Érzékeny, sebezhető, ugyanakkor nagyon határozott egyéniség, aki már gyermekkorában megtanult harcolni.
Rúzsa Magdi
Rúzsa
Magdi, az aranytorkú énekesnő jól tudja, mindazt, amit eddig elért,
önmagának, az angyaloknak és elhunyt nagymamájának köszönheti, aki a
túlvilágról segíti őt.
Amikor
pár évvel ezelőtt jelentkezett a Megasztárba, azért tette, mert biztos
volt a győzelemben, vagy úgy volt vele, hogy lesz, ami lesz?
Olyan
ember vagyok, aki a céljai elérése érdekében minden kínálkozó
lehetőséget megragad. Leginkább a vágy élt bennem. Egy lány álma, aki
igenis győzni szeretett volna, de egyáltalán nem voltam biztos a
győzelemben. Abban viszont igen, hogy énekelni szeretnék, és
visszaigazolást kapni arról, hogy jó úton járok.
Feltételezem, ha kitűz maga elé egy célt, azt mindenképp el akarja érni. Igazi küzdő típus?
Már
gyermekkoromban megtanultam, hogy elsősorban önmagamra számíthatok.
Amikor vágytam egy babára, hónapokig képes voltam tervezgetni, hogy mit
és hogyan mondok majd a szüleimnek, annak érdekében, hogy meg tudjam
győzni őket. Vagyis, amit a fejembe vettem, abból nem nagyon engedtem.
Persze voltak olyan helyzetek, amikor egyáltalán nem számított, hogy én
mit szeretnék, vagy például mennyire vagyok tehetséges, ez senkit nem
érdekelt, mert nem voltak mögöttem híres és befolyásos emberek.
Ilyenkor haragudott a világra?
Igen,
főleg akkor, amikor tudtam, hogy jobb vagyok a vetélytársamnál.
Leginkább az bosszantott, hogy tulajdonképpen nem tudok mit csinálni. A
hasonló szituációkban a mai napig hihetetlenül dühös tudok lenni.
Tombol?
Abszolút.
Hirtelen reagálok dolgokra, olykor váratlanul. Bevallom, ha
feldühítenek, szeretem kitombolni magam. Ha kiüvöltöttem magamból a
feszültséget, akkor pár perc alatt megnyugszom. Az ismerőseim már jól
tudják, hogy ilyenkor az a legjobb, ha magamra hagynak.
Legalább nem viselkedik képmutatóan. Mennyire fontos az ön számára az őszinteség?
Ennél
talán nincs is fontosabb dolog. Minden esetben őszinte vagyok az
emberekkel. Olykor talán elhallgatok dolgokat, és inkább nem szólok,
mert nem tudom, hogy annak, amit mondok, mi lenne a következménye.
Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a hallgatással nem okozok annyi fájdalmat
vagy bajt, mint az őszinteségemmel.
Megasztár, győzelem. Ehhez elég volt a tudás, a közönség szeretete?
Nagyon
szerettem volna már az első Megasztárba eljutni, de akkor ez még nem
adatott meg. Miközben néztem a műsort, szituációs játékokat játszottam.
Én is válaszoltam azokra a kérdésekre, amelyekre a műsorba jelentkezők.
Érdekes, de már akkor tudtam, hogy a Megasztárnak lesz folytatása.
Hiszek abban, hogyha kivetítek dolgokat, amelyek nagyon foglalkoztatnak,
akkor bevonzom azokat, és előbb vagy utóbb valóra válnak.
Hisz a gondolat teremtő erejében?
Abszolút. Ez nálam hihetetlen módon működik.
És miben hisz még?
