Óriási pillanat,
amikor először döbbensz rá, hogy a fejedben szüntelenül folyó kommentálás
hangja hallható.
Abban a
pillanatban választás előtt állsz. Egyszerűen elhiheted, amit ez a hang
naphosszat mond neked. Vagy megfigyelheted ezt a hangot, és bármikor, amikor
észreveszed, tarthatsz egy rövid – pár másodperces – szünetet, amiben
elnyugszik ez a hang. Ezekben a pillanatokban megérezheted egy békés, csendes
tudatállapot hangulatát. Ha csak egy ilyen tapasztalatot is szerzel, az emberi
megtapasztalások egy érdekes aspektusa tárul fel előtted.
Scott Kiloby
Ez a hang az
életünkben többnyire csak megjelenik és eltűnik, folyamatosan kommentálva az
éppen zajló eseményeket, jelenségeket – az ént, másokat, a munkát, a családot,
a világot. Ennek a hangnak minden szavát elhisszük, mert abban az alapvető
(tév)hitben élünk, hogy ez a hang önmagában a mi igazi lényünk, énünk.
Tehát, te ez a
hang vagy vajon? Ha igen, ha tényleg hiszed, hogy te a hang vagy, akkor ennek a
hangnak a hatalmában vagy, bármit is mond. Ha a hang éppen azt közli, micsoda
pocsék nap van, akkor minden valószínűség szerint pocsék napra számíthatsz. Ha
a hang arról beszél, milyen dühös vagy a főnöködre akkor jó eséllyel igen
kellemetlen érzéseket tapasztalsz a főnököddel kapcsolatban, amikor összefutsz
vele.
Ha a hang
tudomásodra hozza, hogy valami nincs rendben veled, például valahogyan hiányos,
elégtelen vagy nem megfelelő vagy, minden valószínűség szerint ezzel a
hiedelemmel fogsz mozogni a világban. És ezután, amikor kapcsolatba kerülsz
másokkal az életedben, ez a hang, ami azt állítja rólad, hogy hiányos vagy,
folyamatosan duruzsol tovább, bírál téged, és gyártja a feszültséget közted és
mások között. Ha a hang azt állítja, hogy a múltad máshogyan történt, mint
kellett volna, akkor valószínű, hogy tökéletlennek vagy egyenesen fájdalmasnak
látod a múltadat. Ha a hang azt mondja neked, hogy a boldogságod valahol a
jövőben található, nyilván azt fogod hinni, hogy valami hibádzik, valami
hiányzik a jelen pillanatban. Így aztán bármi történik is éppen most, azzal
szemben valamilyen fokú ellenállást tapasztalsz meg! A jelen pillanattal való
szembenállás pedig arra biztat, hogy kitartóan keress a jövőben és folyamatosan
abban a hitben élj, hogy a boldogság nincs itt, ebben a pillanatban.
De mi van, ha a
boldogság épp itt van, ebben a pillanatban is? Megadod magadnak az engedélyt
arra, hogy ezt ma felfedezd?
Amikor először
találkozol ezzel a fejbéli hanggal, választhatsz egy másik lehetőséget is.
Megteheted, hogy észleled a hangot anélkül, hogy más gondolatokat adnál hozzá.
Állj csak meg és vedd észre, hogy gondolkodsz.
Nézz rá
közvetlenül az éppen most jelenlévő gondolatra és nézd addig, amíg magától
elnyugszik. Ahogy elnyugszik, te csak pihenj meg ott, abban a gondolat nélküli
tágasságban. Pár pillanatra legyél éber és légy jelen ebben a történet
nélküli pillanatban.
Új lehetőséghez
nyílik így út számodra. Nem kell elhinned, hogy te ez a hang vagy.
Lehetővé válik, hogy egyszerűen annak észleld, ami: egy hang, egy betanult
gondolati körökből álló hurokrendszer, ami egész életedben működött, és azt
mondta neked, legyen pocsék napod, légy mérges a főnöködre és folyton állj
ellen annak, ami éppen történik. Ha nyitott vagy erre az új lehetőségre, akkor
egyszerűen csak kezdd el észrevenni, ha egy nézőpontot elkezdesz hangsúlyozni.
Pihenj meg nézőpontok nélkül egy rövid pillanatra. Maradj éber és légy a jelen
pillanat tudatában a történeted nélkül. Tedd ezt meg napjában többször, amikor
csak lehet. Ahogy ezt egyre többször megtapasztalod, a pillanat magától egyre
hosszabb és hosszabb lesz. Megszereted majd ezt a csendes elmében való
pihenést. A csendben olyan nagy békesség van. Olyan békesség, amilyet semmilyen
gondolat nem adhat, főként hogy a felbukkanó gondolatok sokszor épp azt emelik
ki, hogy a dolgok mennyire nem úgy vannak, ahogyan lenniük kéne. A szenvedést
az okozza, ha hiszel a folyamatos kommentálásnak. Többé nem kell ennek
kiszolgáltatnod magad.
