2014. április 7., hétfő

A szellemtan fontosságáról




A szellemtan, ha valóban az emberek szívében fog élni, át fogja hidalni a fizikai és a szellemi világ közötti kezdeti szakadékot, hogy éppen ez lesz a szellemtannak az életben kifejtett hatása, ez lesz az értéke az életben.




 A szellemtudománynak az meg valóban csak a kezdete, amikor az ember abban látja a dolgoknak lényeget, hogy megtanuljon néhány szellemtani fogalmat és gondolatot, például az emberi lény részeit vagy azt, hogy mi mindenben részesülhet az ember a szellemi világból. Csak ha már tudjuk, hogy hogyan nyúl bele a szellemtan egész életünkbe, akkor teremti meg a hidat a fizikai és szellemi világ között, de akkor valóban, gyakorlatilag is megteremti azt. Akkor majd nem csak passzívan viselkedünk azokkal szemben, akik átmentek a halál kapuján, hanem aktív kapcsolatban maradunk velük, eleven érintkezésében és tudunk nekik segíteni. Ehhez azonban szükséges, hogy a szellemtant bevigyük az emberek tudatába, ha a világunk egészet nézzük, ahhoz egyaránt hozzátartozik a fizikai lét és a fizikaiság fölötti szellemi lét, s hogy az ember nemcsak azért van a földön, hogy születése és halál között összegyűjtse saját magának a fizikai lét gyümölcseit, hanem azért is, hogy felküldje a fizikaiság feletti világba azt, amit csak fizikai síkon lehet megtapasztalni, ami egyáltalán csak ezen a síkon létezhet! Itt a földi életben úgy tűnik a szellemtan csak teória, csak egy olyan világnézet, amit az ember azért tesz magáévá, mert érdekli. Halálunk után viszont ez az a fáklya, amely a halál és az újraszületés között bevilágítja a szellemi világot! Aki itt a földön megveti a szellemtant, az nélkülözni fogja ezt a fáklyát; halála és újraszületése között le fog tompulni a tudata. Aki tehát szellemtudományokkal foglalkozik, az nemcsak elméleteket gyárt, hanem eleven dolgok művel. A szellemtudomány úgyszólván az élet fáklyája! A szellemi tanítások tartalma itt a földön fogalmak és eszmék formájában jelenik meg, ezek azonban halálunk után eleven erőkké vállnak!
(Rudolf Steiner)




Rudolf Steiner Magyarországon született (1861-ben) a Mura(szent)király (Donji Kraljevec) nevű faluban, Horvátország határa közelében, nem messze Ausztriától. Három ország, három kultúra, három nyelvterület határán, ahol még születésekor is érezhető volt Michael arkangyal egykori kultusza. – A földi élettől Németország és Franciaország közelében, a svájci Dornachban vett búcsút (1925-ben). − Gyermekként szinte naponta sétált át az osztrák és a magyar határon, majd felnőttként egész életében sokat utazott, egyik európai országból a másikba. A határok átlépése hozzátartozott az életéhez. De nem csak az ország- és a nyelvhatároké. Tanulmányai során legalább annyit foglalkozott a természettudományokkal, mint a filozófiával, az embertudományokkal vagy a művészetekkel. Ezek mindegyikének fogalomvilágában otthonosan mozgott. Önéletrajzából tudjuk, hogy a művelt elit társaságaiba éppen úgy bejáratos volt, mint a munkásság gyűléseire, akadémiáiba. – Saját családjában megtapasztalhatta, hogy siketnéma és gyenge értelmű fiútestvére mennyire más világban él, mint azok az egyetemi professzorok, akik nagyon felkészült vitapartnerként tudták őt magát elfogadni. – Különös adottságai folytán természetes volt számára oda-vissza járni a fizikai világ és a szellemi világ határán. Ennek köszönhetően teremtette meg a szellemtudományt. − Élete talán legnagyobb művészi alkotása, az első Goetheanum épülete, kisebb és nagyobb kupolájának egymásba épülése a leglátványosabban fejezte ki az itt és az ott szinte egyidejű jelenlétét.
Egyik legkorábbi pedagógiai előadásában beszélt arról, hogy a szellemtudomány szerint sok világ veszi körül az embert, és ezeket csak akkor képes észlelni, ha kifejleszti az ehhez szükséges érzékelő szerveket. És még azt is hozzáfűzte, hogy ezek a „magasabb” érzékszervek, amelyekkel az ember be tud hatolni a magasabb világokba, minden emberben kifejletlenül ott vannak. Ha ezeket kifejleszti, megtapasztalhatja, hogy a hétköznapi érzékelés határa után nem a semmi következik, hanem újabb világok tárulnak fel. Vagyis az ember ezeknek az érzékelő képességeknek a birtokában egyszerre lesz a hétköznapi módon érzékelhető és az azon túli világok polgára. – Napjainkban még csak a kezdetén tartunk annak a változásnak, amelynek nyomán ezek az új képességek szélesebb körben is kialakulnak. Ebből következően elég sokan élik meg az úgy nevezett küszöbélményt, a határátlépésnek azt a kritikus mozzanatát, amikor az ember valaminek a határán érzi magát: már nem elégíti ki a határ innenső oldalán megtapasztalt élet a maga realitásaival, hanem sejti, hogy lennie kell valami másnak is ezen túl, de még tart a bizonytalan, határon túli létezés megtapasztalásától. – Rudolf Steiner arra tanítja meg az embert, hogy egyidejűleg ismerje el a határon inneni és a határon túli világ értékeit, és ismerje fel az ember, hogy a maga alkotásait csak itt, a földi létben tudja létrehozni, de ahhoz, hogy a legjobbat hozza létre, ahhoz a másik világból magával hozott inspiráció a legnagyobb segítség.
A Rudolf Steiner emberszemléletére épülő Waldorf-pedagógia talán legfőbb kérdése napjainkban, hogy szülők, óvónők, tanítók és tanárok mennyire ismerik fel azoknak az új képességeknek a kezdeményeit, amelyek a most születő gyermekekben már megmutatkoznak. Mennyire tudnak vigyázni ezekre a képesség-kezdeményekre, mennyire tudnak olyan segítő környezetet teremteni a gyermekeknek, hogy ezek az új képességek, amelyekkel a világ újabb területeire is behatolhatnak, természetes és egészséges módon alakuljanak ki.