Tévedünk, ha a tudat tisztaságát a tudat
ürességével azonosítjuk. Az üres tudat tulajdonképpen értéktelen a zen
szempontjából, és így ennek megvalósítása nem célja a zen gyakorlásnak. Annál
értékesebb viszont a tudat tisztasága.
A tudatot hasonlíthatjuk egy lakáshoz. Ebben a
lakásban mindenféle berendezési tárgy helyezkedik el, mely tárgyaknak fontos
funkciójuk és szerepük van, miközben az életet éljük. Ha belépünk ebbe a
lakásba szinte az első pillanatban észrevesszük, hogy ez egy tiszta, rendes
ház-e, vagy pedig lakója elhanyagolja. Észrevesszük persze akkor, ha igényesek
vagyunk, és van szemünk is a tisztaság meglátására. Tegyük fel, hogy kaptunk
egy olyan lakást, amely koszos, piszkos, elhanyagolt. Nyilvánvaló, hogy nem
dobjuk ki az összes berendezési tárgyat a lakásból nagytakarítás ürügyén, hanem
minden egyes tárgyat letisztítunk és rendet rakunk. Csak a piszkot és a
rendetlenséget távolítjuk el. Egy üres lakást lehet ugyan tisztának nevezni,
csak éppen alkalmatlan, hogy benne lakjunk.
A tudatot is számtalan dolog szennyezi. De azért még ne akarjuk eldobni az
egész gondolkozást, mert vannak hibás gondolataink. Vagy, mert nem mindig
sikerül logikusan átgondolni valamit. Vagy azért, mert gondolatainkat sokszor
nem odaillő, a gondolkodási folyamatot félrevezető érzelmek kísérik. De ne
dobjuk el az érzelmeinket sem, csupán azért, mert ezek között vannak
kellemetlenek, másokat sértők vagy konfliktust eredményező érzelmek. Ha
eldobnánk, ez azt jelentené, hogy tudatunk a vártnál sokkal nagyobb mértékben
szennyezett. Ennél már csak egy hibásabb látásmód létezik: az egész tudatot
megszüntetni akaró látásmód. Természetesen vannak még más tudatfolyamatok és
tudatállapotok is, melyek szintén lehetnek szennyezettek vagy tiszták.
A zen a gyakorlással, az elmélyedéssel, az elmélkedéssel – ami a tudat
kutatását jelenti –, a tiszta tudatot akarja elérni, anélkül, hogy a
tudatfolyamatokat meg akarná vagy meg kellene szüntetni. A tudatot tisztává
tenni, a tudatot tisztába tenni, ez minden zen gyakorló célja Bódhidharma óta,
és ezt a tanítást adták át közvetlen módon, szívtől szívig, tudattól tudatig a
zen mesterek.
A fentiek illusztrálására álljon itt egy régi zen történet Terebess Gábor
fordításában:
„– Még egy ilyen nagy bölcs se szabadulhat a portól? – kérdezte a söprögető
Csao-csou zen mestert egy látogató.
- A por kívülről jön – felelte Csao-csou.
Máskor egy szerzetes szólította meg:
– Hogy találsz egy porszemet is ilyen ragyogóan tiszta kolostorban?
– Nézd, itt van még egy – nyugtatta meg Csao-csou.”
De mik is azok a szennyeződések,
tisztátalanságok, melyektől meg akarjuk tisztítani a tudatot?
Gondoljunk arra, hogy a tudat igazi természete a függetlenség, a szabadság. Ez
jelenti a tudat szellemi természetét is. Ha a tudat korlátok közé van kényszerítve,
azaz a tudatfolyamatok, melyek benne zajlanak, függenek más tudati tényezőktől,
akkor ez a tudat elveszti igazi természetét, elveszti szabadságát. Ez az, amit
a zen szennyezett tudatnak nevez. A nem-tiszta tudatban az elfogultságtól
kezdve, az önismeret hiányán keresztül, az előítéletekig egy sor olyan tényező
van jelen, mely akadályozza a tudat szabad mozgását. Ezeket az akadályokat kell
megszüntetni ahhoz, hogy megélhessük szabadságunkat.
Nehezen elhárítható akadályt jelentenek például a „jól informáltság”, az
„okosabbság”; a nehezen megszerzett tudásunkba vetett hit; a tudatról,
szabadságról és a tudatfolyamatokról megszerzett ismeretek. Ugyanis ha nagyon
jól tudjuk, hogy mi az „igazság”, akkor még azt sem tudjuk elfogulatlanul
megítélni, ami közvetlenül a szemünk előtt történik. Nem tiszta a tudatunk.
Az elfogulatlanság – amikor úgy látunk, hogy
szemünket nem befolyásolja annak a tudása, hogy mit kellene látnunk –
lehetőséget teremt arra, hogy úgy és olyat láthassunk, ahogy és amit azelőtt
még soha, és amit elfogulatlanság nélkül nem is pillanthatnánk meg. Ez a tiszta
tudat. Amikor a dolgok igazi természetüknek megfelelően nyilvánulnak meg.
Amikor a tudat is igazi természetét mutatja fel.
