Az ember elméje egy kerthez hasonló,
amelyet okosan művelnek,vagy hagynak elvadulni; de akár művelt, akár
elhanyagolt, mégis terem. Ha nem ültetünk bele hasznos magokat, bőséges
hasztalan gyommag mennyiség fog belehullani, és saját fajtáját fogja a kertben
elszaporítani.
Ahogyan a kertész megműveli a telkét,
azt a gaztól megtisztítja, és neki tetsző virágokat, gyümölcsöket termeszt, úgy
kellene az embernek elméje kertjét is gondoznia. Kigyomlálni a helytelen,
hasztalan, tisztátalan gondolatokat, és a tökéletesség irányába fejleszteni az
igazság virágait és gyümölcseit, és a hasznos és tiszta gondolatokat. Követve
ezt a folyamatot, az ember előbb vagy utóbb felfedezi, hogy Ő maga lelkének
főkertésze, és életének igazgatója. Leleplezi önmagában a gondolatok áramlását
és egyre pontosabban megérti, hogy a gondolatok ereje és az elme részei hogyan
alakítják a jellemet, a körülményeket és sorsunkat.
A gondolat és a jellem egy, és
ahogyan a jellem csak a környezetünkön és körülményeken keresztül fedi fel,
mutatja meg magát, úgy az egyes ember külső életkörülményeit vizsgálva azt
látjuk, hogy az megegyezően összefüggésben van belső állapotával. Ez nem azt jelenti,
hogy egy ember körülményei bármely időpillanatban jellemvonásairól teljes képet
adnak, hanem azt, hogy ezek a körülmények annyira bensőséges összefüggésben
vannak valamely belső életbevágó gondolat-elemével, hogy az adott pillanatban
elengedhetetlenek az egyén fejlődéséhez.
Minden ember ott van, ahol létének
törvénye szerint van; a gondolatok, melyeket önnön jellemébe beleépített
juttatták oda, és életének körülményeiben egyetlen tényező sem véletlenszerű,
hanem egy olyan törvény eredménye, amely nem téved. Ez épp úgy igaz azokra,
akik úgy érzik, nincsenek összhangban körülményeikkel, mint akik úgy érzik
elégedettek azokkal.
Haladó és fejlődő lényként az ember
bárhol is legyen, amit megtanul, abban van lehetősége a növekedésre; és amint
megtanulta azt a szellemi leckét, amelyet az adott körülmény tartogatott
számára, az a körülmény megszűnik, másiknak adva át a helyet.
Az embert addig hányják, vetik a
körülmények, míg elhiszi önmagáról, hogy külső tényezők teremtménye, de amikor
ráébred, hogy ő maga teremtő erő, és parancsolhat a lénye rejtett talajának és
magjának, melyből a körülmény kinő; jogos gazdájává válik önmagának.
Azt, hogy a körülmények gondolatokból
fejlődnek ki, mindenki tuja, aki bármilyen hosszan öntisztítást, vagy
önmérsékletet gyakorolt. Így megtapasztalhatta, hogy körülményeinek
megváltozása pontosan arányban állt mentális állapotának megváltozásával.
Ugyanennyire igaz, hogy amikor az ember őszintén rászánja magát, hogy orvosolja
jellemének hibáit, megváltozik, és szemmel láthatóan fejlődik, gyorsan halad át
az előzmények következményeinek viszontagságain. A lélek azt vonzza, ami
titokban melenget, azt, amit szeret és azt is, amitől fél. Felér a dédelgetett
vágyak magasságáig; alászáll a buja kívánságainak szintjére. A körülményekben kapja
meg a lélek azt, ami az övé.
Minden gondolat-mag, melyet az elmébe
elvetünk, vagy behullani, és ott meggyökerezni hagyunk, megtermi saját
gyümölcsét. Cselekedeteinkben előbb vagy utóbb kivirágzik és meghozza saját
lehetőség és körülmény gyümölcseit. A külső körülményvilág önmagát a belső
gondolatvilág formájára alakítja, a kedvező vagy kedvezőtlen külső feltételek
egyaránt olyan tényezők, amelyek az egyénnek legjobban a javára válnak. Saját
termésének learatójaként az ember megtanulja mind a szenvedést, mind a
gyönyört.
