A spiritualitás napjaink egyik legdivatosabb szava, amelyről az embernek misztikus képek vagy régi korok szentjei jutnak az eszébe. De hogy valójában mi a spiritualitás, hogyan él napjainkban a spirituális ember, arról már csak halványak az elképzeléseink.
„Ami a szemnek láthatatlan”
A spiritualitás alapvetően szemléleti forma, világnézet, mely felfogás szerint Világunk több, mint amit a szemünk lát, fülünk hall. A spirituális alapokon gondolkodó ember azt vallja, hogy a világnak van egy láthatatlan, az érzékszervi megismerések felett álló, rejtett aspektusa, amely azonban ugyanolyan erős hatással van életünkre, mint a látható része. Ez a szemnek láthatatlan erő nyilvánul meg minden embernek, amikor életét kész tágabb keretek között értelmezni, és saját létezéséről a rendeltetés, a sors, a végzet, vagy az isteni akarat fogalmain keresztül gondolkodni.
Minden ember érzi, hogy az élete több kell, hogy legyen, mint a véletlen egyszeri és megismételhetetlen csalfa játéka. Éppen ezért vallják a spirituális világnézeteket követők, vallási hovatartozástól teljesen függetlenül, hogy a világot egy magasabb rendező elv, egy ember felett álló kozmikus rend irányítja. És míg teszik ezt a természettudósok is, akik szintén hiszik, hogy az embertől független természeti és fizikai törvények irányítják a világot, a spirituális irányzatok ezt a világrendet nem képzelik személytelennek és pusztán mechanikusnak. Sőt hiszik, hogy az ember személyes cselekedetei és életeseményei összhangba hozhatók ezzel a láthatatlan rendezőelvvel, amely azután áthathatja életüket egy mélyebb harmóniával, és végső soron a létezés örömével, a Boldogsággal.
A spiritualitás nem jelent egyet a vallásossággal. Spirituális élet anélkül is élhető, hogy valaki bármely vallás követőjévé válna, vagy anélkül is, hogy bármiféle rendszeres vallási vagy lelkigyakorlatot végezne. Nem kell hozzá templomokba járni, vagy akár hinni Istenben, vagy bármilyen szellemi tanítómester útmutatásában. A spirituális ember csak talán egyetlen dologban ’kell’, hogy higgyen: hogy élete nem önmagáért való. Hogy nem lehet és nem is ön-célú. Hanem, hogy egy magasabb rendet, célt és értelmet szolgál.
A spirituális ember élete
Akkor mondhatja magát valaki spirituálisnak, ha értékrendjében első helyen az alázat áll, és nem képzeli magát mindenhatónak, mindenki felett állónak. Tiszteli embertársait, tudja, mi a becsület, és hiszi, hogy egyetlen tette sem marad következmény nélkül. Vállalja a felelősséget a gondolataiért, a cselekedeteiért, és mivel egységben gondolkodik, képes a nagyobb közösség szempontjai szerint ténykedni.
A spirituális ember igyekszik szeretettel teli viszonyt ápolni a szüleivel, nem tart haragot a rokonaival, megpróbál kijönni a kollégáival, megbocsát embertársainak. Nem játssza a mártírt, nem ostorozza magát a hibáiért, és ha teheti, összekapcsolja a hivatását a kenyérkereső munkájával, mert ettől érzi hasznosnak magát.
Sokan azt hiszik, hogy a spirituális emberek szentek. Ez tévedés, mert aki a szellemi és a lelki fejlődés útjára lépett, az a földi életet nem becsmérli, csak más értékek szerint éli. Nem magasztalja fel a szegénységet, és nem mondja azt, hogy a gazdagság bűn. Viszont, ha kell megvédi az érdekeit, de nem él vissza a hatalmával, és a tudásával. Törődik az egészségével, odafigyel a táplálkozására, megfontolja, hogy mit néz a tévében, vagy minőségi, magasabb színvonalú újságokat, könyveket olvas. Beszédtémája nem a pletyka vagy mások rosszindulatú kibeszélése. A megjelenése pedig rendszerint szolid, ápolt, tiszta, mert a vonzereje nem a kirívó ruhákban, vagy a pólót szétfeszítő, dagadó izmokban, hanem a kisugárzásban rejlik.
- Tarr Bence László -
- - - - - -