2014. szeptember 8., hétfő

A hang a fejedben te vagy?




Óriási pillanat, amikor először döbbensz rá, hogy a fejedben szüntelenül folyó kommentálás hangja hallható.

Abban a pillanatban választás előtt állsz. Egyszerűen elhiheted, amit ez a hang naphosszat mond neked. Vagy megfigyelheted ezt a hangot, és bármikor, amikor észreveszed, tarthatsz egy rövid – pár másodperces – szünetet, amiben elnyugszik ez a hang. Ezekben a pillanatokban megérezheted egy békés, csendes tudatállapot hangulatát. Ha csak egy ilyen tapasztalatot is szerzel, az emberi megtapasztalások egy érdekes aspektusa tárul fel előtted.


 Scott Kiloby


Ez a hang az életünkben többnyire csak megjelenik és eltűnik, folyamatosan kommentálva az éppen zajló eseményeket, jelenségeket – az ént, másokat, a munkát, a családot, a világot. Ennek a hangnak minden szavát elhisszük, mert abban az alapvető (tév)hitben élünk, hogy ez a hang önmagában a mi igazi lényünk, énünk.

Tehát, te ez a hang vagy vajon? Ha igen, ha tényleg hiszed, hogy te a hang vagy, akkor ennek a hangnak a hatalmában vagy, bármit is mond. Ha a hang éppen azt közli, micsoda pocsék nap van, akkor minden valószínűség szerint pocsék napra számíthatsz. Ha a hang arról beszél, milyen dühös vagy a főnöködre akkor jó eséllyel igen kellemetlen érzéseket tapasztalsz a főnököddel kapcsolatban, amikor összefutsz vele.

Ha a hang tudomásodra hozza, hogy valami nincs rendben veled, például valahogyan hiányos,  elégtelen vagy nem megfelelő vagy, minden valószínűség szerint ezzel a hiedelemmel fogsz mozogni a világban. És ezután, amikor kapcsolatba kerülsz másokkal az életedben, ez a hang, ami azt állítja rólad, hogy hiányos vagy, folyamatosan duruzsol tovább, bírál téged, és gyártja a feszültséget közted és mások között. Ha a hang azt állítja, hogy a múltad máshogyan történt, mint kellett volna, akkor valószínű, hogy tökéletlennek vagy egyenesen fájdalmasnak látod a múltadat. Ha a hang azt mondja neked, hogy a boldogságod valahol a jövőben található, nyilván azt fogod hinni, hogy valami hibádzik, valami hiányzik a jelen pillanatban. Így aztán bármi történik is éppen most, azzal szemben valamilyen fokú ellenállást tapasztalsz meg! A jelen pillanattal való szembenállás pedig arra biztat, hogy kitartóan keress a jövőben és folyamatosan abban a hitben élj, hogy a boldogság nincs itt, ebben a pillanatban.

De mi van, ha a boldogság épp itt van, ebben a pillanatban is? Megadod magadnak az engedélyt arra, hogy ezt ma felfedezd?

Amikor először találkozol ezzel a fejbéli hanggal, választhatsz egy másik lehetőséget is. Megteheted, hogy észleled a hangot anélkül, hogy más gondolatokat adnál hozzá. Állj csak meg és vedd észre, hogy gondolkodsz.

Nézz rá közvetlenül az éppen most jelenlévő gondolatra és nézd addig, amíg magától elnyugszik. Ahogy elnyugszik, te csak pihenj meg ott, abban a gondolat nélküli tágasságban.  Pár pillanatra legyél éber és légy jelen ebben a történet nélküli pillanatban.

Új lehetőséghez nyílik így út számodra.  Nem kell elhinned, hogy te ez a hang vagy. Lehetővé válik, hogy egyszerűen annak észleld, ami: egy hang, egy betanult gondolati körökből álló hurokrendszer, ami egész életedben működött, és azt mondta neked, legyen pocsék napod, légy mérges a főnöködre és folyton állj ellen annak, ami éppen történik. Ha nyitott vagy erre az új lehetőségre, akkor egyszerűen csak kezdd el észrevenni, ha egy nézőpontot elkezdesz hangsúlyozni. Pihenj meg nézőpontok nélkül egy rövid pillanatra. Maradj éber és légy a jelen pillanat tudatában a történeted nélkül. Tedd ezt meg napjában többször, amikor csak lehet. Ahogy ezt egyre többször megtapasztalod, a pillanat magától egyre hosszabb és hosszabb lesz. Megszereted majd ezt a csendes elmében való pihenést. A csendben olyan nagy békesség van. Olyan békesség, amilyet semmilyen gondolat nem adhat, főként hogy a felbukkanó gondolatok sokszor épp azt emelik ki, hogy a dolgok mennyire nem úgy vannak, ahogyan lenniük kéne. A szenvedést az okozza, ha hiszel a folyamatos kommentálásnak. Többé nem kell ennek kiszolgáltatnod magad.

