A szférák zenéje és az ember

Állandó zajban élünk: különböző magasságú és erősségű hangok vesznek körül minket. Legtöbbjüket annyira megszoktuk, hogy szinte már észre sem vesszük őket. Mint például a víz csobogását, a madárdalt, a léptek zaját, a pohár csengését, a zsanérok nyikorgását, a motorzúgást, vagy az emberi hangot. E zajok alkotják mindennapi életünk hátterét. Azonban a csendet is éppúgy hangnak tekinthetjük, még ha teljesen más is a rezgése. A kozmosznak szintén megvan a saját hangja, melyet az egész világegyetem zeng, csak hallásunk nem képes felfogni ezt az örömkórust.

A kozmoszban a harmónia törvénye uralkodik. Minden teremtmény tapasztalja – tudatosan vagy öntudatlanul –, hogy élete kapcsolatban áll az istenek életével. A távoli múltban az ember azt hitte, hogy e harmonikus kölcsönhatás megtörése kárt okoz a mennyei világban, és haragra gerjeszti az isteneket. Ezért a teremtmény rezgésének hasonlítania kell az egész teremtés rezgéséhez.

A hangok, mint erők, kapcsolatban állnak egymással.

Püthagorász számára a zene különböző magasságú és távolságú, megszakított és folyamatos hangok mozgása. A hangközök, a távolságok szerinte szorosan összefüggenek a kozmosz harmóniájával és az emberiség szellemi fejlődésével. Püthagorász szerint például a Hold a Földtől egy egész hangnyi (nagy szekund) távolságra van. A Hold és a Merkúr, valamint a Merkúr és a Vénusz között félhangnyi (kis szekund), míg a Vénusz és a Nap között másfél hangnyi a távolság. A Nap és a Mars között egy hang, míg a Mars és Jupiter, illetve a Jupiter és a Szaturnusz között egy-egy félhang van. A Szaturnusz és az Állatöv között is másfél hangnyi a távolság. E hangok összesen egy oktávot tesznek ki, amely a világegyetem harmóniájának az alapja.

Porphürosz, Püthagorász életrajzírója beszámol arról, hogy óráit Püthagorász lantjátékkal és régi dalok éneklésével kezdte. Egyrészt azért, hogy tanítványaival elfeledtesse gondjaikat, megnyugtassa kedélyüket és elcsitítsa szenvedélyeiket, másrészt pedig, hogy az isteneket zenével dicsőítse. A harmonikus hangok közvetlenül és pozitívan hatnak az éterekre, és segítenek saját rendszerünk hét húrját helyesen felhangolni és odavonzani a hozzájuk tartozó hangokat. E hatás halvány tükröződését láthatjuk minden kor és nép vallásos szertartásaiban is.

Mivel minden fajnak sajátos éteri tulajdonságai vannak, a különböző népek hangszerei és hangsorai is különböznek. Egyes országokban a ritmikus hangszerek uralkodnak, más területeken főleg a dallamra helyezik a hangsúlyt. Minden népnek megvan a saját zenéje. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy az adott zene együtt rezeg az isteni harmóniával és pozitív hatást fejt ki.

(Forrás:lectorium.hu)