„Isten olyan kör,
melynek mindenütt van középpontja, kerülete azonban sehol.”
Azt hiszem ezt az
Univerzumra is elmondhatjuk, nem csoda hát, ha sokáig a geocentrikus világkép
irányította az emberek gondolatait, hisz szellemi szinten ez működik
mindannyiunk életében. Saját asztrális
gömbünkkel mi vetítjük ki saját tapasztalási terünket, és ennek
helyén is változtathatunk. De a csillagászati megfigyelések azt is mutatják,
hogy szépen lassan minden távolodik Naprendszerünktől, így testünktől is. Így
kell elszakadnunk lassan a bolygónkon felépített kötelékeinktől, hogy
hazatérjünk.
Számtalan út vezet a
végső megvilágosodás élményéhez,
és addig is mindennap megvilágosodhatunk valami apró dologra. Jegyezzük meg jól, a bölcs a bolondtól is tanul, a bolond még a
bölcstől sem. Ha ezt tartjuk szem előtt, előbb utóbb tisztán
fogjuk látni, hogy mi mindannyian abban hiszünk, amit rezgésszintünktől függően megteremtettünk elménkkel. A Teljességhez közelítve
kitágul elménk és megértjük, mindenkinek igaza van. Észre fogjuk venni, hogy a
feloldhatatlannak tűnő ellentétek tökéletes egységet alkotnak a gyakorlatban.
Mindannyinkat a
tapasztalásvágy indított útnak ebbe a világba.
Valószínűleg a nagy
Ősrobbanás után
több kicsi is volt, de nem mindegyik lett életképes tapasztalati tere a Szellemből kiszakadt lélekcsoportoknak. Mi egy élő Univerzumban élünk, ahol
hosszú ideje a fejlődés útján haladunk, meghalunk, majd újjászületünk, majd
újra elhagyjuk a tervünk beteljesítésére már alkalmatlan testet, és újat
választunk mindaddig még végül a polaritás skálájának emocionalitását tudatosan
megéljük, és megértjük.
Ez akkor következik be,
mikor kialszik bennünk a jó és a rossz küzdelme, a vívódás magunkkal és a
világgal, mikor egységes derűvel tudunk megélni mindent. Akkor rezgésszintünk
olyan magas lesz, hogy többet már nem kell leszületnünk.
Nem is tudnánk már,
hisz karmánk is kialszik addigra, és a vágyak sem kötnek majd minket ehhez a
térhez, melynek rezgésszintjét addigra messze meghaladjuk, kialszik személyiségünk.
Ha még kötődünk a bolygóhoz mindezek után,
Lelki Vezetőkként tevékenykedhetünk a Földszellem síkján. Ha valaki letudta
karmáját, de vágya nem aludt ki, és szeretne más létformákat megtapasztalni,
akkor lehetősége nyílik magasabb rezgésszintű égitesteken leszületni. Ha
viszont teljesen megszűntek kötelékeink, duálunkkal
egyesülve felemelkedünk az Egységes
Szellem rezgéssíkjára, ahol egybeolvadunk Istennel.
„Isten forrás, hiszen
minden belőle árad,/ S belé majd visszatér: ezért mondd óceánnak.”– szólt bölcs Angelus Silesius (1624–1677) epigrammája
a XVII. században.
Volt azonban a
keresztény kultúrkörben más is, aki hasonló bölcsességeket még nála is korábban
foglalt írásba. Eckhardt mester
(1260 k.–1328 k.) neve fémjelzi a keresztény misztika tudatosságát.
Felbecsülhetetlen bölcsességéből, amit prédikációkban fogalmazott meg, most
csak egy rövid idézetet emelek ki: „Lenne
bár ezer személy, az sem lenne más, csak egység ahol Isten van, ott van a lélek
is, és ahol a lélek van, ott van Isten.” Isten a Biblia szerint a szavával teremtette a
világot. Nem is találhatnánk szebb metaforát arra, ami történt!
Rezgések indultak el,
mert teremteni vágyott a Szellem. Megtapasztalni egy másmilyen létezést önmagán
belül. Magán belül, hisz most sem vagyunk elszakítva tőle! Hogyan is lehetnénk,
hisz ő a hajtóerő, aki önmaga szintjére visszavár minket. Ne úgy képzeljük el,
mint óvó apát, hanem mint Fényt, aki saját képére teremtett minket. De nem a
testünket! A lelkünk istenképmás, a test korlátai közt. Fizikai lényünk már a
saját teremtményünk, mert mi a tudás
fájának gyümölcsét megízleltük, és a fizikai tapasztalási teret
választottuk.
A Teremtő számunkra úgy
nyilvánul meg, mint Szupertudat,
aki néha felszínre tör Felettes
Énünk instrukcióin át, intuíciónk
által. Ő nyilvánul meg bennünk akkor, mikor önzetlen szeretetet érzünk a világ
teremtményei iránt, „mert az
Isten szeretet” és ez az érzés visszavezet minket hozzá az Örökhazába.
Mi élőlényekként
magunkban hordozzuk azt a kódot,
ami segíti megtalálni utunkat az Egységbe.
Mégis szabad akaratunk
van, mi dönthetünk az életek közt a Földszellem
síkján, hogy előző életeink hibáiból mennyit akarunk rendbe hozni a következő
testünkben, hogy milyen emberek közt tudjuk ezt megvalósítani, és hogyan tudunk
közelebb kerülni a végső igazságokhoz. Az általunk előre megtervezett életút, –
a Sors – bizonyos
korlátok közt életünkben is módosul, attól függően, melyik irányba lépünk
tovább az élet nagy útelágazásainál. Ha rosszul döntünk, az ok és okozat törvénye
visszahat ránk, és előbb-utóbb szembesülünk tetteink következményével, legyen
szó akár kikerült feladatról, vagy új karmáról.
Persze magasabb
szintről tekintve nincs is rossz döntés, mert tegyünk bár akármit, az mégiscsak
a végső megértés útjára vezet minket, csak talán tízezerszer több szenvedés
által. Tehát csak a mi döntésünk, mikor és milyen formában próbálunk lépést
tenni a megtisztulás útján
(forrás: indigokor.eoldal.hu)