2013. október 24., csütörtök

Az imádkozás lényege és módja.



Ha hívő lélekkel megpróbálunk olyan szeretetteljessé és könyörületessé válni, mint amilyen földi működése idején Jézus volt, aki az ima által állandó összeköttetést tartott Istennel, egy boldog élményben lehet részünk. 




Viszont nekünk arra nincs felhatalmazásunk, hogy Istennél közbejárjunk másokért, de imádkozhatunk értük. Az ima teljes hódolatának különös tisztelettel és határtalan hálával hajthatunk fejet, mert megismertük Isten végtelen szeretetét, így ez számunkra az imádat tárgyát képezi. Az ima szinte a világ összes vallásában fontos és az imádat része is egyben. Ez nem azt jelenti, hogy Jézushoz imádkozunk, aki majd továbbítja az imáinkat Istenhez, hanem azt, hogy az Atyához fohászkodhatunk egyszülött fia nevében, elismerve ezzel Jézus óriási szerepét és kulcsfontosságú segítségnyújtását. Az idő múlásával az imádságra szólító lélek visszhangra találhat a bennünk, majd nagy figyelemmel követve az imádkozás lényegét válaszolhatunk Isten szavára is. Amikor az apostolok imádkozni látták Jézust, észrevették rajta, hogy milyen kimondhatatlan élmény számára az imádkozás. Ezért kérték az Urat, hogy tanítsa őket imádkozni. Ekkor Jézus megtanította az apostolokat az Atyával való beszélgetésre. Ennek ellenére a hívők többsége úgy gondolja, hogy az imádkozás lényege a bizonyos szövegek elmondása és az egyes zsoltárok eléneklése által lehetséges. Ezért unják néhányan az imádságot, de kötelezettségüknek érzik azt, hogy ügyes-bajos dolgaikat ezen keresztül elintézzék. Inkább helyesebb megoldásnak tartsuk az imádságra a feltétel nélküli barátkozást, hiszen azt az embert, akit elfogadunk, azzal szívesen mindig elbeszélgetünk, elmondjunk neki gondolatainkat, megosszuk vele örömeinket, vagy éppen bánatainkat, megbeszéljük vele terveinket, netalán gondjainkat is, miközben a következő találkozás boldogságérzetét előkészítve Istenhez is szólhatunk. Jézus földi működése idején mindenkit barátjának tartott és elvárta másoktól is, hogy barátként tiszteljék egymást. Ezért arra bíztatta őket, hogy olyan bizalommal forduljanak hozzá, mint ahhoz az emberhez, akivel bizalmas baráti viszonyba kerülhetnek. Gondoljunk csak arra, amikor a jóbarátok beszélgetnek, nem nagyon keresgetik a helyes szavakat és nem formálgatják hivatalossá a mondatokat. Gyakran félmondatokból is megértik egymás gondolatait, szándékait és cselekedeteit. Ilyenkor egy arckifejezés többet mondhat, mint a legszebb szavak egyike. Ebben a formában az imádkozás szentélményekkel teli gazdagságot adhat, amivel megőrizhetjük belső békénket és nagyon bensőséges baráti kapcsolatot teremthetünk. Hiszen az igazi barátság nem érdekközösség, hanem a valódi lelkek társasága. A barát nem valamit ad, hanem valakit, vagyis önmagát adja. Kitágítja a maga lelkének határait, így feltárulnak előtte a szeretetből való szolgálat meg sem látott területei is. Jézus semmilyen feltételt nem szabott a baráti szeretethez csak egyszerűen megmutatta, hogy kell igazán önfeledten imádkozni, amellyel szívünkben hordozhatjuk az Isten szavát. Minden imádságban fontos, hogy ne csak szóljunk Atyánkhoz, hanem Isten hozzánk intézett szavát meghalljuk. Ilyenkor nem szükséges a csodálatosan megfogalmazott szavakra figyelni, mivel elég szöveg nélkül gondolatban szólni, vagy pedig rágondolva csak együtt lenni vele. A kimondott szavak nélkül gondolkodva végzett imádkozás egyfajta elmélkedés is egyben. Tehát az imádkozás lényegének és módjának belső gondolati, szóbeli megnyilvánulásai ezek.
(Szemesi Csaba)