Ha megvizsgáljuk cselekedeteink rugóját,
konfliktusaink, gátlásaink, külsõ és belsõ bonyodalmaink viharos idegéletünk
eredetét, minden esetben rátalálunk a démoni elemek zsarnoki uralmára.
E démonok sokszor õszintén magasrendû
szándékaink és jobb belátásunk ellenére alig elviselhetõ belsõ válságokba
sodornak bennünket. A mélypszichológia szellemünk elõtt láthatóvá teszi,
tudatosítja ezeket a démonokat. Kinyomozza nevüket. Elárulja legkarmosabb
dühvel védett titkukat ; azt ugyanis, hogy sebezhetõségük függõségükben van.
Létük pusztán sóvárgás és indulat. E határtalan, õrjöngõ éhséghez eszközöket,
testet az ember ad nekik. Az ember karjával ölelnek, kezével ütnek, ölnek,
marcangolnak. Az ember érzékein, idegein át ízlelik a kéj és kín, az öngyilkos
félelem extrém ízeit. Amilyen mértékben alávetjük magunkat befolyásuknak olyan
mértékben uralkodik el bennünk e démoniság alapjellege, az anarchia, amilyen
mértékben erõtlenedik a szellemi kontroll s a fizikum egészséges
egyensúlytörekvése, olyan mértékben nyer hatalmat a szervezetben különféle
betegségek tömege szervi bajoktól a szorongásos neurózisig és idegösszeomlásig.
Most lássuk e folyamatot gyakorlattá fordítva!
Hogyan nyer a démon fokozatosan hatalmat fölöttünk? Milyen módon engedünk át
neki egyre több területet? Miképpen tesszük lehetségessé számára a besurranást
intellektusunk klauzúrájába, ahol azután énünket megbénítja, detronizálja, s
ezzel létrehozza a kaotikus érzelmek, indulatok és szenvedélyek pusztító
diktatúráját.
Mindenekelõtt tudnunk kell, hogy a démon
láthatatlan, s minden cselekvése álcázott. Célja felé nem hirtelen tör, hanem
fokról fokra, mégpedig az ösztönök hüllõravaszságával.
A szervezet központja az agy. Mindenfajta
életmûködés az agyból indul ki, és minden benyomás oda érkezik be. A látható
organizmus mögött álló magasabb impulzusok is e precíziós közvetítõ állomáson
keresztül hatolnak a fizikumba, tehát az érvényesülést keresõ mélységi erõknek
sincs módjukban megkerülni.
Az akaratnak, amely uralomra tör, legelõször az
ember gondolkodását kell befolyásolnia. A gondolattartalom, az agyat átható
szellemi atmoszféra az az absztrakt esszencia, amely a tudattalan mûködési
parancsokkal együtt szétárad, szétsugárzik a szervezetben, és determinálja
egész magatartását.
Kóros irányú megváltozása katasztrófát jelenthet nemcsak idegéletében, hanem
fizikai szervezetében is.
Ha egy impulzus e gondolatközpontba hatol,
megrögzõdik, és atmoszférát teremt, azt a homályban tevékenykedõ démoni elemek
már megvalósíthatják az organizmusban. Legális módon polgárjogot nyertek rá.
Mûködésük tehát kettõs. Különféle szubjektív, érzelmi hatásokon keresztül
megadják az impulzust, vagy egyszerûen a külvilágból érkezõ negatív
benyomásokat mélyítik el névtelen indulatokká, szorongássá, azután a gondolattá
született romboló szándékot véghezviszik.
Vegyünk példaképpen egy olyan embert, aki a
világgal és önmagával diszharmonikus viszonyban lévén, minden benyomást, amely
éri, keserû, sötét, baljóslatú szentenciákká ültet át. Furcsa kielégülést talál
abban, hogy sérelmeit, véleményét a legmérgesebb, legmaróbb fogalmakba
öltöztesse. Ezek a fogalmak gonosz, csüggesztõ, életkedvõrlõ tartalomtól
gõzölögnek, s olyan légkört árasztanak, mint egy hullakamra. S ott rögzõdnek az
agyban, ahonnan az összes mozgató- és érzõidegek fõvezetékei, csatornái
nyílnak. Ennek következtében mi történik? Az egész pszichikai és fizikai
szervezet kezd fokozatosan hozzáalakulni a szerencsétlen vezérideához. Az olyan
ember magatartása, viselkedése, külsõ és belsõ légköre olyan, hogy kedélyélete,
depressziója állandósul. Átmeneti kellemetlenségekbõl tartós nehézségek válnak.
