Amikor az életünket
meghatározó energiákról beszélünk, jó lenne tudatában lennünk annak, hogy az
idő valójában nem létezik, de ezt még Hollywood legnagyobb agyai sem tudták
igazán érthetően elmagyarázni nekünk. Nem gondolom, hogy egy blogbejegyzéssel
csodát tehetek, de azért egy kísérletet megér.
Azok az
erők, amiket folyamatosan működésbe hozunk a gondolatainkkal, az egymással
kölcsönhatásban álló energiák hihetetlenül szövevényes hálójának, a Mátrixnak a
legfontosabb elemei. Ezt úgy képzeld el, hogy amikor valamire fókuszálsz, az
kifejt egyfajta energiát, amitől ez a háló megrezdül, és mozgásba hoz egy rakás
másfajta energiát (mint amikor kavicsot dobsz a tóba és a víz fodrozódni kezd),
hogy megvalósuljon, amit akarsz.
Ha folyamatosan ugyanarra összpontosítasz, a háló mindig ugyanabba az irányba mozdul el, mindig ugyanazokat az energiákat mozgósítja, míg végül megtapasztalod, amit aktiváltál a figyelmeddel. Ha meggondolod magad (amit persze minden további nélkül megtehetsz), az Energiaháló más irányba mozdul el, a Világmindenség új irányt vesz, s kezdődik az újraszámlálás.
Onnan tudhatod, hogy mennyire csinálod jól vagy éppen rosszul a „teremtést”, hogy a vágyad és annak teljesülése között mennyi idő telik el. Mármint a mi számításaink szerinti időre gondolok.
A halálod pillanatában az első dolog, ami szembeötlik majd, hogy nem haltál meg. A másik pedig, hogy amire gondolsz, azonnal megvalósul. (Ha addig nem, akkor biztosan megtanulod, hogy a gondolatok teremtenek.) Megszűnik tehát a tér és az idő, ami valójában most sincs, csak egy illúzió, amit a születésünk óta olyan erősen ápolunk, hogy csak nagyon ritkán, leginkább álmunkban tudunk tőle elszakadni.
Biztosan neked is volt már olyan álmod, amikor érezted, hogy jelen vagy valahol, pedig nem volt ott a tested, vagy érezted valaki jelenlétét, pedig nem volt ott a teste. Vagy az egyik pillanatban még a Kilimandzsáró tetejéről nézted a tájat, a másikban pedig a bolygó legtávolabbi pontján tevékenykedtél valamit. Az egyik pillanatban valami futurisztikus jövőképet láttál, a másikban pedig világháborús katona voltál, hogy a dejá vu érzésekről ne is beszéljünk.
Sokszor sokféleképpen próbálták már szavakba önteni az idő nemlétezőségét azok, akik valamilyen módon megtapasztalták. Akár közvetítők, akár halál közeli élményt átélt emberek, de mivel ez majdhogynem ép ésszel felfoghatatlan, senki leírása nem bizonyult százszázalékosnak, illetve inkább azt mondom, hogy a többi ember számára érthetőnek. Nekem ez a megfogalmazás tetszik a leginkább Neale Donald Walsch-tól:
„Az idő nem valamiféle folyamatosság. A relativitás függőlegesen, nem pedig vízszintesen létező eleme. Ne úgy képzeld el, mint a balról jobbra haladó időfolyamatot, amely minden ember számára a születésétől a haláláig, a világegyetemben pedig egy meghatározott ponttól egy másik meghatározott pontig tart. Az idő, hogy úgy mondjam merőleges a térre. Felé és le, le és fel. Képzeld úgy, mintha egy orsó jelképezné a Jelen Örök Pillanatát. Fűzz papírlapokat erre az orsóra, egyiket a másik fölé. Ezek lesznek az idő elemei. Mindegyik elem különálló és egyedi, ugyanakkor mindegyik a másikkal egyidejűleg létezik. Minden papírlap egyszerre van ott az orsón. Ugyanannyi, mint amennyi mindig is lesz és mindig is volt… Nincsen Kezdet és nincsen Vég. Csak a Mindenség Teljessége van. Minden tapasztalatod, élményed és legmélyebb titkod ezen a VAN-on belül nyugszik.”
Amikor egy megvilágosodott ember a MOST-ról beszél, akkor erről beszél. Ez azt jelenti, hogy minden egyszerre jelen van, az idő nem mozdul, mi vagyunk azok, akik mászkálunk papírról papírra, azaz életről életre. Életednek (a korábbiaknak és későbbieknek is) mindenféle lehetséges variációja készen van már, nem te hozod létre. Amit te hozhatsz létre a gondolataiddal és az érzéseiddel, az az, hogy éppen melyik papírlap melyik pontján landoljál. Azon, amelyiken magányos és iszákos vagy, vagy azon, amelyiken sikeres üzletember? Csakis tőled függ.
Azt gondolom, hogy az időről szóló hasonló olvasmányok, még ha rendkívül érdekesek és következetesek is, nem segítik az ember jelenlegi, valósnak érzékelt életét. Szóval nem ajánlom senkinek, hogy túlságosan belemélyedjen, mert nem véletlen, hogy halálunk előtt nem tudhatunk mindent.
Mégis van valami, amit még megemlítenék. A tér és az idő valamennyi szintjén jelen van mindenki, amibe belegondolni ugyancsak nem egyszerű. Haladó olvasóimnak azt javaslom, próbálják meg, mert a sokat emlegetett lélekfejlődés lényegét érthetik meg általa: „Ha megváltoztatod azt, amit az előtted járó TE tapasztalt, a mögötted lévő TE már sohasem fogja megtapasztalni.” (Az előtted-mögötted természetesen abban a formában értendő, ahogyan egy kerékben ülhet valaki elöl vagy hátul.)
