Morfogenetikus
mezők
Morfogenetikus mező neve a „morph = forma" és a genezis = létrejövés szavakból ered
Valamennyi rendszert az energián és az ismert anyagi tényezőkön kívül láthatatlan szervezőerők is regulálják. Ezek okozati mezők, mivel a forma- és viselkedésminták előképeiként szolgálnak. E mezők nem a szó normális értelmében vett energiával bírnak, mivel hatásaik átjutnak a tér és idő gátjain, ami a normális energia áramlásában akadályt jelentene.
Morfogenetikus mező neve a „morph = forma" és a genezis = létrejövés szavakból ered
Valamennyi rendszert az energián és az ismert anyagi tényezőkön kívül láthatatlan szervezőerők is regulálják. Ezek okozati mezők, mivel a forma- és viselkedésminták előképeiként szolgálnak. E mezők nem a szó normális értelmében vett energiával bírnak, mivel hatásaik átjutnak a tér és idő gátjain, ami a normális energia áramlásában akadályt jelentene.
Távoli hatásuk éppoly
erős, mint közelről gyakorolt hatásuk. E hipotézisnek megfelelően bármikor, ha
egy faj egyede elsajátít egy új viselkedési mintát, ez megváltoztatja az adott
faj oksági mezejét, legalábbis enyhe mértékben. Ha e viselkedés elég sokáig
ismétlődik, akkor „morfikus rezonanciája" kihathat az egész fajra.
E mező működése a távolra-hatást is tartalmazza, mind térbeli, mint időbeli jelentésben. Az időn kívül eső fizikai törvények által determinált formáktól eltérően a morfogenetikus mező az időn átterjedő „morfikus rezonanciától" függ.
Ez annyit jelent, hogy a morfikus mezők átterjednek a téren és
időn, s az események képesek hatni a bárhol, más időben végbemenő eseményekre.
Ennek egy példáját mutatja be Lyall Watson: Lifetide: The Biology of Consciousness (Életáradat: a tudat biológiája) című könyvében, amelyben leírja a népszerűen csak a „századik majom elvének" nevezett elméletet. Watson azt látta, hogy miután majmok egy csoportja megtanult egy bizonyos viselkedést, más szigeten élő majmok a kommunikáció „normális" módjának lehetősége nélkül egyszer csak szintén tudták ugyanazt a viselkedést.
Dr. Dávid Bohm a „Revisions" című folyóiratban azt állítja, hogy ugyanez igaz a kvantumfizikában. Leírja, hogy az Einstein-Bodolsky- Rosen-kísérlet szerint van helyhez nem köthető, vagy szubtilis kapcsolat a részecskék között. Azaz a rendszernek egy kollektivitása, amit nem tulajdoníthatunk csupán e részecske sajátjának, hanem az egésznek. Emiatt bármi, ami a távollévő részecskékkel történik, más részecskékkel alaki mezőjére is hatással lehet. Bohm továbbmegy, és azt állítja, hogy az „univerzumot kormányzó időtlen törvényekről alkotott elképzelés úgy tűnik, nem tartható fenn tovább, mivel maga az idő is kifejlődött szükségszerűség része".
Ugyanebben a cikkében Rupert Sheldrake a következő következtetésre jut: „ A kreatív folyamat, mely új gondolatokat szül, s amelyek segítségével új teljességre bukkanhatunk, hasonló az alkotó valósághoz, mely az evolúciós folyamat során nyújt lehetőséget új teljességek felmerülésére. Az alkotó folyamat úgy tekinthető, mint különálló dolgok egymáshoz kapcsolódása útján létrejött komplett és magasabb szintű egészek következő fejlődési állomása.
A „Fényen túli" egymáshoz kapcsolódás a magasabb-rendű valóságon keresztül valósulhat meg. Azt gondolom, hogy a mi valóságunk feletti valóságban a „dolgok jobban összekapcsolódnak", az „eseményeknek" több közük van egymáshoz, és hogy a „dolgok" egy még ennél is magasabb szinten keresztül teremtenek kapcsolatot egymással, így magasabb szintekre eljutva képesek lehetünk megérteni, hogyan működik a közvetlen kapcsolatlétesítés.