Ahogy nap közben röviden megpihensz a jelen pillanatban, vedd észre, mi történik a testedben. Hozd a figyelmedet a testedben lévő eleven tágasságba. Ott pihenjen meg a figyelmed. Ha a történetedből kihangsúlyozol gondolatokat, érzelmi hullámokat keltesz a mellkasodban és a gyomrodban. Felbukkanhat szorongás, feszültség, stressz, szomorúság, harag és más érzések. Amikor történet nélkül pihensz meg pár pillanatra, ezeket az érzéseket közvetlenül érzékeled, anélkül, hogy elemeznéd vagy értelmeznéd őket. Még azt az értelmezést se add hozzájuk, hogy „félelem” vagy „harag”. Hagyd, hogy az energia név nélkül jelenjen meg és csillapodjon el a maga természetes módján, történet nélkül. Ezzel lehetővé válik ezeknek az érzelmeknek, hogy jöjjenek és menjenek, anélkül, hogy a fejedben lévő történetek megakasztanák őket.

Gyerekként nem tanítottak meg minket arra, hogyan kell érezni az érzéseket. Csak gondolkodni tanítottak, arra, hogyan kell átgondolni mindent, és újra meg újra csak gondolkodni.  Vedd észre, hogy a folytonos gondolkodás nem eredményez megengedést és megértést. Nem segít téged mély megértéshez és gyógyuláshoz. Csak ahhoz vezet, amihez eddig is vezetett: még több gondolkodáshoz. Ez a gondolkodás csak egy sor emlék. Hát nem furcsa, hogy mindig csak ez a jelen pillanat létezik, a hangot pedig csak a múltban vájkálás és a jövőben kutatás érdekli? Ez a hang vagy te? Egy sor gondolat vagy csupán?

Tartsd meg a gondolkodást a gyakorlati kérdések számára, mint például arra, hogyan végezd a munkád, írd össze a bevásárló listát, tanulj valami újat, olvass el egy könyvet és beszélgess a barátoddal.

Ha a fejbéli hang újra elkezd kritizálni, bírálni, hibáztatni, panaszkodni, megint kiteszi a boldogságot a jövőbe és feltépi a múlt sebeit, csak vedd észre és lépj vissza a nyugalom állapotába, tarts pihenőt. Ezek a gondolatok meg fognak jelenni. Ne vedd különösebben magadra őket, amikor jönnek. Hagyd őket olyannak lenni, amilyenek. Ne akard megváltoztatni őket, ne adj szavakat hozzájuk, ne próbáld elemezni őket. Te csak térj vissza a nap folyamán újra meg újra a rövid pillanatnyi pihenők adta nyugalomhoz és örömhöz.

Amikor így, a nap során igen gyakran megpihensz a történetek nélkül (annyiszor, ahányszor csak eszedbe jut), és közvetlenül érzékeled az érzeteket, könnyebb lesz egyszerűen létezni. Könnyebb lesz élvezetesnek érezni a csendet és élvezetesnek érezni a jelen pillanatot, úgy, ahogy éppen van.

Engedd magadhoz ezt a gyógyulást. Ez valódi átalakulás. Olyan seben gyógyulnak be ettől, amik éveken át újra meg újra felszakadtak, olyan történetek, amiket újra meg újra, ismételten lejátszottál a fejedben.

Az élet elkezd egyre erőfeszítés-mentesebbnek tűnni. Ha ilyen módon pihensz bele a jelen pillanatba, minden képzeletet felülmúló mélységű szabadságra találsz. Valóban belelazulsz abba, ami van, bármibe, ami éppen történik. Ez a valódi elfogadás. Az emberileg lehetséges legmélyebb meghajlás a valóság előtt. A fejedben lévő hang, ha észreveszed, nem igazán híve a meghajlásnak és elfogadásnak. A panaszkodásnak, hibáztatásnak, kritizálásnak, önvádnak a híve és annak, hogy mindig neki legyen igaza. Add meg magadnak a pihenőt a mai napon, amilyen gyakran csak lehet. Vedd észre a történetet, lazíts pár pillanatig és érezd az érzéseket közvetlen módon. Csak legyél, élvezd az életedet ebben a pillanatban, úgy, ahogyan van.

(Scott Kiloby)


Ebben a videóban Scott elmagyarázza, miért is nem szeretjük magunkat, miért is nem szeretünk másokat, miért nem működnek a kapcsolataink, mi is van az egész életünk szenvedésének gyökerénél. És röviden bemutatja, miként is lehet „átlátni" ezeken a gyökér hiány-történeteinken.