A gondolat rendkívül
fontos szerepet játszik életünkbe. Gondolataink befolyásolják például
közérzetünket. Minden ember tudja, hogy a bánat, gond, harag, gyűlölet hátrányosan
befolyásolhatja testi teljesítőképességét.
Azt is tudjuk, hogy
egy kedvező hír összes élettevékenységünket, tetterőnket jelentősen fokozhatja.
Teljesítőképesnek és erősnek érezzük magunkat hatására. Ha azonban szomorú hír
lep meg bennünket - jogosan mondjuk: "lesújtó" hírnek -, akkor
megfigyelhetjük, hogy testileg letörtnek érezzük magunkat, és energiaszintünk
lényegesen csökken.
A népnyelvnek sok
találó kifejezése van ezekre az állapotokra. Például "elsárgult az
irigységtől". Ma már tudjuk, hogy az irigység máj- és
epe-rendellenességeket okoz, és sárgasághoz is vezethet. Az "összetört
szívvel meghalni" kifejezés is nagyon találó. Bánattal teli gondolatok a
legsúlyosabb veszélynek és károsodásnak tehetik ki a szívet. Azt is szokták
mondani, hogy valaki "megdermedt a félelemtől". A félelmet okozó
gondolatok valóban megakadályozhatnak minket abban, hogy egy lépést is tegyünk;
valóban megdermedünk a félelemtől. Tehát szervi elváltozásokat élünk át csupán
a gondolatok hatására.
Minden olvasó
végezhet most egy kísérlete, amennyiben elképzeli, hogy zöld, éretlen, savanyú
citromba harap. Akinek egy kis fantáziája van, annak összefut a szájában a nyál
ennek az elképzelésnek a hatására. Itt is láthatjuk, hogy csupán a harapás
gondolatának hatására megnövekszik a nyálkiválasztás. Jóllehet nincs nálunk
citrom, mégis észrevehető szervi hatás keletkezett. Ha egy éhes embernek valaki
ízletes ünnepi ételekről beszél, gyakran ez a válasz: "Hagyd abba, mert
összefutott a nyál a számban." Ez az ünnepi ebéd talán már két hete volt;
már csak a mesélő emlékezetében létezik. Szemléletes elbeszélésével azonban a
hallgatóban megjeleníti az étkezés képét. Ez pedig a száj nyálmirigyeinek
fokozott működéséhez vezet.
Meglepő, hogy bár a
gondolatoknak nagy jelentőségük van életünkben, mégis oly kevés figyelmet
fordítunk rájuk. Úgy gondolkodunk, mintha gondolataink teljesen lényegtelenek
lennének. Sőt egy közmondás szerint: "A gondolatok vámmentesek".
Rossz lenne, ha mindenért úgy kellene vámot fizetnünk, mint gondolatainkért; a
gondolatok erők, amelyek meghatározzák sorsunkat. Szomorúan kell
megállapítanunk, hogy az összes gondolatok 80%-a a gondolkodó fáradozása
ellenére nem értékes; legfeljebb 20%-uk fizeti meg az értük vállalt fáradságot.
Feltűnő, hogy mi emberek ajtónkat és ablakunkat gondosan bezárjuk a betörő
elől, nehogy birtokunkat és javainkat veszélyeztesse. Ezzel szemben szinte
minden rossz gondolatot meghívunk magunkhoz, és ezek a rossz gondolatok
biztosan veszélyesebbek, mint bármilyen betörő.
Dr. med. Sanders
mesélte a következőket: "Annyira megtanultam úszni, hogy egy napon
elhatároztam, egyedül körülúszom a nagy úszómedencét. Bensőmben meg voltam
győződve ennek sikeréről. A kísérlet jól sikerült. Már körülbelül háromszor
körbeúsztam a medencét, amikor hirtelen ez jutott eszembe: mi történne, ha
hirtelen nem tudnám folytatni? Ugyanabban a pillanatban már éreztem is, hogy süllyedni
kezdek... Egyik társam segített ki kellemetlen helyzetemből."
Herbert Hoyer a
következőket tette hozzá a gondolatok hatalmáról szóló megfigyelésekhez:
"Gondolataink ebből értelmünk számára felfogható, bizonyára nem könnyen
érthető." Emiatt sok emberből ambivalens érzéseket vált ki, amikor
felszólítják: "Neved gondolataidat! Ebben az esetben minden szempontból
kedvezőbben alakulna az életed". A kifogások és nehézségek ellenére a
pozitív gondolkodás kutatói és oktatói újra és újra megvilágítják számunkra a
gondolatok hatalmát. Azok számára viszont, akik már most szeretnék gondolataik
erejét céljaik szolgálatába állítani, nagyon fontos megismerkedniük a történés
törvényeivel, hiszen az ember csak azon tud uralkodni, amit ismer.
Tanulságos
röviden visszaemlékeznünk arra, ahogy az emberiség kapcsolatba került az
elektromossággal. Természetesen ez az erő már akkor is létezett, amikor az
emberek még nem fejtették meg titkát. Az elektromosság tehát nem
"kitalált" dolog, mint például a puskapor, hanem "felfedezett"
természeti erő. Mint ilyen, a természetben megvan a maga eredeti és sajátos
értelme. Ott keletkezik, majd szűnik meg ismét, és ennek során teljesíti
természetes rendeltetését. De az ember kulturális alkotómunka számára egykor
még semmit sem jelentett, csak félt ettől a jelenségtől, melynek gócai néha
hatalmas villámokban lobbantak ki. - Törpe méretekben végül az ember kezébe
került: Ha egy darab borostyánkövet kendővel dörzsölünk, akkor a kő egészen
könnyű tárgyakat (például apró darab papírt) magához vonz. Hosszú idő telt el,
mire megismertük ennek a titokzatos erőnek a törvényeit, és saját
szolgálatunkba állítottuk. Mára teljesen a hatalmunkba került. A gondolatok
erejével kapcsolatban hasonló a helyzet. Egyre inkább bizonyított tény, hogy a
gondolat is természeti erő, és hatalmas lehetőséget ad a kezünkbe.