A körülmények mintegy varázslatra halmozni kezdik a "pesszimisztikus"
világnézet igazolását. Ez azonban nem elég. Emésztési zavarok esetleg cukorbaj
lép fel nála. A sok ráhalmozódó baj levertté, elkeseredetté teszi. Lefogy.
Rosszul alszik. Ólmosan fáradt. Nincs munkakedve. Nincs ötlete. Ingerült.
Tartása esett, görnyedt. E görnyedt, rejtõzõ, védekezõ tartás következtében nem
lélegzik rendesen, s szervezete oxigénegyensúlya felborul. Az oxigénszegénység
valóságos vérszegénységhez vezet, és ez további kórságok egész lavináját
zúdítja rá. Ráadásul minden barátja elfordul tõle. Nincs senkinek türelme
hozzá. Panaszait elhárítják, láthatólag unják. Állása is veszélybe kerül.
Családjával összevész. Egyedül van "az aljas, önzõ, könyörtelen világ
közepette, testi-lelki nyavalyáknak kiszolgáltatva". Íme, az ábra.
Micsoda dühödt tiltakozást váltanánk ki vele,
ha ezen a ponton rámutatnánk, hogy zuhanó, szétbomló szervezete, rossz sorsa
meglódítója maga az áldozat volt. Hogy belõle vetült drámájának minden
mozzanata. Ítéletét õ szövegezte meg, õ adta át a végrehajtó szerveknek:
ösztönei, indulatai, szubjektív, zûrzavaros érzésvilága démoniak. A többi
esemény már ebbõl következett. Kedvetlensége kedvetlenséget szült iránta.
Bizalmatlansága bizalmatlanságot eredményezett, ez pedig visszahatott
önbizalmára, és megmérgezte. Ügyetlenné, félszeggé vált. Minden feléje irányuló
mozdulatból támadást lekicsinylést vélt kiolvasni, tehát
"elhárított", õ provokált elõször. Nyugtalan, elégedetlen, szorongó
áramoktól túlfeszült idegrendszerébõl harapós szikrák pattantak minden irányba,
de környezete ennek következtében való elhúzódását, menekülését látva, õ érezte
magát megvetettnek, üldözöttnek. Hibát hibára halmozott. Görcsös, idõszerûtlen,
kétségbeesett kísérleteket tett a belõle folyó akciók reakcióinak erõszakos
leküzdésére. Pózokat öltött, ágált, nevetséges túlzásokba esett vagy
siránkozott, indulatkitörésekkel zsarolt, mire hóbortos, árnyakkal hadakozó
futóbolondnak nézték. Még olyan jóakarói is megrendültek benne, akik addig
sajnálták, és próbálták megérteni állapotát.
A végtelenségig lehetne sorolni, elemezni az
egyetlen végzetes mentális expozícióból eredõ és minden irányban kiterjedõ
láncreakciókat, amelyek az ember testi és lelki erõit felmorzsolhatják. A fenti
példa szinte kibogozhatatlan bonyodalmakká szövõdött csõdtömegének magjában
mindössze néhány, szokássá lett, mágikus erõvel beidegzõdött gondolat sötét
formulája izzott, s e formula hatott ragályhordozó baktériumoknál gyilkosabb
kórokozóként. A példát persze szándékosan rajzoltuk fel ilyen éles vonásokkal
és drasztikus színekkel, hogy tudatosítsuk lazára engedett, felelõtlen
gondolkodásmódunk veszélyeit.
Át kell értenünk végre
teljes súlyában, hogy minden testet öltött dolgunk nemzõje a gondolat, nemzõje
betegségeinknek, kudarcainknak, balsorsunknak is. Egészséges, konstruktív,
harmonikus gondolatok egyensúlyt hoznak létre szervezetünkben éppúgy, mint
körülményeinkben.
(Szepes Mária: A mindennapi élet mágiája)