A
fölöttünk lévő nagyobb hatalomban. Szándékosan nem használom az Isten
szót, mert a hit nem mindenki számára jelenti ugyanazt. Vagyis
egyáltalán nem zavar, egyáltalán nem foglalkoztat, hogy ki miben hisz,
és azt a valami vagy valakit minek nevezi, Istennek vagy Buddhának. A
lényeg szerintem az, hogy higgyünk valamiben. Viszont a hitetlenektől
nagyon félek. Ha igaz az, hogy Isten bennünk él, akkor megvan a válasz
minden kérdésünkre. Arra, hogy miért tudunk teremteni a gondolatunkkal,
arra, hogy miért teljesülnek az álmaink. És arra is, hogy miért félünk
például a bűneinktől és azok következményeitől. A hitetlenekben viszont
nincs ott Isten, és ők éppen ezért nem félnek semmitől és senkitől,
vagyis bármire képesek.
Beszélt a félelemről. Kitől kér segítséget, ha ijesztő gondolatok gyötrik?
Nagyon
hiszek az angyalok létezésében, az angyalvilágban. Már csak azért is,
mert életem során nagyon gyakran beszélgetek velük és gyakran kérek
tőlük segítséget is. Kérek, de nem önzetlenül. Minden egyes kérést egy
ígérettel viszonzok. Például megfogadom, hogyha összejönnek a dolgaim,
akkor nem gyújtok rá három napig, vagy igyekszem kerülni az anyuval való
vitákat. És ezeket természetesen be is tartom.
Említette
az édesanyjával való vitákat, illetve előzőleg már célzott arra, hogy
nem volt valami könnyű a gyermekkora. Ezek szerint nem felhőtlen a
viszonyuk?
Iszonyú
bűntudatom van, amikor sírni látom az édesanyámat, mégsem vagyok képes
arra, hogy elengedjek szavakat, megjegyzéseket a fülem mellett és ne
foglalkozzam velük. Nem tudok egy nagyot nyelni és továbblépni. Nem
tudok, és talán nem is akarok. Az az igazság, hogy amióta átköltözött
Magyarországra, igényli, hogy többet legyünk együtt, én viszont nem
vagyok egy anya szoknyáján ücsörgős típus, soha nem is voltam.
Erről nem sokan mernének ilyen őszintén beszélni…
Megtanultam,
hogy egyedül kell megoldanom a saját dolgaimat. Talán ahhoz is büszke
vagyok, hogy segítséget kérjek. Képes vagyok arra, hogy padlóra
zuhanjak, de arra is, hogy onnan egyedül álljak föl.
Milyen ember valójában Rúzsa Magdi?
Ezt inkább másoktól kellene megkérdeznie. Akkor talán könnyebben kapna választ. Mindig más, mégis ugyanaz.
Szakmai álmai mára valóra váltak. Mire vágyik még?
Nem feltétlenül váltak valóra, de erről nem szeretnék beszélni.
Vagyis nem feltétlenül elégedett azzal, amit eddig elért.
Ez
ettől sokkal bonyolultabb. Nem olyan családban nőttem fel, amilyet az
ember a romantikus filmekben lát. Sok olyan dolgot éltem át, amit egy
gyereknek nem kellene, nem lenne szabad átélnie. De talán éppen ezek
miatt lettem az, aki vagyok. Tulajdonképpen minden szörnyűség ellenére
hálás vagyok a sorsnak, mert megtanultam, becsülni azt, amit kapok. Sőt,
arra is rájöttem, hogy amit nagyon akarok, azt éppen akkor kapom meg az
élettől, amikor annak eljött az ideje. Mindent összevetve, jóban vagyok
Magdival.
Elhiszem, mégis úgy érzem, vannak dolgok, amiket nem képes feldolgozni.
Régóta
nem foglalkozom már azzal, ami volt. Nincs bennem harag, pedig lehetne.
És már rég nincs mit feldolgoznom. A szüleimnek rossz volt a házassága,
és ezt mi, gyerekek végig kellett, hogy nézzük. Kaptunk mi is bőven
hideget-meleget. Édesanyám mindeközben csak tűrt és tűrt, értünk. Régen
rossz, ha a szülők azzal ámítják magukat, a gyerekek sérülnek a
váláskor. Lehet, de nem annyira, mint amikor tanúi egy rossz
kapcsolatnak. Ettől függetlenül mindhármunkban kialakult egy pozitív
életszemlélet, viszont én gyermekként megfogadtam, nem szeretném majd
így élni az életem. Szeretném elkerülni a szüleim hibáit. Aminek viszont
örülök: megtanultuk, hogy csak egymásra számíthatunk. Nekem fontosabb a
családom, mint bárki gondolná,attól függetlenül, hogy nem vagyok túl
sokat otthon. Nagyon sok erőt tudnak belém önteni a testvéreim.
