A
vegetáriánus életstílust gyakran összekötik az erőszakmentesség értékével,
vagyis a velünk született tisztelettel az összes élő dolog iránt. Az
erőszakmentesség értéke annak a megértésén alapszik, hogy egy emberi lény
természetes élete a béke, a rend és a harmónia. Az erőszakmentesség, vagy az
ahimsa nemcsak egy ötlet, egy idea Indiából, de az ősi nyugati kultúrákban is
nagyon szilárdan hittek ebben. Az egyik legjobban ismert vegetáriánus abból az
időből, a filozófus-tudós, Pitagorasz.
Pitagorasz
eredetileg egy görög szigetről, Szamoszról származott. Több, mint húsz évig
Egyiptomban tanult, majd Dél-Itáliában telepedett le, ahol megalapította a
tudósok első közösségét. Ez a közösség arról volt ismert, hogy az igazságot
kutatták. A tudomány célját abban látták, hogy el kell érni, és fel kell
fedezni az igazságot, amit ők néha realitásnak neveztek. Nem a tények és
tárgyak igazságát, ahogy ez most a modern tudományban történik, de az
igazságot, amely az Univerzum szabályát jelenti, amit a filozófus tudósoknak a
csenden, a tiszta gondolaton és a tudáson keresztül kellett felfedezniük. Ez
minket Albert Einstein nagyon jól ismert kijelentésére emlékeztet: „Én
szilárdan hiszek abban, ahogy az ősök is hitték, hogy a tiszta gondolat tudja
megérinteni a realitást.” Tehát, a pitagoraszi iskolának a tudományos igazsága
az volt, hogy az ént össze kell kapcsolni az univerzális realitással, azt újból
fel kell ismerni, vagyis személyesen meg kell tapasztalni a Kozmosz eredeti és
alapvető harmóniáját.
A Kozmosz harmóniát, egyensúlyt, békét és rendet jelent az örökkévaló Univerzumban. Az emberi élet, valójában az összes élet ennek a kozmikus harmóniának és a rendnek volt a része. De ki tudja megtapasztalni az eredeti harmónia kozmikus mintázatát? Pitagorasz számára csak azok voltak erre képesek, akik csendben, koncentráltan és erőszakmentesen tanultak. Egy erőszakos karakter, egy erőszakos tett leblokkolja a kutatót, megállítja őt abban, hogy belépjen ennek a kozmikus harmóniának a megértésébe és megtapasztalásába. Ezért a közösség összes új tagjának két éven keresztül meg kellett őrizni a csendet (néhányan öt évig is csendben maradtak), mielőtt megengedték nekik, hogy kutassanak és részt vegyenek a kísérletekben és megbeszéléseken.
Ennek a csendnek az volt a célja, hogy a tudatot és az intellektust teljesen szabaddá tegyék a haszontalan gondolatoktól és vágyaktól, amik olyanok voltak, mint a felhők és hegyek, amik elrejtik az igazság fényét. A csendnek ott volt a dupla szerepe, a tudat megtisztítása, de az is, hogy segítse a gondolat által az Örökkévaló Eggyel való kapcsolatot, vagyis, hogy elérjék a Kozmosz isteni felépítését. A csend gyakorlásával együtt az igazság keresőinek tiltott volt, hogy bármilyen típusú húst egyenek.
Pitagorasz, ugyanúgy, mint az indiai szentek, hitte, hogy az erőszakos energia, ami a leölt állatokból jön, megsemmisíti a tudat békéjét és ennek az a következménye, hogy nem tudják elérni a realitást. Abban hittek, hogy a realitást csak akkor lehet elérni és azzal összekapcsolódni, amikor a tudat tiszta és áttetsző. Bármilyen típusú erőszakosság a tisztaságot és átláthatóságot megsemmisíti. Azoknak, akik ehhez az iskolához akartak csatlakozni, jó karakterrel kellett rendelkezniük. Senkit nem fogadtak el, bármennyire okos, vagy fontos volt, ha bármilyen módon is erőszakos karakterrel rendelkezett mások iránt, például: hazudott, lopott, vagy bármilyen fizikai erőszakban vett részt. A kutatóknak meg kellett őrizniük a cölibátust is, mert teljes koncentrációra volt szükség a tanulmányban.
Pitagorasz hitte, hogy mindezek szükségesek, mert valakiben teljes tisztaságra van szükség ahhoz, hogy elérje az élet tisztaságát.
Az igazságot kutatni, azzal kísérletezni, vagy azt megbeszélni, önmagában nem elegendő. Az igazságot egyszerűen intellektuális folyamaton keresztül nem lehet elérni, de a tudatot és intellektust egy olyan befogadó állapotba kell helyezni, hogy az isteni igazság, az Egy eljöjjön és kinyilvánítsa önmagát a becsületes kutatónak. Az ősi időkből egy másik személy, a római Plutarch volt az, aki a következőket írta a vegetárianizmusról:
"Valóban megkérdezed, hogy mi volt az ok Pitagorasznál, hogy tartózkodott a hústól? Én valójában azon csodálkozom, hogy az első ember milyen baleset által, vagy a tudat milyen állapotában érintette meg a szájával a kioltott vért és emelte az ajkaihoz egy halott teremtés húsát."
A modern időben is sok, nagyon jól ismert ember folytatott vegetáriánus étkezést. Például Lev Tolsztoj, aki ezt írta az állatok megöléséről:
"Az ember önmagában szükségtelenül elnyomja a legnagyobb szellemi kapacitást, vagyis a kegyelmet és együttérzést más élőlények iránt, amik olyanok, mint ő és azzal, hogy a saját érzéseit erőszakossá teszi, önmaga is kegyetlenné válik."
