A halál utáni élet
bizonyítéka tovább erősödött néhány úttörő hipnoterapeuta munkája
eredményeképp, mint Dolores Cannon, Dr. Ian Stevenson és Dr. Michael Newton. A
több mint 50 évnyi, páciensekkel folytatott ülések információi dokumentálják az
emberek tudatalatti emlékeit elmúlt életeikből, és emlékeket két élet közötti
időkről, mely kutatási bizonyítékok szintén a reinkarnáció létezését támasztják
alá. Dr. Newton kifejti, hogy az emberek hipnózis alatt nem álmodnak vagy
hallucinálnak, és ebben az állapotban nem képesek hazudni. Arról számolnak be,
amit látnak és hallanak a tudatalatti elméjükben, mintha minden egy szó
szerinti megfigyelés volna. Míg hipnózis alatt vannak, lehetséges, hogy
félreértelmeznek valamit, amit látnak, de nem fognak beszámolni semmi olyanról,
amit nem éreznek szó szerint igazságnak.
"Azt is megállapítottam, hogy nem számít, hogy valaki ateista volt, mélyen vallásos, vagy bármilyen filozófiai meggyőződésben hitt, amikor a megfelelő szupertudatos hipnotikus állapotban volt, valamennyiük beszámolója összhangban volt..." Dr. Michael Newton
Érdekes módon Dr. Newton is beszámolt arról, hogy sok kliense vonakodott túl sokat felfedni az életeik közötti időkből, mintha egy univerzális etikai kódexfélét követnének, ahol az információnak nem szabadott volna kiderülni az emberiség számára egy bizonyos oknál fogva. Az évek során Dr. Newton feljegyezte a kliensei leírásai közötti hasonlóságokat, végül összerakott a folyamatról egy képet, melyen a lelkünk keresztülhalad kezdve a pillanattal, amikor "meghalunk", az "újjászületés" pillanatáig. Ezek azok a szakaszok, melyeket leírt:
1. Halál és távozás - A legtöbb ember emlékszik, hogy lenézett a testére, és látta a többi embert, ahogy gyászolnak halála fölött. Vannak, akik arról számoltak be, hogy a szeretteik körül maradtak a temetésük után. Ez idő alatt sokan úgy érezték, hogy egy fény húzza maga felé, és leírtak egy alagútszerűséget, ahova eljutottak.
2. Átjáró a szellemvilágba - Ez az a szakasz, ahol az emberek leírták, hogy egy alagúton haladtak keresztül, és a végén elérték a fényt. Az alagút helye változó, mivel egyesek szerint úgy tűnt, hogy a testük fölött jelent meg, mások elmondták, hogy a Föld fölött utaztak, hogy elérjék azt. Miután elérik az alagút végét, a legtöbben szinte mindig különböző módon írnak le gyönyörű látomásokat, zenét és tájat. Dr. Newton azt sugallja, hogy ezek a képek életünk szeretett emlékei, hogy segítsenek egy ismerős érzést adni a nyomasztó folyamat során. A fiatalabb lelkek szomorúságot vagy zavart érezhetnek ez idő alatt, és azt is elmondták, hogy vezetők jönnek, hogy segítsenek, és kényelmet nyújtsanak.
3. Hazatérés - Itt üdvözölnek bennünket azok a lelkek, akik közel állnak hozzánk. Fénylő lényekként jelennek meg, akik olyan emberek arcát mutatják, akik még "életben" vannak a fizikalitásban, mivel a lelkünk csak egy kis százalékát vetíti ki magából a fizikai testbe, így a léleknek mindig lesz egy része, ami létezik a szellembirodalomban. Ebben a szakaszban a lélek többre kezd emlékezni a túlvilágról és a korábbi életeiből, egy nagyobb nyugalom érzését adva a folyamatban. Azok a lelkek, amelyek gyilkosságot vagy öngyilkosságot követtek el, a vezetőjükkel elemzik a tetteiket, és döntenek egy megfelelő útról, hogy megkezdődjön szinte azonnal.
4. Orientáció - Az orientáció szakaszában a lélek elveszít minden sajnálkozást, kétséget, szomorúságot, traumatikus emléket az előző életéből, ahogy leírták, egy "fényzuhanyon" történő keresztülhaladás során. Ez megújítja a lélek vibrálását, és visszaállítja az eredeti rezgését. Ezután a vezetőnkkel megbeszélünk mindent, ami az életünkben történt, és döntünk arról, hogy átéljük vagy sem a várakozásainkat arról, hogyan kezeltük azokat az eseményeket, és hogy a leckéket meg kell-e ismételnünk a következő életben.
5. Átmenet - Miután befejeztük a fényzuhanyt, és végighaladtunk az előző életünkön, akkor belekerülünk valami olyanba, amit a legtöbben az egész utazás leglélegzetelállítóbb látomásaként írnak le. Itt a lelkek egy mega-központját látjuk ugyanazon szakaszban, mindegyikük gyönyörű fényalagutakon haladnak át a rendeltetési helyükre. A legtöbben ezt izgalmas pillanatként írják le, mert nincs sötétség, csak a tiszta fény, és a magunk módján mi is találkozunk a lelki családunkkal, lelkekkel, aki a fejlődésük egy hasonló szakaszában vannak, és akikkel megosztottuk az életünket. Ha találkozunk ezekkel a lelkekkel, általában összehasonlítjuk a tapasztalatainkat és tanulunk egymástól. Ők azok a lelkek, akikkel újra és újra reinkarnálódunk, különböző szerepeket játszunk egymással mint partnerekkel, testvérekkel, nővérekkel, szülőkkel, gyerekekkel stb. Néha a jelenlévő lelkek halványabbak és csendesebbek mint mások, ez azért van, mert abban a pillanatban még egy fizikai kivetülésben vannak. Egy másik fontos aspektusa ennek a szakasznak, hogy találkozunk egy nagy tanáccsal, amely felügyeli a korábbi életeinket, és még részletesebben belemegy a tapasztalatokba és a levont tanulságokba.
