Ezt a kifejezést: „okkultizmus” gyakran
félreértették. A tudatlanok elméjében még a közelmúltban is egyértelmű volt a
varázslattal, tanulmányozóiról pedig azt tartották, hogy a fekete mágia
művelői, akik kabalisztikus jelekkel ékesített skarlátvörös, omló köntöst
viselnek, s titokzatos környezetben, egy fekete macska társaságában bűvös
főzeteket kotyvasztanak sátáni varázsigék mormolása közben.
Még most
is és azok között is, akiket műveltségük az ilyen babonák fölé emel, megmaradt
egy csomó félreértés. Pedig a szó latin eredete tisztázhatná, hogy a rejtett
dolgok tudományát jelenti. Mégis gyakran lekicsinylik, értelmetlennek és
gyakorlatiatlannak tartják, álmokkal és jóslásokkal, hisztériával és
halott-idézéssel, az életelixír és a bölcsek köve keresésével hozzák
kapcsolatba. Komoly tanulmányozók, akik pedig jobban tudhatnák, folyton azt
hangoztatják, hogy a dolgok rejtett oldalát készakarva takarják el előlünk,
mintha a tudást, amely általános lehetne, csak a kevesek szeszélye és önzése
tartaná szándékosan vissza. A tény pedig az, hogy semmi más, csak a saját
korlátozottságunk takarhat el előlünk valamit, és hogy fejlődésünk arányában
növekszik és tágul a világ, mert mind többet és többet tudunk meglátni
nagyszerűségéből és szépségéből.
E
megállapítás cáfolatául felhozható az a jól ismert tény, hogy a nagy
beavatásoknál, amelyek az újonc előmenetelét jelzik a magasabb fejlődés
ösvényén, bizonyos meghatározott új tudást adnak át. Ez teljesen igaz, de a
tudást csak azért kaphatja, mert már addig a pontig fejlődött, hogy felfoghatja
azt. Éppen úgy nem tartják vissza az emberiség többi részétől, mint ahogy a
másodfokú egyenlet ismeretét sem tartják vissza a gyermektől, aki még az
egyszereggyel bajlódik. Ha majd a gyermek eléri azt a fokot, hogy megérti az
egyenleteket, a tanító örömest megmagyarázza a szabályokat. Pontosan ugyanígy,
mihelyt valaki képessé tette magát bizonyos beavatáskor kapható
felvilágosítások befogadására, azonnal megtörténik a beavatás. De a magasabb
tudás befogadására csak úgy képezhetjük ki magunkat, ha megpróbáljuk megérteni
jelen körülményeinket, és életünket a való tények tekintetbe vételével okosan
rendezzük be.
Az
okkultizmus tehát a természet rejtett oldalának tanulmányozása, helyesebben az
egész természet tanulmányozása, nemcsak annak a kicsi résznek, ami a modern
tudomány kutatásainak körébe esik. Fejlődésünknek jelenlegi fokán a
természetnek jóval nagyobbik része teljesen ismeretlen, mert az emberiség
többsége képességeinek még csak elenyészően csekély részét fejlesztette ki. A
közönséges ember tehát életbölcseletét (amennyiben egyáltalán van neki)
teljesen helytelen alapokra fekteti. Cselekedeteit többé-kevésbé az a néhány
természeti törvény irányítja, amelyeket ismer, ennélfogva mind életéről szóló
elméletei, mind mindennapi szokásai szükségképpen hibásak. Az okkultistának
sokkal tágabb a látóköre: ő számításba veszi a magasabb világok ama erőit,
amelyeknek működése a materialista elől el van rejtve, és így életét a
természet teljes törvénykönyvének engedelmeskedve rendezi be, nemcsak olykor-olykor
alkalmazkodva egy parányi töredékhez.
Akinek
semmi tudomása nincs az okkult dolgokról, annak igen nehéz belátni, hogy saját
korlátozottsága milyen nagy, milyen komoly, mennyire mindent átfogó. Hogy ezt a
korlátozottságot némiképpen jellemezzük, annak egyedüli módja az, ha
elképzelünk egy, a mi énünknél még korlátozottabb tudatot, és elgondoljuk,
miben különbözne a miénktől. Tételezzünk fel egy olyan tudatot, amely csak
szilárd anyagot képes észlelni, az anyag folyékony és gáznemű alakjai éppen
annyira nem létezők számára, mint az éteri, asztrális és mentális formák a
közönséges ember számára. Könnyen belátjuk, hogy az ilyen tudat képtelen lenne
valamennyire is helyes képet alkotni magának a körülötte levő világról. A
szilárd anyag – az egyetlen, amit észlelni képes – folyvást olyan lényeges
változásokon menne át, amelyeket ésszerűen nem lehetne megmagyarázni.
