A Bridey Murphy név szinte a reinkarnáció szinonimájává vált világszerte. Bridey Murphy személyéről egy amerikai asszony mesélt, akit egy amatőr hipnotizőr vitt vissza egyik előző életébe. A történet hosszú és hányattatott utat járt be.
Virginia Tighe 1923-ban született, hároméves korában adoptálta a nagynénje, Chicagóban nőtt fel. Húszévesen férjhez ment egy pilótához, aki a légierőnél szolgált, de férje egy évvel később bevetés közben elhunyt. Virginia másodszor is férjhez ment, egy denveri üzletemberhez, innen származik a családneve, mivel férjét Hugh Bryan Tighe-nak hívták. Három gyermekük született.
1952-ben került kapcsolatba egy amatőr hipnotizőrrel. Morey Bernstein vissza tudta vinni Virginiát hipnotikus szuggesztióval egyik előző életébe, amikor is ír parasztasszonyként élt Belfastban és Bridey Murphy volt a neve. Szolgálóként dolgozott, írni és olvasni nem tudott. Virginia a regresszió során megnevezte a belfasti utcákat, említést tett a város kis üzleteiről, valamint a helyi ételekről, mindezt úgy, hogy jelenlegi életében soha nem járt Írországban. Emlékezett rá, hogy a plébánost Gorman atyának hívták, és az egyházközség nagyon szegény volt.
Bernstein rögzítette a hipnózis alatt elhangzottakat. A felvételeken hallható volt Bridey Murphy ír akcentusa. Amikor a hipnotizőr élete utolsó éveiről kérdezte az asszonyt, akkor nagyon elkeseredett lett és panaszos hangon mesélt. A hang egy fogatlan, 60 éves asszonyé volt, aki megbékélt a szegénységgel és a fizikai munka okozta testi gyötrelmekkel. Kiejtése belfasti volt, amit akkor sem tudott volna készakarva utánozni Virginia Tighe, ha született színésznő vagy hangutánzó zseni lett volna.
Bernstein a történetet könyv formájában is megjelentette. A könyvben nem a valódi nevét használta az alanyának, Virginiát Ruth Simmons-nak hívta. A közvéleményben az olvasottak vegyes érzelmeket váltottak ki. Támadták a férfit többek között azért, mert nem volt gyakorlott pszichológus, így nem tekintették a munkáját hivatalosan elfogadhatónak.
1961-ben C.J. Ducasse, a Rhode Island-i Brown University nyugalmazott filozófiatanára könyvet írt A halál utáni életben való hit kritikai vizsgálata címmel, melyben tizenhárom oldalt szentelt Bernstein-nek és munkásságának, alaposan elemezve a Bridey Murphy esetet. Védelmébe vette Bernsteint és Ruth Simmonst vagyis Virginiát is.
TÁMADÁSOK KERESZTTÜZÉBEN
Az egyik népszerű újság közreadott egy fotót, egy bizonyos Bridie Murphy Corkell nevú asszonyról és családjáról. A cikk azt állította, hogy ez az asszony szemben lakott Chichagóban azzal a házzal, melyben Virginia és nevelőszülei éltek, bár a lány sosem beszélt Mrs. Corkell-lel. Virginia azt nyilatkozta, hogy fogalma sem volt arról, hogy Mrs. Corkell-nek Bridie a keresztneve, már, ha valóban az volt, mert nem derült ki, hogy a nőt a magazin fizette le vagy valóban ez volt a teljes neve.
Egy másik újság kísérletet tett Corkell asszony kilétének ellenőrzésére, de a nő nem vette fel a telefont sosem, így nem tudták őt elérni. Jóval később fény derült rá, hogy a hölgy, aki Mrs. Bridie Murphy Corkell-nek vallotta magát, annak a szerkesztőnek volt az anyja, aki a lejárató cikket megjelentető újságnál dolgozott.