És végül Mahatma Gandhi, aki azt mondta:
"Egy nemzet nagyságát és annak morális fejlődését az alapján lehet megítélni, hogy hogyan bánik az állatokkal."
Sok ember elmondja a saját okait, amiért a vegetáriánus étrendet választotta és egyre többen kezdik megérteni a húsmentes étkezés hasznát. Akárhogyan is, ez nem egyszerűen csak a test egészségének a kérdése, de meg kell értenünk, hogy az étel milyen hatással van a mentális egészségünkre is.
Ugyanúgy, ahogy az alkohol, vagy a mámorító drogok hatással vannak a tudatra és a megkülönböztető képességre, hasonló módon, minden, amit megeszünk és megiszunk, valamilyen mértékben befolyásol minket.
A Kozmosz harmóniát, egyensúlyt, békét és rendet jelent az örökkévaló Univerzumban. Az emberi élet, valójában az összes élet ennek a kozmikus harmóniának és a rendnek volt a része. De ki tudja megtapasztalni az eredeti harmónia kozmikus mintázatát? Pitagorasz számára csak azok voltak erre képesek, akik csendben, koncentráltan és erőszakmentesen tanultak. Egy erőszakos karakter, egy erőszakos tett leblokkolja a kutatót, megállítja őt abban, hogy belépjen ennek a kozmikus harmóniának a megértésébe és megtapasztalásába. Ezért a közösség összes új tagjának két éven keresztül meg kellett őrizni a csendet (néhányan öt évig is csendben maradtak), mielőtt megengedték nekik, hogy kutassanak és részt vegyenek a kísérletekben és megbeszéléseken.
Ennek a csendnek az volt a célja, hogy a tudatot és az intellektust teljesen szabaddá tegyék a haszontalan gondolatoktól és vágyaktól, amik olyanok voltak, mint a felhők és hegyek, amik elrejtik az igazság fényét. A csendnek ott volt a dupla szerepe, a tudat megtisztítása, de az is, hogy segítse a gondolat által az Örökkévaló Eggyel való kapcsolatot, vagyis, hogy elérjék a Kozmosz isteni felépítését. A csend gyakorlásával együtt az igazság keresőinek tiltott volt, hogy bármilyen típusú húst egyenek.
Pitagorasz, ugyanúgy, mint az indiai szentek, hitte, hogy az erőszakos energia, ami a leölt állatokból jön, megsemmisíti a tudat békéjét és ennek az a következménye, hogy nem tudják elérni a realitást. Abban hittek, hogy a realitást csak akkor lehet elérni és azzal összekapcsolódni, amikor a tudat tiszta és áttetsző. Bármilyen típusú erőszakosság a tisztaságot és átláthatóságot megsemmisíti. Azoknak, akik ehhez az iskolához akartak csatlakozni, jó karakterrel kellett rendelkezniük. Senkit nem fogadtak el, bármennyire okos, vagy fontos volt, ha bármilyen módon is erőszakos karakterrel rendelkezett mások iránt, például: hazudott, lopott, vagy bármilyen fizikai erőszakban vett részt. A kutatóknak meg kellett őrizniük a cölibátust is, mert teljes koncentrációra volt szükség a tanulmányban.
Pitagorasz hitte, hogy mindezek szükségesek, mert valakiben teljes tisztaságra van szükség ahhoz, hogy elérje az élet tisztaságát.
Az igazságot kutatni, azzal kísérletezni, vagy azt megbeszélni, önmagában nem elegendő. Az igazságot egyszerűen intellektuális folyamaton keresztül nem lehet elérni, de a tudatot és intellektust egy olyan befogadó állapotba kell helyezni, hogy az isteni igazság, az Egy eljöjjön és kinyilvánítsa önmagát a becsületes kutatónak. Az ősi időkből egy másik személy, a római Plutarch volt az, aki a következőket írta a vegetárianizmusról:
"Valóban megkérdezed, hogy mi volt az ok Pitagorasznál, hogy tartózkodott a hústól? Én valójában azon csodálkozom, hogy az első ember milyen baleset által, vagy a tudat milyen állapotában érintette meg a szájával a kioltott vért és emelte az ajkaihoz egy halott teremtés húsát."
A modern időben is sok, nagyon jól ismert ember folytatott vegetáriánus étkezést. Például Lev Tolsztoj, aki ezt írta az állatok megöléséről:
"Az ember önmagában szükségtelenül elnyomja a legnagyobb szellemi kapacitást, vagyis a kegyelmet és együttérzést más élőlények iránt, amik olyanok, mint ő és azzal, hogy a saját érzéseit erőszakossá teszi, önmaga is kegyetlenné válik."
És végül Mahatma Gandhi, aki azt mondta:
"Egy nemzet nagyságát és annak morális fejlődését az alapján lehet megítélni, hogy hogyan bánik az állatokkal."
Sok ember elmondja a saját okait, amiért a vegetáriánus étrendet választotta és egyre többen kezdik megérteni a húsmentes étkezés hasznát. Akárhogyan is, ez nem egyszerűen csak a test egészségének a kérdése, de meg kell értenünk, hogy az étel milyen hatással van a mentális egészségünkre is.
Ugyanúgy, ahogy az alkohol, vagy a mámorító drogok hatással vannak a tudatra és a megkülönböztető képességre, hasonló módon, minden, amit megeszünk és megiszunk, valamilyen mértékben befolyásol minket.
(Anthony Strano: Az erőszakmentesség
jelentése (részlet)