Például:
záporeső után a föld szilárd anyaga megváltozna, a talaj megpuhulna, s
nedvességgel telítődne. E változás előtt a tudat teljesen értetlenül állna. A
szél porfelhőket kevergethetne, magával sodorván a felkavart port; a szilárd
anyagnak ez a mozgása azonban teljesen indokolatlan volna annak, akinek semmi
fogalma nincs a levegőről. Felesleges több példát felhozni ama nyilvánvaló tétel
bizonyítására, mennyire elégtelen képet alkotna a világról a szilárd anyagokra
támaszkodó tudat. Viszont nehezebben fogjuk felismerni azt, hogy mi jelenlegi
tudatunk úgy viszonyul a fejlett ember tudatához, mint a fenti tudat a
miénkhez.
A
teozófia tanulmányozói legalább elméletben tudnak arról, hogy mindennek van
rejtett oldala, és azt is tudják, hogy legtöbb esetben ez a rejtett oldal
sokkal fontosabb, mint az, ami fizikai szemmel látható.
Más
oldalról megvilágítva ezt a kérdést tudjuk, hogy érzékszerveink, amelyeknek
segítségével a külső tárgyakról ismereteket szerzünk, még csak tökéletlenül
vannak kifejlődve, ezért ismereteink is csak részlegesek. Amit a körülvevő
világból látunk, korántsem minden, ami látható. Az az ember pedig, aki nem rest
érzékeit fejleszteni, tapasztalni fogja, hogy annak arányában, ahogy ez sikerül
neki, élete teljesebb és gazdagabb lesz. A természetnek, művészetnek, zenének
kedvelője az élvezetnek hihetetlenül elmélyült és felmagasztosult területeit
tárhatja fel, ha ide való belépésre képesíti magát. Mindenek fölött azonban aki
szereti embertársait, az előtt a bensőséges megértésnek, és ezért a sokkal
nagyobb hasznavehetőségnek sokkal nagyobb lehetőségei nyílnak meg.
Mi még
csak félúton vagyunk a fejlődés létráján, így tehát érzékeink is csak félig
vannak kifejlődve. Megvan azonban a lehetőségünk, hogy meggyorsítsuk felfelé
haladásunkat ezen a létrán, kemény munkával lehetséges azzá tenni érzékeinket
most, amilyennel majd a távoli jövőben minden ember rendelkezni fog. Azt az
embert, aki ezt most véghez viszi, látnoknak, tisztánlátónak (clairvoyant)
nevezik.
Szép szó
ez: clairvoyant, tisztánlátó. Olyan valakit jelent, aki „tisztán lát”. Csakhogy
ezt a képességet rettenetesen lealacsonyították, és rosszra használták úgy,
hogy az emberek elméjében mindenféle csalással és bűvészfogásokkal azonosult:
cigányasszony alakjával, aki néhány fillérért megmondja a szolgálónak, szőke
vagy barna herceg jön el érte, hogy feleségül vegye; vagy olyan
vállalkozásokkal a városok elegáns negyedében, ahol egy százasért fellebbentik
a fátylat előkelőbb kliensek jövőjéről.
Minden
szabálytalan és nem tudományos; sok esetben nem egyéb szemfényvesztésnél és
arcátlan rablásnál. De mindig, bizonyos mértékig a jövőbe látni nem
képtelenség. Meg lehet tenni és meg is tették számtalan esetben. Ezeknek az
alkalmi „jós”-oknak kétségkívül van néha egy-egy villanásuk a magasabbrendű
látásból, bár rendesen nem számíthatnak arra, hogy megint fog jelentkezni
akkor, amikor szükségük van rá.
De
mindeme homály mögött van egy megingathatatlan tény – valami, amit ésszerűen
megközelíteni, és tudományosan tanulmányozni lehet. Sokévi tanulmány és
kísérletezés eredményeként nyomatékosan állítom, amit már föntebb írtam:
lehetséges úgy kifejleszteni az érzékeket, hogy az ember sokkal többet
meglásson ebből a csodálatos és gyönyörű világunkból. Minderről a képzetlen
átlagembernek még csak sejtelme sem lehet abban a sötétségben, amit ő
megelégedetten világosságnak nevez.
