Észlelés:
talán a legfontosabb adottsága az emberi életnek. Biztosítja, hogy tudatában
legyünk a világnak és meghatározza azt, amit valóságnak tekintünk, azáltal,
hogy rendszerezi és értelmezi az érzékszervi észlelésünk szűk korlátain
keresztül beáramló információt.
Érzékszervi észlelésünk kialakulása evolúciós igény volt. Célja egy olyan valóság felállítása, mely VELÜNK történik. Ám amit észlelünk, az nem az, ami valójában ott kívül található. Nincs önmagában vett értéke a fény elképesztően komplex mintáinak, melyek szemünkbe érkeznek, és mi mégis a formák és a mozgások összefüggő mintázatát látjuk, mely lehetővé teszi túlélésünket, azáltal, hogy így különbséget tudunk tenni egy virág és egy teljes sebességgel felénk száguldó teherautó között.
Amint felismerjük, hogy érzékszervi észleléseink csupán az evolúció eszközei, és nem a végső valóság, akkor úgy kezdünk el tekinteni az életre, mint egy teljes, osztatlan egészre, amelynek mi a cselekvő részesei vagyunk. Az ősi írások a világot illúzióként vagy majaként írták körül, az észlelt valóság és a TÉNYLEGES valóság közötti különbségek miatt.
Míg
klasszikus világnézetünk még mindig Newton és Darwin filozófiáin keresztül él,
addig megakadályoz minket egy újfajta paradigma befogadásában.
Eközben, a modern tudományos felfedezések behatásai
lassan bekúsznak gondolkodásmódunkba, és így a valóságról alkotott megértésünk
saját evolúcióján megy keresztül; miközben a tudomány emberemlékezet óta
próbálja megválaszolni az emberiség kérdéseit.
Ahogy David Bohm kvantumfizikus mondta, “Az a próbálkozás, hogy aszerint a feltételezés szerint éljünk, miszerint a részek valójában különállóak, az az alapvetően, ami a vészesen sürgető válságok sorozatát elhozta, melyekkel ma küzdünk.” Talán a misztikusoknak igaza van abban, hogy a belső Én nem különül el a külső valóságtól, hanem inkább egy láthatatlan bensőséges valóság van jelen, mely folyton változik a forma nézőpontjából, ám sosem változik a valóság nézőpontjából vizsgálva. Nincs külső világ. Nincsenek mások. Összetett élő rendszert alkotunk, egymás részei vagyunk, és részei a nagyobb egésznek, amelyben élünk. A világ olyannyire bennem található, amennyire én vagyok található a világban.
(forrás:exopolitikamo.wordpress.com)