2013. szeptember 8., vasárnap

Világunk rejtett oldala - Okkultizmus



Ezt a kifejezést: „okkultizmus” gyakran félreértették. A tudatlanok elméjében még a közelmúltban is egyértelmű volt a varázslattal, tanulmányozóiról pedig azt tartották, hogy a fekete mágia művelői, akik kabalisztikus jelekkel ékesített skarlátvörös, omló köntöst viselnek, s titokzatos környezetben, egy fekete macska társaságában bűvös főzeteket kotyvasztanak sátáni varázsigék mormolása közben.




Még most is és azok között is, akiket műveltségük az ilyen babonák fölé emel, megmaradt egy csomó félreértés. Pedig a szó latin eredete tisztázhatná, hogy a rejtett dolgok tudományát jelenti. Mégis gyakran lekicsinylik, értelmetlennek és gyakorlatiatlannak tartják, álmokkal és jóslásokkal, hisztériával és halott-idézéssel, az életelixír és a bölcsek köve keresésével hozzák kapcsolatba. Komoly tanulmányozók, akik pedig jobban tudhatnák, folyton azt hangoztatják, hogy a dolgok rejtett oldalát készakarva takarják el előlünk, mintha a tudást, amely általános lehetne, csak a kevesek szeszélye és önzése tartaná szándékosan vissza. A tény pedig az, hogy semmi más, csak a saját korlátozottságunk takarhat el előlünk valamit, és hogy fejlődésünk arányában növekszik és tágul a világ, mert mind többet és többet tudunk meglátni nagyszerűségéből és szépségéből.
E megállapítás cáfolatául felhozható az a jól ismert tény, hogy a nagy beavatásoknál, amelyek az újonc előmenetelét jelzik a magasabb fejlődés ösvényén, bizonyos meghatározott új tudást adnak át. Ez teljesen igaz, de a tudást csak azért kaphatja, mert már addig a pontig fejlődött, hogy felfoghatja azt. Éppen úgy nem tartják vissza az emberiség többi részétől, mint ahogy a másodfokú egyenlet ismeretét sem tartják vissza a gyermektől, aki még az egyszereggyel bajlódik. Ha majd a gyermek eléri azt a fokot, hogy megérti az egyenleteket, a tanító örömest megmagyarázza a szabályokat. Pontosan ugyanígy, mihelyt valaki képessé tette magát bizonyos beavatáskor kapható felvilágosítások befogadására, azonnal megtörténik a beavatás. De a magasabb tudás befogadására csak úgy képezhetjük ki magunkat, ha megpróbáljuk megérteni jelen körülményeinket, és életünket a való tények tekintetbe vételével okosan rendezzük be.
Az okkultizmus tehát a természet rejtett oldalának tanulmányozása, helyesebben az egész természet tanulmányozása, nemcsak annak a kicsi résznek, ami a modern tudomány kutatásainak körébe esik. Fejlődésünknek jelenlegi fokán a természetnek jóval nagyobbik része teljesen ismeretlen, mert az emberiség többsége képességeinek még csak elenyészően csekély részét fejlesztette ki. A közönséges ember tehát életbölcseletét (amennyiben egyáltalán van neki) teljesen helytelen alapokra fekteti. Cselekedeteit többé-kevésbé az a néhány természeti törvény irányítja, amelyeket ismer, ennélfogva mind életéről szóló elméletei, mind mindennapi szokásai szükségképpen hibásak. Az okkultistának sokkal tágabb a látóköre: ő számításba veszi a magasabb világok ama erőit, amelyeknek működése a materialista elől el van rejtve, és így életét a természet teljes törvénykönyvének engedelmeskedve rendezi be, nemcsak olykor-olykor alkalmazkodva egy parányi töredékhez.
Akinek semmi tudomása nincs az okkult dolgokról, annak igen nehéz belátni, hogy saját korlátozottsága milyen nagy, milyen komoly, mennyire mindent átfogó. Hogy ezt a korlátozottságot némiképpen jellemezzük, annak egyedüli módja az, ha elképzelünk egy, a mi énünknél még korlátozottabb tudatot, és elgondoljuk, miben különbözne a miénktől. Tételezzünk fel egy olyan tudatot, amely csak szilárd anyagot képes észlelni, az anyag folyékony és gáznemű alakjai éppen annyira nem létezők számára, mint az éteri, asztrális és mentális formák a közönséges ember számára. Könnyen belátjuk, hogy az ilyen tudat képtelen lenne valamennyire is helyes képet alkotni magának a körülötte levő világról. A szilárd anyag – az egyetlen, amit észlelni képes – folyvást olyan lényeges változásokon menne át, amelyeket ésszerűen nem lehetne megmagyarázni.
