Túlvilág és Médiumok
A spiritiszta szeánszon megszólaló médium
lassan, töredezetten, üzeneteket továbbít a túlvilágról a jelenlevőknek. A
túlvilágról, ahova a vallásos és okkult hagyományok szerint a holtak lelkei
kerülnek. Az életbe visszahozott klinikai halottak beszámolói szerint a halál
pillanatában kiszállunk, utazásra indulunk a testünkből. De hová? Hol van a
Túlvilág valójában?
A túlvilág létébe vetett hit egyidős
a gondolkodó emberrel. Minden kornak és kultúrának megvolt a sajátos
elképzelése arról, hogy a testi élet vége, egy másik világba való átlépést is
jelent. Korunk meglévő vallásai mellett, az ezotériában is újjáéled a túlvilág
képe - mai nyelven szólva - a létezés egy másik dimenziójaként. A halálközeli
élmények egyre terjedő ismereteit, a parapszichológiai kutatások eredményei is
kiegészíteni látszanak. úgy tűnik, a túlvilág lassan a kétkedőknek is
tudományosan bizonyítottá tehető. A helyzet azonban korántsem ilyen egyszerű.
Mielőtt a túlvilág koordinátáinak
fürkészésébe fognánk, vizsgáljuk meg először azt, mi is az a rendelkezésre álló
tényanyag, ami a halál utáni létet racionális megközelítésben is valószínűvé
teheti. Noha a téma illetékese, vagyis a tudományos parapszichológia éppen a
médiumok megfigyelésével kezdte vizsgálatait, már születésekor két pártra
szakadt a túlvilág kérdését illetően.
A kutatók egyik része a médiumok
paranormális információit a túlvilág megnyilvánulásaként látja, míg a másik
részük ugyanezt az élő emberi agy rejtélyes képességének eredményeként. A halál
utáni élet kutatásának legközvetlenebb módja érthetően a médiumokon keresztül
történhetne, hiszen itt a túlvilág lakóitól első kézből kaphatnánk
információkat. De valóban "elsőkézből" származnak-e a médium által
közöltek? Valóban el lehet-e fogadni egy sikeres médiumi ülés eredményeit a
túlvilág bizonyítékaként?
Ennek eldöntéséhez nézzük meg
közelebbről a médiumitás egy-két jellegzetes produktumát és lehetséges
magyarázataikat.
A médium szó közvetítőt
jelent, közvetítőt a két világ között.
Olyan érzékeny, extraszenz embereket,
akik képesek meghallani és kimondani a másik világ hangjait. Klasszikus esetben
a médium a megfelelő rituálék után hipnózisszerű transzba esik, majd a
megidézett lélek rajta keresztül megnyilatkozik. A megnyilatkozásnak számtalan módja
lehet.
A kommunikáció talán legközvetlenebb
fajtájában a lélek egyszerűen a médium hangképző szervein keresztül beszélni
kezd, de megnyilvánulhat egy ingán keresztül is, vagy - a kreatívabb lelkek
esetében - konkrét képzőművészeti, zenei vagy irodalmi alkotások készítésével.
Az így nyert információk és alkotások hitelessége megint csak széles skálán
mozog. Nézzük meg elsőképp azt, hogy mik azok az információk, amelyekre a
tudományos parapszichológia felfigyelt. Ha egy médium az elhunyt hozzátartozónak
olyan tényeket közöl, amit a hozzátartozón - és persze az elhunyton - kívül
senki sem ismerhetett, akkor ez máris bizonyító erejű ténynek tűnik a túlvilág
létét illetően.
Igen ám, de két élő ember között is
bizonyíthatóan működik a telepátia képessége, és ez elméletileg már elég lehet
a médium számára egy - a hozzátartozó agyában létező - titkos tény
felderítéséhez. Ugyanúgy az, ha az elhunyt üzenete alapján előkerül az elásott
végrendelet, amiről csakis ő tudott, szintén magyarázható a médium
távérzékelési képességével, amit a parapszichológia clairvoyance-nak, vagyis a
tárgyi környezet nem fizikai úton való észlelésének nevez. A szeánszokon a
szellemek sok esetben zajokat is keltenek, vagy tárgyakat mozgatnak meg, az
élők látszólagos közreműködése nélkül. Bármily furcsa, az ilyen
megnyilvánulások is a médium számlájára írhatók, hiszen a pszichokinézis emberi
képessége, a tudat környezetre ható megmagyarázhatatlan, aktív hatását jelenti.