Kétezer
ötszáz évvel ezelőtt az indiai tanítók legnagyobbika, Gautama BUDDHA mondta
tanítványainak: „Ne panaszkodjatok, ne siránkozzatok, és ne imádkozzatok, hanem
nyissátok ki szemeteket, és lássatok. Az igazság mind körülöttetek van, csak a
kötést kell levennetek szemetekről, és néznetek kell; az igazság pedig olyan
csodás, olyan szép, s mindennél különb, amiről az emberek valaha álmodtak, vagy
amiért imádkoztak, és minden időre szól.”
Az ő
szavai bizonyosan még sokkal többet jelentettek, mint amiről én most írni
fogok. De ez így is egy lépés azon az úton, amely a beteljesedés dicsőséges
célja felé vezet. Ha nem is fejti még ki az egész igazságot, mindenesetre sokat
megmutat belőle. Eltávolít az utunkból egy egész csomó közkézen forgó hamis
fogalmat, és tisztáz sok olyat, amelyet titokzatosnak vagy problematikusnak
tartanak az e téren még tanulatlanok. Megmutatja, hogy mindezek a dolgok csak
azért voltak számunkra titokzatosak és problematikusak, mert alulról néztük a
dolgokat, mint elszigetelt, összefüggéstelen töredékeket, ahelyett, hogy
föléjük emelkedtünk volna olyan színvonalra, ahonnan egy hatalmas egész
részeiként tűnnek fel. Egy pillanat alatt megoldódik sok olyan kérdés, amelyen
rengeteget vitatkoztak, például az ember továbbélése halála után. Tisztázódik
sok különös dolog, amelyet az egyházak tanítanak; eloszlik tudatlanságunk, és
megszűnik félelmünk az ismeretlentől, mert ésszerű és rendezett terv kerül
elénk.
Mindezen
kívül mindennapi életünk szempontjából is új világ tárul elénk, új világ, mely
mégis része a réginek. Kitűnik, hogy – amint kezdetben mondtam – mindennek van
rejtett oldala, és hogy a legközönségesebb cselekedeteinknek gyakran olyan
következményei vannak, melyekről azelőtt nem vettünk tudomást. Megértjük a telepátiának
nevezett jelenséget, mert ahogy vannak hő-, fény- és elektromos hullámok, éppen
úgy vannak gondolathullámok is, bár finomabb anyagban hatnak, s ezért fizikai
érzékeinkkel nem észlelhetők. Ezeket a rezgéseket tanulmányozva látjuk,
miképpen hat a gondolat, és megtanuljuk, hogy a gondolat milyen óriási, jóra
vagy rosszra fordítható erő. Pedig ezt az erőt bizonyos mértékig – bár
öntudatlanul – mindnyájan használjuk, de még százszorta hatásosabban
kezelhetjük, ha működését megértjük. A további kutatás felfedi előttünk az un.
„gondolatformák” alkotásának módszerét, és útmutatást ad arra nézve, hogyan
használhatnánk ezeket akár magunk, akár mások javára sokféle módon.
Az
okkultista mindezeket a láthatatlan hatásokat gondosan tanulmányozza, és
ennélfogva cselekvéseinek eredményeit jobban kiszámíthatja, mint embertársai.
Többet tud az életről, mint mások, s józan eszét arra használja, hogy e tudás
alapján módosítsa életét. Mai életünk sok tekintetben különbözik középkori
elődeink életétől, mert többet tudunk náluk. Felfedeztük az egészségtan néhány
törvényét; a bölcs ezeknek megfelelően él, ezért az általános életkor
határozottan hosszabb most, mint a középkorban volt. Vannak még mindig balgák,
vagy tudatlanok, akik vagy nem ismerik az egészséges élet törvényeit, vagy nem
törődnek velük; azt hiszik, hogy mivel a betegségcsírákat nem látják, ezeknek
nincs is fontosságuk, - tehát nem fogadják el az új felfedezéseket. Az ilyenek
kapják meg aztán elsőnek a járványokat, s ők szenvednek legtöbbet, ha valami
szokatlan követelményt rónak a közösségre. Szükségtelenül szenvednek, mert
elmaradtak koruktól. De nemcsak önmaguknak ártanak hanyagságukkal. A
tudatlanságuk vagy gondatlanságuk okozta körülmények gyakran megfertőzik a
környéket, amelyet másképpen semmi baj sem ért volna.