Például: záporeső után a föld szilárd anyaga megváltozna, a talaj megpuhulna, s nedvességgel telítődne. E változás előtt a tudat teljesen értetlenül állna. A szél porfelhőket kevergethetne, magával sodorván a felkavart port; a szilárd anyagnak ez a mozgása azonban teljesen indokolatlan volna annak, akinek semmi fogalma nincs a levegőről. Felesleges több példát felhozni ama nyilvánvaló tétel bizonyítására, mennyire elégtelen képet alkotna a világról a szilárd anyagokra támaszkodó tudat. Viszont nehezebben fogjuk felismerni azt, hogy mi jelenlegi tudatunk úgy viszonyul a fejlett ember tudatához, mint a fenti tudat a miénkhez.
A teozófia tanulmányozói legalább elméletben tudnak arról, hogy mindennek van rejtett oldala, és azt is tudják, hogy legtöbb esetben ez a rejtett oldal sokkal fontosabb, mint az, ami fizikai szemmel látható.
Más oldalról megvilágítva ezt a kérdést tudjuk, hogy érzékszerveink, amelyeknek segítségével a külső tárgyakról ismereteket szerzünk, még csak tökéletlenül vannak kifejlődve, ezért ismereteink is csak részlegesek. Amit a körülvevő világból látunk, korántsem minden, ami látható. Az az ember pedig, aki nem rest érzékeit fejleszteni, tapasztalni fogja, hogy annak arányában, ahogy ez sikerül neki, élete teljesebb és gazdagabb lesz. A természetnek, művészetnek, zenének kedvelője az élvezetnek hihetetlenül elmélyült és felmagasztosult területeit tárhatja fel, ha ide való belépésre képesíti magát. Mindenek fölött azonban aki szereti embertársait, az előtt a bensőséges megértésnek, és ezért a sokkal nagyobb hasznavehetőségnek sokkal nagyobb lehetőségei nyílnak meg.
Mi még csak félúton vagyunk a fejlődés létráján, így tehát érzékeink is csak félig vannak kifejlődve. Megvan azonban a lehetőségünk, hogy meggyorsítsuk felfelé haladásunkat ezen a létrán, kemény munkával lehetséges azzá tenni érzékeinket most, amilyennel majd a távoli jövőben minden ember rendelkezni fog. Azt az embert, aki ezt most véghez viszi, látnoknak, tisztánlátónak (clairvoyant) nevezik.
Szép szó ez: clairvoyant, tisztánlátó. Olyan valakit jelent, aki „tisztán lát”. Csakhogy ezt a képességet rettenetesen lealacsonyították, és rosszra használták úgy, hogy az emberek elméjében mindenféle csalással és bűvészfogásokkal azonosult: cigányasszony alakjával, aki néhány fillérért megmondja a szolgálónak, szőke vagy barna herceg jön el érte, hogy feleségül vegye; vagy olyan vállalkozásokkal a városok elegáns negyedében, ahol egy százasért fellebbentik a fátylat előkelőbb kliensek jövőjéről.
Minden szabálytalan és nem tudományos; sok esetben nem egyéb szemfényvesztésnél és arcátlan rablásnál. De mindig, bizonyos mértékig a jövőbe látni nem képtelenség. Meg lehet tenni és meg is tették számtalan esetben. Ezeknek az alkalmi „jós”-oknak kétségkívül van néha egy-egy villanásuk a magasabbrendű látásból, bár rendesen nem számíthatnak arra, hogy megint fog jelentkezni akkor, amikor szükségük van rá.
De mindeme homály mögött van egy megingathatatlan tény – valami, amit ésszerűen megközelíteni, és tudományosan tanulmányozni lehet. Sokévi tanulmány és kísérletezés eredményeként nyomatékosan állítom, amit már föntebb írtam: lehetséges úgy kifejleszteni az érzékeket, hogy az ember sokkal többet meglásson ebből a csodálatos és gyönyörű világunkból. Minderről a képzetlen átlagembernek még csak sejtelme sem lehet abban a sötétségben, amit ő megelégedetten világosságnak nevez.