Ki vigyázza ma a lépteit?
Az élőkre vagy a holtakra gondol?
Senkire nem gondoltam, önre bízom a választ.
Hazudnék,
ha azt mondanám, hogy nem számíthatok a családomra, viszont a
nagymamámra, aki régóta nincs köztünk, mégis sokkal jobban számíthatok. A
mai napig meghallom a figyelmeztetését, ha valamit nem úgy csinálok,
ahogyan azt ő egykor elképzelte volna.
Hogyan kommunikálnak?
Legtöbbször
álmomban jelenik meg, vagyis hiszek abban, hogyha a jövőmről vagy a
saját dolgaimmal kapcsolatos dolgokról álmodom, ahhoz neki is sok köze
van.
Volt olyan álma, ami megijesztette?
Tizenhat
évesen kezdődött, és sokáig tartott… Álmomban is duplán álmodtam, ha
érti, mit szeretnék mondani. Egy fekete valami annyira rám telepedett,
hogy időnként alig kaptam levegőt. Nagyon féltem. Olyannyira, hogy
esténként nem mertem elaludni. Ekkor kezdtem el a reikivel foglalkozni.
Amikor megtudtam, hogy tulajdonképpen a saját félelmeimtől, korlátaimtól
félek, megtanultam szembenézni az álmaimban megjelenő sötétséggel. Ma
pedig már csak akkor jön elő, ha elbizonytalanodom valami miatt.
Mit tanult az úton, amin eddig elhaladt?
Sok
mindent. A legszembetűnőbb talán mégis az, hogy betartottam egy
gyermekkori fogadalmamat: megtanultam nemet mondani. Vagyis nem
feltétlenül mondok igent mindent felkérésre, csak azért, mert azzal
pénzt keresek. Ha tudom, hogy egy munkát nem szívből csinálnék, akkor
inkább nemet mondok. Ellenkező esetben nincs semmi értelme. Megtanultam
azt is, hogyan védhetem meg magam.
Mire gondol?
Édesanyámhoz
hasonlóan sokáig szó nélkül tűrtem, ha valaki bántott, megbántott. Ma
már nem érdekel, ki mit gondol rólam, ahogyan az sem foglalkoztat, mit
szólnak majd az emberek a viselkedésemhez. Ha valaki alaptalanul bánt,
vagy csak azért, mert úgy gondolja, csak azért belém rúg, mert éppen
fölismert az utcán, bizony visszarúgok.
Azt mondják, 15 perc hírnév mindenkinek jár. Mi lesz azt követően?
Azt
gondolom, nekem többet szánt a sors, mert én folyamatosan csak adok és
nem elveszek. Aki ebben a cipőben jár, igenis fél ettől a gondolattól.
Részben én is félek tőle, ugyanakkor azt is tudom, mit jelent olyan
mélyen lenni, ahonnan úgy érezzük, talán nincs is út felfelé. Az elmúlt
évek alatt megtanultam küzdeni, és eddig mindig fölálltam. Teszek azért,
hogy az én esetemben a hírnév ne csupán 15 percig tartson. Igyekszem
maradandót alkotni, ajándékot adni magamból, amit én is kapok a
fentiektől. Nem szórom a pénzt, hanem elteszem azokra az időkre, ha
netán szükségem volna rá. Nem félek a jövőtől, mert az élet, bár nehezen
indult, eddig mégis kegyes volt hozzám. és az angyalkáim is tudják,
hogy mi a feladatuk. Én pedig azt, hogy mindig számíthatok rájuk…
(forrás: http://hu.ezo.tv)