Minél többet merengek az
életről, annál inkább bebizonyosodik: A mai ember legnagyobb átka a
feledékenység. Mint egy lopakodó rossz közérzet, a feledékenység úgy
itatja át az emberek életét és cselekedeteit.
 |
Külön-külön egyénileg, történelmileg és kulturálisan
is a feledékenység bűvöletébe estünk. Nem csak a múltunkat felejtettük el,
hanem azt is, hogy a jelen helyzetünkért, ugyanakkor a jövőnkért
is mi vagyunk a felelősek. Személyes szinten, a mi ego-alapú
tudatállapotunknak az a küldetése, hogy ebben a feledékeny
állapotba maradjon - megszakadjon a kapcsolat lényünk egészével, az élet
hálózatával és az egyetemes tudattal.
Kollektív szinten ezt a feledékenységet
állandósítják és megerősítik társadalmi és kulturális eszközökkel –
elsősorban a tudattalan fogyasztói realitás, továbbá hamis életmód és a
materialista szemlélet fenntartásával.
„De van egy fényesebb oldala is ennek, mert mindig
van lehetőségünk újra- emlékezni és újra- csatlakozni önvalónkhoz és a nagy
egészhez. Az emlékezés ereje az önmegismerés és megvalósítás szellemi útjában
összpontosul.”
Íme, az elfelejtett dolgok listája, vagy inkább
olyan fontos dolgok listája, amikről nem szabad megfeledkeznünk.
1. Elfelejtettük, hogy kell együtt élni a
természet világával
Az utolsó pár száz évben elkülönítettük magunkat a
természettől. Kihasználtuk, pusztítottuk, fogyasztottuk és megkíséreltük
irányítani a természetet, hogy kielégítsük a kapzsiság által vezérelt
aberrációkat. Megpróbáltuk elhatárolni magunkat az élet természetes
körforgásától. Elfelejtettük, hogy hogyan kell meghallgatni a
Föld természetes jeleit és nyelvét - ritmusát és ciklusait. Elfelejtettük
követni a természet útját, hogy hogyan kell azzal egyensúlyban, harmóniában
élni.
2. Elfelejtettük az életünk és a világegyetem
összefüggéseit
Ahogy elválasztottuk magunkat a természettől,
elfelejtettük azt is, hogy létezésünk milyen mélyen összefügg azzal és a
világegyetem kőrforgásával. Néhány, a civilizáció peremén élő törzs még
mindig követi az ősi ösvényt és tisztelettel megőrizték ezt a kapcsolatot.
Belénk nevelték az elkülönülés érzését, melynek
következtében felborult az egyensúlyt, és nem igazodunk a természet
rendjéhez. Elfelejtettük, hogy a kollektív tudat összekapcsolódik a
mindenséggel és összefonódva egy gyönyörű, finom táncot járnak.
3. Elfelejtettük a bennünk lakozó ősi
bölcsességet
Abbéli törekvésünkkel, hogy megszerezzük a tudományos
ismereteket racionális gondolkodás által, elnyomtuk szívünk mélyén rejlő
bölcsességünket. Már elfelejtettük a régi történeteket és népi tudást, amit
örökül hagytak a látnokok és az ókori bölcsek, akik harmóniában
éltek a világegyetemmel.
4. Megfeledkeztünk az álmainkról és letértünk
az ösvényről
Azáltal, hogy eltávolodtunk belső utunktól,
elfelejtettük álmodni az élet álmát. Ennél is fontosabb, hogy elfeledkeztünk
hogyan lehet felébredni ebben az álomban és látni valódi énünket, mint az
élet társ-teremtőit. Elfelejtettük, hogy megvan a hatalmunk
ahhoz, hogy álmokat szőjünk, hogy használjuk a szándék hatalmát, és így a
megvalósulás felé tereljük az álmainkat.
5. Elfelejtettük a célt
A túl sok fecsegés, lárma figyelemelterelés ebben a
sűrű valóságba elfeledtette velünk azt, amiért idejöttünk. Megfeledkeztünk
eredeti küldetésünkről s hagyjuk, hogy birkamód egy hamis valóságba
tartsanak. Szem elöl tévesztettük, hogy belső szikránk az, ami
a boldogság és az önmegvalósításra felé vezet minket. Elfelejtettük azt, hogy
azért vagyunk itt, hogy szellemi létezőként fizikai
formában is megnyilvánulva tapasztalatokat szerezzünk, majd visszatérjünk.