A fizikusok azt állítják, hogy az anyagnak nincsenek elemi építőkövei. Az univerzum egy szétválaszthatatlan egész, egymással összefüggő, egymással kölcsönhatásban lévő, egymással összefonódó valószínűségek hatalmas szövedéke.
E mező működése a távolra-hatást is tartalmazza, mind térbeli, mint időbeli jelentésben. Az időn kívül eső fizikai törvények által determinált formáktól eltérően a morfogenetikus mező az időn átterjedő „morfikus rezonanciától" függ.
Ez annyit jelent, hogy a morfikus mezők átterjednek a téren és
időn, s az események képesek hatni a bárhol, más időben végbemenő eseményekre.
Ennek egy példáját mutatja be Lyall Watson: Lifetide: The Biology of Consciousness (Életáradat: a tudat biológiája) című könyvében, amelyben leírja a népszerűen csak a „századik majom elvének" nevezett elméletet. Watson azt látta, hogy miután majmok egy csoportja megtanult egy bizonyos viselkedést, más szigeten élő majmok a kommunikáció „normális" módjának lehetősége nélkül egyszer csak szintén tudták ugyanazt a viselkedést.
Dr. Dávid Bohm a „Revisions" című folyóiratban azt állítja, hogy ugyanez igaz a kvantumfizikában. Leírja, hogy az Einstein-Bodolsky- Rosen-kísérlet szerint van helyhez nem köthető, vagy szubtilis kapcsolat a részecskék között. Azaz a rendszernek egy kollektivitása, amit nem tulajdoníthatunk csupán e részecske sajátjának, hanem az egésznek. Emiatt bármi, ami a távollévő részecskékkel történik, más részecskékkel alaki mezőjére is hatással lehet. Bohm továbbmegy, és azt állítja, hogy az „univerzumot kormányzó időtlen törvényekről alkotott elképzelés úgy tűnik, nem tartható fenn tovább, mivel maga az idő is kifejlődött szükségszerűség része".
Ugyanebben a cikkében Rupert Sheldrake a következő következtetésre jut: „ A kreatív folyamat, mely új gondolatokat szül, s amelyek segítségével új teljességre bukkanhatunk, hasonló az alkotó valósághoz, mely az evolúciós folyamat során nyújt lehetőséget új teljességek felmerülésére. Az alkotó folyamat úgy tekinthető, mint különálló dolgok egymáshoz kapcsolódása útján létrejött komplett és magasabb szintű egészek következő fejlődési állomása.
A „Fényen túli" egymáshoz kapcsolódás a magasabb-rendű valóságon keresztül valósulhat meg. Azt gondolom, hogy a mi valóságunk feletti valóságban a „dolgok jobban összekapcsolódnak", az „eseményeknek" több közük van egymáshoz, és hogy a „dolgok" egy még ennél is magasabb szinten keresztül teremtenek kapcsolatot egymással, így magasabb szintekre eljutva képesek lehetünk megérteni, hogyan működik a közvetlen kapcsolatlétesítés.
A fizikusok azt állítják, hogy az anyagnak nincsenek elemi építőkövei. Az univerzum egy szétválaszthatatlan egész, egymással összefüggő, egymással kölcsönhatásban lévő, egymással összefonódó valószínűségek hatalmas szövedéke.
(forrás: angyalforras.hu)
Bert
Hellinger és Rupert Sheldrake, az Első Nemzetközi Család- és Rendszerfelállító
Konferencián (2003 Wiesloch) egyetértettek abban, hogy a Sheldrake által
morfogenetikus mezőnek leírt jelenség megegyezik a Hellinger módszer által a
családfelállításoknál használt, szellemi mezőnek nevezett jelenséggel.