Az,
amiről én beszélek, tökéletesen ugyanez, csak más színvonalon. A mikroszkóp
felfedezte a betegségcsírákat; az értelmes ember felhasználta a felfedezést, és
átrendezte életét. Az oktalan nem vette figyelembe, s úgy folytatta életét,
mint azelőtt. A tisztánlátás felfedi a gondolaterőt és sok más, ezelőtt nem is
gyanított képességet. Az értelmes ember ezt a felfedezést is felhasználja, s
eszerint rendezi be életét. Az oktalan itt sem veszi figyelembe az új
felfedezéseket. Ismét azt hiszi, hogy amit nem lát, az nem fontos. Ismét
szenved, amikor nem szükséges, mert elmaradt korától.
De
nemcsak hogy gyakran szenved valódi kínokat, hanem elszalasztja az életnek sok
élvezetét. A festészetnek, költészetnek, zenének, irodalomnak, a vallásos
szertartásoknak, a természet szépségeinek, mindnek megvan a rejtett oldala, a
fizikainál sokkal nagyobb teljessége, tökéletessége. Az az ember pedig, aki ezt
látni vagy érzékelni tudja, sok olyan élvezethez jut, amikről halvány sejtelme
sincs annak, aki tompa érzékekkel megy el mellettük.
Az
észlelőképesség megvan minden emberi lényben, csak többnyire még fejletlen.
Kifejlesztése általában sok időt és kemény munkát vesz igénybe, de nagyon
megéri a ráfordított fáradságot. Ne merjen azonban senki belefogni, akinek
indítóokai nem tökéletesen tiszták és önzetlenek, mert aki nem a
legmagasabbrendű célokból törekszik átfogóbb képességekre, átkot von magára, s
nem áldást.
De a
dolgozó ember, akinek nincs ideje rá, hogy kitartó erőfeszítéssel fejlessze ki
szunnyadó belső erőit, még sincs elzárva attól, hogy az okkult kutatásokból
eredő jótéteményekben ne osztozzon, mint ahogy élhetünk egészségen akkor is, ha
történetesen nincs mikroszkópunk. Ha nem is látjuk a betegségcsírákat, a
szakember bizonyosságából tudjuk, hogy vannak, és tudjuk, hogyan kell tőlük
őrizkednünk. Az, akinek még csak nem dereng a tisztánlátása, tanulmányozhatja
olyanok írásait, akik már elsajátították, és így munkájuk eredményeit
hasznosíthatja. Igaz, nem láthatja még mindazt a ragyogást és szépséget, amit a
tökéletlen érzékek eltakarnak, de könnyen megtanulhatja, hogyan kerülheti el a
láthatatlan rosszat, és hogyan hozhatja működésbe a láthatatlan jó erőket. Így
jóval előbb, mintsem ténylegesen látja őket, bebizonyíthatja magának
létezésüket, mint ahogy egy elektromotor kezelője megbizonyosodik az
elektromosság létezéséről, bár soha nem látta, s nem is tudja, miben áll.
Meg kell
próbálnunk annyit megérteni világunkból, amennyit csak tudunk. Nem szabad
elmaradnunk a fejlődés menetében, nem szabad anakronizmusokká válnunk azzal,
hogy nem érdeklődünk ezek iránt, amelyek pedig csak új szemszögből való
bemutatásai a legősibb bölcsességnek. „A tudás hatalom” ebben az esetben is,
mint minden másban; s ebben az esetben – mint minden másban - az erő,
bölcsesség és szeretet dicső hármasának mindig együtt kell járniuk.
Van azonban különbség az elméleti megismerés és
a tényleges meglátás között; azt gondolom tehát, hogy talán valamelyest
közelebb segíti a tanulmányozókat a valóságos felfedezésben, ha leírom számukra
a mindennapi élet egyszerű történéseinek rejtett oldalát a tisztánlátó szemével
nézve, olyan ember szemével, aki
kifejlesztette magában az asztrális, mentális és kauzális testeken át történő
észlelés képességét. Az intuíciós test segítségével nyert meglátás persze még
végtelenül nagyszerűbb és hatásosabb, de oly teljesen leírhatatlan, hogy
haszontalan volna bármit is mondani róla. Azon a színvonalon már minden
tapasztalat az emberen belül van, nem kívüle. A látomás dicsősége és szépsége
többé nem olyasvalami, amit érdeklődéssel figyel, hanem amit szíve
legbelsejében érez, mert része önmagának.