Azokat a legbelsőbb kívánságokat,
vágyakat, gondolatokat követve, melyeknek hagyja, hogy életét uralják (a
tisztátalan képzelgés lidércfényét űzve, vagy rendíthetetlenül járva az erős és
magas szintű törekvés útját) az ember végül megérkezik azok életének külső
körülményeiben történő gyümölcsözéséhez és kiteljesedéséhez. A növekedés és
megváltoztatás törvényei bárhol elérik céljukat. Az ember nem a végzet
zsarnoksága miatt jut a szegényházba, vagy a börtönbe, hanem aljas gondolatainak
és alávaló kívánságainak nyomán. Ugyanígy egy tiszta elméjű ember nem esik
hirtelen bűnbe valamely kényszer, vagy pusztán külső hatás miatt. A bűnös
gondolatot titokban hosszú ideig befogadta szívébe, és adandó alkalommal az
megmutatta összegyűjtött erejét. A körülmény nem formálja az embert; hanem
felfedi neki önmagát.
Nem létezhet erkölcstelenségbe és a
velejáró szenvedésbe süllyedés állapota, bűnös gondolatokra hajlás nélkül, vagy
erkölcsi magaslatra emelkedés és annak tiszta boldogsága, tisztaságra vágyakozás
folyamatos ápolása nélkül; éppen ezért az ember, a gondolatok ura és
parancsolójaként, önmaga formálója és környezetének alakítója, alkotója. Még
megszületéskor a lélek önmagától áll elő és földi zarándoklatának minden lépése
során olyan állapotok kombinációit vonzza magához, amelyek által önmagát fedi
fel, és amelyek visszatükröződései saját tisztaságának vagy tisztátalanságának,
erejének vagy erőtlenségének.
Az ember nem olyan dolgot vonz
magához amilyet akar, hanem olyat, amilyen Ő maga. Szeszélyei, ambíciói
meghiúsulnak minden lépésénél, de a legbelsőbb gondolatik és kívánságaik saját
táplálékaikkal vannak táplálva, legyenek azok őrültek, vagy tiszták. Az ember
csakis önmagát veri bilincsbe; s a gondolatok és cselekedetek a sors börtönőrei
– ha aljasak, rabságban tartanak; egyúttal ezek a szabadság angyalai is – ha
nemesek, megszabadítanak. Az ember nem azt kapja meg, amit óhajt és amiért
imádkozik, hanem azt amit jogosan megérdemel. Kívánságai és imádságai csak
akkor lesznek kielégítve és megválaszolva, ha a gondolataival és
cselekedeteivel összhangban vannak.
Ezen igazság fényében mi értelme van
annak, hogy "a körülmények ellen harcolni"? Azt jelenti, hogy az
ember folyamatosan fordul ellene egy külső hatásnak, ugyanakkor táplálja és
megőrzi annak okait szívében. Ez az ok formát ölthet egy tudatos vétekben, vagy
egy nem tudatos gyengeségben; de bármi is legyen, makacsul késlelteti
tulajdonosának erőfeszítéseit, így az, hangosan orvoslatért kiált.
Az emberek nagyon szeretnének
körülményeiken javítani, de vonakodnak attól, hogy önmagukon javítsanak. Éppen
ezért maradnak megkötve. Ha az ember nem riad vissza az önfeláldozástól,
sohasem hibázik annak a célnak a megvalósításában, amire szíve van hangolva. Ez
ugyanúgy igaz a földi, mint a mennyei dolgokra. Még annak az embernek is,
akinek egyetlen kívánsága vagyonra szert tenni, fel kell készülnie arra, hogy
személyes áldozatokat kell hoznia, mielőtt ezt a célját eléri; és mennyire
inkább annak, aki egy erős és anyagilag kiegyensúlyozott életet szeretne
megvalósítani?