Az ún. Poltergeist eseteknél - ahol akár bútorok is lebegnek - szintén mindig
kimutatható egy, a hatásokért pszichésen felelős élő személy.
Túlvilág és Médiumok
Az ismert emberi parapszichológiai
képességek tehát elméletileg - mindennemű túlvilág léte nélkül is - alkalmasak
lehetnek a médiumi jelenségek fellépéséhez. Ha becsületesen közelítjük meg a
túlvilág médiumokon keresztül szerezhető bizonyítékait, azt kell látnunk, hogy
a túlvilág léte tudományosan sem nem bizonyítható, sem nem cáfolható, hiszen
mindaddig, amíg egy jelenséget egy élő ember észlel - különben honnan tudnánk
róla? - annak létrejötte az Ő paraképességeivel is magyarázható. Kétségkívül
magányos és tehetetlen érzés lehet materialista felfogású parapszichológusok
között szellemként megjelenni, a túlvilág racionális megközelítéséhez azonban
további utak is vezetnek. A már említett halálközeli élmények többségében az
azt átélők, az élmény ideje alatt gyakorlatilag semmiféle életjelenséget nem
produkálnak - esetenként agyműködésük sincs -, mégis kiterjedt és
visszaigazolható észrevételeket tesznek környezetük egyidejű eseményeiről.
Az első - és komolyan elgondolkodtató
- élmények egyike az, hogy egyszerűen a testükön kívül találják magukat,
kívülről szemlélve a körülöttük történteket. Ilyenkor gyakran számolnak be
olyan rendkívüli eseményekről is - természetesen a felélesztésük után -,
amikről igazán nem illene tudniuk, hiszen a materialista parapszichológia az
érzékszerveken túli észleléseket is az élő agy működéséhez köti. Az, hogy egy
műtőasztalon fekvő, gyakorlatilag halott test visszaigazolhatóan képes észlelni
a kórház várójában folyó párbeszédeket, már az ismert paraképességekkel is csak
meglehetősen áttételesen magyarázható.
A tudat - nevezzük most így - tehát mintha meglenne a test és az agy működése nélkül is. A testelhagyást követő élmények még jobban megrendítik a valóságról, a térről és az időről alkotott fogalmainkat. Az életfilm lepergése - a hasonlat egyébként helytelen, hiszen a tudat ilyenkor az egész életét egyszerre(!) éli meg - azt mutatja hogy a hétköznapi időészlelésünk csak egy a lehetségesek közül. Amikor pedig a tudat továbbhalad az álomszerű elíziumi mezők felé, már végképp csődöt mondanak a térről alkotott fogalmaink is. A túlvilág médiumi leírásainak összevetése az álmok mindennapos és mindnyájunk által tapasztalt élményeivel, azért is hasznos lehet, mert rávilágít egy alapvető viszonylagosságra a létezés törvényszerűségeit illetően.
Ha valaki álmában repül, átváltozik, vagy egy pillantás alatt vált helyszíneket, annak senki sem firtatja a fizikai képtelenségeit, hiszen az álom sajátos tudatállapotában ezek az események természetesnek tekinthetők. Az éber - vagyis az általunk normálisnak tekintett - tudatállapotok élményeire más dolgok jellemzők, például a tér és az idő következetesen stabil tapasztalata.
Miután a tudat természetéről még a "normális" pszichológia is csak vajmi keveset tud, a megváltozott tudatállapotok különös valóságait nem kell feltétlenül másodlagosnak tekinteni. Az évezredes emberi bölcseletek és vallásfilozófiák szerint például éppen az általunk megszokott észlelés az, ami a valóság legcsekélyebb szeletét képes megvilágítani. A tudat nem feltétlenül, sőt, valószínűleg éppen nem a mi tér-idő fogalmainkban leírhatóan létezik. Sajátos képünk a világról egy speciális tudatállapot tapasztalataira épül, az azon kívül eső élményeinkre, például az álmainkra, vagy csak hézagosan tudunk emlékezni, vagy a természetfeletti jelenségek gyanús és rejtélyes birodalmába soroljuk őket.
