon tér számára készít elõ bennünket, amelybe mintegy elbocsáttatunk, mihelyt lélegzeni és szabadban megélni képesek vagyunk - így élünk meg egy második születésre azon idõ idõ alatt, amely a gyermekkortól az aggkorig terjed.
Az eget még nem tudjuk másként elviselni, csak távolról. Azért is remegés nélkül tekints ama döntõ óra elébe: nem a léleknek, hanem a testnek utolsó az. Mindazt, ami körülvesz, úgy tekintsd, mint valamely vendéglõben heverõ utipoggyászt: el kell mellette haladnod. A természet megvizsgálja mind a belépõ, mind a távozó utast. Nem szabad többet kivinned, mint amennyit behoztál, sõt abból, amit a földi életre magaddal hoztál, egy nagy részt le kell tenned. Ezt a testedet fedõ bõrt, utolsó takaródat le fogják húzni rólad. Az a nap, amelytõl mint utolsótól remegsz, az örökkévalóság születésnapja.
(Lucius
Annaeus Seneca)