Nincs olyan
ember, aki ne gondolkodna. Mindenki tudatához kovácsolt láncként hordozza
magával gondolatait, gyakran eléggé kínzó módon. Ritkán, sajnos nagyon ritkán
gondolkodik valaki saját gondolatairól. Pedig létfontosságú tisztában lennünk
azok működésével és következményeivel. Általában gondolattalanul gondolkodunk.
A gondolatok azonban erők, amelyek feltétlenül következményekkel járnak: mert a
gondolatok érzéseket váltanak ki, és az érzések azok, amelyek a hatást okozzák.
Ezek a következmények, hatások a természeti törvény feltartóztathatatlanságával
és könyörtelenségével hatnak.
Tavasszal elcsodálkozunk azon, ahogy a friss zöld
feltartóztathatatlanul előtör a száraz ágakból és kopár földből. Jóllehet szemeink
a növekedés folyamatát nem tudják érzékelni, mivel az túl lassan történik, de a
természet friss zöldbe öltözik. Épp ilyen kevéssé látjuk vagy érezzük a
rádióhullámokat, jóllehet kéretlenül és megkérdezésünk nélkül áthatolnak
testünkön is. Végtelenül sok olyan dolog van, amit kezeinkkel nem tudunk
megfogni, de fel tudjuk fogni. Ami azonban számunkra létfontosságú és nagyobb
jelentőségű, mint a növények növekedése és a rádióhullámok, az annak
felismerése, hogy gondolataink építő vagy romboló erők lehetnek.
Sajnos az
ember keveset tud saját gondolatainak hatalmáról. Ebből a tudatlanságból
azonban zabolátlan és gondolatnélküli gondolkodás fakad. Egy embernek sem jutna
eszébe, hogy egy fél mázsás ládát engedjen a lábára esni. De miért nem engedi
ezt? Mert pontosan ismeri azokat a fájdalmas hatásokat, amelyeket ez a
cselekedet kiváltana. A jobb megértés kedvéért feltételezzük, hogy a fájdalom
csak negyed év múlva jelentkezik, akkor biztosan nem gondolnánk a ládára, ami a
mostani fájdalmunkat okozta. Hasonló azonban a helyzet gondolatainkkal
kapcsolatban. Az örök sikertelen általában nem gondol arra, hogy
sikertelenségéért gondolatait tegye felelősség. Úgy gondolja, hogy a sikeres
ember a szerencse által megajándékozott valaki. Micsoda tévedés! Az ok és okozat
e világában a "szerencsés esetnek" nincs helye. Az olyan történést,
amelynek nem ismerjük előfeltételeit, egyszerűen véletlennek nevezzük.
Valójában "becsapódunk"; gondolataink erői azok, amelyek gyakran
ezeket a "véletleneket" okozzák. Az olyan ember, aki állandóan a
boldogtalanságra, szegénységre, sikertelenségre és betegségre gondol,
lehetetlen, hogy boldog, sikeres és egészséges legyen. Ok és okozat! A
szerencsétlen flótást ez a gondolat tölti el: "Minden, amibe belekezdek,
tönkremegy." Amíg így gondolkodik, tönkre is kell mennie mindannak. Ok és
okozat! A siker embere - a sikerre gondol, különben nem lenne a siker
embere. A probléma csupán az, hogy gondolataink hatásai olyan észrevétlenül
növekednek, mint tavasszal a növények. Észrevétlenül és feltartóztathatatlanul.
Az életünkben lejátszódó események gyökerét egy egyszerű mondatban ki lehet
fejezni: minden kifejezetten érzelmi gondolat, amely betölti elménket, meg
kell, hogy valósuljon, amennyiben emberileg lehetséges. Ha azonban azt kell
megállapítanunk, hogy az emberiség élvezettel és megható kitartással beszél a
betegségről, nyomorról, hanyatlásról és szerencsétlenségről, akkor sajnos azt
is el kell ismerni, hogy a világon levő rendkívül sok nyomorúságért saját maga
felelős. Ennek egyik fő oka, hogy a gondolatok nem hatnak olyan gyorsan és érzékelhetően,
mint a lábunkra eső félmázsás láda. Ha így történne, nyilván megszűrnénk
negatív elképzeléseinket.
Óvakodnunk kell az értelmetlen gondolatoktól. Éppen
olyan biztosan, mint ahogy a lábunkra eső súlyos láda fájdalmat okoz, oly
biztosan hatnak rossz gondolataink, egészen hasonló módon, fájdalmat okozva
nekünk. A helyzet azonos, mint a magvetés során: Aki bogáncsmagot vet, az nem
várhat gabonatermésre. A napraforgó magból soha nem kelhet ki és növekedhet
hatalmas tölgyfa. Éppen ilyen kevéssé várhatunk rossz gondolatainktól és
érzéseinktől, a gyűlölettől, gondtól, irigységtől, félelemtől, gyengeségtől
stb., komoly és jó gyümölcsöket. Ez éppen olyan értelmetlen lenne, mintha a
gyommagvakból gabonát akarnánk nevelni. Tehát inkább tanuljunk meg
gondolatainkból olyan erőt kovácsolni, amely gyógyít és önbizalmat ad.
(Emile Coué: Elméd
gyógyító hatalma)