Az önbizalom az emberi karakternek szintén
egyik olyan rejtélyes tulajdonsága, amelyet legtöbbnyire csak tüneteiben,
megnyilvánulásaiban ismerünk, lényegét azonban kevéssé értjük, fõleg úgy
fogadjuk el, mint elementáris tényt, irányításunktól független, szerencsés
adottságot.
Úgy gondoljuk, vagy van valakinek önbizalma,
vagy nincs. Ha van, ez nyilvánvalóan nagymértékben elõsegíti az életben való
érvényesülését, ha nincs, akkor szerencsétlen flótás akit döntõ pillanatban
mindig cserbenhagynak legfõbb képességei. Kétségtelen, hogy a tudás és
önbizalom nem mindig állnak arányban egymással, s az önbizalommal bíró ember,
noha esetleg irreális módon elbizakodott, mégis nagyobb eredményeket ér el mint
az értékesebb értékesebb, de kisebbrendûségi érzettel küzdõ egyéniség. Csaknem
minden esetben tapasztalhatjuk, mikor valaki olyasmire vállalkozik, amihez nem
sokat ért, ha bízik magában, tûrhetõen végzi el a munkát. Viszont a
legalaposabb felkészültség ellenére is zavarok támadhatnak, ha valaki nem bízik
abban, amit csinál.
Eddigi fejtegetéseinkbõl világosan kitûnik,
hogy az önbizalom lényegében mágikus, teremtõ, pozitív árama az emberi
egyéniségnek. Hiánya az erõk cirkulációs zavaraira mutat. Mûködésének ösztönös
elementáris természete tudatos és tudattalan világunk szakadásával keletkezett,
s szintén e pszichikai baleset mentõ munkálataira vár, arra, hogy a két
területet újra összekapcsoljuk. Mert ez a baleset olyasféle anomáliákat okozott
bennünk, mint mikor egy város különbözõ részeit ostrom alatt elrekesztik
egymástól, s a gáz- és vízmûvek, az elektromos áramot szolgáltató központ, a
telefon és rádióadás centrumai egymással ellenséges negyedekben mûködnek a
kooperáció minden lehetõsége nélkül. Mágikus-transzcendens képességeink
túlnyomó része sajnos ilyen "ellenséges" területre záródott ki, s az
onnan hozzánk érkezõ impulzusok, erõk nem állnak kontrollunk alatt, éppen azért
szakadozottak, improvizáltak, kiszámíthatatlanok. Célunk tehát az hogy a minden
részletében az egységért keletkezett s legnagyobb mértékben összefüggõ
konstrukciót újra központi irányítás alá vonjuk.
A harcot, meghasonlást, szakadást a mágikus
imaginációs erõk meggyengülése és a démoni energiák eluralkodása okozta. A
rend, a szintézis fenntartására egyedül a szellemi elv képes; a démoni elemek
lényege az anarchia. Minden esetben, mikor a dolgokat csak úgy történni hagyjuk
önmagunkban s fogalmainkban eltûrjük a homályos hangulatvilágítást,
hozzájárulunk az anarchia uralmához. S valahányszor végignyomozunk, végigkövetünk
egy fonalat, amely tudattalanunk ködös parttalanságában látszik elmosódni,
területet hódítunk vissza bensõ kozmoszunk jogos uralkodójának. Fénybe
helyezett tudatos fogalmaink világképünk szilárd alapját s a hidat jelentik az
egymástól elúszott partok között.
Az önbizalom, akármennyire elveszítette valódi
értékfedezetét, eredetében lényünknek egy magasabb realitásból táplálkozó,
tudattalan emlékezete. Meghasonlottságának krízisei között is él benne a
bizonyosság, hogy a sötét, bénító varázslat mögött ott rejtõznek detronizált,
titáni képességei. Az önbizalom e magunkról való bizonyosság mágikus
szuggesztiója, amely lenyûgözi azokat is, akiken át érvényesülését keresi, és
az õ hitükön át visszahat ránk. A siker felfokozza, intenziválja az
önbizalmat. A sikertelenség, a kudarc egymásra halmozódó bosszantó, apró
emlékképei elrekesztik az önbizalom áramforrását.
Mikor az önbizalom fogalmát
elemezzük, újra hangsúlyoznunk kell, hogy ezt az energiát is az individuum
egészének egyik alkotóelemeként tárgyaljuk, amely csak a többi tulajdonsággal
és energiával való összmûködésében járul hozzá az egyéniség fejlõdéséhez és
egyensúlyához. Tehát korántsem állítjuk azt, hogy a tudatlan, elbizakodott
fajankó túlzott önbizalma rokonszenves és kívánatos valami. Mindenfajta
túltengés, eltolódás alapjában egészségtelen - de egészségtelen negatív
irányban is. Az érzékeny, nagy tudású, értékes, intravertív, úgynevezett
"neuraszténiás" egyének legtöbbször éppen kóros önbizalomhiányban
szenvednek, mégpedig azért, mert képzeletük sokkal intenzívebb, lelki
elégedetlenségük pedig fokozottabb, mint az anyagias és tudatlan emberé. A harc
bennük élesebb fokozottabb a már igényes, alkotásra törekvõ mágikus imagináció
s a psziché démoni elemei között. A következõkben éppen az ilyenfajta gyöngeség
leküzdésének módját fogjuk megtárgyalni.
(Szepes Mária: A mindennapi élet mágiája)