2015. május 26., kedd

A pók hálójában: a személyes történetünk fogságában



Mindenkinek megvan a maga személyes története. A személyes történetünk szálait a szüleink kezdték el fonni, először ők mondták meg nekünk, hogy kik vagyunk és ők közvetítették felénk azokat a szabályokat is, hogy hogyan kell együtt élni a többi emberrel egy adott társadalom keretei között.




Aztán a kis én megszületésével megjelent bennünk az ego belső hangja és ettől a pillanattól kezdve ő vált a személyes történetünk mesélőjévé. Egy történetet kezdett el mesélni nekünk arról, hogy kik is vagyunk és hogy merre tart az életünk. Ez a történet annyira meggyőző számunkra, hogy eszünkbe se jut megkérdőjelezni az igazságát. Vajon valóban igaz-e ez a történet, vagy csak egy belső fecsegés, amely az évek során belegabalyított bennünket a gondolatok pókhálójába?


A személyes történetünk anatómiája

Életünk minden tudatos pillanata egy önmagunknak mesélt személyes énközpontú történet kereteibe illeszkedik be és azon belül értelmezhető. Ez azért van így, mert annyira mélyen azonosultunk a személyes történetet mesélő egónk belső hangjával és ezzel a személyes történettel, hogy ez adja egész életünk alapját.

Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk ezt a személyes történetet, akkor azt találjuk, hogy a belső történetünk élmények és gondolatok szövedékéből áll. Gondolatokból, amelyek megmagyarázzák az élményeinket, gondolatokból, amelyeket elhittünk, amelyekkel azonosultunk, és amelyek így az önmeghatározásunk alapját adják.

A személyes történetünk így szinte a bűvkörében tart bennünket, egy hipnotikus állapotban, amelyben minden figyelmünket leköti a belső hang és az általa mesélt történet. Így elveszítettük az éberségünket, a valóság szinte elmegy mellettünk, mert mi csak a valóság azon elemeire figyelünk, ami megerősíti a mi személyes történetünket. Így nem férünk hozzá életünk mélyebb dimenzióihoz, amelyek ugyan jelen vannak az életünkben, de az éberségünk hiánya miatt elveszítettük velük a kapcsolatunkat.

A személyes történeten túl

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mi tényleg csak a személyes történetünk vagyunk, vagy esetleg pedig sokkal többek vagyunk annál? Mindenkiben él annak a halvány gyanúja, hogy a személyes történetünk nem tükrözi annak a valóságát, akik mélyebb szinten vagyunk.

Ha személyes történetünkben látszólag minden rendben van, elérjük a céljainkat, akkor boldogok vagyunk és ez a gyanú teljesen elhalványul bennünk, és a személyes történetünkkel való azonosulásunk erősebbé válik. Vannak azonban az életünkben, a személyes történetünkben olyan pillanatok is, amikor úgy érezzük, hogy semmi sem sikerül, ezért boldogtalanok vagyunk és szenvedünk. Ekkor erősödhet fel újra az a gyanú bennünk, hogy többek vagyunk, mint személyes történetünk gondolat halmaza. Rájövünk, hogy életünk egyszerűen több a gondolatoknál.

Amíg azonban ragaszkodunk a személyes történetünkhöz és annak a mesélőjéhez, addig életünk mélyebb dimenziói elérhetetlenek maradnak számunkra. Nem azért, mert nincsenek jelen az életünkben, hanem azért mert a személyes történetünk hálójának a fonása leköti minden figyelmünket.




A személyes történetből való felébredés

Ha tudatára ébredünk a személyes történetünknek, amelyet önmagunknak mesélünk, akkor felébredhetünk személyes történetünk hipnotikus bűvöletéből.

Ahhoz, hogy tudatára tudjunk ébredni személyes történetünknek, fel kell tennünk magunknak a kérdést: Ki az, aki a fejemben beszél, ki ez a belső hang, aki a személyes történetemet meséli nekem? Erre csak az az egy őszinte válasz lehetséges, hogy: Fogalmam sincs! Minden más válasz csakis a személyes történet részeként értelmezhető, ezért elvetendő.

Ez az őszinte válasz egy megrázó élmény lehet számunkra, amely teljesen összekuszálhatja az életünket. Minél jobban azonosultunk a személyes történetünkkel, annál nagyobb lehet a megdöbbenésünk. Elvész a biztonságunk abban, amit eddig a személyes történetünknek tartottunk. Ez azonban egy olyan tapasztalat, amely elvezethet bennünket ahhoz a ponthoz, amikor megkérdőjelezzük az önmagunkról mesélt történetünk igazságát.

Ez az első jele annak, hogy kezdünk ébredezni a személyes történetünk hipnotikus hatása alól. Mivel ekkor már a figyelmünket nem köti le teljes egészében a személyes történetünk mesélése és az azzal való azonosulás, ezért érzékennyé válunk életünk mélyebb dimenzióira.

A létezés teljessége vagyunk

Az Élet mélyebb dimenzióihoz a kapu az éberség, amely a figyelmünknek a személyes történet mesélésének a hipnotikus állapotából való felszabadulásának az eredményeként jelenik meg. Az éberség teszi lehetővé számunkra, hogy önmagunkat a gondolatainkkal és érzéseinkkel való azonosulás nélkül ismerjük meg.

Amit ebben az éber tudatállapotban, a gondolatokon és érzéseken túl először megtapasztalunk, az a létezés teljessége. ebben az állapotban eltűnik minden széttöredezettség az életünkből, felismerjük létezésünk belső tágasságát, annak belső boldogságát és nyugalmát. Otthon érezzük magunkat a saját bőrünkben, és felismerjük, hogy az éber tudatosság mentes mindenféle gondolattól és érzéstől.

Ekkor dönthetünk arról, hogy folytatjuk-e a személyes történetünk mesélését, vagy túllépve azon elmozdulunk létezőségünk csendes alapja felé.
(forrás: Kery Ervin- A tudat ébredése - utjelzok.blogspot.hu)