Attól mert rossznak, hibásnak, bűnösnek hiszed magad néha, még nem vagy az! Mikor jónak hiszed magad, de más szemében pont ezzel vagy rossz, akkor hogy is van ez, melyik vagy igazán, mi az igaz?
A harmadik ember már megint mást gondolna, az ő szemében talán nem vagy normális, de pl. a barátaid, egyes szeretteid vagy akár a kutyád szemében te vagy az Isten, úgy vagy tökéletes, ahogy vagy! Úgy tűnik ez is csak nézőpont kérdése! A nézőpontot pedig a szeretet alakítja és a szeretni tudás.
Legnagyobb börtönöd Te magad vagy, és Te magad zártad oda magad! De ez sem rossz! Ez is csak egy tapasztalás!
Azt kell épp megtapasztalnod, amilyen helyzetben vagy! Nem mindig az visz előre, amit szeretnél és amit jónak gondolsz, hanem a tapasztalás, ami van!
A tapasztalatok ijesztőnek és negatívnak tűnhetnek olykor, de azok csak tapasztalatok. Mi rendeljük hozzá a polaritást, vagyis azt, hogy egy adott helyzetet pozitívnak vagy negatívnak ítélünk meg.
Tudod, ha az angyalok és Lelked szemével néznéd magad, látnád, hogy csodálatos vagy! Azért jöttél erre a Földre, hogy megtapasztald a dualitást, a jó és rossz illúzióját, a mindenben fellelhető kettősséget, ami örökké egyensúlyban van, így az EGY sosem bomlott meg, csak Te épp elfelejtetted! Mert ezt akartad épp megtapasztalni, milyen ezt elfelejteni. Majd milyen a folyamat, amikor újra emlékezel.
Az örökkévalóságban szeretetben létező lelkednek ez épp egy kaland, akár száz évig tart, akár százezerig, akkor is csak egy pillanat, csak egy dimenzió! A lényegen nem változtat. Hiszen mindig a Most van!
Csak te akarod erőltetni a régi szép időket, és a várva várt jövőt is! Mennyit menekülsz a jelenből, és mennyiszer észre sem veszed, mert futnak az illúzió programok.
Attól, hogy Te épp nem szereted magad, lelked lényegében a szeretet sosem szűnő, hisz maga a létezés. Attól, hogy haragszol, féltékenykedsz, dühös vagy, szomorú, stb., lelked még mindig az az örökkévaló, szerető létező … energia… szivárványfény… ő rendíthetetlenül szeret, hisz mást nem tehet, ha minden sejtje a szeretet. Megint csak elfelejtetted!
Miért szégyellnéd gyengeségeidet, fájdalmaidat? Kiáltsd ki, sírd ki, fusd ki, táncold ki, énekeld ki magadból, vagy csak engedd, hogy olyan módon távozzon belőled, ahogyan szeretne.
Miért is zárnád be vagy nyomnád el, ami ki akar jönni? Már megint attól félsz, majd mit szólnak mások? És kit érdekel? Ők is csak tanulnak emlékezni, Tőled is tanulnak! Te meg épp abból tanulsz, hogy tükröt mutatnak, akkor is, ha elítélnek. Tükör, mert láthatod benne, hogy azonosulsz az ítéleteikkel és engeded magad nem szeretni, ők csak megmutatják, hogy valójában nem bízol magadban igazán.
Tudod ki az aki nem szereti magát benned? Csak egy program, egy illúzió, amit elhitettek Veled, akár ebben az életben, akár másikban. Elhitettek? El akartad hinni, mert épp ez kellett az épp aktuális megtapasztalásaidhoz! És milyen csodás is lesz visszanézve az út, amikor látod kijutottál az alagútból a fényre! Lesz? Már most is csodás, hiszen a létezés csodája az is, hogy ezt játszod, hogy ezt tapasztalhatod! Az alagút is csak illúzió, valójában mindenhol fény van!
A problémákat nem attól fogod megoldani, hogy rágódsz rajtuk, görcsölsz és aggódsz, mindig minden megoldódik, főleg, ha engeded. Ha engeded magad az áramlatban, a Most pillanataiban, a szeretetben és hálában létezni.
A megoldást mindig a mostban találod! Rágódással, önmarcangolással vagy a múltban vagy a jövőben vagy!
Hálás és szeretettel teli pillanatokkal pedig még többet teremtesz ezekből, de aggodalmakkal is ezt teszed, olyan körülményeket teremtesz, amiben megint aggódhatsz!
Minden probléma abból adódik, hogy nem mersz bízni az áramlatban. Az áramlat Te magad vagy, hisz lelked örökké tágul és változik, mint a mindenség. Ha nem bízol az áramlatban, az örök változás segítő erejében, akkor magadban nem bízol! Attól még szeretet lényed állandósága sosem szűnik meg!
A probléma valójában nem probléma, már megint felcímkézted valami negatív jelzővel, ez is csak egy tapasztalás, egy előre eltervezett lecke az illúzióban, egy felvonás a színdarabban! Emlékezz!
Feküdj rá a hullámokra és légy a Mostban! Annyi ajándékot és csodát tartogat! Tedd magad befogadóvá azzal, hogy nem menekülsz. A megfelelő időben tálcán kínálja magát a megoldás is. A szeretetnél nincs nagyobb erő és iránymutató.
Valaki megteremtette ezt a mindenséget, valamiért van. A fátyol miatt elfelejtetted, hogy Te magad vagy az a teremtő! Amikor elfelejted áldozattá válhatsz, akit a körülmények és a környezet rángat ide-oda, de ebben hol vagy Te? Ez nem Te vagy!! Te vagy a teremtő…másolata, az egy és ugyanaz.