A szövevényes történetből készült egy film is a Paramount stúdió gondozásában. Néhány jelenet eléggé el volt benne túlozva, a rendező ki is jelentette, hogy szándékosan komponált meg pár filmkockát ijesztőre, hogy elrettentsék a nézőket a hipnózis felelőtlen használatától.
Írt még egy olyan jelenetet is, amelyben egy protestáns lelkész és egy katolikus pap mondja el határozott véleményét a reinkarnációról, melyet csak feltevésnek, ostobaságnak és ártalmas eretnekségnek titulálnak. Hát igen, a társadalom nem fogadta el a lélek halhatatlanságának gondolatát, inkább rémségeket gyártott köré elrettentésül. A film egyébként nem volt túl nagy siker.
ÖTMILLIÓ INDIAI NEM TÉVEDHET!
Később a sztoriból, igencsak átírva, egy musical kerekedett, Tiszta időben az örökkévalóságig elláthatsz címmel, Alan J. Lerner tollából. 1966-ban óriási sikert aratott a Brodway-en. A reinkarnáció teóriája a közvéleményben pánikkeltő mumusból elmélkedésre késztető dologgá vált.
Az Atlantic Monthly nevű lap1965 novemberi számában közölt egy interjút a musical szerzőjével, Mr. Lernerrel. Az alábbiakat mondta:
„Valaki megkérdezte, hogy szerintem a
darab a fantázia birodalmába tartozik-e, mert hogy a reinkarnáció lehetőségével foglalkozik.
Azt feleltem neki: ötszázmillió indiai számára nem! Az egyetlen meglepő dolog a darabbal kapcsolatban, hogy nem hamarabb írtam meg. Az érzékszerveken túli érzékelés volt a hobbim egész életemben... Természetesen tudom, hogy agyunknak gyakorlatilag csak mintegy huszonkét százalékát használjuk ki. Biztos, hogy a többi is csinál valamit, azon kívül, hogy kitölti a kalapunkat.”
(forrás: lelekpalya.hu -Noel Langley: Edgar Cayce a reinkarnációról)
A titokzatos eset Bridey Murphy - videó
Virginia Tighe 1923-ban született, hároméves korában adoptálta a nagynénje, Chicagóban nőtt fel. Húszévesen férjhez ment egy pilótához, aki a légierőnél szolgált, de férje egy évvel később bevetés közben elhunyt. Virginia másodszor is férjhez ment, egy denveri üzletemberhez, innen származik a családneve, mivel férjét Hugh Bryan Tighe-nak hívták. Három gyermekük született.
1952-ben került kapcsolatba egy amatőr hipnotizőrrel. Morey Bernstein vissza tudta vinni Virginiát hipnotikus szuggesztióval egyik előző életébe, amikor is ír parasztasszonyként élt Belfastban és Bridey Murphy volt a neve. Szolgálóként dolgozott, írni és olvasni nem tudott. Virginia a regresszió során megnevezte a belfasti utcákat, említést tett a város kis üzleteiről, valamint a helyi ételekről, mindezt úgy, hogy jelenlegi életében soha nem járt Írországban. Emlékezett rá, hogy a plébánost Gorman atyának hívták, és az egyházközség nagyon szegény volt.
Bernstein rögzítette a hipnózis alatt elhangzottakat. A felvételeken hallható volt Bridey Murphy ír akcentusa. Amikor a hipnotizőr élete utolsó éveiről kérdezte az asszonyt, akkor nagyon elkeseredett lett és panaszos hangon mesélt. A hang egy fogatlan, 60 éves asszonyé volt, aki megbékélt a szegénységgel és a fizikai munka okozta testi gyötrelmekkel. Kiejtése belfasti volt, amit akkor sem tudott volna készakarva utánozni Virginia Tighe, ha született színésznő vagy hangutánzó zseni lett volna.