Ahogy nap közben
röviden megpihensz a jelen pillanatban, vedd észre, mi történik a testedben.
Hozd a figyelmedet a testedben lévő eleven tágasságba. Ott pihenjen meg a
figyelmed. Ha a történetedből kihangsúlyozol gondolatokat, érzelmi hullámokat
keltesz a mellkasodban és a gyomrodban. Felbukkanhat szorongás, feszültség,
stressz, szomorúság, harag és más érzések. Amikor történet nélkül pihensz meg
pár pillanatra, ezeket az érzéseket közvetlenül érzékeled, anélkül, hogy
elemeznéd vagy értelmeznéd őket. Még azt az értelmezést se add hozzájuk, hogy
„félelem” vagy „harag”. Hagyd, hogy az energia név nélkül jelenjen meg és
csillapodjon el a maga természetes módján, történet nélkül. Ezzel lehetővé válik
ezeknek az érzelmeknek, hogy jöjjenek és menjenek, anélkül, hogy a fejedben
lévő történetek megakasztanák őket.
Gyerekként nem
tanítottak meg minket arra, hogyan kell érezni az érzéseket. Csak gondolkodni
tanítottak, arra, hogyan kell átgondolni mindent, és újra meg újra csak
gondolkodni. Vedd észre, hogy a folytonos gondolkodás nem eredményez
megengedést és megértést. Nem segít téged mély megértéshez és gyógyuláshoz.
Csak ahhoz vezet, amihez eddig is vezetett: még több gondolkodáshoz. Ez a
gondolkodás csak egy sor emlék. Hát nem furcsa, hogy mindig csak ez a jelen
pillanat létezik, a hangot pedig csak a múltban vájkálás és a jövőben kutatás
érdekli? Ez a hang vagy te? Egy sor gondolat vagy csupán?
Tartsd meg a
gondolkodást a gyakorlati kérdések számára, mint például arra, hogyan végezd a
munkád, írd össze a bevásárló listát, tanulj valami újat, olvass el egy könyvet
és beszélgess a barátoddal.
Ha a fejbéli hang
újra elkezd kritizálni, bírálni, hibáztatni, panaszkodni, megint kiteszi a
boldogságot a jövőbe és feltépi a múlt sebeit, csak vedd észre és lépj vissza a
nyugalom állapotába, tarts pihenőt. Ezek a gondolatok meg fognak jelenni. Ne
vedd különösebben magadra őket, amikor jönnek. Hagyd őket olyannak lenni,
amilyenek. Ne akard megváltoztatni őket, ne adj szavakat hozzájuk, ne próbáld
elemezni őket. Te csak térj vissza a nap folyamán újra meg újra a rövid
pillanatnyi pihenők adta nyugalomhoz és örömhöz.
Amikor így, a nap
során igen gyakran megpihensz a történetek nélkül (annyiszor, ahányszor csak
eszedbe jut), és közvetlenül érzékeled az érzeteket, könnyebb lesz egyszerűen
létezni. Könnyebb lesz élvezetesnek érezni a csendet és élvezetesnek érezni a
jelen pillanatot, úgy, ahogy éppen van.
Engedd magadhoz
ezt a gyógyulást. Ez valódi átalakulás. Olyan seben gyógyulnak be ettől, amik
éveken át újra meg újra felszakadtak, olyan történetek, amiket újra meg újra,
ismételten lejátszottál a fejedben.
Az élet elkezd
egyre erőfeszítés-mentesebbnek tűnni. Ha ilyen módon pihensz bele a jelen
pillanatba, minden képzeletet felülmúló mélységű szabadságra találsz. Valóban
belelazulsz abba, ami van, bármibe, ami éppen történik. Ez a valódi elfogadás.
Az emberileg lehetséges legmélyebb meghajlás a valóság előtt. A fejedben lévő
hang, ha észreveszed, nem igazán híve a meghajlásnak és elfogadásnak. A
panaszkodásnak, hibáztatásnak, kritizálásnak, önvádnak a híve és annak, hogy
mindig neki legyen igaza. Add meg magadnak a pihenőt a mai napon, amilyen
gyakran csak lehet. Vedd észre a történetet, lazíts pár pillanatig és érezd az
érzéseket közvetlen módon. Csak legyél, élvezd az életedet ebben a pillanatban,
úgy, ahogyan van.
(Scott Kiloby)
Ebben a videóban Scott elmagyarázza, miért is nem
szeretjük magunkat, miért is nem szeretünk másokat, miért nem működnek a
kapcsolataink, mi is van az egész életünk szenvedésének gyökerénél. És röviden
bemutatja, miként is lehet „átlátni" ezeken a gyökér hiány-történeteinken.