Vegyünk például egy embert, aki
nyomorúságosan szegény. Nagyon szeretne a körülményein, környezetén és
otthonának kényelmén javítani, ezért folyamatosan megrövidíti munkáját, és úgy
gondolja,hogy jogosan csapja be munkaadóját, arra alapozva, hogy nem elégséges
a bére. Az ilyen ember nem érti meg a legegyszerűbb tételeit azoknak az
elveknek, amelyek az igazi jólét alapját képezik, és nem csak teljes mértékben
alkalmatlan arra, hogy nyomorából kiemelkedjen, de lényegében még mélyebb
nyomort vonz magához beengedvén és megcselekedvén e hanyag, álnok és férfiatlan
gondolatokat. Vagy például egy gazdag ember, aki fájdalmas és hosszan
tartóbetegség áldozata lesz falánkságából adódóan. Nagy összegeket is képes
adni azért, hogy megszabaduljon betegségéből, de nem áldozza fel torkos
kívánságait. Ki akarja elégíteni zaftos és természetellenes ételek utáni
vágyakozását és szeretné az egészségét is megtartani egy időben. Ez az ember
teljesen alkalmatlan arra, hogy egészsége jó legyen, mert még nem tanulta meg,
az egészséges élet elsődleges szabályait. Vagy például egy munkaadó, aki
munkásokat dolgoztat, és tisztességtelen intézkedéseket alkalmaz, hogy ne
kelljen az előírt munkabért megfizetnie. Abban a reményben, hogy nagyobb
haszonra tehet szert, dolgozói bérét lecsökkenti. Ez az ember mindent
egybevetve alkalmatlan a gazdagságra. S akkor, amikor a csőd szélére kerül úgy
megítélés, mint gazdagság szempontjából, a körülményeket okolja, nem tudván,
hogy helyzetének ő az egyetlen okozója. Ezt a három esetet pusztán azért
mutattam be, hogy illusztráljam az igazságot, hogy az ember maga előidézője
(akár szinte teljesen akaratlanul is) saját helyzetének, és amíg a jó
végeredményt igyekszik elérni, folyamatosan meghiúsítja annak megvalósulását,
mert olyan gondolatokat erősít önmagában, melyek lehetetlen, hogy összhangba
kerüljenek az általa kívánt a végkifejlettel. Az ilyen esetek a végtelenségig
többszöröződhetnek, vagy keveredhetnek, bár ez nem minden esetben igaz. Az
olvasó, ha így határoz, nyomon követheti a gondolatok törvényének működését, a
saját elméjében és életében, és amíg ezt teszi, puszta külső körülmények nem
szolgálhatnak érveléseink alapjául.
A körülmények mindamellett olyan
bonyolultak, a gondolat olyan mélyen gyökerezik, és a boldogság feltételei a
személlyel együtt olyan széles körben változhatnak, hogy az ember teljes lelki
állapotát (habár önmaga előtt ezek ismertek lehetnek) életének csupán külső
képe alapján, más ember nem ítélheti meg.
Az ember becsületes lehet bizonyos
dolgok vonatkozásában, mégis szükséget szenved. Egy másik lehet tisztességtelen
bizonyos vonatkozásokban, mégis vagyonra tesz szert. De az általánosan alkotott
vélemény, hogy az első ember az adott becsületesség miatt bukik el, a második
pedig, az adott becstelenség miatt boldogul jól, felületes megítélés eredménye,
amely azt feltételezi, hogy a becstelen ember majdnem teljesen erkölcstelen, és
a becsületes majdnem egészen erkölcsös. Egy mélyebb tudás és széles körűbb
tapasztalatfényében azonban, ez a megítélés hibásnak bizonyul. A
tisztességtelen embernek lehetnek olyan csodálatos erényei, amelyet a másik nem
birtokol; és a becsületes ember visszataszító bűnei nincsenek jelen a másik
emberben. A becsületes ember learatja becsületes gondolatainak és
cselekedeteinek jó eredményét; de magában hordozza azokat a szenvedéseket,
amelyeket bűnei hoznak létre. A becstelen ember hasonlóképpen, begyűjti a saját
szenvedéseit és boldogságait.