Bernstein a történetet könyv formájában is megjelentette. A könyvben nem a valódi nevét használta az alanyának, Virginiát Ruth Simmons-nak hívta. A közvéleményben az olvasottak vegyes érzelmeket váltottak ki. Támadták a férfit többek között azért, mert nem volt gyakorlott pszichológus, így nem tekintették a munkáját hivatalosan elfogadhatónak.
1961-ben C.J. Ducasse, a Rhode Island-i Brown University nyugalmazott filozófiatanára könyvet írt A halál utáni életben való hit kritikai vizsgálata címmel, melyben tizenhárom oldalt szentelt Bernstein-nek és munkásságának, alaposan elemezve a Bridey Murphy esetet. Védelmébe vette Bernsteint és Ruth Simmonst vagyis Virginiát is.
TÁMADÁSOK KERESZTTÜZÉBEN
Az egyik népszerű újság közreadott egy fotót, egy bizonyos Bridie Murphy Corkell nevú asszonyról és családjáról. A cikk azt állította, hogy ez az asszony szemben lakott Chichagóban azzal a házzal, melyben Virginia és nevelőszülei éltek, bár a lány sosem beszélt Mrs. Corkell-lel. Virginia azt nyilatkozta, hogy fogalma sem volt arról, hogy Mrs. Corkell-nek Bridie a keresztneve, már, ha valóban az volt, mert nem derült ki, hogy a nőt a magazin fizette le vagy valóban ez volt a teljes neve.
Egy másik újság kísérletet tett Corkell asszony kilétének ellenőrzésére, de a nő nem vette fel a telefont sosem, így nem tudták őt elérni. Jóval később fény derült rá, hogy a hölgy, aki Mrs. Bridie Murphy Corkell-nek vallotta magát, annak a szerkesztőnek volt az anyja, aki a lejárató cikket megjelentető újságnál dolgozott.
A szövevényes történetből készült egy film is a Paramount stúdió gondozásában. Néhány jelenet eléggé el volt benne túlozva, a rendező ki is jelentette, hogy szándékosan komponált meg pár filmkockát ijesztőre, hogy elrettentsék a nézőket a hipnózis felelőtlen használatától.
Írt még egy olyan jelenetet is, amelyben egy protestáns lelkész és egy katolikus pap mondja el határozott véleményét a reinkarnációról, melyet csak feltevésnek, ostobaságnak és ártalmas eretnekségnek titulálnak. Hát igen, a társadalom nem fogadta el a lélek halhatatlanságának gondolatát, inkább rémségeket gyártott köré elrettentésül. A film egyébként nem volt túl nagy siker.
ÖTMILLIÓ INDIAI NEM TÉVEDHET!
Később a sztoriból, igencsak átírva, egy musical kerekedett, Tiszta időben az örökkévalóságig elláthatsz címmel, Alan J. Lerner tollából. 1966-ban óriási sikert aratott a Brodway-en. A reinkarnáció teóriája a közvéleményben pánikkeltő mumusból elmélkedésre késztető dologgá vált.
Az Atlantic Monthly nevű lap1965 novemberi számában közölt egy interjút a musical szerzőjével, Mr. Lernerrel. Az alábbiakat mondta:
„Valaki megkérdezte, hogy szerintem a
darab a fantázia birodalmába tartozik-e, mert hogy a reinkarnáció lehetőségével foglalkozik.
Azt feleltem neki: ötszázmillió indiai számára nem! Az egyetlen meglepő dolog a darabbal kapcsolatban, hogy nem hamarabb írtam meg. Az érzékszerveken túli érzékelés volt a hobbim egész életemben... Természetesen tudom, hogy agyunknak gyakorlatilag csak mintegy huszonkét százalékát használjuk ki. Biztos, hogy a többi is csinál valamit, azon kívül, hogy kitölti a kalapunkat.”
(forrás: lelekpalya.hu -Noel Langley: Edgar Cayce a reinkarnációról)
A titokzatos eset Bridey Murphy - videó