Vannak fontos dolgok az életedben. Dolgok, amikért kiállsz a csatatérre. Amikért képes vagy harcolni bármi áron.
Életed csatái között vannak olyanok, melyeket akaratodon kívül kényszerülsz megvívni. Mert nem tudsz mindig mindent irányítani magad körül, és nem is mindig azt kapod, amit szeretnél, amire számítasz, vagy akár amit megérdemelnél. És vannak olyan csaták is, melyekben önként veszel részt, mert akkor és ott fontos számodra a győzelem. Hiszel a célodban és harcolsz, hogy elérd azt.
Most állj meg egy pillanatra és nézz vissza arra az útra, amit eddig bejártál. Rengeteg csatát vívtál már meg az évek során, és még rengeteget fogsz megvívni. De van itt valami ezekkel a csatáiddal, amit érdemes átgondolnod. Igen, rengeteg csatát vívtál már meg, de ebből mennyi volt igazán fontos? Mennyi volt szükségszerű, mennyi vitte előbbre valamilyen szempontból az életedet (akár veszítettél, akár győztél)?
Hány olyan csatát vállaltál fel – és vállalsz fel most is nap mint nap –, aminek semmi értelme nincsen? Mennyi energiádat nyelték el azok a fölösleges körök, amiket letudva pontosan ugyanott voltál (vagy inkább hátrébb), mint azelőtt? Tényleg meg kell próbálnod meggyőzni egy idiótát az igazadról? Tényleg van értelme panaszkodni az időjárás miatt, vagy azért, mert a másik sávban mindig gyorsabban haladnak az autók? Tényleg számít az, hogy beszólt valaki a munkahelyeden a ruhád miatt? És tényleg tönkre kell tenned az egész napodat azért, mert egy ismeretlen tahó beszólt mögötted a sorban, hogy mit tökölődsz már annyit, miközben egyik karodban a kislányodat tartva, másikkal a 3 szatyrodat összeszedve próbálsz minél hamarabb elállni az útból?
Talán az igazságérzetedet sérti, talán személyes támadásnak veszed, de a végkifejlet szempontjából teljesen mindegy. Olyanra pazarlod az energiádat, amitől semmivel sem jutsz előrébb az életedben. Van egy szó, amit nagyon nehéz kimondani, de mindenképpen érdemes gyakorolni. Ez a szó a nem. El kell döntened, hogy hol húzod meg a határt. Nem kell minden embert meggyőznöd az igazadról. Nem kell minden egyes esős napon panaszkodnod. Nem kell facebookon ideológiai vitába szállnod a billentyűzetharcosokkal. Nem kell foglalkoznod az önjelölt szakértővel – bármilyen közel áll is hozzád –, aki úgy mondja meg, mit csinálj, hogy soha életében nem volt olyan helyzetben, mint Te, és még csak a közelébe sem jutott annak, amit szeretnél elérni.
Túl sok csatában veszel részt. Túl sok energiád megy el azzal, ami nem fontos, és túl kevés marad arra, ami igazán számít. Én a nehezebb úton tanultam meg ezt, de nagyon örülök, hogy így történt. Mert amikor az ember túlél egy stroke-ot, akkor egyből más perspektívába helyeződik rengeteg minden. Bosszankodsz a kishitűek és a kötekedő energiavámpírok miatt? Én addig élvezem a saját életemet, haladok a céljaim félé és azokkal törődöm, akik fontosak számomra. Panaszkodsz, hogy erősen fúj a szél odakint? Én addig örülök, hogy a saját lábamon kimehetek, beszívhatom a levegőt, és érezhetem a bőrömön, ahogy megcsap a szél. Lélegzek. Élek.
Sokkal kevesebb csatában veszek már részt, de amiben részt veszek, abba mindent beleadok. És harcolok, amíg meg nem nyerem. Az emberek gyakran nem azért buknak el egy csatában, mert az túl nagy kihívás lenne számukra, hanem azért, mert mellette túl sok olyan csatát vállalnak fel, amit nem kellene.
Mindig tedd fel magadnak a kérdést: Tényleg meg kell vívnom ezt a csatát? Tényleg előbbre jutok az életben általa? Ha nem, akkor egyszerűen csak hagyd ott, ahol van. Nem kell felvenned mindent, amit eléd raknak. Válogasd meg a csatáidat! Sok ember csak arra vár, hogy foglalkozz vele, hogy részt vegyél az ő önkéntes csatájában, mert neki ez a legfontosabb az életében. Neked nem.
Tudd, mi az, ami nem része az életednek, hogy képes legyél azokra a csatákra fókuszálni, amik igazán fontosak számodra. Mert ott szükség lesz minden energiádra.
(Kocsis Gábor)