Az emberi hiúságnak tetszik, ha azt
hiheti, hogy az ember, bűnei miatt szenved; de addig, amíg az ember nem gyomlál
ki minden beteges, keserű, és tisztátalan gondolatot a lelkéből, nem kehet
abban a helyzetben, hogy tudja és kijelentse, hogy szenvedései a jó és nem a
rossz tulajdonságainak eredményei. Az ehhez vezető úton, még jóval mielőtt egy
felsőbb tökéletesség szintjét elérné, rá fog találni elméjében és életében működő
nagy törvényre, mely teljes mértékben igazságos, és amely éppen ezért nem adhat
jót a rosszért és rosszat a jóért. Birtokában ennek a tudásnak, meg fogja
tudni, ha visszanéz múltjára és vakságára, hogy élete a jelenben és mindig is,
igazságosan lett elrendelve, és hogy múltbéli tapasztalatai, jók és rosszak
egyaránt egyenlő értékű kinyilatkozásai voltak fejlődő, de még kifejletlen
önmagának.
Jó gondolatok és cselekedetek sohasem
állíthatnak elő rossz eredményt; rossz gondolatok és cselekedetek, sohasem
állíthatnak elő jó eredményt. Egyszóval semmi más nem nőhet a kukoricából, mint
kukorica, és semmi más a csalánból, csak csalán. Az ember a természetes
világban megérti ezt és együttműködik vele; de kevesen értik meg ugyanezt, az
elme és erkölcs világában (pedig ez éppen olyan egyszerű és tévedhetetlen),
éppen ezért nem is tudnak együttműködni ezzel.
A szenvedés mindig valamilyen irányú
rossz gondolat hatása. Jelzője annak, hogy az ember nincs összhangban
önmagával, és a léte törvényével. Az egyetlen és felsőbbrendű használata a
szenvedésnek,minden hasztalan és tisztátlan dolog kiégetése és az azoktól
történő megtisztulás. A szenvedése elmúlik annak, aki tiszta. Nincs értelme az
arany kiégetésének, ha a salakot már eltávolították, és a tökéletesen tiszta és
megvilágosodott lény nem szenvedhet.
A körülmények, amelyekkel az ember
szenvedések közepette találkozik, saját elmebéli diszharmóniájának eredményei,
a körülmények, amelyekkel az ember áldások közepette találkozik, saját elmebéli
harmóniájának eredménye. Az áldás, és nem az anyagi dolgok birtoklása a mércéje
a jó gondolatoknak; nyomorúság, és nem az anyagi dolgok hiánya mércéje a rossz
gondolatoknak. Egy ember lehet átkozott és gazdag; vagy lehet áldott és
szegény. Az áldás és gazdagság, csak a gazdagság bölcs és erkölcsös használata
esetén járhatnak együtt. A szegény ember is csak akkor süllyed nyomorba,ha
jussát, mint rá jogtalanul kiszabott terhet tekinti. A szegénység és az
önkényeztetés, a nyomor két szélsősége. Mindkét állapot egyformán természetellenes
és elmebéli zavar eredménye. Az embernek nem megfelelőek a feltételei, míg nem
boldog, egészségesés jómódú; és a boldogság, egészség és jómód eredményei
annak, hogy az ember és körülményei, a külső a belsővel összhangban
megváltozik.
Egy ember egyedül akkor kezd el
emberré válni, amikor abbahagyja a siránkozást és szitkozódást, és keresni
kezdi az elrejtett igazságot,amely az életét szabályozza. Az elméjét arra a
szabályozó tényezőre állítja és felhagy azzal, hogy másokat okol saját
körülményei miatt. Erős és nemes gondolatokkal építi fel magát; felhagy azzal,
hogy körülményei ellen rúgkapál, ellenben elkezdi azokat segítségként használni
a mihamarabbi előrehaladásához, és eszközként, hogy felfedezze a rejtett erőket
és lehetőségeket önmagában.
Az univerzum domináns elve a törvény,
és nem a zűrzavar; Igazság,és nem igazságtalanság a lelke és anyaga az életnek.
