A földi lét varázslat és a földi élet csupa összetévesztés.
A földi ember azonosítja magát, éspedig kényszerből és szükségből a nehéz
anyagi testtel, a természettel, az idegtesttel, a tudattalan emlékezettel.
A beavatottnak ezeket az összetévesztéseket mind fel
kell ismernie. A felismerés nem nyugodt, személytelen, vagy szemlélődő
tevékenység, hanem az összes erők legmagasabb fokú erőfeszítése. Minden réteg
küszöbén őrség áll. Ez az őrség a daimon. A daimon a sors őre. A daimonokat az
őskori hagyomány a bolygókról nevezte el.
Az ember hét körön süllyedt az anyagi létbe, és hét
körön át kell visszatérnie. Ez a hét kör a világegyetemben a bolygók hét
körének felel meg. Ezen alapszik az asztrológia. A Hold a fizikai test, a
Merkúr az értelem, a Vénusz a lélektest, a Nap az érzékelés, a Mars az életerő,
a Jupiter a cselekvés, a Szaturnusz a gondolkozás.
Az első három réteg a nehéz test, az idegtest, és a
tudattalan felszámolása. Ez a három réteg a földi léthez tartozik. A
felszámolás itt sem jár nehézség nélkül.
Az összefüggés alapja a hetes szám. Az út, amit az
ember megtett, amíg nehéz anyaggá vált. Az asztrológia megmutatja, hogy az
emberi lélek milyen úton szállt alá. Ha a mester ezt az utat látja, meg tudja
mondani, milyen utat kell megtennie visszafelé. Meg tudja mondani, hogy milyen
daimonnal fog találkozni, hol milyen harcot kell vívnia. Az asztrológia csak a
legnagyobb és legmélyebb összefüggésekben érthető. A beavatottnak meg kell
ismerkednie daimonjával, hogy le tudja küzdeni. A daimon mint Indiában mondják
a lélek karmikus angyala, és a lelket nem ereszti vissza. Az embert arra
kényszeríti, hogy az életet az ő parancsa szerint élje. S ha valaki meg akar
szökni előle, bosszút áll. Ez a küzdelem teljesen belső, láthatatlan. Ha a
tanítvány a daimont megnevezi, az a szolgája lesz. A hét bolygó körét a hermetikus
hagyomány a Teremtő hét lélegzetének nevezi.
Ez a hét lélegzet a beavatás hét lépcsője, a hangsor hét hangja, a
szivárvány hét színe, a Mithras-misztérium hét fokozata.
Az első fokozat a tanítványt elragadja, fölemeli. Ez a tudat
kitágulása. Az anyagi énből való kilépés. Az anyagi világ merő varázslat, az
érzéki látásnak a valósághoz nem sok köze van.
A második fokozat a levegőből a bolygók körébe való átlépés. Az egység,
a tiszta szellemi távlat előérzete, ami az ésszerű gondolkozásban nyilatkozik
meg.
A harmadik fokozat, amikor a tanítvány a bolygók köréből kilép, és a
Sarkcsillaghoz érkezik. Az ész, és az érzékek számára értelmetlen képek, az
emberi sors tulajdonképpeni urai. Mert az ember fölött igazi hatalma nem az
érzéki képnek, nem az ésszerűségnek, hanem a belső képvilágnak van. Itt
azonosulnak, és válnak el nem az ésszel megfogható tények, hanem az észfölötti
alakok, amellyel az emberi én magát folyton azonosítja. Itt élnek a kollektív
emlékezet képei. Itt alakulnak ki az érzelmek, ösztönzések, melyek az embert
sorsába vezetik. A jóslás, a távolbalátás, az előérzet is ebből a körből valók.
A negyedik lépcső vezetését a Nap veszi át. A Nap az égi világosság. Ez
a mítosz köre. A mítosz világának érvényessége nemcsak az egész emberiségre,
hanem minden időre és a lét minden fokára kiterjed. A mítosz túllép az
emberiségen. A mitikus látás ismeri a démonokat, isteneket, angyalokat,
túlvilágot, halottakat. A mítosz végtelenül világosabb, intelligensebb,
éberebb, mint az ész, vagy a belső érzék.
Az ötödik fokozaton a beavatott találkozik a Sors-szüzekkel. Ez az ideák
világa. Az ideának a mítosszal ugyanolyan viszonya van, mint az értelemnek az
érzéki tapasztalattal. Az ember úgy gondolja, hogy az egyetlen valóság az
érzéki tapasztalat. A mítoszt és az ideát absztraktnak találja. Az értelem mint
az érzéki világ alapelveinek, törvényeinek felismerése. Az idea nem egyéb, mint
a mítosz kozmikus képvilágában az alapelvek és a törvények felismerése. A
mítosz még képszerű, az ideában már nincs kép, csak ragyogó alak.
A hatodik fokozaton az emberi lélek találkozik a Sarkcsillag őrével. Ezt
nevezik okkult körnek, vagy a tiszta szellem csarnokának. Már érti a mítosz az
idea világát. Itt minden értelem csődöt mond. Itt az értelem számára
felfoghatatlan, anyagtalan lebegés közepén a lélek tanácstalanul áll. Nem lát
irányt, célt, ésszerűséget, formát, csak fényességben tündöklő könnyű
imbolygást.
A hetedik az eksztázis foka. A tudat teljes átemelése az isteni
világa. Mithra isten megjelenik és a visszatérő lelkeket fogadja. Ez a
megváltás. Ez az abszolút. Nincs változás, nincs mozgás, nincs én, csak a lét.
A lélek most megnyugszik. Tudja, hogy megérkezett.
(Hamvas Béla: A beavatás hét fokozata (Scientia
sacra)