Ezen azt értsd, hogy ha ebben az életedben képes vagy sikerre vinni azt, ami megoldandó feladatként megjelenik előtted, későbbi életeidben ugyanezzel a problémával soha többé nem találkozol.
Ha folyamatosan ugyanarra összpontosítasz, a háló mindig ugyanabba az irányba mozdul el, mindig ugyanazokat az energiákat mozgósítja, míg végül megtapasztalod, amit aktiváltál a figyelmeddel. Ha meggondolod magad (amit persze minden további nélkül megtehetsz), az Energiaháló más irányba mozdul el, a Világmindenség új irányt vesz, s kezdődik az újraszámlálás.
Onnan tudhatod, hogy mennyire csinálod jól vagy éppen rosszul a „teremtést”, hogy a vágyad és annak teljesülése között mennyi idő telik el. Mármint a mi számításaink szerinti időre gondolok.
A halálod pillanatában az első dolog, ami szembeötlik majd, hogy nem haltál meg. A másik pedig, hogy amire gondolsz, azonnal megvalósul. (Ha addig nem, akkor biztosan megtanulod, hogy a gondolatok teremtenek.) Megszűnik tehát a tér és az idő, ami valójában most sincs, csak egy illúzió, amit a születésünk óta olyan erősen ápolunk, hogy csak nagyon ritkán, leginkább álmunkban tudunk tőle elszakadni.
Biztosan neked is volt már olyan álmod, amikor érezted, hogy jelen vagy valahol, pedig nem volt ott a tested, vagy érezted valaki jelenlétét, pedig nem volt ott a teste. Vagy az egyik pillanatban még a Kilimandzsáró tetejéről nézted a tájat, a másikban pedig a bolygó legtávolabbi pontján tevékenykedtél valamit. Az egyik pillanatban valami futurisztikus jövőképet láttál, a másikban pedig világháborús katona voltál, hogy a dejá vu érzésekről ne is beszéljünk.
Sokszor sokféleképpen próbálták már szavakba önteni az idő nemlétezőségét azok, akik valamilyen módon megtapasztalták. Akár közvetítők, akár halál közeli élményt átélt emberek, de mivel ez majdhogynem ép ésszel felfoghatatlan, senki leírása nem bizonyult százszázalékosnak, illetve inkább azt mondom, hogy a többi ember számára érthetőnek. Nekem ez a megfogalmazás tetszik a leginkább Neale Donald Walsch-tól:
„Az idő nem valamiféle folyamatosság. A relativitás függőlegesen, nem pedig vízszintesen létező eleme. Ne úgy képzeld el, mint a balról jobbra haladó időfolyamatot, amely minden ember számára a születésétől a haláláig, a világegyetemben pedig egy meghatározott ponttól egy másik meghatározott pontig tart. Az idő, hogy úgy mondjam merőleges a térre. Felé és le, le és fel. Képzeld úgy, mintha egy orsó jelképezné a Jelen Örök Pillanatát. Fűzz papírlapokat erre az orsóra, egyiket a másik fölé. Ezek lesznek az idő elemei. Mindegyik elem különálló és egyedi, ugyanakkor mindegyik a másikkal egyidejűleg létezik. Minden papírlap egyszerre van ott az orsón. Ugyanannyi, mint amennyi mindig is lesz és mindig is volt… Nincsen Kezdet és nincsen Vég. Csak a Mindenség Teljessége van. Minden tapasztalatod, élményed és legmélyebb titkod ezen a VAN-on belül nyugszik.”
Amikor egy megvilágosodott ember a MOST-ról beszél, akkor erről beszél. Ez azt jelenti, hogy minden egyszerre jelen van, az idő nem mozdul, mi vagyunk azok, akik mászkálunk papírról papírra, azaz életről életre. Életednek (a korábbiaknak és későbbieknek is) mindenféle lehetséges variációja készen van már, nem te hozod létre. Amit te hozhatsz létre a gondolataiddal és az érzéseiddel, az az, hogy éppen melyik papírlap melyik pontján landoljál. Azon, amelyiken magányos és iszákos vagy, vagy azon, amelyiken sikeres üzletember? Csakis tőled függ.
Azt gondolom, hogy az időről szóló hasonló olvasmányok, még ha rendkívül érdekesek és következetesek is, nem segítik az ember jelenlegi, valósnak érzékelt életét. Szóval nem ajánlom senkinek, hogy túlságosan belemélyedjen, mert nem véletlen, hogy halálunk előtt nem tudhatunk mindent.
Mégis van valami, amit még megemlítenék. A tér és az idő valamennyi szintjén jelen van mindenki, amibe belegondolni ugyancsak nem egyszerű. Haladó olvasóimnak azt javaslom, próbálják meg, mert a sokat emlegetett lélekfejlődés lényegét érthetik meg általa: „Ha megváltoztatod azt, amit az előtted járó TE tapasztalt, a mögötted lévő TE már sohasem fogja megtapasztalni.” (Az előtted-mögötted természetesen abban a formában értendő, ahogyan egy kerékben ülhet valaki elöl vagy hátul.)
Ezen azt értsd, hogy ha ebben az életedben képes vagy sikerre vinni azt, ami megoldandó feladatként megjelenik előtted, későbbi életeidben ugyanezzel a problémával soha többé nem találkozol.
(Forrás: avonzastorvenye.hu)