Becsületesség és nem a becstelenség a formáló és mozgatóerő a világ szellemi
kormányzásában. S mivel ez így van, az embernek nincs más teendője, mint
önmagát igazzá tenni, hogy megláthassa, hogy az univerzum is igaz. A folyamat
alatt, míg önmagát igazzá teszi, rá fog jönni, hogy ahogyan gondolatait egyes
dolgok, és a többi ember felé hangolja, a dolgok és emberek is felé fognak
hangolódni.
Ennek az igazságnak a bizonyítéka
megvan minden emberben, éppen ezért könnyű nyomozást tesz lehetővé
szisztematikus önmegfigyelés és önelemzés által. Ha az ember gyökeresen
megváltoztatja gondolatait, le lesz nyűgözve attól a gyors változástól, amit ez
eredményez életének anyagi feltételeiben. Az ember úgy gondolja, hogy a
gondolatok eltitkolhatók, de ez nem igaz. Az gyorsan szokásokban kristályosodik
ki és a szokás körülményekben szilárdul meg. Állatias gondolatok részeges
szokásokban és bujaságban kristályosodnak ki, melyek szűkölködés és betegség
körülményben szilárdulnak meg. Mindennemű tisztátlan gondolat erőltetett és
megtévesztő szokásokban kristályosodik ki és őrjítő és ártalmas körülményekben
szilárdul meg. A félelem, kétely, és határozatlansággondolatai gyenge,
férfiatlan, és tétova szokásokban kristályosodnak ki, amelyek az elbukás, a
nyomor, és rabszolgai függéskörülményeiben szilárdulnak meg. Lusta gondolatok
gyenge tisztátlan és őszintétlen szokásokban kristályosodnak ki, melyek alávaló
és szegényes körülményekben szilárdulnak meg. Gyűlölettel teli elítélő
gondolkodás, vádaskodó és erőszakos szokásokban kristályosodnak ki, melyek a
sérülésekben és üldözöttségben szilárdulnak meg. Önös gondolatok minden fajtája
önkeresésszokásában kristályosodik ki és gyötrő körülményekben szilárdul meg.
Másrészről mindenféle gyönyörű
gondolat, kellemes és barátságos szokásokban kristályosodik ki, amely remek és
fényes körülményekben szilárdulnak meg. Tiszta gondolatok az önmérséklet és
önuralom szokásában kristályosodnak ki, melyek nyugalmas és békés
körülményekben szilárdulnak meg. Bátorság, önbizalom és döntés férfias
szokásokban kristályosodik ki, melyek a siker, teljesség és szabadság
körülményeiben szilárdulnak meg. Energiával teli gondolatok tiszta és szorgalmas
szokásokban kristályosodnak ki, amelyek a kellemes körülményben szilárdulnak
meg. Finom és megbocsátó gondolatok a kedvesség szokásában kristályosodnak ki
és védelmező, megóvó körülményekben szilárdulnak meg. Szerető és önzetlen
gondolatok biztos és maradandó jólét és igazi gazdagságkörülményében
szilárdulnak meg.
Egy bizonyos gondolatmechanizmus,
amely mellett az ember kitart, légyen az jó vagy rossz, az eredményét
haladéktalanul előállítja a jellemben és a körülményekben. Az ember nem
választhatja meg közvetlenül a körülményeit, de megválogathatja a gondolatait,
és így közvetett módon, de mégis biztosan változtathat körülményein. A
természet minden embernek segít, hogy gondolataiban, amelyeket leginkább
felerősít önmagában, örömét lelje, lehetőségek melyek a leggyorsabban hozzák
felszínre a jó és a gonosz gondolatokat, bemutatásra kerültek.
Ha az ember felhagy bűnös
gondolataival, az egész világ meglágyul felé, és mindenki készen fog állni,
hogy neki segíthessen. Ha félreteszi gyenge és beteges gondolatait, a
lehetőségek fognak mindenfelől előbújni, hogy előmozdítsák erős szándékaiban.
Ha jó gondolatokat ápol, nem lesz az a nehéz sors amely oda tudná őt kötözni
nyomorába és szégyenébe. A világ számodra kaleidoszkóp, s a változó
színkombinációk, amelyeket a siker pillanataiban megmutat neked, örökké mozgó
gondolataid tökéletesen elrendezett képei.
(James Allen)