Szellemi szempontból nézve, amikor valaki
megszületik a fizikai síkra, előtte a szellemi lények világában, az angyalok
világában készítik őt elő a születésre. Amikor megérkezik egy gyermek, úgy kéne
rá tekinteni a szülőknek és a környezetnek, hogy ők folytatják a szellemi
lények munkáját.
A szellemi lények elkezdenek valamit,
felkészítik a lelket a testet öltésre, ellátják jó tanácsokkal, segítik,
feltöltik őt. S amikor megszületik az emberek világába ez a lény, az angyalok
munkáját folytatják az emberek. A halálnál ennek pont a fordítottja történik.
Az eltávozás után rögtön a szellemi világ, és ennek a lényei, az angyali lények
körébe kerül az ember. A halál előtt a hozzátartozóknak úgy kéne tekinteniük,
hogy ők mintegy előkészítik a munkát, előkészítik a lelket arra, ami majd a
halála után várja őt. Születésnél az ember fejezi be azt a munkát, amit az
angyalok elkezdtek, a halálnál pedig a hozzátartozóknak kellene előkészíteni
azt a munkát, amit majd az angyalok folytatnak. Amilyen szeretettel
körülvesznek egy gyermeket, aki megérkezik erre a világra, és próbálnak minden
jót megadni neki, legalább ilyen szeretettel kéne körbevenni a haldoklókat,
akik készülődnek átlépni a bardóba, a köztes létbe. Ez nagyon fontos, hiszen ha
egy haldokló úgy érzi, hogy őt szeretik, odafigyelnek rá, akkor sokkal jobb
lelkiállapotban lép át a köztes létbe, s az, hogy valaki milyen lelkiállapotban
lép át a halál kapuján, meghatározza a halál utáni létnek egy elég nagy
szakaszát.
Szellemi szempontból nagyon fontos lenne, hogy a halott embertől való búcsúzás - maga a szertartás, és azok a jelképek, (a koporsó és minden egyéb) amelyek a temetésnél előjönnek - a hozzátartozókban a halhatatlanság tudatát erősítsék. Úgy kellene a szertartást kialakítani, hogy azt tudatosítsa a hozzátartozókban és a gyászolókban, hogy csak egy átlépés történt. Sajnos a mai fekete színű, négyszögletes koporsók nem ezt erősítik.
Szellemi szempontból nagyon fontos lenne, hogy a halott embertől való búcsúzás - maga a szertartás, és azok a jelképek, (a koporsó és minden egyéb) amelyek a temetésnél előjönnek - a hozzátartozókban a halhatatlanság tudatát erősítsék. Úgy kellene a szertartást kialakítani, hogy azt tudatosítsa a hozzátartozókban és a gyászolókban, hogy csak egy átlépés történt. Sajnos a mai fekete színű, négyszögletes koporsók nem ezt erősítik.
Mivel halála után az ember 40-50 napon át itt
van közvetlenül a Föld közelében, nagyon sok eseményt nyomon követ, ami
történik. S ami egy érdekes momentuma a halál utáni eseményeknek, hogy az ember
általában részt vesz a saját temetésén. Ebben a 40-50 napban, ameddig optimális
esetben halál után itt a Föld-szféra körül megtalálható az elhunyt lelke, szelleme,
általában lezajlik a temetési szertartás. És mivel mindenkit izgat a saját
temetése, végig is nézi azt. A halál után kitágulnak az ember érzékszervei, az
elhunyt belelát az emberek lelkébe, gondolataiba. És nagyon sokszor egy ilyen
temetési szertartáson derül ki, hogy kivel milyen volt valójában a viszonya.
Életében becsaphatták, félrevezethették őt, de amikor meghal valaki, úgy
kiélesednek az érzékszervei, hogy belelát az itt maradottak lelkébe, a
gondolataiba, érzéseibe, és látja, hogy melyik emberben ő milyen érzéseket,
emlékeket hív elő. Ez sok esetben nem túl kellemes, nagy csalódásokra ad
lehetőséget, de ugyanakkor az őszinteség pillanata is. Megtudja az ember -
legkésőbb halála után -, hogy kivel milyen volt a kapcsolata.
A temetési szertartást tehát látja az elhunyt
is, emiatt úgy kellene azt kialakítani, hogy ne csak az itt maradottaknak
legyen segítség, hanem számára is. Nagyon fontos, hogy olyan módon legyen a
szertartás kialakítva, hogy a megjelenő színekből és formákból, ő olyan erőket
tudjon felvenni, amelyek segítséget jelentenek neki. Szellemi szempontból a
koporsónak, amelybe a holttestet fektetik, hasonlónak kellene lennie, mint a
pillangónál a bábnak, amelyben az átalakulás végbemegy. A mai koporsók a
feketeségükkel, a négyszögletességükkel nem erősítik a halhatatlanság tudatát,
és az elhunytnak sem nyújt segítséget ez a forma. Meglepő lehet, de szellemi
szempontból a helyes koporsóforma, amely mind a hozzátartozók, mind az elhunyt
számára a legtöbb segítséget adná, az ötszög alakzat. Az ötszög, a pentagram az
ember jelképe, egy olyan emberé, aki már bizonyos erkölcsi és szellemi elveket
az életében megvalósított.
Annak is jelentősége van, hogy a koporsó két
részből áll, van egy alsó rész és egy felső rész. A koporsó alsó része a földi
világot, a földi világgal való kapcsolatot jelképezi, a felső rész pedig az
éggel, az égi világgal való kapcsolatot. A két rész között ott van a halott
ember fizikai teste, mint egy híd. Ha a koporsó alsó és felső felét úgy
tekintjük, mint a földi és az égi világ jelképét, őket összekötőként ott van az
ember alakja.
Szellemi szempontból az is lényeges, hogy
milyen színű az a koporsó, amelybe elhelyezik a holttestet. A legjobb az lenne,
ha a koporsó alsó része az egyes csakra színét hordozná, hiszen az egyes csakránkon
keresztül tartjuk a kapcsolatot a Földdel, a fizikai világgal: ez a vörös szín.
A felső résznek pedig koronacsakra színűnek, tehát lilának kellene lennie. Egy
másik lehetőség, ha a koporsó alsó része szürke színű lenne, a felső pedig
égszínkék. A színek révén egy képszerű összeköttetés alakulhat ki a
szellemivel, ösztönös kapcsolat létesülhet a magasabb világokkal. Egy fekete
koporsó nem tud helyes kapcsolatot létrehozni az ember és a szellemi világ
között. A fekete a fény hiánya, ezáltal azt sejteti, hogy a halállal a teljes
vég következik be, a halál a végső megsemmisülés.
(Napfényes Élet
Alapítvány - Váradi Tibor előadása alapján)