A szellemi törvények - Buddha útja

Ifjuságát luxuskörülmények között töltötte az ifjú herceg egy palotában, a világtól elzárva. Amint egy napon elhagyta palotáját, és megpillantotta a szörnyû nyomort és szenvedést, kétségbeesett. Képtelen volt megérteni, miért van ennyi nyomorúság, fájdalom és szenvedés a világon, és elindult, hogy erre választ kapjon.

Egyik mestertõl a másikig ment, folyvást választ keresve az õt izgató kérdésekre, de az igazi választ senki nem tudta megadni neki. Hét év telt el így, s õ egyre jobban kétségbeesett. Egy szép napon egy õsöreg boddhifa alatt ült, feladva minden reményt, hogy kérdéseire valaha is választ kapjon, de magát a kétségbeesést is elengedte, és teljesen átadta magát Istennek.
És ebben a pillanatban megtörtént a csoda: megvilágosodott. Felismerte, hogy õ személy szerint semmi valóban hathatós segítséget nem tud nyújtani, és mindent átengedett a teremtõnek. Felismerte önmagában Istent - Igaz Valóját! Elfogadta az életet olyannak, amilyen, és az isteni szándékot, s abban a pillanatban belesimult az egészbe. Felismerte, hogy a mindegynek õ is része, s ez nyugalommal töltötte el, és biztonságérzetet adott neki. Csendes szemlélõvé vált, aki csak figyeli a teremtést. Már nem õ cselekedett, hanem rajta keresztül történtek a dolgok. Teljesen átadta magát a történésnek, bele merte vetni magát az élet folyamába, és hagyta, hogy tovaringjon vele.
Mihelyt minden lehullik rólunk, megszabadulunk az Én illúziójától, és önmagunk leszünk. Már nem kell semmit sem tenni, minden történik, és örökké történni fog. Hirtelen minden egészen egyszerûvé válik.

Ha Igaz Valónk tökéletességét egyre tökéletesebben juttatjuk kifejezésre életünkben, nemcsak a lét minden szintjén jómódban fogunk élni, hanem mindenekelõtt valóban meg tudjuk valósítani önmagunkat és ezzel együtt szellemi születésünket, és máris létünk egy újabb dimenziójába lépünk. Mindaz, ami korábban oly fontosnak tûnt, siker, gazdagság és hatalom, tökéletesen érdektelenné válik, ami viszont korábban kevésbé fontosnak tûnt - fejlõdés és felismerések -, mostantól fogva életünk igazi tartalmát adja.
Miként a testi születéshez két szülõre van szükség, úgy a szellemi születésnek is: bölcsességre és szeretetre. E kettõ nélkül senki sem tudja szellemi születését megteremteni és megélni, és mindkettõre egyformán szükség van. Az ember tökéletes és végérvényes újjászületése nem egybõl történik, hanem lépésrõl lépésre jön el. Ám ha a fény egyszer feléled bennünk, soha többé nem alszik ki.
Mi is úgy élünk, mint az ifjú Buddha: kezdetben saját elképzéseink palotájában, a külvilágtól elzárva, s csak amikor szellemileg felébredtünk, ismerjük fel a jelenségek mögött a valóságot, engedjük el fokról fokra saját elképzeléseinket, és kezdünk el fokozatosan a valóságban élni.
És egy szép napon mi is elindulunk a szellemi úton, akárcsak Buddha, hogy kínzó kérdéseinkre választ kapjunk. Mi is egyik mestertõl a másikhoz vándorolunk. Kezdetben mestereinket talán úgy hívják, hogy elismerés, aztán siker, pénz, esetleg hatalom. Ám ezeknél a mestereknél kérdéseinkre semmi használható választ nem kapunk.
Amint aztán egy szép napon a boddhifa alatt ülünk, a régi mestereket elhagyva és rátalálva a "felismerés" nevû mesterre, akkor történik meg a csoda: önmagunkra és ezzel Istenre találunk. Minden keresés véget ér, és mi egyik pillanatról a másikra célba értünk. Az Én illúziója szappanbuborékként szétpukkan - felismerjük, hogy mind-egy.

Ez azonban a megvilágosodásnak csupán a kezdete, egy folyamatnak a kezdete, amely mindaddig tart, míg végül nemcsak felismertük magunkat, hanem önmagunkká is váltunk, s ettõl kezdve mesterként élünk. Ám téved, ha azt gondolja, hogy ez a cél, ellenkezõleg, most kezdõdik csak igazán a munka! Rá fog jönni, hogy minden, ami eddig történt, csupán elõkészület volt a valódi életre. Ne foglalkozzon hát túl sokáig az elõkészületekkel, engedje, hogy a szellemi születés megtörténjék. Lásson hozzá, hogy minél elõbb mesterként éljen - önmaga legyen!

(Kurt Tepperwein)