6. Elhelyezés - Ez a szakasz majdnem olyan, mint egy iskola, ahol a lélekcsaládok nagyobb csoportjai (akár több ezer), akik egymás körül testesültek meg ciklusokban, az előző tapasztalataikból tanulnak. Itt az emberek leírják, hogy konkrét jelenetekbe vetülnek ki előző életükben, és más emberek elméjébe, hogy teljesebb megértésük legyen a nagyobb képről. Itt érezzük, hogy mások mit éreztek, hogy megtanuljuk, hogyan okoztunk fájdalmat az embereknek bizonyos helyzetekben. Ebben a szakaszban láthatjuk, amint a lélekcsoportok körökben csatlakoznak, további ötleteket osztanak meg, énekelnek, és más örömteli eseményt tapasztalnak meg.
7. Az életválasztás - Ebben a szakaszban bekerülünk egy nagy fénygömbbe, ahol aztán kiválasztjuk a következő életutunkat. Képesek vagyunk több útvonalat is látni, és képesek vagyunk átmenetileg kivetülni ezekbe az életekbe, hogy érezzük, melyik lenne a legmegfelelőbb. Arra is képesek vagyunk, hogy gyorsan előrehaladjunk az idővonalon, hogy megnézzük azokat a kritikus eseményeket, melyek történni fognak. Néhány lélek a nagyobb kihívás megtapasztalását választja, mint például a fogyatékkal élés és a korai elhalálozás.
8. Egy új test kiválasztása - Ez a folyamat egy része az előző élet kiválasztási szakaszának, de van egy külön kategorizálás, mert ez a fizikai megjelenésre fókuszál, mellyel a következő életben fogunk rendelkezni. Ez a választás nagyban befolyásolja a tapasztalatunkat, úgyhogy rendszerint sokat gondolkozunk azon, hogy milyen legyen. Ha egy életben valaki elhízott volt, akkor valószínűleg úgy dönt, hogy a következőben sovány lesz, stb.
9. Felkészülés és beszállás - A következő életút kiválasztása után találkozunk a lélekcsoportunkkal, azokkal az emberekkel, akik szerepet fognak játszani a következő életünkben, hogy alapos tervezést végezzünk, és létrehozzuk a szinkronicitásokat és útmutatókat, melyek egész életünkön át fognak vezetni. Magasabb szintű útmutatók is segítenek megtervezni konkrét szimbólumokat, melyeket látni vagy hallani fogunk, melyek elindítanak bizonyos gondolatokat és cselekvéseket adott időpontokban. Miután a szinkronicitások eldöntésre kerültek, akkor ismét találkozunk egy tanáccsal, hogy áttekintsük a következő életünk céljait és terveit. Ez a találkozó türelemre, az igazságra, mint értékünk megtartására, és önmagunkban való bizalomra is ösztönöz bennünket a nehéz helyzetek közepette, és hogy elkerüljük, hogy belemerüljünk a haragba és a negativitásba.
10. Újjászületés - Az emberek beszámolója szerint ugyanazon az alagúton át utaztak vissza a Földre, melyen eltávoztak, belépve az anya méhébe. Ötéves koráig a lélek képes elhagyni a gyermeki testet, és találkozni más lelkekkel ha jónak látja, de visszakerül a testbe, ha bármilyen zűrzavar lép fel. Az első néhány évben a lélek azon fog dolgozni, hogy integrálja energiáját az agyba.
Az életeink közötti tapasztalataink ezen vázlata több évtizedes értékes kutatáson alapul, és ahogy Dr. Newton és más hipnoterapeuták állítják, az emberek a hipnotikus állapotban sohasem fognak hazudni, és csak azt fogják leírni, amit valóban látnak. Hogy van az, hogy szinte mindenki, aki hipnoterápián ment keresztül, vagy akinek halálközeli, testenkívüli élménye volt, függetlenül attól, hogy milyen vallási vagy kulturális háttérrel rendelkezett, annyira hasonló tapasztalatokról számol be? Talán csak véletlen egybeesés? Hogyan lehet, hogy olyan emberek is emlékeznek ilyen jellegű tapasztalatokra, akik a klinikai halál állapotában voltak? Ezeket a fajta kérdéseket csak a tudomány és a spiritualitás egybeolvadása képes megválaszolni. Az elkövetkező években tanúi leszünk több ilyen összetalálkozásnak a látszólag két független terület között, ami végső soron közelebb visz bennünket az élet, a halál és a tudat megértéséhez, ahogy ezelőtt még sohasem történt.
(Forrás: Collective Evolution)
Dr. Robert Almeder
filozófiaprofesszor beszél a reinkarnációról és Dr. Ian Stevenson
munkásságáról.