Sokak szerint
hihetetlen energiákat indít meg a Magyar Természettudományi Múzeum
Buddha-szobra, amelyben egy önmagát mumifikált szerzetes rejtőzik.
Néhány hete kapta fel a sajtó, hogy a
múzeumban bemutatott Buddha-szobor valójában egy szerzetes múmiája, amelyet
valamikor valaki párnára ültetett, agyaggal tapasztott be és arannyal festette.
Azóta buddhisták, "hitetlenek" és a legkülönbözőbb vallású emberek
zarándokhelyévé vált. Tömegek keresik fel a múzeumot, hogy imádkozzanak,
meditáljanak a szobor mellett, energiával töltődjenek fel - mondta el a Hír24-nek
Kiss-Stefán Mónika, a Magyar
Természettudományi Múzeum szóvivője.
Múmia a szoborban
Akik kipróbálták állítják, a különös
szoborból árad az energia. Nem csak Magyarországon vált híressé a ritkaság, a
nemzetközi sajtó is naponta érdeklődik, a Kínai Állami Televízió is forgatott
róla a napokban. A szerzetes "erejét" bizonyítandó, vasárnap, A
legnagyobb létszámban címmel rekord is született: 170 ember meditált egyszerre
az önmumifikált szerzetes relikviája előtt. Igazi kuriózumról van szó.
Napjainkra mindössze 20-25 önmagát mumifikált szent maradt fent, az egyetlen,
múzeumban látható ilyen múmia most épp Budapesten, a Magyar Természettudományi
Múzeum „Múmiavilág" című kiállításán május 17-ig.
.jpg)
Csodás hatással bír a szerzetes múmiája (Magyar Természettudományi Múzeum)
Fennmaradását a véletlennek
köszönheti. A szobor Kínából származik, tulajdonosa pedig egy holland gyűjtő,
aki mint Buddha-szobor vásárolta meg az alkotást. Később azonban egy rést vett
észre a talapzatán. A C14-es vizsgálatok kimutatták, hogy a szobor valójában
egy önmagát Kr.u. 1100 körül mumifikált férfi testét rejti. A szakemberek
szerint halála után 300 esztendővel – tiszteletből vagy az állapotromlás
megállítására – testét párnára ültették, majd agyaggal vonták be és arannyal
befestették. Ekkor lett szobor belőle.
Kétezer napnyi haldoklás
Szó szerint emberfeletti erőre van
szüksége annak, aki önmagát mumifikálja. Csupán azok képesek rá, akik
aszkézissel, meditációval töltött évtizedek alatt felkészültek, hogy eljussanak
a Nirvánába, a lélek útjának utolsó, teljes megvilágosultságot jelentő
állomására. Hitük szerint az önmumifikálással a szerzetes mágikus erőre tesz
szert, amivel segítheti a közösséget - írtuk korábban Szikossy Ildikó
antropológusra hivatkozva.
Amikor a szerzetes úgy érzi, eljött
az idő, elkezdi kiűzni magából az életet. Ettől fogva szinte alig mozog,
folyamatos meditálással tölti napjait. Ezer napig sóban gazdag, folyadékban
szegény ételeket fogyaszt, többnyire csak magokon él. A következő ezer napban
étrendjét egy baktérium- és rovarölő hatásáról ismert fakéreggel egészíti ki -
nagyon lassan, szó szerint kiszárítja a saját testét.
A szobor, és ami benne van (Magyar
Természettudományi Múzeum)
Miután felkészült az átlépésre, egy
kőből készült fülkébe ül. Társai csengőt adnak a kezébe, a kamrát légmentesen
lezárják, csupán egy apró lélegző nyílást hagynak. A szent ember ekkor már nem
eszik, nem iszik, és mély meditációban várja a halált. Minden nap csenget,
jelezve, hogy még életben van. Amikor a kamrából már semmi nem hallatszik,
lezárják a légnyílást, és a szerzetest további 1000 napig nem háborgatják.
Végül megbontják a falat, a mumifikálódott testet kiemelik, templomuk fő
helyére ültetik, szentként tisztelik.
(forrás: hir24.hu)