Csak figyeld az életet, és ne légy a gondolataid rabja. Így problémáid kilencven százaléka egyszerűen akadálytalanul eltűnik.
Problémáid tíz százaléka megmarad – azok a valós problémák. És azokra szükséged is van, mert azokon keresztül fejlődsz. Ha azokat elkerülöd, akkor nem fejlődsz.
Szükséged van a konfliktusra… Szükséged van a fájdalomra. . . Szükséged van a szenvedésre. Mert csak ez által fogsz letisztulni, ez által leszel éberebb.
És ha túl tudsz jutni rajta, akkor tiéd a jól megérdemelt boldogság, az üdv… ami akkor jön, ha valaki túljut egy problémán. Ez épp olyan, mint a hegymászás.
Csak mászol, csak mászol felfelé; fáradt vagy, folyik rólad a víz, alig kapsz levegőt, úgy tűnik sosem éred el a csúcsot. … Aztán egyszer csak mégis felérsz, és lefekszel a földre… megpihensz, ellazulsz és boldog vagy, hogy elhatároztad, hogy felmászol.
De csak akkor, ha nehéz volt a mászás. Mert odamehettél volna egy helikopterrel is, de akkor elmaradt volna az eksztázis. Az az ember, aki helikopterrel ér oda, nem ugyanarra a csúcsra ér, mint az, aki gyalog mászik fel. Nem érhet ugyanoda.
Aki helikopterrel érkezik, az egy kicsit jól érzi magát, megjegyzi, hogy „igen, nem is olyan rossz”, de az igazi élményről lemarad. Ez olyan, mint amikor már dudára etted magad a vasárnapi ebéddel, és valaki beállít hozzád egy pazar süteményes tállal.
Méltányolod, megszagolgatod, de hiányzik az étvágy, nem élvezed a süteményt. De ott áll melletted valaki, aki farkaséhes; neki ugyanaz a süti a mennyországot jelenti.
Ahhoz, hogy felérj a csúcsra, étvágyra is szükséged van; és mialatt mászol, az étvágy csak nő. Egyre éhesebb leszel, egyre fáradtabb leszel, egyre inkább készen állsz… és amikor eléred a csúcsot, akkor megpihensz.
Megdolgoztál érte. Semmit sem kapsz az életben anélkül, hogy megdolgoztál volna érte. És ha megpróbálod az életet kijátszani, akkor nagyon sok lehetőséget elmulasztasz.
(Osho)