Kétezer ötszáz évvel ezelőtt az indiai tanítók legnagyobbika, Gautama BUDDHA mondta tanítványainak: „Ne panaszkodjatok, ne siránkozzatok, és ne imádkozzatok, hanem nyissátok ki szemeteket, és lássatok. Az igazság mind körülöttetek van, csak a kötést kell levennetek szemetekről, és néznetek kell; az igazság pedig olyan csodás, olyan szép, s mindennél különb, amiről az emberek valaha álmodtak, vagy amiért imádkoztak, és minden időre szól.”
Az ő szavai bizonyosan még sokkal többet jelentettek, mint amiről én most írni fogok. De ez így is egy lépés azon az úton, amely a beteljesedés dicsőséges célja felé vezet. Ha nem is fejti még ki az egész igazságot, mindenesetre sokat megmutat belőle. Eltávolít az utunkból egy egész csomó közkézen forgó hamis fogalmat, és tisztáz sok olyat, amelyet titokzatosnak vagy problematikusnak tartanak az e téren még tanulatlanok. Megmutatja, hogy mindezek a dolgok csak azért voltak számunkra titokzatosak és problematikusak, mert alulról néztük a dolgokat, mint elszigetelt, összefüggéstelen töredékeket, ahelyett, hogy föléjük emelkedtünk volna olyan színvonalra, ahonnan egy hatalmas egész részeiként tűnnek fel. Egy pillanat alatt megoldódik sok olyan kérdés, amelyen rengeteget vitatkoztak, például az ember továbbélése halála után. Tisztázódik sok különös dolog, amelyet az egyházak tanítanak; eloszlik tudatlanságunk, és megszűnik félelmünk az ismeretlentől, mert ésszerű és rendezett terv kerül elénk.
Mindezen kívül mindennapi életünk szempontjából is új világ tárul elénk, új világ, mely mégis része a réginek. Kitűnik, hogy – amint kezdetben mondtam – mindennek van rejtett oldala, és hogy a legközönségesebb cselekedeteinknek gyakran olyan következményei vannak, melyekről azelőtt nem vettünk tudomást. Megértjük a telepátiának nevezett jelenséget, mert ahogy vannak hő-, fény- és elektromos hullámok, éppen úgy vannak gondolathullámok is, bár finomabb anyagban hatnak, s ezért fizikai érzékeinkkel nem észlelhetők. Ezeket a rezgéseket tanulmányozva látjuk, miképpen hat a gondolat, és megtanuljuk, hogy a gondolat milyen óriási, jóra vagy rosszra fordítható erő. Pedig ezt az erőt bizonyos mértékig – bár öntudatlanul – mindnyájan használjuk, de még százszorta hatásosabban kezelhetjük, ha működését megértjük. A további kutatás felfedi előttünk az un. „gondolatformák” alkotásának módszerét, és útmutatást ad arra nézve, hogyan használhatnánk ezeket akár magunk, akár mások javára sokféle módon.
Az okkultista mindezeket a láthatatlan hatásokat gondosan tanulmányozza, és ennélfogva cselekvéseinek eredményeit jobban kiszámíthatja, mint embertársai. Többet tud az életről, mint mások, s józan eszét arra használja, hogy e tudás alapján módosítsa életét. Mai életünk sok tekintetben különbözik középkori elődeink életétől, mert többet tudunk náluk. Felfedeztük az egészségtan néhány törvényét; a bölcs ezeknek megfelelően él, ezért az általános életkor határozottan hosszabb most, mint a középkorban volt. Vannak még mindig balgák, vagy tudatlanok, akik vagy nem ismerik az egészséges élet törvényeit, vagy nem törődnek velük; azt hiszik, hogy mivel a betegségcsírákat nem látják, ezeknek nincs is fontosságuk, - tehát nem fogadják el az új felfedezéseket. Az ilyenek kapják meg aztán elsőnek a járványokat, s ők szenvednek legtöbbet, ha valami szokatlan követelményt rónak a közösségre. Szükségtelenül szenvednek, mert elmaradtak koruktól. De nemcsak önmaguknak ártanak hanyagságukkal. A tudatlanságuk vagy gondatlanságuk okozta körülmények gyakran megfertőzik a környéket, amelyet másképpen semmi baj sem ért volna.