6. Elfelejtettük, hogy minden szeretet
Ennek legmélyebb misztériumát, talán csak néhány
látnok értette meg, mintegy mindent átölelő igazságot. Pedig ez az
igazság valahol mélyen legbelül mindannyiunkban ott rejtőzik. Felismertük,
megéltük egy bizonyos pontig, de elvesztettük a kapcsolatot vele. Elfelejtettük,
hogy végső soron minden energia és tudat, hogy a szeretet a létezés alapvető
szövete, ami végigfut minden energián és tudaton.
7.
Mi elfelejtettük mi a megbocsájtás
Azáltal, hogy elhitették, mi el vagyunk választva a
többiektől és a nagy egésztől, elfelejtettünk megbocsátani. A legmélyebb
értelemben a megbocsátás az, ami emlékeztet arra, hogy minden és
mindenki egy, hogy nincs áldozat, vagy elkövető. Mindannyian
együtt mozgunk abban a dinamikus hálózatban, melyet életnek nevezünk.
8. Elfeledkeztünk a szabadságról
Jusson eszedbe minden egyes nap: Te egy szabad létező
vagy!
Megkötöztek minket a félelem, téveszmék,
hamis ideológiák béklyóival, s a törvényeket anyagi
ellenszolgáltatás fejében úgy fektették le, hogy csak a kiváltságos kevesek
érdekeit védjék. Kényszerítettek bennünket arra, hogy el felejtsük; mi a
változás független képviselői vagyunk. Mi bűntudat és félelem
nélküli szabad létezők vagyunk!
9. Megfeledkeztünk az igazi hatalmunkról
Az örökös félelemben élés elfeledtette velünk, hogy
milyen erősek vagyunk és, hogy a szándék és akart erejével
képesek vagyunk megváltoztatni saját valóságunkat. Önkívületi
állapotban alvajáróként követjük az előre elkészített, mesterséges jeleket,
mint jól programozott automaták.
10. Elfelejtettünk a múlt hibáiból tanulni
Ha van valami, amit a történelem tanított nekünk az
az, hogy mi milyen gyorsak megfeledkezünk a tanulságokról. Újra és újra
elkövetjük, azonosulunk azokkal a hibákkal, amik a kapzsiság és önpusztítás
mintáiba vannak ágyazódva. Minket nem hibáztathatnak egyénileg
az emberiség múltban elkövetett hibáiért, de mint egyéneknek kötelességünk
emlékeztetni magunkat ezekre a hibákra és kötelességünk továbbadni
tanulságait a kollektív tudatnak.
11. Elfelejtettünk egyszerűnek lenni
Az emberi élet összetettebb és bonyolultabb lett.
Minket elcsábított a több ragyogása, nem pedig a kevesebb, a szerényebb
hatalma. Elfelejtettünk egyszerűek lenni és azt is, hogy ez mit jelent. Az
élet igazán egyszerű. Az egyszerűség az jelenti, hogy el
kell dobni az összes lényegtelen dolgot és eszmét, ami
rendetlenséget teremt és eltéríthet minket életcélunktól és egyéb olyan
igazságoktól, amikre már nem is emlékszünk.
12.
Mi Elfelejtettünk mit jelent a
bizalom, a remény és a csodálat
Elfelejtettük, hogy ez a világ milyen
varázslatos, és nem tudunk már rácsodálkozni az élet szépségeire. Mi
nem állunk már többé magasztos tisztelettel a teremtés előtt. A
szkepticizmusunk és a cinikus világképünk oly annyira elfajult, hogy nem
engedi látni önmagunk és a világegyetem báját.
Elfelejtettük, hogyan kell hinni. Ez
talán az összes tragédia közül a legnagyobb. Ez legyengítette a szellemünket
és nyomorba döntötte a lelkünket.
Remélhetőleg eszünkbe jut, hogy mi egy egység
vagyunk, és az ősi kultúrák egyszerű bölcsességével újra összekapcsolódjunk,
mert ennek a világnak most nagyobb szüksége van ránk, mint valaha.
Emlékezzünk, és éljük az élet titkait mindig és
mindenkor!
(forrás: joportal.hu)
|