A tudat - nevezzük most így - tehát mintha meglenne a test és az agy működése nélkül is. A testelhagyást követő élmények még jobban megrendítik a valóságról, a térről és az időről alkotott fogalmainkat. Az életfilm lepergése - a hasonlat egyébként helytelen, hiszen a tudat ilyenkor az egész életét egyszerre(!) éli meg - azt mutatja hogy a hétköznapi időészlelésünk csak egy a lehetségesek közül. Amikor pedig a tudat továbbhalad az álomszerű elíziumi mezők felé, már végképp csődöt mondanak a térről alkotott fogalmaink is. A túlvilág médiumi leírásainak összevetése az álmok mindennapos és mindnyájunk által tapasztalt élményeivel, azért is hasznos lehet, mert rávilágít egy alapvető viszonylagosságra a létezés törvényszerűségeit illetően.
Ha valaki álmában repül, átváltozik, vagy egy pillantás alatt vált helyszíneket, annak senki sem firtatja a fizikai képtelenségeit, hiszen az álom sajátos tudatállapotában ezek az események természetesnek tekinthetők. Az éber - vagyis az általunk normálisnak tekintett - tudatállapotok élményeire más dolgok jellemzők, például a tér és az idő következetesen stabil tapasztalata.
Miután a tudat természetéről még a "normális" pszichológia is csak vajmi keveset tud, a megváltozott tudatállapotok különös valóságait nem kell feltétlenül másodlagosnak tekinteni. Az évezredes emberi bölcseletek és vallásfilozófiák szerint például éppen az általunk megszokott észlelés az, ami a valóság legcsekélyebb szeletét képes megvilágítani. A tudat nem feltétlenül, sőt, valószínűleg éppen nem a mi tér-idő fogalmainkban leírhatóan létezik. Sajátos képünk a világról egy speciális tudatállapot tapasztalataira épül, az azon kívül eső élményeinkre, például az álmainkra, vagy csak hézagosan tudunk emlékezni, vagy a természetfeletti jelenségek gyanús és rejtélyes birodalmába soroljuk őket.
Érdekes és tanulságos felfigyelni
azokra az analógiákra, amik a túlvilág vallási leírásaiból maradtak ránk. Az
egyiptomi és tibeti halottaskönyveket, mintha a mai halálközeli élmények
kutatásai alapján írták volna, szóról szóra úgy jelenítik meg ugyanis a tudat
állomásait, a haldoklás folyamatában. Miután a klinikai halál vizsgálatának
tanulságaival összevethető misztikus állítások már besorolhatóvá váltak a
tudományos tények körébe, miért ne lennénk nagyobb bizalommal a tibeti
létfilozófiák tudattal kapcsolatos egyéb állításaival szemben? A mai tudományos
parapszichológia egyes létmodelljei egyébként igencsak misztikusnak mondhatók,
hiszen ahogy már említettem, a tudatot nem az ismert téridőben leírható
jelenségként kezelik. Newtoni világképünket - mechanikus mozgástörvények a
végtelen billiárdasztalon - kevésbé rengette meg Einstein relativitás elmélete
- amely szerint a tér és idő már egymásba olvad -, mint ami a tudat és valóság
mélyebb viszonyainak tudományos megismeréséből várható.
Nem könnyű persze egy végtelen álomvilág álmodóiként objektív törvényekre bukkanni a valóság végső kérdéseit illetően, azonban ha sikerül feloldani az előítéleteinket a lehetetlennel szemben, már nagy lépést tettünk. és hogy hol is van a túlvilág? Valószínűleg a kérdés annyira értelmes, mint álmaink színtereit kutatni az ismert téridőben. A kérdést visszafordítva megszokott világunk viszonylagosságát ismerhetjük fel, a tudatállapotok és a tapasztalás számtalan lehetőségeinek egyikeként. életünk, létünk pillanatai az itt és most illúziójában, a mindig és mindenhol paradox világában zajlanak.
Nem könnyű persze egy végtelen álomvilág álmodóiként objektív törvényekre bukkanni a valóság végső kérdéseit illetően, azonban ha sikerül feloldani az előítéleteinket a lehetetlennel szemben, már nagy lépést tettünk. és hogy hol is van a túlvilág? Valószínűleg a kérdés annyira értelmes, mint álmaink színtereit kutatni az ismert téridőben. A kérdést visszafordítva megszokott világunk viszonylagosságát ismerhetjük fel, a tudatállapotok és a tapasztalás számtalan lehetőségeinek egyikeként. életünk, létünk pillanatai az itt és most illúziójában, a mindig és mindenhol paradox világában zajlanak.
(forrás: tarrdaniel.com)