Az, amiről én beszélek, tökéletesen ugyanez, csak más színvonalon. A mikroszkóp felfedezte a betegségcsírákat; az értelmes ember felhasználta a felfedezést, és átrendezte életét. Az oktalan nem vette figyelembe, s úgy folytatta életét, mint azelőtt. A tisztánlátás felfedi a gondolaterőt és sok más, ezelőtt nem is gyanított képességet. Az értelmes ember ezt a felfedezést is felhasználja, s eszerint rendezi be életét. Az oktalan itt sem veszi figyelembe az új felfedezéseket. Ismét azt hiszi, hogy amit nem lát, az nem fontos. Ismét szenved, amikor nem szükséges, mert elmaradt korától.
De nemcsak hogy gyakran szenved valódi kínokat, hanem elszalasztja az életnek sok élvezetét. A festészetnek, költészetnek, zenének, irodalomnak, a vallásos szertartásoknak, a természet szépségeinek, mindnek megvan a rejtett oldala, a fizikainál sokkal nagyobb teljessége, tökéletessége. Az az ember pedig, aki ezt látni vagy érzékelni tudja, sok olyan élvezethez jut, amikről halvány sejtelme sincs annak, aki tompa érzékekkel megy el mellettük.
Az észlelőképesség megvan minden emberi lényben, csak többnyire még fejletlen. Kifejlesztése általában sok időt és kemény munkát vesz igénybe, de nagyon megéri a ráfordított fáradságot. Ne merjen azonban senki belefogni, akinek indítóokai nem tökéletesen tiszták és önzetlenek, mert aki nem a legmagasabbrendű célokból törekszik átfogóbb képességekre, átkot von magára, s nem áldást.
De a dolgozó ember, akinek nincs ideje rá, hogy kitartó erőfeszítéssel fejlessze ki szunnyadó belső erőit, még sincs elzárva attól, hogy az okkult kutatásokból eredő jótéteményekben ne osztozzon, mint ahogy élhetünk egészségen akkor is, ha történetesen nincs mikroszkópunk. Ha nem is látjuk a betegségcsírákat, a szakember bizonyosságából tudjuk, hogy vannak, és tudjuk, hogyan kell tőlük őrizkednünk. Az, akinek még csak nem dereng a tisztánlátása, tanulmányozhatja olyanok írásait, akik már elsajátították, és így munkájuk eredményeit hasznosíthatja. Igaz, nem láthatja még mindazt a ragyogást és szépséget, amit a tökéletlen érzékek eltakarnak, de könnyen megtanulhatja, hogyan kerülheti el a láthatatlan rosszat, és hogyan hozhatja működésbe a láthatatlan jó erőket. Így jóval előbb, mintsem ténylegesen látja őket, bebizonyíthatja magának létezésüket, mint ahogy egy elektromotor kezelője megbizonyosodik az elektromosság létezéséről, bár soha nem látta, s nem is tudja, miben áll.
Meg kell próbálnunk annyit megérteni világunkból, amennyit csak tudunk. Nem szabad elmaradnunk a fejlődés menetében, nem szabad anakronizmusokká válnunk azzal, hogy nem érdeklődünk ezek iránt, amelyek pedig csak új szemszögből való bemutatásai a legősibb bölcsességnek. „A tudás hatalom” ebben az esetben is, mint minden másban; s ebben az esetben – mint minden másban - az erő, bölcsesség és szeretet dicső hármasának mindig együtt kell járniuk.
Van azonban különbség az elméleti megismerés és a tényleges meglátás között; azt gondolom tehát, hogy talán valamelyest közelebb segíti a tanulmányozókat a valóságos felfedezésben, ha leírom számukra a mindennapi élet egyszerű történéseinek rejtett oldalát a tisztánlátó szemével nézve,  olyan ember szemével, aki kifejlesztette magában az asztrális, mentális és kauzális testeken át történő észlelés képességét. Az intuíciós test segítségével nyert meglátás persze még végtelenül nagyszerűbb és hatásosabb, de oly teljesen leírhatatlan, hogy haszontalan volna bármit is mondani róla. Azon a színvonalon már minden tapasztalat az emberen belül van, nem kívüle. A látomás dicsősége és szépsége többé nem olyasvalami, amit érdeklődéssel figyel, hanem amit szíve legbelsejében érez, mert része önmagának.

(Charles Webster Leadbeater)