Ne ragadj le ennyire ebben a földi színdarabban! Nézz még mélyebbre magadban, keresd a szeretet forrásodat, ezáltal a legmagasabbra is tekinthetsz!!
Élj a szívedben, figyeld meg nem szűnő vágyaidat a jelenben. Mit hordozol magaddal, ami nem akar szűnni? A vágy, a szívedbe rejtett út és terv kódja, jelzés, hogy van valami dolgod azon a téren. Csak ne vessz el az illuzórikus vágyakban! Azok nem a szívben születnek.
Tudom, nem mindig könnyű különbséget tenni, itt is nagy a kettősség, de hisz ezért vagy itt, hogy megéld, hogy megtanulj különbséget tenni!
Ne légy magaddal türelmetlen, élj, tapasztalj! Közben szeress!
A szív vágyainak beteljesülésekor szárnyalsz, hálás és elégedett vagy hosszú távon, ezzel nem csak az egódat etetted meg. Ettől ragyogsz és nem csak pislákolsz. Még jobban szereted magad és ezáltal a világot, hisz beteljesítettél valamit, közelebb kerültél magadhoz, még ha más szemében kis dolgot is vittél véghez. Neked jelentős ez a lényeg, benne van a szeretet, benne van tiszta önvalód emléke.
Nincs gyógyulás fájdalom nélkül! Még ha a csodát éled is át, annak is tud fájni a szépsége, ahogy szívedbe markol. A fáj szóhoz is negatív érzeteket társítunk, ami megint illúzió, a fájdalom is csak egy tapasztalás, épp dolgozik a szíved, gyógyul a lelked, működsz, érzel. Annyira menekülünk ettől az érzéstől, hogy igyekszünk elnyomni, miközben ezt keressük.
Ne agyald túl a dolgokat, inkább figyelj helyette, légy jelen, figyelj kicsit kívülről és szeretettel.
Akit szeretsz, annyira szeretnél megvigasztalni fájdalmában, szívszorító szeretettel, lélek-buksit simogatva, éreztetve, hogy nincs baj, ez is elmúlik, ez is megoldódik, és csak jobb jöhet, azon vagy, hogy egyre nagyobb erőt adj neki.
Erőt=szeretetet.
Magaddal is bánj így! Ugyanúgy megérdemled! Nem azt érdemled, hogy magadba rúgj még kettőt.
Most már nyugodj meg. Nem hibáztál, sosem! Csak tapasztaltál, csak szeretni akartál, csak magad kerested, a szeretetet, az egységet.
Mindenben és mindenkiben az egységet keresed, ezért olyan felemelő érzés olyan emberekkel találkozni, akik ugyanúgy látnak, gondolkodnak, akikkel hasonló tapasztalások történtek.
Lelked örökké mindenben az egységet keresi, hiszen „ösztönösen” tudja, hogy minden EGYség. A lelked vezet, hogy túl láss a színdarabon, az illúzión. Meg akarja mutatni a forgatókönyvet is, apránként, ahogy fel vagy rá készülve. Annál felkészültebb vagy, minél erősebben mersz szeretni.
Emlékezz, az akire haragszol, akinek megbocsáthatatlan bűnei vannak, akit képtelen vagy szeretni, ő rá is érvényes mindez, ő ugyanezt teszi, csak a maga színdarabjában és forgatókönyve szerint játszva.
Nehéz érezni vele az egységet, ezáltal teljesíti is tanítói szerepét, tükröt mutat önmagad valamely el nem fogadott részére, tanít, hiszen hatással van rád, edz, gyógyít. Ezért fáj, mert gyógyít, amíg ellenállsz, valójában még mindig magaddal küzdesz!
Senki nem mondta, hogy egyszerű, ezzel sincs semmi baj, ezért jöttél ide egy nagyon nehéz pályára, ezért keringsz benne akár évezredekig is.
Te választottad az életed, tudom, néha feladnád, tudom, néha úgy érzed, hogy nincs tovább, hogy nem bírod, hogy most tényleg nincs megoldás, most összetörsz… Hát törj össze, engedd, ez is a terv része és ez nem rossz, ez is csak egy tapasztalás, a gyógyulás része, hiszen EGYensúly van! Sok kis darabkádból úgyis folyamatosan a nagy Egy-et építed fel, vagyis emlékeidet építed, hogy EGYre jobban emlékezhess az Egyre, Magadra = a szeretetre.
Hogyan kerülhetnél feljebb, ha nem járod meg a lentet? Ha megpengetsz egy gitárhúrt, az akkor peng igazán, ha jól megpengetik, csak akkor járhat fent a húr, ha jól megjárja a lentet is…
Ne add fel, soha ne add fel, emlékezz, hogy varázsló vagy, és szeretettel bármire képes vagy, ebben rejlik a varázserőd! A szeretet önmagadnál kezdődik, annyit tudsz kiáramoltatni, amennyit befogadtál MAGadba és fordítva!
Mikor megszereted és elfogadod önmagad, akkor egyre jobban emlékszel az Egységre, még ha nem is vagy tudatában, attól még érzed, hogy úgy átölelnéd az egész világot.
Emlékezz legszerelmesebb, legboldogabb állapotodban is ezt tennéd, megosztanád és szétszórnád szeretetedet!!
Akit esetleg mégis kihagynál ebből, annak légy hálás a tükör-tanításaiért, hogy önmagad még mélyebb rétegeibe vezet, hogy még erősebben szerethess, és még mélyebben emlékezhess, ki is vagy!! Ő is csak érted van, ahogy MINDEN!
(Dr. Dankó Szilvia Daisy)