A Bajon-templom az angkori templomváros része Kambodzsában, a Khmer Birodalom VII. Dzsajavarman király (1181-1219) uralkodása idején újjáépített fővárosa, Angkorthom középpontjában álló buddhista főtemplom.
A finoman dekorált Bajon-templom nevezetességei az ún. "arcos tornyok", a négy égtáj felé forduló tornyokat összesen 196 két és fél méter magas szobor díszíti.
A templomot körülfogó árkádos folyosókat, galériákat csodálatos domborművek borítják, amelyek mitológiai és Angkor korabeli történelmét idéző jeleneteket ábrázolnak.
A templomot restauráló japán JSA régészei véleménye szerint Angkorvat a klasszikus stílusával szemben a Bajon-templom "a barokk stílus meglepő, újszerű kifejeződése".
VII. Dzsajavarman király trónra lépése előtt az ország az annami csamok megszállása alatt állt. A király megszervezte a függetlenségi harcot; kiűzte a megszállókat és kambodzsai vetélytársaival szemben megerősítette vezető szerepét. Amikor 1181-ben az újjáalakult Khmer Birodalom királyává koronázták, már 60 éves volt. Ekkor kezdődött 39 évig tartó, eredményekben igen gazdag uralkodása. Trónra lépése után folytatta hadjáratait: meghódította Csampát, Laosz déli részét, a Maláj-félsziget és Burma egyes részeit, és hozzálátott a királyi főváros újjáépítéséhez. Később energiáit és szervezőkészségét egyre inkább a buddhista vallási és valláspolitikai építőtevékenységnek szentelte. Bámulatot keltő templomok egész sorát építtette, közöttük a Bajon-templomot.
A Bajon Angkor legutolsó és egyben egyetlen temploma, amely tisztán a mahájána buddhizmus tanai szerint épült. E "templompiramis" állt VII. Dzsajavarman király (a Nagy Építő) városépítési programjának középpontjában, amely az istenkirály kultuszát szolgáló legfőbb centrum és egyben személyes mauzóleuma lett.
A templomtornyokat díszítő megkapó egyszerűségű mosolygó arcok és a város más szobrainak jelentős része a kutatók véleménye szerint VII. Dzsajavarman király, illetve a buddhaiságát ez emberi élet szolgálatáért feladó megvilágosult égi lélek, Avalokitésvara bodhiszattva arcvonásait idézik. Az enyhén ívelt ajkakkal és lezárt szemhéjak árnyékolta szemekkel megformált sejtelmes mimikájú arcok jelentik azóta is a világ számára Angkor időtlen mosolyát.
A 13. század közepén VIII. Dzsajavarman uralkodása idején a templomot hindu templommá alakították, majd a század végén, a théraváda buddhizmus szellemében ismét átépítették. Ez után a Bajon-templom, mint Angkorthom egésze, hanyatlásnak indult és az őserdő fogságába került. A VII. Dzsajavarman halála után épült templomrészek: a keleti terasz, a könyvtárak, a belső galériák sarokrészei, valamint a felső terasz.
A keleti tájolású templom Angkorthom egzakt mértani középpontjában áll, a városkapuktól induló főútvonalak metszéspontjában. A templomnak nincsenek valóságos falai és Angkor korábbi főtemplomaival ellentétben nem határolják vizesárkok.
A Bajon piramis alakú épületét a központi szentély, két körbefutó fedett folyosó és egy felső terasz alkotja. A templom déli gopuráján (átjáró) lenyűgöző, kővé vált arcok alatt átsétálva jut be a mai látogató a Bajon "tánctermébe" - valaha itt lejtették légiesen finom táncaikat a mennyei táncosnők, az apszarák, illetve földi másaik.
A felső teraszra a belső folyosókról lehet feljutni, és innen csodálhatóak meg legjobban a tornyok hatalmas mosolygó arcai.
A lótuszvirág formájú tornyok eredetileg csak a belső folyosók és a kápolnák tetejéről emelkedtek a magasba. A központi torony arcait és a többi tornyot később faragták: végül összesen 49 torony díszítette a templomot, amelyből mára 37 maradt meg.
(forrás: http://blog.xfree.hu)