Törvény: úgy irányítsd minden tettedet és minden szavadat, hogy senkinek ne avatkozzál be szabadakarati elhatározásába.
Szabály: Teremtsd meg magadnak a belső nyugalom pillanatait, és tanuld meg ilyenkor a lényegeset megkülönböztetni a lényegtelentől.
Naponta legalább öt percre olyan területre kell koncentrálni, ami nem a mindennapi feladatok körébe tartozik. Ebben a legalább öt percben lelkünk előtt vonultassuk el örömeinket, szenvedéseinket, gondjainkat, tetteinket és tapasztalatainkat. Ezeket most szemléljük mintegy kívülről és felülről, mintha nem is velünk történtek volna meg, hanem valaki mással. Idegenként kell szembesülnünk önmagunkkal. Bíráló belső nyugalommal vizsgáljuk önmagunkat! Sorsunk régebbi eseményeivel ezt könnyebb megtennünk, mint a jelenlegi eseményekkel. Ilyenkor az a belső erő a lényeges, amivel megtaláljuk, megteremtjük magunkban a belső nyugalmat. Ennek a megtapasztalásnak időre van szüksége, érnie kell. Az érés abban mutatkozik meg, hogy „fölöttes énem” irányítja életemet, és nem sodornak a külső körülmények. A korábban félelmet keltő jelek már nem lesznek félelmetesek. „A tanítvány kezdi biztosan és határozottan irányítani élete hajóját az élet azelőtt őt ide-oda dobáló hullámain.”
Az ilyen nyugalom és biztonság hatással van az ember egész lényére is, ennek következtében megerősödik a belső ember és vele együtt erősödnek meg a magasabb megismeréshez vezető képességek is. Az ilyen irányú fejlődéssel lassanként elérkezik a tanítvány arra a pontra, ahol ő határozza meg, hogy milyen hatással legyen rá a külvilág. Ki kell fejlesztenem a képességet, hogy csak a saját magam által meghatározott módon engedjem közeledni magamhoz a külvilág benyomásait és csak akkor lehetek a szellemtudomány tanítványa. Erre komolyan kell törekednünk! Nem is az eredményre kell ügyelni, hanem a törekvésnek kell töretlennek lennie. Ennek a csendes szemlélődésnek életszükségletté kell válnia.
Eleinte a gondolatvilág uralja a lelket, majd lassan, mint aki bizonytalanul keresi egy ösvényen az átjárót, közelít a boldogító érzés. Olyan ez, mint amikor a nap bujkál a felhők mögött. Egy idő után a gondolatvilág olyan valósággá válik, mint a fizikai világ. Ilyenkor úgy kezeli a gondolatokat, mint a tárgyakat. Majd bekövetkezik az az idő is, amikor a gondolatvilágot már magasabb rendűnek tapasztalja meg, mint a fizikait. Belátja a tanítvány, hogy a gondolatok nem csupán árnyképek, hanem rejtett lények szólnak hozzá rajtuk keresztül. Kezdi már hallani a csendből feléje csendülő beszédet. Azelőtt csak a fülével hallott hangokat, most pedig már a lelkével hallja. Amikor először éli át ezt a pillanatot, a legnagyobb boldogság tölti be. Egész külső világát elárasztja a belső fény. Új életet kezd élni. Egy isteni és egyben Istennek tetsző világ árad a lelkébe…. Most már tudja, hogy ha dolgozik vagy szenved, egy nagy, szellemi, kozmikus összefüggés érdekében teszi.
A meditáció olyan út, amely az embert saját lénye örök, elpusztíthatatlan magvának meglátásához és megismeréséhez vezeti.
(Rudolf Steiner - Hogyan jutunk a Magasabb Világok megismeréséhez?)