A gondolatok és érzelmek közvetlen módon nem mérhetők. A
gondolat energiájának az anyagra gyakorolt hatása – habár létezik – általánosan
nem elfogadott, és nem elismert jelenség.
Nina Kulaginának tulajdonítják a leghihetetlenebb
pszichokinetikus képességet, ami állítólag ellenőrzött körülmények között is
megnyilvánult. Kisebb tárgyakat egy méternyire is elmozdított, és elő tudta
idézni az iránytű teljesen abnormális viselkedését.
Tette mindezt a „gondolat erejével”.
Hatást tudott gyakorolni a legkülönbözőbb anyagokból, pl. műanyagból, fémből és
textilből készült tárgyakra.
Egy alkalommal két méter távolságra ült egy
üvegakváriumtól, és sikerült különválasztania egy sóoldatban úszó tojásfehérjét
a sárgájától, majd sikerült ezeket ismét egyesítenie. Az ülések alatt végzett
tudományos mérések szerint pulzusa ilyenkor elérte a percenkénti 240-et.
Arcára kiültek az összpontosítás jelei, és egyetlen
kísérlet alatt több mint egy kilót veszített súlyából, ‘mintha testének egy
részét energiává alakította volna’. Az Elektro-Encefalo-Gram rendkívül erős
tevékenységet mutatott az agynak azon a részén, ami a látást irányítja, és
mágnesmező-detektorok szerint a médium körüli erős mágneses tér lüktetni
kezdett és egy idő után abba az irányba összpontosult, amerre a médium nézett. (Fresling,
P.: Naturligt-Övernaturligt, Forum, 1994)
A tudományos világ nem fogadja el bizonyítékként az ilyen
és ehhez hasonló jelenségeket. Nem vagyunk hajlandók elfogadni, hogy tárgyak
pusztán a gondolat erejével elmozdíthatók.
De vajon miért fogadjuk el a műszerekkel nem mérhető
gondolatok és érzelmek létét? Nos, a gondolat létét kivétel nélkül
mindenki megtapasztalta. Mindenki.
Élményszinten találkoztunk vele, és ez feleslegessé tesz
minden kívülről jövő bizonyítást! Ez viszont pontosan az általunk oly hőn
óhajtott bizonyíték természetét kérdőjelezi meg!
A gondolat létének bizonyítéka nem külső állítások
függvénye, hanem mindig belül van, és személyes élmény az alapja. A gondolat viszont – bármit szeretnénk is bebizonyítani –
minden további bizonyítás kiindulópontja.
A bizonyíték valódi természete ezért sokkal inkább belső,
mint külső.
Külső bizonyítékokkal megfelelő körülmények között bármit
be lehet bizonyítani, sőt annak az ellenkezőjét is. (Ha nem sikerülne, csak rá
kell bízni egy jó ügyvédre.)
Végső soron mi az, amit bizonyítéknak nevezhetünk?
Egy mérési eredmény – ami bizonyos dolgok közötti
összefüggést mutat – lehet igaz, de az eredmény kiértékelése már mindenkori
világnézetünk függvénye. Ez a világnézet pedig gondolatainkban rejlik, és
időről időre – legalábbis erről tanúskodik a történelem – gyökeresen
megváltozik.
(Balogh Béla: Végső valóság)