Mert se a
spirituálisnak
gondolt,
se
a
világinak
gondolt
élet
nem
elválasztható
egymástól.
Kérdés: Miért nehéz egyszerre spirituális úton járni
és világi életet élni?
Válasz: Mert a legtöbb spirituális embernél a
spiritualitás arról szól, hogy szeretne egy kicsivel kényelmesebb és kevesebb
szenvedéssel járó életet. „Egyre jobban” szeretne lenni, mert a programozottság
azt mondja: soha nem lehetsz tökéletesen hosszan rendben, mert mindig jön
valami probléma, amit meg kell oldanod, amit nem szeretnél, és ezeket kezelned
kell. Majd akkor leszel tökéletesen boldog, ha pont pont pont. Ide, a pontok
helyére be lehet tenni a megvilágosodást, a Mennyországot, vagy bármi mást. A
spiritualitástól az ember azt várja, hogy minden problémára megoldást nyújt
majd valami láthatatlan erő vagy a vak hit.
A legtöbb esetben erről van szó. Van, aki új számítógépes
kütyükért rajong, és van, aki az autókért van oda, és vannak spirituálisnak
hívott emberek, akik valamiféle ezoterikus dolgokban élik ki magukat, majd
ezeket a dolgokat egyfajta szebb és rózsaszínűbb köntösbe bújtatják, mintha
különb és jobb lenne ez a nem-spirituális dolgoknál. Természetesen ez az esetek
legnagyobb részében van így, de nagyon sok spirituális irányzatnál (is)
megjelenik, hogy a „miénk a jobb”, „mibennünk több a szeretet, mint a
hétköznapi emberekben”, „mi milyen fennköltek vagyunk, hogy ilyen magasztos
dolgokkal foglalkozunk”. Ezek persze erős sarkítások, de a bölcs olvasó meg
tudja találni önmagában is ezeknek a nyomait.
Vegyünk egy „hétköznapi” esetet, aki nagyon
szereti az új telefonját, és évről évre újabb telefont vesz magának, a legújabb
bigyót, hogy még többet tudjon, még többre képes legyen. Ez őt örömmel tölti
el, ennek számára értéke van, holott lehet, hogy más ezt értéktelennek látja.
Ugyanakkor a telefon önmagában egy roppant hasznos dolog, nincs vele semmi baj,
csak ebben az esetben túl van értékelve.
Ugyanígy van ez a legtöbb spirituális embernél:
találkozik valamilyen szellemi vagy new age-es dologgal, és ezt túlértékeli.
Mindenét odaadja, mondjuk egy eszméért, amivel jobb embernek érezheti magát –
mint a telefonos emberünk, aki jobb embernek hiszi magát, mert jobb telefonja
van. Persze mind a kettő egyfajta hazugságon alapul.
Ebből a szempontból a legtöbb spirituális ember
– természetesen a kedves olvasó nem tartozik ide – egyfajta menekülésre
használja a spiritualitást. Egy kicsit jobb lehet a világ, ha elhiszem, hogy ha
naponta mantrázok, akkor szebb lesz. S igazából ugyanaz a személyiség marad
továbbra is, de elhiszi, hogy ő jobb és tesz valamit a világért – ez roppant
spirituális. Ismétlem, nem magával a telefonnal vagy az adott tanítással van a
baj, hanem annak túlértékelésével. Természetesen, mert az ember általánosságban
keresi azt a törvényt és igazságot, ami minden válaszra megadja a választ, és
vigaszt nyújt.
És akkor jön egy életesemény, ami előhívja a
VALÓDI ént a túlértékelt felszín mögött, és megmutatkozik az ember valódi arca…
és kiderül, hogy ezek a spiri dolgok mégsem működnek úgy, ahogyan elvárjuk
őket. Legtöbbször csalódás követi mindezt, ami általában azt mondatja: nem
vagyok elég jó, még jobban kell csinálnom, még többet kell szeretnem, még jobb
gyógyítónak vagy bárminek kell lennem.
Nos, – és egyben utalnék az írás elején feltett
kérdésre – ezért nehéz spirituális úton járni és világi életet élni: mert se a
spirinek gondolt, se a világinak gondolt élet nem elválasztható egymástól. Ez a
spirituális világ nagy illúziója. Hogy el lehet menekülni ebből a valóságból.
Hogy majd egy másik dimenzióban jobb lesz, és megoldódnak a problémák.
A lélek hatalmas erőket fektet abba, hogy ide
jöhessen – majd történik egy kis szerelmi csalódás, üres pénztárca vagy más
KIHÍVÁS, és azt mondja: nem meditáltam elég erősen, nem elég erős a
spiritualitásom. A következő dimenzió pedig – és ezzel lehet, hogy
elkeserítelek – de tartalmazza ezt a dimenziót. Ennek alátámasztása egy
könyvben vagy egy hosszabb kurzuson lehetséges, sajnos kinövi ennek a cikknek a
kereteit. De a lényeg az, hogyha ahogyan a harmadik dimenzió is tartalmazza a
második dimenziót, ugyanúgy az a nézőpontváltás (dimenzióváltás) amit sokan
várnak valójában nem ennek a dimenziónak az elhagyása, hanem egy kitágítása.
Ami tartalmazza a harmadik dimenziós kihívásait. Tehát, nincs kiút ebből a
dimenzióból, nem tudsz elmenekülni a problémáid elől…
S azt gondolom, hogy a legtöbb ember
(akármilyen világnézete is legyen) egyszerűen csak el akar menekülni a
kihívások elől, nem szeretne kihívást, negatív életeseményt, és erre keres
megoldást. Ugyanakkor ezen bizony keresztül kell mennie annak, aki keresi magát
ebben a hatalmas spiri-ezo útvesztőben. A veszélyt az rejti magában, hogy
nagyon beragad az ember egy-egy eszmébe. De ez a beragadás sokszor egész
ÉLETIDŐKET emészt fel. Amivel nincs baj, csak az a kérdés: szabaddá tesz téged
az adott spiri dolog, vagy elvesz tőled (vagy másoktól) valamit?
Tehát, összegezve: ha azt érzed, hogy nehéz
egyszerre spirituális és valódi életet élned, akkor valószínűleg szeretnél
elmenekülni önmagad vagy a világ dolgai elől. Csak te nem mondjuk a füves
cigihez nyúltál, hanem más – magasztosabbnak tartott – eszméhez. Természetesen
nem magával az adott hitrendszereddel van a gond, hanem azzal, hogy mire és
hogyan használod. De szeretnélek megnyugtatni, hogy ezen szerintem mindenkinek
keresztül kell mennie, ami a felébredéshez vezet. De a felébredés nem az, hogy
elhagytad a világi életedet, hanem az, hogy meglátod hogyan TELJES a világ
mindennel egyetemben, és minden a legnagyobb rendben van az egészben.
(Kiss Balázs Kunó)